nincs kompresszorom, a szétszedés a gari miatt egyelőre nem opció :(
egyébként jó a boxos hűtés, mert halk a gép (kezdve a 360as slimtől), de a pormennyiség brutál (vs. a sokkal hangosabb ps3/4, ami cserébe kevésbé porosodik be(lül))
szerintem ahova xbox ügyben informálódni jársz, többé ne menj... korábban a 360as gold-ingyenjátékok kapcsán, most pedig az usa régiós játékok kapcsán nyilatkozol "sületlenséget"
a "magyar" xbox one-on bármely régió játéka futtatható, digitális vagy lemezes, one-os vagy visszakompatibilis 360as cím ezek megvásárlása persze nem mindig triviális (vpn, bankártyás trükkök, japánba kiutazva és ott helyben megvéve valamit, stb), de annak ehez most nincs köze
Akik ismernek azok tudják, hogy egy sterilizált lakásban élek (asszony betegesen rendmániás) És ebben a lakásban az X egy por gyűjtő!
Ma kivételesen nem headsetben játszottam, mert asszony kérte, hogy ameddig olvas üljek mellé!
Arra lettem figyelmes, hogy RDR2 játék közben fél óra után az X elkezdett egy sugárhajtómű hanggal rendelkezni. Emlékeimben az élt, hogy ez nem normális, mert ennek semmi hangjának nem kellene lenni!(Nulladik napos scorpio edition x)
Odamegyek hallgatom nézem tényleg nagyon hangos és ráadásul rohadt meleg levegőt fúj ki. Elővettem az infrahőmérőt és megnéztem 61 fokos levegőt fújt ki a box!!!! Totál jól szellőző helyen van egy tv szekrény tetején semmi nincs a közelében!
Kábelek kihúz garázsba kimegy és kompresszorral kifújat. Hogy mi jött ki belőle... Brutál mennyiségű púder finomságú por!
5 perc kompresszorozás után.. Behoztam összeraktam most 3 órája megy RDR2, BF5, PUBG cod felváltva és nulla semmi hangja a boxnak. És 41 fokos levegő távozik hátul!
Régen 360 at rendszeresen szétszedtem évente legalább 1x kitakarítani. Sajnos x nél ez valahogy elmaradt, de ezek után nagyon oda figyelek, mert csóri mit kaphatott a hanyagságom miatt jobb nem belegondolni!
Tehát aki hasonlót tapasztal ne legyen rest és szétszedés nélkül is megéri kifújatni... Remélem pár embernek hasznos lesz az infó!
Szinte csak külföldi storeba vásárolok vásároltam(95%)! Ahonnan vannak játékaim( Argentina,Török, Szinagapore,USA,Orosz,Angol,Délafrika,Izrael és még isten se tudja honnan ahol éppen a legolcsóbb a játék!) Jelenleg viszont csak azokban tudsz, ahol van feltöltő kártya! Régen teljesen korlátlanul tudtál vásárolni, de ez most szigorodott!
Mivel ezen a fórumon rendre hitetlenkedés van így itt egy részlet
a számlámról!( Ha kell átpörgetem az egészet, de akkor sok Colát meg popcornt készítsetek be)
És miért ez az egész!? Mert miért vegyem meg itt, ahol az egyik legdrágább store található Magyarországon ha máshol olcsóbb! Tudom tudom jön a szokásos, mert Magyar vagyok és ide költsem a pénzt stb stb jah meg kaptunk pulit migráláskor!!!
Nem mindegy az ár! A pirossal bekarikázott most is működik a fekete a cél ahhoz most intézek egy Argentin számlát.... A sok pirossal karikázott az értesítés lehetőség, mert ugye ez is volt itt probléma múltkor!!!
Néztem videokat erről a pines izéről a Home felület ekkor se lesz olyan mint a szeretném. Ha a Home részben only a pines ikonok lennének egy szavam se lenne de olyat nem lehet legalábbis nem láttam ilyen videot. Beletörödök aztán ennyi mást ugyse tehetek.
Sziasztok Valaki segítsen már miért nem magyar a Fable 3 Xbox one x-en. Erdeti lemezen volt majd letölti és angol. A konzul beállításoknál minden Hungary-van állitva. Másol azt irták hogy a fable 3 is magyar xbox one-on. A kettő( Fable 2 ) is megvan az tökéletesen müködik magyarul. Mi nem jó?? vagy tényleg nem tartalmaz magyar felíratot ez a verzió. Utoljára szerkesztette: derboy, 2018.12.01. 19:28:48
Én azt olvastam nem biztos hogy tudsz játszani vele más régioban
ti szoktaktok vásárolni mondjuk usa store-ból? egyáltalán működik ez mo-ról? a sima bankártyát ugye nem fogadja el, viszont egy classic ninja gaident ami hazai store-ban nincs, azért nem hagynék ki.
Nekem ezek csak ikonoknak tűnnek közvetlenül a dashon! Neked nem? Egy kattintás le... játék kiválaszt ...és A gomb!!!! Ez a valóságban sokkal sokkal gyorsabb, ha 2 kézben van a kontroller és nem egy ujjal próbálom meg eltalálni a gombokat meg jó irányba húzni a sticket !!! Ráadásul nem tudom mi lassú ebbe a menüben!!!????
Őszintén mondom kicsi időt szánj arra, hogy kiismerd... Javaslom szánj abból a felesleges időből erre amikor azon aggódsz, hogy a box miatt fog a házad leégni.... Utoljára szerkesztette: Harlekin, 2018.12.01. 16:30:36
Az igazság az, hogy én nagyon szívesen segítenék, de ez az SG fórum megérett a kihalásra. Itt megy a szarozás holott még magad sem tudod, hogy mit szeretnél pontosan csak annyit, hogy nem ezt! Nem tudom te mit és hova raksz de nekem pinben mint már párszor az elmúlt időszakba ezt leírtam ott van minden amire szükségem van! Sőt ráadásul csoportosítani is lehet őket sőt stb stb! Csak ugye ehhez legalább a hajlandóság kell arra, hogy megismerd kiismerd a rendszert!
Ha ikonozgatni akarsz akkor játsz pc-n.Nem tudom neked mi bajod van de nálam 2 gyerek és ismerősöknél egypár még egyszer sem hisztizett a dashboard miatt.Gép be,játék be ennyi.A végén,játék ki gép ki ennyi. A letöltés fullon megy jórészt.
Elképzelhetetlen okádék számomra hogy egy game-et kirakok az asztalra és egy kis ikonka helyett (én ezt várnám) nekem ne küldjön oda mellé videoként minden jöttment csatornáját ahogy éppen játszik vagy tökmindegy mit csinál az adott játékkal.. Sugárba hányok már ezektől...megmondom őszintén toronymagasról le***rom ki tolja a játékot
Azt azért nehezen hiszem el ,hogy csináltak egy feltörhetetlen konzolt ,de egy ilyen egyszerű dash nehezükre esett volna:
Sima egyszerű letisztult,az adott game-ek boritoja egy kiválasztott háttérszin alapon...alattuk lehetne külön egy Apps megnevezés és ugyanúgy az ikonjaik..ez egy nulla ennél több nekem nem kell. De úgy néz ki túl sokat akarok..
igen, rohadt lassú a dashboard, a store, minden igen, sokszor a letöltés is lassú, a letöltési sor (queue) nálam mostanság már ~használhatatlan -> ekkor konzol reboot és ismét bekerül az elem, amit letöltenék (röhej, tiszta pc feeling) igen, még ha nem is instant on-t használsz, a box akkor is 'megy' kikapcsolás után egy ideig igen, hozzád hasonlóan én is áramtalanítok: sajnos a boxot se ránk tervezték, de legalább mi majd csak mosolygunk, amikor valakinek leég a háza a béna eszköze okán
egyébként nem volt mindig ennyire rossz élmény a boxos dashboard (nyilván a warezos dashboardal sosem vetekedett), de sokat sírtak a juzerek, hogy "szarazegész", így aztán az MS megpróbálta minden alkalommal "gyorsítani", aminek a mostani, mármár abszurd/használhatatlan állapot az eredménye. gyakorlatilag '13 óta legalább 5x nyúltak bele elég komolyan a boxos windózba, de egyre rosszabb...
Akinek kell esetleg egy 14 napos LIVE GOLD jelezze
Mert ez a fos a régi címeket kb nullának veszi ha megnézed az "új" játékoknál az ár körül van vagy 4-5 lehetőség giftbe veszed, wish list minden szar... xbox 360 cimeknél semmi ilyen nincs egy szottyos see price van...
Mindegy akkor nem lesz a wish listbe semmi engem csak a régi 360 címek érdekelnek,de akor figyelem őket máshogy kapnak-e akciót.
Én nem tudom ,de nem a Microsoft Store oldalon ha rámegyek fent a sarokban a ...-ra akkor az ott lévő Wish List ilyesmit sugall....
Csak a müködése érdekelne.,mert rányomok és bejön a Wish List és írja is hogy üres és start adding some stuff..Ja addolnám őket halomba de hogy ? Utoljára szerkesztette: grebber, 2018.11.29. 11:46:02
Hogy kell egy játékot a wish listre betenni? Úgy néz ki nagyon rossz irányba fejlődtem a 33 évem alatt nem sikerült rájönnöm :( Jobb helyeken az ár mellett/alatt ott egy gomb hogy add to wish list és kézcsók...
Eladó 7500 HUF-ért egy Shadow of the Tomb Raider letöltő kód xboxhoz.
Így az 1TB-os box + még csak 5db feltelepített ill. folyamatba lévő game kapcsán...kevés ez a hely nagyon. 2020-ban kíváncsi leszek mennyi lesz az alap...!
Szerintem pontosan ugyan ennyi! A gyártónak a célja az olcsóság nem fog pontosan ezért nagyobb tárkapacitást eszközölni, mert nem... De te egyénileg bőségesen növelheted külső eszközzel, ha akarod... Nekem 410 digit játékom van és van egy külső 2 tb vinyom kb 80 játék van feltelepítve és játszok kb 1 el vagy max 2 vel... Konkrétan a 2 tb is teljesen felesleges csak azért tartom ott a játékokat, ha netán beesik valaki és éppen azt a játékot szeretné megnézni ami éppen akkor ott van a hdd-n. Ha meg az pont nincs ott akkor az 1000 es nettel pillanatok alatt leszedem...
Így szerintem totál felesleges több száz terás HDD 1 konzolba
nézd, miután tőled már kaptam büntetőpontot, amiért szakmai dologban nem értettünk egyet, egyáltalán nem lepődöm meg, ha szerinted egy témába vágó megjegyzés arról, hogy a mai világ ilyen, és el kell fogadni, valójában bant érő személyeskedés. de mindegy is, részemről elmondtam, amit akartam, te meg nyilván azt teszel, ami jól esik.
Igen 33 januárba 34 leszek. Miért ne lenne igaz? Nincs okom hazudni.
Azt viszont látom ,hogy máshogy nem tudom írni csak így ebben a kurva világban ha már nem kúr az ember az írásába 65 szmájlit az kőbe vésett leszignozott csakis igaz dolog lehet amit komolyan is gondol...nyilván...lapozzunk.. A lényeg ne vergődjetek ezen a leégéses dolgon, mert megfájdul a fejetek.
"abban igazad van amúgy" akkor nem velem van a gond jólvan.
Így az 1TB-os box + még csak 5db feltelepített ill. folyamatba lévő game kapcsán...kevés ez a hely nagyon. 2020-ban kíváncsi leszek mennyi lesz az alap... Utoljára szerkesztette: grebber, 2018.11.29. 09:50:26
te amúgy tényleg 33 éves vagy, mint ami az adatlapodon szerepel? csak mert ez a vergődés pont olyan, mintha egyike lennél azoknak a hatvanas éveiben járó szakiknak, akik szerint minden mai eszköz egy fos, és fél évnél tovább úgyse bírja, kár megvenni is, mert leég meg még a facebookra is beposztolja, hogy buzi vagy.
még az autóm hűtője is pörög miután leállítom és kiszállok belőle, pedig az alapvetően nem is elektromos eszköz ugye.
abban igazad van amúgy, hogy a dash meg a store rohadt mód lassú. viszont arra tennék egy nagyobb összeget, hogy ez nyugatabbra nem így működik, csak ide az a sávszélesség meg szerveridő jut, amit ott nem használ el a kis Muhammad meg Hans.
Egy percig se gondoltam soha ,hogy nekem valaha lesz eredeti konzolom..ez csak hirtelen jött így még szép ,hogy egy deka konzolos dolognak se néztem utána. Egy kiindulási alapom volt az a warez xbox 360 aminek a meüje elképesztőej jó..főlem a game rész ahol a dvd coverekként (könyvlap szerűen) lapozgatva tudtam nézegetni a játékaimat az valami epic volt. Nos ehhez képest ez a ms gyári cucc pff hányok.. És igen a hűtő kivételével mindent kihúzok képzeld el.. A menü átalakításról majd nézek videot hogy kell mert így egy halom fos van kint amit kicsit se érdekel.
Ez kb ugyanolyan ,hogy tervezem hoyg egyszer majd lesz jogsim de egy centit nem tudok az autókról nem hogy a vezetésről. Sokan úgy mennek oda már vezettek kb évezredeket meg műszaki zsenik és lókakit se tudok a vezetésről és ugyanúgy nem az xbox one-ról..
Minden kötekedést tényleg mellőzve kérdezem!!!! Hogy lehet valamit megvenni, hogy a lehető legkézenfekvőbb, legminimálisabb információt sem tudakoltad meg a vásárlás előtt??? Ezeket amiket itt felhoztál 10000000 helyen megtalálhatók!!! Mindenre van YT videó, számtalan fórum bejegyzés XBOX csoprtok FAQ ba mindenhol benne vannak ezek betöltési idő instant mód, utólagos hűtés + töltés + kikapcsolás stb stb stb. Több éves dolog amit vettél, de minden minden információ a megjelenés utáni másod héten megtalálható volt mindenhol ezek és még számtalan más amiket te itt pellengérezel.... Érthetetlen számomra....És nem te vagy az első akinek ezt a kérdést felteszem...
Leég a ház... Gondolom a hűtőt a lakás riasztót stb stb is mind kihúzod a konnektorból amikor nem vagy otthon! Keresve se találok olyan posztot, olyan hírt ahol lakás tüzet okozott volna egy Instant ON ba helyezett konzol! Pedig ezek a "szenzáció" hajhász dolgok mindig nagy dobra vannak verve!!! a dash meg szerintem tökéletes minden jellemzően több helyen is megtalálható ha köthető máshoz! Arról nem is beszélve, hogy testre szabható, ha valami menüt nagyon nagyon sűrűn szeretnél elérni a pinbe rakva... Én ennyi év után becsukott szemmel tudom, hogy mi hol van...A másik része hogy a konzol bekapcsolt állapotának a 0.0001% ban vagyok dashon és ennek a töredékében vagyok a belső menü rendszerben... Így aztán nem tudom mi probléma lehet a dashal...
Instant on-ba mire a TV bekapcsol a box ott áll a dashon nem tudom ettől mi kell gyorsabb! Ja igen, hogy egyáltalán nem kapcsolod ki, de akkor meg leég a ház?
Akkor még nagyobb a gáz..ha ez a fast boot. A windows min 4x gyorsabban indul pedig ott kicsit 50x több dolgot tölt be a gép kezdésnek. No mindegy beletörődünk mást úgyse lehet. Ezt a instant on-t ki is kapcsoltam nekem ne égjen le a ház ha nem vagyok itthon.
Máshol már válaszoltam ahol értenek is a boxhoz itt látszólag lassan esik le a dolog az embereknél (na jó ez csak vicc volt)
Azért nem kapcsol ki mert fast bootra (tettem ami így is tetű lassú) tehát ezt ON-on hagyva soha nem kapcsol ki a gép... Remek. Határszar ez a konzol így tetü lassú meg a menüben is teker sokat (nekem soknak tűnik - ti biztos már megszoktátok ugyanis gyorsabb nem lesz ez már...)... és még így is tetű lassú..Remélem a következő SSD-vel fog jönni és gyorsan betölt...
Az elmúlt 4 posztodat végig olvasva azt érzem, hogy egy teljesen felesleges és elhibázott nagyon rossz döntést hoztál a vásárlással!Sőt a helyedben én a második poszt után, nem ide írtam volna a problémámat hanem a jófogásra a hirdetést!!!
Nekem semmi ne zümmögjön meg melegedjen miután ki van kapcsolva... Ez olyan mint kikapcsolom a gépem és nem is kapcsol ki hanem megy tovább. Most komolyan ez ilyen minden alkalommal? húzogassam ki a konnektorból? Elég szánalmas ha igen
Nem tudom ki tervezte azt az xbox menürendszert dashboardot vagy nevezzük bárminek..kegyetlen fos... az xbox 360 wareznál sokkal átláthatóbb és jobb volt... Ezen megtalálni valamit..és ráadásul nem is magyar
ja várj, az lehet hogy icipicit zmmög ha simán állítod le, mert Xbox alapon olyan mint ha a ps-t standby-ba tennéd...lehet nagyon durvánhalk zaj jöhet ki belőle, de nagyon közel kell akkor hajolnod...melegedés játékok alatt is töredéke egy pro-nak, kb 40-45 fok.
Boxon úgy akarok élni hogy amit nem tudok majd beszerezni párszáz ft-ért gamepassba fogom tolni. Most úgy néz ki erősen kezdek mert 200ft goldért lesz 3 régi boxos játékom amihez nem kell örökös gold a játszáshoz.. + van már Forza Horizon 2 - Forza Horizon 4 + Forza Motorsport 7 + Gears of War 3 (ezt haver adta ingyen az előbb ) + január végéig 200ft-os gamepass.. Szóval elleszek jó sokáig..
Most a Fable 2-öt kezdtem el (ez magyar nyelvű) elég baltával faragott és nem ilyen otvarra emlékeztem ,de a story meg hogy magyar végigtolom
És honnan tudom melyik game hogy van elosztva a dátumok között? Engem az érdekel ha most ebben a pillanatban megveszem az 1 havi livot akkor kapom-e ezt a 3 gamet: Dantes inferno, Dragon Age 2 , Mercenaries...?
Igen tudod, ezért van xbox/ps4-en olyan hogy ha van kedved 2 hetetnte regelni akkor free multi. :D Én is regelni szoktam ha éppen van kis multi hiányom, sőtt az olcsó vásárlásra is jó...kedvezményre. Ahogy én tapasztaltam Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.11.28. 22:10:41
Ott a képen ott a BF1 ,Dantes inferno stb... Ez mikor fordul át a jelenlegibe tehát mikor lesz elérhető a Dragon Age 2 és a Mercenaries féle havi csomag? Ha most megveszem a 200ft-os Goldot azzal le lehetne fedni ezt a 2 hónapnyi ingyen játékot vagy mire elérhető így a dragon age 2-es csomag már lejár az 1 havi gold?
Ugye kaptam 14 napos gold trial-t meg 1 hónap ingyen gamepassot... Mivel én már aktiváltam korábban ingyenes game passot így tudom ez kuka... no de ha regelek új accoutot a box-ra akkor tudom használni a gamepassot vagy sem?
TUTI HOGY NEM, aminek a nevében a trial van az időlimites.
triál/demo próbalájvokkal vigyázni, nem biztos, hogy az jogosít az ingyenjátékokra! :(
nekem ilyen kód volt, h vásárlási kedvezményt SE adott - ami azért is jó, mert ilyenkor nem tudsz venni rendes goldot se a triált kiváltandó, ergo esélyed sincs megvenni a játékot, olcsóbban...
Most értem haza melóból (12 órázom). Összeraktam bekapcsoltam, most megy fel az update.... A 14 napos gold trialt el akartam szórni valaki szerencsésnek,de mivel arty írta az xbox 360 cumokat örökre tolhatóak gold nélkül is majd így "megveszem" vele a Dragon Age II, Mercenaries: Playground of Destruction duót hogy legyen is mivel tolni a boxot a 3db Forzán kívül
Kérdés hogy gyorsabb rajta letöltés wifin vagy lan kábellel?
Igen jöttek bizony :) Most az újrakiadott Bulletstormot várom oda..
Most hozták meg a boxot. Nem volt gond a futárnak a cím modosítás ide a meloba mert pont itt volt a mellettünk lévő faluba :) Már csak észrevétlenül be kell csempésznem a lakásba :) (Megelőzve a de miért csempészed kérdéseket: Attól hogy az én keresetemből van szüleimnek nem tetszik ha faszságra költöm pláne nem ennyit, és mint tudjuk minden faszság ami nem étel vagy ruha)
De ezt is Onera aktiválnám vagy ilyenkor azt veszi alapnak, hogy eredetileg 360as cím? És ez ha így van minden BC-s 360as címre igaz lesz mert akkor figyelgetem és próbálok ilyen 200ftosat szerezni?
vegyél 1 hó akciós goldot 200ér' !!! ha még nem vettél és ha még vehető egyáltalán.
így ingyen kapod a mercenariest - azaz 200ért - és ÖRÖKRE a tiéd, akkor is amikor nincs goldod és játszhatod is bármikor 360on és one-on is a 360as goldos ingyenjátékokhoz nem kell aktuális gold, h tolhasd őket! az csak one-on van :(
Live-ot az én boxom max akkor fog látni amikor már elavultnak fog számítani nagyon 4-5 év múlva és eladom másnak...
Jaj tényleg melóba jutott eszembe. Röhögni éri mivel soha nem volt eredeti boxom meg nem is értek hozzá így nem tudom..
Ugye nekem most erdeti win 10-em van ms profillal...ha ezekkel az adatokkal lépek be a boxba is akkor az úgy nem gond lehetséges hogy egyszerre boy és win 10-en is ugyanazzal vagyok? Utoljára szerkesztette: grebber, 2018.11.27. 20:29:10
Hidd el az én fejemnek se kellenek ezek a játékok, mert jók, csak nem kötnek le... Amúgy ezek a játékok ingyen vannak még filléreket se kell fizetni értük azt azért vegyük figyelembe. :) Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.11.27. 19:57:52
Mercenaries - beszerzem majd digitbe olcsón Dragon Age 2 pc-n magyarul tolható (nem tudom one-on van-e benne magyar nyelv) Never alone megvan pc-n Qube 2 meg annyira nem jó game meg pc-n majd fillérekért szórják...
sajnos az van, hogy a 1070eseden kell 4k videot nézned, MPC BE + MADVR -> így lesz hdr is a hdr képes megjelenítődön (vagy ha nem hdr képes a megjelenítőd, akkor korrekten "leszínezi" (tone mapping))
Xbox-ra meg amit neked letölt a gép az nem az eredeti játék, mert az nem futna, ez-ért nem egyeznek a kontentek.... Ha berakod a dvd-t, akkor nem a DVD tartalmával játszol, hanem egy ÚJRAPORTOLT változattal...a kontent eltérő, ezért van hogy néhány játék X ereje miatt még szebben is fut, magasabb felbontással Enchanced-es játékok.
RDR első része meg pár másik. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.11.27. 08:34:03