Lagg. Mostanában előfordul. Kissé túl vannak terhelve a szerverek a kristály miatt :) A csillagtérképen megtalálsz mindent. Elmondják melyik blokk melyik szektor. Ott már ki tudod választani hogy melyik naprendszerbe mész. Kicsit furi, de meg lehet szokni. A borg valóban vicces az elején. Tarts tőlük távolságot és lődd őket serényen :) Nagy kárt nem okozol nekik, de arra jó hogy elsajátítsd ellenük a harcmodort. Be fog szippantani a játék :D
#7600: Köszi a tippet! De ettől még ez így is egy szarva közt a tőgye technika . Most kolonistával gyűlt meg a bajom nekem is, de korábban volt egy hasonló space dutys kék/lila doff is, meg a boffoknál is, sajna. Oda is kellene még valami plusz szűrési lehetőség (faj, nem, power).
#7602: Ha a varánusz a hétfői zenes akcióból van, akkor ezután akárhányszor kiveheted ingyen a hajót. Így nyugodtan indíthatsz egy sci karaktert, ő is megkaphatja majd a 40-es szinten.
#7603: Van amikor ez csak bug, van amikor meg ilyen a játék. A 'menj xy-rendszerbe' dologhoz segíthet két ötlet: ha nyomsz egy J gombot, akkor az 'progress' fülön elolvashatók ismét a küldetésről a szükséges infók, ott szokott szerepelni a szektor neve is, ahol az adott rendszer van. A másik lehetőség, hogy jobbra a mini térkép alatt, ahol felsorolja a küldetéseket, ott az adott küldetés mellett jobbra van egy jel, arra kattintva elindul a hajó a célrendszer felé. Ha másik szektorban vagy, akkor ilyenkor adhat egy közvetlen odaugrásra is lehetőséget, csak ezért EC-t kell fizetni. Ha azonos szektorban vagy, akkor a mini térképen egy sárga nyíl is meg szokott jelenni, hogy merre kell menni.
Na tegnap volt időm 1 órát játszogatni :) Felvettem egy küldetést aminek a végén egy ismeretlen típusú hajót kellett kilőni. Hát elég sokáig kellet lődözni. 3-4 gép irányította fedes hajó jött be segíten, de így is vagy 20 perc volt lecsapkodni sé közben 2 érdekes dolgot figyeltem meg. 'x csak eltűntek a hajómról ladott lövések efektjei (se torpedó, se fazer nem volt kirajzolva). Másik meg, hogy nagyban lövöm serényen, az meg lövi a segítő hajókat, majd 1x csak hajó hullja leesett valami 9%-ra, 1 sec eltelt 100%, maj dez még 1x így volt és harmadikra felrobbantam. Ezek mitől vannak? Lagg? Bug, vagy mi?
A küldetés rendszerrel se vagyok még megbarátkozva, Kijelöltem, hogy elsődleges legyen a traner csóka küldije, de a földi dokkban se vezető fény, se kör, se semmi nem jelölte, úgy kellett manuálisan átbogarásznom a térképet. Ez végig így lesz? Ugyan ezt tapasztaltam a csillagtérképen is. Menj el 'XY rendszerbe, de az most melyik és hol van? Iránymuattó nem nagyon akadt, csak manuálisan turkálást tudtam csinálni.
Van valami segítésg ezekre?
Beugrottam egy BORG inváziós valamibe is. Na az vicces volt a kazal kockával, gömbbel, meg a végén a nagy anyahajóval. Kb csak néző voltam a többi fedes nagyhajó mellett :) 1x rámlőtt valami, de asse tudtam mi volt az és 1 hitelt :D Ezeknek az eventeknek gondolom van valami jutalma, csak épp nem ilyen kezdő karakteres alap hajósoknak :D
Hát srácok most próbáltam ki ezt a varanust
igaz enige karival de ku..va jóóóóó
kár hogy nem lehet újra választani a kari képességét át is raknám sci-re
Ez alapján nekem mint tank félének talán a MACO lenne a jó. Vagy rosszul gondolom?
De, tudsz eladni, kirakod amennyiért akarod és várod, hogy elvigyék. Akinek van esze, ilyenkor a keresőbe beír pl egy a betűt, vagy egy b betűt, és így keres rájuk, kiszűrve rögtön egy csomó kdf doffot aminek a nevében nincs A vagy B betű... rögtön találsz fedest is... bár ezzel a problémával colonisten és prisoneren kívül nem találkoztam még.
Még egy kérdés :) Beszéltük hogy a borg technológia a legjobb a hajókon ill az emberen. Mindegy melyik? Omega vagy MACO, Assimilated borg tech, csak egy fajtából legyenek? Mert akkor nekikezdek, mert már van dilim meg pénzem, csak gondoltam rákérdezek :)
A többiek (romulán dyson stb) space szettek rosszak, vagy nem annyira jók mint a borg? Utoljára szerkesztette: Gundark 1 1, 2014.09.04. 12:48:09
Sikerrel futottam bele megint az Exchange nagy hibájába: a két frakció számára egyedi itemeket ömlesztve mutatja. Például a doffoknál egyszerre mutatja a klingon és a fedes doffokat, amit persze lehet szűrni, de ha 400-nál több doff van kitéve összesen, akkor a szűrésnél nem válogatja le újra őket. Így ha az egyik frakciónál kiteszek 400-nál több doffot nagyon alacsony áron, akkor a másik frakciónál nem fognak tudni olyan doffot venni, mert nem mutat egyet sem. Azaz nagyon könnyen tönkre lehet vágni a piacot :/
Normális polaront is használhatsz,vagy amilyet tudsz szerezni,van több féle polaron is. A dreadnought az carrier,a másik az heavy escort carrier,az nem igazi carrier. A dreadnought az 104 ha jólemlékszem,az escort az mikor utoljára néztem 300 felett volt.Hogy most mennyi nem tudom.
Köszönöm szépen :) De valamiért nem szeretem a dysont . Nem tudom megmondani miért harcoltam már ott sikerrel, de valahogy nem jött be. De akkor nekiállok annak is. Az omega majdnem 5ös , meg a romulán 4es. A többiek csak kettesek. Amíg szedem a pénzet a lekvár hajóra, addig csinálom a dysont. Tegnap elfelejtettem megnézni, de hátha tudod fejből, a rendes dreadnougt carrier, és a kicsi heavy carrier talán? mennyibe kerül az exen? Mert az nekem dobozból biztos nem lesz :D
Nem tudom,nem nagyon használtam.Olyan fegyverzetet vegyél a carrieredre amilyen a hangárodnak van. Elachi fegyver az disruptor,és jó. Undine antiproton elég gyengusz.Temporal destroyeren nekem Undine antiproton és Chroniton fegyverzet van,nem mondanám hogy húú de jó. Ha jem carriert szeretnél,és mivel fedes vagy gondolom maradsz a Jem peteknél,jobbak mint vacak fedesek,akkor polaron fegyverzet kell.Dyson repuból esik protonic polaron.
Kérdések megint :) Éppen fegyverzem át a hajócskámat bio molecularra (mert az undine repu éppen jókedvében van és dönti rám a XII-es lila cuccokat) Persze a plazma örök kedvencem marad :) Szóval a kérdések: Az elachi fegyverek (elsősorban az energia eszközök) jók? Párszor megszivattak még a küldetések alatt. Elég viccesnek tűnik hogy átmehet a pajzsokon.
Az undine fegyvereknek (fluidic antiproton) milyen tulajdonságai vannak? Az ston nem írnak semmit róla. Próbálta valamelyikőtök?
Kösz, akkor a főküldit vigyem végig és a skilekkel óvatosan. Van valami leírás. hogy enginek mit pakoljak skilleknek?
Hát..., inkább nem kommentálnám a contrabandos 'nerfelést' Nem lehet orrvérzésig dailyzgetni. Egy szerencsétlen Scimitar packhoz is négy hónapig kellene minden áldott nap csak csak ezzel foglalkozni. Képtelenség.
Akit ledobálgat a szerver, esetleg próbálja ki úgy, hogy nem használ proxyt. Próba-cseresznye. Amúgy már ha most ennyire instabil a szerver, mi lesz októberben :o
Ma nekem ment rendesen. De tegnap fúj volt. Meg is van az egy szál karimnak a kristály, 50k dili beugrott :) Lehetne gyakrabban ilyen. Ahogy nézem, most hétvégén marks hétvége lesz. Az is jó, abból sem lehet elég :) Viszont szomorúvá tesz a 8000-es finomítási határ. Gondolom nem lehet túl lépni valahogy legálisan. Mondjuk nem sietek, de azért 8000...
Én szabadultam a contrabandoktól, volt kb 4500 - 5000db a bank karimnál, egyre többet hallani, hogy DR-rel nerfelni fogják, túl sokan túl nagy tételben használják ki. Ha nem nerfelik, legrosszabb esetben is kb ugyan azon az áron visszavásárlom, vagy szerzek új adagot.
Van még ezenkívül 4900 zen is, és elrakva vésztartalékban 1621 contra is, ez folyamatosan gyarapodik. Meg van(+lesz a 4 karinál is) a rengetek repus mark, stb. Csak győzzem ép ésszel beváltani mindet. xD
Még egy kérdés. A trait az hajó függő? Mert eddig azt hittem hogy csak a reputól függ.
Mer most az obelixszel alig van, mig előtte a szépre mázolt Ambassadorral meg a szokásos, minden tele.... És nem is tudtam kijelölni vagy vissza. Vagy ez a tegnapi szerver mizériának köszönhető?
Szerintem először nézd meg melyik harcmodor jön be neked. nekem az eng féle tank, és a nagy hajók :) De az escortok is jók, de azt igazán Taccal lehet használni. A sci meg a helyi varázsló sok sok érdekes megoldással.
Dark Blade, szépen összehoztad a repukat, az már nem rossz, mostani árfolyamon 5680 körül lesz belőle, ha szerencsénk van és 2500 zen lesz egy hajó, kettő is kijön belőle, de ha azt nézzük, hogy van 8db új zenes hajó, és az upgrade token a t5-höz kerül majd 500 - 1000 zenbe, akkor nem olyan sok az, hamar el fog fogyni.
Nézegettem tovább ezt az upgrade tokent, 12 karakteremen nem marad annyi zenes hajó, hogy elhasználjam. Főkaris Fleet Regent úgyis le lesz cserélve Eclipse-re. Fő tac JHAS ingyenes, illetve itt pedig úgyis a Phantomot fogom használni. Sci fő wells ingyenes, azt nem cserélem le semmire. 2. sci paliside ingyenes 3. sci vesta, ezért fizetni kellene, de lehet neki adom inkább a scryer-t. 2. engi megint fizetne a fleet galaxyra, de ez kap guardiant 3. engi D'kora ingyenes 2. tac Veterán Chimera ingyenes 3. tac Elachi Escort ingyenes KDF tac bortas helyett kapja az egyik kdf hajót KDF 2. tac temporal destroyer helyett kapja a másik t6 hajót. Reman Schimi helyett kipróbálja majd a 2 romulánt
Szóval a 12 karira kell majd 1 upgrade token, szuper, a másik kettőt majd elpocsékolom Schimitar és Fleet Regent upgradere szerintem.
A packból csak a 3db title és a 3db VR doff az ami máshonnan nem megszerezhető eddig, de ez még bővülhet ahogy kerülne bele a plusz tartalmak.
Na bakker,én is válaszoltam,de közben írtál és nem vettem észre.
Csináld az episode küldiket,ha követed a küldetéseket elvezetnek az 50-es szintre,10 szintenként 40-es szintig kapsz ingyen hajót,40-es szintig nagyjából mindegy milyen hajót választasz,mert tudsz vele boldogulni,de 40-es szinten jól válassz,mert több ingyen hajó nincs.Enginek a cruiser való.De escortal is elszórakozhat.Az első kb 5 vagy 6 szintig tutorial küldi sor van,azt ne ugord át hanem csináld meg,nagyon jók.
Episode küldiket sorban 50-es szintig, skillfádat óvatosan nyomogasd, később lassan szerezhető ingame pénzért lehet csak rendbehozni, és azt szívesebben költenéd majd 100 más dologra inkább.
Kezdőként most csináltam egy fed ember engit. Hobby szinten játszogatnék, mikor van rá egy kevés időm. Mit ajánlotok, merre haladjak, mit csináljak? :) A földi dokkban vagyok épp és az admirálissal beszéltem már, meg adott ilyen skill gyakorló küldiket (2-őt). Innen merre tovább ajánlott útvonalként?
Aha, köszi, sejtettem.
A baj az, hogy ha nincs kedvem játszani, akkor ezek az ingyencuccok sem kifejzetten mozgatnak meg, és most pontosan ez a helyzet. :P Este gondoltam rá, hogy kéne, de aztán inkább játszottam mást.
Tudom, egyéni szoc prob, meg nem is panaszkodom. :D
Nekem is kéne reput húzni,rakás karinak csak Omegy van,soknak omega Nukara Roma hármas,de dysont rühellem,nukarához meg most lusta vagyok,pedig gyorsítóval csak fele annyi cucc kell bele és fele annyi idő.De akko is lusta vagyok.
Ha most 14 karival kész lesz kristály event,azon remélem 1 vagy 2 hajót be tudok szerezni.Később meg majd csak gyűlik dilim rá.
Én is megvettem 1-től 50 szintig az engi és tac roma hajókat,na jó nem mindet csak ami tetszett.De mióta simi megvan tac és sci roma karival csak azt használok.
Ami utána pár héttel, hónappal utána kijött, azt utólag bele is rakták, pl Romulán Escort Carrier. A schimitar pack kicsit más, az oké volt úgy külön szerintem. Az ott írt összes hajót meg fogom venni úgyis, az meg már majdnem annyi zen lenne, ha meg nem lesz zenért elérhető DR indításkor, akkor marad a dollár, nem szeretek várni.
De hiába veszed meg,ha utána jobb hajókat adnak ki,emlékezz,kijött a romás legacy 16k zenért,meg a tököm tudja mennyi dollárért,és még sincs benne Simi pack.Simi pack meg a legjobb az egész retkes roma játékban.
Nekem egyre jobban tetszenek, meg is fogom venni a packot. Megvehető lesz majd zenért is, talán 16.000 körül mint a romulános, de passz, nem emlékszem az dollárban mennyi volt, ahhoz viszonyítva majd valamennyiért. Zen store-ban azt mondták, hogy a legacy pack is csak majd 1 hónappal romulus kieg után jött, de arra biztos nem várok, viszlát 120 dollár.
Cloack eddig is volt már több hajóban, nem csak a defiantban, egyébként pedig az az egyezmény már érvényét vesztette elvileg a romulus és a régi romulán birodalom megsemmisülésével, más kérdés hogy a Fed továbbra is tiszteletben tartja, többnyire.
Hát ez valami borzalmas. [omgézik] Ha volt pénz a kifejezetten drága Jery Ryanre, akkor annak törtrészéből sokan sokkal szebb és a kánonnak megfelelőbb hajót terveztek volna. A klingon és a romulán még szódával elmegy kategória (bár továbbra is tartom, hogy a klingonnak a festése engem a Babylon 5 sorozatbeli narn faj hajóira emlékeztet), de a föderációsra nem találok szavakat Borzalmasan néznek ezzel a burkolattal. Maradok a T5 hajóknál, pénzt erre egy szált se. A föderációs hajóba hogy kerül álcázó? Az algeroni egyezmény kifejezetten tiltja ezt (a DS9-ben a Defiant csak egy külön megállapodással kaphatott egyet). A borgos cikkben is úgy írnak a borg királynőről, mint egy önálló entitásról, holott csak azért hozta létre a kollektíva, hogy az emberek felé a kapcsolattartás dramaturgiailag könnyebb legyen (vagy valami ilyesmivel magyarázták). Hát... ezt még fel kell dolgoznom
Hát még a romulánok új hajója csak csak meg esetleg a gurdian. Szegény klingonok megkapták újrafestve a régieket :) Az árukról tudunk valamit? Gondolom olyan 3000 körül lesznek nem? Valahogy nem szalad el a készítők fantáziája.
Én csak a zenes Delta kompot ismerem, úgy tudom, nincs ingyenes változata.
A kristályoknál meg gondolom ugyanazt, mint pl. a risai eventnél. A repus tabon fel kell venni az Eventshez, ha jól rémlik fejből a neve (nem tudok belépni).
Valamit elizgultam. Hol lehet delta flyert kapni? Az alapot szeretném amiről azt írják hogy pl a ship requisition officernél kell, de nem találom. Lehet hogy rossz helyen keresem?
Kritikán aluli a kapcsolat. Pedig tesztelném a hordozómat. Mikor ment jó volt :) a kristály küldiben a laggtól nem tudtam megfordulni. Apropó kristály event: összegyűjtöm a szilánkokat és mit kell csinálni?
Új cikk: The Voyager Crew Returns!. Ez nálam - már bocsi - az év híre, három korábbi Voyager-szereplő is visszatér, a Dokinak kiváltképp örülök. A betett kép viszont kicsit árverős: vajon hányan vették észre, hogy 7/9 arca nem nagyon hasonlít Jery Ryenre.
Patch nap van, vagy mi a szósz? Disconnected from the login server folyamatosan. Karakter választóig nem jutok el..
Klingonnal a kardi küldiktől úgy kell fejlődni hogy felveszed az összes klingon napi küldit,és 2-3k xp-t adnak.Ha jól emlékszem,küldizés közben simán megvannak,kapsz dilit és xp-t.És van 6-8 ilyen küldi.
Na, sikerült elérnem a klingonnal a 40-es szintet, de a vége kész kínszenvedés volt. A szerver mostanra teljesen be is halt :(
Ez az xp szerzés hihetetlenül bénán lett megoldva. Tegnap 15 szintet mentem 22-ről 37-ig, komolyabb probléma nem is volt a bugoktól eltekintve. Ma a kardi-szálat kezdtem, s hét óra alatt képtelen voltam írd és mondd 3 szintet fejlődni, mert a küldetések rettenetesen hosszúak, nem nehezek, csak sokáig tartanak, viszont nagyon kevés xp-t adnak. Végül a Drozanán játszódó szálból csináltam meg a küldetéseket többször egymásután. Röhely, hogy azok tíz percért adnak 7000 xp-t, az újrajátszásért is 1800-t, a kardik egy óráért meg csak 3800-t. :( Azt hiszem ezután most kis szünet következik, ennyi STO most elég volt :D S kicsit furcsán fogok arra nézni, aki azt mondja, hogy egy nap alatt felvitt egy karaktert lvl50-re egyedül. Amúgy megtetszettek a raptorok, ha lesz külön zenem új karakterslotra, akkor csinálok egy olyat is, vagy egy Vor'chá-t (ha kipróbáltam, mennyire fordulékony).
A klingon és romulán ruhákat én is hiányolom. Ha már annyira lusták a fejlesztők, hogy kitaláljanak valamit nekik, akkor legalább az npc-k által viseltekből kitehetnének pár rucit. :/
Jól válaszd meg hogy milyen petet veszel mert egy hangár 100 ezer Fleet Credit és 42-45 ezer dilithium.Ha van fullos flotta bázisotok,megtudod nézni a hangárokat.Bár fogalmam sincs melyik flottában vagy.
Na haza értem,nézd a peregrine egy fighter,kis vacak.Van egy turretje,egy dual cannonja és egy torpedója.És egy Rapid Fire 1 képessége,ha elite.Úgy emlékszem 3k hullja van.Valamelyik hajómhoz ez a kis szutyok járt.Próbáltam én mindegyik fedes petet,stf-re ami valamennyire használható az a runabot,mert van vonósugara.A fighter petek gyengék,egy borg probe felrobban a közelükben a fél banda beledöglik.Arról nem is beszélve hogy egy gömb simán leszedi az egész bagázst.Fedes petet én nem találtam élvezhetőnek.Kivétel a romulán drone ship. Ezt tudja egy elite peregrine: [Phaser Turret] [Phaser Dual Cannons] [Quantum Torpedo Launcher] Cannon Rapid Fire I
Ezt egy Fer'Jai: [Antiproton Dual Cannons] [Antiproton Turret] [Chroniton Torpedo Launcher] [Tricobalt Torpedo Launcher] [Tricobalt Mine Launcher] Cannon: Rapid Fire III Torpedo: High Yield III Aceton Beam I
Xindi: 2x Phased Biomatter Beam Arrays (1 fore, 1 aft) Phased Biomatter Dual Beam Bank (fore) Quantum Torpedo Launcher (fore) Quantum Mine Launcher (aft) Mine Dispersal Pattern Alpha III Cascade Resonance Burst III (same as Rank II, but also increases the resistance debuff potency)
Mesh Weaver: [Tetryon Dual Beam Bank] x2 [Tetryon Beam Array] [Tholian Thermionic Torpedo] Beam Array: Fire at Will III Attack Pattern Beta III Evasive Maneuvers I Supports Recluse Tetryon Grid
Mesh Weaver-re hat az anyahajó konzolja,fejből úgy emlékszem +33% sebzés. Xindi hajóra szintén hat az anyahajó konzolja,ami 1k + dps vagy mi a rák,mindjárt felmegyek és megnézem.
Szépek :) Mondjuk nekem a thlian pofára nem tetszik. De amikor először láttam a Karfiolt, füstölt meg lángolt mikor ment :D na mondom megjöttek az orkok :) De daráltunk rendesen.
A xindi is tetszik, olyan kis elegáns :)
Most a jemhadart tűztem ki célnak. Persze ha megjön a T6os cirka lehet az is lesz belőle :) Olvasgattam hogy mik a legjobb petek, kipróbálom az obelixen a delta flyereket. Először az alapot persze, de majd ha lesz elképzelésem hogy merre kéne fejleszteni akkor azokból veszek eliteket.
Az sto fórumban is hitviták vannak, ki mire esküszik. Gondolom ez olyan mint hogy milyen fegyvereket használunk. De ott viszont a peregrine vadászokat mondják jónak, DPS szempontból. A teszt hordozó kigördül, egy hangár delta egy hangár peregrine. Aztán nézzük mi lesz. Ja elsősorban PVE-re kell, abból a szempontból néztem az eredményeket.
Egyébként is plazma fegyveres obelix lesz, borg eszközökkel. :) Azért mert a mostani plazmáim nagyon pontosak. van egy konzolom amivel plusz 30%-kal gyorsabban fordul, gondolom nem lesz így sem egy vadászgép, de jó lesz az omega torpedómnak. Meg dolgozzanak szépen csak a petek :)
Nekem nagyon bejött a lekvár carrier.De amit igazán szeretek,az a karfiol,több száz elite stf-et látott,aranyos kis bajszos hal.
Pár kép carrierekről.Közben megzavartak mert valami Nova Core flottás csóka aszitte a régi haverja vagyok vagy mi,pontosan nem értettem mert angolul írkált.
Roma repu t5 kell scorpionhoz,de tényleg gyengék. Slaverhez klingon kell,és az exen kapható az egy rakás szar,olyat vehetsz shipyardon is,dilis vagy fleet változat a jó. Xindi hajó olyan 180 millió körül van,a hangárja 45k dili 100k fleet credit. Fedes oldalon értelmes hangárod akkor lesz ha veszel Jem hadar vagy Xindi vagy Recluse carriert,a fedes petek vackok.A swarmer szintén vacak,kis semmi fos pet de sok,viszont a leg kissebb tér sebzéstől behal az összes. Mesh Weaver,Jem hadar attack ship,Romulan drone ship,Fer'Jai,ezek a legjobb hangárok,Mesh weaverhez kell recluse,jem hadarhoz jem hadar carrier meg JHAS,drone shiphez kell simi pack.Fer'jai-hoz Kar'Fi battle carrier. De az Orion Interceptor és az Orion Slaver is jó.
Csak dobozos hajókat ami lockboxból esik, vagy lobi store-ból kivehető. Xindi hajó tegnap volt már 160 millióért is, jó kis carrier. Orion slavert csak KDF frakció használhat, de ne várj ott se sokat tőlük, folyamatosan nerfelve voltak, ma már alig hoz valamit, egy stf-en ha kapsz egy deflektort az már nagyobb bevétel mint amit azok összelopkodnának.
Skorpiót passzolom, sosem kerestem, gyengék.
Tudom megint nem értek hozzá :) Szóval a meghirdetett exes cuccaim nem kellettek senkinek (nem is volt nagy izé, csak kitettem) kapok róla értesítést hogy visszajött. De magát a cuccot hogy veszem vissza? Meg egy kis ec-t is farmoltam, nem túl sokat, de 800k összejött még.
Minden hajót lehet kapni az exen, vagy csak a "dobozosakat"? Mert ezt még nem néztem meg. Lehet érdemes lenne ebbe az irányba is elmozdulnom, mert pl a xindi hajó eléggé tetszik :) Az orion slavereket lehet használni fedes hajóval is? Most pl az obelixre gondolok, mert az ston az van hogy csak a klingonok, ill az orionok használhatják. Mert az exen a sima orion slavers valami vicc áron van és ha nekem is jó, kipróbálnám.
Skorpió vadászokhoz hol jutok hozzá? Azt látom hogy az elite-k csak akkor lesznek nekem elérhetőek mikor a romulán reput kihúzom 5 ig. Az exen nem találtam.
Köszönöm :)
Nem,kell 150 lobi még az elachi konzolhoz,és a 200 az undine vagy mittomén milyen armorhoz,amilyet vettem a vulkánimnak is. Majd meglátjuk 3 vagy 4 nap múlva mit hoz a következő doff szezon. Az az armor a marhaság.Amit csak kíváncsiságból akarok kipróbálni alien karival. Utoljára szerkesztette: Plata, 2014.09.02. 11:35:28
Nekem kell még 150 lobi és leállok a pénz kidobálással,na jó igazából 350 lobi lenne a legjobb,mert van még egy marhaság amire kellene 200,de az várhat.
Ez nekem is csak egy farm kari, kipróbáltam, mert felvetődött korábban valahol, hogy megéri-e nyitogatni, nem volt kedvem utána számolgatni nyitási statisztikából, inkább 5m ec és próba Péntek este. Vettem ennyiért packokat, kinyitottam, ment fel minden exchangre, 8m ec, megint, 8-ból lett 12, itt kipróbáltam egy drágább packot is az olcsóbbak mellett, szerencsés nyitás volt, 12-ből lett 24, abból megint csak olcsókkal 38, megint csak olcsókkal abból 56, tegnap kevés olcsóval és inkább kereskedéssel ebből 84m. Olcsó packokkal nem lehet rajta bukni, csak a drágákkal, de azokkal nagyobb profitot is lehet csinálni, de én inkább maradok az olcsóval kisebb de biztosnál. Trellium packból pl azért kell drukkolni, hogy ne essen trellium, a kékek többet érnek :)
Az tényleg sokk 10 lobiért.Én is szeretem nyitogatni a R&D dobozokat,de én nem veszem,van sok sok karim,és járok stf-re meg egyéb szarságra,megpakolom acc bankot vele,utána ferengivel kiveszem és kinyitogatom.A ferengi a craftos,azzal nyitogatom ki az Adv ládákat.Van már sok lila cuccosom,de nem adom el,harácsolok. Utoljára szerkesztette: Plata, 2014.09.02. 11:02:30