A Manchester United elképzelései szerint a Real Madrid elleni barátságos mérkõzés nyitná meg hivatalosan a kibõvített Old Traffordot, a Vörös Ördögök stadionját. A sportági szentély 76 ezresre bõvült egy újabb, luxuslelátó-résszel, s atervek szerint augusztus 8-án vagy 9-én kerülne sor a gálára.
Az MU korábban a Bajnokok Ligája-gyõztes FC Barcelonát, valamint az AC Milant kereste meg, de egyik csapat sem vállalta a találkozót.
A Real Madrid esetleges angliai fellépése szinte bizonyosan teltházat vonzana, mert elsõzör játszana a Manchester United ellen David Beckham. Az angol válogatott csapatkapitánya három évvel ezelõtt igazolt a spanyol fõvárosba, de népszerûsége nem csökkent elsõ csapatában, igaz a szurkolók ma már a jelenlegi sztárokért rajonganak elsõsorban.
A világ legrajongottabb játékosai közé tartozó Becks felejthetetlen éveket töltött az Old Traffordon: 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert, s többször volt elsõ az angol bajnokságban és FA-kupában.
Az elmúlt években kétszer is emlékezetes összecsapásokat játszott az MU és a Real Madrid az Old Traffordon: 2000-ben 3-2-re a spanyolok, 2003-ban 4-3-ra az angolok nyertek. Az elõdöntõbe jutásnak azonban mindkétszer a királyi klub labdarúgói örülhettek.
Tavaly nyáron még “csak” 67 500 férõhelyes volt az 1909-ben átadott Old Trafford
pedig tuti el fog menni vmi spanyol klubba :S majd... :)
Még hivatalosan nem jelentik be, addig csak egy rossz pletyka marad. Akár én is írhatok egy cikket és akkor mindenki elhiszi?
A Spurs visszautasította a United ajánlatát
A Manchester United tíz millió fontos ajánlatot tett a Michael Carrickért, de a Tottenham vezetõsége elutasította a Vörös Ördögöket.
A BBC értesülései szerint a United pénteken faxon küldte át ajánlatát Londonba, de a Spurs vezetõsége továbbra sem szeretne megválni Michaeltõl. A történteket Carrick ügynöke, David Giess nem kommentálta.
Sir Alex Ferguson egyébként Roy Keane pótlására szerzõdtetné a válogatott keretbe is bekerült középpályást, de Carricket még két évig köti szerzõdés a White Hart Lanere.
A West Ham United akadémiáján felnõtt Michael külömben minden valószínûség szerint a cserepadon kap majd lehetõséget a 2006-os németországi világbajnokság elsõ Angol mérkõzésén. Az ellenfél pedig a dél-amerikai Paraguay lesz.
szvsz kicsit sok az a 14 milla érte. 10 fölé nem mentem volna... akkor már inkább Diego (vagy vehették volna Kallström-öt, de a Lyon elhappolta) [[ éljen a támadófoci, habár Carrick inkább védekezõ középpályás ]]
UNITED SWOOP FOR CARRICK Friday 09 Jun 2006 A 4THEGAME EXCLUSIVE - BY JOSEPH FLYNN
Manchester United manager Sir Alex Ferguson is celebrating the dramatic capture of Michael Carrick after reaching agreement with Tottenham in a deal worth £14 million.
Following high level talks between Old Trafford chief executive David Gill and Spurs chairman Daniel Levy over the last few days, Tottenham are believed to have accepted United's offer for the talented 24-year-old star.
Carrick is currently in Germany as part of Sven Goran Eriksson's England squad and he will join his new United team-mates for pre-season training once a medical and the final negotiations of his package have been finalised.
The move represents a stunning coup for Ferguson who has been scouring the world for a top class young midfielder following the departure of Roy Keane last season.
After checking stars like Deportivo La Caruna's Argentinian Aldo Duscher, fellow countryman Juan Riquelme from Villareal and Lyon's Mamahoud Diarra, Fergie has decided English is best - with Carrick recognised as a burgeoning talent.
Spurs initisally rebuffed United's interest, but with Ferguson adamant the club should push the boat out for Carrick, Gill was given the go-ahead by Florida based owners the Glazers to make Tottenham an offer they couldn't refuse.
That hit £14 million - and Spurs are believed to have said yes to United enabling White Hart Lane boss Martin Jol to recruit a top class replacement.
Carrick came through the West Ham youth academy and starred in the club's FA Youth Cup success in 2000. He made his debut for England against Mexico in 2001 but injuries hampered his progress at international and club level before he sealed a £2.75million transfer to Spurs two years ago. He returned to the England set-up for last summer's tour of the USA and impressed when starting in the friendly success against Uruguay.
Ennyire rossz Glazer. szerintem le tudod fordítani... Vagy még ez sem elég??
Spurs initisally rebuffed United's interest, but with Ferguson adamant the club should push the boat out for Carrick, Gill was given the go-ahead by Florida based owners the Glazers to make Tottenham an offer they couldn't refuse.
Biztos Glazer tehet róla, hogy Ferguson összerúgta a port Nistelrooy-al. Nem gondolod hogy Glazernek egy kicsit nagyobb gondjai vannak az egészségével, mint a csapattal? Ja és melyik Glazert szidod? Nem mind1
úristen!!!! Gudhjonshen lesz az igazolás Nistelroy helyére, nane, egy olyan játékos, aki a Chelseanek nem kell nekünk se.....Glazer a qrva anyád!
Rooney: mehet!
A Manchester United játékosa, Wayne Rooney zöld utat kapott az orvosoktól, így ott lehet a pénteken kezdõdõ labdarúgó-világbajnokságon, Németországban. Korábban sokan attól tartottak, hogy a csatár nem épül majd fel súlyos sérülésébõl.
Mint ismert, a támadó még áprilisban, egészen pontosan 29-én a Chelsea ellen szenvedett lábközépcsont-törést, amikor Paulo Ferreira becsúszva szerelte.
Azóta sok minden történt, naponta folytak találgatások, hogy vajon a válogatott svéd szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson számíthat-e a Vörös Ördögök remek csatárára, vagy a készenlétbe helyezett Jermain Defoe utazik-e Németországba?
Ma délelõtt Rooney – aki egyébként a csapattal együtt már Németországban edzõtáborozik – repülõre szállt, majd egy manchesteri kórházban megröntgenezték a sérült testrészt.
A világ sajtója és a közvélemény egyaránt várta, hogy végre pont kerüljön a történet végére.
Nos, úgy tûnik, fellebbent a fátyol: Wayne Rooney játszhat a világbajnokságon!
A csatár két órát töltött a kórházban, miközben az orvosok tanulmányozták a röntgenképet. A Leif Sward-vezette orvosi team végül nyilvánosságra hozta a pozitív döntést.
Legfrissebb információk szerint Rooney visszautazott Németországba David Daviessel, a szövetség általános igazgatójával és késõ este már landol is a gép a sztárral a fedélzeten a Karlsruhe melletti Baden-Badenben.
A történet kísértetiesen hasonlít a négy évvel korábbi esetre, amikor is David Beckham épült fel sérülésébõl közvetlenül a világbajnokság elõtt.
Persze, az kérdés, hogy Rooney milyen állapotba kerül majd a mérkõzésekre és mennyire tudja magát függetleníteni attól, hogy nem tudott részt venni a teljes felkészülésben.
Néha:S 1x láttam a pályán:( Akkor is volt 1pár jó megmozdulása,távolról is elválat lövéseketennél már csak jobb lehet
a kölcsönadás sosem árt, bár már most sem rossz játékos, ahogy láttam amikor néha pályára lépett
Valaki már látta ezt a játékost, hogy ennyire sztárolják?
A Chelsea FC megszerezte az SFK Lyn nigériai középpályását, John Obi Mikelt, akiért 5,8 millió eurót fizetett a norvégoknak és 17,4 milliót a Manchester Unitednek, amely korábban már megegyezett a skandináv egyesülettel.
el sem olvastam a hírt angolul és nem is vagyok rá kíváncsi Habla alguien en español? Talán a spanyol hírekbõl kiderül milyen fázisában jár az ügy...
Világos volt nekem eddig is The Sun, hiába van fent a manutd.com-on. Ha elolvasnád mi van odaírva az oldal tetejére, akkor nem tetted volna ezt be:
"The extracts on this page are taken from selected national newspapers. The views expressed here do not necessarily reflect the views of Manchester United."
Szerinted direkt kekeckedek? Most õszintén, abban a fordításban elemi hibák vannak. Már régebben mondtam, hogy nem hobbiból javyítom ki az embereket. Látom egyesek nem tudják normálisan lereagálni. De tessék: 1. United are snatching the business brain = a United meg akarja szerezni (érthetõen lefordítva) vagyis nem megyszerezte... 2. Jose Angel Sanchez has been approached to shake up United’s business dealings = Jose Angel Sanchezt felkérte a United, hogy formálja át a United üzleti terveit... Vagyis szó sincs arról hogy megszereztük volna, vagy ha igen attól függetlenül a cikkben nem az van. Angolóra befejezve
És ne álljon már feljjebb egyeseknek, ha valaki a szart kijavítja jóra. A feltételes mód és a kijelentõ mód között van egy kis különbség. Nem mindegy hogy ágyba szarna vagy ágyba szarik...
veszíteni tudni kell fiúk... mi mindent megtettünk. "Sajnálom hogy csalódást kellett okoznom..." /by ForRedGlory/
nem.. mi egyszerûen nem nõhetünk fel hozzá.. hiába no :) csak nemértem miért alacsonyodik le akkor hozzánk.. persze, ezis csak az én hülyeségem lehet :) azt viszont jó látni, h milyen kitartó emberke, és az sem zavarja ha mindenki utálja ebbõl a topicból ;)
1. Látszik nem nagyon megy az angol 2. The Sun Had ne kezdjek angolórát tartani, vidd a tanárnénidhez fogadjuk karót adna ha úgy fordítanád le, mint ahogy szerinted jó. De segíthetek ha megkérsz rá
United Land Real Whizz United are snatching the business brain who put Real Madrid top of football’s money league. Marketing ace Jose Angel Sanchez has been approached to shake up United’s business dealings and maximise the club’s income from Wayne Rooney’s fame. United’s US owners, the Glazer family, have cleared the way by axing marketing director Peter Draper after seven years. Staff reporter, The Sun
Rövidhír tõlem: a csapat leigazolta a Real MadridtólJose Angel Sanchez-t. ("director general de Márketing del Real Madrid") Remélem kedves ForRedGlory, hogy ez is már fenn van a unitedweb-en és nem elõztelek meg.
Elég nagy szarságot csinálhatott ha így kezelték. Ha belegondolunk hogy a leigazolásakor körbenyalták mindenét, akkor nemhinném hogy másban kell keresni a hibát. Szerintem benne. Habár nekem kedvencem volt és ezután is tisztelni fogom, de bennem is kicsit megváltozott a róla kialakított kép.
Ruud van Nistelrooy-t egyszerûen kitiltották abból a hotelból, ahol a Manchester United megszállt a Charlton elleni utolsó bajnokin. Sõt, Roy Keane búcsúmeccsén sem szerepelhetett. A holland csatár mára elfogadta, hogy véget ért a manchesteri turnéja, de továbbra sem érti a miértjét. "Hozzám hasonlóan sok manchesteri sem tudja - mondta Van Nistelrooy. - Szeretem a Manchestert, ezért sem értem. Ami történt, megtörtént, el kell felejtenem, most a világbajnokságra kell koncentrálnom."
Van Nistelrooy elmondta, esze ágában sem lett volna elhagyni a Manchestert, ha Ferguson nem ûzi el a csapat mellõl. "Szeretném tisztázni: azért megyek el, mert mennem kell, nem magam miatt."
A lábspecialista szerint Wayne Rooney valószínûleg nem fog tudni a világbajnokság csoportmeccsein pályára lépni.
A vörös ördögök csatára lábközépcsont-törést szenvedett, így több hete nem rúghatott labdába, és John Hollingdale szerint még pár hét kell a teljes felépüléshez, bár a mai vizsgálat sokmindenre fog fényt deríteni:
”A csütörtöki vizsgálat után több információnk lesz hogy gyógyul a törött csont és környéke” - nyilatkozta a specialista a Sky Sportsnak.
”A CT vizsgálat több eredménnyel jár, mint a röntgen. Ha jól gyógyul a csont, akkor úgy gondolom az orvosok szerint jobban lehet terhelni a lábat, talán egy kis kocogást is megengednek. Ugyanakkor nem hiszem, hogy még három hétig labdába fog rúgni Rooney.”
„Játszani pedig még három hétig nem fog. Szerintem esélytelen arra, hogy pályára lépjen a világbajnokságon. Persze nem mernék rá fogadni, meglephet minket Rooney, de elég valószínûtlen.”
ForRedGlory - 2006. 05. 26 | 10:14
Valószínûleg mert már elértek valamit és nem lefelé húznák a színvonalat. Meg nemtudom hol olvastad, hogy CSAK olyankonak kellene játszani. Ilyet sose mondtam...
Igen megbeszéltük. 3. erra való a net. Alapesetben én se ismerném õket, de a Manchester United leigazolta õket, így illik ismerni. 4. meg erre is való a net :D
1. Nyertél fõnök, nem vitatkozom. 2. Bizonyára. 3. Kellett volna ismernem két 15 éves brazil focistát? Ettõl még nyugodtan hajtom álomra a fejem. Mostmár legalább tudom, köszi. 4. Attól még jöhet, emellett nincsenek informátoraim. Szar alak vagyok. Köszönöm az informálást. Mostmár megbeszéltük?
Jó akkor segítek: 1. Nem beszéltük meg. 2. Nem vagyok hülye tisztában vagyok a szabályokkal, te nem biztos. Kapott már játékos úgy munkavállalási engedélyt, hogy nem játszott az utóbbi két év válogatott meccseinek 75%-án... Hogy ne menjek messzire asszem Ronaldo se játszott, bár ebbe nem vagyok biztos... Ezzel magyaráztam meg, hogy ennyi erõvel akár Kaka is jöhetett volna... 3. Az már nem az én bajom ha nem ismered Rafaelt és Fabiot, de segítek... 4. Elirtam, de ettõl függetlenül nem fog jönni, rosszak az informátoraid...
Jó akkor segítek: 1) De, megbeszéltük. 2) De hallottam olyanról: az eu-s útlevél és a kettõsállampolgárság ügyét már részleteztem. 3) Ki az a Rafael? 4) Kelont biztos nem ellenben Kerlont utolsó információim szerint igen (#2665)
Nem, nem beszéltük meg... Te még nem hallottál olyanról, aki annak ellenére kapott munkavállalási engedélyt, hogy nem játszott a válogatott meccsek 75%-án? Aki jó az megkapja így vagy úgy. vagy szerinted Rafael és az ikretestvére hogy fog Angliába igazolni 16 évesen? Hm? Ja és Kelont nem igazoljuk le, nemtom honnan vetted.
amúgy pedig itt is megvan a kiskapu: egy spanyol ükapa, vagy egy eldugott és elfelejtett olasz 'mamma' és máris van eu-s útleveled. lásd Tim Howard, akinek van magyar útlevele, tehát kettõsállampolgár.
hehe. elkellene angliába olyan névtelen külföldi játékos mint Kaká, vagy Tevez anno, akiket nem tudtak volna angliába igazolni amíg válogatottak nem lettek.. Mostmeg már baszhatják. Kerlon-t megszerezzük 6 milláért, de ha már megvette volna valami spanyol/olsz klub és 2 éven belül befutott és válogatott játékos lenne akkor meg fizethetnénk a 20-25 millákat. gondold el mennyit bukik rajta anglia hogy nem tud fiatal dél-amerikaiakat igazolni. erre is gondolj. angliába meg nem igazolnak leélt román és szerb 'sztárokat' mint hozzánk az NB1-be, mert nincs rá igény. ezt megbeszéltük