Tavaly volt ilyen a Pesnél is, igaz ott a 16os szélénél lehetett ilyent a hosszúba és nem is védte rendesen a kapus, sokszor volt gól. Idén nálam az ellenfél próbálkozik ilyen belsõzésekkel a hosszúba, de sokkal jobb a kapus és mindig állva fogja meg már a labdát, olyan mintha elfelejtették volna hogy jobb kapust csináltak és a gépet támadásnál nem állították volna át
Nekem a 2011 és a 2012 volt nagyon ilyen. A 2013 határozottan jobb, de még mindig félkész bughalmaz, ebben egyetértek, ráadásul messze nincs alapjaitól újraírva a gameplay, a korábbi bugok egy része továbbra is él (pl. messze elpattanó labdaátvétel, amiért senki nem indul el; ha x játékosnak ment a passz, akkor y akkor sem indul érte, ha x nem érné el és elveszne a labda; rossz emberváltások védekezésben; sok script, csalások stb.) Sajnos. Az évközbeni patchelés sosem volt a konami erõssége totál érthetetlen módon. Pedif nem egy félkészen kiadott játékot raktak már helyre normális patcheléssel. Nekem olyan érzésem van, mintha nem lenne elég fejlesztõ(developers, developers, developers, hogy klasszikust idézzek), vagy tesztelõ a konaminál annyira nyilvánvaló bugokat hagynak benne éveken keresztül. Mindemellett számomra a 2013 élvezhetõ játék.
EZ A JÁTÉK BORZADÁLY!
- 3 hónapot várni egy javításra - a javítás nem igen javít sokat - reakció idõ jobb, védelem jobb ok - még mindig simán bárkivel, 10-bõl 10x be lehet lobbolni a labdát a kapus felett - ELBASZTÁK a kiugratást, olyan random hogy ihaj, ereje, iránya, választott játékosa....?????miért??? - superstar nehézségi szint még mindig nem mûködik rendesen, sokkal könnyebb mint a többi.....??? - a LÖVÉS...az a kurva LÖVÉS...nem lehet lõni a játékban???!!!! miééért??? így tudták csak fejleszteni a kapusokat, hogy még gyengébb a lövés ereje? 16-on kívûlrõl, de 20-30 ról soha nem lehet lõni gólt.... - hab a tortán, hogy legkorábban decemberig ne is számítsunk javításra...
Nagyon szerettem a PES-t, de valami nagyon rossz irányba fordult a Konaminál itt...eltûnt a PES érzés, a változatosság, az izgalom, egy lélektelen, bughalmazzal, ami csilivili meg nem fogok játszani, nem hogy pénzt adjak ki. 1999 óta játszom PES-sel, amióta van fizum, minden részt megvettem a 2008-at kivéve, 2012-ig. De ennyi elég volt és sose voltam a FIFA híve épp a változatlansága és egyhangúsága miatt. Eddigi statisztikám viszont idén:
PES-sel játszott meccsek: max 20-30 Fifával játszott meccsek: több mint 200
Valahogy az utóbbi játék a régi PES6 és korábbi PES játékok élményeit, élvezetességét idézi, azok se voltak full szimulátorok, de megvolt az egyensúly a szimuláció és a játék között. Viszlát PES, jól elkurvultál és szarsz a fogyasztókra!
i know its off-topic but stop sharing fake crack, it was changed only 1byte for fake to game and installing new dlc 2.0 but [COLOR=red]there is no new gameplay codes and some extras in fake crack!![/COLOR]
STOP THAT OFF-TOPIC PLS :OT:
if you change it to '5' you have updated to 1.05 but its bullshit LOL :D
some added new features into edit mode (import/export team data) you can see them + new gameplay with original game exe, not with fake crack!!
És tényleg az
legyetek már kicsit figyelmesebbek :-)
tehát, hogy a kiugratás ás kapus kihívás placebo, ennyit számít, ha valaki elhiszi
Ezt a cracket fakenak mondják
Viszont a kapus továbbra is látnok, ha mellé megy a lövés akkor az esetek 90%ban nem vetõdik továbbra sem sajnos, nagyon zavaró. Vallecanoval most 5-1re vertem a Madridot szupersztáron szóval valamit az AI-val is csináltak (nem elõnyére)
Nálam tökéletesen mûködik a kapus kihívás és a kiugratás meg pont olyan amilyen volt, azon nem változtattak.
Viszont így 2 meccs alapján a kapus ezerszer jobb lett. Most már inkább a rövidre helyezkedik és a rövidre is ugyan olyan a reakció ideje mint a hosszúra, ezt tényleg megoldották végre
Nah, most 44%nál állt le. Szégyen hogy ezek programozóknak merik magukat nevezni...
data packot valahonnan le lehet szedni? Mert a 2. része leállt 39%nál...
Na kipróbáltam a játékmenetet is ezzel, de remélem ez nem így marad majd, mert borzalom... 1. kapust nem tudom a kapuból kihívni (Vagy átrakták volna más gombra??) 2. Lapos és a magas kiugratás teljes homály
Egy meccs alatt csak ez zavart, úgyhogy még várok a játékkal, biztos kiadnak valamit erre még...
Jaja, ezzel megy, kösz..bár a data packot még nem ismeri fel, hova kell másolni azokat a fájlokat pontosan?
én úgy értelmezem, hogy marad az updatelt erdeti exe és a mini imageval betölti mint eredetit
Lehet, hogy csak én nem értem, de ha visszamásolod az eredeti exe-t, akkor hogy lesz abból 1.4-es?? mert ugyebár a azt kicseréli a konamis patch telepítõ az újra. és ha azt indítod el a minidvd-imageval akkor nem csinál semmit....
de lehet csak én bénázok.
nem, file loader kell most nekem, mindjárt kiadom a Juve fine day gyep-et majd ha Jenkey frissíti akkor
próbáltad is? (nincs kedvem most meg idõm se próbálgatni)
Pro Evolution Soccer Our new PES 2014 Patch and Data Pack are now available for all platforms! Including 800 new faces, 11v11 mode, Online Competitions, new Boots, myPES and more! Please remember to install the Patch before installing the Data Pack.
15 perces félidõvel játszok pron. Az ellenfél interception akkor sokkal több, amikor ilyen "szerencsés" a gép, kb. 5-6 meccsenként, de lehet, hogy ritkábban. Egyébként általában egyenlõ körüli. A nyilak állásának leginkább kézzelfogható jele, hogy mennyire hamar fárad el. Ugyanaz az ember totál lefelé akár a 35. percben is lehet piros fáradt, totál felfelé csak a 85 körül, vagy még akkor sem. A játékát tapasztalatom szerint nem nagyon befolyásolja, simán rúgtam mesterhármast totál lefele nyilassal is.
Az az aktuális forma, a motiváltság az a kis "emberke" színe. Majd én is kipróbálom ugyanazt a meccset 5* vagy 10* de amúgy hány perces meccseket tolsz? Néztem amúgy az interception-öket, nagy átlagban több nálam mint a gépnél, szóval ott már megdõlt azért a dolog.
Meg az is, hogy 7:2-es összesítéssel a Barca ellen bejutok a BL döntõbe, a következõ meccs elõtt a csapat 80%-ának lefele nyilas a morálja. Tényleg nem értem, hogy ezt a pitiáner bonyolultságú dolgot miért nem javítják éveken át.
Az a baj, hogy fix bugok vannak. Ha a gép eldönti, hogy gól lesz, akkor nem tudsz semmit sem csinálni. Most éépen úgy lõttem gólt, hogy lassan szállt a 20 m-rõl rálõtt labda, a kapus vetõdött, majd a mellkasán át ment be a labda. Minden második meccsen van ilyen gól, sajnos. Vagy az a verzió, hogy nem mozdul meg a kapus a labdára. Csatárom 3 m-re az üres kaputól, szépen elé pattan a labda, erre a hülye a tõle 5 m-re álló védõnek akar beállni, ahelyett, hogy belerúgna a labdába egy nagyot. Valahogyan a szituációelemzõ rendszer gellert kapott, csak a töredékét ismeri fel a valós szituknak. Szerintem ettõl van az is, hogy nem reagálnak a labdára. Nem tudom, hogy eleve rossz a rendszer, vagy csak finomhangolni kellene, vagy egyszerûen még nem eléggé feltöltött adatokkal, de ez így sajnos siralmas. Sajnos az irányítás késleltetése a védekezésbeli játékosváltást is érinti. Ezt is nagyon gyorsan kellene javítani, mert rettentõen rontja a játékélményt. Ez az irányításkésleltetés kapcsolatban van a random "csapatformával" is, mert néhány meccsen nem akkora gond, valamikor meg egyszerûen kényszerzubbony érzését keltve öli meg a játékot. Valahogyan az sem stimmel, hogy verem 5:2-re a Barcát, majd kapok egy sima hármast a Sotontól. Itt is kipróbáltam, hogy kb. tízszer lejátszottam egy meccset. Volt olyan, hogy kilencszer kikaptam egy nálam sokkal gyengébb ellen otthon. Tehát valahol csalás van, ez nem kétséges, mert blokkolja az irányításomat. Különben nem tudnám verni pl. a Barcát ötbõl ötször.
Hát érdekesek ezek a "bug összefoglalók" mint a tied is. Az eddigi legjobb pes rész, ezzel az új motorral, gondolok itt a mozgásra, passzra, szerelésre. Nem mondom hogy nem tapasztaltam semmit azokból amit leírtál de mintha nálam meccsrõl meccsre kevesebb bug jönne elõ. Ha ráérzel a védõkkel a mozgásra, könnyen szerelheted a csatárokat sõt egyre kevesebb olyan lesz hogy nem éred utol a csatárt...Nekem olyan 50+ meccs kellett hozzá hogy mostmár úgymond "jó legyek" top playeren a gép ellen.
Egyre többet játszva nagy sajnálattal azt tapasztalom, hogy túlságosan sok rosszat emeltek át az elõzõ rész gameplay hibáiból. A tankeffektus ugyanúgy megvan. Az ellenfél csatára megindul, aztán nem lehet megállítani. Sehogyan sem. A közismerten villámgyors Crouch lefutja Walcottot. Az én embereim nem futnak olyan gyorsan, mint az ellenfél. Emberváltáskor megszakad a folyamatos mozgás. Van egy kvázi random mázlifaktor, ami ellen a beleszakad, akkor sem lehet tenni semmit, mert egyszerûen nem engedi lereagálni a helyzetet. Középpályán viszem a labdát, körülöttem senki, nyomom a passzt. Hármat lép a játékosom, nem rúgja el a labdát, ezalatt odaér az ellenfél pontosan abba a passzsávba, amerre passzolok, természetesen intercept. Egyik legjellemzõbb paramétere ennek az ócska csalásnak az interception száma. Gyakran háromszor annyi az ellenfélnek, mint nekem. A scriptek száma sem igazán csökken. A játékosok passzivitása is elég nagy.
Igen, ezt olvastam én is, de nincs benne, hogyasszonygya: "Terrible response bug fixed", vagy legalább: "Refined control", "Quicker response", "Refined reaction" etc.
Azt hiszem Breki írta itt korábban még, hogyha távoli lövés közben az erõ megváltoztatása után nyomsz még egyszer gyorsan egy lövés gombot, akkor jobban lövi el a labdát. ez tényleg így van, pár napja kezdtem el így lõni, és a legtöbb lövés így kapura megy, vagy annak közvetlen közelébe...egy kis válogatás:
Lesz bizony gameplay patch, meglátjuk...:
Manual Control fixes: R2 Shot, first time actions (shot, header etc), yellow bar Goalkeepers: Better reactions to initial save L1 Lob Shot Fix Gameplay slowdown in final 3rd: Change made to make as smooth as possible Shooting: Refinements of slowdown to help/have positive impact Catch-up refined, feeling of sudden catch-up removed BAL player stats decline fixed x2 speed implemented when substituted in BAL Gameplan cursor speed made faster User online block list increased 3 player on same team controller bug fixed
Mai hír szerint lesz gameplay patch is, de a response javítását nem olvastam a listában. A kapusok reagálását írták, de az sajnos édeskevés. Most pl. a lánctalpas Huth támadásban simán lefutotta Monrealt. Nevetséges. Elõtte meg A Tevez-Gionvinco csatásduóval felálló Juve ívelgette elõre a lbdát a Mertesacker-Koscielny védõpáros ellen. Mondanom sem kell tízbõl nyolcat fejeltek el a törpék. De az még jobb, amikor szépen leveszi, megfordul, csinál egy cselt és megindul. Mindezt tetû lassan. Közben a bekk áll, áll, áll, áll és néz, néz, néz... Illúzióromboló. Sajnos. Nekem most jött meg az új gamepadom, egy hétig nem játszottam. Örömmel vettem elõ, de sajna örömöm a harmadik meccsig tartott.
Én éppen ezért a bosszantó dolgok miatt váltottam a fifára addig amíg ezeket nem javítják ki.Ma újra felraktam a pest azért mert vártam az új javítást de hiába.Le is töröltem megint.
Egyre inkább nem értem a KONAMIt. Csinálnak egy jó játékot, aztán elrontják azzal, hogy a játékosok nem reagálják le a játékhelyzeteket, a bíró szinte teljesen random fúj, a vezérlés pedig irgalmatlanul késik. Mintha autóvezetés közben csukott szemmel kellene menni. Nem értem, miért csinálják. Így ez sajnos még alfa sem. De miért nem javítják? Most pl. egy lagymatag beadást a kapus vagy 20 m-en keresztül nézett, majd 2 cm-re a vállától elment, õ meg nem mozdult. A DLC-ben lesz gameplay javítás? Bugfixet olvastam, de az nekem inkább grafikainak tûnt.
de szoktam frissíteni mindent de erre nem gondoltam volna.amúgy aaz ati vga beállításomra is lenne ötleted?alap beállításon vagyok.ati radeon hd 6670 1Gb vga ram és ddr5.