Eldõlt, a Chelsea-ben folytatja pályafutását Tiago Mendes. A 23 esztendõs középpályás a Benficát hagyta el a londoniak hívószavára, a portugál játékos az orvosi vizsgálatokat követõen öt esztendõre szóló szerzõdést ír alá a kékekhez. A Chelsea-nek 12 millió eurójába kerül a nagy tehetségesnek kikiáltott, több nagycsapat által csábított Tiago.
A labdarúgó egyébként az új menedzser, a BL-gyõztes FC Portotól érkezõ Jose Mourinho kifejezett kérésére került Londonba. A fedezet két és fél évet húzott le a Benficában, 95 mérkõzésen 19 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, két évvel ezelõtt a csapat második legeredményesebb játékosa volt. Jóllehet, Tiago tagja volt az Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzõ portugál keretnek, de egy percnyi játéklehetõséget sem kapott a kontinensviadalon.
cselzibõl ugyanaz lesz, mint az interbõl... 1-2 évre igazolnak játékosokat, akiket utána kiégve továbbadnak. csak a cselzi nagyobb neveket igazol (veron, crespo már elment, parker, cole csak fog, és a többiek...)
Aranyos Imre saját honlapján ( www.aranyosimre.hu ) most jelentette be, hogy 39 évesen ért el már-már leáldozó pályája csúcsára, és leigazolt az Arsenalhoz. Egyébként az Internazionale és az AS Monaco is versenyben volt az egykori magyar válogatott labdarúgó megszerzéséért. Az angol lapok a címlapon számolnak be az igazolás tényérõl, és a csillagos egekig magasztalják a magyar jtáékost, mondván a szigetország futballjában várhatóan a legnagyobb fordulat következhet be Aranyos érkeztével. Arsene Wenger: "Már korábban felfigyeltem Aranyos félelmetes technikai képességeire, és játékintelligenciájára. Akkoriban a futballista sajnos nagyon kötõdött családjához, és egyáltalán nem szándékozott elhagyni hazáját. Most sikerült végre elõteremteni a pénzt ennek a csodálatos játékosnak a leigazolására. Számomra és játékosaim számára, valamint a klubvezetõk szerint is nincs olyan összeg, amit ne adnánk ki azért, hogy Aranyost a csapatunkban tudhassuk.
?? csomo hír van most errõl,moratti azt mondta hogy sok sok milliot adna azért hogy Ronaldo ujra a San Siroban játszon. szerintd Ronaldo miért nem akarja meghosszabítani a szerzõdését?
Hát induljunk ki abból h nem hosszabbít a Realnal,és a Real mindenáron egy világklasszis csatárt akar venni...Raul nem fog padra leülni,Ronaldo sem,és Nisti,Cassano vagy Rooney sem... tehát az lenne a logikus h akkor most a Ronaldo vagy a Raul elmegy...utóbbi a bérletesek kedvence,elöbbinek lejár a szerzõdése 2 év múlva,és akkor nem kapnak érte pénzt... logikus lépés az lenne a Realtól,ha most eladják,és az õ helyére akarnak minden áron csatárt venni... Nálunk meg úgy tudom meg lett szavazva 60millió átigazolásokra(10et költöttünk belõle),és a pirelli guru is ígért valamit,Ronaldo pedig megígérte h 1x még visszajön,és már nem Cuper az edzõ...
csomóóó? akkor jöhet egy linket :D
amúgy szvsz ez csak kombináció aminek az alapja a Ronaldo egyenlõre nem hosszabbít a margittal mondókában gyökerezik :D
· Chevanton a Monacót választotta 2004. július 18. 20:33:42 A Monaco csapata leigazolta Javier Ernesto Chevantont a Lecce támadóját. Az uruguayi csatárt az elmúlt fél esztendõben több nagyobb klubbal is kapcsolatba hozták és végül a BL döntõs francia gárdával állapodott meg a szerzõdtetésérõl. Chevanton 19 gólt szerzett az elmúlt bajnokságban, az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra, de olasz lapok szerint 11 millió euro körüli összeget fizetett érte a hercegségbeli klub.
Real Madrid C.F. announces that its player Ronaldo Luiz Nazario de Lima has extended the contract binding him to the Club until June 30th, 2008. Although the Club was entitled to a one-year renewal of the previous contract, which was to terminate in 2006, both parties have eventually agreed to extend it until June 30th, 2008. The Brazilian player will appear before the media at a press conference in Santiago Bernabéu Stadium from 17:30
milyen érdekes, ez a hivatalos honlapról való hír, és 4 hónapos... látod a dátumot, vagy magyarázzam?
Meg lehet venni a szerzõdésben rögzített kivásárlási összegért. De tavaly Abramovics is hiába ajánlott 90 milliót Raúlért, mégse engedte el a vezetõség, mivel ilyen esetben az õ szavuk a döntõ.
Didier Drogba, az Olympique Marseille UEFA-kupa döntõs csatára hosszas huzavona után mégis a Chelsea játékosa lett. At angol klub 24 millió fontot fizetett ki az elefántcsontparti csatárért.
Torghelle aláírt
Nem halogatta tovább a döntést Torghelle Sándor, és aláírta szerzõdését a Premier League-ba most feljutó angol Crystal Palace-hoz. A Magyarországon Kispesten és legutóbb az MTK-ban szereplõ 22 éves válogatott támadó négy évre kötelezte el magát a klubhoz.
de ha ronaldo elakar menni,akkor tuti elengedik 40milkáért is.
sõt a fradi U18-as csapatának kapusa, U19-es válogatott Kemenes Szabolcs a Charthon Athletic-ben folytatja.. 3. szmáú kapus lesz, tehát a tartalékoknál biztosan véd...
lehet, hogy Lisztes is a premierligában folytatta volna ha nincs ez a sérülés..
A Bolton tovább erõsítette csapatát, ugyanis megszerezte a Newcastle United egyik kiválóságát, a walesi Gary Speedet. A veterán középpályás 1992-ben még a Leeds Uniteddal nyert bajnoki címet.
Martin Keown elhagyta az Arsenal csapatát, és az élvonalból most kiesett Leicester együtteséhez igazolt egy évre. A volt válogatott védõt az elmúlt szezonban már csak vésztartalékként vetette be Arsene Wenger menedzser.
Most már kijelenthetõ, hogy teljesen szétszedték az angol élvonalból most kiesett Leeds Unitedet, hiszen Didier Domi is távozott. A 26 éves francia védõ csak kölcsönben játszott az Elland Roadon, most pedig az Espanolhoz írt alá.
NS Online
Wayne Rooneyt elengednék
Az egész történet két alapon nyugszik: az egyik a liverpooli klub harmincmilliós adósságállománya, a másik a támadó mehetnékje. Ehhez jön még a csapattárs, Tomasz Radzinski, illetve a legenda, David Seaman véleménye: Rooney elõmenetele szempontjából létfontosságú lenne az átigazolás. Eddig a Chelsea, Manchester United, Real Madrid triót emlegették lehetséges vevõként, ám Roman Abramovics "játékszere" éppen a napokban vette meg Didier Drogbát, így a londoniakat ki is húzhatjuk a listáról. A folyton támadót vásárló realos vezetõk – elsõsorban Florentino Pérez klubelnök – viszont az idén rájöttek, védõ is kell ehhez a játékhoz, ráadásul a keretben tolonganak a világklasszis csatárok, úgyhogy Madrid sem valószínû célállomás. Marad tehát a United, habár már az MU is megvette Alan Smith-t. Mégis úgy tûnik, Rooney az Old Traffordra költözik, mert csak a "vörös ördögök" tudják kifizetni a vételárát. Mindeközben viszont Sir Alex Ferguson azon van, hogy helyet csináljon a Bébielefántnak: fûnek-fának ajánlgatja Diego Forlánt – mellette néhol Nicky Buttot is. Annyi mindenesetre biztos, hogy a vakációjáról lassacskán visszatérõ fõszereplõ nem szándékozik aláírni az Everton öt évre szóló, hetente ötvenezer fontot garantáló szerzõdését. Zárásképp idézzük a liverpooli egyesület igazgatóját, Paul Gregget: "Én is azt szeretném, ha meg tudnánk gyõzni Wayne-t, hogy maradjon. Remélem, nálunk lesz az idény kezdetekor is, de meglehet, a körülmények az eladásra sarkallnak majd minket."
Pireusz, július 21., 16.30 A kallódó klasszis végül Görögországban kötött ki.
Rivaldo a görög Olympiakos csapatában folytatja pályafutását - jelentette be a klub szóvivõje kora délután. A brazil világbajnok még ma Pireuszba érkezik, és a felek hivatalosan is bejelentik a szerzõdés megkötését. A kontraktus értelmében Rivaldo évi másfél millió eurós fizetést kap majd. - Rivaldo egyértelmûen klasszis játékos. Görögországba igazolása, jelentõs mértékben a görög válogatott Eb-gyõzelmének köszönhetõ - fogalmazott Dusan Bajevic, a BL-be készülõ Olympiakos vezetõedzõje. Mióta Rivaldót tulajdonképpen kirúgta az AC Milan, a brazil nem találta a helyét a világ futballjában. Próbálkozott hazájában - a Cruzeiro csapatától két hónap után távozott -, hírbe hozták a Boltonnal, a Celtic-kel, a Brémával, valamint több távol-keleti csapattal is.
A Newcastle United szerdán bemutatta a sajtónak új csatárát, Patrick Kluivertet. A hollanddal az elõzõ idény végén szerzõdést bontott a Barcelona, amely nem akarta tovább folyósítani fizetését. A "szarkáknak" ezért a katalán klubbal nem kellett egyezkedniük, csak a csatárral, aki bár ott volt az Európa-bajnokságon, egy percet sem játszott a holland válogatottban. "A Newcastle óriási klub, remek játékosai vannak, remélem, könynyen beilleszkedem a közösségbe. Különösen örülök, hogy ilyen szenvedélyes közönség elõtt játszhatok" – fogalmazott a 28 éves Kluivert, akivel – heti nyolcvanezer fontért – hároméves szerzõdést kötött a fekete-fehér klub. Sir Bobby Robson elmondta, akkor érzett utoljára ilyen kellemes bizsergést, amikor Alan Shearert visszahozta a St. James’ Parkba. Az idõs mester ezzel is jelezte, hogy Kluivert lehet az utolsó idényét megkezdõ angol támadó utódja. Freddy Shepherd klubelnök a csapat távol-keleti túrájáról tért haza kedden, hogy az utolsó részletekben is megegyezzen a 79-szeres válogatott Kluivert ügynökével, Paul Foortséval. A Newcastle, amely Shearer és Kluivert mellett Craig Bellamyra és Shola Ameobira számíthat, a southamptoni James Beattie-re és a marseille-i Ahmed Hasszánra, azaz Midóra is szemet vetett, de úgy tûnik, végül egyik csatár sem szerzõdik Newcastle-ba. A "szarkák" közben két játékosuktól is megváltak, a 21 éves Hugo Viana egy évre, kölcsönbe visszakerült nevelõklubjához, a portugál Sportinghoz, míg a veterán Gary Speed 750 ezer font ellenében a Boltonhoz szerzõdött. A 34 éves Speed, akinél eddig senki sem szerepelt több mérkõzésen a Premier League-ben, 1998 óta volt a Newcastle játékosa (elõtte a Leedsben és az Evertonban szerepelt), és a több mint fél évtized alatt a helyi szurkolótábor szívéhez nõtt. A Portugáliában az egyik legnagyobb tehetségnek kikiáltott Vianát két éve 8.5 millió fontért vette meg Robson a Sportingtól, de nem sikerült beilleszkednie, ezért a több játék reményében visszatér hazájába. A Newcastle a két középpályás távozása után szinte biztosan ajánlatot tesz a Manchester Unitednek Nicky Buttért. Sir Alex Ferguson, a Manchester United skót menedzsere közben hadat üzent José Mourinhónak, a Chelsea portugál mesterének. "A Chelsea megint rengeteget költött, de a futballban nem a pénz számít, hanem az, hogy miért adja ki egy klub, és hogy milyen csapatot rak össze az edzõ. Mindenesetre úgy érzem, az Arsenal és az MU mellett a Chelsea és a Liverpool lesz a bajnokság nagy csapata, az új menedzserek biztosan feldobják az utóbbi két egyesületet" – mondta Ferguson. A Chelsea-rõl szóló hír, hogy véglegesítették Tiago szerzõdését is, így Didier Drogba után a portugál is a Stamford Bridge-re költözött, nyolcmillió font ellenében. Végül egy hír az Arsenalról: Martin Keown a Leicester Cityhez igazolt, a "rókák" ingyen szerezték meg a veterán védõt.