Kipróbáltam a játékot 3 ellenfél ellen. Van egy remek térkép az a neve, hogy: The Four King. Négy fele van osztva a térkép, vízzel jól elválasztható területekre. Minden negyeden van 4 gazdaság ami ellát alapanyagokkal. Két felöl lehet támadni. Jó erõs ellenfeleket választottam (angol, porosz, francia) én pedig osztrák voltam. A legelején megfutamították a két addig legyártott századomat és meg is vertek, úgyhogy gyorsan újrakezdtem. Most már 4 századom volt legyártva amikor támadtak mindkét oldalról (francia, angol). Az egyik helyen visszavertem a támadást, de a másik helyen megfutott mindkét századom. Átcsoportosítottam egy századot a másik helyre, meg odaküldtem az idõközben elkészült új századomat is. Nem részletezem, de az elején nagyon nehéz volt, de aztán csökkent a nyomás és egyre több századot állítottam föl és egyre jobb katonákból. A franciák felöl teljesen leállt a támadás, õket a poroszok szabályozták be, majd el is foglaltam könnyen a francia területeket, ahol az egyik majorság már a poroszok kezén volt. Ezután lerohantam az angolokat, ahol szintén alíg volt katona, mivel a poroszokkal vívott öldöklõ kûzdelmet. Ezután a harcokban meggyengült, poroszokat már csak idõ kérdése volt, hogy mikor morzsolom fel. A porosz egységek ekkorra már elég komoly morállal rendelkeztek, de a túlerõvel legyûrtem õket.
vicha . sandor @ t-online . hu (a spamek miatt írom így)
Felõlem mehet a gém mondjuk holnap 7-tõl! Olvass vissza, s telepítsd fel a hamatchit.
szu, nuxa játchatnánk multiban, ha akrtok irjáto le az msnt pls
Ha már a megfuttatásnál járunk. 4 friss századom volt felsorakoztatva az ellenség elõtt, aki egyetlen századdal jött. Rálõtt az elsõ századomra, akik megszaladtak, át az összes többin. Morál elindul lefele, majd szuronyos rohammal gyorsan rárontott a másik századra, akik szintén megszaladtak át a másik két századon, akiknek annyira lement a moráljuk, hogy szintén megszaladtak. így kergetett szét egyetlen század, négy századomat. Mondjuk ez részben az én hibám is mert éppen másfele nézelõdtem és amikor visszajöttem, akkor már éppen szuronyrohamban volt az ellen és már nem tudtam sortûzzel fogadni.
Éppen most kezdtem bele a kiegészítõbe. Itt a skirmish részben már több ellenfelet is ki lehet választani. Ebéd után kipróbálom, milyen ha három ellenfelem is van, na persze mindenki-mindenki ellen felállásban.
Ez így van. A Tuareg a kis mesterlövész osztag Egyiptomi megfelelõje. Nem 15-en vannak, mint a többi népnek. hanem 30-an. S valami írtó kemények közelharcban!
Nyílván a túlerõ lenyomja õket, de egy hetyke sapper egységet felszeletelnek közelrõl is, vagy megfuttatnak laza morálú gyalogosokat is. Sortûz, aztán gó.
A kardosok valami 2-3mp alatt beássák magukat. Aztán golyófogóknak tökéletesek. Gyorsan készülnek és olcsók. Korai városfoglalásra is nagyszerûek.
A lovasaik nem olyan rosszak, de azért arra jók, amire kell õket használni. Megingott gyalogosokat szétverni, akik már lehetõleg ellõtték a skulóikat.
A menekülõ egységek, ha átszaladnak más saját egységeken, akkor nekik is drasztikusan leviszik a moráljukat. Nem ritka, hogy egyetlen lovasszázad megfuttat egy gyalogos századot, s a mögötte lévõket is magukkal ragadják.
Na most tényleg hasznos infókkal láttál el. Nem tudtam, hogy a nyilasok, tüzes nyillal tudják lõni az épületeket. Ennek fényében már jóval hasznosabbak lettek számomra. Na most egy kis tisztázás. Lehet, hogy tévedtem és az ultimate egységet nevezi tuaregnek a program és a tevés egységeket beduinnak. Szóval én a lovasság szerepében tetszelgõ tevés egységre gondoltam. Azért is furcsa, mert míg a többi nemzetnél akár nyolc lovassági egység is van (4 könnyû és 4 nehéz), addig a törököknél egyetlen egy van. Az mondjuk más kérdés, hogy én még nagyon gyatrán tudom kihasználni a lovasságot és azokból is megpróbálok kiválasztani egyet, ami a leghatékonyabnak tûnik és csak azokat gyártani, így egyet gyártok a nyolcból.
Gyárts rengeteg kardost, meg janicsárt. Aztán ne féltsd õket beküldeni a darálóba. A kardosok közelrõl jobbak mint a szuronyosok. Meg õk fogják fel a sortüzet, ami után a janicsárok közelebbrõl nyithatnak tüzet.
A Tuaregek ultimate egységek. Gyárts belõlük 3-4et, aztán egyszerre nyiss velük tüzet a sárga zónából. Vagy ügye küld eléjük a kardosokat, áldozatként. Aztán menj közelebb a Tuaregekkel.
Egyébként nem könnyû nép, az biztos, de megvan a maguk varázsa. Az íjászok sem olyan rosszak. Olcsók, nem igényelnek puskaport és folyamatosan lõnek úgy is, hogy elõttük védvonal van. Egyébként meg automata módban is tüzelhetnek. Ja! Õk maguk a gránátosok, mert tüzes nyilakkal lövik az épületeket, s elég hatékonyan. 2 teljes század szétszed egy õrtornyot minimális veszteséggel!
Kipróbáltam milyen a törökökkel lenni. Az elején csak sima kardos egységek vannak, amik nem tudnak lõni. Bizony teljesen más stratégiát kell alkalmazni velük. Ha jól emlékszem egyedül az oroszoknak van még hasonló egységük. Aztán egyedül itt vannak nyilas egységek. Elég gyorsan töltenek újra, de sebzésük kb. harmada a lõfegyvereknek. Ez az egyedüli egység amihez nem tudtam parancsnokokat rendelni (zászlós, dobos, kapitány). Egyedüli lõfegyveres egységük a janicsárok. Szinte csak ezeket gyártottam egy idõ után, bár a kardos egység is jól jön, egy janicsár egység mellé rendelve, amikor egy sortûz után rázúdítom az ellenre. Nagyon nagy hátrány, hogy nincsen gránátos egység a törököknél, pedig ezek a kedvenceim. Az ellenség hátába kerülve sorra lehet lerombolni velük az épületeit. Lovasság? Nos az nem létezik :-) Van egyetlen gyártható tevés tuareg egység. Ami meglepetés volt, hogy a törökökkel lehet élelmet termelni. Mindenesetre nagy görcsölés volt mire megnyertem a skirmish ütközetet. Volt olyan rész, amikor már majdnem feladtam, olyan reménytelenül nagy volt a nyomás, aztán a gép elkövette azt a hibát, hogy amikor már majdnem elveszett minden, akkor megtorpant egy kicsit és ez a lélegzetvételnyi idõ elég volt arra, hogy újraszervezzem a seregeimet a friss sorozásból és a menekültekbõl. Mindezeket figyelembe véve, nekem nem igazán jönnek be a törökök.
A zöld a domináns tûz távolság, ha támadsz, s túlerõd van. Szépen lõsz egy sortüzet zöldben, visszakullogsz, s már jön is a köv. egységed, aki ugyanígy tesz. Közben az ágyúk folyamatosan lõnek. 5-10 perc múlva vagy kitámadnak, vagy elfutnak az ellenség tapasztalt katonái is.
A sárga már rizikós, mert ott azért már el szokták engedni a válaszsortüzet is. De nagyon kell taktikázni, hogy mely egységgel hol és mikor lõsz, mert ha kapkodva elpuffogtatsz mindenkivel mindent, akkor szépen jöhet az ellentámadás és akkor már pirosból is nyugodtan! =)
Nem lehet beállítani, ezek az egységekre jellemzõ találati-arány és lõtávolságot jelzik! (pl. a voltiger-ek vmivel messzebblõnek)világos hogy a piros zónán belüli találatok a legnagyobbak(a zöldben csak néhány ellenség esik el, aztán õk közelebb jönnek, kapsz egy sortüzet a pirosba, és máris megfutnak a katonáid...)
És valaki tudja, hogy hogyan lehet ilyenre állítani a tüzelés-távolsági zónákat?
A Fizetõs www.wanadoo.atw.hu-ról biztos! Sajna mást nem ismerek, a többiek biztos :(
valaki léccike mondja meg hogy honnan lehet letölteni az egész cossaks 2 õt elõre is kössz
thx
vagy venni fogok egy monitort ha lesz cashem de ha ugyse indul akkor már beidegesedek az biztos,ujrainsallt nem akarok,bonyolult lenne grafikai progik miatt,meg hát minden fut csak ez a koszos nem SEGITSÉG!
köszi,legfrissebb driverek vannak,ujrainstall-t nem akarnék,gyanitom azután se menne.lassan feladom,bár az elsõ rész kedvenceim közé tartozott,mindent megprobáltam h játszhassak.érzem a gépez azért de egyszerüen nem indul,monitorra gyanakszom.belinea 15ös(megjegyzem oblivion hibátlanul fut,ez azért elég komoly teszt)1.8 pentium 4,geforce fx 5900,512 mem 400hz.na mindegy nem adom fel,nem olyan családból származom.várok minden ötletet,nem lehet h senkinek nem volt hasonló probléma.biztos jo lehet a game,de most nem ezt gondolom,ha ilyen megeshet.ha van ötlet várom(codec et is végigzongoráztam,valami patch féleség monitorra?játékon belül már semmi konfig?
Help:gondom van,mikor elindul a game,a monitor offline ra vált,de megy a játék csak no mkép,valami beállitás lehet,de játékon kivül semmilyen grafikai beállitást nem találok!gépem tuti h elég hozzá.ha más nincs leirnátok h options ba h lépek be ugy h sötét a képernyõ valahogy igy:lefele nyil 2szer enter jobbra nyil... pl.nem akarok hülyének tünni,de egész hétvégém erre ment rá és már játszanék.van e ötlet h mitöl lehet?v options vakon,h átálitsam sztm felbontás lessz!fontos lenne,oldjuk ezt meg vhgy mert játszanék.várom az ötleteket köszi .már codec ekkel is probálkoztam.ha vk megoldott hasonló problémát irjon
Persze, hisz táp volt. A javításban más dolgokat is módosítottak. A saját oldalukon kiírták, hogy pontosan mit!
Az a baj az 1.2verzióval, hogy a sapper egységekkel épített "tornyok" sokkal lassabban tüzelnek az enemire, az alapverzióhoz képest :(
Attól függ, hogy melyik országgal vagy és hogy mennyi ágyúgyárad van.
Az ellenfeledet nem kell totálisan szétverni minden épületével. Ha elfoglalod az össze falut, akkor is nyersz. Azért 1xûbb azt az utolsó 3 falut megrohamoznod, mint az utolsó emberig lemészárolnod.
Az utánpótlási vonalak megnyújtása ellen tehetsz pár dolgot. Pl.: építs még egy barakkot közelebb az ellenséghez. Meg istálót, meg amit akarsz. A lényeg, hogy építés közben a legsebezhetõbbek ezek a drága épületek. Elég, ha az ellenségnek több katonája van mellette, mint neked. Ezért célszerûbb egy-két tornyot lerakni elõbb, mert az gyorsabban kész van. Aztán kiépíteni az új hadsereg toborzókat.
A másik megoldás, hogy erõdöt raksz az ellenfél közelébe! Persze nagyon kell védeni, amíg épül, mert iszonyat nagy bukás, ha elfoglalja a majdnem kész fortresst. Az erõdök közelében bármelyik szétzilált csapatot újra lehet egyesíteni. S a valamelyik gyalogos típust lehet benne trenírozni is. Asszem talán a legdrágább erõdben tiszteket és több féle gyalogos típust lehet kiképezni! + még lõ is az ágyúival!
Az mitõl függ, hogy hány darab ágyút lehet gyártani? Nekem az alajén 2 könnyû ágyút enged és egyet-egyet a másik kettõ komolyabb ágyúból.
60 hz kéne vhgy,beadni
sos,nem hiszem el,nem tudok játszani!ha volt vknk h 15cos monitoron nem indul és megoldotta,irjon kérem!másoknak fut,gépem tuti h elég hozzá
Nem volt semmi gond. Éppen most toltam egy bõ órát mivel elment a fõnököm. Egy skirmish pályát választottam, ahol én vagyok a franciákkal és az oroszok ellen nyomulok. Már enyém a pálya 80 %-a és 3 nyersanyag termelõ egységtõl eltekintve az összes többi is az enyém, de még mindig nem adta meg magát az ellen és egyre nagyobb ellentámadásokkal felõrölte támadó csapataimat, fõleg a veteránokat. A hadtáp vonalaim meg nagyon hosszúak és újoncok jönnek, de mivel elfogytak az inváziós seregeim, lehet, hogy hátrálásra kényszerülök. Sõt... biztos.
Unistall, reinstall, beállít. A felbontást nem tudod állítani menübõl sajnos. Csak a játék telepítésekor kérdezi meg, ha akkor túl nagyra vetted, akkor evvan.
szégyen h nem megy 15c os moncsin!ilyet még nem is hallottam,ettõl komolyabb játékok is futnak.1hét szo... után most instalálhatom le,óriási!
Na végre kipróbáltuk tegnap este Nuxával a multit. Simán megy a hamacsival!
2 történelmi csatát nyomtunk. Az elsõt egyébként akár meg is nyerhetted volna (Egyiptom vs Franciák), csak én elfoglaltam a stratégiai pontot. A második az már azért keményebb harc volt! =) Nagy volt a darálás!
De az enyém 1280*1024 bír.
Érdekes. Úgy tudom, 1024*768-nál nem bír többet egy 17-es.
1024 es t választottam,kéne mennie.kis monitor asszem 16 os talán,oblivion hibátlanul fut,ugyhogy...vakon options beállitás?végsö megoldás.le"kodolnád"h nyilakkal h találom meg,látatlanban?mindent megprobáltam,segitsetek,volt már ilyen?valamit találjunk ki köszi
Hány colos a monitorod? A játék telepítésekor a legvégén megkérdezi a felbontást. Asszem 1024*768 és 1280*1024 között lehet váltani. Valszeg beválasztottad a nagyobbik felbontást egy 19"-osnál kisebb monitorhoz. Ezért nincs képed. A kisebbik felbontás is nagy, ha 15"-os a képernyõd. A gond az, hogy csak újratelepítéssel lehet újra választani felbontást. Azaz uninstall cossacks2, reinstall cossacks 2. Kisebbik felbontást válaszd!
HELPPP most ez nagyon fontos,segitség
Help:gondom van,mikor elindul a game,a monitor offline ra vált,de megy a játék csak no mkép,valami beállitás lehet,de játékon kivül semmilyen grafikai beállitást nem találok!gépem tuti h elég hozzá.ha más nincs leirnátok h options ba h lépek be ugy h sötét a képernyõ valahogy igy:lefele nyil 2szer enter jobbra nyil... pl.nem akarok hülyének tünni,de egész hétvégém erre ment rá és már játszanék.van e ötlet h mitöl lehet?v options vakon,h átálitsam sztm felbontás lessz!fontos lenne,oldjuk ezt meg vhgy mert játszanék.várom az ötleteket köszi
Ez így van. Érdemes frissítgetni a drivereket pár havonta. Mindent. Alaplapi, hangkari, videókari, stb.
Ez a nap fináléja
Lehet, hogy a többi játékra is hatott a gépemen, sõt! Biztos! Majd figyelgetek.
Kösz SZU! Bevált! És még minden más efekt is jobb lett egy picit, így még élethûbb és a házakról is eltûntek azok a furcsa négyzetes textúrák. Kösz a tippet
Letöröltem a kieget, sokkal gyorsabb lett a játék!! Sõt, egy picit sem szaggat! Újra kedvet kaptam a Kozák 2-höz
Ja és lenne egy kérdésem is; melyik billentyûvel lehet screenshotot csinálni?
A Battle for Európéban a spanyolok tényleg nem tudnak osztagogat képezni, vagy csak nekem hibás a kieg? A franciák továbbra is tudnak képezni századokat, de Rhine, a Spain és a Poland népek nem tudnak, pont ezek azok az új népek, amik a kiegészítõben is benne vannak, háát. Meg olyan lassú lett maga a játék, hogy az már megõrjít!! Lehet hogy letörlöm és csak az alapgémet hagyom fenn.
a cossacks eggyel szeretnék játszani, csak most kék kis pöttyök jelennek meg a képen Segítsen valaki! töltsek le egy másik fajtát vagy tudtok valami javitást? elõre is kössz
Holnap egy játék? Senki nem akar játszani egy kicsit? =7
Lassab volt mint sima cossacks 2!!! Ha több játékos van egy skirmish térképen, ááááá!!! Nagyon lassú, nem tölt sokat a térkép betöltésénél, de a játék közben, áááááá...