Most néztem bele az Újszövetségbe. Az Apostolokkal ér véget. Õk az elsõ században éltek. Kiadták már a felújított részt is, amiben tovább göngyölítik a történetet? Mivel Borg szemét módon cenzúrázott és 2 büntetõpontot adott, ezért még itt jegyezném meg Botondnak, hogy a mélyen vallásos és jó erkölcsû zsidókról megfeledkezik, akiket elgázosítottak a 2. vh-ban? Erre reagáltam: "Na de miért az erkölcsileg megkérdõjelezhetõ életvitelüeket éri a csapás,mint a bibliában,miért nem a jó erkölcsüeket?:-"
Mondta egy tudatlan ember, aki életében nem foglalkozott még a tudománnyal, mert a hit minden kérdésére kényelmes választ adott.
Mikike! TUDATLAN ember vagy! Fogd fel! Sorban állítod itt dolgokról, hogy a tudománynak fingja sincs róla, holot egyes egyedül te vagy az, aki ismeretek súlyos hiányában szenvedsz.
Fõleg, hogy több száz méternyi föld van már rajtuk. De azért Jézus mégsem olyan rejtélyes körülmények között halt meg, mint Petõfi. Tudvalévõ volt hogy hol halt meg, és a hívei valami jelet vagy bizonyítékot állíthattak volna, hogy az a személy Jézus. Az a sok százezer ember hogy élt Európán kívül, akik azt sem tudták, hogy létezik Európa meg a keresztény vallás. Valahogy csak eléldegéltek tízparancsolat nélkül is. És asszem sokkal nagyobb békében, mint mi, harcoló, öldöklõ európaiak.
hát azért a jézus gyerek nem volt egy hülye ember amúgy inkább épp az a baj, hogy nem követik, hanem mindenki a saját képére formálja a mondandóját aztán meg azt csinál amit akar
te még mindig azt hiszed, hogy a régi emberek és a keresztények maradéktalanul hisznek istenben köztük is van épp olyan okoskodó, aki csak a divat miatt csinálja
Látom itt a te problémád. Te még mindig abban a dajkamesében élsz, hogy az egyház az erkölcs és a tízparancsolat betartatására egy mindenek felett álló intézmény. Ideje lenne felébredned, már nem a 11. században vagyunk!
A középkorban ez volt célszerû egy emberekbõl álló intézményben,különben öröklõdtek volna a funkciók,ez emberi sajátosság,ez se von le semmit a keresztény eszme nagyságából.
És bizonyára az is Isten akarata volt, hogy az elmúlt évezredben az ateisták és a keresztények száma csaknem kiegyenlítõdött, míg eleinte ha elvétve volt pár pogány ember... Bizonyára a sok kilépett keresztény is valami betegség miatt nem hisz már Istenben, és nem is kényszeríti azt a következõ generációra.
"Akkor a betegség az biztos tudományos dolog, igaz, és azt nem Isten küldte rájuk?" -> Nem, nem isten teremtette a betegségeket, a Sátán is munkálkodik a világban (szerintük!!!) "Bizonyára semmi köze nincs a pedofiliához annak, hogy egész életükben recskára vannak itélve." -> Nem is önkielégíthetnek, ha nem tudnád..
Na mondjuk,ha nem Isten küldi a betegségeket,akkor például honnan lett AIDS évezredekkel az emberiség megjelenése után?És miért pont a homosok között arat olyan nagy sikert,meg a csapodár sexuális életet élõk között?Tisztes rendes emberek,akik 1 nõvel élik le az életük,nem járnak grouppen sexelni,nem csalják a feleségük se fiúval se nõvel miért nem halnak ki tömegesen?
ööö én úgy tudom, hogy jézus mondott olyat, hogy aki isten országát (az igazságot) keresi annak hátra kell hagyni mindent (a családját is) azt hiszem ezért nem létesíthetnek kapcsolatot
Hidd el, hogy sokkal jobban tisztában vagyok mind az egyház tanításaival, mind a körülötte folyó eseményekkel, mint Te... már csak azért is, mert meg kõ ismerni az "ellenséget" ... De hogy örülj, például: Tíz év börtön
Hmm tehát betegség. Akkor a betegség az biztos tudományos dolog, igaz, és azt nem Isten küldte rájuk? Vagy ez már nem reakcióra méltatható fejleménye a logikátlan gondolatmenetednek... Bizonyára semmi köze nincs a pedofiliához annak, hogy egész életükben recskára vannak itélve.
Az egyház a világ legnagyobb színjátszó társulata! Nézzük meg a pápa halála, majd az új kinevezése körüli színdarabot! Csákót húznak a fejükbe, azt énekelgetnek. Mi köze van ehhez Jézushoz, Mózeshez, stb (már ha léteztek, mert több millió éves dinoszaurusz csontot már találtak, de Jézus testét még mindig nem).
Nem az elsõ században zárták le a Bibliát, hanem a nikaiai zsinat után, de mind1...
#216 rád is vonatkozik. Ki irja elõ a papoknak, hogy életen át elzárkózva nõtlenül kell éljenek, ami sok embernél az idõ múltán elmebajt és aberrációt vonz maga után? Talán nem az egyház? Biztos az ateisták írták elõ...
Igen,pont ez a lényeg.Visszatartó erõ volt.Ma mindenki azt hiszi õ lehet Bill Gates,pedig csak 1 vki lehet Bill Gates,és már õ is lett,viszont mindenki törekszik rá mindenkin átgázolva.Kinek jó ez?Mennyivel jobb elhúzni egy reménytelen ember elõtt a mézesmadzagot,mint megmondani a frankót,hogy pórnak születtél,így is halsz meg,de ha akarodlehet pár gyereked,akiket felnevelhetsz becsületben,akik majd nagy embernek tartanak (hiszen ez is benne van a 10 parancsolatban),és úgy halsz meg,hogy szépen életél az asszonykáddal a gyerekeiddel,nyugalomban szegénységben,sose vágytál olyan javakra amire esélyed sincs,hiszen megmonták világosan,hogy nincs esélyed.
A társadalom többi tagja nem lehet pedofil? Ez betegség kérdése, és nem 18 éves korod után leszel ilyen (mikor a papneveldében tanulsz), hanem vagy születésed óta, vagy gyerekkori problémák vezetnek idáig -> tehát nincs köze az egyháznak a papok bûneihez...
Köszönöm, hogy sikerült felfogni Milyen egyre többrõl van szó? Hmm? Persze, bizonyára akad 1-2, talán a világon (fõleg a dél-amerikai, illetve ázsiai, afrikai területen) mondjuk van 50 db ilyen: gusztustalan, beteg emberek, és ugyanúgy meg kell õket büntetni, mint a nem pap-pedofilokat is, de mondd csak, ehhez mi köze van az egyháznak? Nem sok ;)
Szal szerinted ha valaki nem hisz Istenben, és elítéli az egyházat a bûneiért, az egyenlõ azzal, hogy a tízparancsoaltot sem tartja be? Brilliáns logika. 1-es, leülhetsz.
A vallás csak népbolondítás. A szegény embereknek kellett egy visszatartó erõ. Ha nem lázadoztak uruk ellen, a Mennyországba juthattak. Miért nem folytatták a Bibliát az 1. század után? Nem él már 2000 éve egy normális ember sem a Földön, aki megérdemli, hogy bekerüljön a Bibliába?
Felkapta, nem kapta, megtörtént. Mégha akár egyetlenegy ilyen eset lenne. Isten miért engedte, hogy ilyen ember szóljon az õ nevében? hogy lett belõle püspök?
Tehát azt mondod, hogy mivel a papol istenfélõk, tudatosan sosem lennének képesek a pedofiliára. Érdekes. Vajon akkor miért derül ki egyre többrõl hogy mégis... és vajon hányról nem derült ki az elmúlt évszázadok során... Az persze elõ sem fordulhat, hogy a TÁRSADALOM büntetésétõl félnek jobban, mint istenétõl.. mert ugye elõbbi kézzel fogható, utóbbi meg kitudja lesz e egyátalán... erre mondják hogy bort iszik de vizet prédikál, vagy valami hasonló.
Szóval szerinted mert az egyház olyan amilyen,ezért a vallás is megvetendõ?Szóval azért nem tartod be a 10 parancsolatot,mert másse?Innen egyenes út vezet Hammurapi õsi törvényeihez,szemet szemért fogat fogért,a nagy fejlõdésben elértünk az emberiség kezdeti viszonyaihoz.
"Miért lennének pedofilok, ha ugyanúgy bûn, mintha nõvel csinálnák amúgy?" Ezt írtam: Nem azt mondom, hogy jobb, ha gyerekkel csinálják, hanem vallási szempontból ugyanaz a kibaszott bûn, és ugyanaz a büntetés: POKOL!!!4 Mi a büdös lófaszért csinálnák akkor gyerekkel??????? Mert NEM CSINÁLJÁK GYEREKKEL, CSAK FELKAPTA A KIBEBASZOTT MÉDIA
Nem hiszem el, hogy képtelen vagy felfogni Nem, nem azt akarom mondani, hogy bocsánatos bûn, azt akarom mondani, hogy lehetetlen, hogy nem egy-két felkapott dologról lenne szó, hiszen õk qrvára tisztában vannak vele, hogy ez bûn, és azzal is, hogy ezért méghozzá a kibaszott pokolra kerülnek. Te melyiket választanád? Vajon a szex+pokol kombót? Nem tudom, miért léptek ki annyian, talán azért, amiért én is ki akarok, mert eccerûen zavar az, hogy egy olyan egyház tekint a tagjának, amely közösségnek köze sincs hozzám?
de hát minden háborúnak van ideológiai alapja még bushénak is a technika fejlõdött, nem az emberek!
(sõt személy szerint a kard kard ellen harcot igazságosabbnak is tartom, ha már választani kell mondjuk egy csatát most is a gazdagabb (jobban felszerelt) csapat nyeri)
Már ne haragudj, de inkább "lépjenek félre" egy felnõtt nõvel, mint egy 9 éves fiúval. De valószínûleg azért gondolom így, mert iszonyú aberrált vagyok. Fújjj.
És Róma is egy hasonló kategóriás államocska volt.Még csak közép-Itáliát tartotta uralma alatt,akkor akarta a delet magáévá tenni,még szó se volt Szicilíáról,csak a csizma déli részérõl.
Tehát azt akarod mondani, hogy a pedofília is bocsánatos bûn a papok részérõl, és ezért teszik? Ráadásul az ateista kutyáknak szemet kellene hunyniuk efelett?
Ha a papok pedofiliája szerinted csak az ateistákat zavarja, akkor miért 25 ezer katolikus ember hagyta el az osztrák egyházat (pl) az elmúlt évben?
Tévedsz! Pürrosz azért ment át, mert a görögöktõl kiutálták és kapóra jött neki, hogy a szicíliai görök városok segítséget kértek tõle. Valamint ne felejtsd el, hogy akkor nem volt egységes görögország (Pürrosz pl. Épheroszi király volt), csak városállamok, ergo egy római csatavesztésbe egyáltalán nem rokkant bele az összes görög.
nem sikerült felfogni, amit írtam, igaz? Miért lennének pedofilok, ha ugyanúgy bûn, mintha nõvel csinálnák amúgy? Igen, volt 1-2 ilyen eset, és ezt rögtön fel kellett kapni az ostoba ateistáknak, akik mgé csak vitázni se próbálnak, csak hõbörögni...
konkrétan a nevelés része volt,a fiatal fiúkat idõsebbek vették magukhoz,és amíg tanítgatták kicsit fel is próbálták...amolyan csillagok háborúja,sith mester és a tanítvány,de mindig csak 1 tanítvány,a római tömegiskola (katonai)tömeghomosexnélkül elsöpörte õket...
Belegondoltál már, hogy mit jelent az, hogy EMBERT ÖLNI? Képes lennél rá? Elég gyerekes, hogy számokban méred az összehasonlítást! 1 ember is sok, ha gyilkosságról van szó! Vh-k nem a vallásról szóltak, az egyház öldöklése meg arról. Még az egyház sem képes betartani a legalapvetõbb parancsolatokat. Én nem vagyok vallásos, de mégis szeretnék 3-4 kisgyereket. Imádom a gyerekeket és nem azért csinálnék 4-et mert Isten így akarja, hanem mert sok kis csemetét akarok magam körül látni, akik ha felnõnek, büszke lehetek rájuk.