A kvantumfizika nem a 3 dimenziós valóságra ad jóslást, hanem a korlátozott mérési dimenziójú mérõmûszerekre. Ez a 4-5-11-26 dimenziós felcsavarodott meg görbült hülyeség csak duma.
Az EPR kiséleteknek egyenlõre nem egyértelmû, mi is a helyes értelmezése.
A QM teljes, önmagában. De attól még lehet, hogy a valóságot le lehet írni jobban is. Lehet, hogy az EPR csatolt párok fénysebességnél nagyobb sebességû kapcsolatban állnak. Ha ez igaz lenne, a relativitást nagyon át kellene dolgozni, mert az tiltja ezt.
Lehet hogy a tér, a vákum nem teljesen olyan, mint amilyennek most hisszük. Vagy magában a vákuumban terjedhet egy hatás fénysebesség felett.
Sok még a nyitott kérdés. A multidimenziók lennének a legultolsók amire tippelnék.
Igen, van egy rejtett dimeznió, a mérési irányra merõleges TÉRBELI dimenzió az, ami el van rejtve a QMben. Mert mindig csak egy adott tengelyre esõ komponensét tudod megmérni egy tulajdonságnak, soha nem az egész vektort. Mert soha se tudod elõre, hogy épp merre fog állni. Nem tudod beállítani MINDIG úgy a mûszert, hogy a tulajdonság teljes vektornak hosszát mérje.
Szerintem a 3D-s világ 2D-s lény példa nagyon nem analóg, és hibás is. Amint valamiféle kapcsolatba kerül a 2ds lény a 3ds dologgal méréseket tehet róla, vizsgálhatja azt, stb stb. én is tudok 2ds lapra 3ds dolgokról rajzot készíteni, tengely, rá elölnézet, felülnézet, oldalnézet. Amint valami másik dimenzióból átnyúl egy kéz, azt is vizsgálhatom, mérhetem, stb..
Én nem vayok egy dimenzióõrült, nem vagyok odáig az exotikus magyarázatokért, de a kvantumfizika szabályai mégis nagyon emlékeztetnek mintha lenne legalább még egy dimenzió(talán maga az idõ) Jövök a klasszikus példával, hogy kétdimenziós lényeknek a három dimenziós mozgás (és annak vetülete a kétdimenzióra) kaotikus lenne, talán õk is csak közelítéseket, határozatlanságokat tudnának felírni a kétdimenziós világukra. Mint sokan tudjuk itt, hogy az elektronfelhõket leíró hullámfüggvények tulnyomórészt komplex függvények, a komplex számok pedig egy extra dimenzióként szolgálhatnak a valóság leírására. Talán csak maga az idõ az a negyedik dimenzió amiben "ugrál" az elektron, vagy tényleg van még térdimenzió én ezt nemtudom, csak a lényeg hogy van hasonlóság a példámmal/felvetésemmel.
"oksági halmaz differenciált hatása"
Ha neked örömet okoz, mond így. De ennek annyi értelme sincs, mint a téridõnek. xD
Az elektron olyan mint egy gömb, amiben egy foton pattog.
Ha foton a gömb haladási irányával megegyezõ irányban verõdik vissza a gömb belsõ faláról, akkor menetirányban lökdösi a gömböt, ami miatt az impulzus határozatlansága nagy lesz.
Ha a gömb haladási irányára merõlegesen pattog benne a foton, akkor a gömb oldal irányú helyzete lesz bizonytalan.
Na ez a Heisenberg-határozatlanság .
Ezen még vitatkoznak, mint a Feynman fotonjain is..
1. Bármely két részecske kapcsolatot tud létesíteni egymással azonos idõben akár a világegyetem két felében (Asszem Einstein egyik elmélete volt, azóta bizonyították kísérlettel).
Ekkor igaz lehet a feltevés
2. Ha igaz lenne a húrelmélet, akkor méginkább (ahogy én azt elképzelem).
Egy dolog a valami és egy másik dolog az, ahogyan le lehet írni..
Gondolj csak bele! Leírod a neved egy papírra.. Így van egy papír amin a neved áll és vagy te aki a nevet viseli.. Olyan lennél mint a papír? Csupán azért, mert a leírásod a papíron van? Nem hiszem..
Egyfelöl a papíron lévõ leírás rólad nem túl részletes, hiszen csak a nevedet tartalmazza.. a többi "részletet" nem.. ezért nagyon pontatlan. Másfelöl semmi köze hozzád. Csupán btûkbe kódolva egy a neved kiejtésével azonos hangzású hangsor visszafejtéséhez ad leírást.. és nem hozzád..
Így van ez a térrel, a vákummal és az idõvel és az ezeket leíró elméletekkel, matematikai modellekkel is.. ügyes utalások a valóságra..
Sziasztok! Szeretnék néhány kérdést feltenni, hogy megtudjam, van e esélyem a dolgok megértésére. Átlagos ismereteim vannak, és átlagos intelligenciával rendelkezem. Tudományos végzettségem nincs. Jól értem, hogy a vákuum egyfajta kvantumhabként értelmezhetõ, amelyet elemi oszcillátorok halmazaként lehet modellezni? Fel lehet e fogni az univerzumot, mint oksági halmazt? Ahol a hatások egyfajta okozati dominóelv alapján hatnak, ami alatt azt értem, hogy a történések változást okoznak, ezek a változások hatnak egymásra, és a történésekre, mintha a világegyetem végtelenül kicsi dominókból állna. A hatásokat pedig hullámfüggvények közvetítik. Az „idõt” ezek szerint a kvantumhabban terjedõ okozati hatások összessége mutatja, mégpedig úgy, hogy a hatások differenciált sorozata éri a megfigyelõt (aki szerves része a rendszernek) és ezt legegyszerûbb idõfolyamatként észlelni. Tehát az idõ ebben az esetben csupán, egy a megfigyelõ jelenléte által generált mérõszám, amely teljességgel a rendszer állapotától függ. E szerint az okoskodás szerint „tér” sem létezik, csak hatásában, szintén, mint az oksági halmaz differenciált hatása. Tehát az egész világegyetem kvantumszinten egy valószínûségi oksági halmaz. Ebben a rendszerben az energia a hatásfüggvény pozitív értéket felvevõ állapota, amely a többi hatásfüggvénnyel, egymást erõsítõ interferenciarendszert képes alkotni, és anyagi kölcsönhatást létrehozni. Ezért az anyag csak kölcsönhatásban létezhet. No, egyelõre ennyi. A matekhoz nem értek, ezért a matematekai bizonyításokból sok értelmet nem tudok kihámozni. Bocs a buta kérdésekért és még butább következtetésekért, de azért írtam hogy helyre tegyétek a dolgokat. Üdv: shakwill
Ja az elején voltak ugyan olyan melléfogásai a srácnak a tanulófázisban, hogy lebegtette a monitort csupán a tudatával, vagy szétrobbantotta, de aztán mikor megtanulta a kettes számrendszert, akkor már nyert ügy volt. :D
Én olyan kisérletrõl olvastam (valahol), amelyben az embernek közvetlen a számítógépre kellett hatnia. Beültettek egy embert egy teljesen üres szobába. A monitoron egy teljesen sivár sivatagi táj látszott. Azt mondták, csak akkor mehet ki a szobából, ha a monitor által mutatott sivatagi tájon elhalad egy autó. Az elsõ idõkben elég sokat kellett várni az autóra, majd mikor "belejött" az alany, pár perc alatt a képernyõre tudta "csalogatni" az autót.
Ide kellett volna irnom ;) Valasz a harmadik szem topikban
Az EPR paradoxon a kvantumfizika egyik legkülönösebb jelensége, amely kapcsolatba hozható az emberi tudat illetve psziché mûködésével is. Megkérdezhetnénk persze, hogy mi köze lehet az emberi pszichének, s ezen keresztül a pszichológiának a kvantumfizikához. A kérdés nem új. Ugyanezt a kérdést tette fel Carl Gustav Jung, még valamikor a világháború elõtt Wolfgang Paulinak, a késõbb Nobel-díjjal is kitüntetett kvantumfizikusnak. Beszélgetéseik és levelezésük eredménye egy közösen publikált könyv volt, amelyben a szerzõk a Jung által kidolgozott szinkronicitás elmélet és a kvantumelmélet kapcsolatát ismertetik.
A pszichológia és kvantumfizika kapcsolata ezután kikerült a tudósok érdeklõdési körébõl, és évtizedekig sem a fizikusok, sem a pszichológusok nem foglalkoztak ilyesmivel. Kvantumelméleti szempontból a szinkronicitás a nem lokális kapcsolatok kategóriájába sorolható. A nem lokális kapcsolatok legegyszerûbb változata az EPR paradoxon néven ismert jelenség. Bár a kvantumfizikával és pszichológiával kapcsolatos ilyen vonatkozású legfontosabb elméleti ismeretek nagyjából már az 1920-as évek óta ismeretesek, ám csak a legutóbbi idõben végeztek el sikeresen olyan kísérleteket, amelyek azt mutatják, hogy az elméletileg lehetséges, de a gyakorlatban lehetetlennek tartott jelenségek mégis csak létezhetnek. Maga az EPR megjelölés Einstein, Podolsky és Rosen neveinek kezdõbetûibõl áll. Az ezzel kapcsolatos cikket ugyanis 1935-ben publikálta a három tudós, annak illusztrálására, hogy a kvantumelmélet mennyire tökéletlen, hiszen az a józan ésszel ellentétes, képtelenül lehetetlen következtetésekhez vezethet. Az EPR paradoxon szerint, ha két elemi részecske, pl. foton vagy elektron egyszer kölcsönhatásba lép, s azután szétválnak az útjaik, akkor közöttük továbbra is fennmarad egyfajta láthatatlan kapcsolat, pl. a két elektron spinje mindig egymással ellentétes irányú lesz, vagy a két foton polarizációs állapota mindig azonos lesz stb. Ez az állítás azonban ellenkezik a relativitáselmélettel, amely szerint fénysebességnél gyorsabb hatás a természetben nem létezhet. Márpedig a két részecske közötti azonnali kölcsönhatás - ha létezik - nem tartja tiszteletben a fénysebességet mint határsebességet. Meggyõzõdni egy ilyen jelenség létezésérõl természetesen csak kísérleti úton lehetséges. Egy ilyen kísérlet elméleti lehetõségét John Bell, a Genfi CERN laboratórium munkatársa publikálta még 1964-ben. A technikai nehézségek miatt azonban a kísérletek gyakorlati megvalósítására csak az utóbbi években került sor. A kísérleteket az Innsbrucki Mûszaki Egyetemen elektronokkal, a Genfi Egyetemen fotonokkal végezték. A Nicolas Gizin kutató fizikus vezetésével végzett utóbbi kísérleteknél a Genfi tó alatt húzódó fénykábeleken 25 km távolságra küldtek el egymástól foton párokat és azt tapasztalták, hogy ha az egyik fotont befolyásolják, hasonló változás a másik fotonnál is fellép. A mérési bizonytalanság miatt azt ugyan nem lehetett megállapítani, hogy a kölcsönhatás vajon valóban "azonnali", de a többször megismételt psec 1 pontosságú mérések alapján az látszott igazolódni, hogy a kölcsönhatás sebessége legalább a fénysebesség 10 millió-szorosa! Az anyagi tárgyak között azok közvetlen érintkezése nélkül a távolból azonnal ható kölcsönhatás lehetõségét már több mint 300 évvel ezelõtt felvetette Sir Isaac Newton, amikor felfedezte a gravitáció jelenségét, és ennek alapján kidolgozta az égitestek mozgásának mechanikai törvényeit. Ezért a "túlzottan misztikus" elképzeléséért Newton sok bírálatot is kapott. Az 1800-as évek második felében dolgozta ki James Clerk Maxwell az elektrodinamika törvényeit és állapította meg, hogy a villamos és mágneses terek legfeljebb fénysebességgel terjedhetnek. Maxwell felismerése alapján alkotta meg azután Einstein a speciális relativitás elméletet és mondta ki, hogy a fénysebesség olyan határsebesség, amelyet semmiféle tárgy vagy hatás nem léphet túl. A kvantumelméletet Einstein kezdettõl gyanakvással fogadta. Lehet, hogy az aggodalma tényleg megalapozott volt, s - legalábbis az azonnali távolhatás kérdésében - mégiscsak Newtonnak volt igaza. Felmerül a kérdés, hogy ha az elemi részecskék között létezhet ez a "nem lokális kapcsolat", akkor ez talán felléphet makro méretû tárgyak között is, sõt létezhet rejtett kölcsönhatási hálózat az univerzum összes objektuma között, beleértve az emberi tudatot is, amely ugyancsak része az univerzumnak. Erre vonatkozó kísérletsorozatot publikáltak több mint 10 évvel ezelõtt Grinberg-Zylberbaum és szerzõtársai. A kísérlet tárgya EEG jelek átvitele emberi agyak között volt. E kísérletek úgy zajlottak, hogy két személyt két külön helyiségben leültettek meditálni, a fejükre EEG elektródokat helyeztek, és azt az utasítást adták nekik, hogy semmi mást ne tegyenek, csak a megfelelõ relaxációs állapot elérésekor koncentráljanak egymásra. Ezt követõen az egyik személy szeme elõtt bekapcsoltak egy meghatározott frekvenciával villogó LED fényforrást és regisztrálták, hogy az EEG jelben megjelenik a villogási frekvenciájú jelösszetevõ. Az a meglepõnek tûnõ eredmény adódott, hogy ilyenkor a másik szobában meditáló személy EEG regisztrátumában is - bár valamivel kisebb amplitúdóval - kimutatható volt ugyanez a frekvenciájú jelösszetevõ, habár az õ szeme elõtt nem villogott semmiféle fényforrás. Egy másik figyelemre méltó kölcsönhatási jelenséget az Egyesült Államokban mutattak ki, még valamikor az 1990-es év elején. Számítógépek segítségével véletlen számokat generáltak és a kísérleti személyeknek tippelniük kellett, hogy a következõ véletlen szám páros lesz vagy páratlan. Ezt a kísérletet egyetemistákkal végeztették, és automatikusan regisztrálták a több tízezer tippet és annak eredményét, valamint a tippelés idõpontját és a tippelõ személyt. Az elsõ eredmény teljesen negatívnak mutatkozott, ugyanis a tippek éppen 50%-a volt helyes és 50%-a téves. Ez megfelel a várható matematikai gyakoriságnak. Ami azonban ezután következett, az több volt mint meglepõ. A kísérleti személyekkel kitöltettek egy-egy kérdõívet, amelyen az a kérdés is szerepelt, hogy az illetõ hisz-e abban, hogy pszichikus elvárással befolyásolni lehet a számítógép mûködését. A válaszok itt is nagyjából 50-50% arányban oszlottak meg. Ezután szétválogatták a "hívõk" és a "hitetlenek" tippjeit. Az az eredmény adódott, hogy a "hívõk" tippjei kb. 56%-ban, míg a "hitetlenek" tippjei kb. 44%-ban bizonyultak helyesnek, s ez adta ki az összesített 50-50% eredményt. Más szóval: a "hívõk" azért drukkoltak, hogy a tipp jó legyen, míg a "hitetlenek" az ellendrukkerség attitûdjét alakították ki magukban, s ezzel mindkét csoport tudattalanul befolyásolta az eredményt. Ide kívánkozik még R. A. Wilson kvantumpszichológia elmélete is, amely szerint a test és tudat kölcsönhatása is a nem lokális kapcsolatok elve alapján mûködik, és ezzel magyarázható pl. egyes orvosilag menthetetlen betegek hit általi - csodának tekintett - gyógyulása is. Az emberi psziché és az anyag közötti kölcsönhatás egy másik megközelítése az anyagot alkotó részecskék kettõs természetével kapcsolatos. Ezen elméletek szerint a részecskék valószínûségi hulláma a tudattal való kapcsolat során összeomlik, s ezzel magyarázható a tudat hatása az anyagra. Az ilyen elméletek lényegének rövid összefoglalása megtalálható az eVilág 2005. áprilisi számában megjelent "Anyag és tudat" c. cikkemben is.
Már említettem az egyik topic-ban. Az egyik prof azt mondta: gyerekek én hülyébb vagyok , mint ti, mert az én ismereti köröm sokkal nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel, amire nem tudok választ. És ez egyre csak nõl. És, ha belegondolsz, van benne valami.
Biztos halottál már arról az elméletrõl, hogy amiben élsz csupán illúzió. Mivel a világegyetem nem más mint rezgés, ezért csak mindig annyit észlelsz belõle amennyire be vagy "állítva". PL a szilárd anyagok is atomok rezgése / rohadtul leegyszerûsítve /, és ha Te fel tudnád venni azt a frekit símán át tudnál hatolni rajta. A 95-98% sötét anyag is nem más mint a számunkra észlelhetetlen rezgés, amit, ha fentebb, vagy lentebb tudnánk haladni a frekin /dimenzió ?..../ anyagként érzékelnénk. Tehát, ha egy magasabb, vagy alacsonyabb frekin rezegnénk, ugyanezen a helyen tök más anyagi, és idõbeli világot találnánk. A fény sem annyiból áll, amit mi látunk, hanem alatta is, felette is rezeg, amit más élõlények símán érzékelnek.
Lehet hogy nem fogok (sõt biztos hogy nem fogom) pontosan felvázolni a témát. DE Kb arról szólt hogy a húrelmélet-bõl következik a M - elmélet Amely szerint vany egy 11edik dimenzió is amiben különbözõ rugalma membránok lebegnek és hullámoznak és egy egy ilyen membrán ütközésekor akár egy új univerzum keletkezhet egy membránban( Az ösrobbanást is egy ilyen ütközésnek tulajdonítják(tehátegy membránban vagyunk)(legalábbis a mi világunk)) No meg valami olyasmit is mondtak hogy a gravitáció azér olyan gyenge a többi erõhöz képest mert nem is a mi univerzumunkból származik hanem egy olyan membránról szakadnak le a részecskéi(a zárt húrt alkotó gravitonok) amelyben a gravitácó ugyanolyan erõs mint a másik 3 kölcsönhatás. Szal Mákhélyban ennyit tudtam leszûrni belõle...
Ettõl ne félj! Ha az elõadó érti azt amirõl beszél, akkor el tudja úgy magyarázni, hogy mindenki megértse, ha pedig nem, akkor jobb is ha nem érted amit magyaráz..
CSak attól félek hogy zártkörû és csak egyetemistáknak szól... És én még csak csicska középiskolás vagyok...(igaz a végét járom már)... Ha nem engednek be akkor legfeljebb belógok. A felét se fogom érteni ebben biztos vagyok de érdekel a téma...
Az a gyanúm, hogy nem a szabadesés, a rezgetés... stb. ami a gond. Hanem az, hogy nem azt mérjük, mint amit kellene, mert nem tudjuk, hogy a gravitáció hogyan is képzõdik.. Mondok mást: az anyagszerkezetrõl is csak élõ viták folynak. Így a mérés hogyanja is kérdéses...
Igen a "Gróf úr" végzett különféle kísérleteket, tett megállapításokat, úgy mint "iszugyi úr" is végzett vitatható eredményû kísérleteket és gyõzködi az ismert és az ismeretlent elméletérõl..
Sailer Kornél úr, nagyszerû könyvet írt, de miután õ sem tudhat mindenrõl.. így arról sem értesült, hogy USA kutatók állításuk szerint, 10^18 pontossággal ellenõrizték az Eötvös féle inga pontosságát.. Az eredmény? Az eredmény igazán érdekes: Kimutatták, hogy már 10^10 nagyságrendnél a mérést végzõ személy tömege megzavarja a mérést, és a maradó négy nagyságrenben már minden más zavar is megjelenik.. A többi? Nos szerintem minimum vitatható.. Egyesek szerint magának a mérési elvnek a "beépített hibái" miatt alkalmatlan pontosabb mérésekre. Az ejtõkísérletek mellett rezgõmozgást végzõ próbatestek vizsgálatával is megkisérelték ellenõrizni a tehetetlen és nyugvó tömeg eltéréseit...
Mind eddig nem láttam meggyõzõ kisérleti eredményeket arra vonatkozóan, hogy a " különbözõ anyagpárok esetén a súlyos és a tehetetlen tömeg aránya azonos" lenne.
Miután, még nincs igazolható gravitációs elmélet-model, légbõl kapott állításokat buta dolog elfogadni.. Szerinted nem ???
Eötvös különbözõ anyagpárokat viszgálva megállapította, hogy n<10e-9. Mintegy fél évszázaddal késõbb az arányossági tényezõ univerzalitását n<10e-12 pontossággal sikerült igazolni.
khm.. hadd idézzek a Sailer egyetemi elõadásának jegyzetébõl /1997 klte/
Eötvös Loránd az 1890-es években torziós inga segítségével végzett kísérletekben nagy pontossággal igazolta, hogy a súlyos és a tehetetlen tömeg arányos. A kisérlet azt mutatta ki, hogy különbözõ anyagpárok esetén a súlyos és a tehetetlen tömeg aránya azonos.
Nos, veszélyekkel jár ha az ember fórumokról tanul fizikát. :DDDDD Ismerem iszugyi mestert...
Hát nem.. Hanem bizonyíték arra, hogy a fény miért nem lehet hullám. Ugyanis ha hulllám lenne akkor valóban a végtelenhez közeledve négyzetesen csökkenne az energia sûrûsége.. Ez azért pikáns mert egy adott színhez adott energia mennyiség tartozik, így távolodva a forrástól egyre "vörösebbnek" kellene lennie és nem így van.. megtartják a színüket. Legalább is közel sem négyzetes a színváltozás.. Így a fény csak önálló energiacsomag, azaz ahogy Plank nevezte: kvantum lehet.. A kvantumok pedig "tehetetlenségi" pályán haladva nem vesztenek az energiájukból, így színük megmarad. Sûrûségükbõl azonban igen.. Így egy ngyzetméterre egyre kevesebb jut belõlük..
Az ösrobbanásnak tulajdonított vörös eltolódás igaz éppen a hullám jelenségre utalna, ha a távolságfüggvénye nagyon más lenne. (Négyzetes!!!csökkenés kellene ahhoz, de nem az!) Bár igaz, hogy lehet, hogy a távolság számítási módszereink hibásak..
Majdnem.. A 9,81 csak átlagos érték. Nagyon piciny eltérések vannak az egyes anyagokra ható grav. gyorsulásban.. Egyes kutatók szerint úgy mint ahogy van a mágneses tulajdonságoknál dia para ferro.. úgy a gravitációnál is van ilyen különbség..
Eszembe jutott valami! Szóval megy a fény, ügy át a világûrön 10-100milliárd fényéveken át, egyálltalán nem képzelhetõ el, hogy veszít energiájából? /tehát veszít értékébõl /így egy adott távolság után "meg is halhat" magyarán nem jut el hozzánk.?
Nem értelek. Akár a g=9.81 m/s2 a gravitáció miatt, akár az a=9.81 m/s2 valamilyen folyamatos erõhatás miatt, a lift ugyan úgy fog mozogni, nem? Gyorsulva. Hogy lenne már külömbség?
Na mindegy, szóban.. Ha merõleges a tükör akkor a gravitációs térben (a tömeg által görbített térben,) visszaérkezik a forráshoz a fény, de gyorsulás miatt a visszaút ideje alatt a szoba már nem ugyanakkora utat tesz meg mint állandó sebességgel tenné így visszafelé ut alatt a szoba nagyobb utat tesz meg...Így a fény pont annyival lejjebb ér vissza mint az indulás sikjához képest odafelé ut végén volt, hiába a merõleges visszaverõdés..
Én tudom hogy gondolkozol, ezen mindenki átesik. 'Jaj hát ismerem az Euklideszi geometriát meg a Newton törvényeit, meg látom hogy minden a szerint van a 'valóságban', mit beszélnek nekem ezek a görbült terekrõl?' Ez is egy modell a fejedben, és nem a valóság. Csak azért hiszed, hogy ez a jó modell, mert nem ismerted még elég jól azokat a kisérleti eredményeket, amelyek ezt egyértelmûen cáfolják. Hétköznapokra persze tökéletes. De vannak helyzetek ahol bukik ez a modell.
Egy kérdés: te a valóságot látod vagy a fényt ami eléri a szemed?
Látom nem érted, bár a fogalmazásod arra utal, hogy fizikus vér csörgedezik benned.. Feltételezem, nagyon fiatal vagy még, azért..
Nem! Nem a hétköznapi szemlélet és a modeljeink vannak,
Tévedsz, a modellek matematikára épülnek és ott ugyan vannak beágyazott terek amelyek egy másik alterei, de nyugodtan definiálhatok úgy egy 4d teret, hogy azon kívû nincs semmi. Te egyszerûen kivetíted az univerzumra a hétköznapi tapasztalatod, és ezt HISZED a valóságnak. Ameddig nem tudjuk mi van az univerzumon kívûl addig ez pusztán találgatás semmi több. Minden amit te térként tapasztalsz meg az fotonokon keresztül éled meg. Na most mi a foton? Halvány fogalmunk sincs. Akkor mit tudhatunk a térrõl vagy az idõrõl? Semmit, csak amennyit a foton elárul nekünk. Azt hiszed tudod mi a tér?
Tipikus tévedés.. A tér nem azonos a dolgok terével.. Attól, hogy az anglius nyelvben nincs megkülönböztetve e két fogalom, ezért sokan összekeverik..
A tér a valaminek a helye. Akkor is létezik, ha a valami nem.. Tudom, hogy ez nem mindenki számára világos. Ezért is kötik össze tévedésbõl a valamit a térrel és ha a valami a szingularitásban van akkor a vele "összekötött" tér is ott van..
Pedig nem! A szingularitás helye is a térben van.. A perverz ebben, az hogy SR elveit éter szemlélettel magyaráznak..
Nem egészen.. Ha lapos a vasdarab, akkor csak hibás szemlélettel tévedésbõl láthatjuk hengeresnek. Így van az elektronnal is. Ha nagyon sok elektront vizsgálunk akkor érvényesek rájuk Maxwell bácsi és a többi vele egykorú tudós többszáz évvel ezelötti elmélete, mert az eredõre érvényesek, valamint akkoriban mániákus pszichopata módon ragaszkodtak az éter szemlélethez és ezzel a hullámterjedéshez..