A pierce dmg viszont armor ignoros, csak a p resist hat rá, amit lehet csökkenteni (study prey, monkey king, +1-2 dolog még). Imho a gyakorlatban a p dmg nagyobb tud lenni, mint a fizikai.
Na igen, amit vidu írt, ilyesmire gondoltam, amikor újra felhoztam ezt a dex-str kérdést. Mert máshol is olvastam ezt, hogy hiába növeli a dex a pierce damage-et, ami kell az íjásznak, de az erõ meg a fizikai sebzést növeli, és a legtöbb íjnál (persze vannak kivételek) 25% csak a piercing, tehát az erõ tápolásával nagyobb sebzést lehet elérni.
^^ nagyon nem akartam elindítani, de kénytelen leszek
elindítod, és van egy ilyen fönt, h mods by (main, character mellett). na ott
Az is elég lenne :) viszont azt még nem találtam meg.
Nem, csak a dropchance-t tudod állítani.
Igen, még jó hogy felfedeztem, hogy lehet másolni, mert az eredetit is meg akartam tartani! Azt hiszem ezzel a progival azt is meg lehet nézni, hogy a ritkább fegyvereket, milyen gyakran dobálja! Igaz ez?
kiválasztod a karkaktert, és a fülek között sztem lesz vmi olyan, h mastery, vagy skills, vagy ilyenek. elõtte csinálj biztonsági mentést a kariról, ugyanis nekem már baszódott el karim tqdvel
Megvan! Ez után mi a teendõm?
http://tq.soulseekkor.com/
innen szedd le
asszem a tqdefiler progival lehet megcsinálni. ne kérdezd, hogy, még nem csináltam.
a helyedben inkább új karit kezdenék, érdemes minden masteryt kipróbálni, meg néhány nap alatt amúgy is végigvihetõ a játék
Halihó! Olyan lehetõség van a játékban, akár cheat-el is, hogy mesterséget váltsak???
a karaván mentési fájlja tárolja az elérési utat (ne kárdezd hogy miért!!! :@ :S)
totalcommanderrel vagy nem tudom mivel szoktál keresni, keress rá a mentési mappában a felhasználónevedre, és amelyikben megtalálja, abban írd át az újra.
segítsetek légyszives. kivettem a save mappából a karaktereket, másik gépen ugyanúgy peccselt játék save mappájába bemásoltam õket.elindítom a játékot, nincsenek ? mit b*sztam el, mit hagytam ki?
Régen ezt úgy szoktuk hogy dex-bõl csak 440 körül raktunk a karira hogy fel tudja venni a legjobb íjakat többit mind str-re. Csak 25% a piercing dmg íjaknál amire a dex hatna. Sokat fordult a világ azóta hogy nem játszottam a TQ-val, de úgy tudom az utóbbi 5-7 évben nem is jött ki hozzá új patch.:)
Tehát, a dexterity NEM konvertál semmit. http://www.titanquest.net/tq-forum/threads/1072-Knowledge Each 100 points of Dexterity adds 10% Piercing damage and roughly +1.95 flat Piercing damage Adds, tehát hozzáad. A FEGYVER konvertál phys dmg-t pierce-re, de a hunternek pont ez a lényege. Magas pierce dmg mindent visz a játékban, és ezt a dex egekbe pakolásával lehet elérni.
a pierce-t azt a fizkaidból konvertálja, de nyilván nem adhatja hozzá pluszba mert az imbalanced lenne, ezért muszáj levonnia belõle
Ez butaság. Lövõs karinak a dex alap, mivel study prey leviszi a pierce resistet, innentõl kezdve bazinagyot sebez. A fizikai sebzésbõl semmit sem vesz le a dex (sõt, talán vmennyit ad is hozzá, de nem emlékszem pontosan). Str max 3-400 kell (illetve annyi, h föl tudj venni cuccokat, amik kellenek). Sok dex+DA %os növelõ cuccok ha vannak, akkor közelharcban sebezhetetlen a kari (1000 DA fölött látszik igazán, 1.6k DAnál már 99% fölött ütnek mellé).
a dexteritiy a pierce damage-et növeli íjászoknál alapból sok van belõle, és a fizikai sebzésedbõl veszi le! nem érdemes túl sokat dexteritiy-re rakni, de muszáj lesz mert az íjakhoz, lándzsákhoz, megfelelõ skillt adó cuccokhoz az is fog kelleni. ami a felszereléshez kell, attól többet ha nem muszáj akkor ne rakj dex-re.
Hali Mindenki! Valakinek nincs esetleg egy kis segédlete a játékban szereplõ kék illetve lila felszerelésekrõl!?
Sziasztok!
Sokszor volt már errõl szó tudom, de külföldi fórumokat olvasgatva megint elbizonytalanodtam. Íjász karakter esetén a strength/dexterity párosnál hogy jobb elosztani a pontokat szerintetek? A sebzés szempontjából állítólag ilyen karinál is a str a jobb, hiszen az íjak sebzésének is csak kis %-a piercing damage. Ezért sokan arra esküsznek, hogy dex-bõl csak annyi, amennyi a legjobb cuccokhoz kell, a többi mehet erõre. De ott van az a dolog is, hogy a dex ugyebár növeli az OA-t meg a DA-t, ezért sokan inkább a dexterity tápolására esküsznek. Viszont állítólag az íjaknál nincsen critical, tehát az OA-nak nem sok értelme van gyakolratilag. Na most akkor hogy is van ez? Melyik út a legjobb egy íjász karakter esetében?
Valaki játszik Soulvizier moddal?
Nagyon sokféle brutális karaktert lehet csinálni. Nem feltétlenül a haruspex a legjobb. 100 rec elérésével szinte bármilyen mágus kaszt szintén eszméletlenül erõs, ugyanúgy 100% ctap, illetve megfelelõen magas DA elérése esetén gyakorlatilag halhatatlan karaktereket lehet kreálni, legyen az íjász, vagy akár közelharcos. De valóban, a haruspex is tényleg nagyon jó... az alapjátékban. Viszont a destiny modban egy dual-os karakter is simán felveszi a versenyt ezekkel, eszméletlenül jó skillek vannak a depredation mastery-ben, tömegpusztító karit lehet csinálni! ;)
Éveken keresztül játszottam a játékkal napi több órát,azt hiszem sikerült a játékot eléggé kiismernem...Bár mióta családom van nem jut idõ rá.Amúgy valóban a haruspex a legerõsebb.
Haruspex az igazi! (lándzsával)
"Hunter-rel végigvinni a játékot legendary-n másik kaszt nélkül? ahaaa.."
Pedig jól mondja NeRo31, az az egy mastery az alapjátékban, ami tényleg megállja a helyét akár önmagában is. Persze nyilván így nehezebb, mintha lenne mellette valami másik is, de én simán elhiszem, hogy végigvitte úgy, mondom: a scatter shot az nagyon durván op skill!
Muszáj volt megbuherálnom, mert a legnehezebb szinten alig dobott ereklyéket, tápos tárgyakat a program pedig már a vége felé járok és minden szörnyet/csontrakást/ládát átguberálok..
Hunter-rel végigvinni a játékot legendary-n másik kaszt nélkül? ahaaa..
Én végigjátszottam úgy is a játékot h a Hunter mellé nem is választottam másik skillt!Egymagában is van olyan erõs h legenden is elég a karakter! Typhoon-nál normálon lb 350dps-t ír ki de amúgy mikor lövöm akkor kb 1200-1400as damage-t nyom!Kb. 15másodperc volt kinyírni!
Titan Quest Defiler nevû program kell neked!Abba be lehet állítani,és még sok minden mást is!pl. azt is h milyen eséllyel dobálja a zöld kék lila cuccokat stb...
Hello! Aki kicsit jartas a jatekban es a modokban segithetne egy kicsit. Van olyan mod, vagy megoldas amivel kilehetne iratni a sebzest? Eleg idegesito, hogy nem latom mennyit sebzek. Elore is koszi!
Nekem ilyen konkrétan még nem volt. Olyannal találkoztam, hogy bármiféle hibaüzenet nélkül kivágott a desktopra rgybõl az indítás után, és az mint kiderült a videokártya driver miatt volt, ez pedig a gyártó hivatalos oldaláról a legfrissebb driver letöltése után megjavult.
Volna egy olyan problémám a játékkal, hogy Win7 alatt van amikor már a betöltésnél, de legtöbbször játék alatt kifagy azzal a mondattal, hogy a játék mûködése leállt!
A kérdésem az volna, hogy van erre valamilyen gyógymód!??????
de egyébként van egy progi, a tqvault, ami windowsban futtatható, és el tudod helyezni benne az összes megtalált cuccodat. annyi a baj, hogy játék közben nem elérhetõ
Nincs rá valami mód, hogy nagyobb legyen az inventory?
Az íjász karakternél annyira nem is vészes, hogy milyen dps-t jelez, hiszen kimaxolt scatter shot-tal mindent szét lehet aprítani, nagyon durva lett az a skill. És gyakorlatilag a Hunting mastery mellé majdhogynem mindegy, hogy mit választunk másodiknak, annyira erõs, szóval az Avenger is tökéletes. Én a destiny mod-dal tolom, na ott már nincs ilyen erõs íjászoknak való skill, úgyhogy ott már sokkal nehezebb ilyen karaktert nevelni. A Depredation viszont brutális, dual wield-es karakterbõl nagyon jó kis tömegpusztítót lehet kreálni. :D
megöltem!!! közel egy teljes játékbeli napba tellett de a 176 dps nem hazudik XD a játék "butaságát" kihasználva föl le futkároztam a lépcsõn bele lõttem 2-4 -et aztán menekülés. de halott!!!
és még azt is hozzátenném hogy az íjam sebzése ugyanis nem szeretnék hozzá közel menni az mindössze 176 dps
még egy kérdés ha az avenger nem jó illetve ennyire rossz akkor mit ajánlasz ( és olvastam neten is róla egy két dolgot és ott dícsérték sõt azt mondták hogy avengerrel könnyû a játék) de nekem mondjuk jó cucc is kéne mert a támadásom nevetséges sztem a 33-as szint kevés oda visszatérve a legerõsebb támadásom közelharci így már szarul kezdõdik és most nem tudom pontosan de kb 320 a dps-em (szerintem szar)
Hát én sem tudom honnan szedtem igazából a hunterben biztos voltam aztán hogy mit rakjak mellé azon sokat gondolkodtam de nem találtam semmi olyat ami nekem tetszene. amúgy videón láttam avengert és elég könnyen leverte typhoon-t aztán ebbõl gondoltam és amúgy üres kalkulátort küldtél el
Azért typhoon ennyire nem nehéz. Avengerbõl az earth-öt felejtsd el (tbh, az avenger nem tudom, h honnan jött, késõbb nem lesz túl jó). http://titancalc.com/TitanCalc.asp?mastery=Avenger&master1=7&master2=1 kb egy ilyen builddel neki lehet esni, amikor tüskét tol, akkor ne támadd.
Amennyiben nem a legfrissebb verzióval tolod, akkor el lehet pusztítani az oszlopokat Typhon arénájában ezzel gyengítve õt (kevesebb támadási formát használhat). Az új verziókban viszont már nem elpusztíthatók ezek az oszlopok, így sokkal nehezebb legyõzni õt, nekem is sokadjára sikerült. Egy aranyszabály van, hogy amikor a tüskéit kiereszti, akkor menekülni elõle, valamint mindenkor kerülni a meteor támadását. Gyógyitalokból is vigyél, amennyit tudsz (akár 200 felett is).
Háló! 33-as Avenger/boszzúálló vagyok és egyszerûen esélyem sincs Typhon ellen valami használható ötlet? Nincs esetleg egy mûködõ fórum ami titan questes?
helo! ha van egy olyan küldetés amivel ha végzünk kapunk pl egy fegyvert és mondjuk tele van az inventory akkor mi lesz a fegyverrel?
háhá...sztem pedig müködik elvileg ha visszadodobott a menübe ...vidd el kettes szintig a karaktered.és után próbáld meg...pl 3xos modba és ha 3 sámán van meg több ellenfél akkor megy is...
feltettem a sima gémet,utána a kieget,elindítottam,leszedte az 1.3as patchet,rátettem az 1.17es fan patchet,majd magyarosítottam a játékot..semmi modot nem tettem ezután fel,direkt,mert bennem volt,hogy lehet azzal van a baj,ezután bemásoltam a monsters x2tõl a xmax-ig,meg az achillest,elindítottam az immortal throne-t,nem sima játékra mentem,hanem custom-ra,ott ugye nem volt karakterem,ezért csináltam egy újat,rámentem az összesre,de egyet fordult körbe a töltés és kidobott vissza a menübe,ezúttal a sima gémbe,hogy ott csináljak embert,a lényeg,hogy sehogy se megy semmi,mindent kipróbáltam...direkt nincs emberem se,a régi mentéseimet sem használom,újat szeretnék kezdeni,egy jó nehéz fokozaton,sok szörnnyel,mert elég tapasztalt vagyok...dehát nem megy..ne haragudj de vmiért nem tudom megcsinálni,pedig ha nem tettem fel 20szor a játékot,akkor egyszer se...jó lenne ha vhogy megtudnánk oldani :)
Egy kicsit bõvebben leírhatnád h mi nem jó rajta...ennek kb ugy kell kinéznie h rámész a saját játékra, beimportálsz valami karaktert és kiválassztod valamelyik modot a listából....és ha engedi h rányomj a start gamere akkor fasza( azaz megy a mod)...ha sikerült és elindult a mod akkor visszadob egy kis töltés után a játék létrehozási menübe de ha itt indítasz most már játékot akkor az adott modban fogja elindítani...amugy meg ha fent van az underlord akkor lehet h azért nem megy...mert az felülirja a játék bizonyos fájlait és ezek a modok a simához vannak nem a módoítotthoz...azt gondolom h külön az underlordhoz is vannak modok csak igy specifikusabban kell rájuk keresni... Haverodnak meg vagy meg kell csibnálni a tunglet vagy még akkor talán a Hamachi 1.0.1.5-t javaslom...azt hiszem az volt az egyetlen amin valaha is játszani tudtunk
bemásoltam a modokat ide:C:\Users\Reed\Documents\My Games\Titan Quest - Immortal Throne\CustomMaps,duplamappa nélkül,beléptem a játékba,play custon quest,kiválasztottam az achillest,meg x,1,2,3,4,maxot,de egyik se indul,csak a lilith,az pedig nem érdekel..mi lehet a gond??
haverom regelt a tunnglera,beírta az ott használt nevet és jelszót,de adapterezik,és hibát ír ki neki,én be tudtam lépni.
köszönöm a modokat,lilith,meg underlord is megvan nekem,bár én a legkeményebbel szeretném tolni,az gondolom akkor a xmax és a achilles??!!
Ember!ha ment volna tunglen,akkor nem írtam volna ide,nem vagyok se vak,se idióta..mindent kipróbáltunk,ezért írtam ide,nem azért mert lusta vagyok utánajárni!!!!
http://data.hu/get/5364518/modok.zip ide meg felraktam neked az xmaxot, 2xet, 3xet, 4xet és achilles modot...de ezeknek mindenkinek fent kell hogy legyenek ahhoz, hogy tudjatok együtt modban játszani
Ember!olvass már csupán egyetlen posttal lentebb...minden ott van...tunglen lehet tolni neki gond nélkül a haverokkal...azzal tuti megy
sziasztok,nagyon nagy szükségem lenne egy kis segítségre,gondolom ez nektek a kisujjatokba van,de én már évek óta nem játszottam a titan quest-el és ezzel kapcsolatba lenne pár kérdésem!!!1.szeretnék haverjaimmal hamachin játszani,de az istenért se akarja látni egyikünk se a másikat pedig mind2õnknek ua van feltéve:sima titan,1.3patch,magyarosítás,crack,kiegészítõ,magyarosítás ahhoz is,és megint crack,és nem találjuk egymást,pedig hamachin chaten beszélgettük,hogy mit hogyan...a 2. kérdésem,hogy milyen modot érdemes feltenni egy veterán katonának??hol találom ezeket meg,és hova telepítsem õket??elõre is köszönöm a választ :)
Üdv!Xmax és a hozzá hasonló módokat ide kell másolniC:\Documents and Settings\"saját felhasználó név"\Dokumentumok\My Games\Titan Quest - Immortal Throne\custommaps Figyelni kell arra h ne legyenek duplán ágyazott mappa szerkezet benne tehát a custommapson belül pl belekattintasz az xmaxba ott egybõl a resourceos mappa és társa jelenjen meg...továbbá ne feljetsd el elõször beimportálni valami karaktert... telepítésnél én amit felraktam az a sima , majd a kieg...immortalt elindítom, leszedi a patchet...majd felrakom a fan patchet+magyarosítást.... Közös mókázásra pedig a Tungle-t javaslom....eléggé sokan tolják rajta és egybõl müködik a hamachival és társaival szemben...
Amúgy én is a Harbingerre szavazok.
Tényleg jó lenne ha valaki elmagyarázná.Elõre is kösz.
Nekem az xmax moddal van gondom.Mert oké hogy azt írja hogy csak be kell másolni a customap mappába és be is másolom de amikor elindítom a játékot a saját térképpelÛ(van rescoures meg database) nem dob vissza a karakterekhez hanem ugyan úgy elkezdi a játok mint ahogy szokta ugyan annyi szörnyel. Aztán készítettem egy komplett térképet meg minden és mondom majd oda bemásolom de hát a monsters arc vagy mi olyan nincs csak a térképet cseréli le, és megint saját játék habár most kidob a karakterekhez viszont megint csak elindul a játék változatla szörnymennyiséggel. szóval rohadtul unom már.
Sziasztok nem hiszem el hogy ennyire béna lennék de a immortalhoz még manuálisan se tudom föltelepíteni a patch-t! Pedig eredetim van és már nagyon játszanék vele!! Ha valaki tudna segíteni hogy miért nem megy azt nagyon megköszönöm!!
én avengerrel (hunter+earth) játszok de nem egyszerû vele az ölés xfire-el nem jó?
az 1.30-as patch az alapjátékhoz van, a kieghez 1.1 illetve az 1.17-es fan patch:) törtjátékkal lehet lanozni, vagy a hamachi-val neten.. nekem az oracle,templar, spellbreaker jött be nagyon,de a diviner is mókás:)
Ebben nem tudok segíteni de lenne 2 kérdésem - az 1.30-as patch mire jó mert nekem immortal van fenn de 1.1-el így még feltudom rakni az 1.30-at? - illetve tört játékkal lehet multiplayerezni? - meg kérdeznék egy harmadikat is szerintetek melyik a legjobb kaszt bár ez hülye kérdés mert mindegyik más képességgel bír kinek mi válik be jobban de mégis melyik a legjobb illetve legjobb párosítás?
Sziasztok! Játék partnert keresek. (Eredetim van)
Nem biztos, hogy értem a kérdést, de ha arra gondolsz, hogy az egyes skilleket kitenni a quickslot-okba, akkor az csak annyi, hogy jobb klikk az általad választott sloton, és ott kilistázza, hogy melyiket lehet odatenni, és akkor a kívánt skill-re bal klikk. :)
Belebotlottam egy érdekességbe az egyik kereskedõnél:
Áldozati talizmán 17 millió aranyért. Elveszi a fele életet, negatív regeneráció, de 30%-al több tapasztalat.
A szakosodást hogy lehet áthuzni a gyorstárba?
Üdv Veterán Harcosok, jó látni, hogy a D3 megjelenése után is akadtak még páran,akik nem pártoltak el minden idõk egyik elgjobb Hack 'n' slash játéka mellõl! :) Nos 1 kis segítség.. - Alapjáték install - patch telepítése innen : 1.30 patch - Kiegészítõ telepítése
sajnos a patch-et a játék már nem tudja letölteni a hivatalos oldalról,így manuálisan kell gondoskodnunk a feltételrõl
nos ha minden fenn van,akkor mehet a móka, fan patch, modok telepítése réges régen írtam 1 bõvebb összefoglalót, az általam fellelt és jobbnak talált modokról (xmax, Lilith,Üver,Underlord) és ezek kombinációiról, ha valakit érdekel keresse vissza, elõfordulhat, hogy a letöltési linkek már nem mûködnek,de hát ezért van nekünk 1 google nevû legjobb barátunk! :)
Pár tanács, szigorúan saját tapasztalat :) Alapvetõen elmondható, hogy ha valaki harcost akar, akkor ne nagyon keverje mágus mastery-vel, különben a játék igen nehéz lehet legend fokozaton kezdõknek, mazohisták és veteránok persze gond nélkül keverhetik õket! :) olyan masteryket érdemes választani,amik kiegészítik egymást, de általánosságban elmondható, hogy a spirit és dream minden más mastery mellé jól használható! :) pl warfare mellé defense, hunter, spirit,dream, tán még a rogue Ha pl 1 mastery a fizikai sebzéssel operál,s ahhoz ad bónuszt, akkor ne tegyünk mellé olyat, ami az intelligencián alapszik, mivel a szintlépseknél úgyis az erõre és/vagy a dex-re teszünk, az intre nem... hazsnáljátok a Tical Cal-ot sokat segít, így láthatod, a képzettség mihez fog bónuszt adni :) De ha rám hallgattok, akkor próbálkoztok,felfedeztek bátran, ki tudja lehet számotokra épp az a kombó lesz a nyerõ, amit mások nem preferálnak! :) bár sokszor csak akkor vehetjük észre, hogy nem sokat ér számunkra a karakter, mikor mrá epic act 4-ben esetleg legenden járunk! :) Most hogy így olvasgattalak benneteket, ismét kedvet kaptam a D3 mellett 1 kis nosztalgiázáshoz és elõveszem Untouchable-t a legendás templaromat ÜberUnderlord Epic act 2-ben :)