Mivel személyesen nem tudok megjelenni az elnökségi ülésen, ezért röviden írásban szeretném közölni, ami Tatán történt. Május 29-én, kedden este külön elbeszélgettem a szakmai stábbal... Várhidi Péter kapitány közölte, hogy abban látja futballunk egyik alapvetõ problémáját, hogy átszaladnak rajtunk az ellenfelek a középpályán, és ezért mindenképpen 3 védekezõ középpályással akar játszani a jövõben, akik jobban vagy többet ütköznek mint én.
Lehet, hogy Huszti régen jól játszott a válogatottban, mondta, de akkor rendszerint kikaptunk és neki a csapatépítés a legfontosabb, ami néha áldozatokkal jár. Hangsúlyozta azt is, hogy ebben a rendszerben nem tudok száz százalékot nyújtani, mert nincs az a poszt, amit Hannoverben játszom, de ha valaki megsérül, akkor esetleg tudna használni. Ami nagyon elbizonytalanított az volt, hogy õ nem forma alapján válogatja be a játékosokat (ami szerintem a legfontosabb, hogy ki milyen minõségû bajnokságban, milyen csapatban, milyen mennyiségben és minõségben játszik), hanem az õ elképzelése szerint és csak a bolond játékos nem látja az edzéseken a kezdõcsapatot. Mivel a kapitány többször elmondta, hogy hosszú távra épít - kb. 3-4 évre - így világossá vált, hogy nem velem képzeli el a jövõt. Ezek után másnap mindent végiggondolva beszéltem a szakmai stábbal, elmondtam a kapitánynak, hogy úgy érzem, olyan mentális állapotban vagyok, hogy jelen esetben nem tudnám segíteni a csapatot csereként, és a történtek után kezdõként sem (az utóbbi oka, hogy az sem tett volna boldoggá, ha az észrevételeim és a megbeszélésünk után kerülök a csapatba, nem pedig a teljesítményem alapján). Annak ellenére, hogy az elmúlt szezonban végig jó formában és rendszeresen játszottam, a csapat összeállításánál ezt a kapitány nem vette figyelembe. Nem szeretném becsapni sem a játékostársaimat, sem a kapitányt, sem a szurkolókat. Várhidi Péter kérdezte, hogy ha esetleg késõbb változik a rendszer, akkor számíthat-e rám vagy pedig személyes gondom van vele? Erre a válaszom az, hogy természetesen mindig szívesen mentem a válogatottba játszani, ez így volt eddig is, és így lesz ezután is, ez nem edzõfüggõ!
és azzal miért nem foglalkozik senki hogy a Napoli állandóan játszó védõje, Garics György miért nem válogatott??
lemondani-lelépni bûn? a másikat meg elkergetni a magyar válogatottól nem az???
nem baj, már osztrák válogatott, imádják Nápolyban, de a várhidi-mészöly féle SZAKemberek szerint alkalmatlan válogatottnak.... már az egész család könyörgött az MLSZnek szinte...
erre itt Husztit büntetik, jól megbüntették... most aztán megmutatta Cashteleki! Úgy kiszúrtak szegény Husztival hogy azóta is zokog, hogy nem láthatja a roppant nagy tudású és nemzetközileg is elismert (Cashteleki ígérte) szakembert...
a 0-2, 0-4 (lesz megint 0-6 mint mexikóban) az nem téma...
szerinted magyar bajnokikat mirt szoktak rendszerint törölni az osztrák és szlovák fogadiirdoák? :) (bár tudjuk Sztipánovics horváto-ba jár fogadni :))))
magyarfoci = szarfos. még jó sokáig az is lesz. semmi remény v 20évig.
Budafokon képtelen volt nyerni a Fradika, a Makó meg leixelt a Nyíregyházával....bundagyanús ez az egész nekem....Sztem egynéhány játékos összebeszél és fogadnak a meccsekre. Ne legyen igazam, de a magyar fociban én már mindent el tudok képzelni, ezért tartunk itt.
semmi nem változott hogy nincs elsõ osztályba a Fradi...most NB2be van miattuk felhajtás de ahogy látom jövõre is az lesz...(nem kecisegbol,nem utalom a Fradit)
Remélünk... Jó klubfocira akkor számíthatunk ha visszakerül a Ferencváros méltó helyére, és ezt most nem csak azért mondom mert Fradista vagyok. Eladhatatlan a bajnokság, ezt szerintem mindenki észrevette...
teljesmértékben egyetértek és valóban, szerintem is az erõnléten nagyon sok múlik, mi ebben vagyunk a legrosszabbak, ha mindenki végig futna a meccsen és nem csak az elsõ 10 percben, akkor talán lehetne jó focit játszani, de így... állva várják a labdát. meg nem mennek fel a támadással, mert a fülükön veszik a levegõt..., mindegy hagyjuk, majd ha jó lesz a klubfoci(egyszer csak az lesz) akkor jó lesz a válogatott is
Elnézést, ha egy kicsit sarkallatosan fogalmaztam, de már tele a hócipõm az igérgetésekkel és a hazugságokkal...
A realitások talaján maradva, hol angol csapat már egy Liverpool vagy egy Arsenal? Hol olasz csapat egy Inter, hol spanyol egy Real Madrid avagy Barcelona. Összevásárolgatják a világ játékosait és uralják a bl-t, mert az a pénzfazék. Régen ez nem így volt, mikor két idegenlégiós volt a Barcában, vagy csak szigetországi a Manchesterben. Ez sztem nagy csalás, ámítás. Nekem is az a véleményem, hogy egy angol csapatban legyen csak angol, egy spanyolban csak spanyol, egy magyarban meg csak magyar. Mikor a Vidi Uefa kupa döntõs volt, hány idegenlégiós játszott benne kérdem én? Nem kellenek ide külföldiek, nem a játéktudással van a baj, meg a technikával, hanem az erõnléttel, az akarással, a hajtással. Knézy Jenõ nyugodjon békében élõ adásban közvetítés közben megmondani, pl mikor Izlandon kikaptunk (akkor az még meglepetés volt), hogy a csapat meg Mészöly is egy nagy nulla. Ezt mi felfogtuk, Mészölyék is tudják, de még az utolsó utáni bõrt is le akarják húzni a magyar fociról. Õszintén Mészöly Kálmán, egy agresszív, bunkó, szakmailag tehetségtelen ember. Hasonlítsuk már össze egy Beckenbauerrel vagy egy Marcello Lippivel, teszem azt Arsén Wengerrel, Sven Göran Eriksonnal. Közröhej, és ez pofázik nekem a tévébõl mit kéne tenni......És nem csak õ az egyetlen. Egy szakember nem attól szakember, hogy régen válogatott volt, hanem attól, hogy behatóan ismeri az edzésprogramokat, felépített taktikákat, érzéke van ahhoz kibõl mit lehet kihozni, mi a gyengesége, erõssége. Pro licenszt meg minden volt focista és rokon kap már Magyarországon, mert olyan tehetségtelenek, hogy nem tudnának másból megélni.
Kihívta a Várhidi féle válogatottat a nélkülözött emberek csapata :DDD
szerintem sem ártanak a minõségi, lehetõleg délamerikai légiósok, viszont a nemzetközi, minõségi edzõkre lenne a legnagyobb szükség, lehetõség szerint minnél több hazai csapatnál. persze ennek elkerülése érdekében a maffia minden megtesz.
Persze igazad van, hogy egy-két légiós képes segíteni a csapaton és tanulni lehet tõlük. Viszont, ha belegöndolunk abba, hogy a BL döntöben lehetünk légiósok nélkül az mindjárt más :)
Ahhoz hogy legyen pro licenced, pusztán pénz kérdése, befizeted a tanfolyamot, és a végén megkapod az okmányt. Ez a Mezey biznisze.
A Várhidi féle témához pedig annyit, hogy õ a Mészöly baráti kör egyik tagja, és most ugye náluk van a gyeplõ, így aztán a sport televízióban, vagyis az õ médiájukban gyakran hallani ezeket a megmosolyogtató véleményeket, amelyekrõl már többen is írtak itt. Viszont ami tény, hogy a Mészölyék ügyenesen a szájába rágták a Várhidinek azokat a hazugságokat, amelyekkel ideig óráig még elhúzhatják, hogy a kezükben maradjon az irányitás, vagyis a pénzes fazék. Az lényegtelen, hogy már a média, és a közönség is átlát ezen a társaságon, amíg az mlsz szemet huny efelett a társaság felett, addig változásra ne is számítsunk.
A magyar foci javulásának megítélésem szerint az egyetlen módja a következõ, kivétel nélkül minden élvonalbeli klubcsapatunkhoz nemzetközi, valóban profi edzõket kellene szerzõdtetni.
A légiós nélküli dologgal nem értek egyet!Sztem igenis kellenek a bajnokságba a minõségi légiósok,ettöl csak erösödne a bajnokság és ezzel a válogatott!Nézd meg pl. az ukrán vagy az orosz bajnokságot(tele van brazilokkal és sok mással) és a válogatottak is egyre jobbak és jobbak!
Lotharnak volt TEKINTÉLYE mig a többinek na hagyjuk.
Amig nem lesz ugyanaz a felfogás és híres csapatok barátságos meccseken akiktõl lehet lopni eztazt addig itt lofasz se lesz.
Bocs gorogben vagyok aztan kicsit lemaradtam. ha jol tudom,gorogoktol 2:0ra kaptunk ki,masik meccs mennyi lett?
Tegnapi Sport2ben (Zuhanyhirado) szetrohogtem magam. Hogy vedtek a Varhidit. Kedvenc beszolasok egyike. "De hozni kell olyan csapataokat, akiket elverunk, hogy sikerelmenyunk legyen." Kerdem en, kit ? Talan Maltat, hogy megint jol beegjunk ? Sikeresen tonkretettek azta a icipici elorelepest, amit a Mattheus letrehozott. Most aztan lehet hivalkodni azzal, hogy nem volt eredmeny. Igaz zako se Maltatol meg 4:0-as veresegek, raadasul sokkal erosebb csapatok ellen. Csak igy tovabb es remelem megszunik a "profi" labdarugas es mennek majd a libalegelokre a kavicsokat rugdosni.
focitörpék vagyunk :< amit a nagyok felépítettek ezt most ezek mind elkúrják.
nem tudom látta e vki itt a Zuhanyhiradót ma? na hát 1 dolog kiderült belõle a sok ködösítés mellett h a Várhidi is tud szemrebbenés nélkül hazudni a kamerába....olyanokat hazudott h szakadtam a röhögéstõl :)
Egy vélemény a sok közül...
Én ezt az egészet nem értem, hogy Várhidi hogyan és mi módon szeretne csapatot építeni. Egy válogatottnál egyszerûen nem lehet olyan módon csapatot építeni, ahogyan ezt õ szeretné és ahogyan ezt a többség (én is) elképzeli. Nincs hely és igazán idõ sincs. Össze kell számolni, hogy hányszor találkoznak és edzenek együtt a válogatott kerettagok mondjuk egy klubcsapathoz képest, ahol valóban a csapatépítés megtörténik. Meg kell érteni, hogy a játékosok kinevelése a klubok feladata és nem a válogatotté (a gondolat is irreális). A válogatottnak mindig az ország ~25-30 legjobb játékosát kellene jelentenie (azaz: KÉSZ JÁTÉKOSOKAT) és nem kezdõket akiket majd jól betanítunk éles meccseken. Ugyebár nálunk profi focisták vannak. Véleményem szerint egy profi játékoskeretnek olyan 5 tétmeccs alatt már illik (össze kell) összeszoknia.
Konklúzió:
- Véleményem szerint nem lehet vagy írtózatosan nehéz (nekünk pláne) a hazai klubcsapatoktól függetlenül kinevelni egy klasszis válogatottat. Én azt mondom csoda kellene hozzá.
- Azt kell megérteni, hogy ha klubcsapataink fejlõdnének fel és egy-két csapatot felfuttatnánk a BL döntõig (32-es döntõ elég, persze minél kevesebb légióssal), akkor a válogatottunk is egycsapásra jobb lenne.
-Ezt a kettõt szétválasztani finoman szólva is badarság.
------
Egy kicsit kitérnék a kapitányra is. Az egy dolog, hogy nem értek egyet az õ szemléletével, de akkor legalább saját maga értsen vele egyet. Én azt mondom, hogy amit csinál az nem teljesen fedi azt amit õ mint tervet beharangoz nekünk. Végülis amit õ mond az is egy elképzelés, de:
- akkor a csapatépítésbe vonjuk be legalább azokat a fiatalokat akiket elkérünk a korosztályos válogatottból. A kispad helyett szerintem a saját válogatottjukban több tapasztalat és tudás ragadna rájuk (de nekem nincs pro licencem nem vagyok szakember) és nem csak a kosz, mint itt. Ez ugyebár a Várhidi féle tervben benne van , sõt szerves része, szóval hajrá...
- akkor merjünk nagyot húzni és a kapuban is fiatalítsunk. Ilyen védelem mellett a fiatal kapusaink most tanulnák a legtöbbet. Szóval hajrá...
- akkor ami nagyon fontos: próbáljuk ki a játékosokat és ne csak edzésen. Ezt a mérkõzés alatt cserével tehetjük meg. Nem ajánlatos azonban a 85. perc környékén vagy az után cserélni azért, mert( egyrészt kitépem az összes hajam és mert általában nem nekünk kell az idõt húzni) egy mérkõzés általában 90 + 1-2 percig tart. Ajánlom, hogy a cseréknek legalább 30 percet adjunk, hagy fáradjanak el egy kicsit. Cseréknél maradva azt is szeretném, ha ezek logikusan történnek. Mondjuk hahátrányban vagyunk (ez életszerûbb) akkor középpályás (esetleg védõ) helyett csatárt hozzunk be, fõleg most, hogy az eredmény nekünk nem számít. Egy két mérkõzésünkön olyan cseréket láttam, amit álmaimban nem gondoltam volna.
- ami az egyik legfontosabb, egy jótanács: Ne ismétlem Ne nyilatkozzunk baromságokat, mert ennek az lesz az eredménye, hogy hülyének fognak nézni. A görög meccs utáni nyilatkozat az kimerítette a pofátlanság fogalmát. Azon már csak röhögni lehetett. Értem én, hogy a kapitánynak védenie kell a csapatát, de nem azt a csapatot amelyik kifutott a krétai meccsre. Ezzel csak az igénytelenségét bizonyítaná. Én nem hiszem el, hogy aki a focira adja az életét annak így kelljen játszania, ez megmagyarázhatatlan. Az elsõ gól után nyugodtan lejöhettünk volna a pályáról, mert már úgyis az járt a játékosaink fejében. A norvég meccsnél egye fene jóváírok a csapatnak 50 percet ami értékelhetõ volt és szándékosan nem merem a bíztató szót használni. Azonban a nyilatkozaton még mindig van mit csiszolni. 4-0 után nem zengünk ódákat a csapatról bárki ellen is játszott, még a Brazilok ellen sem! Az öltözõben lehet, az magánügy, de nyilvánosan SOHA. Reálisan kell értékelni a mérkõzéseket, kiemelni a hibákat és a bíztató jeleket is (de ezeket nem többször elismételni és hangsúlyozni állandóan!!!) --> nehéz, de nem lehetetlen objektíven nyilatkozni egy meccsrõl.
SZVSZ:
Ez az egyvonalas felfogás (értsd, hogy most csak a válogatott) ami most jelenleg zajlik csak bukta lehet, bár ne lenne igazam. Így 3 év múlva sem fogunk eljutni sehová. Az az áhított 30. hely jóval a norvégok elõtt van. Én megfordítanám és azt mondanám, hogy csak a klubbok. Igen ez sokkal nehezebb helyzet, írtózatosan nagy meló, de hosszú távon ebbõl lehet csak profitálni.
Ennek ellenére, ha a kapitány megcsinálja elsõnek emelem meg a kalapom elõtte, de félek nem fogja kitölteni azt a 3 évet pedig érdekes lenne.
Bocsi a szófosásért... :D Meg a helyesírási hibákért.
Idézet: "Feröer sztem 2 góllal verne minket az asztalosukkal"
Ez itt a nagy baj. Lehet hülyeség amit írok-bár nem hiszem- de ha az NBIII és a megyei osztályok legjobb játékosaiból összeraknánk egy válogatottat és azt mondanánk nekik na most mutassátok meg mit tudtok, lehet különb hajtást, akaratot látnánk tõlük.
Ez a lényeg! A töretlen bizalom, szurkolás és reménykedés. Ha én húznám magamra a válogatott mezt és ezt hallanám meccs elõtt, ha nem is tudnék focizni, de meghalnék a pályán. Ez hiányzik a skacokból.
Megmondom õszintén az a meglátásom, hogy ez a magyar válogatott ennyit tud. Bántottuk õket eleget, én is, de sajna ennyit tudnak, hogy mi vezetett ide talán azon kéne elgondolkodni. Ne bántsuk õket, ez van. Ha Lékó Péterrel leülnék sakkozni én is kikapnék, ahogy a norvégoktól kikapott a magyar csapat. Frissítés, megtisztulás kéne, nemcsak a Fradiban hanem minden fronton. Tönkretették Mo. legnépszerûbb csapatát is, ez már a vég, ellopták, elcsalták. De minden végben ott van az új kezdet. Takarodjon minden léhûtõ majom szakértõ a focitól, menjenek nyugdíjba, hozzunk ide külföldi szakértõket. Ebbe kéne áldozni.
(UI: Feröer sztem 2 góllal verne minket az asztalosukkal)
A Feröer szigeteki gólszerzõ aki fejelt egyet az olaszoknak, egy asztalos. Nemzeti hõs lett, mert a világbajnok Buffonnak gólt fejelt. Neki nem a zsé a fontos, hanem az, hogy ezt megcsinálta.
Amatörizálni kéne mindent. Nem kell ide profi futball. Mint Izlandon vagy a Feröer szigeteken. Mindenkinek van rendes foglalkozása és mellette focizik. Sokkal nagyobb lenne a hajtás és az akarat.
hát sajnos idáig süllyedtünk, hogy már így beszélünk a magyar fociról...
szerintem a magyar válogatott az antarktiszról összeszedett tolószékes értelmileg sérült tolószékes eszkimóválogatott kiöregedett seniorgárdájától is csúfos vereséget szenvedne, rég abba kellett volna már hagyni a magyar fociba a pénzölést, a stadionokat kiadni külföldi csapatoknak, hogy legalább pénzt lássunk belõle és elfeledni hogy valaha is volt ilyen
De miért nem hagyták dolgozni? Mert a Kisteleki és a többi köcsög nem hagyta. Kicsinálták. Mészöly és a többiek. A sok kretén pénzéhes baromnak nem kellett a biztos jövõ, a felemelkedés, mert nem nekik volt kifizetõdõ. Akkor meg csak nem gondoljuk, hogy a saját haszonszerzésüket beálldozzák a magyar futball felemelkedésére? Tudod az a baj, hogy ezeknek a barmoknak kell egy bábu aki azt teszi be a csapatba akit felülröl mondanak. Ha a Várszegi féle banda el akar valakit adni akkor szólnak Várhidinek, hogy légyszi valakit kúrjál ki a csapatból mert ezt a faszit kell játszatni mert meg fogják nézni. Na de nem fér bele az elképzelésembe a taktikámba? Mire a válasz: Na és? Az kit érdekel. Úgysem az eredmény számit. Megmondtuk a népnek, hogy most egy jó darabig építkezés lesz, õk elhitték, így belefér néhány vereség.
Szerinted. Mattheus megtanította a magyaroknak azt, hogy tegyük a szivükre a kezüket a himnusznál. Egy német tanított egy magyart erre. Na de ez még nem is annyira vág, hanem az ahogy és amilyen mentalitással játszottak. Õrá felnéztek, volt szakmai tudás a háttérben. Meglett volna az eredmény. Én láttam a magyar válogatottat VB-n, de az 86-ban volt. Azóta megszámlálhatatlan magyar válogatott meccset láttam. De a Lothar éra alatt éreztem azt, hogy igen most elindult valami.
Szerintem meg ide Matthaus kellett volna. Ha Lothar maradt volna most az elsõ három hely egyikén lennénk. És ezt tutira mondom.De a Kisteleki és bandája szemét szúrta az, hogy nem csúszott az õ zsebükbe annyi pénz, hiszen Lothar hozta magával a szponzorokat, és a pénzt. Csak ebbõl kevesett láttak a tisztelt urak ezért nem kellett. Azért meg lehet nézni, hogy milyen játék volt akkor és milyen van most.Akkor küzdöttek a játékosok, elég csak a Svédek elleni meccsre gondolni. Akkor azt hangoztatta mindenki : MIÉRT NINCS EREDMÉNY? Erre Matthaus megmondta, hogy idõ kell. NEM ADTAK NEKI IDÕT, AMIKOR PEDIG MÁR TÉNYLEG ELINDULT VALAMI! Kicsinálták. Most itt a Várhidi, szarabb minden mint Lothar idejében, DE MOST BEZZEG ADNAK IDÕT! HÁT AKKOR, HOGY VAN EZ KÉREM SZÉPEN?
Ezt te még részben azért látod igy,mert ahogy nézem max 18 éves vagy.Téged még nem etettek annyi ideig ehhez hasonló maszlagokkal,ehhez hasonló emberek,aminek a végén itt tartunk ahol most. Én most 28 vagyok,és 10 évvel ezelõtt ugyanezeket a hülyeségeket halottam,meg olvastam az akkori ujságokban.Pedig ha megnézem akkor még jobb is volt,volt egy Fradi BL-be jutás,volt egy Olimpiára kijutás,volt egy VB pótslejtezõ (aminek 1-12 lett a vége). Azóta ide sikerült eljutni... Én ezeknek már semmit se hiszek amit igérnek,fõleg igy nem hogy ezt látom amit az elmúlt 4 napban (2 meccs, 0 pont 0-6 gólkülönbség).
Zombori szerint olyan ellenfelek kellenek akiket meg tudunk verni hogy legyen sikerélmény. Hát akkor kezdõdhet a vadászat,mert igy hirtelen nem tudom per pillanat ki ellen lehetne ugy kimenni hogy egyértelmû esélyünk legyen...
Mert ha nem vársz 3 évet, akkor ugyebár fog változni... Az eddigiekben a legnagyobb probléma az volt, hogy minden sikertelen selejtezõsorozat után kapitányváltás, új csapat. Így aztán nem is lehet építkezni. Úgy látom, Gercse az egyetlen, aki megérti, hogy egyáltalán mirõl beszélek. A többiek vagy nem akarják, vagy ennyire elvakultak a válogatott ellen. Mindegy, inkább nem írok ide többet, mert nincs értelme.
Várhidi aszondja mivel az összefoglaloból kimaradtak a mi helyzeteink,igy ugy tünik mintha simán megvertek voltna. Tehát akkor nem simán vertek meg... (0-4)
Nem Hajnal volt bocsánat hanem Juhász. De azért a kérdésem továbbra is fentartom.
Azért azt megkérdezném, hogy az elsõ és második gólnál Végh mit akart? Mert érdekes dolgokat csinált, de , hogy nem azt amit egy profi kapusnak tennie kell az is biztos. Aztán Hajnal meg vajon Carew mellett ugyan mitõl esett össze a 4. gólnál? Nagyon kiváncsi lennék rá.
tudom, de mégiscsak jobb lenne, ha mindig ugyanaz az edzõ lenne, nem? és nem kéne mindig kicsit variálni a csapaton mert jön az új edzõ és õ azért sem azokat a játékosokat játszatja akiket az elõzõ kolléga
Volt itt már nekünk Matthaus (bocs ha rosszul írom), volt nekünk itt egy rakás edzõ, de egyikkel se tudtunk eredményt hozni. Hidd el, nem az edzõk miatt történik mindez!
Az addig rendben van, nem is vagyunk magyar-ellenesek. Természetesen a lehetõséget meg kell adni és szurkolunk is a fiainknak. Pusztán annyiról van szó, hogy ez a folyamat nem 1-2 év óta áll fenn, hanem kb. 10 éve. Hosszú évek óta nem produkált semmit a válogatottunk. Kérdem én: Mire várjunk még 3 évet? Fog valami változni?
Valaki egyáltalán bízik ebben a csapatban Várhídi Péteren kívül?
Erre a valogatottra lehet epiteni. Marmint a fogadoirodakban.Tuti hogy nyersz ha 1-2-3-4 nullara tippelsz az ellenfel javara. Sajnos mi lettunk Europa pofozogepe.
hát Végh tuti nem :D de viccet félre téve igazad van sztem ha ilyen eredmények jönnekm majd továbbra is, akkor menni fog Várhidi, és érzésem szerint megint jön majd egy külföldi edzõ
Hát nincs a világon válogatott,meg válogatott edzõ,aki kap 3 évet hogy most csinálj amit akarsz. Ráadásul nagon kiváncsi lennék 3 év mulva hogy ebbõl a tegnapi válogatott keretbõl 3 év múlva melyik játékos lesz még mindig válogatott.
1-0-nál szerintem is volt még lehetõség egyenlíteni, Hajnal, Tõzsér, Gera helyzet ha bemegy egy is, akkor lehet hogy más lett volna a végkifejlet, de persze akkor is kapunk még valószinüleg
"Jobban futballoztunk, mint Görögország ellen, de sajnos gólt nem tudtunk szerezni" - nyilatkozta a mérkõzés után az mlsz-hu-nak Várhidi Péter. ¡"A hazaiak elsõ gólja után voltak helyzeteink, de Carew-t nem tudtuk kikapcsolni, és ez döntõnek bizonyult. Az elsõ félidõ végén és a második elején több lehetõségünk is volt, mégis mi kaptunk gólt. Ez a találat sorsdöntõnek is bizonyult, mert villámgyorsan jött a harmadik norvég gól, holott addig úgy tûnt, fel tudjuk venni a versenyt a házigazdákkal"
Szégyen és gyalázat. Ugyanakkor iszonyatosan röhejes. Ezt ez az ipse el is hiszi amúgy vagy csak úgy mondja?