haló, nem arról beszélek, hogy uncsi jó, és rossz legyen, de ezt szimpi-nem szimpi storyt eljátszani minden részben, és azonos szereplõknél többször is, illetve folyamatosan....miközben a történet elég lassan csordogál...hát nem tudom, de biztos ennek is megvan a maga varázsa.
Ja talán még annyit, hogy a film a misztikumon kívül még arra épít, hogy néha szeressem ezt a karaktert, néha nem (Sawyer, Locke, koreaiak, de szinte minden szereplõröl elmondható ez). Szerintem ez elég gyengusz....olyan barátok közt-ös.
Én változatlanul azt állítom, hogy meg lehet nézni a sorozatot (eccer). Azért mondom, hogy egyszer, mert van egy csomó film amit ha újra nézel, mindíg találni benne olyan momentumokat, amiket addig nem vettél észre (ugyanis annyira sodró, figyelmet lekötõ), ezt én a Lost-nál nem tudom elmondani.Természetesen én is meg fogom nézni a második évadot is (már csak azért is, mert nem szeretném, ha tök feleslegesen néztem volna meg eddig 12-13 óra anyagot)de félek, hogy a nagy bomba helyett egy petárda lesz csak az egészbõl, bár ne lenne igazam. Az elsõ évad (megen csak az én véleményem szerint), lassú, vontatott, nyálas kivéve a háttérsztorikat, de ahhoz nem kell egy lakatlan sziget, meg a többi maszlag. Remélem azért egy-két éven belül kiderül mirõl is van szó, és kerek lesz a story.
Üdv mindenki!
Te fikázod legbjobban a sorozatot Kritizálok, nem fikázok :P Ha van mit, azt ezerrel :)
most mondd, hogy nem jó sorozat a LOST Egy szóval sem moindtam, hogy nem jó, sem azt hogy ne nézze senki, viszont mondtam pl hogy: Mondom, ez nem rossz, kell a story, a konfliktus, meg minden Késõbb remélem jobb lesz, mert eddig 6-7-nél több pontot tõlem nem kapna (The 4000: 8,8; SG1: 9,1 ) És meg fogom nézni a következõ részt is, mert érdekel (és nem csak nézem, látom is :P)
Az utolsó pár hozzászólás már nem is a sorozatról szól, hanem az abban történteket beszélitek meg Ööööö egy sorozat nem a benne történtek összessége ? Te nem a benne történtekért nézel egy sorozatot? :)
Hehe! Röhögve olvasom az elmúlt pár nap hozzászólásait! Te fikázod legbjobban a sorozatot, mégis te beszélsz róla a legtöbbet! :) Az utolsó pár hozzászólás már nem is a sorozatról szól, hanem az abban történteket beszélitek meg...emberiesség, stb.
Naszóval...most mondd, hogy nem jó sorozat a LOST! :p
Nem rossz sorozat, csak néha sok a visszaemlkékezés és egy kicsit túl húzzák az eseményket. pl a csapóajtó megtalálása után egy ideig szó sincs róla és csak az utolsó részben nyitják ki.
Kiakadni nem szoktam, de helyteleníteni igen. Valahogy én nem vagyok ennek a piszok nagy szabadságnak a híve, ami terjeng arról erre. Sõt, sztem a nácikhoz hasonlóan veszélyesek a vadliberálisok is (alias lázadók). A birodalom örök és megrendíthetetlen :)
ahány nép annyi szokás)) csak azt finomítanám hogy nem biztos hogy kitaszítanák, gondolj bele hogy néhány kultúrában a testvérházasság is megengedett vagy a többnejûség.
az más kérdés persze hogy a zsidó-keresztény alapokon álló európai kultúrában sem kövezik már meg a házasságtörõt és a tolvajnak sem vágják le a kezét, vagy fiatal lányoknak a csiklóját mint mondjuk némely iszlám országban.
Még az õsközösségekben is aki vétkezett, azt kitaszították Egyébként szerinted, miért találták ki a börtönbüntetést? Elsõdlegesen azért, hogy az ilyen embereket elkülönítsék a többiektõl, mivel ha egyszer hidegvérrel megtette, szemrebbenés nélkül megteszi újra (gondolom te se szívesen csicsikálnál egy ilyen közelében, esetleg horkolsz is :))
De sztem hagyjuk az offolást, holnap új rész, meglátjuk milyen lesz
Én csak ezért mondtam, hogy ideges lettem a 25 vagy hány rész után.... De valóban....remélem azért fog is történni valami, ha már ilyen jól megismertük mindenkinek az életét, nyûgjét-baját
Tudtommal még mindíg gyilkosságnak minõsül az eutanázia, sõt, az aktív eutanázia is. Szóval, mivel is volt az kevesebb, mint egy gyilkosság? Tovább megyek, bíróság elõtt erre a vád az lenne, hogy aljas indokból elkövetett gyilkosság. Szóval ezért is mondtam, hogy bugyuta, a filmben nem hangzik el, hogy ezt mennyire rosszul is tette (eddig legalábbis), semmiféle erkölcsi tanúság nem levonható (ha nem az, hogy lõjj le bárki nyugodtan, ha zavar az alvásban), semmi büntetésben nem részesül. Persze mindez csak a 3. részig igaz, majd meglátom mi lesz a 4-ben, és ha ott orvosolták az elõzõ rész eme hiányosságait, akkor legalább szépségtapasz már került rá
Még szerencse, hogy nem nekünk kellett meghoznunk ott a döntést. És igen, az ember önzõ lény. Amúgy 47 ember nem bírta elviselni a halál ordításait, õ is meg akart halni és ilyen körülmények között nem lett volna esélye túlélni.
Amúgy tökös õsemberek max 20 évig éltek, és idõnként elragadta õket egy két ragadozó. Azért pisztoly nélkül is elég szépen eltengõdtek a szigeten. Halásztak, vadásztak... Nem mondok többet, de tényleg ne 3 rész után nyilatkozz. Ha teljességgel nem érdekel a sorozat ne nézd, de 3 rész után nyilatkozni szûklátókörre utal (ezzel nem megsérteni akarlak).
Majd kiderül mi lesz a vége, lehet, hogy elbasszák a készítõk, lehet, hogy nem. Nekem az elsõ évad tetszett, kíváncsi vagyok a 2.ra is. Még így is nagyon sok dologra nem derült fény. Sok természetfeletti dolog magyarázatára lennék kíváncsi :)
Ez semmi másról nem szólt, mint az önzésrõl, túl hangosan haldoklott. Esélyt sem adtak neki (volt max 5-10% esélye, de volt). Az õsember tökös legény volt, mi csak tehetetlen tohonyák vagyunk hozzá képest. Csak a technikánkkal vagyunk jobbak nála egy erõben. És ha ezt a technikai fölényt elherdáljuk .... :))
Na igen, bár ha rohan az aljnövényzetben, akkor nem egyszerû, de tegyük fel sikerül lelõni. Viszont egy ember szenved még emiatt 10-15 órát (most ne menjünk bele, hogy így is elbaszták). Inkább az emberen kell segíteni, hamár mint mondtad már az õsember is el tudott ejteni egy vadat pisztoly nélkül.
Egy vaddisznóra elég lehet (a fejlövés ellen nem véd :)) Ha csak sebez is könyebben elejthetõ utána (persze csapatban vadászva, ha már az ösembernek is ment ugyebár) Mindenesetre egyszerûbb, mint botokkal és kõbaltákkal
Én énztem a BB1-et (VV-t viszont zöldikével sem lettem volna hajlandó), bugyuta eszetlen kikapcsolódás volt. A nézõ tudta, hogy mit várhat, és azt is kapta, de akkor is mondtam, hogy NEM õk a követendõ példa (meg nem Kulcsár :))
Írd ki azt a nyavajás SPOILERT, mert éppen ennek a kihagyásával rontod el más filmnézési örömét Majd ahogy halad a sorozat tájékozottab leszek. Nézz át a BSG topicba, ott még fehérrel is írjuk a spoiler gyanús részeket, mert mi tiszteletben tartjuk a többieket. Tõled se várok el többet, mint magamtól
BB-t nézzen akinek két anyja van :D nem mondom, hogy magasak az igényeim a TV-vel kapcsolatban, de anno egy-két rész után örökre elment a gusztusom az összes ilyen baromságtól...
A SPOILER-t meg én fogom kitenni mi ???? A f.szért kell elõre lelõni a poénokat
valóban elhasználta sawyer az utolsó lõszer a rendõrbíró (ha jól emléxem) kinyírására, de még szerencse, hogy megtalálták a víz alatt a rep. roncsban (egész pontosan az ülés alá szorulva) r.bíró acélkofferjét amiben volt kb 3-4 stukker és rengeteg lõszer..hoppá! :) sayidék azért nem osztják meg azokat a bizonyos infókat a többiekkel, mert akkor odaveszne az a csöppnyi, szabadulásba vetett hite a többieknek és neadj isten pánik törne ki rajtuk! ha jól emléxem a hullákat a 4. részben égetik el! egyedül shannon nyafog! (a készítõk szerint az õ karaktere a "paris hilton-type") a szigeten igenis van összetartás a többiek között, ha még nem látod, majd fogod! (lásd a végén pl. tutaj építés) a vizet sem kell sokáig gyûjtögetni jack-nek , mert egy csomóan felköltöznek majd vízeséshez! várom további észrevételeid azzal kapcsolatban, hogy miért is olyan "síkok" ?
Az elsõ 3 részbõl aztán tényleg meg lehet állapítani, hogy melyik szereplõnek milyen tulajdonságai vannak, majd a 25. rész után térj vissza rá.
Az elsõ 3 rész kb 2 napot ölel fel. Ha te egy katasztrófa után rögtön nekiálsz holttesteket elásni elégetni, akkor ott bajok vannak. Várták a megmentõket azért nem foglalkoztak a hullákkal, meg különben is az ember nem szivesen pakolgat hullákat ameddig nem feltétlen muszály.
Nos, a szereplõk bugyután viselkednek az elsõ 3 rész alapján. Mondom, ez nem rossz, kell a story, a konfliktus, meg minden, de azért lásd, hogy nem IQ szörnytegek (és nem ez az elvárt) Nézd a Big bránert is, szórakoztató, de tudd, hogy NEM ez a viselkedési minta a jó és követendõ
Montanosz: 1) ne játsz a sineken, ne dobálózz kézigránáttal és ne személyeskedj ! Ezek TÉGED minõsítenek :p 2) ha utalgatsz, akkor linkelgess is (öregszünk, és nem tudjuk, hogy mire is célzol) 3) miért is rontom más filmnézési örömét? Mert leírom, ha valami bugyuta? Nem ezt hívják kritikának?? Ugyanmá, mindenki tudta, hogy a M.Place pl bugyuta, mégis nézte. És ha tényleg láttad a sorozatot, akkor te is láthattad, hogy az elején (direkt, vagy csak így jött ki) teljesen átlag (alatti) amcsi színvonalon van a szereplõk IQja Miért? Estig sorolhatnám, és nem azért mert én olyan überinteligens Ungarise vagyok (), hanem mert nem logikus A sokktól egyébként pont összetartókabbá kellett volna, hogy váljanak, a félelemtõl pláne -ezt még tán az õsemberektõl örököltük, tudod barlang ...- Szóval ha gondolod, lets the flame begin :))
miért gondolod hogy mindenki úgy cselekszik mint TE elvárod? nem hallottál még róla hogy Hitler majdnem nobel-díjat kapot?? ha nem égették el még a hullákat, majd elégetik. ha elhasználták az utolsó lõszert akkor elhasználták. ne várd már el hogy adott sokkoló helyzetben mindenki racionálisan cselekedjen, ne rontsd el mások filmnézési örömét. az meg hogy szappanoperákhoz hasonlítod ezt a viszonylag kiemelkedõ sorozatot Téged mínõsít! a te forgatókönyved szerint veszettül agyonunnánk magunkat a filmen, hiszen teljesen kiszámítható módon cselkednének a szereplõk. ráadásul egy régebbi fórumról kiollózott érveid hiteltelenitenek téged, mivel az érveid már szószerint elhangzottak egy pár hónappal ezelõtti felszolamlásban.
Tegnap sikerült a 22. részig megnézni. Volt megint érdekes rész.
Mikor is égették el? Lusta vagyok letölteni, úgyhogy nézem a tevében, itt a 3. rész volt (eltelt vagy 2-3 nap) és a hullák még ott rohadnak a gépben
Nem buták? Az egyszál lõszerüket arra pazarolják, hogy lelövik a szenvedõt (és ezt mindenki jó ötletnek tartja, mert hangosan üvölt, ezért nem tudnak aludni ), nem osszák meg egymással az információkat (mert akkor elveszne a remény [és vödört tol a tocsogó tv alá]), nyafogás és semmittevés, rinyálás és az "összetartás" (úgy amcsi módra), már legalább a vízre rájött valamelyik, hogy gyûjtögetni kellene, amúgy teljesen síkok ...
locke,sayid,jack,kate,sawyer, a kínaiak sem tünnek butának ...szal nem mondanám, hogy olyan iq lite karaktereket formálnának meg. a hullákat meg inkább elégették!
Késõbb remélem jobb lesz, mert eddig 6-7-nél több pontot tõlem nem kapna (a jellenek erõsen el vannak tolva az átlag buta amcsi mércére -legaljára-) Hol is hallottam: Nem életszagú :)
Stephen King minisorozat bizony, mint a Végitélet is (az 4 rész) Miért sorozat? Mert 4 részben adták le, van eleje, van vége minden résznek, szóval sorozat :))
Miben hasonlít BH90210 Lost-ra? A szerepek IQjában. Elsõ 3 rész alapján mindenki IQ Lite, de keményen. PL inkább hagyják rohadni a gépben a holttesteket, minthogy elásnák .... brrrrr Ez a része, meg a társalgások egy része szappanoperikus, néhol már-már majdnem Barátok Közt :))
Langolierek: CSak mint a rose red. Nemsorozat es kesz, punktum! :D BH90210 igy mar ertem, de az nekem inkabb szappanopera. Utalom. Miben hasonlit az a lostra? :]
Ne haragudj, de nem értelek. Mi a fenéért fizetnél elõ erre???????
Hiszen INGYEN is le lehet tölteni!!!!!
Eggy mondatomat töröltem. Szépen lehülyéztem azt, aki felteszi smsweb-re a sorozatot, de közben gyorsan rájöttem hogy az igazi hülye az aki pénzt fizet érte. Az oldal tulajdonosan egyszerûen gané, hiszen kötve hiszem hogy bármit is fizetne pl. azoknak a feliratkészítõknek, akik idejüket nem kímélve tök ingyen lefordították az egész sorozatot. Száradjon le a keze. Remélem valaki feldobja a yardoknak. Sok baja nem lesz, de legalább pár évig nem kapja vissza a gépét.
Addig meg malmozzon.
Ember: le tudod tölteni DC++-ról, Torrentrõl tökingyen DVD és HDTV minõségben. A felirat is ingyenes hozzá.
Vegigolvastam amit mondtal es semmi bajom vele, nagyon szimpatikus fogalmaztad meg a velemenyed, fi*azasnak nyoma sincs, epp ezert en is igy szeretnek hozzad viszonyulni. Eddig mindenki le lett hurrogva akinek negativ volt a velemenye, bar megindokolni egyikse tudta. :)
Igazad van, de igy egy lakatlan szigeten sokkal misztikusabba teszi az egesz vilagot, amiben a sorozat jatszodik. Vagy nem?
Ha nem lattal volna meg jo sorozatokat szivesen ajanlok. ;)
Kicsit mondatfogalmazási hibába estem. Szóval így helyes: Azt is leírtam, hogy valóban a háttércselekmény ami végül is érdekessé teszi a filmet. Ebben egyet értünk. De ezért nem kellett volna a misztikum meg a lakatlan sziget. Azt csak most tenném hozzá, hogy a háttércselekmények miatt egy panel házban is elkészíthették volna a filmet.
Ok.
Nos valóban nem sok sorozatot néztem, mert eddig elég gyatrácskákra sikeredtek, de remélem ettõl még véleményt nyílváníthatok. Kitárgyaltuk már, hogy ez egyedi....várjuk meg a végét. Ha figyelmesen végig olvastad volna mindazt amit írtam akkor észre kellet volna venned, hogy miként kezdtem a mondanivalóm. Idézem: "Azokkal kell egyet értsek akiknek csalódás volt a film". Illetve megpróbáltam artikulálni, hogy nem fikázni, meg mocskolódni jöttem, csak egy vélemény vagyok a sok közül. Valahogy mégis mindenkinek az én véleményem szúr szemet. Nem paranoia ez kicsit? Azt is leírtam, hogy valóban a háttércselekmény ami végül is érdekessé teszi valamelyest a filmet, ezért nem kellett volna misztikum, meg lakatlan sziget. Ebben egyetértünk. De mondom várjuk ki mi lesz a vége....
"neked csak a 24szeru minden masodperc akcio dolgok tetszenek" Hát ezt meg végképp nem tudom mibõl szûrted le? Szintén idéznék:"És valljuk be a 24H-ban az akció mellett, ugyanúgy szerepet kapott az érzelem, a finoman szõtt párbeszédek, néhol a humor, és a rejtély ötvözete". Most még azt is hozzáteszem, hogy IS. Ha nem lett volna érthetõ? A Lost is erre alapoz+misztikum.
Én azt mondom várjuk ki a végét...lehet, hogy még jó is lesz a film, illetve én azt mondtam, hogy nekem csalódás a film....ezt is kiegészítem. EDDIG. Remélem jobb lesz mint EDDIG.
szerintem is egyedi a lost, úgy mint számomra továbbá a gilmoreG vagy DH vagy még pár. valami van bennük ami megfogott, de kétségtelen hogy egysem okozott olyan önfeledt szórakozást min a lost részei amikor megnéztem õket
24 rajongo vagyok, csak nezd meg a galeriamat, még magamat is bauereztem. Kerdeztem h mien sorozatokat ismersz nem kaptam valaszt, ezzel nyugtaztam h tenyleg nem ismersz olyan sokat.
A lost viszont teljesen egyedi sorozat nem lehet mihez hasonlitani es epp ezert etalon most. Ilyen még nem volt. (legalabbis en nemtudok ilyet mondani, pedig ismerek 1-2sorozatot) Mindenkit a sziget rejtelye erdekel, es nem fogjak fel h itt a fo huzoero a foszereplok elete es hogy hogy kapcsolodnak egymashoz. Amit irtal h unalmasak reszek, erre mondom azt h izlesek es pofonok, neked csak a 24szeru minden masodperc akcio dolgok tetszenek, ez van. De ettol a lost nem lesz unalmas, a hattersztorik nagyon erdekesek.
Ehhez mit szoltok ? Nem merek elöfizetni félek hogy megszünik...bah
Hát akkor nincs mit tenni, meg kell várni míg vége lesz a 2. (3.-4.) évadnak, addig nem tudunk tárgyilagos véleményt formálni... Meg kell várni mi a rejtély, és mi a megoldás.
#1045: Bakker, jo h nem a kickboxert hasonlitod a starwarshoz. A 24nek akcio ennek pedig kaland a fostilusa. Eg es fold. Ne keverjuk a szezont a f*szommal. ;)
#1058: En a 24et szinte realtime nezem, 1nap alatt. Igy erdemes. :)
#1064: A dallason es a 24en kivul mas sorozatot is ismersz? :))) Rendben van h nem tetszik, mert kulonbozoek vagyok, de indokold meg mi ez a nagy negativ hozzaallas. A 24hez ne hasonlitsd, mert ensem hasonlitom a valovilagot a jobaratokhoz. (Egyiket utalom masikat szeretem.)