Na, majd jön mindjárt Urbán is, hadd ugassa le Matthaust õ is, más öröme mostanság úgy sincs. Sosem felejtem el, amikor (pont a svédek ellen még két éve) utolsó emberként roppant hidegvérrel passzolta oda a labdát a skandinávok csatárának.
Apám nézte a sport 1-en, hogy mit nyilatkoznak a válogatott mérkõzésrõl a szakemberek. Állítólag Puhl még a mérkõzés után kijelentette, hogy Király megint betlizett mert a rövidre nem szabad gólt kapni. LOL Király még szemmel se tudta lekövetni a labdát, sõt én még a lassításnál is csak nehezen. Mészöly meg kezdte mondani a magáét, hogy Matthaus miket hibázott. Kérdem én õ kétszer volt kapitány és mindent tökéletesen csinált? Azt még hozzátenném, hogy Puhlt tisztelem mint játékvezetõt és a maga idejében a világ legjobbja volt.
"Dr. Mezey György szerint a svédek elleni csapat nemzetközi szinten is ütõképesnek bizonyult. Többen fontosnak tartják, hogy megismerjék a német szakember jelenlegi szerzõdését. Orell Zsolt elnökségi tag volt az egyetlen, aki egyenesen kimondta: Matthäus maradjon. Puhl Sándor viszont elzárkózott, mondván, a sajtónak nem kellene léggömböket eregetnie ebben a kérdésben."
Puhl egy barom...
A focilistás találkozóra most akarják elhívni.
Ha tényleg sikerül lehet elmegyek nemsemmi lenne ellene játszani.
Szerintem meg maradna, hiszen a feleségének ruhaüzlete van a Kempinsky-ben, tehát kellõen idekötötte magát hosszabb távra. Sajna nem rajta fog múlni a folytatás..... :((
Ha kapitányváltás lesz akkor kezdõdik minden újra. Szétverik a lassan beérõ csapatot. Foggal körömmel itt kéne tartani Matthaust. Nekem van egy olyan érzésem, hogy nem is nagyon akar maradni. Nem is csodálom mert csak fúrják piszkálják. Amikor ide került nem gondoltam volna, hogy fejlõdés lesz, de a mentalitása átragadt a csapatra. Ez a dolga leginkább egy szövkapitánynak, hogy mentálisan összerakrja és megfelelõen motiváltá tegye õket. Mást nem sokat tehet. Sajnos az elõdeinek még ez sem ment valamiért. Most kéne egy szerencsésebb csoport majd az EB re és akkor talán elindulhatna felfele újra a labdarúgásunk. Persze ehez az is kell, hogy maradjon a kapitány!
Ó, biztos más dolga sincs, mint naphosszat az emailjeit nézegetni :)
Ezt BADE most tette be a humoros és aranyos képek topikba:
Azért Izland............
Vezettek ellenünk otthon (kétszer is), idegenben is. Vezettek a horvátok ellen otthon. Vezettek a bolgárok ellen kettõvel idegenben. Mégis kikaptak.
mtv
Összességében pozitívan csalódtam, mégha ki is kaptunk tegnap. Jó úton vagyunk, és szerintem türelmesnek kell lennünk..
a németnél hatékonyabb edzõt nem fogunk találni itthon, egyszerûen azért, mert mindenki más munkájába bele fognak kötni a szövetség nagyokosai, Matthaust pedig kénytelenek voltak hagyni dolgozni, és pont ezért fejlõdött sokat a válogatottunk az évekkel ezelõttihez képest...
nem jutottunk ki a vb-re, de a végére csak összejött már egy kó kis csapat, akik legalább akarásban és küzdeni tudásban 100%-ot tudnak nyújtani... mindazonáltal nálunk nagyobb focinemzetek is bajban vannak a kvalifikáción, mint pl Görögország, Dánia, Spanyolország vagy Belgium, és egyik másik el is fog bukni, ami persze minket nem vígasztal, de ebbõl is látszik, hogy manapság már nem olyan egyértelmû, hogy kik jutnak ki és kik nem.
ez badarsag... mindenki "kihasznalna" ha az UEFA "tronjan" sajat hazajanak az embere ulne, most ugye Sved ul... ennyi ... GG ^^
úgy szájbarúgtam volna a tetvet... de a tapló partjelzõk is mekkora amatõrök voltak, össze-vissza integettek a q*rva zászlójukkal... meg olyanokat fújt le, hogy az már kabaré, mellesleg milyen idegbeteg volt már a meccs elsõ felében, nem neki kellene a nyugodság szobrának lennie a pályán??? Jó nem azt mondom, hogy ezért nem nyertünk, de egy egész országot idegesített a mutatványaival, nem lenne szabad meccsre engedni ezt a barmot
tetves q*a tudjátokmijét ennek a rohadéknak!az olasz biro is beveheti a végét!nagyon felidegesitett,ha a szél megfujta azt a b*zit,mingyá sárga lap!ömeg 1000-szer eljáccotta a nagyhalált,én premier league meccseken egy ilyené sárgát szoktam látni!bezzeg amikor fejbekaratézza a magyart,azon csak mosolygás van!
HAt sracok majdnem elsirtam magam, csak az a "par" uveg sor tartotta bennem a lelket, meg edesanyam, tok aranyos volt bejott hozzam es tartotta a lelket bennem :DDDDDDD de szerintem emelt fovel nyertunk... aki ismer engem szmelyesen az most csodalkozhatna, mert en midnig maximalista vagyok, de most beadom a derekamat... komolyan en latok fantaziat ebben a csapatban es igenis az a bizonyos "grundcsibeszseg" ami a regi nagyokban megvolt mint pl. Ocsibacsiekban, vagy akar Töröcsik, Nyilasiékban... :CCCCCCCCCC
HAJRA MAGYAROK!!!!!!!!
ps: Ibrabevandorlo meg letette a bizonyitvanyat... eddig sem csiptem, de ezekutan sem fogom a szivembe zarni...
Nem bekajalta azt elhiheted, megvolt mar etetve a kezdes elott.
én egyébként nem a svédekre haragszom, sokkal inkább az olasz balf@sz bíróra, aki védte õket a széltõl is és jól bekajálta, amit már egy valamirevaló bírónak nem lenne szabad.
nevezzük nevén a dolgokat, sajnos a komcsik (mezey mészöly stb) nem igen akanak véglegesen kivonulni a magyar labdarúgásból, sõt..... meg lehet nézni, hogy pl furulyát egy emberként támogatják továbbra is, nade kicsodák? furulya mellesleg Kádár János puszipajtása volt, együtt vadászgattak meg miegymás. egyszóval ki akarják fúrni az idegent (Matthaus), mert viszi elõlük a pénzt és már így is túlságosan felkeverte az állóvizüket, amiben õk olyan jól eléldegéltek.
én is azt mondom, minden klubcsapatunknak külföldi edzõt kellene hozni és a mezeyék által "nevelt" edzõk helyzetét lehetetlenné kellene tenni, mert az utánpótláshoz engedni ilyeneket immáron 20 éve bizonyítottan felesleges, sõt inkább kártékony.
Én nem szeretem a magyar focit, de most azt mondom, hogy tegnap igenis megérdemeltük volna, hogy nyerjünk! De hát sajnos ez nem így jött össze!
Sokkal jobbak voltunk!!! És utálom azt a betelepedett szláv Zlatan-t!!!!
A szurkolók szava szart se ér. Ha mezeyt lelõné valaki, akkor is egyik tanítványát húznák ki a sok név közül. Nagyon bebiztosították magukat ezek a mocskok.
Amúgy én nagyon szeretném, hogy Matthäus maradjon a kapitány, viszont én csak egy laikus szurkoló vagyok akinek sok beleszólása nincs az MLSZ dolgaiba. Viszont egy ilyen peticióval sokan véleményüket nyilváníthatják, hogy itt már senki nem kiváncsi a mezey/mészöly féle vezetésre és az emberek többsége igenis Matthäus-t látná szívesebben a kispadon... Persze ez demagóg szövegnek tûnhet de én tényleg igy gondolom és szerintem még nagyon sokan...
SG alapjából jó, hogy van néhány barom fórumozó az már más kérdés. Peticio.hu viszont úgy meghülyíti az embereket, hogy még a szomszéd kutyája ellen is aláírást gyûtjtenek.
Az nb1.hu mellett ez a peticio.hu a másik oldal, amit sürgõsen meg kéne szüntetni.
Matthäus: 'Szívesen maradnék' A kapitány szerint a csibészség hiányzik játékosaiból
* Index
2005. szeptember 8., csütörtök 10:38
A svédek ellen elvesztett világabajnoki selejtezõ után Lothar Matthäus szövetségi kapitányt vastaps fogadta a sajtótájékoztatón. A német sokott kapott, de büszke csapatára és szerinte vele vagy nélküle, de a válogatott nagy jövõ elõtt áll. Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerosének!Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének! Nyomtatható változatNyomtatható változat hirdetés
"Sokkhatás alatt vagyok, nem igazán találom a szavakat, de megható, hogy egy vereség után így ünnepelnek engem" - kezdte értékelését Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a svédektõl elszenvedett 0-1-es vereséget követõ sajtótájékoztatón. A német szakembert óriási vastaps fogadta, amikor megérkezett. Matthäus álma tört össze
Matthäus a meccs után nyilatkozik A folytatásban megköszönte az estét a játékosainak és a szurkolóknak egyaránt, mondván mind a ketten a maximumot hozták ki magukból. "Úgy gondolom, hogy a szerencsésebb csapat gyõzött, mert nekünk hat-hét komoly helyzetünk is volt, míg ellenben a svédeknek csupán kettõ, illetve Ibrahinovics helyzete, amit gólra is váltott" - mondta Matthäus.
"Nagyon szomorú vagyok, mert számomra egy igazán nagy álom lett volna, hogy a magyar csapat élén térek vissza Németországba a jövõ évi világbajnokságra. Egy rossz szót sem szólhatok a csapatomra, egy dolog bosszant még mindig, túl sok lehetõség kell a gólszerzéshez, míg az ellenfélnek elég egy is" - mondta a német válogatottsági rekorder, miután a vereséggel eldõlt, együttese nem juthat ki a 2006-os németországi vb-re. Matthäus a szünetben és a találkozó után is egyenként vigasztalta meg a játékosait. Vele vagy nélküle
A játékosként aranylabdás kapitány szerint a futballistáinak elsõdlegesen azt kell megtanulniuk - és erre kiváló esély kínálkozik a külföldön játszóknak -, hogy ne csak a labdarúgás alapelemeiben nõjenek fel a világhoz, hanem csibészségben, ravaszságban is. Véleménye szerint ez a tíz százalék plusz kell ahhoz, hogy az ehhez hasonló meccseket megnyerjék.
A folytatásban kitért a jövõre is: "Velem, vagy nélkülem, ez a csapat szép, ígéretes jövõ elõtt áll, ugyanis sikerült olyan játékosokat találnom, akiknek mindenük a futball, megfelelõ szívvel és hozzáállással küzdenek a pályán a sikerekért". A német szakember elmondta, szívesen maradna a magyar csapat élén, de ha váltanak, akkor most kell megtenni, még a bolgárok elleni októberi meccs elõtt. A svéd kapitány szerint a döntetlen igazságosabb lett volna
"Nagyon jó meccs volt, melyet végül sikerült megnyernünk. Egy támadó szellemû magyar csapat fogadott minket, ahogy azt vártuk is, ezért nekünk türelemmel kellett játszanunk, várni a megfelelõ alkalmat. Ez végül az utolsó percben el is jött, egy világsztárunk villanása eldöntötte a találkozót" - értékelt Lars Lagerbäck, a svédek szövetségi kapitánya.
Szerinte az elsõ félidõben a magyar együttes, a folytatásban az õ csapata uralta a játékot, ekkor sikerült átvenniük a meccs irányítását is. "Masszív játékunk ezúttal is érvényesült, a találkozó összképe alapján talán a döntetlen igazságosabb lett volna. Bíztam abban, hogy három sztárunk közül az egyik eldönti a játékot. Megtörtént" - összegzett Lagerbäck.
PETICIÓ Hogy Matthaus maradjon a szöv.kapitány Ha valaki jár másik fórumon akkor rakja be oda is!!! Illetve barátoknak emailben elküldeni!!!
Végre valóban látható a fejlõdés, újabb 3-4 évre le kellene szerzõdtetni Matthaus-t és a következõ Eb-re nagy esélyünk lesz kijutni, pláne ha ilyen ütemben fejlõdik a válogatott és a fejlettebb bajnokságokba szerzõdõ játékosok száma is ilyen ütemben nõ.
Azért jó olvasni minden nemzetközi fórumon, ahogy a svédek írják, hogy hát jók voltunk, de a magasabb szintû tudás végül meghozta gyümölcsét, és hogy a színészkedés velejárója a focinak mostanában, és a nagy nevek gyakran alkalmazzák, hogy megvédjék magukat. Azért jól esik olvasni, hogy gyakorlatilag beismerték, hogy elcsalták a meccset, és csak annak köszönhetik, hogy kint vannak, hogy jobban cseng a nevük. Persze nem ezt a szókincset használták, hanem a fentebb lévõ svéd szókincset, de azért nem nehéz a sorok között olvasni.
Csak azelõtt kellett volna klónozni és lefagyasztani, hogy idejött volna. Mert ha már el akar menni, akkor teljesen mindegy, hogy mennyit klónozol belõle.
Errol beszeltem. Gondolom meg a Horvat merkozesig marad es vege a dalnak. Ilyen kozegben nem lehet tiszteseges munkat vegezni, mert elobb vagy utobb az elmegy a kedve embernek. Folyamatosan furjak, faragjak. Pedig azt kell csinalni, amit Matthesus akar, nem pedig azt amit azok a fajankok muvelnek vagy muveltek. Nem is tudom mikor volt ra mar pelda, hogy egy magyar jatekos lerogyott egy veszetes merkozes utan a foldre. Eddig mindig lebandukoltak erdektelenul, most mar kezdi oket raebreszteni, hogy mi a helyes ut.Na persze nem arra gondolok, hogy minden merkozes utan le kell rogyni a fure, hanem hogy harcolni kell, mert ez az a munka amibol a magyar jatekosok a magyar viszonylathoz kepest hihetetlenul jol keresnek. Tehat mar reg elkell felejteni, hogy ez egy jatek vagy szorakozas. Hiszen ez a munkahelyuk, raadasul egy orszagot kepviselnek. Tehat amikor igy elvesztenek egy merkozest, fusson csak at a fejukben, hogy megint nem tudtam teljes oromet szerezni az orszagomnak, hogy legyen ami hajtsa elore oket es akkor eljohet a varva vart siker. Viszont ha elmegy toluk egy ilyen mentalitassal megalldott ember,es ujra elobukkannak a homalybol a magyar foci verszivoi, akkor teljesen felesleges volt a Matthesus altal elvegeztetett 2 eves munka. Most mar csak amugy azt kellene elerni, hogy levaltsak a magyar edzoket is 16 klonozott Mattheusra. :P
csak ezek a tõsgyökeres magyar makacs öregek látnák már be, hogy felettük már eljárt az idõ... nem fognak, nem tudnak megváltozni... ááá, nem is mondom tovább, mert csak beidegesedek és elkezdek mindenféle szitkokat szórni rájuk:D valaki igazán kioszthatná már õket személyesen is. egyszerûen már nevetségesek. én tv-ben néztem a meccset és sajnáltam, hogy nem lehetek ott, a vereség ellenére is. ilyet rég éreztem. és várom a következõ meccsünket, mert azt is jó lesz nézni.
Ez olyan meccs volt amire erdemes kimenni es ez mar nem az elso. Jol mondta Mattibácsi ossze kell szokni a csapatnak es nagyon faszak leszunk.
Bárcsak Matthaus mondana nem-et, mintsem mezeyék fúrnák ki véglegesen. A reggeli tv adásokban már megkezdték az újabb manõvereket, hogy végre valahára eltávolíthassák és újra az õ (mezey mészöly) kezükbe legyen a korlátlan hatalom.
Na jah, télleg elég nagy arcuk volt, azért örültem neki, hogy meglepõdtek rendesen a magyar válogatott játéka láttán. Lothar maradjon, ha újra magyar edzõ lenne, akkor ismét lesüllyednénk a mélybe... Ami még szép, hogy újra vannak nézõk, újra kíváncsi az ember a magyar focira és akár egy vereség ellenére is igenis kimennének a következõ meccsre is. Olyan folyamat indult el, amit nem szabad megállítani. Hajrá Magyarok!!
mit vársz, félig szerb... (kicsit durva volt :) Én ezeket a svédeket látva, azt mondom innentõl kezdve, hajrá Horvátország!! A pótselejtezõben meg majd kapják ki a jó formában lévõ franciákat vagy angolokat.
engem sokkal jobban zavart a svédek arca, csodálom hogy befért a stadionba mindegyik. elõször a szöv kap jött, akit sejtelmem sincs melyik kukából kapartak elõ, és megmondta a frankót, hogy a magyaroknak már nincs esélye kijutni a vbre. aztán jött ez jött ment bevándorló köcsög, aki ha meglátott egy védõt már dobta magát, mint akit agyonlõttek, aztán lenyilatkozza, hogy lõttem már nagyobb gólt is. remélem valaki 4 felé töri a lábadat, te g**i!
egyébként tényleg jól játszottunk, de még gólt lõni mindig nem tudunk senkinek aki egy kicsit jobb nálunk. remélem Mattheus nem unta meg a banánt és marad, de sztem nagyobb az esély rá, hogy valamelyik 'nagyhírû' magyar edzõcsökevény kerül majd a helyére.
Honnan a túróból szedték ezt a bírót???? Agyontördelte a játékot baromságok miatt. Ibrahimovic meg NO COMMENT. Önzõségbõl jeles, színjátszókör szintén jeles. De végre lehetett szurkolni, és ez a lényeg. Csak így tovább Magyarok!!
Lothar maradj!
Szerintem meg rákéne jönni gürizés nélkül nicsn jó foci oda kell tenni magunkat szépen küzdeni cseéezni fejlõdni és akkor leeht valami nem fog az 1ik eprcrõl a másikba menni volt mikor alibiztek cska a pályán de most azé odatették maguakt tecett amit láttma és több ilyen meccs knée és akkor majd lesz vmi... ez a vereség msot tán elkeserítette õket de józanító hatású leeht hosszútávon ennyi!
Csináljuk azt amit a franciák!Menjünk el afrikai és egy karib tengeri országokba, és hitessük el az ott élõ focizni szeretõ gyerekekkel,hogy az õseik magyarok voltak..
Na, én is leléptem. Sajnálom nagyon a történteket, büszke vagyok a csapatra, éljen Matthäus, és legfõképp maradjon, és persze hajrá Magyarország! Sziasztok!