Az első területen. Amikor megjelennek a helikopterek, attól függően melyiken szállsz fel különböző bossokat ölhetsz. A wyvernt levertem már többször is ahol csak le kell glidolni a platformjára. Volt valami nagy boss aminek a csapása hullámokat idéz ami lelökdös a platformról ha nem ugrod át, az is meglett. A 3. egy másik wyvern Patriarch, ami x % hp-n pajzsot rak fel és le kell glidolni wyverntojásokért aztán vissza megdobálni vele és lehet ütni megint. Na ez nem lett meg 1% hpja maradt, mikor lejárt az idő :(. Van még boss ezeken kívül is?
Father of Wyvern volt az. Róla beszéltem, de az Axemaster is teljesen új élmény lesz mindenkinek. Ahogy ezt írtam vége annak, hogy 10 méterről lövöm a szörnyet 50-100 másik játékossal, a másik játékosokból álló kupac meg a szörny lábánál az autoattackot nyomja.
Hát tegnap sikerült belecsöppennem egy jó kis world boss fight-ba. Valami Legendary Wyvern-t kellett lenyomni fenn valami platformon. 40+ emberrel sértegettük a jószágot és azt kell mondjam, hogy a Tyria-ban berozsdásodott taktikákat kicsit le kellett poroloni Lehet csak azért volt számomra óriási fun, mert most csaptam le először, de basszus, rohadt jó fight volt. Egy pillanatra sem tévesztheti az ember szem elől a jószágot, mert rögtön keresheti a teleport pontot Nekem bitangul tetszett
A játék már jóideje meg van, a HoT nincs. De fogalmam sincs, miről beszélsz, és mitől gondolod, hogy sértegetnék bárkit is...
Gondoltam írok választ erre is, de rá kellett jönnöm, hogy felesleges... Igen betették a repülést, és még fejleszteni is lehet. Mindezt azért, hogy legyen benne még egy felesleges dolog... Kérem kapcsolja ki. A keresztes lovagot és az ajnározást le sem reagálom, sajnálom, de ez a sértés kevés lesz ide. De a legjobb az egészben, hogy idős kord ellenére úgy nyilatkozol dolgokról, hogy nem tudod miről beszélsz, erre tökéletes példa a repülés téma vagy amit a bossokkal kapcsolatban írtál. Nem próbáltad ki, valószínű nem néztél utána, csak kinyilatkoztatsz. Nem óhajtalak meggyőzni arról, hogy vedd meg a játékot, mert már betette a hangya a fejedbe magát, és már fixen tudod, hogy nem akarod megvenni a játékot. Csak ki ne derüljön, hogy én is játszottam a Betreyallal, és korodbeli vagyok és lehet simán van annyi játék mögöttem, mint mögötted. Szóval azt csinálsz amit akarsz, nem fogok rosszabbul aludni, ha Tyria földjén nem fogunk találkozni...
Te még csak pelenkába termeltél hasonlóan magvas gondolatokat, amikor én már főiskolán a Krondor-okat és az első ES játékokat játszottam. :) A Morrowind / Oblivion / Skyrim hasonlóan lenyűgözött, mint a GW1 és a GW2. A TESO-val is játszom. A HoT-ban bejött új térképek fantasztikusan hangulatosak és piszok jól néznek ki. És erre bevezettek egy külön mechanikát még pluszban, amit csak ott lehet használni, pont azért, hogy megcsavarhassák a játékmenetet valami olyannal, amit egyébként felesleges lenne... és kizárjuk a korábbi, meglévő helyszíneket alóla, mert akkor mindent újra kellene tervezni. Design bug-nak tartom, ha egy hangulatos, jópofa alrendszert csak azért építünk ki, hogy egyetlen helyen lehessen használni, és erre ráerősítünk azzal, hogy a korábbi ismerős játékvezetést idegenné tesszük vele (a folytatáshoz keresgélj több szinten, mire rátalálsz). Legalábbis én más hasznát nem látom a repülésnek. Vagy van ilyen?
Minden kereszteslovagnak: a GW2 egy nagyon jó játék, pörgős, akciódús, és nagyon szép is emellé. A benne lévő játékmachanikai elemek teljesen jók és lefedik a szokásos multiplayer elemeket. Sztoriban talán nem annyira jó és hangulatos, mint mondjuk a GW1, de nem is kibírhatatlanul rossz. Én nagyon jól elvagyok vele, amikor szakítok időt rá. De a mechanika többsége engem nem érdekel, nem fog meg. Nem azért, mert sz*r, hanem mert engem nem vonz be, semmilyen téren. Vagy csak akkor foglalkozok vele, ha mellé kerülök és érdekesnek tűnik (pl. world boss-ok). A HoT újdonságai ezért nekem nagyon keveset nyújtanak 50 dodóért, én csak ezeket soroltam fel, Meph ajnározására válaszul. Ezeken túl nem kell belelátni azt, ami nincs ott. Utoljára szerkesztette: PetruZ, 2015.10.28. 17:09:13
Ez jo, bosszant hogy sokfele kell nézni :D haver, nemtudom hányéves vagy de amikor megjelent a morrowind vagy az oblivion, én szartam rá a fejlődésre és csak nézelödtem. Elkezdtem wowozni, késöbb bejöttek a repülö mountok és élveztem hogy "sokfelé" kell nézni. Ha téged a látvány nem köt le irány vissza zeldázni..
nem tudom, kell hozzá valami "page" amiből 28db kell hogy összerakd 1 könyvé és ugye az is kell hogy megcsináld a collection 1. szakaszát valamint kell ugye 20 pristine relic is ami
lapból napi 2t tudsz szerezni mert a daily recommended fractal kell hozzá (ha nincs meg a fractal mastery akkor csak 1et)
Maga a pve része, a felfedezős, mászkálós, megoldós dolgai tetszenek, azokkal foglalkozom. Aztán majd ha elfogynak, befejezem a story-t, meg mit tudom én, ahogy alakul. Nem csak GW2-t játszok, sőt, nem ez az elsődleges MMO, amit játszok. Ennyi.
Gyakorlatilag az egész gw2 tartalmát leírtad (nem csak a kiegészítőt), hogy valami bajod van vele. Felmerül a kérdés, akkor minek is játszol vele? Illetve mit játszol vele egyáltalán, ha ezeket nem? Az említettek többsége más játékok mechanikáját is adják, ezek szerint azokkal is bajod van, tehát felmerül a kérdés, minek játszol egyáltalán bármilyen mmo-val vagy egyéb számítógépes játékkal?
De ki mondta, hogy vedd meg? Írtam olyat, hogy "Petruz vedd meg, mert neked jó lesz"? Nem csak leírtam, hogy nekem miért tetszik és leírtam, hogy nekem megérte. Az, hogy neked megéri-e az engem hol érdekel? Hogy is írtad? "Kb. lesz*rom. :)"
Akkor tételesen, hogy nekem miért nem éri meg a kieg.: - sztori: Még a personal story-t sem játszottam végig, egyetlen karakterrel sem. Legtovább a Claw Island visszafoglalásáig jutottam, de unalmas és érdektelen kitérő volt, nem is erőltettem tovább. - repülés: A régi területeken úgy sem használható, az újakon meg inkább bosszantana, hogy mennyifelé kell körülnézni. - új fejlődési opciók: Na, ezért fizettem volna valamennyi értelmes összeget. Bár mire összeharácsolsz annyi hero pontot, mire megvehetnéd valamelyik mastery-t, kb. érdektelenné válik, hiszen minden map-ot (újra) végig kell grind-olni hozzá... - új map-ok: L. előző választ. - pvp, WvW: Abszolút nulla Kelvin-fokú ingerenciát vált ki belőlem. :) - fraktál: Sosem érdekelt. Bár mint ötlet, nem rossz, de a megtanulható pályák miatt érdektelen a számomra. - új boss-ok: Kb. lesz*rom. :) - GH: Nem vagyok guild tag sehol, nem is izgat, szóval ez is kilőve.
Tehát igen, számomra gyakorlatilag ablakon kidobott pénz lenne a megvásárlása. :)
azért éri meg mert apránként lehet elvileg haladni és érzed azt hogy közeledsz nem pedig azt látod hogy 870 helyett 890 goldod van és 1300 kell
Na igen a fraktál változtatás nagyon jót tett neki, 20asig elvergődtem de olyan hosszú volt a 3 random map meg a 4. hogy hihetetlen, így soha nem volt kedven 2 órán keresztül ott szívni. Most rossz esetben is 20-30 perc alatt megvan, ha csak annyira van kedved.
Az új mapok is érdekesek bár engem személy szerint frusztrál hogy bármi amit keresek vagy fölöttem vagy alattam van, de sose azon a szinten ahol vagyok. A küldiknél átvették az LS-ből a nehezítéseket, amivel el lehet szórakozni az achivadászoknak (ami nem vagyok, bárki bármit mond). Amúgy jó ideig nem játszottam de kieg megjelentével wvw-ztem picit, kipróbáltam az új fraktált, mad king labirynth, és 380 ból 440 goldom lett 2-3 nap alatt. Igaz eladtam mindent, de meglepett hogy ennyire jön a pénz. Ami nem tetszik az hogy a core tyria masteriket is xp-zni kell. Most egy jó darabig úgyse megyek oda max wvw, de ott meg a wvw szintet húzza. Szóval Legendary crafting sokára lesz. Igaz ahogy olvastam redditen még így is csak 30-40 goldal olcsóbb mintha tpről vennéd a Hammer precursort, szóval nem biztos hogy megéri, ha nagyon unalmas a menete.
Igaz nagyon megörültem amikor váltottam karaktert és megláttam, hogy a mastery acc bound, hülyét kaptam volna, ha szintezni kell mindet...
Nem kövezlek meg, mert ez a kieg tényleg nagyon jó lett. Mondom anno húztam a számat az árcédula láttán, de tudom, hogy ez a kieg most jó ideig le fog foglalni. Eddig még egy csomó dolgot nem láttam, de számomra az alábbi részek jöttek be: - Jó a story, most is sárkányra vadászunk, de sokkal jobb a történetmesélés, mint az alap játékban. - Repülés. A bétában direkt nem próbáltam ki az új területeket, mert azt akartam, hogy ezek a dolgok most újdonságként szolgáljanak. Eszméletlen jó az, hogy a térképek térben megnőttek, összetettek lettek. - Reaper, és Berserker és a többi, a fejlődésrendszer, számomra hatalmas plusz. - A hideg ráz a mesókól pvp-ben, de most végre utálhatom a Chronomancer-eket is :) - Írtam már a mapokat, de most ismételném magam, élmény felfedezni őket, tetszik, hogy pár pont másképpen is elérhető, köszönhetően a repülésnek. Jók a küldetések, az újdonság ereje itt jön be a legjobban. - Fractal mindig is a gyengém volt, a behozott változások + legendás hátas nekem az egyik új cél lett. - Az új bossharcok. A kissárkányok, azoknak a tűz és savokádása, sokkal komolyabb kihívás, mint a world bossok némelyike, ahol állsz a töömegben és azon imádkozol, hogy ne aludj el. A kedvencem az egyik hero challenge-nél a vámpír denevér (ha jól emlékszem az volt a neve) és annak a mechanikája volt. De írhatnám az új teleportáló dögöket is, azt hogy van pár ellenfél aki végre kitér a támadások elől, stb, stb. Még csak a 3. új mapon tartok, a story is bőven tartogat számomra újdonságot, és a GH-nk is csak épp fejlődik, és a WvW-re még mindig nem néztem be. Szóval számomra megérte
Kövezzetek meg, de nekem egyre jobban tetszik ez a kieg és az, amit nyújt. Lehet csak azért, mert az újdonság erejével hat rám, de szerintem ki fog tartani ez a "varázs" egy darabig nálam
thief elite spec :D elég hülye neve van de az ascended staff nagyon faszán néz ki sztem :D
A tojásos teremben lévő jumping puzzle-t bár nem a legnehezebb, de az egyik leghosszabb, szeretettel ajánlom minden ellenségemnek :)
Meggondoltam magam azzal kapcsolatban hogy a guardian a kieg vesztese. Bw2-n toltam csak dh-val és ott még kaki volt. Azóta a longbow sebzését buffolták, a trapek meg boonokat adnak. A trapek még jobbak is mint a shoutok mert kisebb a cd. Persze igaz hogy csak akkor buffolnak ha belemászik az ellenfél, de azzal semmi baj nincs mert ha magam alá pottyantom a trapeket amíg rangen van vmi el lehet kerülni sebzés zömét, és főleg akkor van csak bibi ha melee rangebe mászik vmi, de akkor trapek buffolnak, cc-znek, kemény aoe-t tolnak, minden ami kell. Igaz hogy shoutokkal ellentétben a trapek csak a dh-t buffolják, de a herald teljesen kiütötte a guardiant a support szerepből egyébként is. Pure dps-ként viszont simán visszatérhet a metába a guardian.
Tegnap tesztelgettem kicsit mire képes a dh úgy hogy visszamentem silverwastebe (hogy legyen viszonyítási alap), és meglepő volt mennyire könnyen bevédtem egyedül amber sandfallt. A csapdák pillanatok alatt elintéztek egy hullámot. Öröm volt nézni.
Wvw-n is végre van fantázia a classban mert trapper rúnával könnyen meglóg ha vmi baj van, így egész jó solo/kiscsoportos roamingra.
Spvp szempontjából ez a videó meg sztem önmagáért beszél :)
A dragonhunter lett az új ranger a druid meg az új guardian lol.
dragons passage waypoint a tagnled depths bal alsó sarkában
sziasztok.valaki segítene,hogy hogyan lehet átjutni dragon's stand-ra?vagy hol a portal?kösz
Hidd el nálam jobban nem anyázott senki, amikor az árazást megláttam. Azóta persze megváltozott a véleményem. Az új tartalom hetekig-hónapokig le fog kötni, szóval számomra megérte az árát. Azért ha lesz lehetőséged valakinél megnézni ezt a kieget, javaslom élj vele.
Meg kell valjam, én fogadtam az asszonnyal, hogy az első napon nem fogunk tudni játszani majd a sok bugtól és vártam a szokásos kezdéskori lagot és "kidobott ez a sz*r megint" dolgot, de tegnap teljesen oké volt minden, ami valljuk meg azért az Anetnél nem mindig jön össze :)
Max kipróbálod később, amikor ingyenes lesz, 1-2 év múlva. Mindenesetre a történetmesélés most jobban megy nekik, a mai program a második térkép felfedezése és a story folytatása lesz nálam. Az új fractal rendszert is meglesem, holnap meg jöhet a GH foglalás. A történetben mindenesetre az egyik főszereplő feláldozása meglepett, időszerű volt, de akkor is meglepett.
Vasárnap este foglaljuk a GH-t. A WvW-re még be sem néztem, a PvP-t szintén kihagytam. A köv hetekre megvan a programom. Pedig az utóbbi fél évben nem nagyon GW-tem, de ez most nagyon jót tett a játéknak.
Üdv Be akartam nézni minap a GW-ba. De elfelejtettem a jelszavam. A CD kulcs stb megvan viszont kér egy karakter nevet is a jelszó resethez. Nos nem sok karim van de legalább annak se tudom milyen nevet adtam neki. Nem lehet valahogy megnézni valahol a karaktereimet? Tudom hiú ábránd de hátha...
Optimalizálva is lesz a játék mert nekem anno a FX-en meg ATI vga-val a WvWvW elég gázul ment.
Másféle irányításmód lesz a játékban. Elvileg jobban lesz látható, hogy a skilljeidnek mekkora a hatóköre, stb. Ki kell próbálni, eztán el kell dönteni, hogy tetszik-e. Olvasd el ezt a cikket, pár kérdésedre biztos választ kapsz. Utoljára szerkesztette: Mephike, 2015.10.22. 09:09:52
Mint már említettem, 2,5 év kihagyás után Butcher Nurse szolgálatra jelentkezik. :) Már kiléptem az [ohm]-ból, ott eléggé meghalt minden, szóval keress meg pls ingame. Rég volt már az hogy én guildet kerestem, elég az ingame nevem? :P
A No Man Army rettentően keresi, az uj tagjait! HOTS-el szeretnénk fellendülni! A guild kifejlesztett a guild event és puzzle kivetelevel, a puzzle, következik a listán. Hétvégén többnyire egész napos programok vannak, hétköznap pedig mivel jomunkas mindenki ugy este 7 környékén jelenünk meg.
"I'll kill your entire family!!!": Utoljára szerkesztette: mkfdd, 2015.10.17. 12:28:46
Wowban eleinte csak a hardcore játékosok tudják leverni a kieg főbossát, de idővel a raideket mindig gyengítik hogy mindenki megtapasztalhassa.
Namármost gw2-ben a raidek nem fognak statnövelő itemeket dobni, a legendary armor inkább státusz-szimbólum, és ha itt is nekiállnának a raidek gyengítésének az egész elvesztené az értelmét. Éppen ezért nem hiszem hogy anet a blizzard útját követné, a raidek mindig is hardcore end-game tartalmak maradnak és ha mordremothot raidben kéne leverni, azzal a kieg főbossát gyakorlatilag elzárnák a casual tömegek elől. Szerintem ez hatalmas baklövés lenne.
Most nézem hogy pont jövőhét pénteken lesz az első karakterem 2 éves. Ezt az egybeesést :D
Zhaitan rossz példa mert nagyon sokan panaszkodtak anetnek hogy a zhaitan fight túlságosan semmilyen annak ellenére hogy ő volt a főgonosz. A trailerből már látjuk hogy mordremoth olyan alakot ölt amilyet csak akar. Azt el tudom képzelni hogy mordremoth egyik alakját leverjük raidben (a trailerben ember alakot ölt, talán pont azt), de magát a legyőzését sztem nem rakják be raidbe mert egyrészt furcsa lenne ha 10en le tudnának verni egy elder dragont, másrészt amit negritis mondott hogy elzárnák a legyőzését a nagy tömegek elől. Marad a living story és world boss mint lehetőségek. Én world boss felé húzok mert sokkal epikusabbra meg tudnák csinálni mint ha simán beraknák vmi living story instanceba.
meglátjuk, szerintem is és nem is bánnám de ugye az Anet szeretné ha mindenki "megölhetné" Mordremothot úgyhogy én ezért gondolom hogy valami könyebb content lesz
Ahhh, a második videó utolsó pár másodpercében az a nagy indalény remélem egy raid boss lesz? Mellesleg mindenki mondja, hogy az új profession a Revenant mennyire gyenge. Szerintem csak meg kell tanulni vele játszani és eltalálni a megfelelő rotát és szerintem bitang jó lesz az is Az első videón jót nevettem viszont. Azok a fejek
Én összeraktam egy "healer" elementalistát PVP-re és brutális tud lenni, ha sikerül összeakadnom egy normális emberrel, akivel jól össze lehet dolgozni. 2v2 simán megy, de még a 2v3 is ha az egyikük láma a karakteréhez. Mondjuk PVP-re nem létszükséglet a "healer/support" kaszt, de ha van egy, akkor mindjárt másképp alakul egy-egy összecsapás végeredménye (Jó, néha szétkapnak, ha kiszúrnak és nem tudok elmenekülni)
Elkezdtem az utóbbi napokban mystic forgeval szórakozni, először a fegyver runákat próbálgattam, jött is be kb +50 gold de utána buktam vagy 30-at, aztán jöttek a zöld itemek és eladtam a sárgákat... Na de tovább léptem és amik estek bossokból sárga itemek, azokat forgeoltam és előbb kiesett egy Spark! Ekkora mákot. :D El se hiszem!
Mindig vissza akarok jönni csak nem merek ;) WvWvW-i jó volt csak mindig idegenekkel játszottam mert az Én barátaim imndenki mással tolja és csak rohanás volt .. 8) A-ból B-be C-ből D-be
Juggernautra gyűjtögetek egy ideje de most hogy megláttam ezt, rögtön megváltozott a terv:
tök véletlenségből nincs kölcsönbe pesten (egy sörre meg tudlak hívni cserébe) egy 1333mhzes ddr3as memóriája, legalább 2 giga? beszart az enyém, és most csak 2 gigám van. venni nem akarok, mivel nemsokára gépet újítok, abban meg 1600 lesz