de azok is MEG VANNAK ÍRVA, vagyis ez nem véletlen, míg jelenleg egy programtól és egy adatbázistól nem várhatjuk el, hogy hosszú távon tartalmasan szórakoztasson
én ezzel foglalkozom, az a dolgom, hogy felboncoljam a játékokat, és kritizáljam, amit kell (bármilyen meglepõ...)
ha csak simán játszanék, nem kötnék bele minden szarba, de így jobban odafigyelek a részletekre, és kénytelen vagyok kimondani, ha valamirõl negatív a véleményem
ez elkerülhetetlen, te sem vagy képes egymillió másik ember szemével nézni a dolgot, vagy tévedek?
az alapján próbálok ítélni, amit tapasztalok, és a helyzet többnyire MINDEN játéknál az, hogy egy idõ után csak egy eléggé lesoványodott réteg vagy közösség játszik vele, akiknek nyilván minden negatív kritika sértõ, de ez érthetõ is
kivételt leginkább a sportjátékok képeznek, amik eleve 100%-ban a valóságra alapoznak, így nehéz tartalmi hibát elkövetni bennük, ebbõl kifolyólag hosszú távon képesek nagy közönséget fenntartani
a Morrowind jellegû "kísérleti" játékok pár év(tized) múlva arany betûkkel fognak szerepelni a játékipar történelmében, mint a tökéletes virtuális élet/világ szimuláció megteremtõi, úttörõi, ezért támogatnunk kell a fejlõdést, aminek nem biztos, hogy az a legjobb módja, ha szemet hunyunk a hibái fölött... hiszen javítani csak a rossz dolgokon lehet, és ha ezekrõl nem beszélünk, megáll a folyamat
sportjátékokban nehéz a tartalmi hiba? ea scriptjei petig nagyon szuperek és "valóság" hûek pl... csodás szakember vagy te látom :) jah és melelsleg minden játék rétegjáték ugye mint te is modntad..., akkor nem tom mért van az hogy mindig arra hivatkozol hogy a többség igy emg úgy, amirõl ráadásul marhára nincs adatod neked se...
Uristen! Ennyi vita meg hozzaszolas, es a jatek megjelenese meg a tavolba se lathato. Ez igen.
Khmm...
Nem Freak irta az Oblivion kapcsan eloszor, hanem maga a Bethesda nyilatkozta ha emlexel, hogy azert lesz "rovidebb" a jatek mert a tobbseg ezt szereti. Na azota forrnak (kis tulzassal) az indulatok, foleg a TES fanok reszerol.
az a baj, hogy csak kötekszel, anélkül, hogy odafigyelnél, mit írsz
az EA scriptjei az egy dolog, van rajtuk kívül még pár fejlesztõ, nem értem az összefüggést, mit akartál ezzel mondani?
bizonyos sportokban elég régóta egyeduralkodó az EA egyrészt, másrészt pedig a játék mûködése és a TARTALMA két külön dolog
azt, hogy milyen "szakember" vagyok szerencsére nem te döntöd el, és amíg te a kedvenc játékodra csorgatod a nyálad, addig én pénzt kapok azért, hogy belekössek az összes létezõ hibájába - ez nem személyes dolog, ne szívd mellre
csak egy észrevétel... Fórum >> Játékosok fóruma ... nem kritikusoké. ide játékos szemmel írj akkor. (gondolom magánemberként szórakozni akarsz egy játékkal, nem a hibákat keresed...)
a kritikát meg küld emilben a fejlesztõknek.
Az meg nem a játékok hanem az emberi agy felépítésének a hibája hogy a Dune2 óta nem volt játék ami egy évnél tovább lekötött egyhuzamban ... :-)
Mivel ez a fórum egy közel sem létezõ játékról szól, ezért inkább ne egy másik játékkal foglalkozzunk (MW) hanem az újdonságokat, felmerülõ ötleteket írja meg ide az ember, és miután ezeket megvitattuk (nem azt hogy hogy volt, hanem hogy hogy legyen...) akkro talán vki lefordítja az összegzést és elküldi a srácoknak, hátha vmi belekerül a játékba ... :-)
nah pá
azt hogy perpill pc-ra sportgamek 99%-t ea adja ki ugy..., és tény hogy kivételek midnig vannak de az egy kicsit nagy tulzás hogy a sportgamekban nem lehet tartalmi hibát elkövetni...
én nem csorgatom a nyálam csak nem hvatkozok oylan dolgokra amirõl gözöm sincsen veled ellentétben... és a scriptek meg igencsak tartlami hiba mert a valóságban enm tudom mikor lácc egymást után 10 ugyanolyna gólt pl, és ez tartalom szerintem nagyon is..., az más kérdés hogy mibõl ered, de attol még nagyon is elveszik a valósághûséget...
olvass vissza rendesen... én csak azt modntam hogy kicsit gáz ha valaki mint megdönthetetlen tényeket vonultatja fel azokat az infokat amiket a fejelsztõ vagy néha a kiadó mond...
és ez nem baszakodás egyátalán csak kicsit idegesitõ ha valaki olyan "tényekre" hivatkozik amik egy igen egyoldalú hirforásból származnek... jah és az kicsit tulzás hogy én nagy mw fan lennék mert még akkora se vagyok mint freak és szeritnem még annyit se játszottam vele, de ettõl nem állitok olyat mint szent igasságot amit a fejlesztõ kitalál, az se feltétlen szentirás amit õk mondanak :) nah de tényleg zárjuk itt le szvsz mert még messze van ez a game is, majd ha kijött folytatjuk :)
nemtom ki mennyire van benne a pluginok készítésében , de ti mit szóltok a random terrain generatorhoz?
a másik téma.....
---a VÍZ--- remélem valami nagyon újjal állnak elõ mert szeretnék végre igazi csordogáló patakokat, hömpölygõ folyókat, HEGYI TAVAKAT látni... nem egy elõre meghatározott 0 vízszintet amivel semmit sem lehet kezdeni. jó lenne ha a víz most egy sokkal dinamikusabb, az editorban sokkal hatékonyabban és sokoldalúan hasznáható elem lenne
ne légy telhetetlen, a Morro-víz kivételesen tökéletes, az eddigi csúcs, bár tényleg nem mozog
a shotokat elnézve mondjuk van esély patakokra (mivel eddig erdõk sem voltak...) :)
igen a morrowind víz tényleg szép volt de a tökéletes szerintem erõs túlzás.. pláne most hogy a játék uyge nem egy szigeten fog játszódni hanem egy hegyekkel-völgyekkel tarkított vidéken, szerintem egy hasonló rendszerû víz "tûrhetetlen " lenne .. legalábbis számomra
akkor már inkább legyen kevésbé csiribiri csudaszép viszont tényleg azt érezzem hogy a természet része.. a'la Gothic
és pláne egy ilyen szintû enginnel és fizikai rendszerrel amivel az O bírni fog szerintem teljesen elvárható
Biztos lesz benne uber viz mert az EQ2-ben mar most van hullamzik tokeletesen tukrozodik persze fodrozva, shader effekt a folyo vizeken is kb ennyi na most ket ev mulva gondolom meg durvabb lesz.
azthiszem az csak az Interior cell-ek re vonatkozik....
Jacek.. Hálistennek csak 1 év nem 2 de igen énis szinte biztos vagyok hogy jól meg fogják oldani
Hát lehet hogy ezek után furcsán hangzik, de a víz nálam a legutolsó szempont az elvárások terén. Tökéletes lesz nekem ha olyan marad mint most a MWben. Inkább legyen kész minden egyéb "élõ világra" vonatkozó igéret és szóbeszéd ;] De ez ugyebár izlések és pofonok...
nekem a víz pontosan emiatt ilyen fontos mert egy ilyen hihetetlen gyönyörû környezetbe szerintem vétek lenne egy egyszerû elõremeghatározott vízsíkot használni..
de hogy konkrétan a hozzászólásodra reagáljak .. igen nekem is ez szerepel az elsõ helyen: az AI és az élõvilág..
----több non agresszív pici-nagy akármilyen élõlény------
a Hivatalos Oldalon vannak concept képek is, meg egy wallpaper + egy egy oldalas "levél"
mondjuk nem bánnám ha a journal-on is javítanának valamit...
"...No Elder Scrolls game will ever be small. Ever. We make 'em big folks. We super-size them..."
és remélem ugyanúgy arra kószálok amerre (és azt csinálom amit) akarok...
Remélem lehet majd fára mászni és onnan ugrálni a gyanútlan elhaladók nyakába
elég dúrva hogy mnden karakternek teljes szinkronja lesz... királyos...
Én erre még nem vennék mérget ;] (habár tényleg érdekes lenne) Random kvesztek es dungeonok, már annál inkább örömmel tölt el ;] Nemtudom, de egyelõre hihetetlennek tûnik minden amit leírtak és elmondtak Howardék. Ahogy valaki emlitette, ez már lassan VR ;]
hm hardwireden néztem uj képeket hát elég szép lesz az biztos :)
Igen, tudok rola, olvastam es ertettem is...
...de valahogy nemtudom elkepzelni, hogy kozel 1000npc mindegyike sajat felmondott dialoggal/szinkronnal rendelkezzen. Ennyi szinkron talan a gyuruk ura triologiaban elmenne, de egy jatek kapcsan ez picit sok.
Az megint mas teszta, hogy legy 20 egyedi, es a tobbi egy hangra, egyes reszeket ismetelve fog majd beszelni. Gondolj bele, 1000 npc, mindegyik egyedi hanggal es fullspeech dialoggal >> mekkora meret? mennyiben kerul ez a kiadonak? van ertelme? 1000db!!rol beszelnek, nem 10-20rol...
igen számomra is hihetetlennek tûnik... de máshogy nem tudom értelmezni ezt.. hisz ha csak a fontosabb NPCk nek lenne hangja akkor kb ugyanott tartanának mint a morrowindnél... mondjuk ez csak hab a tortán. hehe ha ugyanynni hang lesz nekem ugy is messiás lesz 8)
Szépek, jó látni, hogy azt a minõséget amit a 3D MARK régebbi verziói a natur scenekbe egy Gef3 - 4 gyönyörûen vittek azt majd 2006 -ban kapjuk...szánalom powwa.
Barátom, ez nem teljesen úgy van ahogy elképzeled... Mert ez a játék nemcsak tájnézegetésbõl fog állni. Hanem ezen(szerintem szép) hátteren meg kell jeleníteni majd nagyon részletes karaktereket(NPC, egyéb creaturák) nem is beszélve a DirectX 9es effekekrõl sem. Szal nem hiszem, hogy egy Gf3 vagy 4es kártya full minõségben fogja vinni a gammát(öröljünk ha egyáltalán elindul rajta).
A GI 54. oldalán van az erdõs kép, és a kép alatt a következõ felirat:
Nomeg a cikkben folyamatosan beszelnek valamirol, ami a riporter latogatasa alatt folyamatosan le volt takarva (elrejtve), es szinte minden "fejleszto" asztalan megtalalhato volt. Es ha jol vettem ki a cikkekbol eddig mindig csak nextgen konzolokrol beszeltek, a PCt csupan egyszer emlitettek, amikor kozoltek hogy arra is megfog jelenni..
Persze, nem is a vegleges eszkozzel tesztelnek. Valoszinu hogy a prototipust megszereztek a MStol - penzert, projektert, reklamert, stb, ezt csak ok tudjak mit adtak cserebe - es ezert tudjak mar most hirdetni a nextgen konzolok forradalmian uj lehetosegeit. Illetve ez csak feltetelezes reszemrol termeszetesen, az eddig megjelent infok alapjan. Ami aztan vagy ugy van, vagy tevedek... majd kiderul ;]
biztos jol jar vele mindenki, de az szerintem szinte tutira veheto, hogy a xbox2-es verzio utan csak legalabb 1 evvel fog joni a pc-s, kivancsi leszek addigra fel tudjak-e majd venni a pc-k a nextgen konzolokkal a harcot
jah, csak, hogy én azt egy PIII800 -on Gef 3 néztem, nem egy ma általános 2,5+ 9600PRO szintû masinákkal, bõven megoldható, csak sokaknak még mx seria figyel be vagy még annyi se
az egy apró kis scene volt tele "trükkös" megoldásokkal, ez meg egy kurva nagy nyílt terep, ahol nem lehet trükközni, mert nincs külön elõtér és háttér, plusz a már említettek
hidd el, nem tudja ezt még egy mai PC sem, a grafika egy dolog, de ha egy program része, akkor oda kell a vas másra is