Kíváncsi leszek, közülük ki jön tényleg a klubbhoz.
Az Inter csatára pár napon belül a Manchester United labdarúgója lesz, ezt a játékos ügynöke jelentette be.
Gilmar Rinaldi a játékos ügynöke maga jelentette be az olasz tévében hogy Adriano megegyezett a vörös ördögökkel és már csak a két klubon múlik mikor írják alá a szerzõdéseket.
Az ügynök elárulta hogy védence szerint karrierje érdekében távoznia kell az olasz együttestõl és a Unitedbe való igazolást tartja a lehetõ legjobb lépésnek. Hozzátette, a következõ 48 órában meg is születhet az egyezség:
”Adriano eligazol az Intertõl, mivel Crespo érkezésével már minimális esélyt sem lát a maradásra, miután a vezetõség ugyanis közölte vele, ha igazolnak egy támadót, akkor õ már csak a harmadik lesz a sorban. Ez számára elfogadhatatlan, mivel jobb, erõsebb és fiatalabb mint Crespo.” - nyilatkozta Rinaldi.
A játékos tehát a hírek szerint megegyezett az angolokkal, az Inter pedig közel van ahhoz hogy rábólintson a 22 millió font körüli összegre. Az egész történet nem csak arról szól, hogy a United akarja õt, hanem maga Adriano jelentette ki: a kérõk közül egyedül a vörös ördögök jöhetnek szóba nála.
Forrás: Manutdtalk.com
A Villarreal azonnal elengedi a spanyol Marcos Sennát a Manchester Unitedhez, amint az angol futballklub "elég jó" ajánlatot tesz a válogatott játékosért. Errõl Jose Manuel Llanzena beszélt az El Mundo Deportivo címû sportújságnak.
"A Manchester Unitedtõl a múlt hét végén hívtak föl bennünket, és megkérdezték, leülhetünk-e tárgyalni. Ha az ajánlatuk mindenkinek jó, akkor a Villarreal örömmel engedi el Sennát. Ha nincs megegyezés, semmi gond-akkor nálunk marad."
A 30 esztendõs, brazíliai születésû középsõ középpályás játszott a spanyol válogatottban a némeetországi világbajnokságon, és kulcsszerepe volt abban, hogy a Villarreal bejutott az elõdöntõbe a Bajnokok Ligája legutóbbi idényében.
A Villarreal nemrégiben leigazolta az Arsenaltól Robert Pirest, illetve Canit, Leandro Somozát (mindhárom középpályás), valamint a török csatárt, Nihat Kahvecit.
A Manchester United 18,8 millió brit fontért szerzõdtette Michael Carricket a Tottenham Hotspurtõl.
Tomazs Kuszczak minden bizonnyal a Manchester Unitedben folytaja a pályafutását. A sokiág tagadott átigazolás úgy tûnik, hogy révbe érhet, mivel az hogy a United amerikai kapus Tim Howard egy évet kölcsönben tölt az Evetonnál, lehetõség ad Kuszczaknak arra, hogy Van der Sar mögött a vörösök második számú kapusa legyen. Ez azt jelenti, hogy kupamérkõzéseken és könnyebbnek igérkezõ találkozókon játéklehetõséghez juthat majd és ez nagy kiugrást jelenthet a fiatal kapus számára. A másik nagy motiváció az lehet, hogy ha holland kollégája abbahagyja a profi futballt, akkor õ lehet a Mu elsõszámú kapusa, tudtuk meg a skysports.com-tól.
Nem tudom egyesek mit esznek Carrick-en, szerintem nem jó játékos, hogy ennyire fel kéne fújni. Fõleg, hogy ennyi pénzt kiadtunk érte. Ennyi pénzért nem is egy, jobb játékost lehetett volna venni.
Ha Tevez jön, hibátlanok leszünk (nélküle is!)!Senna még kell középre és indulhat a szezon!Carrick remélem hamar felépül.Az elsõ három fordulóban nincs nehéz ellenfelünk, tehát arra is van ideje, hogy formába lendüljön! MU!
Ha Tevez jön, hibátlanok leszünk (nélküle is!)!Senna még kell középre és indulhat a szezon!Carrick remélem hamar felépül.Az elsõ három fordulóban nincs nehéz ellenfelünk, tehát arra is van ideje, hogy formába lendüljön! MU!
jobb választás az tény van basten-t nem is értem miért nem vitte ki a vb-re....
19:00 FT' Manchester Utd (England) 3 : 1 Porto (Portugal) Gólok: Paul Scholes 12 ' Wayne Rooney 20' Ole Gunnar Solskjer 74 '
Kiállítva: Rooney 42', Scholes 69'
ÉÉnse szeretném azt látni,h nemképes senki everni a cselzit és engem ez már nagyon idegesít,és remélem,h mostmeglesznek szorongatva és nem az elején döl el már a bajnokság...izgalmat várok énis! Veretlen?csak a MU volt képes arra,h elverje.
na szted ki lesz a bajnok? szerintem ez majdnem borítékolható sajnos... én személy szerint minden angol csapatot bírok így a chelsea-t is de azért nem szeretnék veretlen bajnoki gyõzelmet látni sõt max 3-4 pont ami kéne mint különbség bár szerintem megint utcahossz lesz az elsõ és második közt.... nekem mindegy ki nyer legyen csak izgi
pénzrõl van szó nem hírekrõl:D:D:D egyébként carrickel újra versenyben van a csapat az ezüstért erõsebbek mint az arsenal meg liv'pool szóval izgi lesz chelsea-t is legalább az egyik meccsen elkapják sztem
mi a f*ért kell mindent forintosítani? ez egy szar pénz és az is lesz maradjunk a font-ban ha már angolokról van szó... de ez csak egy vélemény
Attól, h ott van Rossi szerintem még kéne egy csatár, hiszen nem tudni, h Smith milyen formában lesz a hosszú sérülése után.Torres nem hiszem, h átjön hozzánk, de Defoe-t meg lehetne szerezni! Kapus,hátvéd poszt hibátlan! Egy középpályást meg egy csatárt még el tudnék képzelni! Pénzünk van rá! GLORY MU!!!!!!!
....pppf istenem mé kell õket mindenféle képpen összeugrasztani?!
Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo, a Manchester United két ifjú labdarúgója között állítólag szent a béke. Pat Brogan bokszpromoter ennek ellenére szívesen ringbe léptetné a két futballistát. ronaldo051018.jpgAz Alsagerben élõ brit meccsszervezõ fejenként 40 millió forintot kínál a két játékosnak abban az esetben, ha négyszer 3 perc keretében összemérnék tudásukat.
"Bár azt olvasom, hogy igazából nem is voltak rosszban Németországban, azért egy ilyen meccsel végképp bebizonyíthatnák, hogy megbocsátottak egymásnak" - nyilatkozta Brogan.
Hozzátette, véleménye szerint Rooney nyerné az ökölcsatát, szerinte leütné a portugált. A promoter a Manchesterbe tervezett derbi teljes bevételét jótékony célra fordítaná. (rooneyworld.atw.hu)
:DDDDDDDDDDDD
Bemutatták Michael Carricket, a Manchester United legújabb szerzeményét, miután átesett a kötelezõ orvosi vizsgálatokon. Carrick 18,6 millió fontért (7.4 milliárd forintért) igazolt a „vörös ördögökhöz” a Tottenham Hotspur együttesétõl, és a 16-os mezt kapta meg, amely a korábbi manchesteri legendáé, Roy Keane-é volt.
Helyes helyes.Kezd formába jönni rooney ennek csak örülökRemélem jó formába lesz és észre se venni a kihagyását. Carricker meg remélem megoldja a középpálya problémáit
Carrick a Manchester Unitedben folytatja július 31. hétfõ 10:54 [MTI] A Manchester United megállapodott a Premier League-rivális Tottenham Hotspurrel Michael Carrick átigazolásáról, így ha a labdarúgó megfelel az orvosi vizsgálaton, a következõ szezonban már a Vörös Ördögöket erõsíti.
Az MU 18,6 millió fontot fizet a londoniaknak a válogatott középpályásért. A 25 éves, hétszeres válogatott Carrick két éve, a West Ham Unitedtõl érkezett a Tottenhamhez, amely akkor 2,75 milliót adott érte.
ha a carick üzlet létrejön akkor sztem okés lesz a csapat... a kpálya újra erõs lesz és ha smith felépül csatárgond se lesz én nem szereznék több játékost a helyükben
A Manchester United közel került ahhoz, hogy leigazolja a Tottenham Hotspurtõl az angol válogatott Michael Carricket.
A londoniak bár keményen harcoltak azért, hogy megtartsák kulcsjátékosukat, úgy tûnik a végén Sir Alex Ferguson jön ki gyõztesen az egykori West Ham középpályás kálváriájából.
Ferguson már a Világbajnokság elõtt megtette elsõ ajánlatát Carrickért, méghozzá egy 10 millió fontos összeg formájában, de ezt a Tottenham szinte gondolkodás nélkül elutasította.
Most azonban minden jel arra utal, hogy a United nyélbe ütheti az üzletet és a Ruud van Nistelrooy eladásából befolyt - csekély összegnek tûnõ - 10 millió fontból megspékelhetik a Carrickért tett árajánlatot.
A hónap elején még Martin Jol, a Tottenham holland menedzsere úgy nyilatkozott, hogy a 20 millió font lenne számukra az a határ, amiért valószínûleg elengednék a mindössze 24 éves játékost, bármennyire is ragaszkodnak tehetségükhöz.
Ennek ellenére egyes információk szerint Sir Alexéknek most egy 16 millió fontos ajánlatát fontolgatják Jolék és minden esélyük megvan rá, hogy ezzel a pénzösszeggel célba is érnek a Vörös Ördögök tervei, és akár már ma - Carrick születésnapján - bejelenthetik a transzfer létrejöttét.
Kell valakit venni Ruud helyére!!!!!!! A középpályára is kéne vagy két játékos!!!!!!! GLORY MU!!!!!!!!!
Ma mutatják be Van Nistelrooyt
Madrid, július 28., 9.20 A Bayern elõl happolta el a Real.
Ruud van Nistelrooy hároméves szerzõdést köt a Real Madrid labdarúgócsapatával, a holland válogatott támadót ma sajtótájékoztatón mutatják be - jelentette be a spanyol klub. A 30 éves futballistáért lapértesülések szerint 15 millió eurót fizetnek a madridiak a holland elõzõ klubjának, a Manchester Unitednek. A játékos 2001-tõl játszott Manchesterben, ahol 219 tétmeccsen 150 gólt szerzett. Van Nistelrooy az olasz világbajnok Fabio Cannavaro és a brazil Emerson után a királyi gárda harmadik új szerzeménye ezen a héten. A holland csatárt a Bayern München is szerette volna leigazolni, szóban meg is állapodott a játékossal, de a manchesteriekkel nem jutott egyezségre az átigazolási díjról. (mti)
Ruud Madridba szerzõdik
Ruud van Nistelrooy Spanyolországba utazott, hogy Madridban megcsinálják az átigazolás elõtti orvosi vizsgálatokat.
Csütörtök este még mindkét klub tagadta, hogy megegyeztek volna a holland támadó sorsáról, ám a mai nap a Királyi Gárda megerõsítette a pletykákat.
"A Manchester United megengedte Ruud van Nistelrooynak, hogy Madridba utazzon az orvosi vizsgálatok miatt. Mindazonáltal a két klub már megegyezett az anyagiakat illetõen." -mondta a Real egyik képviselõje a United hivatalos oldalának
RvN szintén Madridba megy...
Fernando Torres Madridban marad
Fernando Torres véget vetett azoknak a spekulációknak, melyek Manchesterbe szerzõdésérõl szóltak, ugyanis a Kölyök bejelentette: továbbra is nevelõegyüttesében szeretne maradni.
A spanyol klasszis a minden bizonnyal távozó Ruud van Nistelrooy helyét vehetette volna át a Vörös Ördögök csapatában, de Torres az elkövetkezendõkben is kedvenc csapatában akar játszani.
"Maradni akarok. Rengeteg pletyka látott napvilágot az esetleges eligazolásomról, ám a valóság az, hogy még egy éven át itt fogok játszani." -mondta Fernando a kedd reggeli sajtótájékoztatón
"Remekül érzem itt magam. Ha el akartam volna hagyni az Atleticót, akkor már évekkel ezelõtt megtehettem volna."
ezek a cikkek ennyit érnek :) majd a piac bezártakor kiderül minen! ennyi:)
Az Atletico Madrid kedden Fernando Torres jövõjével kapcsolatban fog sajtótájékoztatót tartani.
A 22 éves játékos körüli spekulációk a Kölyök világbajnoki szereplése után erõsödtek meg, majd Ruud van Nistelrooy várható távozása után több helyen is már tényként közölték, hogy Sir Alex Ferguson megyegyezett a spanyol fiatallal.
Az Atletico azonban tagadta ezeket a pletykákat, és továbbra is csapatukban szeretnék tartani Fernandot.
A helyzetet egyébként ironikusan akár Cristiano Ronaldoéhoz is lehetne hasonlítani, ugyanis a 'Matracosok' vezetõi is olyannyira szeretnék Madridban marasztalni Torrest, mint Fergusonék a United portugálját. Ugyanakkor eltérõ a két futballista közt, hogy Fernando Torres esetleges klubváltására még van esély, míg Ronaldo maradása biztos..
:Ddddd nem györekek, de az olasz topik volt a sablon :P
Hát azt nemtom,a kép akkora csak emennyi lácik belölle:)emtom miaz a sok hely. hm és mit keresnek a gyökér olaszok a hozzászolás helyénél?
tévedés ne essék mu fan vok (igaz h talán nincs is angol csapat amit nem birok.... minden angol csapatot imádok) csak azért raktam be mert poénosak nem mert megbántani akarok vkit is... scholes giggs személyes kedvenc és legendás páros...
hát sztem enyhén drágák a cuccok, egy sál 6000ft???? meg egy bögre 5000ft? loller, tiszta átbaszás az egész dolog így elsõre
itt meg itt ezerszer olcsóbb a postai költséggel együtt
PS: most vettem észre hogy ez a holnap még VATot is ír...sztem 2004 óta nem frissítették az oldalt, mióta kell vámot meg adót fizetni ilyen fing mennyiségû áru után?
okés, ha megtudsz valamit akkor lécci majd jelezd. köszi elõre is :)
hát azt nemtudom,h mennyi apostakltség.de megkérdzem majd. extra többlet,hmm talán ha sürgössen kéred max 1héten belül mindig megérkeznek a cuccaim.
és az mennyi plusz? a 40 font az durván 16ezer pénz.. az elég jó ár. mennyibe van a postaköltség és mennyi idõ míg idér? van valami extra többlet, amit még fizetni kell?
40 font az ára, 27-tõl már szállítják is, de szállítási költség meg az adók miatt sztem kurvadrága úgy. de mintha neked lenne odakinnt vmi ismerõsöd... esetleg ha tudsz rajta keresztül szerezni, akkor szólj már lécci :)
hüüü széép lesz ja.bejövõõõs!Aszem nemsoká leadom a rendelésem
aki esetleg még nem látta volna az új mez-koncepció:
nekem nagyon bejön ezzel a retro feeling-gel
Torres a legesélyesebb jelölt Ruud helyére
A Manchester United tárgyalásokat folytat az Atletico Madriddal, és a Vörösök akár 25 millió fontot is fizetnének, hogy Fernando Torres lehessen Ruud van Nistelrooy utódja.
Ruud van Nistelrooy aláírásáért a Real Madrid, a Bayern München és a Newcastle United is ádász csatát vívott, ám végül a holland támadó Pedrag Mijatovic-al egyezett meg, így Nistelrooy vélhetõen 15 millió font ellenében költözik majd Spanyolországba.
A United pedig a Ruudért kapott összeget is szeretné felhasználni Torres megszerzése ügyében.
Mindemellett szóba került az Álmok Színházában Fabio Cannavaro, Luca Toni, Patrick Vieira, Lilian Thuram, David Trezeguet és Pavel Nedved neve is.
Van Nistelrooy távozni akar
Óriási meglepetésre a Manchester United szakvezetõje a klub mai sajtótájékoztatóján elismerte, hogy Ruud van Nistelrooy el akar szerzõdni Manchesterbõl.
A MU trénere miután megerõsítette, hogy a játékosok minden baj nékül megérkeztek az dél-afrikai túra elsõ állomáshelyére, arról is beszélt, hogy a csapat kapcsolatban áll a Real Madrid illetve a Bayern München vezetõivel is.
"David Gill értesített engem, hogy Ruud van Nistelrooy jelezte, hogy szeretné elhagyni a csapatot." -mondta Ferguson a MUTVnek "Megszerzése ügyében pedig Madridbõl és Münchenbõl is aktívan érdeklõdnek."
Ruud történetébõl már egyébként minden közismerté vált, és bár egy ideig úgy tûnt a holland gólvágó Manchesterben folytatja pályafutását, most már szinte biztosra vehetp, hogy vagy Madrid, vagy pedig München lesz Van karrierének következõ állomáshelye.