Fergie célpontjai 1.rész Mivel sok olvasónk kérte, hogy összegezzük ki a United célpontja, ezért most a UW megteszi.
Eddig 5 csatár,3 középpályás,1 védõ és 7 kapus mondta:szivesen jönne a Unitedhoz.Egyes elemzõk szerint már kezd a Chelseare hasonlítani a United, ha ennyi mindenkit megakart szerezni.
A poszotkból kiderül azonban, hogy a United hiányposztra akar igazolni pl. kapusposzt. Azonban benne van a hanyatló forma is az igazolásokban pl.csatárok.
A United 2 egymás utáni évben nem tudott bajnokságot nyerni, ami eddig a Premier League történetében még nem fordult elõ, ezért elkell gondolkozni Sir Alexnek, hogy változtatni kell.
Sokak szerint egyértelmûen kapus poszton kell erõsíteni, mivel Tim Howard és Roy Carrol se jelent megoldást.
Sir Alex azonban nem csak ezt a posztot igyekszik megerõsíteni. Akkor lássuk ki jön és ki megy??
Roy Carrol egyes híresztelések szerint maradni fog és aláírja a szerzõdését, de csak azzal a feltétellel, ha nem hoz Fergie egy újabb kapust.Tim Howardról nem szólnak távozási hírek, azonban lehet, hogy nyáron mégis útilaput kötnek a lábára.
Az érkezõ oldalon több játékos is szerepel.Az Inter 33 éves hálóõrétõl Francesco Toldotól a svéd Isakssonig tart a sor.Sir Alex igényt tartana a Tottenham kapusára Paul Robinsonra, mivel már egyesek tudni vélik, a válogatott hálóõr helyére a Norwich jelenlegi kapus Robert Green érkezik.
Fergie az angol hálóõrért a United elfelejtett 3. számú kapusát Ricardot is odaadná.Viszont a Tottenham nem hajlik az ügyletre.
A Southampton finn hálóõre Antti Niemi is szivesen jött volna a Unitedbe, azonban Harry Redknapp irányítása alatt elvesztette a pozícióját, így õ kiesett a pikszisbõl.
Fergie legújabb célpontja a PSV kapus Gomes, aki a PSV-vel véghezvitt eredményeivl hívta fel a figyelmet a skót szakembernél.A kapus 2 11-est megfogott a Lyon elleni 11-es párbajon, melyel továbbjutottak az elõdöntõbe.A hálóõr óriási szerepet vállalt a PSV bajnokicímében is.
Azonban itt még nem fejezõdött be a kapusok sora.
Ja-ja! Glazer a klubbot is hitelböl akarja megvenni!
Az más, mert Abramovics barátunk csak "hobbiból" vette meg a cselszkit. Viszont Glazer, ebbõl üzletet akar csinálni, és ha vesz pár játékost, az abból származó bevétel-kiesést a szurkolókkal fogja megfizettetni(jegyárak, ajándéktárgyak....)
Figyeljetek meg a privatizálódás elõnyét=>Chelsea és mi a hátránya?
29/4/05 6:45 PM Reds Sign Exciting Midfield Starlet Manchester United have announced the signing of John Obi Mikel from FC Lyn Oslo. A club statement on the signing reads: "Manchester United is delighted to announce that it has today concluded an agreement with the Norwegian club, FC Lyn Oslo, in respect of the central midfield player John Obi Mikel. "John Obi Mikel, 18, was born in Plato State in Nigeria on 22 April 1987." Mikel had reportedly attracted interest from United's Premiership rivals Chelsea. The 18-year-old has been named in the Nigerian training squad for this year's FIFA World Youth Championship and he impressed during the Norwegian League campaign as FC Lyn Oslo finished sixth. Report by Ben Hibbs.
MU: Ferguson hûséget vár Ferdinandtól NSO, 2005-04-29 17:22 A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson lojalitást kér Rio Ferdinandtól,azok után, hogy a klub kiállt a játékos mellett, amikor egy doppingteszt megtagadása miatt nyolc hónapos eltiltást kapott. Akkor Ferguson nem engedte, hogy megváljanak a vétséget elkövetõ labdarúgótól, ám cserébe most elvárja, hogy a válogatott védõ viszonozza az akkori bizalmat, és meghosszabbítsa szerzõdését. A feszültséget az okozza, hogy Ferdinandot egy londoni étteremben együtt látták Peter Kenyonnal, a Chelsea vezérigazgatójával, és ezt az sem enyhíti, hogy a kékek kézzel-lábbal cáfolják Ferdinand szerzõdtetését. A játékos igyekezett tisztázni a helyzetét: "Maradni szeretnék Manchesterben. Megértem az aggodalmat, de higgyék el, a szerzõdések nem egyik napról a másikra köttetnek. Sok mindent tisztázni kell még, és mivel az ügynököm külföldön tartózkodik, elhúzódhatnak a tárgyalások" - mondta Ferdinand.
Anglia: Quieróz megszerezné Figót a Manchester Unitednek NSO, 2005-04-28 18:11 Carlos Quieróz, a Manchester United másodedzõje, a Real Madrid korábbi vezetõedzõje arról gyõzködi Sir Alex Fergusont, az MU vezetõedzõjét, hogy szerzõdtesse Luis Figót a spanyol királyi klubtól - írja az angol Sky Sports internetes oldala spanyol forrásokra hivatkozva. A lap hozzáteszi: Figónak nincs jövõje a Realnál. Carlos Quieróz sajtóértesülések szerint már tárgyalt Florentino Perezzel, a Real Madrid elnökével a lehetõségekrõl. Figónak a következõ szezon végén jár le a szerzõdése, így - hacsak a királyi klub addig nem hosszabbít vele - szabadon igazolhatóvá válik. Alex Ferguson hosszú ideje elismeréssel figyeli Figo játékát, és valószínûleg Quieróznak nem lesz nehéz dolga, hogy rábeszélje a portugál klasszis leigazolására, amennyiben Figo gyakorlatilag ingyen megszerezhetõ. A Manchester United abban gondolkodik, hogy a Real valószínûleg már most is díjmentesen lemondana róla, hiszen így nem kell kifizetnie Figónak azt a hatmillió eurót, amelyet a 2005-2006-os szezonban keresne. A Real Madridban kezdettõl fogva szélsõ középpályásként foglalkoztatott Luis Figo azután került ki a kezdõcsapatból, miután nem újította meg 2006-ban lejáró szerzõdését.
Anglia: Malcolm Glazer ultimátuma a Manchester Unitednek NSO, 2005-04-28 16:13 Ultimátumot adott a Manchester United labdarúgóklubnak Malcolm Glazer amerikai milliárdos, aki sokadszor tesz kísérletet arra, hogy felvásárolja a világ leggazdagabbnak mondott futballvállalkozását.
Glazer azért szólította fel az MU-t a válaszadásra, mert az Egyesült Királyságban a gazdasági társaságok felvásárlását is felügyelõ állami intézmény május 17-ét jelölte meg számára határidõként, hogy bejelentse: hivatalosan benyújtja-e ajánlatát a többségi részesedés megszerzésére vagy sem.
A Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapatot is tulajdonló üzletember már 800 millió angol fontnak megfelelõ összeget fizetne az ellenõrzési jog megszerzéséért. A Manchester United elnöksége üdvözölte, hogy a felügyeleti szerv határidõt jelölt meg az ügyben, mondván: már korábban beadvánnyal fordultak a felügyeleti szerv vezetõjéhez azzal, hogy "a folyamatos bizonytalanság", amely az ügyet körüllengi, bomlasztó hatással van a Manchester Unitedre. Az MU hozzáteszi, hogy Malcolm Glazer üzleti terve "agresszív" volt, és hogy az jelentõs pénzügyi feszültséget okozott volna a cégen belül, illetve adóssággal terhelte volna meg a klubot. Ezzel együtt az MU is elismerte, hogy az értékpapíronkénti 300 fontos ajánlat tisztességes, és vonzó lehet a részvényesek számára.
Manchester: Carroll jövõje a riválisoktól függ NSO, 2005-04-28 14:21 Kezd végre megoldódni Manchesterben a Roy Carroll-történet, a United északír hálóõre ugyanis hajlandó lesz aláírni egy új szerzõdést - ha nem hoznak a nyáron a nyakára egy új riválist. A 27 éves kapus az elmúlt hónapokban nem adott határozott választ arról, hogy marad-e a klubnál. Carroll egyébként szeptemberben kiszorította az amerikai Tim Howardot a kezdõcsapatból, ám miután az AC Milan ellen az õ bakija is hozzájárult a BL-kieséshez, riválisa visszaszerezte a helyét, és azóta nem is adja át.A Manchesternél egyébként az utóbbi hetekben több új kapus neve is felmerült, így például a Chelsea-bõl Cudicinié.
Manchester: Milito érkezhet NSO, 2005-04-27 11:52 A Manchester United szeretné megerõsíteni a hátsó alakzatát is, éppen ezért 3 millió fontos ajánlatot tett a Real Zaragoza középsõ védõjéért, Gabriel Militóért.A kiváló argentin védõt egyébként korábban a Real Madrid is szerette volna megszerezni, de végül meghiúsult az üzlet.
Anglia: Fergusont felelõsségre vonná a szövetség NSO, 2005-04-27 17:59 Felszólította az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) Sir Alex Fergusont, a Manchester United vezetõedzõjét, hogy magyarázza meg a hét végi, Newcastle United elleni bajnoki után tett megnyilatkozásait. A skót szakember vészjóslónak, baljóslatúnak nevezte azt a tényt, hogy csapata javára ebben az idényben ennyire kevés 11-est ítéltek meg. Az FA közölte: jövõ csütörtökig várja Ferguson válaszát. Könnyen lehet, hogy azt követõen a szövetség helytelen viselkedés miatt eljárást indít ellene, és pénzbüntetésre is számíthat a nagy tekintélyû szakember. Fergusont feldühítette Neale Barry játékvezetõ tevékenysége, és az, hogy visszautasította Alan Smith reklamálását, amikor a játékvezetõ büntetõt követelelt. "Kezd nevetséges lenni ez az egész. Nem hiszem, hogy utasításra történnek a dolgok, de számomra eléggé vészjóslóak az események - hangoztatta a menedzser. - Ez ugyanaz a bíró, aki a POrtmouth javára büntetõt ítélt ellenünk egy enyhe visszahúzásért, aztán pedig Luis Saha egyértelmû eseténél semmit nem fújt nekünk.""Amióta októberben az Arsenal ellen megadták azt a tizenegyest Rooney esésénél, úgy tûnik számomra, hogy többször már nem is kaphatunk büntetõt, teljesen mindegy, hogyan alakulnak a dolgok."
Ez, hogy kapcsolódik a MU hoz?
Liverpool rosszul tette, hogy eladta Owen-t.
Perez: Owen nem megy sehova Madrid, április 26., 11.15 Hiába hívja haza több klub is az aranylabdás csatárt. A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez közölte: mindent megtesz azért, hogy Michael Owen a nyáron ne távozzon a királyi gárdától. A tavalyelõtti aranylabdás támadót a Newcastle és az Arsenal is csábítja, de volt klubja, a Liverpool sem zárkózik el Owen visszaszerzésétõl. - Owen a Real Madrid egyik legnagyobb értéke, és még sokáig az is marad - mondta a mindenható elnök. - Nem került szóba köztünk soha, hogy esetleg megválnánk tõle, és nem is kaphatunk érte olyan ajánlatot, ami elgondolkodtatna minket. Michael Owen a világ legjobb csapatában az egyik világklasszis csatár, akit imádnak a szurkolók, azaz marad Madridban.
A MU legnagyobb részvényeseit környékezi meg Glazer 2005. április 25., hétfõ, 10:13|Utolsó módosítás: 2005. április 25., hétfõ, 10:13 A Manchester United két legnagyobb részvényesével tárgyal Malcom Glazer amerikai sportmilliárdos. Glazer hónapok óta próbálja megszerezni a MU többségi tulajdonát. A klub vezetés elfogadni látszik az üzletember ajánlatát, a klub kisrészvényesei azonban továbbra sem hajlandóak elfogadni, hogy egy amerikai sportüzletember vásárolja fel a Manchester Untedot. A Manchester United két legnagyobb részvényesével tárgyal a héten Malcolm Glazer amerikai sportüzletember. Glazer - a Tampa Bay Buccaneers amerikai futballcsapat tulajdonosa - hónapok óta próbál többségi tulajdonhoz jutni a legendás brit futballklubban. A MU két legnagyobb részvényese az ír JP McManus, és John Magnier, a Cubic Expression befektetési cég tulajdonosai. A két ír lóversenyszervezésbõl építette fel a céget. Jelenleg a MU részvényeinek 28,9 százalékát birtokolják. Amennyiben eladják részvényeiket Glazernek, az amerikai sportmilliádosnak 57 százalékos részesedése lesz a Manchester Unitedben. McManus és Magnier korábbi nyilatkozataikban "hosszú távú befektetésnek" nevezték részvényeiket a brit klubban. Egyelõre nem tudni, hogy támogatják, vagy ellenzik Glazer a többség megszerzésére irányuló próbálkozását - tudósít a BBC News. Az íreknél jóval határozottabb véleményt fogalmaztak meg a Manchester United kisbefektetõi. A Shareholders United nevû szervezetbe tömörült kisrészvényesek - tulajdonképpen a klub legelszántabb szurkolói, akik a tõzsdén is kedvencük mellé rakják le a garast - vadul tiltakoznak az amerikai jelenlét ellen a MU-ban. A Shareholders United már több Glazer-ellenes tüntetést szervezett. David Gill, a klub vezérigazgatója szerint Glazer ajánlata ugyakkor minden tekintetben elõnyösnek mondható. Az üzletember 300 pennyt ajánlott részvényenként. A MU-értékpapírjai jelenleg 270 penny körül mozognak a tõzsdén. Glazer összesen másfél milliárd dollárt szán az üzletre.
Én is vidéki(Békéscsabai)vagyok,de itt a Matávkábel-nél belekerült a 3-as csomagba!
Anglia: Terry az év játékosa, Palace-játékos az év csapatában NSO, 2005-04-25 12:24 A PFA, az Angol Profi Labdarúgók-szövetsége az idén az abszolút bajnokesélyes, BL-elõdöntõbe bejutó, ott is a végsõ gyõzelemre pályázó Chelsea csapatkapitányát, John Terryt (képünkön) választotta az év játékosának. Legutóbb tizenkét évvel ezelõtt nyert védõ utoljára - címvédõnek a legutóbbi két választáson az Arsenal francia légiósa, Thierry Henry számított -, míg Chelsea-játékos korábban nem kapott ilyen szintû elismerést. Most pedig ráadásként négyen kerültek be az év csapatába. Terry a remeklõ Chelsea-bõl két klubtársát, Frank Lampardot és Peter Cech-et elõzte meg, valamint a Tierry Henry (Arsenal), Steven Gerrard (FC Liverpool) és Andy Johnson (Crystal Palace) triót. Wayne Rooney is kapott elismerést, a Manchester United gólerõs, agresszív támadója az év fiatal játékosa címmel lett gazdagabb. Az év csapata: Petr Cech (Chelsea) - Gary Neville (Manchester United), John Terry (Chelsea), Rio Ferdinand (Manchester United), Ashley Cole (Arsenal) - Shaun Wright-Phillips (Manchester City), Steven Gerrard (FC Liverpool), Frank Lampard (Chelsea) - Arjen Robben (Chelsea), Thierry Henry (Arsenal), Andy Johnson (Crystal Palace)
Sajna vidéken nem jön be, csak ha nagyon fizet rá az ember. Ebbõl a szempontból nagyon szar a szolgáltatóm:(
azé írtam így me kb. igy kell kiejteni , leírni meg nem tom mer annyira nem ismerem ezt a játékost (NewCastle-t)
Ambrose, nem Adrews.
0:1 Howard hibája után Endrúúúúzzz szerezte a gólt, jah és valszeg Heinze szezonjának vége!!! (sérülés)
Ideje lenne már egy normális kapust hozni Mencseszterbe, mert Howard most is bizonyítja, hogy talán a 3.ligában lehetne valaki. Mondjuk Caroll sem külömb.
Ha tudtok olyan embert, aki jól tud angolul, jó a helyesírása, és szeretne hírszerkesztõ lenni a MUFANPAGE-en, akkor szóljatok már. Köszi! :)
Ez a másodosztály és a lehetséges feljutók+pár patinás klubb gyenge szereplése miatt raktam be!
Anglia: Rio Ferdinand írjon alá! NSO, 2005-04-19 17:05 Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplõ Manchester United csapatának menedzsere, Sir Alex Ferguson sürgeti középhátvédjét, Rio Ferdinandot, hogy mihamarabb kötelezze el magát a klubhoz további évekre. "A legjobb, amit Rio tehet, hogy aláírja új szerzõdését és egyszer és mindenkorra leveszi a napirendrõl ezt a kérdést" - mondta Sir Alex. "Azt mondta, nálunk akar maradni, hát itt az alkalom. Jó szerzõdést tettünk elé. Pénteken tárgyaltunk, és szerintem jól alakulnak a dolgok. Remélhetõleg pár napon belül tetõ alá hozunk valamiféle megállapodást." Bár a védõnek még két évig szól a szerzõdése a manchesteriekkel, a szakember azért sürgeti ennyire Ferdinand aláíratását, mert hírek szerint a rivális, listavezezõ Chelsea környékezi a játékost - bár ezt a londoniaknál természetesen tagadják. Az azonban aggodalomra ad okot a Unitednál, hogy Ferdinand két alkalommal is találkozott Peter Kenyonnal, a Chelsea - épp a Manchester United-tõl Londonba szerzõdött - klubigazgatójával. Nem ez az elsõ alkalom, hogy Roman Abramovics csapatánál arra vetemednek, az angol szövetség szabályait megszegve, hogy másik klubbal szerzõdésben álló labdarúgóval tárgyaljanak: korábban Ashley Cole-t próbálták a színfalak mögött elcsábítani az Arsenaltól. "Már a múlt héten kifejeztem aggodalmamat az üggyel kapcsolatban" - mondta el Sir Alex Ferguson. "De azt hiszem, megfelelõ módon kezeljük az ügyet. A ligánál tudják, mi történik, és hagyjuk, hogy õk foglalkozzanak a kérdéssel."
Solskjaer edzõ lesz
Manchester, április 18., 12.35 Már két éve nem gyilkolt a "Babaarcú Bérgyilkos".
Krónikus térdsérülése miatt több mint két éve nem léphetett pályára a norvég Ole Gunnar Solskjaer, ezért megfordult a fejében a gondolat, hogy edzõnek áll. A norvég támadó persze csak akkor vált "szakmát", ha valóban nincs remény a felépülésére. A Babaarcú Bérgyilkos becenévre hallgató Solskjaer visszatérésének dátuma még mindig nem ismert, legutóbbi térdoperációja után viszont már van remény arra, hogy ismét játékra alkalmas legyen a lába. - Nem állnak jól a dolgaim, és lehet, hogy egy évvel korábban jelentem be a visszavonulásomat - mondta a csatár. - Eredetileg úgy terveztem, hogy csak 2006 után hagyom abba a játékot, most viszont tényleg nem tudom, miként alakul a pályafutásom. Persze, jó lenne még pályára lépni, de van egy pont, ami után már nem érdemes hiú reményeket kergetni.
Nistelrooy visszatért! :D
ezaz, végre vmi jó Manchesteres hír, nyertünk 4-1-re, jó meccs volt
Ha meglesz a döntõ, akkor ebben a szezonban az Arsenal még a döntetlen se játszott velünk(tudtommal). Ez ragyogó REKORD, csak így legyen igaz.
Newcastle 1 - 4 Manchester United Ragyogó játékkal, sok góllal jutott tovább a United. Úgy látszik, Ruud újra megtalálta góllövõcipõjét: két szép góllal járult hozzá a gyõzelemhez. A holland mellett még Scholes és Ronaldo lõtt gólt, így a vártnál könnyebben jutottunk tovább, és ezzel kialakult a Manchester United - Arsenal szuperdöntõ.
Newcastle - Manchester United 1 - 4 (0 - 2) Gólok: R.v. Nistelrooy 19., 58., Scholes 45., S. Ameobi 59., C. Ronaldo 76.
Anglia: Chelsea-találka Ferdinanddal, Sir Alex támad NSO, 2005-04-16 14:21 Élesen támadta a Chelsea vezetõit Sir Alex Ferguson (képünkön), a Manchester United vezetõedzõje azért, mert a londoni kékek felhatalmazás nélkül, titokban tárgyaltak Rio Ferdinanddal, az MU válogatott hátvédjével. A Chelsea elismerte a találkozó tényét, de azt állították, hogy azt alkalom szülte. Ferguson ennek ellenére azt mondta: "Lehet, hogy van olyan, aki szerint ez csak szerencsétlen véletlen, de én nem így gondolom. Lehet, hogy Peter Kenyon (a Chelsea ügyvezetõje - a szerk.) részérõl ez a megvetés jele, vagy egyszerûen csak fittyet hány ránk. Nem tudom." A Chelsea esetében egyébként nem ez az elsõ, hogy illegális tárgyalásokkal vádolják meg a klubot: már folyik egy vizsgálat abban az ügyben, hogy vajon megkörnyékezte-e az Arsenal háta mögött Ashley Cole-t a Roman Abramovics tulajdonában lévõ klub.
Mert ha igaz, akkor Nistelrooy-t nyírom ki+ aki rávette õt
Van Nistelrooy Barcelonába tart? Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Szenzációnak számító, jelenleg azonban még komoly óvatossággal kezelendõ hírt közölt ma a 'The Sun' brit bulvárlap. Az angol újság szerint ugyanis a Manchester United klasszis csatára, Ruud van Nisterooy a nyáron el akarja hagyni klubját, s talán Spanyolország felé veszi az irányt. A támadót ebben az idényben számtalan kritika érte, mivel örökös sérülései miatt szinte alig tudta segíteni a Manchestert.
A 'Sun'szerint Nistelrooy úgy nyilatkozott, hogy a nyáron végleg elhagyja Manchestert, majd a La Ligába szerzõdik, ahol egy "nagy csapattal" kíván szerzõdést kötni. A hírnek mindenképpen ad némi alapot, hogy egyes hírek szerint a játékos menedzsere, Rodger Linse az utóbbi napokat Barcelonában töltötte, s elképzelhetõ, hogy Laportáékkal tárgyalt. Ezt azonban egyelõre senki nem erõsítette meg.
A Manchester United egyébként valószínûleg hajlandó lenne eladni a csatárt, mivel immár a "vörös ördögök" anyagi helyzete sem olyan fényes, mint volt néhány éve. A sikertelenebb esztendõk ugyanis hatással voltak a klub kasszájára, így egy értékes játékos eladását már meggondolják az angolok. Természetesen komoly pénzügyi gondok nincsenek a Unitednél, de az átgondoltabb igazolási politika nem megvetendõ. Így a nem túl jó idényt futó Nisterooyról adott esetben lemondana Sir Alex Ferguson.
Egyelõre ennyit tudni az ügyrõl, kérdés, hogy az érintettek hogyan reagálnak a fölvetett információkra...
MU: De La Pena a kívánságlista élén NSO, 2005-04-12 11:30 Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplõ sztárcsapat, a Manchester United kívánságlistájának élén, már ami a játékoserõsítéseket illeti, a spanyol válogatottban csak a közelmúltban bemutatkozott, másodvirágzását élõ, még mindig csak huszonnyolc éves Ivan De La Pena (képünkön) áll. A Kis Budha becenévre hallgató, egy évtizeddel ezelõtt az FC Barcelonában befutott kreatív középpályás jelenleg a BL-részvételért, sõt akár a dobogóért is hajtó Espanol kulcsembere. Szerzõdése 2007-ig köti a katalán klubhoz, ám a korábban a Lazióban és a Marseille-ben is megfordult játékost Ferguson hajlandó lenne kivásárolni. De La Penát nyáron másik angol élvonalbeli csapat is megkörnyékezte - spanyol lapinformációk szerint a Chelsea -, ám az irányító mégis a Montjuicon folytatta pályafutását.
Barcelona: Alan Smith érkezhet nyáron NSO, 2005-04-12 10:17 A hírek szerint a spanyol bajnokságban jelenleg vezetõ Barcelona a nyáron szeretné leigazolni Alan Smith-t (képünkön) a Manchester Unitedtõl. A nyáron Leedsbõl érkezett csatár a vártnál kevesebb lehetõséget kap Sir Alex Fergusontól, emiatt a neve már felmerült a Newcastle-nél és az Aston Villánál is. A hírek szerint a katalán sztárklub 15 millió eurót fizetne Smith-ért, és emellett két játékos is Manchesterbe szerzõdne. A spanyolok sportigazgatója, Aitor Beguiristain egyelõre nem kommentálta a Smith-ügyet, ugyanis szerinte még korai, hogy a nyári átigazolási terveiket a nyilvánosság elé tárják.
Manchester: Rio Ferdinand hosszabbít NSO, 2005-04-12 11:45 Rio Ferdinand (képünkön), a Manchester United középsõ védõje a napokban várhatóan meghosszabbítja 2007 nyarán lejáró szerzõdését, és 2010-ig elkötelezi magát Alex Ferguson csapatához.A válogatott futballista három évvel ezelõtt érkezett Leedsbõl, hatalmas, 29.1 millió fontos összegért.
akinek nem evidens, õ természetesen Freddy Adu! Jöhet hozzánk majdan nyugodt szívvel... akár már jövõre szivesen látnám!
Születési idõ: 1989. június 2. Születési hely: Tema (Ghána) Magasság: 177 cm Testsúly: 64 kg
A riport 2004 novemberében készült.
1. Ghánában születtél. Hogyan kerültél Amerikába?
"Ghánában, az amerikai nagykövetségen hirdettek egy úgynevezett vízumlottót. Mi ezt megnyertük, és így, amikor én 8 éves voltam, a családommal az Egyesült Államokba költöztünk."
2. Labdarúgóként mi volt az elsõ ajánlatod?
"Még 10 éves koromban az FC Internazionale ajánlott értem 750.000 dollárt, de édesanyám visszautasította."
3. Nincsen jogosítványod. Így hogyan tudsz elmenni az edzésekre?
"Anyukám szokott elvinni, ez sok amerikai családban szokás."
4. A 2004-es januári drafton elsõként választott a DC United. Elsõsorban minek köszönhetõ ez?
"Véleményem szerint az U17-es válogatottban egy év alatt elért 23 gólomnak és 14 gólpasszomnak volt köszönhetõ."
5. Van példaképed?
"Beckham- és Maradona-poszterek vannak a szobámban. Azt hiszem, ez mindent elárul."
6. Mely szponzor pénzéhez nyúlnál, ha szükséged lenne valamire?
"Semelyikhez, kérnék a mamámtól."
7. Melyik gólod volt a legemlékezetesebb?
"Úgy vélem, a Phillips Andover elleni gólom, amelyért megkaptam az év utánpótlásgólja címet. Ez egy 360 fokos ollózós volt."
8. Mikor játszottad az elsõ profi mérkõzésedet?
"2004. április 3-án, a San José Earthquakes ellen."
9. Sorban állnak érted az európai sztárklubok. Hogyhogy mégis a DC Unitedhez igazoltál?
"Még nagyon fiatal vagyok, és borzasztóan hosszú út áll elõttem a labdarúgásban. Van még mit tanulnom. Nem utolsó szempont, hogy egy ideig még szeretnék itthon lenni a családommal."
10. Hogy állsz az iskolával?
"Köszönöm, jól. Egy gyorsított program keretén belül az idén befejeztem a tanulmányaimat."
11. Milyen érzés együtt futballozni Mike Petkével?
"Fantasztikus! De nemcsak vele, hanem az egész csapattal. Hihetetlenül sokat nyújtanak nekem. Emberileg és a sportban is."
12. Mit gondolsz, az öcséd is hasonló karrier elõtt áll, mint te?
"Ezt most még nem lehet tudni. Azt viszont igen, hogy Fro mostanában az U17-es válogatott edzésein vesz részt."
13. Nem bántad, hogy az idei nagydöntõben a Kansas City ellen csak a kispadon kaptál helyet?
"Nem, egyáltalán nem. Hiszen csak 15 éves vagyok. Ebben a korban ne legyen telhetetlen az ember. Lesz még elég bizonyítási lehetõségem."
14. Milyen szerelésben játszol?
"Nike-ban. De nem véletlenül, hiszen évi egymillió dollárt kapok tõlük!"
15. Az Inter, a Real Madrid és a PSV mellett a Manchester Unitednek is megakadt rajtad a szeme. Szívesen játszanál Angliában?
"Igen, remek lenne egyszer Angliában futballozni, fõleg egy MU-szintû sztárcsapatban. A Unitedet egyébként egészen kiskorom óta nagyon szeretem."
16. Melyik nemzet válogatottjának szurkolsz?
"Az USA mellett Franciaországnak."
17. Igaz, hogy vettél édesanyádnak egy házat?
"Igen. Ott élek vele és az öcsémmel Fróval. Hatalmas a konyhánk... a mama végett. Imád ott lenni."
18. Szabadidõdben mi a kedvenc elfoglaltságod?
"Természetesen játszani az Xbox-omon. A kedvenc játékaim: a Tiger Woods, a Madden NFL és a FIFA 2005, amiben virtuálisan én is benne vagyok."
19. Ki a legismertebb személy, akivel találkoztál?
"Õ nem más, mint Shaquille O'Neal. Viccesen annyit mondott, légy üdvözölve a nagyok világában! Ja, és sok sikert kívánt a karrieremhez."
20. A legjobb film?
"A gyûrûk urát nem lehet megunni!"
21. Mi a kedvenc ételed?
"Minden, amit anyukám csinál. Õ fõz a világon a legjobban."
22. Mit szeretsz sportolni a focin kívül?
"Golfozni. Hobbiszinten nagyon nyugalmas sport, ezért szeretem."
23. Milyen zenéket hallgatsz?
"Rapzenét. Eminemet és 50 Centet."
24. Ki az a személy, akire a legjobban felnézel?
"Egyértelmûen az édesanyám."
25. Életfilozófiád?
"Ha úgy érzed, készen állsz arra, hogy elõrébb léphess, akkor tedd oda magad, vágj bele."
aham ok! ezek mehetnek is!
Miller,Saha(bár jó játékos,de nagyon sérülékeny!),Ricardo! És valószínüleg Caroll is megy+valameéyik nagy öreg!