Csinálják, hisz eddig az volt a baj hogy nem elég jó. Persze most az a baj hogy csúszik. Értelmiségi gémertársadlom megint nem tudja mit akar. Xboxnak meg vége, nincs rá játék.
Egy Xbox one s controller vásárlásán gondolkodom, PC-vel történő vezetékes használatra. Micro USB kábellel tökéletesen működik windows 10 alatt? Ebben az esetben nincs szükség xbox one receiver-re, ugye?
180, az fedné kb a reális értéket. Ez a 160 vagy 165 kb ha kintről hozatsz.
Placeholder ár, hasukra ütöttek és kitettek egy árat. De ez nem friss, pár hete már kint van. Gamescom idején kapunk állítólag hivatalos magyar árat is.Anno a Kinect-es gép 159k volt nálunk (katt), ez tippre olyan 170-180k lesz.
Az furcsa ebben, hogy 500 dollár az kb magyarba nem 500nak kéne lenni. Ez a 165 ezer ez kevés. 500 dollár és hol az áfa meg a haszon? 150k durván az 500 dollár, akkor 15k difi? Az gyenge.
A régi konzol 135 körül kezdett amúgy. :) Nekem ez a téma meglepő most.
Nem tudom mi ez a döbbenet, XO annó tán fillérre ugyanennyin nyitott, 500 dodó volt az is. Jó persze a dollár közben erősödött, de az csak a nyereséget csökkenti (japánok szívtak sokáig az erős jen miatt, kb ugyanez).
A gond az hogy ott figyel majd mellette a 70-80 ezres XoS/PSSlim. Tough sell.
Én 190kb, szóval ez így ha igaz, mint launch ár 4knak brutáljó, pc szinten még 30fps mellett is ár érték bajnok. Az más kérdés, hogy ez önnmagában mire lesz elég. Mármint azért a konkrét konzol eddig még tudtommal nem ment. Csak a fejlesztői.
magyar sztórban tudtommal nem is látszott az a szekció. lehet h lesz 1-2 gyémánt, de nem biztos h megéri a napi ezer db megjelenést átböngészni érte :/
Bankkártya adatok nem biztos hogy a fizetéshez kell, hanem hitelesítés miatt. Alaposan nézd meg mit mond, mit ír ki, kell e a fizetni, avagy nem kell. A biztos az hogy ha felhívod a magyar supportot.
Sajnos annyi a visszaélés hogy kellenek ezek. Ingyenes játékokhoz is meg kell adni a kártya adatokat lájvon.
most nem az a bajom hogy szar, hanem hogy elvileg a 2 ev erre is vonatkozik. akkor miert akar az ms uj kontrollert vetetni, miert kell bankkartya adat amikor garancialis javitas kene hogy legyen.
XLIG-on voltak jó cuccok amúgy? Én egyetlen "I maed a geam with Zombiez init" -et húztam be annó, az poén volt 10 percig, az egy dodót megérte. Minden más ilyen no-effort szemétnek / baby's first videogame- ének tűnt, nem véletlen hogy 360-on el volt pakolva a sztór legmélyebb zugába.
Azóta persze van Unity meg minden szal a minőség nőhet, kérdés hogy hogyan lesz ebből az end usernek használható sztór. Steam se tud mit kezdeni a sok shovelware-el. Vagy eldugják megint, de akkor meg minek.
Tovabbmenve keri a bankkartya adataimat. Nagyon aranyos, ha venni akarok ujat akkor rendelek egy webshop-bol... :)
Gyerekek! Ugy nez ki bedoglott az ONE kontrollere. Idonkent elkezd balra huzni magatol. Namost garancialis meg a gep 2018 elejeig. Az XBOX.COM-on el is kezdtem regisztralni de itt elakadtam, ezt irja:
Nem kell visszajuttatnod a működésképtelen terméket. A csereterméket földi úton szállítjuk ki.
Most akkor nem kell a rossz kontrollert elkuldeni hanem ingyen kuldenek egy masikat? Mi ebben a biznisz nekik, es ha kamuznak (tenyleg rossz csak kerdes)?
Battlefield 1 Has Been Added To The EA Access Vault Today
Van benne sokféle küldi és a helyszínek meg... hát azok eléggé dúrvák is tudnak lenni. Amúgy meg lopakodva lőni kell benne, de ez magától értetődő. Az viszont dúrva mekkora a szabadsága és hogy egy baromi nehéznek látszó küldit is meg lehet csinálni úgy hogy az vicces. Persze erre rá kell jönni, de sikerülhet. Nyilván egy AI-val megtöltött térképen teljesen más a játék képe mint egy PVP-ben.
PUBG az más, ott a játékmenet elviszi az egészet, lehetne Minecraft grafikája is. A Wildlands-nél úgy éreztem, hogy a béta után mindent lálttam, elég volt annyi belőle.
Ingyenes, on-demand lejátszás Háttérben szóló zene Zenevezérlés telefonról, a játék megszakítása nélkül Játékhoz készített műsorlisták Bármely dal kiválasztása Reklámmentes zenehallgatás HQ minőségben (Premium) Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.08.08. 20:37:21
szutyok grafika?! sokminden igaz lehet (a saját nézőpontodból) a wildlandsal kapcsolatban, de a grafikára ez kissé erős... pláne a cracdown3at méltató hsz-ed után vicces :DDD
Wildlands viszont szeméthalom, darabosan mozgó aljnövényzet, szutyok grafika (igen az), fantáziátlan játékmenet, nem tudom ezt így hogy merték kiadni 2017ben, ráadásul mennyi elment belőle, érthetetlen!
"single" :( ha lenne benne, simán letolnám most, tetszett a harc. még a multi sem volt rossz a maga nemében (az én kazuár szinteen), de ilyenbe időt nem feccölök.
Augusztus 10 - 13 ingyenes lesz a For Honor single és multi teljes egészében.
jah, a PUB még a Crackdown3-nál is összehánytabb vacak benyomását kelti... (C3 egyébként szerintem az egykori felhős bullshit miatt kaphatja az ívet, mert egyébként a C1-2 nem érdekelte ennyire a "tömeget", valszeg emellett is elmentek volna, ha nincs az előélete)
én próbáltam szeretni a C1-et, többször is, de semmit nem találtam benne :(
---
nekem is CSAK a home és a store kellene! és bár utóbbival nincs gondom, előbbi legkevésbé az én igényeimnek próbál megfelelni :(
Valszeg mindegy milyen lesz, a haterkampány az ellen is már folyamatban van. Amúgy egy coop multi játék, az első kettő is az volt ( single része is tolható, de nem az az erőssége ).
Ha a PlayerUnknown's Battlegrounds átment a rostán minőségben és minden sztrímer, yutuber az egész géming világ odavan tőle, akkor remélem ez a játék is átmegy a rostán és a tartalom, mechanika, ötletek, játékélmény alapján lesz megszakértve.
Új dash tetszik, a mostaninál egyszerűbb, gyorsabb lesz. Home és a store kell nekem a többik lekakkantom, de a legtöbbet a gájdban vagyok úgy is, ha valamit el akarok érni. Barátok, party, acsi.
C3 lehet, hogy jó játék, de a kinézete mondhatni minősíthetetlen.
---
totti: nincs kétségem, hogy tudnak a mostaninál IS szarabbat csinálni, a video rá a bizonyíték... visszasírom a legelső dash ráncfelvarrt vrzióját, amiben már sok játékot tudtam HOME-ra pinnelni. naigen, ott a játék volt a középpontban... (magyarként nem kaptam arcba a tvtvtv-t se)
- fent a 3 leglényegesebb menüpont volt, most MIXER és ENTERTAINMENT is odafészkelte magát - alul már csak 1 sornyi PIN és csak almenüben lesznek ott a "kedvenceim" ? - a balos menü továbbra is egyre kuszább, egyre többet kell benne navigálni ahoz, hogy mondjuk kilépjek az aktuális játékból - mégtöbb közösségi fasság, ettől hányok leginkább... ahogy az MS erőszakkal odatolja MINDENHOVA, minden egyes pontjára a dashnak... naigen, ez valszeg a koromból jön ;) - ps3 éra óta rühellem a sony megoldását (a playstationon), mára mégis azt tartom az átláhatóbb dash-nak. ezzel a förmedvénnyel szemben mondjuk nem sokat kellett tenniük érte: csupán csak kvázi hozzá se nyúlni... :D
... hogy egyik konzolon sincs továbbra se normális, rendszerezhető library a játékaimnak, az 2017-ben már tényleg vérciki, de persze hozzá vagyok szokva. továbbra is a steam big picture az etalon és sajnos tartok tőle, hogy örökre az is marad.
Sziasztok! Esetleg hallott valaki a Black desert online megjelenéséről valamit?Találtam egy oldalt ahol aug.31. volt a dátum,viszont a hivatalos honlapon nem találtam semmit ezzel kapcsolatban.
jah, a hír előtt vettem 1 héttel :D de nem para, mert abszolut megérte így is az árát, remek a szingli kampány! a multi is (biztos) jó, csak nem az én világom.
Tudna nekem segíteni valaki, próbálnám 5.1 -ben megszólaltatni a konzolom de nem sikerül, a mély hang sehogy nem működik! Sem youtube, sem media player alatt. Az összes ajánlott beállítást próbáltam de semmi. https://support.xbox.com/hu-HU/xbox-one/console/configure-audio-settings
Optikai audio kábellel van összekötve a box és a hangrendszer, és nem jó..... A media player a dts hangsávot fel sem ismeri...
Működik így valakinek??
Titanfall 2 is ingyenes most.
Friday, July 28, through Sunday, July 30 — Respawn will hold another free trial for Titanfall 2 on all three platforms. Players will be able to check out the training gauntlet and the story mission called The Beacon, and they’ll have “full access” to multiplayer. Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.07.29. 08:15:51
Beginning on August 1, Forza Horizon 3 and FINAL FANTASY XV players will be able to download and enjoy the Regalia in Forza Horizon 3 for free. The Regalia will be made available to everyone who has played Forza Horizon 3 (on Xbox One, Xbox One S, or Windows 10 PCs) and/or FINAL FANTASY XV (on Xbox One or Xbox One S) by August 1, 2017. For Forza Horizon 3 players, the Regalia will be sent to all players and will be redeemable through the in-game messaging system. FINAL FANTASY XV players will receive a code to redeem the Regalia in Forza Horizon 3 via the Xbox Live messaging system beginning on August 1.
Beginning on 1st August 2017, Forza Horizon 3 and Final Fantasy XV players will be able to download and enjoy the Regalia in Forza Horizon 3 for free.
Mer miért ne
Ezen a hétvégén sem maradunk ingyenes játék nélkül, ahogy az már lassan megszokottá válik. Az Xbox Live Gold előfizetők a Diablo III: Reaper of Souls-t tölthetik le és játszhatják kedvükre, egészen kedd reggelig.
Október 17? Október 3 volt eddig. Ultimate-t vásárlóknak pedig szeptember 29.
Nagyon jó lista. Tonnányi Ferrari, Lambo és Porsche (végre nem kell Porsche DLC-re várni). Nagyon hajlok az előrendelés felé, főként, hogy azt ígérték, hogy most a PC-s verzióval sem lesznek teljesítménybeli gondok (lásd: Forza Horizon 3 megjelenése PC-n). Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2017.07.20. 08:47:49
sziasztok. eléggé elhasználtam már az xbox 360 kontrolleremet. a bal analóg karról teljesen lejött a gumi, és fél óra játék után már fáj az ujjam :D nincs rá valami kis kütyü amit rá téve olyan lenne mint régen? gondolkodok még egy adapteren, hogy a vezeték nélkülit pc-n tudjam használni, az még kb. jó :D
Na ezügyben lenne egy kérdésem.
Hallom van valami kontroller azonosítás, egygombos hozzárendelés. Ez hogy is van a gyakorlatban? Vagy félreértelmeztem az infót?
Egyedi Játékos képek: Régóta a leginkább várt „kozmetikai” funkció. Végre lehetőség van egyedi képeket feltölteni a profilunkra. Ezt Xbox One konzolról is megtehetjük (USB eszközről vagy OneDrive-ról), illetve Windows 10-en az Xbox alkalmazásból is. Az egyedi játékos képnek 1080x1080 pixel méretűnek kell lennie, JPG vagy PNG formátumú lehet, és természetesen nem tartalmazhat kifogásolható dolgokat – ezt a rendszer folyamatosan ellenőrzi.
Mixer Co-streaming: Az új Mixer opcióval lehetőség van barátainkat behívni az élő közvetítésbe, így egyszerre többen is lehet ugyanazt a játékot streamelni. A nézők az összes résztvevő csatornáján, osztott képernyőben láthatja az eseményeket, de egyik vagy másik játékos képét ki is nagyíthatja. Az opció Windows 10-en és Xbox One-on is elérhető.
Stream követés a klubokban: A klubok központjában most már van egy Mixer lap. Ha az egyik klubtag éppen közvetít, akkor azt innen közvetlenül elérhetjük. Automatikus bejelentkezés kontrollerrel: Egy adott irányítónál megadhatjuk, hogy a bekapcsolásakor automatikusan egy bizonyos profil jelentkezzen be. Így ha többen használnak egy konzolt, és mindenkinek van saját kontrollere, akkor nem kell külön ki-bejelentkezni, az irányító bekapcsolásakor a tulajdonos automatikusan belép. A funkció elérhető a Settings / Sign-in, security & passkey menüben a This controller signs in gombbal.
Arena frissítések: Mostantól bárki létrehozhat Killer Instinct bajnokságokat a frissített Arena funkcióval. Ezt egy adott klub Tournaments lapján tehetjük meg a Create Tournament opcióval. Meg lehet adni a bajnokság nevét, szabályait, indulási idejét és részletes leírását. Az is követhető, hogy egy adott klubban éppen ki vesz részt bajnokságon, és ha valaki egy aktív meccset éppen közvetít Mixeren, akkor egy kattintással nézhetjük is.
Xbox app frissítések: Windows 10-en, iOS-en és Androidon is frissültek az Xbox alkalmazások. Egyszerűbb követni és megosztani az LFG (Looking For Group) bejegyzéseket, külön lapon lehet böngészni az Xbox Game Pass játékokat (a Store-on belül), és természetesen innen is tölthetünk fel egyedi játékos képeket. Az Androidos felhasználók extrát is kapnak, a valós időben, buborékszerűen felbukkanó bejövő üzenetekkel, amikkel így könnyebb és gyorsabb a csevegés akkor is, ha közben más játék vagy alkalmazás fut.
Módosított indulási képernyő: Frissítés után a „hideg indításkor” új boot képernyő fogad – az Xbox One logo alatt futó három kör helyett most némi fényjáték látható alatta, és a logó gömbjében is. Apróság, de jelzi a Microsoft Fluent Design elemeinek közeledtét, amire ősszel számíthatunk.
végre! :D goldos haver megveszi az akcios cuccot és eladja szépen nekem ! :D
Én egy "régivágású", későnérő játékos vagyok. Nincs Day 1 behúzás, meg ilyesmik. Szépen kivárok. Ezért is most jött le digitálisan a Wolfenstein New Order, az Old Blood és (végre!!!) a Nascar Heat Edition. Úgy kb. "szaréhugyé", golddal persze...