Ha ÉN osztom a pénzt, akkor ÉN határozom meg az irányt. Senki sem tudja végrehajtani a programját pénz nélkül. Legyen az baloldali, jobboldali, vagy liberális kormány. :)
A háborús vereség tény volt és trianonra így is sor került volna de elõnyösebb tárgyalási pozíciót érhettünk volna el szerintem ha nem ürítjük ki a felvidéket.A soproni népszavazás sem lett volna lehetséges ha a Rongyos Gárda nem harcolja ki a Lajtabánságot.
Nem volt biztos eleinte hogy beszáll az orosz is 1848-ban,nélkülük pedig sikerült volna leverni a meggyengült habsburg uralmat.1956 után kisebb reformok és enyhülés következett.Egyébként a lényeg az hogy nem hagytuk birka módon magunkat ha végül nem is értük el az eredeti célt.1919-ben pedig saját kormányunkon múlt a bukás.
'48 után a cári oroszország segítsége kellett a habsburgnak, hogy le tudjanak gyõzni. '56-ban pedig egy, a második világháborúban gyõztes világhatalom elnyomása ellen keltünk fel!! Ha ez neked bakfitty, akkor koma, a határok nyitva állnak, el lehet fáradni oda ahol jobban érzed magad...
'48 után az osztrákok ugráltattak, '56 után az oroszok telepedtek ránk. De ez bakfitty, volt már itt a török is 145 évig... igazad van, egyáltalán nem vagyunk csicska nép. Gyorsnaszád vagyunk. igazi, életképes nemzet.
Nem hiszem hogy csicskák vagyunk,ott volt 1848,1956 mikor megért rá a helyzet mindíg kiállt magáért ez a nép.A XX sz-ban szerintem akkor voltunk leginkább csicskák mikor 1919-ben a gyõzedelmes felvidéki hadjárat után (a hadsereggel értük el a Lengyel határt) felszólításra hajlandó volt az akkori kormány kiüríteni a visszavett területeket.Ha a sereget nem vonták volna vissza a román is megkaphatta volna a magáét. A dicsõséges felvidéki hadjárat
Csak ez a kérdés csak részben egyszeri költség (eszközök, jármûvek, épületek, stb.), részben viszont ismétlõdõek, ha az újonnan felvettek bérköltségét nézzük; ezek a pénzek sehonnan sem jöttek volna vissza. Ha már ilyen egyszeri gigabevételhez jutott a kormány, akkor azt kiadáscsökkentésre kellett volna fordítani, és késõbb, a felszabaduló összegekbõl lehetett volna erre (is) fordítani.
Ugye ez a beszelgetes onnan indult ki, hogy ket fuves kocs*og a parlamentet valami party helyszinnek nezte.
Te most mirõl is beszélsz? Láttad egyáltalán a videót?
Muveltseg, erkolcs, tisztelet. Pont az ellentetje tortenik mint aminek kellene, aki pedig ez ellen felszolal, ki van kialltva hulyenek.
A parlament kapcsán errõl a három dologról beszélni több, mint vicces, fõleg mostanában. Tudod, a probléma ott van, és ezt ezeregy helyen leírták már az indexes kitiltás kapcsán, hogy pár perc ugrabugra kapcsán minderrõl beszélni a jelenlegi parlament kapcsán, súlyosan aránytévesztés. Elõször is nem kellene az egészet kiragadni a kontextusából. Arról van szó, hogy az Index parlamenti tudósító csapata csinált egy videót, amelynek az utolsó pár percében elõadnak egy bárgyú kis dalocskát ugrabugrálva. Ez a pár perc sértene.. mit is? Elõtte 10 percen keresztül megy a bejátszás arról, hogy a jelenlegi kormány mennyire veszi komolyan a parlamenti munkát, márpedig például a kormánypárti interpellációk ennél sokkal, de sokkal szánalmasabbak. (Az mennyire kínos pillanat, amikor a belügyminisztert interpelláló a saját - értsd: a kezébe adott - szöveget felolvasni sem képes? És az ilyenek törvényekrõl szavaznak!)
Ha mindezt a Bazilikában vagy a Nemzetiben adják elõ, azt mondom, igazad van. De ott, ahol ezt csinálták, amivé tették a helyet a jelenlegiek... belefér.
"Ugye ez a beszelgetes onnan indult ki, hogy ket fuves kocs*og a parlamentet valami party helyszinnek nezte."
Jó ideje már az, sajnos. A két "füves köcsög" tett egy apró lépést, a birodalom meg visszavágott:)
Gyöngyöspatai dolgot meg nagyon elb.szták a kur öö "turbómagyarok", pont az ellentetje történt mint aminek kellett volna. Tudod nem elég csinálni valamit, jól kell csinálni.
Azt hiszem kétezer milliárdot dobott ki az ablakon. Annak csak egy kis részét kellett volna erre költeni, és nagyságrenddel nagyobb lehetne a közbiztonság. Felõlem még zsonglõrködhettek is volna, hogy ne tûnjön úgy, hogy ebbõl finanszírozzáh. Mellesleg sokan azért hagyják abba a mezõgazdasági munkát/vállalkozást, mert "úgyis a cigány szüretel"...
Ugye ez a beszelgetes onnan indult ki, hogy ket fuves kocs*og a parlamentet valami party helyszinnek nezte. Nagy dolog? Nem. De nem lehet mindig mindenbol engedni, nem lehet egyfolytaban hatralni. A cel nem az lenne, hogy apro lepesekkel egyre jobb es jobb legyen a tarsadalom. Muveltseg, erkolcs, tisztelet. Pont az ellentetje tortenik mint aminek kellene, aki pedig ez ellen felszolal, ki van kialltva hulyenek. Sajnos mindig ez van, ez volt gyongyospatan is meg mindenhol es mindig. Ez nem fejlodes.
Ekezet nincs mert mobilrol irok.
Mégegyszer: nekem speciel nem az a gond, hogy ilyeneket leír, hanem az, hogy hirtelen átkerül egyik oldalról a másikra.
Ha Orbán azt a manyup pénzt amit "államadósság csökkentésre" b@szott ki az ablakon, mondjuk veszélyeztetett falvakban felállítandó rendõrségre költötte volna, már emelném a kalapom.
Na, az cseszett volna be, kb. azzal egyenértékû, mintha személyi hitelt vennénk fel a rezsi fizetésére. Az alapelgondolás még jó lett volna, vagyis hogy adósságcsökkentésre fordítani a "talált pénzt", csak épp akkor a munkát ennek kellett volna alárendelni, és nem olyan kommunikációt, illetve külpolitikát folytatni, amely áttételesen, a devizaárfolyamokon keresztül mindezt lerombolja.
Jó kérdés. :-) Nem értek egyet a magyargyalázással, bárki mondja. Ha az írást részleteiben nézzük, akkor mindegyikben van igazság, de sem a genetikailag alávaló magyarozást, sem a csicska magyarozást nem helyeslem...
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én már veszekedtem vele régebben emiatt, csak sajnos tényleg igaza van valahol. Ezt a "mindenkit egy kalap alá" stílust nem tartom célravezetõnek, és nem csak magyarokkal szemben. De sajnos azért is nem kezdtem neki újra a vitának, mert nem látom én sem a megoldást. Ha Orbán azt a manyup pénzt amit "államadósság csökkentésre" b@szott ki az ablakon, mondjuk veszélyeztetett falvakban felállítandó rendõrségre költötte volna, már emelném a kalapom. Lehet hogy a gazdasági kátyúból nem húzna ki, de legalább talán valami rendhez hasonlatos dolog sülne ki belõle...
Nem. Az a gond vele, hogy mást ugyanezért a véleményért még akár olyan fél évvel, évvel ezelõtt is a "hazaáruló", "zsidó", "féreg", "semmirekellõ", stb. szavak által felvázolt halmazba helyezett volna el. Szóval még szokni kell az átmenetet, hogyan lesz valaki holmi "nemzetvédõbõl" "nemzetgyalázó".
Anglia is tele van pakikkal,Londonban sokkal több az idegen mint az angol.Szerintem az angol nagyvárosokban sokkal több öreget kinyír az ottani csõcselék mint itthon,már film is van errõl Harry Brown a címe.Ha kritizálod az itthoni kisebbségi politikát ilyen alapon nyugodtan lehetne az angolokét is.
Nem, nem vagy szar tõle, csak gondold azt, hogy ha mástól olvasnád ugyanezt, akkor azt minek tartanád most, vagy tartottad volna évekkel ezelõtt. Na, az vagy.
Nyugodtan, ugye nem gondolod rolam egy pillanatig sem hogy kozzoseget vallalok a vilag csicskaival.
A ciganyoknak vadonatuj hazakat epitgettek (linkeljem?) mikozben dolgozo magyarok kerulnek utcara. A falun elo nagyszuleiteket keptelenek vagytok megvedeni par senkihazi ciganytol, aki meg ez ellen tenni probal azt ilyen olyan indokokkal tamadjatok.
Ha ezt nevezitek magyarsagnak akkor igen, nyugodtan nevezz hontalannak, meg az is jobb mint az a csicskasag amit muveltek.
Ha meg megnezed kinek a tulajdonaban vannak az orszag javai, nyugodtan nevezheted magadat is hontalannak, egyel enyhebb fokozatban esetleg csicskanak a sajat otthomodban.
Persze meet ezt kimondom en vagyok a szar. Szerencsere leszarom.
Ami azt illeti, neked sem kell a szomszédba menni egy kis magyarozásért.
A magyarságnek az a "fejhatása" vezetett oda ahol most tart. Én nem tudok ilyen lenni ezért sem vagyok már ott. Ahogy nézem többet nem is leszek, max olcsó nyaralásnak jó már az az ország.
Jó szerencsére jó távol vagyok onnan. Szerencsére a forint is szar így olcsóbban tudok ottani dolgokat vásárolni. Nekem csak jó a balfaszoskodásotok. (ezt az utóbbit nem rád értem)
És? Hülyét csináltak magukból, azon kívül kinek-minek ártottak? Talán sértették a parlament méltóságát, BUHAHAHA,.. tekintélyét BRUHAHAHAHAHA? Miért van az, hogy ezeket az állítólagos értékeket csak kívülállók sérthetik meg, és a bentiek sosem?
A kuruc.info-ról meg annyit, náluk a hírszolgáltatás része a kommentár, míg az Index esetében ez egy jópofa, és teljesen egyszeri, alkalmi ökörködés volt.
Engem zavart az a performance amit elõadott az a két jó képességû "mûsorvezetõ". Mégis csak a parlamentben "vagyunk" na és nem valami discoban.
Ha téged nem zavart az elég baj.
A kuruc.infós vonal pedig úgy jött a képbe, hogy kb hasonlóan próbálják sugalni, hogy szerintük mi a jó és mi a rossz, tehát kommentelik az eseményeket, véleményt próbálnak formálni. Ahogy a kuruc próbálkozásai, ugyanúgy az övüké is lepereg rólam, de a "magas" szintû magyarokról nem hiszem .
kb. ráakarják erõszakolni az országra hogy imf et vegyen fel
És már megint ott tartunk, hogy a gaz, galád világ összefogott drága és nemes országunk ellen...
Az alapszitu az, hogy Magyarország többet költ, mint amennyi bevétele van, azonban a hiányt valahonnan finanszíroznia kell. Ez történhet egyrészt a piacról, államkötvény formájában, és történhet nemzetközi intézményektõl kapott hitelek révén: nagyon leegyszerûsítve, az utóbbiak számára fontosabb a stabilitás, mint a pénzügyi haszon, míg az elõbbiek egyértelmûen a nagyobb haszonról szólnak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az utóbbiak esetében a kamat általában alacsonyabb, de feltételeik lehetnek az állam gazdálkodásával kapcsolatban, míg az elõbbiek nem szólnak bele semmibe, viszont kamarfelárban mondják el a véleményüket. A mi drága kormányunk gazdasági szabadságharca - jól mutatja az ország lakosainak szellemi képességeit, hogy simán bekajálták ezt a süketelést - azt jelenti, hogy nem akarunk úgymond függni mindenféle nemzetközi intézménytõl, mi inkább jobban akarunk függni akár Kínától, akár az araboktól, mert az valamiért jobb. Szóval ezeket a nemzetközi intézményeket elzavarjuk a rákba azzal, hogy a szabadságharc keretében majd szerzünk pénzt máshonnan, mely a piacot jelenti. Nos, a piaci szereplõk ugyebár nem szólnak bele, csak számolgatnak magukban: itt ez az ország, amely jól láthatóan rá van szorulva a pénzre, azonban annyira segghülyék, hogy a szalonnacionalista retorika érdekében elzavarják a kedvezõbb finanszírozást nyújtó lehetõségeket; pluszban van egy inkompetens, a valósággal állandó harcban álló, a költségvetésért felelõs miniszterük, akiben a miniszterelnök minden baromsága ellenére következetesen megbízik, és akitõl a gazdasági tervezés olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtõl; továbbá a jogszabályi környezetük kezd annyira kiszámítható lenni, mint a lottósorsolás. Egyszóval a gödör alján vannak, de ahelyett, hogy megpróbálnának kimászni, még ásnak is tovább. (A sátán szolgáinak tartott hitelminõsítõk sem csinálnak mást, mint az állam eme tevékenységének minõsítését megjelenítik egy skálán.) Mivel egy ilyen helyzetben kérdéses, hogy a nekünk adott pénzt visszakapják-e, ezért szépen hozzácsapnak egy kockázati felárat. Ilyen környezetben az ÁKK megpróbálna államkötvényt kibocsátani, csak épp azt látja, hogy az elõbbiek miatt a jegybanki kamatozású államkötvénye a kutyának sem kell, mert a kockázatok miatt a befektetõk nagyobb kamatokat akarnak. Erre a helyzetre - nem pedig azért, mert Simor a sátán szolgája - csak kamatemelés lehet a válasz, amivel persze a jóképességû miniszterünk megint nem számol, és újfent borítja a költségvetésnek nevezett tákolmányt az alapkamat miatt emelkedõ adósságszolgálat.
És akkor tegyük hozzá, hogy a hülyeség eme tobzódása egy kialakuló gazdasági világválság kellõs közepén történik.
Szóval amit te ráerõszakolásnak gondolsz, az nem más, mint sima gazdasági racionalitás, amit pedig nem kevés eufemizmussal sikertelen hitelcsökkentõ programnak becézel, az pedig a gazdasági irracionalitás maga.
Igen, az államadósság emelkedésében jelentõs szerepe volt a Gyurcsány-kormánynak, de már a Medgyessy-kormány 100 napos programjának is. De ehhez csapjuk hozzá a száznapos program szavazatait, azaz, hogy kik is szavaztak igennel akkor, valamint a Gyurcsány-kormány alatt tolt gazdasági demagógiát az ellenzék részérõl. Az viszont már 100%-ban az Orbán-kormány sara, 2/3-os parlamenti többséggel a háta mögött érdemben SEMMIT sem tudott kezdeni az adóssággal, mert neki fontosabb a gazdasági-politikai szabadságharc, mint az ország helyzete: a zemúútnyóócév gazdasági demagógiája után, a neaZemberekkelfizettessékmeg ideológiáját lecserélték a debizonyaZemberekkelfizettetjükmeg-re, miközben simán lenne az országnak mozgástere, csak épp abba Orbán nem hajlandó belelépni, mert a fantazmagóriájával nem egyezik. Szintén ennek a kormánynak a sara, hogy az EUR lassan féléve 300 Ft felett van, így hiába csökkent a nettó adósságunk, az emelkedõ, illetve magas árfolyam miatt a bruttó adósság magasabb, mint a kormányváltás elõtt volt! Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy a manyup-pénzek egy részét is betolta erre a célra - hatás látható.
Végül pedig két ábra azoknak, akik a színes-szagos képeket szeretik.
Elsõ grafikon: államadósság alakulása milliárd forintban, 2008. januárjától máig (zöld: teljes, piros: forintadósság, sárga: devizaadóság) Második grafikon: MNB hivatalos EUR-árfolyama 2008. január 1-tõl máig
Az árfolyam-grafikonon szépen ki lehet keresni a jelenlegi kormány áldásos tevékenységeinek idõpontjait, és a devizaadósság változása hogyan korrelál mindezzel. Továbbá az adóssággfrafikonon az is nagyszerûen látszik, hogy a tavasszal betolt manyup-pénzek eredménye hogyan vált semmivé szeptemberre.
Szóval lehet továbbra is alternatív valóságot kreálni arra, hogyan esküdött össze ellenünk a világ és próbál rabigába hajtani, de minél hamarabb ébrednek fel az emberek ebbõl a kellemes önhazugságból, annál kevésbé lesz fájdalmas szembenézni a valóság okozta csalódásokkal.
U.i.: Aki az adatok forrásába akarna belekötni, az beszélje meg az mnb.hu-val, illetve az akk.hu-val.
"Az Index szerkesztõsége levelet kapott az Országgyûlés Sajtószolgálatától, amelyben közölték, az Országgyûlés házvezetése úgy döntött, hogy az Index újságírói részére „2011. december 21-tõl az Országházba és a Képviselõi Irodaházba parlamenti belépõ nem adható ki mindaddig, amíg az Országgyûlés elnöke megfelelõ garanciát nem kap arra, hogy a hírportál újságírói tiszteletben tartják az Országgyûlés méltóságát és betartják a parlamenti tudósításra vonatkozó rendelkezéseket és szabályokat.”
Amíg sikerül megállapodni az ügyben, addig az Index újságírói képzeletükre is kénytelenek hagyatkozni. Így felkértük Vak Palit, az Index tudományos fõmunkatársát, hogy szívcsakráját tágra nyitva próbálja közvetíteni a parlamenti történéseket."
Nem fanatizmusnak hívják, hanem gõgnek. Ha az ország becsõdöl, ha a fene fenét eszik, akkor sem vallják be, hogy erõteljesen elbaszarintották ezt a másfél évet, a fidesz mégsem megoldás, hanem még nagyobb probléma.
Nincs nagyobb feladat annál, mint kimondani: nem nekünk volt igazunk.
Én nem így látom. Nem hitelfelvételrõl tárgyalnak hanem egy majdani hitelfelvételrõl. Ha bizonyított is, hogy ennek érdekében gyakorolnak nyomást a kormányra, akkor is csak a feltételek szigorítása érdekében. Ez sajnos az üzleti életben, cégek, üzletemberek között is így mûködik, ilyen a kapitalizmus.
Értem én, hogy hívõ vagy, de könyörgöm, legalább a tényeket vedd észre! Mi zajlott az elmúlt másfél évben? Drasztikusan zuhant a forint, egekben a benzinár, az egész nyugati világgal "harcban" állunk, a magyar lakosság csúszik lefelé a lejtõn, padlón a gazdaság, stb.
Magyarázhatsz, amit akarsz, de kedves vezetõd hiába harcol mindenki ellen, ha egyszer az átlag magyar sz*pja meg...és egyre nagyobb adagban!
egyelõre arról beszélünk, hogy a fidesz ellõtt ~500 milliárd ft-nyi imf hitelt még 2010-ben, a fidesz luxemburgban vett fel az imfnél kedvezõtlenebb hiteleket, a fidesz hivta vissza(!!!!!!) az imf-et, akik a fidesz baromságai elleni nyomásgyakorlásként leléptek - egyelõre. a fidesz eközben azt nyilatkozza, hogy januárban jönnek vissza és megállapodunk velük.
nekem nem úgy tünik hogy az imf tolja ide magát... és hitelre sem az imf miatt van szüksége az országnak :)
egyébként gondolom te is mész a providenthez 63%-os napihitelért, ha közben a (mocskos) otp 17%-on adna személyi hitelt... nemtom, sztem jobb keserû szájjizzel odakuncsorogni 17%-osért, nem?
---
sztem jó a meglátásod, miszerint érdekcsoportok vannak az egyik oldalon, ezért is nemértem hogy a putyini csapatot miért országmegmentõként látod, miközben az csak egy másik érdekcsoport, aki nagy ívben szarik az ország népére....
politikai motiváció? :D ha van egy nemzeti érzelmû politikus, aki azt látja hogy hát az országnak fontos részvényeit, cégeit akarja vagy eladogatja, nem elég ok ráförmedni?
egyelõre arról beszélünk, hogy a fidesz elkezdett egy sikertelen hitelcsökkentõ programot, majd elzavarta az imf et, ezt követõen pedig leminõsítették az országot... de felvett imf et a fidesz vagy nem ? nem tudom észrevetted e, kb. ráakarják erõszakolni az országra hogy imf et vegyen fel, és ennek érdekében ha kell le is minõsítenek minket csak hogy elússzon a forint az árfolyamon aminek a látszata adóságemelkedés. de ha majd a kényszer mégis elhúzza a parasztot majd beszélünk
aha - biztosan jogos és jogszerû eljárás és ítélet lehetett, elvégre ez oroszország te pedig még gyurcsány bûneinél is jobban ismered hodorovszkij szörnyûségeit :)
(nem azt mondom, hogy ártatlan, de aki nem látja a politikai motivációt az ellene lefojtatott szemfényvesztésben, az vak)