Na, már 800-nál van a követõk száma, mindjárt ezer, gyertek Ti is, hogy mihamarabb meglegyen a kellõ szám és sorsoljanak. Persze remélem, hogy én nyerek:)De ehhez nem csak én kellek:D
http://www.facebook.com/Apponyi.Kiskastely
Én a kastélyszállókra vagyok rákattanva, imádom õket, rengetegben voltam is már. Most ezt néztem ki: Apponyi Kiskastély
Nem is drága, hétvégén meg is nézzük a párommal, bár lehet várni kéne, mert ahogy látom, a Facebookon van egy nyereményjátékuk, csak meg kéne nyerni:D
Rengeteg szép hely van az államokban. New York csak az egyik ahova szeretnék egyszer eljutni, de tengeren túlra még nem sikerült nekem se pedig egyetemista koromban lett volna rá lehetõség. Jó hogy szólsz egyébként, én is szoktam az Alleba járni. Ott megyek el naponta a 41-essel, majd elteszem ezeket a kuponokat.
Sziasztok!
Én New Yorkba vágyom régóta, nagyon szeretném megnézni azt a várost. Csak kicsit még drága lenne nekem ez a kis túra..
Kár hogy ilyen messze van.. Addig is nyereményjátékokkal próbálkozok, most éppen ezzel, hátha bejön: New York
Kezdõ utazásszervezõ vagyok, célom, egy kulturális körutazás megszervezése Olaszországban egy 40 fõs csoport számára. Azért fordulok hozzátok, hogy ezzel a nagyon rövid pár perc alatt kitölthetõ kérdõívvel segítsétek munkámat. Minden egyes válaszadó hatalmas segítséget jelent nekem amit elõre is köszönök. Várszegy Gábor http://www.surveymonkey.com/s/W5FL5BL
Mindenképpen tervezek egy kis utazást az utazáson belül, szóval bele fog férni ez is. Egy 2 napos ibizai kalandtúra is benne van a pakliban, szigorúan csak táncos-zenés mulatságok látogatása céljából ;)
Uhh, Bora Bora már nekem is egy régi nagy álmom!!! Az is marad még egy ideig sajnos. Nem a hétköznapi pénztárcáknak való az a hely. Mallorca szép, bár szerintem, találnál érdekesebb és szebb helyet is. Mondjuk, ott van a nagyon közeli Spanyolország, annak is inkább déli része. Marbella és társai! Ha szépet, sõt gyönyörût szeretnél látni, akkor utazz át oda is. Repülõvel kb 1 órára van, és elég olcsón hozzájuthatsz a jegyekhez. Ajánlom a Vuelinget, elég olcsók a jegyek és sûrûn vannak járatok. Tudsz természetesen angolul is foglalni. Megéri átugrani, mert Mallorcán nem sok a látnivaló, inkább csak a fürdés van. Persze, ha csak azért mész, hogy süttesd a hasad, érthetõ. :D Jó pihenést!
Nagyon szuper leírás
itt egy kis infó Mallorcáról, ha érdekel, a saját tollamból...
Mallorca-ról tudna nekem valaki egy kis infoval szolgálni? Persze, olvastam a neten, hogy mi hol található, hova menjek, stb. de inkább adok olyan ember véleményére, aki nem azért írja, mert írnia kell, hanem mert tényleg ott volt és jól érezte magát! :) 1 hét pihenést engedélyezek magamnak, és úgy döntöttem, most ide muszáj elmennem. Bora-Bora továbbra is álom marad egy ideig :D
én kikapcsolódásként mindig a természetet választom,idén is tervezünk egy nagyobb lélegzetvételû túrát a Magas-Tátrába,anyagilag nem megerõltetõ annyira és viszonylag közel is van a táj pedig mesés,legalábbis mi imádjuk!Nem is kell más csak egy jó bakancs(nekem Merrell van és eddig sosem hagyott cserben)és irány a hegyekbe!
értem természetesen
csak én másképp gondolom
amit állítasz meg csak részben igaz
Miskolcról 377 Km kb Pécs és 179 Km Budapest és ha ehhez hozzávesszük a repülõjegyet jegyet sehogy sem jön ki és akkor még nem szánmltam a londoni árakat
Nekem meg Pécs csak 62 km Pest pedig 144 tehát már a reptérre eljutni, is drágább és sokkal több idõ.
Tudom, hogy ez egy példa csak, de erõsen sántít. Szerintem egyáltalán nem jössz ki hasonlóan.
Én csak a legvégére akarok reagálni, a többit már kitárgyaltuk kellõképpen. Én nem is állítottam, hogy meg lehet ismerni egy országot ha csak egy hétvégére utazol oda, vagy akár csak egyetlen napra. Én csak arról beszéltem, hogy ha idõben és költségben kb hasonlóan jössz ki egy országon belüli utazással, hogy láss egy-két múzeumot és egy másik várost, akkor miért is ne lehetne ezt megtenni egy idegen országgal is?
Érted amit mondok? Csak azt voltam bátor mondani, hogy én pl voltam Londonban csak egy napra, megnéztünk két múzeumot és a belvárosban fotóztunk. Ez került kb annyiba anyagilag és idõben, mintha teszem azt Miskolcról leutaznék Pécsre megnézni az EU Kulturális Fõvárosa programsorozat keretében néhány kiállítást.
Továbbra sem állítom, hogy ez felér egy nyaralással! :)
couchsurfing-nek hívják, amire gondolsz, és ha bõvebb infókat szeretnél róla, akkor szerintem lesd meg a hasonló nevû honlapon. Tényleg jópofa dolog, mert így az olcsó repülést olcsó szállással párosíthatod, cserébe csak néha Neked is fogadni kell külföldieket itthon, de az csak tiszta jó buli, mert jó arcok, aztán meghívnak jól piára
nem gyorsabb viszont olcsóbb a busz mint az autóút általában
és nekünk tavalyelõtt pl nagyon jó társaság jött össze a magyarok között és mivel csomó üres hely volt és nem rohantunk a megállóknál, teljesen osztálykirándulás felingje lett az egésznek és olyan jó társaság és hangulat alakult ki, hogy ezután hajókirándulásokra is direkt együtt mentünk, sõt még kisbuszt is béreltünk hogy bejárjuk Lefkadat.
Ha repülõvel mész akkor szerintem egy csomó mindenrõl lemaradsz az adott országban amit útközben láthatsz tapasztalhatsz, és azt továbbra is fent tartom, hogy 1-2 nap alatt nem lehet rendesen megismerni azt a részt ahová utazol, sõt nekem Görögország esetében egykét hét is kevés mint látható volt korábban :P
Egyik csõportársam említette, hogy van egy olyan online szálláslehetõség, hogy felajánlják a "kanapéjukat" Európa szerte és ebbõl lehet foglalni a neten adatbázis alapon. Ismerõsei már próbálták is és így hála a mostani fapados áraknak nagyon olcsón látogatták meg London-t.
Tudtok errõl bõvebb infót?
Akkor szépen elbeszélünk egymás mellett, mert én meg pont az ilyen 1-2 napos kiruccanásokról beszélek, mondjuk egy hosszú hétvégérõl. Nem beszéltem komplett nyaralásról, csak magáról az utazásról... annak költségeirõl és módjáról.
De azért az autós körút és a buszozás között elég nagy a különbség. Én is voltam már ilyen autós körúton amikor Észak-Franciaország elsõ és második világháborús emlékhelyeit és múzeumait jártuk végig nagybátyámmal. Ez egy teljesen más módja az utazásnak, mint a busz. Én a buszt eleve rühellem, nem tehetek róla, be vagyok zárva egy dobozba egy rakás másik idegennel, nem akkor és ott állunk meg ahol én akarom és ennek tetejébe nem gyorsabb, mint egy autóút. A repülõ meg... hát istenem, repülés mániás vagyok, csak azért nem mentem pilótának, mert nem 100%-os a látásom, szóval csak itthon bohóckodok a szimulátorokkal. Nekem élmény amikor felülhetek egy repülõre és a felhõk felett vagyok.
Az 1-2 napos utazások meg nem csak a bevásárlóturizmus fogalmát meríthetik ki. Én itthon is sokszor mentem 1-2 vagy 3 napos hátizsákos túrákra, kastélyokat, vármúzeumokat végignézni egy adott régióban. De ha ugyan ezt idõben, költségben megtehetem külföldön is, akkor miért is ne szakíthatnék erre idõt és pénzt? Ha lemegyek vonattal vagy busszal Pécsre megnézni, hogy mit alkotnak ott, Európa kulturális fõvárosában, akkor nem sokkal olcsóbb és gyorsabb, mint kimenni Londonba repülõvel egy napra és megnézni két múzeumot, csinálni pár fotót a Big Banrõl meg a Buckingham palotáról.
Mi november végén töltöttünk el négy napot Krakkóban. Igaz nem egy wellness-hétvége volt, és az idõjárás is elég változékony volt - vagy hó esett, vagy hétágra sütött a nap -, de nagyon jól éreztük magunkat, és a kapcsolatunkra is ráfért némi változás, egy kis kikapcsolódás.. Vidéken a legjobb pihenni, még jó, hogy a szüleim nem költöztek el valamelyik nagyvárosba :) Illetve vidéken, kis falukban is vannak nagyon jó wellness szállodák.
Ebben igazad van. Tényleg nyugtatóbb dolog vidéken elintézni az ilyet. Itthagyni a munkát, a tömeget és a stresszt
szilveszterre tényleg jó ötlet mondjuk madrid:D de ez még mindig nem segít azon hogy egyedül fogok kimenni, ha megfogadom az ötletet:D a rudas elég jó, a széchenyi sem rossz, de olyan szolgáltatásokkal nem rendelkeznek azért mint hévíz. meg nekem jobban megadja az érzést, ha elmegyek picit vdékre, ha több idõm van, mintha itt városon belül próbálok meg ellazulni.
De a kevésbé bátrak mint például én maradunk országon belül, és akár a városon belül ha már valami extrémebb élményre vágyunk :D Plusz most voltunk Bécsben a karácsonyi vásáron, az is élmény volt. Most jöhet a masszázs és a pakolások és a szauna :D
Most én is áztatnám csontjaim egy jó meleg termálvizes medencében. Hévízre nem is gondoltam már nagyon rég, hogy el kéne menni. De vannak Budapesten is kikapcsolódási lehetõségek, pl. Rudas fürdõ vagy a Széchenyi. Barátnõm örülne ilyen programnak az biztos. De még mindig a toppon van az újévi elrepülünk valahova egy hétvégére terv. :) Aki kicsit bevállalósabb és mondjuk még kettecskén éldegél a párjával annak ajánlom, hogy külföldi kiruccanással próbálkozzanak. Nagyon jó arra, hogy felpezsdítse a kapcsolatot, mert mindig történik ilyen nagyobb utazásoknál valami extrém dolog :D
hát igen, páros hétvégéket árulnak. az egyedülálló kényeztetésre vágyó férfiakra miért ne gondolnak?:(
Hát ha az nincs is, van sokminden más ami után eszedbe se jut a lótusz lányai se más egyéb, csak a wellnessezés és önkényeztetés és a testi-lelki harmónia :D Mondjuk jobb az ilyenre pároddal menni, vagy barátnõddel :)
lótusz...akkor itt akadnak afféle lótusz leányai is vagy az nincs az árban?:D
Téli wellness? Nem rossz ötlet :) Egy kis pihenés és forróság ebben a hidegben. Talán meglepem vele kedvesemet karácsonyra. Az ilyennek gondolom örül az ember. Én legalábbis kiugranék a bõrömbõl :)
A Lothus csak gy ötlet volt,keresgélj még ha nem megfelelõ!
hát én sajnos nem engedhetem meg magamnak idén ezt a fajta pihenést...de az év végi fáradalmakat vhogy ki kellene pihenni a családdal
Igen,ezek sem rosszak ,sõt!!! :) De nekem még mindig a Lothus a befutó! :)
igen a lotust már néztem én is....még ezeket találtam közben...igazából tetszik ez a Hévizes dolog....biztos nem lehet rossz télen hóesésben fürdõzni:) http://www.carbona.hu/ http://www.europafit.hu/
Hello! Én Hévizet tudom ajánlani,azon belül a Lothus hotelt! http://lotustherme.net/teli-wellness
Jah csak holtidõszakban és ez azért rizikós mert elõszeretettel mondanak le járatot mert nem jön össze rá elég ember.... Tehát ilyet csak legutolsó legkétségbeesettebb esetben szabad eljátszani! Inkább 1 évvel hamarabb lefoglalod és akkor is sokkal de sokkal olcsóbb... Egyébként Európában szinte mindenhová eljutsz fapadossal, 2-3 ezres jegyárral + illeték miegymás de akkor sem jön ki sokkal többe mint 5-6 ezer ft/fõ...
6000 ft-ert ki lehet menni cakumpakk? 12 oda vissza? Eleg durva..
Amugy olyan is van, hogy utolso pillanatban odamesz, hatha van szabad jegy, es ha igen akkor meg nagyon olcso (mert kulonben ures lenne az a hely, nekik megeri), de ez persze kockazatos es ahol elore szepen feltoltik ott nem jatszik
én viszont pontosan arról beszéltem korábban amihez kapcsolódóan válaszoltál :P
tehát arról volt szó, hogy görögországba miért mentem inkább busszal illetve autóval, tehát konkrétan déli tengerpartra történõ last minute utazásról beszéltem
Ez esetben Athén csak Bécsbõl indul szval így elég macererás megoldani, idõben le kell foglalni és járulékos költségekkel együtt sokkal drágább.
És milyen jelentõs hányadát? Két hét last minute és max két nap az utazás
Itt nem egykét napos kiruccanásról van szó, mondjuk azzal is vitáznék, hogy egy két nap elég rendesen megismerni egy helyet. Ez inkább olyan bevásárlóturizmusnak tûnik.
Ez esetben aláírom a repülõt, de számomra ez nem igazi nyaralás.
De ha már errõl van szó pár éve volt itt részletesen képekkel szó a nyári körutunkról autóval amelynek során 27 városban jártunk rövidebb-hosszabb ideig és pont az utazás során szereztünk olyan felejthetetlen élményeket ismertük meg az adott országokat.
Aki csak felül egy repülõre aztán a célállomáson kiszáll mit ismer meg ebbõl?
Én meg is néztem és tényleg benne van már a reptéri illeték a Wizz Airnál. Beszarás már nem tudom mióta úgy számolom, hogy hozzá dobok egy plusz tizest, de így tuti fogom magam és foglalok valamit februárra, már csak egy olcsó szállást kell kerítenem és indulhat is a buli :)
Nem beszéltem itt last minute utazásról. De nézd meg azt is, hogy pl Wizz Air és az EasyJet (most hirtelen ezek jutnak eszembe) weben rendelhetõ jegyeiben az ár már tartalmazza a reptéri illetéket. Akinek Malévhoz van ingere, mert a diszkont (bocs, "fapados") járat neki nem elég kényelmes az vegyen sokszoros áron.
Vegyünk például egy Wizz Air repjegyet Londonba (épp ez volt elõttem)
Viteldíj: 5990 Ft Ebbõl repülõjegy: 1540 Ft Ebbõl reptéri illeték: 4450 Ft + egy személyi poggyász feladása díjmentes
Lehet nézni a Malév árait, de az még mindig a "prémium" légitársaságok között van. Igen, ez a London sem éppen a Heathrow, hanem Luton, de szerencsére náluk jól megoldott a tömegközlekedés is, ha nincs ezernyi csomagod akkor ideális, de a transzfer is 15 ezer körül van.
Athén repülõvel történõ megközelítését nem ismerem, de nem is konkrétan Athénról beszéltem, hanem az ilyen hosszú buszozás és a repülés közti differenciáról, ami sok esetben már éppen a repülésnek kedvez, de ezt is városa válogatja. Prágába például én sem mennék repülõvel, akkor inkább vonat vagy busz, de például Svájcba vagy Angliába hülye lennék busszal menni, még akkor is ha mindent összevetve valamivel drágább a repülõ.
Voltam már 1-2 napos kiruccanáson Londonban egy hátizsákkal, emiatt nem ülnék buszra, pedig tudom, hogy lehet úgy is menni (annak idején középsuliban és az egyetemen is szerveztek buszos utazást Londonba, de pocsék hosszú út tud az lenni.
De persze kinek mi az izgalmas, nekem az amikor ott vagyok és bõven van idõm megnézni a hely nevezetességeket és múzeumokat, másnak meg az, hogy a nyaralás egy igen jelentõs hányadát a buszon ülve tölti és közben nézheti a tájat. Ezzel nincs is semmi baj, csak nekem ez az álláspontom.
na ha fapados járatokat nézünk Athénba az általában Bécsbõl indul
A Malév oldalán pedig pl május végéig foglalhatók kedvezményesen athéni és szaloniki repülõjegyek 23e Ft-ért.
máris jóval több így és akkor még nem is beszéltünk ezekrõl
"Leszállási illeték, felszállási illeték, biztonsági adó, állategészségügyi adó, üzemanyagfelár, stb. stb. Becsapósak azok a hirdetések, ahol azt látod, repülõjegy New Yorkba 15.000.- Mert valóban lehet ennyiért repülõjegyet kapni oda-vissza útra, csak épp ez az ár nem tartalmazza a reptéri illetékeket. (Ami pl, erre az útra 79.000) Tehát manapság a reptéri illeték sokszor ugyanannyi, vagy akár több, mint maga a jegy. Tudni kell, hogy ha olyan jegyet veszel , ami nem visszatéríthetõ, és aztán mégis meghiusul az utazás, a reptéri illetékek visszatérithetõek. (feltéve, ha az indulási dátum elõtt visszamondod a jegyed. )"
És akkor ugye még ott a tranzitköltség adott országon belül ez pl ez esetben Athén-Tolo, vagy Athén -Hydra ez se olcsó.
Két éve néztem úgy hogy repülõvel Athén aztán onnan szárnyashajóval egy óra Hydra, de így nagyon drága.
Arról nem is beszélve, hogy repülõjegyet jó elõre kell foglalni ha olcsóbban akarsz menni, maga az utazás pedig last minute tehát akár két nappal elõtte derül ki, hogy mehetsz.
Szval menj repülõvel én is mentem már azzal, de ne akard megmagyarázni nekem, hogy ugyanannyiból kijön így egy utazás+last minute út.
Ejnye hinnye. 30 ezer oda-vissza a buszjegy egy dolog, de a repjegy sem sokkal drágább ha diszkont társasággal mész. Döntse el mindenki, hogy 30 ezer busszal, vagy 40 ezer repülõvel... megér-e neki egy nyaralás alatt +10 ezer forintot, hogy ne rohadjon le a töke amíg odaér.
Voltam már én is ilyen országok közötti busz úton, de ha nekem 3-4 óránál tovább kell ücsörögnöm egy buszon akkor megõrülök és kitépem az összes hajam. A hajbeültetés meg többe kerül, mint +10-20% a jegyárban. A vonatot kicsit jobban kultiválom, de ha két országnál messzebb távra megyek akkor inkább a repülõ.
Gondolj bele: Jegyár diszkont (fapados) társasággal kb 6-15 ezer Ft szinte bármilyen európai nagyvárosba illetékkel együtt, plusz a poggyász feladás költségei és ott tartasz, hogy nem sokkal több mint a busz, de akkor nem 20-24 órát rohadsz egy buszon, hanem ott vagy kb 2 óra alatt.
Az evés mindegy, európán belül nem olyan hosszúak a repülõutak, hogy ne lehessen kibírni. Persze aki szereti a buszról nézni az elsuhanó tájat és neki ez örömet okoz, akkor utazzon azzal. Nekem a repülés élménye is épp annyira fontos (fõleg mivel repülésmániás vagyok, itthon is többnyire repszimulátorokkal játszom), szóval nekem megéri azt a pár ezres felárat a repülõjegy.
This country is a paradise for tourists who are interested in Art, culture and literature. Far away from the beach bum, an amazing country for the lover of the classics.
located in southeastern Europe, bordered by Albania, Turkey, Bulgaria and the Former Yugoslav Republic of Macedonia It is constitutes the Balkan Peninsula, is surrounded by thousand of little islands, in which less than 200 are inhabited. this is a mountainous country, with a major pick at over 1,500m above sea level.
This country one of the more ancient history countries in Europe. Antiquity dates back to 3000 BC when the powerful Cycladic, Minoan and Mycenaean civilisations flourished. Greece evolution of powerful city-states, especially Athens and Sparta, in the years 800 and 500 BC produced the classical age of Athens which was the most high point of the Grecian civilisation.
erre a széntabletta nagyon jó megoldás
kettõt kell bevenni utazás elõtt és nincs gond akár 25 órás úton se Horvátország meg nem távolság oda egyértelmû busz, vagy kocsi
30 ezer a buszköltség oda vissza ne mondja már senki, hogy a repülés illetékkel tranzittal egyéb járulékos költségekkel ehhez viszonyítva nem drága.
És egy csomó kaland kimarad útközben
Én háromszor voltam ilyen hosszabb buszos úton, egyszer Dortmundba mentünk még a sulival (cserediák-kapcsolat), aztán Horvátországba társasutazás, elõtte meg Németország-Anglia-Skócia-Franciaország körutazáson voltam. Szerintem nem is az evés része az idegesítõ, azt tényleg meg lehet oldani, engem inkább az zavart, hogy egyáltalán nem tudtam aludni, (ami rányomja a bélyegét az elsõ napokra), és hogy csak 3-4 óránként álltunk meg, és majd bepisiltem néhányszor. Sõt, a legrosszabb az volt, amikor ment a hasam, görcsölt a horvátországi hazaúton...:S, hiába van wc a buszon, mint tudjuk, szeretik kihangsúlyozni, hogy ne nagyon használjuk, csak ha muszáj......meg amúgy is, néz a fél busz, hogy Te most akkor elkérted a kulcsot...ááá soha többet, inkább repcsi, idõben lefoglalva, úgy nem is drága
azt meg hogy repcsi olcsóbban jön ki nem tudom honnan veszed pont fordítva van
Én tényleg imádok buszozni, de mióta Franciaországba mentem busszal síelni, azóta eldöntöttem , hogy hosszabb távra én soha többet busszal. Be voltunk zsúfolva és fent aludni a buszon, egész nap ott lenni és utazni szörnyû volt. Míg a repülõn, igaz, hogy ott is kevés a hely, de sokkal rövidebb idõ alatt megteszed a nagy távolságokat. Repülõn etetnek itatnak, míg a buszon, meg ki kell várnod, hogy megálljatok valami benzinkútnál és ott esetleg tudsz valami kaját venni magadnak. Max akkor éri meg a busz , ha sok csomaggal kell mennie az embernek. Amúgy meg a repcsi olcsóbban jön ki.
És ilyenkor érdemes még olyan helyre utazni, ami repülõ nélkül elérhetõ? Görögországban is csak olyan 10-15 fok van jelenleg, ha nem csalnak az adatok, amit találtam. Jó, hogy nem strandolni készül az ember feltétlenül, de azért én úgy vagyok vele, hogy ha elutaznék valahova, akkor azért ne kelljen már kabát - különben itt is lehetnék Meg mondjuk családdal, gyerekkel már nehezebb kibírni a buszt is...
hát csak nézz vissza én mit kaptam azt hiszem csodálkozni fogsz
én legutóbb szinte végig aludtam az odafele utat a hátsó üléseken fekve :P mondjuk több az mit 10 óra, de ki lehet bírni ezekért a helyekért megéri
Igen, azok sem rosszak, csak én amiatt aggódom mindig, hogy mit kapok azért a valószínûtlenül kevés pénzért... Meg itt-ott olvasni is azért dolgokat, hogy pl. pont görögben nem a legtisztább meg legkulturáltabb helyekre esik a szállás stb., az utazási iroda csõdökrõl már nem is beszélve... Persze aki olcsón akar kijönni, annak kell némi kockázatot vállalnia Nem is ezek tántorítanak el engem a buszos utaktól - gondolom ilyenre gondoltál, mert a teleportálósban még benne lennék -, hogy a hátsóm egyszerûen nem arra van tervezve, hogy annyi órán át egy helyben üljek, még egy kétórás autóút végén is nagyon tudok szenvedni, repülõvel azért a legtöbb európai helyre ennyi idõ alatt eljut az ember, de a buszos zötykölõdést több tíz óráig, azt nem bírnám ki...
De amúgy igazad van, tényleg jó ötlet azokra is figyelni, ha az ember bevállalja a kényelmetlenebb utazást az olcsóságért cserébe.
igazából én nem repülõs last-minute útra gondoltam
Szerintem ezek a last minute jegyek a fapados járatokra nem vonatkoznak. Ott inkább az a séma, hogy hónapokkal az indulás elõtt nagyon olcsók a jegyek és szépen lassan kúsznak felfelé. Ezekben a becslésekben én nem hiszek. Így is nehezen tudja azt az embertömeget kiszolgálni Ferihegy mint ami most van, nem hogy még ennél többen utazzanak. Gyorsan el kéne készülnie ezeknek az újításoknak, mert szerintem is többen fognak repülni, mert nagyon lent vannak az árak. De amíg nem készül el a bõvítés elég nehézkes lesz a közlekedés sajnos. Fõleg még ha ilyen vulkánok, meg plusz biztonsági elõírások bejátszanak. Teljes káosz és zûrzavar. Nagyon örültem , hogy végre van valami hosszútávú fejlesztési terve Ferihegynek. Több járatot is indítanak ami elég jót tesz a gazdaságnak.
ez csak részben van így pl szeptemberben last minute-ban több mint két hetet lehet sokkal olcsóbban üdülni pl Görögországban nem is akármilyen helyeken.
Szerintem annyiból még a repülõjegy se jön ki ez esetben.........
Én szeretek télen valami meleg helyre utazni. Ilyenkor annyira hideg van, és zord az idõ. Általában (persze, ha tehetjük), akkor elutazunk ilyenkor. Keresünk valami kedvezményes repülõjegyet, és elindulunk. Akárhova megyünk ilyenkor sehol sem drágák a szállodák, szóval nem kerül sokba ilyenkor üdülni menni. Fõszezonban az ember otthagyja a gatyáját is egy-egy nyaralásra. Ilyenkor ez nem így megy. Általában az országot sem határozzuk meg. Legyen olcsó repjegy, és legyen meleg :) Mi is a bud.hu oldalon szoktunk tájékozódni. Jól mûködik, megbízható.
Nem tudom hogy a terhelés miatt van-e ez, hisz ha jól emlékszem 2007-ben volt egy becslés, miszerint 2011-re Ferihegy utasforgalma eléri a 10 millió utast/év. Aztán most meg örülnek hogyha 8,1-rõl 8,22-re (épp az elébb olvastam el egy cikket azért tudom). Oké volt egy válság, ami miatt értelemszerûen nem utazgattak akkora hévvel mint azelõtt, de talán majd most mivel eléggé a padlón vannak a repjegyek árai, talán többen fognak. Amúgy pont ez miatt is, épülhetett az új SkyCourt terminál, hisz már most le van foglalva a kereskedelmi helységek 100%-a (üzletek, éttermek), hisz a reptér a légi közlekedésbõl már nem igen tudja eltartani magát - pont az olcsó repjegyek miatt - így muszáj "több lábon" állniuk, ezért kell a sok üzlet, meg étterem - aminek csináltak még helyett ezzel az új terminállal.
Ja, ez szerintem nemrég lehet, mert én sem emlékszem rá, hogy korábban lett volna, bár néha nézegettem a reptér oldalán, hogy egy-egy gép mikor érkezik, mikor ismerõsök érkeztek, de nem emlékszem ilyenre. Azért kell is ez, meg a fizikai bõvülés is, hogy elbírja a reptér az egyre nagyobb terhelést.
Arra lennék kíváncsi ha ti utaztok valahova télen akkor hova? Mi most tervezgetjük a téli utazásunkat. Decemberben vagy januárban szeretnénk utazni valami melegebb helyre de még nincs konkrét ötletünk. Van valami jó ötletetek, elérhetõ árban, vagy valami oldal ahol jó ajánlatokat lehet találni. Én most Ferihegy oldalán nézegetem hogy mik vannak, van pár elég korrekt ajánlat. Tunézia elég olcsó szokott lenni, az is felmerült már mint úti cél. Amúgy elég jól fejlõdik Ferihegy, nem csak a reptérre gondolok hanem az oldalukra is, utazási irodák kedvezményes csomagjait is meg lehet találni ami nekem úgyszintén egy új dolog mert eddig nem láttam.
Szerintem: Az IATA - International Air Transport Association - egy szövetség aminek 230 légitársaság a tagja (köztük a Malév, de megnéztem 4 olasz légitársaság is a tagja). Mivel a barátodnak nagyon gyorsan kellett hazaérnie, gondolom ezen keresztül kerestek (230 légitársaság) a jegyeket. És mivel nem a légitársaságot kereste meg közvetlenül, hanem ezt a szövetséget, gondolom a szövetség is leszedett magának egy kis pénzt.
Simán lehet, hogy ilyen drágán jön vissza. PL. ha már nagyon kevés hely van a gépen azoknak az áraik már hihetetlen magasak is lehetnek. Én mikor megveszek egy repjegyet több hónappal elõtte, és az utazás elõtti nap megnézem , hogy ha most venném meg mennyibe kerülne, mindig leesik az állam. Óriási a különbség! Stoppal lehet olcsóbban kijött volna :D Amúgy ilyen névvel ellátott légitársaságot én nem találtam a budapesti reptér honlapján. Bár lehet már nem létezik...
De a jegy abszolut nem business class volt hanem sima economic. Letezik ilyen lehuzas igy is? 2 nappal elotte vette meg de akkor is, ennyibe nem kerulhet...
Valami összefüggésnek csak kellene lennie a távolság és a jegy ár között, hisz Budapest Palermo kb 1500 km, és amennyi pénzért õ hazajött már New Yorkba is el lehet jutni ami meg kb 7500 km. Jó mondjuk az is igaz, hogy simán többe kerül utazás elõtt 2 nappal jegyet venni, mint jó elõre.
Lehet kicsit megkésett válasz, de szerintem ez nem volt túlszámlázás. Nem írtad melyik társasággal jöttek haza, de ha nem diszkont, hanem prémium társasággal repültek akkor ez kb reális ár. Ott van például az ötcsillagos Qatar Airlines vagy a Lufthasa amivel egy Budapest - New York út simán kerül ennyibe. Ráadásul a repülõjegyek árát csak kis mértékben befolyásolja a távolság. Repültem én már olcsóbban Skóciába átszállással, mint közvetlen járattal Prágába.
Bár most nézem a Lufthansa Budapest - Palermo viszonylaton 50.000 Ft-ot számol fel (plusz ugye az egyéb illetékek). Meg kell nézni a társaság díjszabását.
repülõs utazáson a folyadékokkal mi a helyzet? Az, hogy a kézi poggyászban max 1 liter lehet, az is 100ml-es adagokban lezárva átlátszó, stb, az ok. De a nagy poggyászban lehet, vagy nem? Pl egy 250ml-es tusfürdõ, nagyobb flaska kontaktlencse lötty, ilyesmi.
Nem igazan talaltam jobb topikot erre a kerdesre, hatha valaki itt is tud valaszolni:
Egy ismerosom Olaszorszagban ragadt, mert a visszafele szolo repulojegyet rosszul vettek meg, mar hazajott vegul, de nagyon dragan, a kerdesem az hogy realis-e vagy atcsesztek? Palermobol akart hazajonni, az ottani repteren helyileg 2 tarsasag volt csak, az egyiknel nem volt hely 1 hetre eloremenoleg, a masiknak volt 2 nap mulvara, de 750 Euro-ba kerult! Vegul igy jott haza.
En neztem wizzair-es repulojegyeket, kb 70 euroba kerultek, de Romabol indultak, tehat oda eloszor el kellett volna valahogy jutnia. Lehet az hogy ennyibe keruljon (750) egy repulojegy olaszorszagbol ? Ez usa-ba is nagyon sok oda/vissza nem hogy Olaszorszagba csak oda! Meg ugy is hogy 2 nappal utazas elott veszi meg.
Lehetett volna mas opcioja? Ha neten vesz jegyet akkor lehet hogy talal olcsobban? (pl olyan tarsasagtol akinel nem lehet helyben a repteren venni valamiert, az is furcsa hogy csak 2 tarsasagtol vehetett)..
koszonom elore is
A kiállításra szánt képekbõl pár a 2. és harmadik már kiesett az elõzetes rostán, meg itt kicsit más szempontok érdekesek, de azért sztem jók ide is
Nagyszalóki csúcson (Magas Tátra)
Pár kép egyedi szemszögbõl ahogy még biztos nem szerepelt
ha rám gondolsz, hát pont az a bajom, hogy mindenhol csak a reklámszövegét találni, nem véleményt róla -_-'