Ezt mondta az angol tv riporter, nehány fordulóval ezelott, mikor Totti betalált. Már nem emlékszem melyik csapatnak, de azt hiszem az Olimpicoban volt. De a mondatra tisztan emlékszem. Pont így mondta, ahogy a pólójan volt.
SERIE A, ÖRÖK GÓLLÖVÕLISTA 1. Silvio Piola 274 2. Gunnar Nordahl 225 3. Giuseppe Meazza 216 José Altafini 216 5. FRANCESCO TOTTI 206 6. Roberto Baggio 205 7. Kurt Hamrin 190 8. Giuseppe Signori 188 9. Gabriel Batistuta 184 Alessandro Del Piero 184
Daniele De Rossi és Simone Perrotta is három mérkõzésre szóló eltiltást kapott, miután a Bari ellen idegenben 3–2-re megnyert bajnokin mindkét futballista piros lapot kapott. De Rossit könyöklésért, míg Perrottát szándékos ütésért állította ki a játékvezetõ.
A Serie A idei kiírásából még három forduló van hátra, De Rossi és Perrotta azonban már egyik bajnoki mérkõzésen sem léphet pályára. A két játékos a jövõ hét szerdai, Internazionale elleni Olasz Kupa-elõdöntõ visszavágóján még segítheti a „farkasokat".
A nemzetközi porondon való részvételért küzdõ Roma szombaton, a Serie A 36. fordulójában a listavezetõ AC Milant fogadja, amely ha pontot szerez a találkozón, bebiztosíthatja bajnoki címét.
Azt mondja meg nekem valaki, hogy felnott emberek tobb eves labdarugopalyafutassal, hogy lehetnek ilyen idiotak es felelotlenek? Amikor tudjak, hogy 3 fontos meccs van meg es ebbol az egyik a Milan. Foleg Perrotta volt hulye. Minek kell egyaltalan megutni egy jatekost, meg ha csak kicsi volt is. Hozzasem kellene erni. Tudhatnak, hogy a mar majdnem mindeki szineszkedik, es arra megy, hogy kiallitassa az ellenfelet. Remelem a Roma is megbunteti oket.
Riise nyilatkozta: "Il mio più grande desiderio è quello di rimanere molto tempo in giallorosso” vagyis A legnagyobb kívánságom, hogy a giallorosso maradjak. Ha valaki szerint nem teljesen helyesen forditottam, javitson ki nyugodtan.
Lehet hogy csak en vagyok igy vele, de en nem nagyon csipem Montellat, minden nyilatkozata sablon,meg nyalas, raadasul tul sok is, szerintem, meg Mourinho se beszel enyit, en arra szavazok hogy menyen az ideny vegen,............nem minden jo jatekosbol lesz jo edzo, sot.
Valszeg ugyis valaki tapasztaltabbatt hoznak. Ha bajnoksagot akar nyerni az új tulaj, akkor jobb edzot kell vennie.
Olasz kupa elodonto visszavágó Inter-Roma 1:1 tj Inter 2:1-es osszesitéssel. gól: Eto 59' Boriello 76'
Catania-Roma 2:1 (0:1) g: Loria 15' 78' 95' Azt hiszem nem kell magyarazni. MEgint az idiota taktika 1:0 utan raulunk az eredmenyre, hat tamadjon az ellenfel. Amikor meg betalalnak, akkor elkezdunk tamadni a vezeto golert, es persze mindenki kitamad. Az eredmeny kontrabol bekapott gol. Nagyon remelem, hogy jon valami normalis edzo es rendet rak, mert ez felhaborito. Nem volt egy epkezlab passz ezen a meccsen. Eladott labdak stb.
James Pallotta, a Roma egyik új tulajdonosa kijelentette, a Romának lesz annyi pénze, hogy a szurkolókat boldoggá tegye. De jol hangzik, regota varunk mar egy ilyesmi valtozast!
Menesztettek Ancelottit, remelem hozzank jon, most vagy soha! Ha o alitana ossze az uj csapatot, szerintem abbol nemakarmijen garda jonne ossze!
A Roma vegulis 6. helyen vegzett a bajnoksagban, igy az Europa Ligaban indulhat. Az Udinese lett a 4. 66 ponttal, Lazio 5. 66 ponttal Roma 6. 63 ponttal. Azt tudom, hogy az azonos pontszamnal az egymas elleni eredmeny dont, de mi dont akkor, ha a mindket csapat nyer 1-1 meccset? Jelen esetben a Lazio es Udinese. 2:1 volt Romaban es 3:2 Udineben, ha jol emlekszem. Ez 3-3 pont. Akkor ilyenkor mi van, kevesebb kapott gol, vagy tobb lott gol idegenben vagy mi dont? Ki tudja?
Az Udinese legutoljara meg Spaletti iranyitasaval szerepelt a Bajnokok Ligajaban. Mielott Romaba jott volna.
aha csodálkozom h 4.-ek lettek bár van egy nagy kedvenc játékosuk Alexis Sanchez:D nagyon nagy cselgép a srác, de Inlert is bírom
Francesco Totti, az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) hatodik helyén végzõ Roma vezérjátékosa örülne, ha Carlo Ancelotti lenne csapata vezetõedzõje.
„Ancelotti Rómában? Reménykedünk. Többször nyilatkozta, hogy egyszer szeretne a Roma edzõje lenni, és hogy ennek elõbb-utóbb be kell következnie. Remélem, most, hogy szabaddá vált, a vezetõk számolnak vele" – válaszolta a neki feltett kérdésre Totti a Mediaset Premium csatornának.
A Chelsea-tõl elbocsátott Ancelotti nyolc éven át (1979–87) volt a Roma játékosa, e szép korszakra hivatkozva beszélt többször a visszatérésérõl. A „farkasok" februártól Vincenzo Montella irányításával készültek, ám az õ megbízatása csak az idény végéig szólt.
Luis Enrique, a Barcelona B korábbi vezetõedzõje megerõsítette, hogy kapcsolatba lépett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplõ AS Roma vezetõségével. A 41 éves szakember azt is hozzátette, hogy a Barcelona játékstílusát hozná magával jövõbeli csapatához.
„Kapcsolatba léptem a Roma vezetõségével. Tudom, hogy több jelöltjük van a posztra, de nekem is vannak más lehetõségeim. Mielõtt döntést hozok, minden szempontból át kell gondolnom a dolgot. Átültethetõ-e a Barcelona-modell? Igen, úgy gondolom, megvalósítható. Mindössze a megfelelõ játékosokra van szükség” – nyilatkozta a Sky Italiának Luis Enrique.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Barcelona B-tõl távozó Luis Enrique az egyik jelölt az AS Roma vezetõedzõi posztjára. Az Olympique Marseille-t irányító Didier Deschamps lehet a fõvárosi csapat kispadjának másik várományosa.
mindkettõ jó választás lenne...
Luis Enrique-t még láttam focizni gyerekkoromban bírtam!
Róma Spalletti alatt volt a legjobb, remélem most újra náluk is a szép focié lesz a szerep
En inkabb Ancelottit latnam szivessen. Sokkal tobb tapasztalata van nagy klubokkal, felnott jatekosokkal, mint Enriquenek. O eddig csak a B csapatot iranyitotta.
Az AS Roma kétéves szerzõdést ajánlott Luis Enriquének, a Barcelona B csapatától távozó vezetõedzõnek, melyet opcionálisan további egy évvel meghosszabbíthatnak. A spanyol szakember az elsõ számú kiszemelt a fõvárosi csapat irányítására.
A 41 éves szakvezetõ szezononként másfél millió eurót kaszálhat, ha elfogadja a feltételeket. A Corriere dello Sport nevû római lap szerint a klub sportigazgatója, Walter Sabatini és Luis Enrique tegnap Milánóban találkozott, és mindenben megegyezett a szerzõdtetéssel kapcsolatban, és hétfõn hivatalosan is bejelentik a spanyol szakember érkezését.
"Nagyon tetszik a Roma projektje és már csak néhány apróságot kell tisztázni a végsõ megállapodáshoz."
A hírek szerint a volt láziós Ivan De La Pena lehet a helyettese a Románál.
"Nagy esélye van arra, hogy részt vegyen õ is ebben a nagyszerû kalandban."- tette hozzá Luis Enrique.
Akkor szerintem szamitani lehet nehany Spanyol jatekosra is, ami nem rosz, bar a spanyolok nem nagyon akarnak kimozdulni hazajukbol. Erdekes lesz ez a Roma ezzek uta. Huuuu, mar alig varom a fojtatast!
Valoszinu, hogy jon 1-2 espanolitos de majd kiderul. Kivancsi leszek mit fog tudni elerni a Romaval.
Carlo Ancelotti a La Stampa napilapnak kijelentette: nem kíván edzõsködni a 2011–2012-es szezonban, egy évet kihagy.
„Nem sietek edzõsködni, és nincs is hová. Egy angol klub sem keresett meg, és a Romával sem tárgyaltam, ez mind csak találgatás volt. Egy féléves kihagyástól eltekintve 1995 óta állandóan csapatot irányítottam, most egy szezont kihagyok, és tanulok. Tanulmányozni szeretném kollégáim munkáját Európa-szerte” – nyilatkozta Ancelotti, akit a szezon végén menesztettek a Chelsea-tõl.
az olasz Sky Sport 24 szerint a Liverpool megegyezett a Romaval Doni átigazolásáról. A Liverpool keres egy tapasztalt kapust, es mivel Bred Friedel az Aston Villatol a Tottenhamhez igazolt, igy maradt Doni.
Luis Enrique megerõsítette, hogy átveszi az irányítást az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplõ AS Románál. A spanyol szakember a Sky Italiának adott interjúban elmondta, mindenben megegyezett a fõvárosi klubbal, már csak az aláírás hiányzik.
„Mindenben sikerült megegyeznem a klubbal, már csak az aláírásom hiányzik. Boldog vagyok, és úgy vélem, jó döntést hoztam. A Roma egy gyõztes csapat, én pedig ambiciózus és gyõztes mentalitású edzõ vagyok. Támadó szellemben játszatom a csapatom, és a közönségszórakoztató futballt helyezem elõtérbe" – nyilatkozta Luis Enrique, aki játékosként megfordult az FC Barcelonában és a Real Madridban is.
Ma mutatták be hivatalosan is a gárda új vezetõedzõjét, Luis Enriquét, aki napközben érkezett meg az olasz fõvárosba. A rómaiak sportbázisán a klub ma is aktív legendája, Francesco Totti személyesen köszöntötte az új trénert.
A klub kétéves – plusz opcióval további egy esztendõre szóló – szerzõdést ajánlott a 41 éves szakembernek, aki legutóbb a Barcelona B-csapatával szerzett bronzérmet a másodosztályban.
Luis Enrique fizetése nettó 1.6 millió euró lesz szezononként.
Az új római stábban spanyol edzõk kapnak szerepet, így Iván de la Pena, a Barcelona és az Espanyol korábbi irányítója, illetve Tonín Llorente, Roberto Moreno és erõnléti edzõként Rafael Cabanellas.
Az AS Roma labdarúgócsapata szeretné megszerezni Gonzalo Higuaínt, a Real Madrid és Bojan Krkicet, az FC Barcelona csatárát.
A Corriere dello Sport úgy tudja, hogy Walter Sabatini, a fõvárosi Farkasok új sportigazgatója két támadóval igyekszik megerõsíteni a keretet, s erre az argentin és a spanyol futballistát szemelte ki részben azon az alapon, hogy õket lehetne a legkönnyebben leigazolni.
Higuaín megvételét az segíthetné elõ igazán, ha a spanyol királyi gárda leigazolná a brazilok nagy tehetségét, Neymart, s így létszámfelettivé válna az argentin. Krkic megszerzése azért valószínûsíthetõ az olasz lap szerint, mert kevés lehetõséghez jut David Villa, Pedro Rodriguez és Lionel Messi árnyékában.
Forrás: telesport.hu
Sabatini megállapodott a Barcával Krkic ügyében, több mint valószínû, hogy jönni fog, jól kezdõdik a csapatépítés :)
Sabatini? csak nem a nõi teniszcsillagról beszélsz?:D
Olasz lapértesülések szerint a Roma végleg megszerezte Marco Borriellot az olasz bajnok Milántól.
A csatár tavaly nyár végén csatlakozott a Romához kölcsönbe azzal a lehetõséggel, hogy a szezon végén a fõvárosi csapat megvásárolhatja. A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy a Roma most ezzel az opcióval élt és 10 millió euróért végleg megvásárolta Borriellot.
Doni megsem megy a Liverpoolhoz. Kevesebbett keresne, igy most Julio Sergio a Liverpool celpontja.
A Roma labdarúgócsapata 10 millió euróért megvásárolta Marco Borriellót a Milantól. A 29 éves csatár már az elõzõ szezonban is a „farkasokat” erõsítette, de akkor még kölcsönjátékosként.
A 2010–2011-es bajnoki idényben 34 mérkõzésen 11 gólt szerzõ Borriello hivatalosan kölcsönszerzõdése lejárta után, azaz július elejétõl lesz Roma-játékos.
Olasz lapértesülések szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplõ AS Románál folytathatja pályafutását Maarten Stekelenburg, az Ajax holland válogatott kapusa.
A játékos ügynöke, Robert Jansen elmondta, a világbajnoki ezüstérmes kapus szívesen játszana az olasz klubban, ha ajánlatot kapna.
Olasz lapértesülések szerint a 28 éves kapuvédõ a Roma új vezetõedzõje, Luis Enrique külön kérésére kerülhet a „farkasokhoz".
Erik Lamela gyakorlatilag a „farkasok” játékosa. A Roma 12 millió eurót fizet a Rivernek, a játékos pedig ötéves szerzõdést kötött az olasz klubbal, amely évi 1.2 millió eurós fizetést garantál Erik Lamela számára.
„Jól mentek a tárgyalások, Lamela gyakorlatilag a Roma játékosa" – nyilatkozta a River elnöke, Daniel Passarella, miután tárgyalt a rómaiak sportigazgatójával, Walter Sabatinivel és a 19 éves játékos édesapjával.
„Már csak az aláírások hiányoznak a szerzõdésrõl" – tette hozzá Daniel Crespo, a River jogi képviselõje.
Javier Pastore inkább a Milanba, mint a Romába igazolna.
Az olasz élvonalbeli Palermo argentin tehetsége, Javier Pastore a La Gazzetta dello Sportnak elmondta, nem hiszi, hogy a következõ idényben is a szicíliaiak játékosa maradna, és szíve szerint inkább az AC Milanba igazolna, mint az AS Romába.
A 22 esztendõs támadó középpályást ezen a nyáron több klubbal is szóba hozták már, többek közt a Real Madrid, a Barcelona és a Chelsea nevét is összeboronálták már az argentinnal, ám Pastore nemrég kijelentette, Olaszországban szeretne maradni. Ennek hallatán az olasz sajtó nem hezitált sokat, és szinte az összes élvonalbeli nagy klubnak „eladta" már Pastorét, akit azonban leginkább csak a címvédõ AC Milan érdekel.
„Az ügynökeim jelenleg is dolgoznak, azt hiszem, annyit elárulhatok, hogy a következõ szezont már nem a Palermóban töltöm. Kedvelem az AC Milant, legutóbb megnyerte a bajnokságot, és komoly ambíciója van a jövõt illetõen. A Roma? Beszéltem Nicolas Burdisso barátommal róla, de jelenleg nem megfelelõ opció számomra a „farkasokhoz" való igazolás" – mondta Pastora a Gazzettának.
A korábban 50 millió euróra taksált, jelenleg a Copa Américán szereplõ játékos azt is hozzátette: nem lenne könnyû elhagynia a szicíliai csapatot, különösen azért, mert Maurizio Zamparini klubelnök olyan, mintha az édesapja lenne.
Ma 12:30-kor az új elnök Di Benedetto sajtótájékoztatót tart, ahol bemutatják az eddigi igazolásokat (elméletileg Krkic,Lamela,José Angel,??Kameni??, meg vmi Ligue2-bõl igazolt védõ) Valamint ki tudja Sabatini mit intézett még :D A lényeg, h 1 óra múlva már sokkal okosabbak leszünk ;)
Mar elegem van ebbol a sok kerdojelbol, semi konkretum nincs, egy rohadt atigazolast se utottek meg nyelbe, csak lehet,lehet,lehet, majd ara ebredunk hogy eltelt az ido es minden arravalo jatekos eligazolt mar!
Doni alairt a Liverpoolhoz. Ingyen igazolták, és 2. számú kapus lesz Reina mögött.
Riise 3 évre aláírt a Fulhamhez. Az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra. Ott majd együtt játszhat testvérével, aki szintén Fulham játékos.
Kár érte, mert kedveltem a Romaban. Alapember volt. Kicsit meglepõ miért ment el. Nem hiszem, hogy a Fulhamben nagyobb sikereket fog elérni, és a Romaban mindig kezdõ volt, sérült meg alig.
Ja Riise-ért tényleg kár,jól játszott, hajtott, robotolt a csapatért...átigazolási díjnak én 1,5millát olvastam(lehet kacsa) ez azért nevetséges összeg érte :/ Bár a távozásával 100%-os lett, hogy jön José Angel Hmmmm...Doni, így lesz a legjobb mindenkinek: Nekünk mert megszabadultunk a feleslegtõl, és nem kapja az óriási fizetését. Doninak, mert szépen a padozásért kapja majd a lóvét. Valamint a Poolnak, mert arra amire igazolták tökéletes, és még azért lehet jobb mint 1 Brad Jones pl. Egyébként, az új Boss azt mondta, hogy 4-6 igazolás lesz a nyáron.
Az angol válogatott általános igazgatója Franco Baldini (aki Capello segitõje is) csatlakozik a Romahoz a 2012-es EB selejtezõk vagy ha az angolok kijutnak az Európa Bajnokság után.
Na a francia, és olasz sajtó, most Heinzével hozta hírbe a Rómát. Az Argentín védõ ingyen jönne, és évi 600k euró lenne a fizetése. Szvsz, jó vétel lenne, az OM-be is szerettem a játékát, és nem volt egy kellemes hír, mikor kiderült, hogy nem hosszabít szerzõdést. Ha nem is férne be a kezdõbe, mint a Márszejnél, akkor is egy minõségi csere lenne, nem holmi Aleandro Rosi. Más. A csapat tegnap lejátszotta az elsõ meccsét LE irányítása alatt, vmi kis helyi klub ellen. Az eredmény 10-0 lett :D
Ki az a LE?? Az az új argentin akit Messi utodjának kiálltottak ki??
Ha már védõknél tartunk, újabb igazolás.
Az AS Roma szerzõdtette José Ángel Valdést a Sporting Gijontól – adta hírül a spanyol klub hivatalos honlapja. A 21 éves balhátvéd a Fulhamhez távozó John Arne Riise pótlására érkezett.
José Ángel a Gijón utánpótlás-akadémiáján nevelkedett, majd tagja volt a spanyol U20-as és U21-es válogatottnak is.
A 21 éves hátvéd a támadásokból is kiveszi a részét, a Primera División 2010–2011-es kiírásában 125 beadást hajtott végre, többet, mint bárki csapatából.
nem rossz:) bírom a srácot sokáig azt hittem még Reijkaard irányítása alatt Messivel lesznek a sztárok elõl, de mintha ellaposodott volna a srác, pedig tud
Zajlik az élet a Roma házatáján. Latszik, hogy van penz az új befekteto által.
Aláírt a Marseille-tõl elengedett Gabriel Heinze!
Nem hosszabbított szerzõdést a tavasszal a 33 esztendõs argentin bal oldali és középsõ védõvel, Gabriel Heinzével a Marseille, de nem sokáig volt egyesület nélkül a Real Madridot is megjárt játékos.
A ma délután a 14 órakor landoló madridi járattal ugyanis Rómába érkezett, és már alá is írta évi 600 ezer eurós fizetését garantáló szerzõdését az AS Romával. A kontraktus egy évre szól, de egy idénnyel meg lehet hosszabbítani.
Mert nem kapott állítólag annyi lehetoseget. NEm kovetem a Barcelona mérkozéseit, de fórumokon olvastam.
Heinze jó vétel, egyébként, rá szvsz már csak csereként számítanak a maga 33 évével. A franciáknál kezdõ volt, és nagyon bírtam a játékát, csak sokszor túl heves, de mindig hajtott :D csak sajnos a Ligue 1 bõven gyengébb színvonalú manapság mint a Seria A.
Egyébként, ez a Stekelenburg ügy nagyon idegesítõ. Sab állítólag már megegyezett magával a kapussal, de a klubbal nem tudnak dülõre jutni, mivel itt filléreskedik a vezetõség. 5 milliós ajánlat egy ilyen kapusért!? Az Ajax helyébe én is röhögnék. 8-9M-ért adnák, csengessék már ki, ha már holmi Borriellokra képesek voltak 10 milliót kidobni :/
Nagyon félek, hogy az Ajax besokall, és berekeszti a tárgyalásokat, Stekelenburggal aláíratnak egy új szerzõdést(pedig nagyon szeretne ide jönni), aztán leshetnek...Nem sokszor lesz esélye a Rómának, egy Top kapust leigazolni ilyen olcsón. Egy szerencsénk van, hogy most kapusposzton nyugalom van,és senki nem keres hálóõrt, pedig akkor már 100% hogy elvitték volna elõlünk.
Nálam itt látszik, hogy jó az új vezetõség, de azért mégse egy Manszúr sejk,és itt végesek a keretek :) Persze nem örülnék, ha mi is fût-fát összevásárolnák, vagy az folytatódna ami a Sensi-éra alatt, hogy szezon elõtt egy héttel elhoztak a Juve/Milan/Inter tengelybõl valakit, aki ott már nem kellett(Pl:Borriello,Burdi), és megvolt a bevásárlás.
NEm is epp Heinzere gondoltam, neki persze nincs koze, bar a 600 ezer euros fizetest is kikell termelni valahonnan. En foleg a tobbi erkezore gondoltam, hogy latszik van befekteto.
Megakadtak a Giuseppe Rossi megvételérõl szóló tárgyalások a Villarreal és a Juventus között, így felvetõdött, hogy Rómából érkezhet új csatár Torinóba.
A hírek szerint a Juventus újra felvette a kapcsolatot a Romával a montenegrói támadó, Mirko Vucsinics átigazolásának ügyében.
A Tuttosport szerint míg Rossiért 30, Vucsinicsért „csak" 20 millió eurót kellene fizetnie a Juventusnak. A középpálya bal oldalán is bevethetõ támadó nem rejti véka alá, hogy elvágyódik a Romától.
Már csak azért is kétségessé vált Rossi Juventushoz igazolása, mert egyre biztosabb, hogy Sergio Agüero Angliába igazol, és a madridiak éppen Rossival pótolnák õt.