Ja, még egy: Steve Jobs a Xeroxnál látta meg az egeret és a GUI-t (mindjárt el is lopta). Nekik ugyanis volt ilyenjük, sõt, e-mailjük is a céges LAN-on. Steve-nek nagyjából bejött, de miért nem jött be a Xeroxnak ? Azért, mert nem ismerték fel benne az üzletet, emiatt ma is csak fénymásolókat gyártanak, ahelyett hogy IT nagyhatalom lennének. Steve és Billy (aki pedig az Apple-tõl lopta az ötletet) felismerte, és máig megélnek belõle. Nosza, akinek van ötlete, lásson neki a megvalósításnak :) Pénzük kezdetben nekik se volt..
Úgy érzem kissé magad ellen beszélsz, hiszen BillG sem a 30-as években kezdte az ipart :) Másrészt, ha nem vagy jó helyen és jó idõben, akkor amúgy sincs esélyed. Az IBM pedig ott rontotta el, hogy túlságosan szorongatta a biznicét.. Ezért csinált a Compaq és mások is saját BIOS-t, mivel érdemben csak ez volt titkos eleme a gépnek. És ezért hagyott fel a MS az OS/2 fejlesztésével, és csináltak helyette Windows-t. Ha nem így lett volna, most talán az IBM-et és az OS/2-t szidnátok.. A Novell pedig most is fut, de õk nem igazán gyártottak (desktop) OS-t.. legalábbis nem jellemzõen. Hidd el, nem csak pár éve foglalkozom IT-vel, viszont azzal nem értek egyet, hogy "elõtte volt csak igazán".. Elõtte csak meglehetõsen kis, elszeparált scoportoknak "adatott meg", hogy hozzáférjenek az imádott mainframe egy termináljához, ahol adott esetben másodpercek múlva érkezett meg a displayre a leütött karakter.. Szóval, azért csinálnak jó üzletet, mert olyan termékeket készítettek, amikre nagy kereslet mutatkozott. A dolog többi része már csak biznic, amiben nem jobbak és nem rosszabbak a többinél...
A karddal csapkodós résznél üthettek volna oldalról is nyakfelé jóerõsen.....
Te figyuszka szerinted ha Ambrus Attila szétosztotta volna a rabolt pénzt a szegények között és nem viszkire költi, akkor most õ is koccinthatna BG vel meg az öreg hölggyel, vagy hogy van ez?
Most nem az a fontos, hogy egyszerûen honnan van a vagyona, hanem hogy törvénybe ütközõ módon van vagyona, ez tény!
Akkor közölném azt az információt, hogy a rablóbárók (Rókeféllõ és társai) kora úgy a '30-as években lejárt, amikor is elkezdtek a gazdasági világválságból is okulva trösztellenes törvényeket hozni.
Szal' elvileg, ha nem vagy jó helyen, (úgy értve nincsenek megvesztegethetõ barátaid jó helyen) ezt a mókát, amit BG megcsinált ma már senki nem csinálhatná meg!!!!!!!!!!!! Neki is csak azért engedték meg, mert az amerikai gazdaság szarban van és kell egy propaganda cég.
Miért éppen õk csináltak jó üzletet, miért nem az IBM (aki ellen már volt egy trösztellenes per és majdnem szétdarabolták õket), vagy a Novell, vagy akárki? Ha igazad lenne tucatszám lennének hasonló mamutok az IT szektorban, de csak õk vannak, mondom mégegyszer jogellenesen! 10 éve egyensúlyoznak a penge élén, nehogy szétkapják az egész hóbelevancot, de megúszták. Aki meg csak pár éve foglalkozik az IT-vel az olyan jól el van a mikorfossak-al, az életét sem tudná nélkülük elképzelni, mert az õ szempontából mindíg is voltak.
Hidd el van élet a M$ után, mint ahogy elötte is volt. Sõt akkor volt csak igazán!!!!
Megáll az ész! Mirõl vitatkoztok? Bill Gates szerncsére a pénzét nem megeszi, hanem egy részét a világ hasznára fordítja , és ez szép tõle.Mi a franc köze van ehhez annak a ténynek, hogy honnan van a vagyona? Nem mindegy? Próbáljátok meg külön kezelni ezeket a jó híreket , elvonatkoztatva az állandó köpködéstõl! Én is XP használok, de Mac-rõl álmodozom , és akkkor mi van? Azzal kell fõzni amink van.Inkább példát kellene venni a Billy fiúról és Ti is gazdagodjatok meg aztán meg segítsetek másokon- nem a lovagi cím miatt! Én voltam gazdag -anno.És elvittek tõlem mindent.De amikor volt akkor egész másképpen láttam a világot és nem volt bennem irigység meg keserûség! Ha innentõl most visssza lapozva megnézitek a hozzászolásaitokat, akkor látni fogjátok bennük a keserûséget és a reménytelenséget.Sajnálom , de így van.
Hát persze, hogy sarkítottam a dolgot... Nade vegyük észre, hogy ahányszor a MS és BillG szóba kerül, mindig jönnek a hasonló antidumák. Pedig nem titok a success storyjuk, bárki megtudhatja hogy csinálták, és lehet próbálkozni utánuk csinálni.. Jókor voltak jó helyen, és sokat dolgoztak érte. A többi már üzlet. Nem egyedi eset az ilyesmi: Rockefeller az olajból lett gazdag. De nem elsõsorban a saját kútjaiból.. Hanem megvette a vasúttársaságot, ami az olajmezõkrõl elszállította az anyagot ! Ettõl kezdve pedig mindenki neki tejelt, és mivel pofátlanul sokat kért a szállításért, idõvel az egész olajmezõ az övé lett... Ilyen a kapitalizmus.
Nagyszerû, ezek szerint, ha valaki a nem teljesen legális pénzét (legalább is azt a részét, amibõl Malibun vásárolt volna szállodát magának) oda adja a szegényeknek, árváknak, veteránoknak stb akkor attól fogva minden rendben, lásd még lovagi címet is kap.
A te leked meg megnyukszik.
szóval ezek szerint attól pl X.Y is qrva jó politikus lesz, hogy mindenfajta szakmai indok ellenére felszámol egy egész iparágat, ellehetelenít embereket, de aláír egy papírt hogy a hajléktalanoknak építsenek állami pénzbõl szállást. Tényleg így gondolod?
Kicsit tul ironizálod, ilyeneket senki sem állított.De csak nézd meg a cikkben is az ellentmondásokat:"alapította V. György király, azért, hogy a brit birodalom méltóképpen eleget tehessen az elsõ világháborúban és utána a hõsiesség elismerésének."<-> "lovagrendnek jelenleg 100 000 tagja van, ám VITATHATLAN, hogy mindegyik lovag rászolgált a kitüntetésre" Szerinted?
Igen, ez a szemét, mocsok tolvaj disznó, aki a mi nehezen kuporgatott filléreinkbõl zsírosodott meg, hát nem kiszúrja a szemünket rendszeresen néhány milló $ könyöradománnyal? Gusztustalan! Hogy mer! Vonuljon Tibetbe meditálni, a zsozsóját meg ossza szét a szegények közt! (de inkább adja nekem!)
...avagy: így írtok ti.
Rohadtul nem lesz nagyobb a szememben az M$, mert adakozik a góré. Sõt, kedvenc kapusunk sem lesz kedvesebb nekem, mert adakozik.
De nagyon sokat adakozik, és vitán kívüli, hogy ez segít a rászorultaknak. És ez hiába PR, többet segít azoknak az embereknek, akik kapják, mint az hogy itt fröcsögtök össze-vissza!!
Mindíg betéved 1-2 lelkes emberke, aki csak azért hiszi el a PR dumát, mert mostanában mást nem nagyon hallani.
Ja. Hidd el, reklám ide-vagy oda. Az általa adakozott pénz több, mint amit egyes kormányok hasonló célra fordítanak. Ne a reklámot lásd. Hiába kicsinyes saját érdeket követve adakozik.
"Májkrofosos hírekre mindig annyit írtok mint állat, pedig felesleges.."
Szerintem meg nem felesleges. Mindíg betéved 1-2 lelkes emberke, aki csak azért hiszi el a PR dumát, mert mostanában mást nem nagyon hallani. És abból meg nem derül ki miért vannak jó néhányan az M$ ellen, legalább is érthetõen nem.
Itt azért szóba kerül 1-2 olyan dolog, ami eltér a pénzért megvásárolható médiából jövõ hivatalos állásponttól.
A. C. Clarke sci-fi író is megkapta (majdnem) a lovagi címet, de nem volt hajlandó nyilvánosan letagadni, hogy pedofil. Ezt a botrányt, már a királyi csalá(r)d sem akarta felvállalni ezért elálltak a dologtól.
Gondolom, ha letagadja simán odaadják neki!;) (Pedig attól még az)
ha a "Lovaggá" szó lemaradna, jó kis cikk lenne
Long live William Henry Gates the Third of Redmont, Knight Commander of the Most Excellent Order of the British Empire!-agyhalááál Vagy mégsem? "a lovagrendnek jelenleg 100 000 tagja van" Azért ez mégsem olyan mint a Nobel díj, ahol van pár tucat élõ díjazott...
Ez tényleg durva azért ez az Invitelnek se tuljó reklám
Talán ha a banya feldobta a pacskert akkor majd valtoznak...
Azt hiszem azt senki se vitatja hogy Billi fiu sikeres (üzlet)ember sata.De az nevetséges hogy azért lovagi cimet kiknek osztogatnak, nem pedig pl:azoknak akik rettenetes körülmények között végzik a munkájukat s valódi áldozatokat válalnak, könnyü otthonról a palotából milliókat osztogatni (bár sokkuk ezt se teszi meg (ki tudja én meg tenném e?) ). De ezért nem Billire kell haragudni hanem arra betorzult gyökér királyi családra ( a kedvencem amikor az egyik "herceg" horogkeresztes ruciba ment farsangra) hihetetlen hogy még nem kergették el öket a faszba , vigyoroghatnak, örülhetnek a pénzüknek innen akkor is egy fos embereknek tünnek és ezt nem gyülöletböl mondom, egy normális volt köztük azt is halálba kergették. Nekem nem az intézmény nem tetszik (bár már persze az is tök fölösleges) hanem az a család
Májkrofosos hírekre mindig annyit írtok mint állat, pedig felesleges..
ja és igen, ki merem jelenteni, hogy a BG és a M$ nevû formáció igen is kijött valami frenetikusan új dologgal: az oprendszer alap menüjét nem a képernyõ tetejére hanem az aljára tette, azon kívül a vízszintes menüpontokból most nem függõlegesen, hanem fordítva a függõlegesbõl vízszintesen gördülnek ki a dolgok. Gondolom ezt a start menüt is levédték.
Ezzel asszem össze is foglaltam mi az amit a M$ adott a számítástechnikának;)))) Ja meg a zsugori, pénzközpontú szemléletet, ami nem volt régebben jellemzõ, legalább is hómjúzer szinten nem!!!
Bocs hogy így fogalmazok: de tudod te hogy mit beszélsz?
Ha régebben (nagyon régeen) kiadtak egy hardvert és arra rá volt írva, hogy kompatibilis ezzel meg ezzel a platformmal, akkor az 99%-ban úgy is volt, és azért olyan túl sok platform soha nem volt. De ha pl zenélni, midizni akartál akkor ott volt az Atari, mert abban alapból benne volt minden. Videóra, 3D-re meg az amiga, irodába, meg a pécé.
Mondd csak jáccottál mostanában pl. ágépéset? Úgy értem egy régebbi (és nem is túl régi) karit új alaplapba vagy fordítva belerakni. Az AGP-nél pl tök kiszámíthatatlan hogy mi mivel fog menni!!!!!! Ja és nemárt ugye még a csipszet drájvert sem frissíteni.
Egységes szofver platformon mit értesz? Magát az operációs rendszert? Hát elég fránya dolog lenne ha egy oprendszer alá írt program nem menne el. A win valóban könnyen kezelhetõ, csak éppen nem javítható, bár igaz egy reinstall mindent megold;)))) Bár amíg egy wint önmagában felrakok addig pl az UHU vagy száz alkalmazást is felrak nekem.
"Én - mázlista, májer módon - 10 ezerért tudtam megvenni egy fölöslegessé vált SP1-es angol XP-t, original, be nem regisztrált kóddal."
Huu, de jo uzletet kotottel. En nulla forintert hasznalom a gepem (jo, aram, tudom), mert Linux. Nem mintha mindenre ez lenne a gyogyir, de netezesre, programozasra es ilyenekre jobban megfelel (szigoruan ertve: nekem), mint egy Windows.
"Engem egyetlen egyszer sem szivatott meg a Windows XP, nem fagyott, nem kellett váratlan hiba miatt újratelepíteni és nem is szidom BG-t és több ezer munkatársát!"
En sem szidom. A tettei magukert beszelnek. Persze jo dolog, hogy tamogatja az elesetteket is, ezert tisztelem is, de a tobbi viselt dolgaert nem.
"Linux? Menjetek már! Olvasni is lehetett, hogy vannak rá vírusok is, ki lehet azt is fagyasztani."
Igen, vannak ra. Kb. ketto. Mivel en hivatalos oldalon levo cuccokat teszek fel, esetleg forrasbol, ezert az esely a virusra nalam pl. minimalis.
Teljesen elkurvul az angol királyi család sztem szánalmas. Eddig sem tartottam õket túl értelmesnek de most....
Pénzt nem adhatnak neki, mivel több van neki mint az egész "udvarnak". Igy aztán marad a lovaggá-ütés, az nem kerül semmibe sem/nekünksem/.Különben is meglehet kisérelni azt, amit õ és az apja összehozott.
"Lovaggá ütötték Bill Gatest" - helyrerázódott az agya? Lehet szidni, de: -A Microsoft nagyban hozzájárult a PC elterjedéséhez. Ki járna jól, ha 12 géptípusra kéne átkonvertálni mindent? Vagy most itt szidnánk az Ati-t, hogy Commodore Pro LX300 gépekbe lehet csak videokártyájukat rakni, míg a HT9080-Z-be nem fejlesztenek? -Egységes szoftverplatformot hozott létre, amit a hülyék is tudnak kezelni. Lehet hogy jó a linux, de sztem azt programozók írják programozóknak. (Legalább is ez volt az érzésem, miután feltelepítettem.)
Rengeteg vád igaz, pénzéhes üzletpolitika, a W$ nem ér 30 eFt-ot, stb.
#11: " majdnem kirobbantotta a harmadik világháborút" - nyugi, ha így halad, összejön még neki.
Csinálj egy trutymóz nevû oprendszert, aztán add oda a vatikánnak ingyér! Az öreg biztos szentté avat :)
arra értettem, hogy diana nem született gazdagnak, hanem egy egyszerû modell volt egy noname studiónál. mindezt arram írtam, hogy a srác aszondta, nem jó példák mert gazdagnak születtek.
Ja és éljen Sir Galahad (a szûzi)!!!! Valamint Sir Lancelot, a nem olyan bátor Sir Robin, és természetesen Artur király is és az õ becses felesége Csinivera is;)))))))))
Szal örvendezzünk vala.
Mint ahogy az elsõ király/nemes sem istentõl kapta a jogát (valószínüleg), hogy uralkodjon, csak éppen neki jutott az a szerencse, hogy õ szopatohatott másokat és nem fordítva.
BG is ilyen szerencsés "úriember" (amirõl persze a kicsinált konkurenciának más a véleménye), és most a sok szerencsés ember kitüntette egymást, és mi ennek örülünk;))))
Így is van, a sok láma észre sem veszi hogy az õ pénzén lett ez a Kapus Béla lovag, csókolom.
Felmerült a kérdés, mennyit kérhetne jogosan az MS szerintünk egy OS-ért? Ha a PC-t számítógép architektúrának és monnyuk nem egyfajta szabvény és szabadalom halmaznak tartjuk, akkor marhára nem értem, miért is nem ingyen jár a vashoz, az alaplap(bios) mellé?????
Ok a frissítés (új verzió) kerüljön pénzbe, legyen monnyuk 1 dollár, az évi 200 000 000 eladott pécével számolva bizony szép kis összeg. Ennyibõl bizony 4-5 év alatt már igen csak faszántos OS-t lehetne elkészíteni!!!!!!!
És láss csodátt billiéknek 20 év alatt sikerült is elérniük egy 85-ös Amiga színvonalát 10000X erõsebb vason;)
Hát ennyire nagy ember ez a mi kis Getzink! Jó nagy üzlet(gaz)ember;)))
Nekem is õ a példaképem;))))))
Nem tudom mi a baj azzal, hogy Bill Gates lovagga avanzsalt. Ha penzed van azza lehetsz amive akarsz. Mi johet meg ezek utan Bill Gates a Papa ? Na neeeee.....!
Amugy meg sokkal furcsabb embereket utottek mar lovagga. Pl.: Sir. Elton "Homo" John-t is. Ki erti ezt ?
Az emberek a média által félre vannak vezetve: a valódi információk hiányában, az iskolákban oktatott - a matematikai összefüggéseket szánt szándékkal felületesen kezelõ - ismeretanyag birtokában nem tudják összeilleszteni a részleteket.
Merre van ez a Valy, ahol kérdéses a nép tûrõképessége? :)
Szokásos mocsadékság.Ez a mai világ.Az egész világon pár száz ember kezébe van a hatalom vagy talán kevesebb és õket kell isteníteni.A pénz hatalom és hát nem egy szegény ember bill barátunk.Egyszerûen szánalmas, hogy már ilyen kitüntetéseket osztanak ilyen mocsadékoknak és pl Aradnál hogy elbánnak olyanokkal akik a hazájukat védik, vagy egy Wass Albertet lehungaristáztak a románok és mi magyarok meg elhisszük nekik, mert a románoknak nem jó ha igazat ír.Meddig tûri a nép valyon, hogy ilyen emberek kitüntetést kapnak másokat meg börtönbe zárnak, mert meg mert szólalni.Jól halad a világ, hajrá billi és többi pénzéhes seggfej!
Nem szemet szúró, de hogy jönnek ide az említett személyek?
nezd, diana hercegno es a kiralyno nem tul jo peldak... merthogy ok ugy szulettek, hogy tele voltak penzzel. az egy dolog hogy jotekonykodnak. hidd el, ha engem minden evben megajandekozna az allam 1 milliard forinttal, en is eljotekonykodnak 800 milliot belole. es akkor en nagyon jolelku ember lennek... hat ugy azert konnyu.
S még valami: Bill Gates korántsem szórja úgy a pénzt, mint a Szaud-Arábiai olajmilliárdosok, akik, ha nem aranyból van a WC ülõke, akkor rá sem ülnek! Gyémánttal kirakott autók, egyszer-használatos öltönyök stb., miközben az ország fele éhezik...
Billnek a Porsche és a Ferrari a gyengéje, meg a természetes életkörülmények. Lehet Bill-t utálni (a pénzéért), de el kell ismerni, õ tudja, hogy mi a szegénység, és tudja, hogy oda, ahová eljutott, csakis az eszének, a gazdasági érzékének (mert a cég- és találmány felvásárláshoz üzleti érzék is kell, a pénz mellett!) köszönhetõen érhetett el. A természetes kapzsiság pedig mindegyikõnkben ott rejtõzik!
"Természetesen azt sietett az angol királyi udvar leszögezni, hogy Bill Gates nem a Windows megalkotásáért kapta a megtisztelõ lovagi címet, hanem azért, mert nagy szolgálatokat tett a brit birodalomnak és az ország gazdaságának"
Ja persze, mert a havi fietése több, mint Anglia éves bevétele
Neked Diana hercegnõ (r.i.p.), Erzsébet királynõ, de még Göncz Árpádné karitatív tevékenysége is szemetszúró? Könyörgöm, hát nem minden ember célja a jólét?! Van, aki egész életében nem tud egy épkézláb szakképzettséget, munkahelyet, jólétet összekaparni, de vannak bõven olyanok, akik feladnak valamit - mert az elejét nagyon sok áldozattal jár ám! - , hogy aztán sikeres színészek, üzletemberek (sorolhatnám) lehessenek! Irígylésreméltónak tûnnek, de hidd el, nem szívesen viselnéd azokat a dolgokat, amivel mindez, éveken keresztül jár!
A taknyos kortól multimilliomos kisgeciket felejtsük el (pl. monacoi, walesi és arábiai kis hercegek stb.)
Nem istenítem, de a mi kis Bill Gecink is a semmibõl, összekuporgatott pénzbõl kezdte, egy garázsban. Linus Torvald pedig egy UNIX órára írt alszoftverbõl kezdte a karrierjét. Sorolhatnám reggelig...
akkor sem szeretem azokat az embereket, akik ilyen nyiltan ilyen agressziven dolgoznak. es ugye jotekonykodasbol nem lehet ideaig eljutni. ahhoz hogy idaig eljussanak rengetek mindenkin kell keresztul taposniuk. de miutan eljutottak erre a szintre mar megtehetik, hogy a szamukra szinte apropenznek szamito osszegeket "eljotekonykodjak". hat ezert nem szeretem, mert alszentek
(egyebkent ne gondold, hogy az ilyen "jotekonykodas" mogott nincs erdek)
Megérdemelte ezt is , mint pl a nagy testvér díjat is ... mert tény , hogy a Bill & Melissa Gates Alapítvány az egyik legadakozóbb ..
elolvastam mindent kétszer és visszavonok mindent! Már szeretem Billt...
Pedig már el is képzeltem a merdzsóban, napszemüvegben, susogós melegítõben, vastag fuxokkal a nyakában :D
Gondolom, nem BillG kérelmezte a lovagi címet. Ellenben ha felajánlják, minimum udvariatlanság visszautasítani. Mondjuk a társaság valóban kissé vegyes...
Hagyd a fenébe Mike, ezekkel úgy sem fogod ezt soha megértetni, nekik ellenségkép kell, ettõl érzik jól magukat. Haragszanak mindenkire aki náluk sikeresebb, csak ettõl õk még nem jutnak elõrébb.
Hy! Sztem az XP a körülményekhez képest egész jó, én se tudnék jobbat írni:) Egyébként a múltkori hozzászólásomat egy másik cikkhez szeretném pontosítani, nem én fizetem a banki törlesztõrészletet, hanem a szüleim, mer még gimis vok. De nekem is spórolnom kell magamon hozzá. Amúgy a többi szoftverhez képest nem drága a Win, hanem azzal együtt az összes többi is. De lehet én vok lemaradva. De amíg ebben az országban meg teheti nem is egy vállalkozó, h 1Xûen több hónapig nem ad fizetést apámnak, addig asszem drágának fogom tartani a szoftverárakat. És remélem jövõhéten is tom olvasni az SG-t, nem kapcsolják ki a netemet, mint az már megtörtént január elején. Hát ezért drága sztem a Win. Ezen kívül hallottam olyanról, h a felsõoktatásban résztvevõ diákok kedvezményesen hozzájuthatnak jogtiszta szoftverekhez, asszem 3 rugóért. Az meg még a hülyének is megéri. Ha igaz.
szerintem meg USA-ban bevett szokás, hogy a gazdagok adakoznak
és BG azt is mondta, a ygerekeinek a maguk lábán kell majd megállniuk, nem tesz a seggük alá semmit
szal szerintem BG igenis sikeres üzletember, méghozzá nagyon, ahhoz képest, hogy honnan kezdte és nem lett egy újgazdag bunkó tahó
Én - mázlista, májer módon - 10 ezerért tudtam megvenni egy fölöslegessé vált SP1-es angol XP-t, original, be nem regisztrált kóddal. Engem egyetlen egyszer sem szivatott meg a Windows XP, nem fagyott, nem kellett váratlan hiba miatt újratelepíteni és nem is szidom BG-t és több ezer munkatársát! Miközben, tudom, hogy nincs tökéletes a Nap alatt.
Linux? Menjetek már! Olvasni is lehetett, hogy vannak rá vírusok is, ki lehet azt is fagyasztani. Lámer ember bármit szét tud kúrni.
Ha utálnak , adjál valamit a szegényeknek ,söt rögtön a gyerekeknek ( mert az olyan megható ) és máris fasza csávó vagy. Arányokat nézve én is adtam annyit már mint õ és a nevem se tudják
Nocsak! Néha te is oda szoktad adakozni az éves jövedelmedet? Fasza csávó vagy akkor te is...
Nem tudom miért kell gúnyolódni azon ha egy gazdag ember karitatív tevékenységet is végez, kevésbé irígy országokban inkább elismerik. Vajon az itt hozzászólók idáig mennyit adományoztak eddig életükben a rászorulóknak???? Ja, hogy semmit, mert nincs mibõl? Így van rendjén, a tehetlen balfaszok mindig csórók maradnak, de azért nekik sem kell elkeseredniük, egymás között hitegethetik magukat, hogy azért õk a fasza gyerekek. Kár, hogy a kívülálló szemében õk továbbra is csak szerencsétlen balfaszok maradnak.
Jó a kérdés. Én sem érzem az árát egyáltalán túlzónak. Arról már nem is szólok, hogy akik itt böfögnek a drága vindóz ellen azok zömével ingyen szerezték (én is, de én nem böfögök). Aki szerint meg maga vindóz olyan szar az használjon, Linuxot vagy Mac-et, vagy amit akar, akkor majd szidhatja, de amíg neki is XP van a gépén addig húzza meg magát csöndben.
kb. mint a pápa, aki meg boldog-boldogtalant boldoggá avat
Már nem egyszer, nem egy embernek, aki drágának tartja a vindózt, tettem fel a kérdést: mi lenne az ideális ár szerintetek? Miért sok a 25 rugó (oem xp home)?
Mikor egy játék ~10 ezer kröül van? Egy antivírus+tûzfal kombó szintén 10-15? Akkor miért sok egy xp-ért a 25?