Kissé durva megfogalmazás,de összeségében egyetértek. A FIFÁ-ban akkora változás kéne hogy a Pro Evo sorozat nyomába érjen,hogy az már nem is FIFA lenne...
Én az elsõ KONAMI-s focival SNES-en nyomtam. Akkor még International Superstar Soccer volt a neve. Aztán jöttek a PS verziók. Mindegyik rész megvolt. Imádtam õket. Közben persze toltam a FIFA-t PC-n is és eszembe sem jutott összehasonlítani a két gamét, mert ugye két külön platformon más-más lehetõségek és fejlesztõk vannak. De a FIFA 2002-nél már az EA is tudhatta, hogy nem szarozhatnak tovább mert itt a konkurencia és a nagyon jó konzolos és PC-s eladásokat maga mögött tudó játékuk mellé felzárkózott a PES és a TIF (PS2-n akkor még). Utóbbi kuhullott, de a KONAMI folyamatosan és okosan építette fel a játékát és ma már ott tartunk, hogy PC-n is masszív rajongótábora lett a PES sorozatnak. Igaz még nem akkora mint a FIFA-é, de ez csak a kezdet.
Az EA-nak meg végre be kellene látni, hogy nincsenek elõnyös pozícióban, mert a EURO 2004 csak azoknak tetszett max akik eddíg hunyorgatva láttak focis gammát. Kapkod az EA és ez azt mutatja érzik a veszélyt. Kérdés, hogy képesek-e robbantani és tényleges változtatásokat eszközölni a FIFA-n. Mert a PES4 veszett jónak ígérkezik és a KONAMI nem nagyon beszélt soha a levegõbe...
1. Ha nem lesz online akkor elég jelentõs ziccert hagynak ki, hiába lesz jobb mint a Fifa
2. A Fifa-ban kezdenek dolgokat lopni a PES-bõl amik egy része elég gagyi egyenlõre, de ha ezt megcsinálnák rendesen hmmmmm.
3. Van azér egypár dolog ami a fifa-ban jobban tetszik Ilyen pl a játékosok általános mozgása (nem az egyedi mozgások), kicsit fura PES-ben a terpeszállás.
4. Tegnapelött felraktam újra a 2003-at mondom játszok egy jó-t És valahogy olyan fura volt, pedig szerintem az az egyik legjobb rész, nagyon sokat multiztam vele. Tegnap meg proffesionalon alig ment. Mindig hirtelen akartam fordulni, hogy átverjem a védõt. P
A gólomat viszont úgy lõttem hogy beadás a csatár meg elõrevetõdve lábbal a levegõben bekotorta, Ez az újabbakban nincs meg.
1. ez egy jelentõs bukta lehet, de ne feledd, hogy a legtöbb játékos nem nyomaj online és nem ez a tény fog dönteni
2-3. lopnak igaz, de egyelõre nem láttam azt, hogy képesek-e õket úgy átültetni, hogy azok ténylegesen szerves részét képezzék a játékmenetnek. A PES-ben vannak furcsa testtartások. Nekem pl a gólörömöktõl hányingerem van. Én azt vettem észre, hogy ha a játékosnál labda van akkor tök jól animált a mozgás, de azok a mozgások melyek labda nélkül történnek már gázosak. Ezek a FIFA-ban sokkal jobbak, viszont a PES-ben az összefûzése az animációknak jobb.
ti le tudjátok játszani a KONAMI-s ingame video-t?
megnyitom és neten lájátszom kész! Marha fasza!!!! Az intróban a szél mozgatja a játékosok mezeit... bele sem merek gondolni, hogyha ezt megvalósítanák :D
Hmmm érdekes... ugye van 1-2 kocka az intróból. Nos láthatjuk, hogy azt rakták bele amin a hangsúly van és ami újdonság lett a játékban: távoli lövésbõl született gólok, gólörömök, outgame animációk, arcok és itt mozognak a mezek is, lobognak a szélben. Most ez vagy csak körítés vagy ez olyan kis eltitkolt apróság lesz, mint a PES3-nál anno a hajmozgás...
"KONAMI Japan" has released their latest "NewsMag Video", which shows a report about the Japanese "WE tournament". Also, you can see about 5 seconds ingame of the new WE 8! That's not really helpful but at least we've got something of "WE 8" in action!
nem kötök bele, én is nagyon várom, és pes párti vagyok, csak nem a dánok meg a svédek kezére kéne a kesztyû ahogy a képeken, mert õk nem fáznak :) inkább KAnu kezére vagy Kufurnak :), de nem kéne minden második emberre kesztyû
Jó hát ez csak olyan aktualítás miatt. Volt egy eb-s dán-svéd meccs és ezért kerültek a képre akkor õk és azért már be kellett rajta azt is mutatni, hogy a PES4 miket is fog tudni. Ezért a kesztyû! Ja és ne hidd azt, hogy egy svéd nem fázik mondjuk -10-ben :D
Ronaldinho-nak csak a haja szar (azt le lehet majd úgy is cserélni), amúgy az arc kira! Meg az összes többi is nagyon élethû. Látszik, hogy a KONAMI is figyeli az EA-t ezen a téren...