De jó, hogy megértettél... Annak idején senki nem hitt nekem, teljesen hülyének néztek. Csak 7 évvel késõbb döbbentem rá, hogy tkp. mi is történt velem akkor.
Nem félek, hiszen tudtam, ez a sorsom, s ezzel még nem is vagyok egyedül. Nem tudom, más hogyan van ezzel, de ahogy öregedtem, egyre inkább kíváncsi lettem: milyen lesz, ha egyszer az úr magához szólít, s visszavonhatatlanul menni kell?
Nem mondom, hogy vártam a pillanatot, de amikor eljött, nem rettegtem, nem féltem, egy-szerûen tudomásul vettem: elérkezett. Ahol vagyok, innen már nincs visszaút. Lehet az orvos-tudomány bármilyen fejlett is, innen már nem lehet visszalépni.
Furcsa érzés. Nem érzem a végtagjaim, de mégis tudom, hogy vannak. Olyan az egész, mintha be lennék zárva valahova, s ha tapogatózom, akkor rugalmas, lágy valamit érzek ma-gam körül. Ez a valami teljesen körbevesz, idõnként az az érzésem, hogy ha akarok, akkor körbe tudok fordulni, a fejem tetejére állhatok, de ez csak érzés... Az egész, talán az a legjobb kifejezés erre az állapotra, egy végtelen lebegés...
érzem, hamarosan vége lesz ennek is...
Nem tudom, hogy akik azt állítják, hogy lepereg a halál elõtti pillanatban az élet filmje, azok vajon ugyanezt az érzést élték-e meg? Lehet, hogy ahol én vagyok, ilyen mélyre senki se jutott?
Jaj, ez butaság, hiszen mindenki eljut egyszer ide, legfeljebb nem jött még senki vissza.
Akkor, nem tehetek semmit ellene, nézzük, mi vár rám, minek nézek elébe? Persze semmi se történik. Illetve ez egy olyan állapot, hogy minden, amit eddig megéltem, az ugyanabba a pillanatba van sûrítve. Látom az életemet... Vagy az is lehet, hogy az életeimet! Mert kalmár vagyok, és színpompás ruhát hordok, azt hiszem, a hajómat várom a velencei mólón... azaz nem, mert egy rácson keresztül lesem a Boszporusz hullámait, s arra várok, hogy a szultán szólítson...
Hát, nem tudom, nem lehet az ember egyszerre férfi is meg nõ is, nem lehet Velencében, s ugyanakkor Sztambulban, a szultán palotájában... Persze nem nõ vagyok, hanem eunuch... ezt talán még borzasztóbb... látom az eddigi életeimet, nem tudok köztük különbséget tenni. Mamutszagot érzek, és illatos tömjénfüstöt kavargat az indiai palotában bujkáló szellõ. Ki vagyok, illetve voltam?
Úgy érzem ebben a pillanatban, hogy nem tudom, ki is az, aki hamarosan meghal. Mintha nem lenne közöm hozzá. Emlékszem, de az emlékek egyre halványabbak lesznek.
Várom a megváltó halált.
Lebegek a világmindenségben. Kellemes tudat, érzem, hogy tökéletesen elváltam a testem-tõl, de hiába keresem, sehol se látom, pedig azt mondják, hogy aki kilép a testébõl, az látja a hozzátartozóit, amint siratják...
Engem, úgy látszik, senki se sirat. Nem kellhettem senkinek az életben. Biztosan gonosz voltam, és így bûnhõdöm.
Ki is voltam?
Már nem tudok visszaemlékezni. és hiába erõltetem az agyam, ami kihullott a fogyó-haló agysejtekkel együtt, sajnos, végérvényesen elveszett számomra! Remélem a teljes elmúlás kellemes lesz. Mindig úgy képzeltem, hogy lebegek, mint most, és feldereng a távolban, mint egy folyosó végén az isteni fény, s én közeledem hozzá, egészen addig, amíg teljesen körbe nem vesz. úgy képzeltem, hogy amint a fénybe érek teljesen, addigra halok meg visszavonha-tatlanul, s akkor érkezem meg a túlvilágra.
A lebegés tart, de valami kellemetlen közeleg.
Mindenki megérzi a közeledõ veszélyt.
úgy érzem, valami hatalmas, soha nem történt átalakulás vár rám, és ez nem lesz kellemes.
Vajon fáj a halál?
Sose gondoltam erre.
Jézusom! Ez õrület! Sikítani szeretnék a kíntól, de nem tudok. Nincs szám, amit tágra nyis-sak, nincs öklöm, amit összeszorítsak, csak a mindent betöltõ fájdalom van. Megpróbálok menekülni, összegömbölyödöm, rúgni próbálok, de minden hiába.
Sikoltanék a rémülettõl, mert valami középkori kín vár rám! Tudom!
Embertelen halálnem volt, amikor a bûnöst elevenen bevarrták egy frissen megnyúzott ló bõrébe. A szerencsétlent nemcsak a nyüvek rágták, hanem a rászáradó, s egyre zsugorodó lóbõr halálra szorította, kipréselte belõle a lelket.
Rettegek, hogy ilyen vég vár rám!
De miért, Istenem, miért?
Semmi rosszat nem tettem! Hiába akarok emlékezni, már semmi se jut az eszembe abból, amit életemben, vagy bármelyik életemben tettem. úgy érzem, mintha egy feneketlen, sötét szakadék választana el az életemtõl, az emlékeim a túloldalon maradtak, teljesen üres az agyam, már semmit se tudok! Tökéletes nihil van az agyam helyén!
Miért ilyen borzalmas a halál?
Miért veszi el az összes emléket?
Miért nem vihetem magammal a túlvilágra?
Miért... miért... miért...
Talán azért, hogy ne vágyjak vissza az eddigi életbe? De akkor nem tudom a másvilágról segíteni az itt maradottakat! Istenem, miért ilyen kegyetlen az elmúlás?
és miért nem múlik el legalább a rettegés is az emlékekkel?
A félelmet miért kell magammal cipelnem a túlvilágra?
Jézus-Mária! õrület! Elviselhetetlenül fáj!
Mintha abroncs szorítaná a fejem!
Mintha a lóbõr már teljesen a testemre zsugorodott volna! Miért nincs lábam, hogy leg-alább megpróbálnék menekülni, kievickélni innen.
De hol vagyok? Ez már nem az ûrbeli kellemes lebegés! Talán csak nem a pokolra jutok? Nem, azt nem érdemeltem meg!
Akkor hova?
és miért ilyen kínok között?
Tudom, már csak pár pillanat, és megérkezem a túlvilágra. Ott majd megbékélek, meg-nyugszom, úgy látszik, át kell esnem ezen a megpróbáltatáson. Ott biztosan jobb lesz!
Hirtelen, mintha valami robbanna, mintha engedne az észtveszejtõ szorítás, megszûnik minden kín. Mint a villám siklom elõre.
Borzalmas!
Nem!
Nem akarok itt maradni! Ez nem lehet a túlvilág!
Pedig minden jel arra mutat, hogy ott vagyok. Már teljesen megszûnt a tudatom. Már semmit se tudok, tökéletesen üres az agyam. Csak az érzékszerveim mûködnek. Lehet, hogy azok halnak meg utoljára? Hisz a halott körme és haja még sokáig növekszik...
Azt hiszem, a szemem felfogja a fény és árnyék különbözõségét.
Hihetetlenül vakít minden. Utálok itt lenni.
A bõröm érzi a fertelmes hideget. Gyûlölöm ezt a közeget.
Vaskapocsként szorítják össze a bokám. Hiszen ez rosszabb, mint az inkvizíció börtöne!
Istenem, a lábamnál fogva felakasztanak! Nem bír ki egy ember ennyi szenvedést!
Vissza! Vissza akarok menni! Nem akarok meghalni! Nem!
Innen valóban nincs visszaút? Üvölteni kell! Hangosan, hogy az egész világ meghallja: Vissza akarok menni! Vissza! Vissza!
A hangszálaim megfeszülnek, a fejem vörös lesz, s érzem, hogy tüdõmbe levegõ áramlik.
Megmenekülhetek?
A fülem hangokat érzékel.
Nem tudom, ki és mit mond, mert nem tudok különbséget tenni hangok és zörejek között, valami ilyesmit hallok:
Ezt tekintsétek egyféle átfogó véleménynek. Nem pont a halálról szól de érínti azt. Tehát az állásfoglalásom tudomány és misztika témakörben a következõ...
Nem szabad nem hinni, a tudományban meg az evulúcióban.
Az evolúció bizonyítottan létezett. Viszont sok aspektusára még nem találtak választ. Pl. Tudósok kiderítették, hogy ha az evulúció olyan gyorsan zajlana, mint ahoyg eddig megfigyeltük, akkor most tartanánk kb a vizi élõlényeknél.
És mire a nep porrá égeti a földet, talán már a gerincesekig is eljutnánk.
Hiszem hogy a bibliában nagy igazságokat írnak, le de ne felejtéstek el hogy a bibliát EMBEREK ÍRTÁK! Valószínûleg van benne isteni sugallat, mint ahogy mindenben, de az évszázadok folyamán ezerszer átírták, mindenki a saját szája íze szerint módosította. Pl. A reinkarnáció konkrétan benne volt, de I. Justinius császár feleségül vett egy utca k****vát, és annak a kérésére összehívott egy zsinatot, amin ezt kivették belõlle.
Ez van a vallásokkal is. Mindenkí úgy alakítja ahogy akarja. Sztem a vallások annak idején rátaláltak a tudás kis darabkájira, de ahaelyett hogy összerakták volna õket, mindegyik kikiáltottta, hogy csak õk tudják az igazi titkot és a többiek menjenek a fenébe.
Egy nõ mondta valami természetfilben, hogy "a világ sokkal gazdagabb, mint anminek látszik". Ezzel 100%-g egyetértek. A természetfelettiben viszont nem hiszek. Furcsa? Egyáltalán nem! Szerintem mindem megmagyarázható tudományosan. Még akkor is ha az természetfeletinek tûnik. Idõvel rá fogunk jönni hogy ezek a dolgok, amit ma kétkedéssel fogadunk természetesek. Szellmek, túlvilág, reinkarnáció, aura, csakra, isten, nem tartoznak a természetfeletti tartományba, hanem ezek a természet, a világ részei. Semmi sincs a természet fölött, csak mi a kicsinyes megértésünkel gondoljuk úgy.
Pl. Régóta mondják tényként a tudósok, sõt mostanában egyre töbször, hogy nem csak ez a világ van hanem, akár végtelenszámú világ/univerzum létezhet alig egy miliméternyire a mienk melett. Mi van ha a halálközeli élmények, a asztráli projeciót végzõk, a jógik, a meditácoózók, a eltávozottak lelkei, harmadik szem élményeket átélõk , ezekbe a más dimenziókba/világokba ruccannnak ki. (na jó halottaknál a kiruccanás kicsit ovább tart. ) Röviden szólva. Mi van ha a másviág csak egy másik dimenzió?
Hiszek istenben is. De nem a nagyszakállú öregúrban akivel majd kínos ügyeim lesznek ha meghalok, hanem inkább valami egyetemes dolgban. A bibliában van erre egy remek sor, ami valahogy nem illik bele. (Biztos bennehagyták az emberek. ) "Isten bennetek van és körülöttetek. Ott van a kõben a fában és a bennetek. Törd szét a követ, hasítsd szét a fát és és ott leszek." -Nagyon furcsák ezek a szavak. Mikor elõször hívták fel rá a figyelmemet, valami oylasmit éreztem amire nincs szó. Nem azt mondom, hogy megvilágosodás, mert az gagyin hangzana, de minden a helyére kattant. Ráadásul ennek az idézetnek a megfelelõe, szinte minde vallásban, legyen az bármilyen õsi és távoli felbukkan.
Jómagam nagyon hitetlen voltam, Vérmateralista. (Jó régen volt.)
Anya járt a Reikire. Én persze egy kukkot sem hittem belõlle. Megjegyzem sosem végeztem el a reikit, de aféle "majd én bebizonyítom, hogy marhaságaz egész" alapon elvégeztem néhány gyakorlatot. Nagyon meglepõ volt, hogy elsõre sikerültek. Anya szerint ez nem volt vélelen.
De persze akkor sem fogadam el, és komolyan hónapokig, kiséleteztem vele. Végül már anya (aki áldott, kedves ember) is elküldött a fenébe hogy ne tesztelgessem már. Ne gondoljatok nagy dolgokra. (Auraérzékelés, energiaáromoltatás, az aura alsóbb rétegeinek észrevétele. (elmosódotság.) Csakraérzékelés. (Amikor valaki felett elhúzod a kezed meleg/hideg és bizsereg. Komolyan hetekig kisrleteztem vele, amíg kizártam hogy a testhõ legyek amit érzek. Jó két méter magasságban már nem lehetett az. ))
Mig végül kénytelen voltam elismerni, hogy ezek bizony lézehetnek. Azóta érdseklõdõ vagyok de semmit sem hiszek el elsõre. Mindenk komyolan megvizsgálok mielõtt igazságnak fogadám el. Mivel ezeket megtapasztaltam és mások is megerõsítették, elfogadtam igazságnak.
Huh jól kiirtam magam mi? Bocs ha hosszú lett, csak kikívánkozott.
Elég hasonlóan látjuk a témát. És amúgy én is ateista/materialista voltam. És valahogy pont így kezdtem ezt az energia témát, bár nem reiki kapcsán, de az tökmindegy:)
Én mindig ez a nick voltam. Ide viszont már jó két éve nem írtam. Viszont más fórumokon már leírtam ezeket. Ezekbõl szerkesztettem össze ezt az írást és a fõbb ilyen féle fórumokba beírtam.
sz4abolcs
Nem az a lényeg, hogy nekem mi a foglalkozásom, hanem az, hogy minden nézõpont kérdése, még a halál is..kb. erre próbáltam utalni az írásommal.
Tenyleg nezopont kerdese, hisz nagyon nem mindegy, hogy a fold folul, vagy a fold alol nezed :)
jaja, a dolgok semmilyenek, mi töltjuk meg õket tartalommal... pozitivval, negativval stb :)
Prof Will: nem csak biblia létezik, katolikuson kivul léteznek sokkal régebbi és sokkal toleránsabb vallások is, amik ráadásul nem is vallásnak hivják magukat, mert az butaság lenne... amikrõl szolnak azok ott vannak minden emberben, és elõbb utobb felszinre törnek, mert ez a dolgok rendje... :)
Nagyon jó. vannak még karizmatikus, gnosztikus. stb hitek is. Szándékosan nem nevezem õket én sem vallásnak, mert kicsit pejoratív már az értelme sajnos ennek a szónak is.
Abban biztos vagyok, hogy minden, hitre épülõ szervezõdésnek egyazon célja van: megtalálni az utat Istenhez. Olyanok ezek a vallások, mint a kerék küllõi: középen összetalálkoznak...
A bibliát csak példának említettem meg. Mivel a fórumra látogatók nagy része valszeg keresztyén ezért olyan könyvet hoztam fel amit biztos mindenki ismer, legalább említés szintjén.
Ugyanezzel az erõvel mondhattam volna az Egyiptomi halotak könyvét, amely kicsit kacifántosabban (ugye ezt is emberek írták) de uyganúgy szól életrõl, halálról, lélekvándorlásról stb.
A legmocsokabb dolog az életben a vége. Vagyis, kemény egy dolog. Elveszi egy csomó idodet és mit kapsz a végén? Belehalsz. Ez lenne a jutalom? A halál a bónusz, vagy mi? Azt hiszem, hogy pont fordítva muködik ez az egész.. Meghalni kéne eloször - letudni rögtön. Aztán jönne az öregek otthona. Ha már eleget fiatalodtál, akkor onnan kirúgnak. Kapsz egy aranyórát. Dolgozni mész. Ledolgozol negyven évet, amíg végre elég fiatal vagy ahhoz, hogy visszavonulhass és élvezd az életet. Bulizol, piálsz, kipróbálod a kábítószert. Közben felkészülsz az iskolákra - egyetem, középiskola, majd az általános. Utána kiskölyök leszel és annyit játszol, amennyi csak belédfér. Nincsen felelosség egyáltalán a válladon. Aztán bebújsz egy kellemes, meleg helyre, ahol lebegve töltöd az utolsó kilenc hónapodat és alaposan kipihened magad. Végül pedig egy hatalmas, eksztatikus orgazmusban kimúlsz a világból...
elég depreszív hozzáállás, asztem a vége lesz a legjobb. Amikor megtudod a poént, hogy valójában nem is éltél, csak álmodtad, vagy kölcsönvetted a testedet, vagy mittudomén, még nem jártam az alagútban.
arra nem gondolt senki hogy se elõtte sem utána nincs semmi? ezt az emberek csak saját maguk megnyugtatására találták ki? mert ez is könnyen meglehet.
én sem tudok semmi különöset , de van feltételezésem: 1.Az ember álmodja az egészet! és mikor meghal akkor fog ujjászületni egy anya által ( egyértelmû hogy akkor már fogalmunk se lesz elõzõ életünkrõl) 2.A túlvilág valóban létezik ( ahová a lelkünk felvándorol és ott lesz egy "hatalmas" világ ahol mindenki örök életben él ... viszont itt elég fura lenne mert ott lenne pl Hitler , Sztálin csak hogy két jómadarat említsek) 3.Van Menyország és Pokol itt szelektálódik két felé az emberiség a tulajdonságuk alapján! Viszont ha valaki a Pokolra kerül örökké a pokolban fog "égni".. abszurd! 4. Ujjászületünk egy állat képében (bár ez lehet hogy csak mese) ----> Nekem már volt egy balesetem amikor egy motorral nekicsapódtam egy villanyoszlopnak , na akkor LEPERGETT elõttem az egész életem (abban a 3-4mpben, ezóta ELHISZEM ezt a részt , ez tuti hogy van ha elkerülsz a haláli állapotba!!!!!)
Ha semmiben sem hiszel akkor valószínüleg oda is fogsz kerûlni. Szerintem ez maga a pokol.
"viszont itt elég fura lenne mert ott lenne pl Hitler , Sztálin csak hogy két jómadarat említsek"
Nem baj õket majd mindennap jól elverjük. Mondjuk ha van reinkarnáció akkr Sztálin+Hitler már réh újjászülettek. Esetleg anya és kisfia képében. :)
"Ha semmiben sem hiszel akkor valószínüleg oda is fogsz kerûlni. Szerintem ez maga a pokol."
Nem kizárt hogy tényleg van valami ilyesmi. Ne becsüljétek alá az emberi elme képességeit. Ez elég furcsa lessz.
Szóval . Szerintem van reinkarnáció, viszont az, hogy mi történik velünk a születésig az változó. Mivel az már bizonyított, hogy rengeteg sík/dimenzió létezik, akkor a tulvilág akár egy msáik dimenzió is lehet. A hitnek és az akaratnak nagy hatalma lehet. Ha több millióan/,illiárdan hiszn nek a földön a menyországban, akkor nem kizárt, hogy létrehoznak egy kis zsebsíkot, ami tényleg a menny? Persze ezt is mindenki máshogy éli meg. - ezt inkább nem boncolgatom tovább, mert nagyon hosszú lenne és mindjárt mennem kell. Közkivánatra beírom az egészet.
Sokan azt szokták felhozni, hogy hogy lehet, hogy régen csak 20000-ember reinkarnálódott, most meg van 6-milliárd. Az a baj, hogy ezeket a dolgokat nehezen, vagy egyáltalán nem fogjuk fel. Kb. Annyi sejtésünk lehet a dolgokról mint a borospohárnak, a benne lévõ bor évjáratáról. Nagyon sok összegyûjtött reinkarnációs élmény van amikor az alany nem embernek emlékszik vissza hanem ufónak. - Érdekes. - Olyan részletesen írja le hogy nagyon komoly fizikai ismeretek kellenének ehez. Amit mondjuk egy dokmunkás nem biztos, hogy tud. Sokan meg emberként olyan idegen helyeket írtak lee, ami egyértelmûen nem a mif ölédünkön van. Pár kutató szerint, ha végtelen számú világ létezik, akkor ezek között is lehet átjárása a lelkeknek. (EZ nagyon menõ, mert akkor már most kikötöm, hogy köv életemben lovag akarok lenni. :) )
Nagyon sok lélek vár "fönnt" arra hogy a Földre születhessen. Én olyasmit olvastam, hogy ennek akkora az esélye (egy hasonlattal élve), mintha úsznál az óceánban és valahová bedobnának egy úszógumit. Te jössz felfelé a felszín felé és pontosan beletalálsz az úszógumi közepébe. Szóval nagyon meg kell becsülnünk ezt a lehetõséget, hogy itt fejlõdhet, gyûjthet tapasztalatokat a lelkünk :)
És mi van akkor, ha a reinkarnáció maga a bibliában is emlegetett tisztítótûz? Nem éltél olyan életet mint ahogy azt isten elvárta tõlled, de nem is voltál gonosztevõ. Így kapsz még egy esélyt istentõl. Ezzel a lélek dologgal meg úgy vagyok, hogy meg van a saját véleményem. Szerintem a lelkünk része istennek és ha meghalunk és tegyük fel a mennybe jutunk lekünk ismét istené lesz, de még is megmarad az önnáló tudatunk de valahól még is isten egy darabkája leszünk. Hm hát ez így leírva picit bonyolúltnak hangzik..... Na mindegy majd ha meghalok akkor az égi internetten keresztûl beírom ide, hogy igazam volt e vagy sem
De ha te semmi vagy, akkor nem fogsz unatkozni mert nem tudsz. Mint a számítógépes program meg az áramszünet. Az ember nem tudja elképzelni, hogy véget ér az élete, ezért kitalál mindent.
Nem félek a haláltól 2004.10.25-e óta!!!!!!!!!!!!!
Sok szerzetes szerint, ha valaki a semmiben hisz akkor a semmi vár rá. Ekkor is van sztem valami, csak az ember nem tudatosan éli meg.
"Nem félek a haláltól 2004.10.25-e óta!!!!!!!!!!!!!"
Mi volt akkor?
Állítólag a halottak egy ideig itt vannak még a közelben. Rokonunk fárje meghalt 96-éves korában. Nagyon szigorú de jószivû bácsi volt. Körülötte mindig rendnek kelett lennie. Azt mondta ha õ nem lenne akkor senki sem vigyázna a házra. Serény ember volt, mindig tett vett a házban. A kis neszei hozzátartoztak a házhoz. Tudom mert sokat voltam ott kis koromban. Sokat mesélt a háborúkról. (Szegény mindkettõben volt katona.)Én meg nagyon szerettem ezért. Hirtelen halt meg. Egy nap rosszul érezte magát és két nap múlva már elment. DE egyre azt mondta hogy csak legyen jobban, majd rendbetesz õ mindent a házban. :) És úgy is tett. A felesége mondta hogy a temetése után, a kis neszek, amiket a házban keltett, tovább folytatódttak. Papó nyilván tovább tette a dolgát. Én már akkor voltam olyan nagy, (Kemény 11-éves.)hogy nem igazán hittem el. És tényleg. Máig nem tudom megmagyarázni, de tényleg mintha még mindig ot lett volna. A neszek, ahogy leül a hintaszére. A drága szivar illata. (Nem valami bivódott régi szag, hanem a frissen rágyújtott szivar szaga.) Én is amikor a széke elõtt ûltem, amibõl minig mesélt nekem, olyan erõsen éreztem hogy van ott valaki, hogy... sajna nincs viszonítási alapom. Így ment vagy egy hétig. Mindig látogattam a nénit, hoyg megnézzem hogy van+ papóval is szivesen akartam találkozni, egy nap viszont amikor bementem a házba érezni lehetet, hogy már csak egy valaki lakja. Nem tudom leírni hogyan, de éreztem hogy papó most már tényleg elment. Amikor megkérdeztem a feleségét, jött a hanyattesés. Azt mondta hogy már zavarta a dolog ezért egy este jól megmondta neki(az üres háznak)fenhangon, hogy menjen már el békében,tudja, hogy mindig mindent õ akart elinténi, de most már minden el lesz rendezve. Úgy látszik megfogadta. Furcsa. Azóta kénytelen vagyok elhinni, hogy ez igaz lehet.
Veletek volt már olyan, hogy éreztétek, hogy van ott valaki, közbe meg nem is?
Hali.
"Nem félek a haláltól 2004.10.25-e óta!!!!!!!!!!!!!"
Autóbalesetet szenvedtem! Nem voltam bekötve annak köszönhetem az életem!!! Oktober 25-én éjjel ködös nyirkos idõ volt. Mentünk kocsival (én az anyósülésen ültem)és velünk szemben jött 1 teherauto refivel és a sofõrt elvakította. Ennek hatására fékezett és magcsúszott a kocsi, lesodrottunk az útról, szaltoztunk 2, kivittünk 1 villanyoszlopot és 1 jelzõtáblát. Poén képpen a kocsi maga alá gyürt, deréktól felfelé a kocsi alatt voltam( tetejére borult a kocsi). Láttam hogy mi zajlik körülöttem a nyüzsgõ embereket, a segitõ embereket és Magamat a kocsi alatt. Ezt sehogy nem láthattam volna!! Említettem h deréktól felfele kocsi alatt!!! Nem féltem és nem fájt semmim!! Ez idõ alatt egy különös jó érzés keringett bennem, NEM FÉLTEM! Az élet eggyik percrõl a másikra véget érhet, úgy hogy észre sem veszed. Pár fogam kipottyant, 6 helyen varták a buksimat és a gerincem összeropant! Amúgy jól vagyok, senki nem mondaná meg h mi történt velem. Majdnem úgy nézek ki mint akit diszkó után megvertek! Azóta nincs halálfélelmem és ennek örülök! De a történteket nem kívánom senkinek, mert 1 életen át kísérni fog! Az élet túl rövid!! Megváltozott minden, a természetem és az életfelfogásom!
Ez ojan lehet mint az AP. Ott is látják magukat kívülrõl a kilépõk.
Köszönöm hogy megosztottad ezt velünk.
Állítólag a lélek minden alvsákor kissé kilép a testbõl. Ha ez igaz akkor bye most megyek kilépni.
Ui.: Nem láttam fehér alagutat!
Mindenki különbözõképpen éli meg. Talán azért nem láttál semmit, mert "még nem jött el az idõd" Tudom, hogy ez most nagyon közhelyes volt, de akár lehetett ez is az oka.
Véleményem szerint,minden alvás egy "kis" meghalás. :) Edzünk a "nagy"-ra.
Nem. Csak jónak találtam a mondásod. Annyira meg nem kell edzeni... Még sosem halottam olyasvalakirõl akinek nem sikerült volna, szóval nem lehet olyan nehéz a dolog.
Nos én személy szerint nem éltem át ilyen élményt. De mikor nagyapám beteg volt és meghallat, történt egy érdekes dolog. Nagyanyám otthon volt a fürdõszobában és épp a mosással volt elfoglalva. Régi építésû kertes házban lakott aminek egy hosszú "folyósója" volt s azokból lehetett a különbözõ szobákba bemenni. Szóval amint nagyanyám mos, egyszer csak tisztán hallja, hogy kinyílik a lakás ajtó és hallja a lépteket, hogy jön valaki a fürdõszoba felé. Kinyitja az ajtót de senki sincsen a házban. Rá 2 percre viszont csöngetett a postás amiben benne volt a távirat a korházból, hogy a nagyapám meghalt. Mivel igen nagy fájdalmai voltak a nagyapámnak, rákos volt ezért a végstádiumban folyton morifumozták. A nõvér pedig mesélte a szüleimnek meg nagyanyámnak, hogy 2 dologról beszélt hangosan és folyamatosan. Az egyik a világháborús élményei voltak a másik pedig az, hogy folyton azt ismételgette, hogy haza akar menni.
halál után a szellem vagy a pokolba, vagy a mennybe kerül, a test a temetõbe. Feltámadáskor (mert lesz ilyen!), amikor a halottak kijönnek a sírokból, akkor a testek egyesülnek a szellemeikkel.
Akárhogy is,de én márcsak ezt is fizikai jelenségek következményeként tudom elképzelni.....Pl afféle az agyról mint bonyolult "antennarendszerrõl" leváló EM sugárzás interferenciaképe,mely talán létrejöhet s fennmaradhat bizonyos körülmények teljesülése esetén....,úgyám "bizonyos körülmények".Vagyis a halál utáni lét nem adatik meg automatikusan mindenkinek,csupán bizonyos "mázlisták" létezhetnek tovább afféle "elektromágneses kísértet" formájában.....
Vallásilag ez a túlvilágkép talán az egyiptomihoz áll legközelebb,ahol a rosszak+pechesek lelkét megette egy mitológiai szörny így õk "törlõdtek" a többiek pedig itt bolyonghattak az idõk végezetéig....,a gond csak az,hogy valószínûleg a további létezés abszolut a mázlin múlik...,(kb.mint a gömbvillám,mely létrejön de ritkán(elõfeltételek))
Ez saját iromány,kicsit nyomasztó,de én leginkább ebben tudok hinni....
Hát ha te ebben a nyomasztó dologban akarsz hinni....nemtudom te hogy vagy vele de én szeretek jó dolgokban hinni, már csak azért is hátha valóra válik...(nem vagyok naív....najó talán egy picit :P)
Ez van,ha valaki megrögzött materialista-/tudománypártolóként hinni is szeretne valamiben,ami azért még nem is oly meseszerû.....,mellesleg ha,valahogy kiderülne az igazság,bármi legyen is az,a bizonnyosság jobb lenne a hitnél......szerintem.
"mellesleg ha,valahogy kiderülne az igazság,bármi legyen is az,a bizonnyosság jobb lenne a hitnél......szerintem." Ez így van, a gond az hogy "megrögzött materialista-/tudománypártolóként" ezt nem fogod megtudni, csak amikor már úgyis mind1 .
Mondjuk ez a legalaptalanabb feltetelezes a vilagon. Kb ugyanolyan az eselye annak is, hogy az kerul a semmibe aki hisz vmiben, es az kerul ertelmes helyre, aki nem hisz benne
Tenyleg minden vallasban mashogy kezelik, azt meg ne dontse el mar senki onkenyesen, kinek van igaza :) Egy ismerosomet beszippantotta egy szekta, es azota legszentebb meggyozodese, hogy mindenki elkarhozik, aki nem az o vallasukat uzi, ez is kb hasonlo..
A kislányom (10 éves) tegnapelõtt megkérdezte tõlem, mi lesz, ha meghalunk (én materialista, ateistába hajlón, õ NAGYON értelmes gyerek)
Mit mondhattam? ELmondtam, hogy EZT mondja a Biblia, EZT a Korán, van aki a reinkarnációban hisz, van aki semmiben, stb.... Megkérdezte, õ miben higgyen? mondjam el, én mit gondolok. "nem mondhatom el. Ezt neked magadnak kell megértened. Ez az egyetlen dolog az életben, amiben nem tudsz tanácsot kérni - senkitõl."
Úgy tûnt - megértette.
Bocs ez kissé hülye kérdés de mi a kölönbség az matrialista és az ateista között?
Választ ad az értelmezõ kéziszótár. Amire nem ad választ, az nem létezik :PPP
Nem akarok beleszólni a nevelésbe, nem nekem van 10 éves gyerekem, de erre a helyes válasz a "Nem tudom". Vagy az "azt hiszem...". Nem kell a gyereket abba a tévhitbe nevelni, hogy te tudni véled az igazságot, de nem osztod meg vele/eltitkolod elõle a tiéd. Még mindig jobb egy "nem is mindentható/tudó" apuka, mint egy hazug.. És a télapó még mindig Sopronit iszik! ^^ Bár sokan idõsebb fejjel sem tudják, mi a különbség a "hiszem" és a "tudom" szavak közt, de neki menni fog gondolom én...
Tudni most sem fogod, hihetsz bármiben, de amikor megtudod az igazságot, úgyis mindegy lesz, miben hittél. Úgyhogy nem kell sopánkodni, konkrét tapasztalataink úgyis csak akkor lesznek ateistának is, hívõnek is. Gondolom én.