Szia Dregnar! Amint olvastad/láttad újra gondolkodom illetve folytatom a kis társasos projektem :) De privátban mesélhetnél, hogy hogy álltok a Tieddel!
Kovácsné Szabó Edit: ...szabni a "nyersanyagok inflációjának mértékét" is úgy, hogy nem viszünk bele semmilyen szerencsét befolyásoló tényezõt.
Én úgy csinálnám meg, hogy "évszakokhoz/idényhez" hasonló rendszert vinnék a játékba, ahol mindig más-más termény lenne az, ami a legtöbbet érné. Ez egyrészt kiüti a szerencsefaktort, mert mindenki elõre látja, hogy mikor mivel érdemes készülni, másrészt el kell dönteniük, hogy most adják el a szükségszerûség jegyében, vagy esetleg akkor, mikor többet ér majd. Idényeken belül is lehetne arányokat felállítani a nyersanyagok között (vagy pedig mindig egy adott, elõre kiszabott, vagy adott szabályok szerint, játékos által választott nyersanyag piacon található mennyiségéhez képest lenne igazítva a többi nyersanyag is.
Tehát mondjuk 2-es idényben, xy szabály szerint, az egyik játékos által válaszott Kutya féle nyersanyagok 2x többet érnek, mint a piacon található Répa nyersanyagok összege... szóval idényszerûséggel elõrelátható lesz a piac, illetve meg lehet szabni az "nyersanyagok inflációjának mértékét" is úgy, hogy nem viszont bele semmilyen szerencsét befolyásoló tényezõt.
a Power Grid címû társast ismered? így néz ki ott, ahol erõforrásokat tudsz vásárolni: Power Grid resource market
az olcsóbb helyrõl veszik meg a játékosok például a szenet, jelen képen például 7-ért lehet venni egyet, de utána már csak 8-ért van a piacon. a piac frissítése ebben a játékban automatikusan történik, körönként X szén kerül fel a táblára. ugyanezt meg lehet csinálni fordítva is, hogy a játékosok tudják eladni a portékájukat, minél több van belõle már a piacon, annál olcsóbban, és a piac automatikusan felvásárol körönként X darabot.
persze erre én is gondoltam. csak a "baj" az, hogy én bányászos/kitermelõs játékra gondoltam...és ha mindenki kibányászik akkor igazából nem a játékosok lennének akik felvásárolnának, hanem a fiktív piac. Mert ha a játékosok vásárolnának egymástól termékeket, akkor kézzelfoghatóbb lenne a kereslet-kínálat elve. De mivel nem lenne ilyenfajta felvásárlás nem tudok túllépni ezen a "tökéletes" piacos dolgon. Nem tudok rájönni, hogy mi határozhatná meg a termény értékét. Nem akarom belevonni se a szerencsekártyákat se a dobókockát...és így meglõve érzem magam!
Sziasztok! Olyanban kérném a segítségeteket, hogy próbálok "tervezni" egy társast, csak a piacnál (kereslet-kínálat/ termény beválltás) elakadtam... Nem olyat akarnék ahol az van, hogy PL.: 2fa 1arany és így tovább... meg nem is úgy, hogy dobókockával dobsz és az határozza meg vagy nem úgy, hogy kártyalapok húzásával, ahol minden terménynek elõre leírt/meghatározott ára van... Valahogy úgy terveztem, hogy a temények egymástól függnének, de nem is tudom, hogy hogyan :( Ti mit gondoltok?
Tesómmal nagy Scrabble partikat játszunk, és neten is találtam hasonló szó-kirakós játékot, ami azért is jó, mert bizony meg kell erõltetnem magam, hogy elõhívjam a közgé órákról szerzett tudásomat :D De ilyen nyereményekért hozok ennyi áldozatot :D https://www.facebook.com/Ismerkedj/app_387180568032405
Dehogy is nincs. Nézz körbe jobban. Elég sok Carcassone-unk van.
Figyelem gyõriek, Gyõr környékiek Társasjáték Klub alakult Gyõrben. 2 hetente játszunk, tagjaink száma folyamatosan bõvül, következõ játék október 13. szombat. Juego Társasjáték Klub - Gyõr Elérhetõség a facebook-on a következõ linken: http://www.facebook.com/pages/Juego-T%C3%A1rsasj%C3%A1t%C3%A9k-Klub-Gy%C5%91r/191580490917015
Játékainkról bõvebben az oldalon, a képek menü pont alatt.
Aki gyõri vagy környékbeli és van kedve játszani jelezze itt: [email protected]
Sziasztok, ha vkit érdekel esetleg, lefordítottam a The Resistance c. társasjáték szabályát magyarra, ezzel egyidõben pedig átdolgoztam franciakártyával (gyakorlatilag az eredeti megvásárlása nélkül) játszahatóvá:
http://tarsas.ininet.hu Az eredeti hangulatát nem adja vissza, de legalább azok is megérthetik a játékot akik nem beszélnek angolul és kedvet kaphatnak a megvásárlásához.
Érdekel valakit egy Drakula dühe társas? Ha igen jelezze...
Sziasztok!
Készítettünk egy oldalt, ahol ingyen letölthetitek a nyomtatható játékokat, illetve olvashattok a játékok tervezésérõl és új játéktervezõi pályázatokról: http://jatektervezok.blogspot.hu/
Várunk mindenkit sok szeretettel!
Eladó SKÁLA rally nevû RETRO játékom. irányár 10e Ft, de alkuképes.
És ugyanitt eladó nagyon szórakoztató Donald kacsás társasjátékom, mely gazdálkodj okosan féle játék. (sok része még nem is használva, a házak ki sincsennek vágva) irányár 10e Ft, de alkuképes.
Véletlenül akadtam erre: http://cardsagainsthumanity.com/ Elég jónak tûnik, csak sajna angolul van, rengeteg utalás és vicc csak az amerikaiaknak "jön át".
Nem kell megvenni, ki is lehet nyomtatni a kártyákat. Kéne rá egy magyarítás, itthoni "celebeket", helyeket meg politikusokat felhasználva, nem?
Szia amennyiben meg van még a Red November címû játékod érdekelne, légy szíves válaszolj a [email protected] email címre, ha meg van - ha nincs akkor is!
no, ha már megszólítottak: gémklub - dragonspire 10 900 ft, sima thunderstone már nincs compaya: a legolcsóbb kieg 7500, amiben fele annyi kártya van mint alapszettben, thunderstone advanced: 11900 szellemlovas: thunderstone alap 9900, dragonspire engedménnyel 9890, advance 11900
jogos, 10e-ért már lehet kapni boltban. nálam uaz a minõség, bontatlanul 9000ft volt, amit már máshol átírtam és levittem 8-ra mert nem kellett senkinek. valóban nagyon-nagyon sok pénzt kérek el h már 20%-al bolti ár alatt vagyok...én hülye, mit is gondoltam! :D amúgy azóta már elcseréltem, sajnos még csak szervezés alatt, remélem valóban is egy descent magyar kiadásra. köszönöm a figyelmet és a megértést!
nekem megvan, szerintem jó. a lényeg, hogy különbözõ fajokkal kell elfoglalni területeket, de a fajok "ereje" elég gyorsan apad, ezért hanyatlásnak lehet indítani õket, és akkor kapsz egy másikat, ami megint ereje teljében van. valójában a megfelelõ fajválasztás mellett a hanyatlás kezdetének helyes idõzítése a stratégiai elem benne.
A Stargames-en lehet valódi pénzben játszani. Elég sok játék van még amivel lehet játszani: snapszer kanaszta, billiárd, backgammon, stb. http://penzesjatek.info/stargames én errõl az oldalról regisztráltam mert a magyar játékosok kapnak extra bónuszt. Ha jól tudom, kb. minden 10. játékos kap 10€-t ingyen. :)
"...és valódi pénzben"
Már csak az a kérdés, mennyit fizetnek, hogy játsszak vele? :P
Ezt nem hiszem el!!! Ki nevet a végén társasjátékkal lehet játszani online és valódi pénzben. :D Mondjuk, így a ki nevet a végén sokkal erõsebb jelentéssel bír. :)
Elvileg egy videoklip, valami szar elektro bandának.
Ez mi a franc? :D
Hát...végül is társasjáték:
azt írja bontatlan, akkor nem ugyanolyan mintha boltban vennéd?
Most a Vaterára fel van rakva a "régi" Cluedo Ajánlom minden kedves társasosnak, akik szeretnének egyedi, festett bábukat, nem csak mûanyag vacakokat :)
Tatai társasjátékos emberekkel ismerkednék. Priviben jelentkezzen, akit érdekel.
Én a Citadellát tudom ajánlani! Kártyás stratégia, nagyon jó, de 4-5 játékossal az izgalmas!
Sziasztok! Valaki nem játszott valami új társassal? Vagy amit szívesen ajánlana nekünk?
Valaki kicsit túlegyszerûsítve összefoglalta a lényegét.
Eurogame: alkotni/termelni kell valamit Ameritrash: rombolni/ölni kell
Vannak azért átfedések, kevert játékok is. Én pl. mindkettõt szeretem.
Sziasztok! Valaki mesélje már el nekem, hogy pontosan melyek azok a társasok, illetve milyenek, amiket "ameritrash" és "eurogame" jelzõkkel illetnek! Köszi a választ!
Na, kipróbáltuk a dolgot, nagyon jó!
Gyakorlatilag egy zombi horrorfilm elevenedik meg a táblán, a stílus minden kliséjével. Nem hittem volna, de tényleg filmélmény szerû, izgalmas, pörgõs és nincsenek agyonbonyolítva a szabályok szabályok, minden a helyén van. Igaz, elsõ körben a basic játékmódot választotuk, a doboz tartalmaz külön paklit és egyebeked az advanced módhoz is, ott már megfûszerezik a dolgot pár extra opcióval.
Taktikának is van helye, hiszen az embereknek muszáj együttmûködni ahhoz, hogy az adott célt elérhessék (több is van), vagy hogy egész egyszerûen túléljék a menetet. Lehet, hogy Ameritrash, de lássuk be, ez illik a legjobban a mûfajhoz, és egy magamfajta zombi mániákusnak ennél nem is kell több. Ha valaki egy kicsit is szereti a zombifilmeket, annak csak ajánlani tudom. Sajnos nem egyszerû megszerezni, mert kifutott termék, 2007-ben adták ki az elsõ nyomtatást. Kis szerencsével azért itthon is le lehet csapni rá.
Jól érzed, tényleg van egy kis pejoratív felhangja, de nem én találtam ki a jelzõt. Maguk az amerikaiak is így hívják, és csak az eredeti jelentése sértõ, a kategória megnevezése nem.
A társasjátékokon belül ezek a nagyon színes-szagos, tematikus, szép kivitelû, erõsen egymás elleni, kocka vagy néha kártyavezérelt, sok harcot-akciót tartalmazó játékok. Szemben mondjuk a eurogamekkel, amikben inkább a számolgatás, taktikázás viszi a prímet és nem egy szépen kidolgozott figurával hanem csak pár színes koronggal lépkedsz.
Jól érzem hogy ez az ameritrash jelzõ nem éppen egy pozitív megjelölés? Mert igy furcsa hogy gratulálsz :)
Ezeket is nézegettem. Sajnos az Earth Reborn és a Gears of War ára elég húzós (16-19 ezer Ft) ezeket nem merem úgy megvenni, hogy nem tudom elõtte kipróbálni. Legalábbis nem láttam a szellemlovas kölcsönzõben. Úgyhogy egyelõre elsõ körben maradok a Claustrophobiánál, ezt elvileg akár kölcsönözni is tudom. Köszi még egyszer.
Az Earth Reborn amúgy a Dungeon Twister tervezõjének újabb játéka. De nem sakk jellegû, inkább a Claustrophobiára hasonlító, térképlapokon lépegetõs. Elsõre bonyolultnak tûnhet, mert több mint 40 oldalas szabály van hozzá, de pár játék alatt átlátható és egyértelmû.
Hát, ha pont kétszemélyest keresel, akkor ideális.
A Dungeon Twister is egyszerû, de sokan azért húzzák mert sakkszerû, és így elég száraz tud lenni. Gyakorlatilag minden figura saját szabály szerint léphet, és ugye mindkét oldalnak ugyanazok a figurái. Fantasy téma de a játékmenet inkább a sakkhoz hasonlít.
Szerintem a Claustrophobia a legjobb manapság. Ha nem kötelezõ a fantasy, akkor korábbról a Doom (ez a videojáték átdolgozása), vagy az újak közül a Gears of War (ez meg az Xbox játék táblás változata), vagy az Earth Reborn is ajánlott. Mind ilyen "csapatok egymás ellen", harci-taktikai. Ezekben is ott van viszont az ameritrash társasjátékok nagy hibája: hiába hozol jó taktikai döntést a körödben, és hiába vagy erõs (sok kockával dobhatsz), ha nem jó a harci dobásod, akkor azonnal megfordulhat a küzdelem menete.
Köszi. A kockákat én sem nagyon kedvelem, de a játék annyira szimpatikusnak tûnt, hogy kivételesen elviselem:) A 2 játékos meg nem hátrány, sõt direkt olyat kerestem, amit ketten lehet játszani (bnõmmel). Vagy van még esetleg valami a kategóriában, amit érdemes megpróbálni, 2-nek is élvezetes, és nincs nagyon komplex szabályrendszerrel megáldva? (Dungeon Twisteren gondolkodtam még)
Az egyik legjobb modern dungeon crawler. Nincs túlbonyolítva, de ettõl függetlenül azért vannak benne taktikai lehetõségek. A tartozékok, fõleg a bábuk, zseniálisak.
Számomra két hátránya van: 2 játékos, és a harcban sok a szerencsefaktor (a la ameritrash játékok). Kicsit a tereplapok felhúzogatása is szerencsefüggõ.
Kellemes Karácsonyt és Boldog perceket a játékokhoz minden kedves játékostársnak :)
ITT van az összes eddigi Catan játék, minden kiegészítõjéhez külön kell megvásárolni az 5-6 játékos kiegészítõit.
A nemrég megjelent második kiadás már mûanyag elemekbõl áll, ebbõl a kiadásból még nem láttam az alapjátékhoz 5-6 játékos kiegészítõt (csak a kiegészítõkhöz).
Egyébként az Alhambra már 5 kiegészítõvel rendelkezik, az elsõ kettõ már nagyban növeli a stratégiai lehetõségeket, a másik három kiegészítõ pedig még inkább kiegészíti a játékot, rengeteg új elemet hozva be (amik mindegyike különálló, játékosoktól függ melyekkel kívánnak játszani).
A Civ. nagyon jó, de elég összetett is. Erõsen nyelvfüggõ, de van magyarul. Viszont 4 személyes az alapjáték. Az 5. játékos csak kiegészítõvel, ami viszont angol.
30-as korosztályhoz kéne, én vagyok a legfiatalabb az 5emberböl a 23 évemmel :D de a fantasy vagy világháborus téma se gáz sztem, a lényeg h élvezetes legyen a játék
azt nem emlitettem meg, h 5emberhez kéne tipp
néztem ezt a civilization táblás játékot is ez is egész érdekesnek tünik
Ha családdal játszatok, akkor érdemesebb olyan témát választani, ami mindenkinek megfelel, például egy világháborús/katonai, vagy fantasy téma a nõi taguknak, vagy idõsebb férfiaknak nem mindig jön be, s így már a játékra is rányomja bélyegét az "elõítélet" részükrõl.
Catan ebbõl a szempontból tökéletes választás, de mellé még tudom ajánlani a Freskót, vagy a Pergamont. Mindkettõ nyelvfüggetlen játék egyébként.
Magyarul is megjelentek közül komolyabb stratégia pl. a Shogun. Területfoglalós, kicsit építkezõs, háborúzós. A harc elég egyedi megoldású: egy kockatornyot mellékelnek hozzá, amibe mindenki beszórja egyszerre a csapatait jelképezõ színes fakockákat, és akinek alul több kipotyog, az nyert.
Itt találod a magyar szabályát, hogy mire számíts: LETÖLTÉS
Sziasztok! Tudnátok ajánlani vmi komolyabb társasjátékot? Catan telelepeseire gondoltam, de hátha tudtok valami hasonlo jobbat. A rizikot már unjuk kicsit, aztán alhambrával probálkoztunk, de az meg olyan tul egyszerü és nem sok stratégia kell hozzá.
Az elmét kiválóan pallérozó, mély és összetett társasjáték :)
http://tittygrab.com/howtoplay.html
(ahogy nézem ez egy az egyben az itthon is kapható Jungle Speed, csak a unalmas fadarab helyett egy gumimellett kell markolászni)
Ez atom :) Köszi, hogy beraktad :D Tessék :D ez is azt jelzi, hogy nem szabad kihagyni a társasból a dobókockát :D Na jó, csak vicc volt :)
Nagyon ász a vidi :)
Dobókockák egyik felhasználási módja:
Most már értem :)
Bele gondolva amit írtál... egyet is értek Veled! Nem tudtam miért sem foglalkozom én sem ezekkel a játékokkal... Lehet, hogy tudat alatt nem is vonzottak...
Ami nálam a kedvenc az a (régi) Cluedo! Valahogy azt nagyon eltalálták.
Sötéten én sem látom a helyzetet, de a játékok jó része évek óta ugyanazokat a témákat puffogtatja. Ha viszont egyedi mellette a játékmenet, akkor felõlem jöhet.
Ezeket a kedvenceket nem szabad! Persze szigorúan, szerintem. Ezek a játékipar kedvenc és elcsépelt témái. Ezek azok a témák, melyekre személy szerint nem kapom fel a fejem, ha csak nem valami szokatlan összeállításban érkeznek. Például egy Posztapokaliptikus zombis vonatos munkáslehelyezõs játékra felkapnám a fejem.
Persze attól, hogy egy játék középkori város/birodalomépítõs, még lehet jó. Csak már egyedi témájú nem.
Nem a kedvencre gondoltram, hanem arra, hogy mi az amit " Ezerek nem szabad" mondatra!!! Mármint ezeket (amiket felsoroltál típusokat nem szabad csinálni, mert akkor egyel több lesz csak a polcon belõlük?) a tucat fajtákat ne tervezze az ember és csináljon valami frappánsat?
Hát nem tudom, én ha bemegyek egy boltba nem látom ilyen sötéten a helyzetet.
Persze lehet azért, mert szûrõ van a szememen, és én csak a modern kori játékokat meg scifiket látom :)
Azért a scifi önmagában felér még legalább 5 kategóriával... ûrhajós, posztapokaliptikus, zombis/lövöldözõs, stratégiai, szörnyes :)