Nem vagyok egy pontvadász de lehetne párszáz pontal több is. Nekem pro-ként 12pipe 520/1120-on 5.1Catalystel 5704. Az új driverral 16pipe-val nem próbáltam még de 5900pont bittos megvan.
GeForce 6 series topicban már körberágtuk a témát, és arra jutottunk, hogy ez a fajta kártya tényleg 6800 GT (16 pipeline-os), de mégsem éri el a többi GT szintjét. Azt mondták, hogy egy softmoddolt 6800-hoz hasonlít. Nem hiszem hogy erre reklamálni lehet, mondjuk azért talán, hogy honnan tudhatta az ember, hogy nem lesz a kártya olyan erõs mint másik GT-k. (a 256MB-os sem annyira jó, mint a többi GT)
Ám elvileg valahol 6800 sima és GT-k között helyezkedik el, remélhetõleg a GT-khez közelebb. Nem láttam még hogy mennyit mértek sima 6800-zal ugyhogy nem tudom.
Hát az ASUS az stimmel, de ne hogy má' TD legyen, direkt figyeltem, hogy ne olyat vegyek!
Ellátogattam az ASUS honlapjára, most észrevettem, hogy odaírták a kártyám mellé, hogy "GT/TD", de érdekes a dobozon már nem tüntették fel ezt a rohadékok. Mikor vettem a kártyát akkor is voltam Asus honlapon de akkor biztos nem volt még odairva, hogy TD, mert azt észrevettem volna. Mindegy, így jártam.
Ez nagyon figyelemre méltó, de nekem aránytalanul kevés pontot ad 2001 SE-ben, és sztem 03-ban is (elõbbi ~11000, utóbbi ~9300), szal arra lennék kiváncsi inkább hogy 05-ben ez teljesen normális érték ezen a konfigon, vagy valami gáz van-e esetleg.
én is gondolkoztam rajta, csak nemnagyon ér meg nekem akkora csend a szobámba ~10K forintot... de lehet egyszer beújítok rá... táp+proc hûtõ az már egy 15-20K lenne :(
inkáb zenéthallgatok közben és akkor nem hallom a süvítését :D
Közben meglett a 10K... :-))) A VGA maradt 602/1305, de a RAM-ok kaptak egy kis plusz "delejt", így 217MHz-ig bírták az iramot... Ez lett a vége: Aquamark : 63828 (607/1316-ig nem szemetelt!!) 3D2003: 10014 (602/1305) 3D2005: 4480 (607/1305)
Érdekes megfigyelni hogy az egyes tesztek másképp terhelik a GPU-t és a memóriát. Minden tesztnél más frekiken kezd szemetelni...
HA VAN VALAKINEK 6600Gt-je 1-2 teszt eredményt bedobhatna!
Ha most létezne ez a gép biztos nem vennék ilyet már csak az ára miatt is de ennél fontosabb ami most van ennél hova jobbat max még 2X512re cserélni a ramot. Fölös ha ezen is elmegy minden fullon.
Inkább 5-10 év múlva... Nézzük csak: AMD Athlon2 64 FX-200 16200++ (15.5 GHz) - 15 Gigahertz... VIA K18T1600 - PEG32x - ez ugye a 32x-es PCI 8192 MB PC5200 DDR4 (1500MHz, alapon) - 1500 MHz-es memóriamodulok és 8 gigabájtnyi memó egy alaplapon, azaz 8 DIMM... ATi Radeon III 11900 1024 MB DDRIV RAM PEG32x csatoló (1500 MHz mag / 3000 MHz memo - alapon) - ez, a jelenlegi tempó mellett talán 2 év és megvan Creative Audigy III 9.1 - 9.1-es hangkártya, hangszett... Windows Longhorn II Pro 64 Bit (Magyar, SP9) - ez kábé 6-8 év...
lehet kivéve egy két apróságot. A GHz is ok mert nemis olyan rég volt egy cikk hogy a jövõ prociait gyémántból vagy valamilyen gyémántkristályból csinálják amivel akár elérhetõ a több 10GHz de a GHz mint tudjuk nem minden. Lehet hogy most hülyeséget mondtam de ez rémlik valahogy.
Amugy mos durván hangozhat de lehet 2 év mulva ez a gép átlagos lesz:D
Szerintem kicsi az a 600W-táp amúgy odab*sz
Ja, a 3DMark-kal villogóknak szoktam ezt, alant tartogatni:
>>A GÉP: AMD Athlon2 64 FX-200 16200++ (15.5 GHz) -|||- MSI K8T (VIA K18T1600 - PEG32x) -|||- 8192 MB PC5200 DDR4 (1500MHz, alapon) (4 x 2048 MB, Crucial) -|||- ATi Radeon III 11900 1024 MB DDRIV RAM PEG32x csatoló (1500 MHz mag / 3000 MHz memo - alapon) -|||- Creative Audigy III 9.1 -|||- 2968 GB (8x IBM 380 GXP SATA2 / 15000 RPM) -|||- Windows Longhorn II Pro 64 Bit (Magyar, SP9) -|||- 28" LG FLATRON L2320A (1920x1200 / 250 Hz) -|||- Feel IX Szerverház (600W) A TESZTEREDMÉNYEK: 3DMark 1999: 1 millió pont - 3DMark 2000: 999999 pont - 3DMark 2001: 888888 pont - 3DMark 2002: 777777 pont - 3DMark 2003: 666666 pont - Aquamark 3: 555555 pont - Aquamark 4: 444444 pont - mindezt semmi tuninggal!<<
Jo tom:) Amugy sokan én se tom mér irják be a configot!Én is beirhatnám, meg még sok más ember is akinek sztem jo gépe van mégse irogassuk be:) Ami engem irritál az amikor 3d mark-ot kiirják config mellé.Az fontos?
Ja, bár valóban ilyen gépem lenne... Ezt az aláírást mindig olyankorra tartogatom, amikor valaki elszáll magától / hülyeséget ír be / valótlant állít / poénkodó kedvem van / rá akarom ébreszteni a társaságot mekkora hülyeség a konfi aláírogatása / unatkozom / jól esik az ilyen dícséreteket megkapni stb. stb. stb. --- megfelelõt aláhúzni
Nos... nem unatkozom, csak 1 kicsit érdekel mit tudnak az újabb catalystok, mennyivel jobbak a régieknél. Esetleg érdemes-e már váltani. Ha lesz újabb catalyst azt is tesztelem.
nekem most ez van fent : ATI Radeon Omega meghajtó (v2.5.97a) egyenlöre - eddig TUTI !
9800Pro illetve XT kártyákkal 3dmark 2k5-ben mennyi a max ? nézegettem sokaknak 2.5k meg ilyenek. el lehet érni vele a 3k-t ? esetleg tobbet?
Még nagyon nagyon régen tnt2 m64-re raktam asus gef 2 ti-t és letöröltem a drivert meg ujat raktam elvileg felülirta és kb 50 %-os teljesitményt hozott jobb esetben:)
De ertelme mi van? Mitol lesz 'piszkos' ? :) Uninstallalja, akkor elvileg eltunnek a file-ok es a registry bejegyzesek is. De meg ha nem is tokeletesen tortenik meg vmelyik: a file-ok egesz biztosan felulirodnak, es pontosan azok es ugy kerulnek be a memoriaba amik kellenek.
Én is azt használok. Na, de akkor is, ki az a */362rt762 aki ennyiszer újranyomatja a rendszert néhány számért, amiknek nagyságáról mellesleg már számos honi és külföli hardwer oldalon olvasni lehetett... Értsd: driver tesztek.
ASUS A7V880 Via KT800 2X256 MB DUAL DDR400Mhz Brand ATI Sapphire 9800 Pro Atlantis AMD Athlon XP 3000+ BARTON tuning nélkül, SP1, 3DMark05 1.10 patch fent
4.8 Catalyst = 2.138 pont 4.11Catalyst = 2.213 pont DNA 3.4.4.11 = 2.252 pont ATI Radeon Omega meghajtó (v2.5.97b)= 2.261
új driverek: TC ATI Optimized Driver v1.8 = 2.239 DNA 3.4.4.12 = 2.236 ATI Radeon Omega meghajtó (v2.5.97a)= 2.251
Ja, 4 driver generáció után meg az lesz a legjobb, bárhogy is nézzük ahogy jönnek ki az újjabb driverek úgy növekedik a vidikarik teljesítménye is!