Xbox x 1080p-ben is jóval szebb. Ha ez nem gond, meg vagy elégedve a sima xbox-al akkor nem érdemes megvenni. A kérdés hogy 1080p-ben kell-e a szebb látvány?
25k-ért ne is dobd ki az asztalon, mert kb mintha azt tenné az ember. Legrosszabb esetbe ha nem kell dobd fel eladni használtan 45-50 k-ért. :) Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.12.07. 09:21:45
Ui: 25 ezer forintért nincs kedvem beszámíttatni (a minek 2db BOX kérdés beszámítással meg lenne oldva) a régit, jól elketyegne amíg ki nem múlik valamikor...
Gyerekek! Segítsetek egy nagy dilemmában lévő játékostársatoknak, azaz nekem. A lényeg, van ugye itthon egy 500 GB-os fat ONE + 2TB külső vinyó. Nagy késztetést érzek az XOX megvételére. Asszony elvileg belement a témába, azzal feltétellel, hogy máson ne merjek skótolni :). De. Van két darab FULL HD tévénk itthon. Nem tervezek egyenlőre 4K-s készüléket venni. Végigolvastam erről jó pár pro és kontrát a neten. Tulajdonképpen jelen körülmények között végül is megáll a FAT egyenlőre. Itt most ismét jön egy egyszerű kijelentés: nagyon szeretném az X-et. És ismét: de! Gondoltam arra is, hogy megtartom kvázi médialejátszónak a FAT gépemet, és mellé jön az X (másik helyiség, másik TV) játékra. Most mondjátok nyugodtan, hogy hülye vagyok vagy ilyenek, de dilemma. Nem a pénz a kérdés. Legfőképpen a 4K kijelző hiánya illetve az, hogy minek 2 xbox. No, ebben kéne egy kis "lelki támogatás" kedves játékostársak (szóismétlés tudom)... Szép napot nektek.
Ja azt nem figyeltem. :)
még 1-2 érdekes dolog....
Dishonored 2 - PS4/Xbox (ÚJ) 12 font - 4300 ft Doom 4 - PS4/Xbox (Új) 12 font - 4300 ft Fallout 4 - PS4/Xbox (ÚJ) 12 font - 4300 ft
Red Dead Redemption 2 (preorder!) PS4/Xbox 47 font - 16700 ft Days Gone (preorder!) PS4 50 font - 17800 ft God of War (preorder!) PS4 50 font - 17800 ft Spiderman (preorder!) PS4 50 font - 17800 ft Far Cry 5 (preorder!) PS4/Xbox 47 font - 17800 ft
Evil Within 2 PS4/Xbox (ÚJ!) 23 font! 8.100 ft Wolfenstein 2 PS4/Xbox (ÚJ) 33 font! 11.700 ft Ezek múlthéten még jóval olcsóbbak voltak. 20 fontért mentek.
Nyugi nálam is ez volt!!! összerak, egyből NAT néz strickted...beállítás lehetőség upnp nincs, dmz nincs.Pedig az eszköz tudná hiszen ez egy te bemész boltba és megveszed eszköz... Ez a DIGI nek a baromsága.... Biztosít egy olyan eszközt(Modem routert) amiből a router részt korlátozza azaz egy alap sima router, (pont a lényeges dolgokat nem lehet állítani) Új FW-t se tudsz feltölteni mert,hogy ő a szolgáltatáshoz routert nem biztosít.... Tehát ad egy giga netet csak osztani nem tudod rendesen.....Ezért kell venni 1 routert.... viccc
Mivel 1000-es lett a netem nekem is (optika), es vegre a DIGI megszuntette a NAT-olast is nalam, gondoltam itt az ido hogy beruhazzak egy jobb router-re. A valasztasom a D-LINK DIR-879 EXO AC1900-ra esett. Baromi jol nez ki (engem az ELITE DANGEROUS urhajoira emlekeztet). Meg is jott, uzemelem be, latszolag minden oke, mig nem eszre nem vettem hogy a TV nehezen kezeli a YOUTUBE-t. Lassan indulnak a videok, 240p majd 360p, 480p, es szep lassan birja csak elerni a nativ felbontast (alltalaban 1080p), latszik hogy kinlodik az egesz stream (ugyanez a regi router-el megy mint a villam, egybol nativra valt). Majd jon a tobbi erdekesseg: az XBOX ONE X nem eri el a STORE-t, nem is tud a MULTIPLAYER mukodni, a laptopon nem erem el az istennek sem az XBOX.COM-ot es az al-oldalait, de pl mas oldalak mukodnek (index.hu). Lehet meg mas oldalak sem mukodtek volna de ezeket neztem meg. Sebesseg wifi: 170 Mbit xbox 120 Mbit laptop Sebesseg kabel: 650 Mbit xbox 300 Mbit laptop Allitgattam mar ossze vissza (nem sok beallitani valo van amugy benne), frissitettem a firmware-t is. Na ettol csak meg rosszabb lett! Most mar kb semmilyen oldal sem jon be, de a YOUTUBE es a TWITCH meg zokszo nelkul megy! Krimi a egesz. Mivel az egesz szombat delutan rament erre a rohadek routerre, este meguntam es visszatettem a jo kis regi, bevallt routerem (D-LINK DIR-605L). Mit ad isten, egycsapasra megy minden, a TV nem kinlodik a YOUTUBE-al (egybol nativra valt a video felbontasa, es rogton is indul), az XBOX-on megy a multiplayer rendesen es a STORE is. Ezt a szart meg kuldom vissza, cserere vagy mittudomen.
szarakodik a live vagy csak nalam van valami gebasz? az xbox-on nem latom a store-t, a telefonon nem birja rendesen betolteni az xbox.com-os oldalakat... :/
Jogos. :) jó dolog, pláne FF 7-nél. :) 4k-s tv-ken biztos jól néz ki. :D Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.12.01. 18:08:41
hát de hogy teszed fel az emulátort? :D Amúgy ezt hivatalosan 30-40 dollárokért Remaster címszóval szokták árulni!!!!! Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.12.01. 16:53:25
Már nem ver érte a víz, ha 1 végig játszás alatt meg lehet oldani és tényleg nulla baszakodás van vele akkor megy az 1000.... Viszont az idei év az ebben nem releváns....Idén csak a munka volt, ha volt szabadidőm akkor sokkal jobb dolgokkal foglalkoztam...a box az 100 ad rangú elfoglaltság volt és akkor is max a multi... Jövőre viszont reményeim szerint RENGETEG szabadidőm lesz!!! És ez ismét emelkedik rendesen!
és az "ezrezésre" is mész még manapság? régen tudom, hogy az nagy cél(od) volt....
TA ny kívül is van még számtalan hasonló, de miért fanatikus??? Van ott olyan aki 4 év alatt 5000 gs-t szedett össze.... Ő melyik perspektívából fanatikus?
Na ennyi téged egy helyen érdekel engem meg mindenhol! Ezt nem lehet máshogy csak ha rákészülsz!!! Nem véletlenül fejlesztik ezt az egész acsi rendszert. Ha megnézed már mekkora szekció és részletesség van ehhez rendelve a boxon! Ott a HUB rész is ami szintén erről szól... Konkrétan azonnal keresési lehetőség van. Valószínűleg azért , mert erre igény van... De ott a külön Rewards rendszer!!! Nekem az ott kapott fontból van vásárolt játékom meg dlc meg fiszem faszom mivel PÉNZT kaptunk a teljesítmény után!!!Vagyis mindenki aki oda regisztrált és tett is érte...
najo, az igaz, hogy előre SOHA nem nézem meg az acsikat (ahogy írod is: spoileresek sokszor) és utólag tényleg kínszenvedés (tehát ha nem az ecélból odakészített részen próbálod megcsinálni). mondjuk arra nem gondoltam, hogy ELEVE acsira készülve játszod, megtervezed, stb...
én NÉHA játék közben kapok rá, ha nagyon bejön a game és szeretném, hogy tovább tartson (és a nehézség nem elég/játszhatatlanul nehéz lesz tőle a játék), de ez ritka, alapvetően eléggé kizökkent, ha nézed, hogy mit kell csinálni és mennyiszer (stb). márpedig a lényeg - nekem - az immerzió, hogy minél jobban "ott legyen a játékban"
trueachievementsen fentvagyok és forzákhoz szoktam használni az okosságaikat (egyetlen széria, ahol érdekel az acsi és/mert jutalmat (is) ér - ingame creditet (forza rewards)), anélkül tényleg uncsiBB lenne (kivéve a grindelős acsik, azokat nagyon erőltetik az utóbbi részek, szóval 1000/1000-re má' semmi esélyem ezekben
Tömegek!!!!! Ki itt a tömeg ez a pár NICKNÉV!!!!Az sg tömeg az az aktív 25 fikagyáros Ez tömeg????
A trueachievementsen az a 400000 aki szintén így gondolkodik mint én az már nevezhető tömegnek. ti 5-en 10-en max a kivétel erősíti a szabályt rész vagytok! Utoljára szerkesztette: Harlekin, 2017.11.30. 10:51:48
Már csak azért is vagyok menő, mert foglalkoztok vele!!!!2 hete más téma sincs mint valaki idejön és elmondja a véleményét ezzel meg velem kapcsolatba!És ennyi pont elég is arra, hogy ezt bizonyítsa!!!A többi részét meg szimplán lesz@rom mint ahogy eddig bár mikor is!Hiszen itt te vagy ő vagy akárki számomra egy nulla egy nicknév egy senki tehát pont így is kezellek téged vagy őt vagy bárkit!!!! Utoljára szerkesztette: Harlekin, 2017.11.30. 10:46:34
szerintem nem az a kérdés, hogy ezt lehet-e csinálni, hanem hogy minek? na nem mintha érdekelné az embert a válasz, ezért mondjuk rá, hogy az ilyennek valószínűleg nincs élete, mert ez egyértelműen olyan hülye pótcselekvésnek tűnik, ami szeretethiányos félautisták szórakozása. de tényleg nem kell ezzel foglalkoznod, csak ne hidd, hogy ettől menő vagy, mert állatira nem.
Teljesen más az amikor ez TÉNYLEG érdekel, mert totál másként tekintesz egy játékra!!! Nem lehet ezt így elmagyarázni ezt átélni lehet!!! Teszem azt amikor nagyon acsiztam, nekem az volt az első, hogy tüzetesen végig olvastam az acsikat! Más ezt biztos nem teszi ,mert nem érdekli vagy mert fosik a spoilertől...Ezután már adott minden 1 játszás alatt! Nekem ha a tűz körül állnak 3 an a 4 es pályán azonnal beugrik az acsi, hogy 1 molotovval gyújts fel 3 embert...puff ot az acsi...Más meg szépen agyonlövi őket. És utána kint szenvedve fogja egy helyre terelni máshol esetleg a 3 embert, hogy ezt megoldja... Vagy itt az ACO Acsi 30 enemi olajos kanával tüzes nyíllal ölni.. Na ez KB 5 perc volt... Bementem egy erődbe ahol tornyok vannak ott mindig van olajos köcsög... Meg vessző gyújtó...Hagytam hogy észre vegyenek és hívják az erősítést. addig csak szaladgáltam és vontam magamra az összest...6 szinttel magasabb voltam tőlük, tehát meg karcolni se tudtak... Miután 1 csorda íjjász rohant utánam, mert ők távolságot tartanak megálltam a falon úgy, hogy már égett a nyíl és megvártam hogy a tömeg bent legyen a toronyba és már ment is a nyíl a köcsögre! Éget vagy 10-12 aki bent volt. Aki túl jött rajta meg simán elkezdtem feléjük menni és mivel nekik az van mondva, hogy visszakozni kell ilyenkor így szépen besétáltak a tűzbe.... ezt 3 x eljátszottam és pukkant is a gyémántos acsi
Tehát ez tudatosság nálunk, másnál meg a szerencse, ha valami acsi nyílik és olyan ami nem adott a végigjátszásban... Van a barátlistámon olyan aki 600000 gs felett jár és ismerem személyesen neki is totál rendben van az élete, de tényleg mindent csinál ezen kívül is. Munka család stb.... Nekünk kimaxolni 1 átlag játékot pontosan annyi mint másnak hardon végig szenvedni a single részt. Pontosan azért mert mi MINDENNEL, de tényleg mindennel játszunk. És ezek mind mind programok amik szabályokon alapulnak vagy így vagy úgy.... és ezek le rínak mindig az adott játékról.... Ott soha nincs véletlen....Ha ezeket kitapasztalod akkor gyerek játék minden... ( ez olyam MATRIXOS volt, de kibaszottul igaz)
Én is ezerszer leírtam,(meg bizonyítékokat, képeket raktam be a kétkedőknek), hogy mi minden mást is csinálok ezen kívül és még is tudok ennyi játékkal játszottam és ennyi GS-t gyűjteni...És mindezt úgy hogy semmi erőlködés nincs benne.... 2015 be amikor nagyon ráértem volt olyan nap, hogy 61 acsit nyitottam 1 nap alatt 4 játékból!!!Az átlag meg évente nyit ennyit és csodálkozik, hogy miért van nekem ennyi. Közben meg szimplán azért, mert én nem fikázok 100 ból 100 játékot hanem használom. Ennyi...Nem várom senkitől se, hogy ezt értse szimplán kiröhögöm amikor kételkedik....
engem abszolut érdekel a téma, a gigaszkórosok motivációi, stb. nem ítélem el őket egyáltalán, simán csak egy szint felett hitetlenkedek.... (nyilván egy pont után, amikor ez a "munkád", ebből megélsz, könnyebb.... de addig?)
és azért írom ezt, mert én is sokat játszok! nekem pl nem is nagyon van más hobbim... bár vannak kölkeim :D mégis minimális a maxolt játékom, s azokba is borzalom idő ment bele (mihez képest, persze)
Az tényleg örök életű gold tagság!!! Valahol van fent kép ahol mutatja hogy a goldtagság "lejárata" csilió év! Eladnád a profilt, dehogy adnád el, ha pont az ő helyzetében lennél! Annak a profilnak az értéke megfizethetetlen!! Ebből él!!! Szerintem sokkal több helyen ismerik őt Stallion83 ként mint Raymond Cox....
Miért gondolod, hogy nyűg bármivel is játszani? Ha megnézed a kimaxolt listámat látod, hogy van ott olyan amire te azt gondolnád, hogy nyűg pedig számomra egyik se volt nyűg!!!
Valahol ez már nem annyira szórakozás, hanem sokkal inkább munka, hiszen ahhoz hogy ennyi trófeája legyen szinte mindennel kell játszania ami a gépre kijött, ráadásul ki is kell maxolnia azokat. Hiába szereti a játékokat az átlagnál sokkal jobban, biztosan nyűg neki is olyan cuccal nyomulnia, amitől a szőr feláll a hátán, viszont kell az eredményhez. Nekem ez már túl bizarr.
Senki nem csinál gondot! Mást se taglaltok csak, hogy gond!!! Sőt, igazából senkit sem érdekel!! Konkrétan Arty kérdezett rá a az acsivadászatomra tehát csak van akit érdekel sőt engem is tehát a senki az már biztosan 2. Sőt Darky sem zárkózik el ettől! Tehát ez csak a szokásos általánosításos takarozás tőletek! Ha te a GS el fűzöd össze egy ember mivoltát akkor eleve nálad van a lehető legnagyobb gond!!!Ismét kiemelném EZ egy GAMER fórum!!! Utoljára szerkesztette: Harlekin, 2017.11.28. 13:09:16
Senkit nem csinál belőle gondot. Sőt, igazából senkit sem érdekel. Nem ettől lesz valaki jó ember, vagy jobb, mert X GS-e van. Sőt, egy bizonyos szint után a videojátékok korrelálnak a suttyósággal.
Ebbe most nem látok nagyon nagy gondot. Most azért mert valaki gyűjti a g-ket, az miben problémás, szerintem ebben a dologban semmi kivetni való nincs. :) Én is néha valami van, ilyen lehetőség és van időm és érdekel, akkor megpróbálom megcsinálni. Én ezt nem gondolom rossz dolognak.
Na nekem ez pontosan elég... Nem kell nekem példakép, sőt díj se. Ez nekem tökéletesen elég ami leszűrhető a hszedböl, hogy irritál a dolog téged vagy bár ki mást. Már ebből tudom, hogy több vagyok nálad vagy bárkinél aki így reagál. És ugye egy gamer fórumon nem is kell ennél több, a játékokkal kapcsolatban! Tehát jöhet még a visszacsatolás, hogy célt értem!
Tényleg nem is tudom mi lesz itt! Lehet mindenki dob egy hátast,hogy Harlekin sztár lett:D
300ezer gémszkór eszméletlen:O Egy fotót majd Stallion példaképeddel kérünk karólkozva!!
Ja tele vagy Gémszkórral!!Nagyon durván nyomod.Jövőre téged is egy díjjal a kezedbe látunk mint a példaképed! Hú nagyon várjuk!!
De most komolyan tényleg ez fog menni... Szerinted(tek) őt vagy engem aki átlag feletti game scorral rendelkezik érdekel a kétkedők véleménye. Nem, nem érdekel és példálózni se akarok tovább! MS elhitte meg másik 100 is aki pénzt tolnak bele. Szerinted, de tényleg szerinted számít valamit, hogy itt a híres neves SG fórum mérhetetlen kétkedői a mérhetetlen fikagyárosok kételkednek ebbe az egészbe vagy azokban akik ezt elérik? Továbbra is nem!!! A MI profilunk mellett ott van az a szám amit más meg se közelít ennyi ez számít semmi más! A trueachievements az egyik legkomolyabb acsi vadász oldal, napi szinten ellenőrzik a profilokat... Nem egyről tudok akit kitiltottak és törölték a regisztrációt sőt MS felé jelentették a profillal a visszaélést és MS elvette az összes GS pontját!!! Tehát hóóóót mindegy, hogy itt ki mit gondol hisz az számít ami ott van!!! Jövőre 300000 GS fölött leszek... jelenleg 4976. vagyok 245000 GS-el a ~400000 jelenleg trackelt felhasználó között... Így továbbra is azt tudom mondani NEM érdekel ki mit gondol sőt őket se!!!
Hát az nem jó példa pedig. Az úszókat figyelemmel követve mérik elejétől végéig. Ennek az ürgének hol van bizonyítva, hogy mindent Ő ért el? Ki figyelte elejétől a végéig? Hogy van tanúsítva kétséget kizáróan?
cool :) amugy szerintem tett ő ebbe annyit, hogy megérdemelje a szponzorációt. és még így is lehet, hogy minuszos... (eleinte magának kellett vennie mindent)
Nem is erről van szó!!! De akkor ezek szerint az úszó világ ranglista első 20 helyezettje MIND KAMU időt úszik, azért mert az átlag ember meg 25 métert nem tud leúszni rendesen!? Ez van itt pellengéreztetve, hogy kizárt teljesítmény az, hogy stalion ezt egyedül érte el meg az a másik 100 is sőt életük sincs... Erre ment a lista!!! Így hát köszi, hogy te is hoztál egy jó példát, hogy simán hozható egy jó teljesítmény egy személyben csak azért, mert más alkalmatlan lenne rá!
mostanaban csak multi megy nalam, oregszem vagy nem tudom. mar minden szar nem kot le. :(
ja ez lett volna az elso. de van igy is mit nyomjunk coop-ba. meg fut a wildlands, ma mar vegzunk az alapjatekkal, de meg ott a 2 dlc benne, az online-t meg nem is probaltuk. aztan ott az osszes gears of war, meg csak az elson vagyunk tul (ultimate edition).
ja de igen! ha nem veszem meg akkor lovet sporolok. pont. :)
Itt nem lóvét spórolsz hanem megfosztod magad életed egyik legjobb videójátékos élményétől,legalábbis ahogy írod neked ez lenne az első soulsborne.Bárcsak én is most kezdhetném el őket.
ja kosz a segitseget mindenkinek, azert normalisabban is megcsinalhattak volna a multit (van ahol sikerult ez: wildlands, borderlands), ja, amugy persze 2 geppel akartuk nyomni, de egyedul nem akarok szopni a jatekkal mert nem akarok ongyilkos lenni. ereztem hogy a coop meg van kavarva mert a youtube-n is elegge homalyos a dolog. szoval akkor hogy mindkettonknel meg legyen csinalva egy palya mondjuk, 2x kellene vegignyomjuk, egyszer en legyek a host, egyszer a haver, ha jol vettem ki amit irtatok.
tudjatok mit? inkabb hagyjuk a francba az egeszet, megsporolom a lovet es nem leszek ongyi a vegere! :))))
De végig tudjátok játszani,az a lényeg hogy 1területet 2x kell megcsinálnotok 1x a te 1x az ő világában,de simán mehet teljesen végig a coop.
Kezdve azzal tegyél ide be egy olyan megcáfolhatatlan bizonyítékot ahol nyilatkozik az a 70%, hogy ő ebbe részt vesz! Fejtsed ki, hogy annak a 70%nak MI érdeke fűződik részt venni ebbe az egészbe! És most már nem is stalion az első hanem smrnov Csak Stalion az aki ekkora publicitást kapott ezzel az egésszel, mert ő volt az első 1m-ás, de azóta van már jó pár!
1 smrnov smrnov 3,075,626 (1,677,925) 2 Stallion83 Stallion83 UK Peeps! Xbox One X & Forza Motorsport 7 & Assassin's Creed Origins for £449.99 http://amzn.to/2i684SQ 2,955,472 (1,682,279) 3 Celtic Force Celtic Force 2,679,817 (1,542,205) 4 RedmptionDenied RedmptionDenied 2,559,974 (1,337,358) 5 SDREW44 SDREW44 The New Xbox One Dashboard Is Fucking Terrible!! angry 2,252,319 (1,275,472) 6 jimmyhova jimmyhova 2,208,853 (1,277,973) 7 Dallasthedude Dallasthedude Currently in Germany. Those of you that want anything from here, message me your list now. 2,123,236 (1,168,101) 8 Casino83 Casino83 Life is measured in Achievement not in Years alone. B. McLaren 2,116,713 (1,240,885) 9 BIGSXY1 BIGSXY1 im truely over achievements ive been number one for 7 years now in australia. i bought a ps4 pro to play games for fun im not going for trophies. 2,108,288 (1,252,099) 10 red tanuki red tanuki 2,104,339 (1,226,635) 11 Rand al Thor 19 Rand al Thor 19 I'm giving away 2 copies of both Cuphead and Ruiner! Enter here: https://gleam.io/2kYLg/rands-cuphead-and-ruiner-giveaway 2,064,231 (1,151,445) 12 Pigimus Prime Pigimus Prime Scorpio is home and set up! 1,945,141 (1,197,600) 13 Spawnycher Spawnycher telltale meme pas foutu de faire des trads correct je comprends pourquoi il essaye meme pas de faire des jeux 1,930,782 (1,101,225) 14 rafaelgrn rafaelgrn Sorteio de 12 meses de Xbox Live Gold no Conquistaria! Inscrições até as 15:00 do dia 25 de outubro https://goo.gl/gyHVtt 1,890,312 (1,173,885) 15 The Dauntless The Dauntless RETIRED: Officially retired from achievement hunting! 1,879,629 (1,124,643) 16 UnawareBoss UnawareBoss 1,873,365 (1,017,997) 17 chadilacchavez chadilacchavez 1,863,304 (1,004,060) 18 ChaosSlayerX187 ChaosSlayerX187 1,845,746 (1,066,360) 19 Sangriaz Sangriaz Happy birthday to the Hidden Levels. I am proud to be part of the team. Thank you! 1,836,030 (1,092,263) 20 LUDO97410 LUDO97410 cherche un joueur pour multi de ride 1 sur one 1,794,600 (1,060,980) 21 ArnaldoDK ArnaldoDK Sorteio de Assinaturas de 1 Ano de Xbox Game Pass Live Gold EAccess Jogos de Xbox, Participe: https://gleam.io/competitions/JRdSS-iarley 1,745,252 (1,112,160) 22 NastyMastaDaddy NastyMastaDaddy So cool to see the NastyMastaDaddy APP on Xbox! In the beta phase right now but look for it soon. If anyone wants a code for the BETA PM me 1,720,619 (1,024,580) 23 Terrin Terrin 1,715,693 (998,283) 24 lucas1987 lucas1987 Does anyone play Summoners War on Android? If so can u send me ur name....and no it doesn't have achievements 1,676,748 (1,015,205) 25 Remeki Remeki 1,664,515 (770,294) 26 Ow Nitram Ow Nitram 1,660,830 (907,305) 27 Minioger Minioger 1,642,633 (984,860) 28 gomuhimo RSC gomuhimo RSC Enjoy & Exciting 1,642,083 (907,890) 29 Pteppic42 Pteppic42 1,624,288 (987,010) 30 True Marvellous True Marvellous Any one know when you capture video through the xbox can you capture voice as well as i cant seem to? 1,614,584 (967,753) 31 Goothgone Goothgone 500k 10-30-2012 1,613,289 (984,305) 32 d4rk antares d4rk antares 1,608,826 (922,510) 33 Funkyboy K Funkyboy K 1,607,616 (895,892) 34 Neomaster Neomaster 1,603,220 (896,620) 35 SiegfriedX SiegfriedX Depois de muito custo e muitos DLCs... Primeiro lugar brasileiro de jogos completos. :) 1,599,738 (907,735) 36 Kimi 452 Kimi 452 1,597,068 (1,000,000) 37 Womi Womi 1,591,075 (816,840) 38 Thrash Forever Thrash Forever 1,574,144 (926,469) 39 Boris1976 Boris1976 1,559,189 (871,432) 40 xXxBANE83xXx xXxBANE83xXx immer die selbe scheisse im sale bei m$ 1,551,601 (967,005) 41 Bond OO7 Bond OO7 https://www.Twitch.tv/gamers_be_like 1,526,980 (856,171) 42 Claudio 10 Juve Claudio 10 Juve #1 Gamerscore in the World with only PAL and Region FREE Games. No USA or JPN Games 1,523,353 (795,639) 43 xXCorrado80Xx xXCorrado80Xx Und wieder ein verbuggter Erfolg auf dem Handy :/ 1,520,626 (919,359) 44 Stealth David Stealth David 1,513,181 (915,615) 45 romaneconti romaneconti 1,511,156 (687,875) 46 Sir Draven Sir Draven 1,508,490 (881,635) 47 AP 8T8 AP 8T8 "Worry not..No hidden catch, you get what you pay for - no bullshit, just honest gaming like with Wild Hunt. We leave greed to others." - CDProjektRed 1,494,952 (798,600) 48 Erathia96 Erathia96 1,492,891 (897,492) 49 Clad master Clad master 1,482,259 (752,540) 50 PhantomSiren PhantomSiren 1,475,386 (806,577)
És ennek is mind mind van 70% segítsége akikről persze nem tud a világ csak karitatíve segítenek azért ,mert te meg a többi a töredékét se tudja elérni annak amit ők elértek és számotokra ez csak kamu lehet!
Ja azt játszanak többen a profiljával. Nagy kamu az egész.Ez a gyerek hozzátett max.30%-ot
Vagyis várj, úgy van coop, "részlegesen" "megkötésekkel", hogy ONLINE, de otthon nálad 1 gépen 2-en nem lehet.
Inkább megidézhetsz valakit a te világodba...CSAK főbosztól-főboszig, és akkor, ha neked még él az a bosz, akihez tartanátok.... Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.11.25. 17:38:33
Hidd el semmi gyanús nincs benne. Nekem is vannak 80 napok amikor még nem is figyeltem rá csak szimplán nyílt 80 napon keresztül... Az első helyen lévő játszott 1100 játékkal! Ráadásul így !!! Platform Summary [Completed games] [Played games] [Games in collection] Xbox One 217 273 273 Xbox 360 393 565 565 Windows 48 66 66 Windows Phone 74 107 107 Games For Windows Live 3 5 5 iOS 0 1 1 Totals 735 1017 1017 Apps 0 4 4 DLC 292 322 322 Szerinted ebből nehéz vagy gyanús bármi helyzetben nyitni 3000 napon keresztül acsit. Minden játékban van minimum 5 olyan acsi amiért még gondolkodni sem kell nem beszélve azokról ahol SEMMIT NEM KELL CSINÁLNOD!!! Telltale Games játékok csak azokkal lefedsz kb 1 év streaket és SEMMIT nem csinálsz érte. Ez csak számotokra nehéz vagy gyanús, mert eleve elítélitek az egész acsi dolgot... Ide bár mikor beírom, a single rész hosszát fikázóknak, hogy azért van az acsi, hogy kitöltse az időt közlik, hogy faszság. És inkább fújják, hogy fos a játék, mert csirke módban 5 óra alatt végig vitte. Én meg 50 óra után is csak a térkép szélét jártam be 1 kincs után....... Ennnyyyii kinek mi én jót röhögök így is úgy is 50 órám van abba amiért ugyan annyit fizettem mint ő aki csak 5 órát játszott vele és még keserédes is neki a dolog. De tudom ő járt jobban!!!
Amikor elbuktam a dolgot szar volt...Mivel nem eset nehezemre ez a dolog vágytam rá, hogy úúú simán meglesz az 500, mert van tutira annyi acsi bekészítve...Erre elbaszom és totál véletlenül, mert bele se gondoltam az időzónás marhaságba...Elindítani tudatosan volt kicsit macera, mikor bekészítettél 2-3 platformon 5-10 acsit, ha bármi gond adódna... Utána, már tényleg sima ügy...Hazaérsz ha van időd játszol és nyílik acsi, ha nem akkor a bekészítettek közül nyitsz egyet. Másnap én azzal kezdtem, ha volt időm!!! Hogy bekészítettem egy másik acsit. tehát valahogy így, mindig volt legalább 2 hétre előre 1 acsi ami max 2 percet vesz el az életemből.
viszont ez most megütötte a szemem és lehet engem...minősíteni..de 15k+ forint egy kis lődözésért..háát nem tudom, kicsit drágább lenne mint a villanyszámla meg a t-home együtt egy hónapra:/
en nemet oldalakat csekkolom egesz nap, a legnagyobbokon (Amazon, Saturn, Redoon, MM, ...) biztos nincs semmilyen XOX akcio. csak XOS volt. Utoljára szerkesztette: SlickAdam, 2017.11.24. 20:28:39