A fejlesztők megerősítették, hogy november 7-én, az Xbox One X konzol megjelenésekor, sok más játékhoz hasonlóan a Halo 5 is megkapja a 4K patchet, aminek köszönhetően a legnagyobb felbontásban, 60 fps-sel élvezhetjük a sorozat legutóbbi részét. Részleteket egyelőre nem közöltek, így azt sem tudni, dinamikus felbontásról van-e szó, mint One-on, illetve a négyszeres pixelszám mellett más grafikus tuningot is kap-e a játék. Ezekről majd a későbbiekben beszélnek.
Még az idén bekerül a visszafelé kompatibilitási listába az összes Xbox 360-as rész, így a Halo 3, a Halo 3: ODST, a Halo 4 és a Halo: CE Anniversary is.
A játékokban működni fog a multiplayer is ugyanúgy, ahogy eddig, sőt: bekerülésük után az összes 360-as Halo DLC ingyenessé válik majd, hogy mindenki egyenlő feltételekkel játszhasson. Természetesen itt is adott a cross-play lehetőség, de még a LAN összeköttetés is működik 360 és One konzolok között.
További folytatódik a Halo Wars 2 szezon is, amely egészen augusztusig új bővítményekkel látja el a Szezonbérlet tulajdonosokat. Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.07.07. 18:47:16
Bocs, rosszul fogalmaztam. Szabályokat írtam, viszont csak ez az egy dolog változott. A visszaigazoló mailben írják a rendelés után. Máshol még én sem olvastam erről . ::
Ez azért így szemétség .... Pont azért rendeltem elő az adott időpontban mert egész jó volt az árfolyam . Így meg fingom nincs mennyibe is fog ez a végén majd kerülni ... remek.
A válasz a titkos harmadik opció: akkori árfolyamon amikor az elfogadó bank (gyak az MS virtuális POS termináljának bankja) beküldi a terhelési kérelmet a te bankodnak. Tipikusan a kárya-autorizációt követő 1-3 nap (eddig csak zárolva van a kárytádon a pénz, már nem férsz hozzá, de technikailag nem hagyta még el a számládat), de elvileg tán 90 napja van rá hogy beküldje a terhelést (ha banki emlékeim jól csalnak).
Elmondásod alapján az autorizáció T-10 napnál történik, szal utána 1-3 napi árfolyamot fog használni (igen, a zárolt - autorizált - összeg el is térhet - sőt, szinte mindig el is tér - emiatt a terhelt összegtől ha más devizában vásárolsz és igen, ha nagyot jojózik az árfolyam ez akár negativba is húzhatja az egyenleged szerencsétlen esetben, persze forditva is igaz).
Sziasztok ! A napokban a preorderelt játékokra vonatkozó szabályok megváltoztak úgy vettem észre és már nem vonja le a lóvét a preorderelés pillanatában a kártyáról hanem csak a játék megjelenése előtt 10 nappal. Ez így rendben is lenne, DE azt a levonást vajon a én preorderelésem pillanatában érvényes árfolyamon fogja levonni vagy a 10 nappal megjelenés előtti árfolyamon ? Erre tudna nekem valaki válaszolni ? Köszi a figyelmet és a válaszokat !
Detto. FC Primal-t és Rocket League-t húztam be, már régóta a listámon voltak.
Nem tudjátok, hogy az mitől lehet hogy a konzolon az új üzeneteket nem tölti le a gép vagy 4-5 napja, kiír egy hibaüzenetet hogy próbáljam meg később? Gépen, telefonon teljesen jól működik, látszik minden új üzenet.
Szeptember 30-án vásárolt, nagyon keveset használt (20-30 óra) 500-as Slim One szerintetek mennyit ér? 60k-ra gondoltam. Illetve gondoltam, hogy veszek egy WiiU-t, sajnos már csak használtan lehet, 55 körül láttam Premium-ot (tök bánom, hogy anno eladtam, megvolt rá a Metroid Trilogy is, most meg már azt sem lehet beszerezni. Igaz digitálisan meg lehet venni. ).
psn-steam-live trióból az ms adja a legértelmesebb kedvezményeket - a sors(om) fintora, hogy ehez viszont kell(ene) gold, azon az áron eléggé be tudnék vásárolni... (drágábban viszont valahogy nem akaródzik rányomni a buy gombra :D )
Dead Island Definitive Edition Resident Evil 6 F1 2015 The Flame in the Flood Guacamelee! Super Turbo Championship Edition Bard’s Gold Monaco: What’s Yours is Mine
Most a One kínálat nagyon gyenge, 360 viszont elég jó
Első fele 9/10, engem is teljesen elvarázsolt. Tégy magadnak egy szivességet: amíg tudsz csak krúzolj az open worldben, fedezz fel, csinálj huntokat stb. A sztori ugyanis a második felétől hullaszar lesz, a vége konkrétan annyira felbaszott hogy a credits pörgése után töröltem a francba pedig az endgame content rendbe lenne.
Érdekes játék ez a Final Fantasy XV. Kicsit még kaotikus a harc de látványos. Nem voltam eddig FF rajongó még régen játszottam 1-2 résszel és ezután se leszek DE mégis tetszik mert szórakoztató és szép! Ezekután az új részeket simán veszem majd
Xbox One-on hogyan tudok beállítani egyedi profilképet? A konzolról szeretném - gépemen Win7 van, arra pedig nem lehet az Xbox App-ot telepíteni -, de hiába csatlakoztatok egy pendrive-ot, rajta a képpel amit be szeretnék állítani (1080 x 1080-ast olvastam, hogy minimum olyan méretű kép kell), a profilkép választásnál nincs olyan opció hogy külső meghajtóról állítsam be az új képet. Van valakinek ebben tapasztalata? Előre is köszi a választ!
Try HITMAN for FREE and become the Master Assassin! Play everything in the first location from the game and keep all your progress when you upgrade to the full game. Experiment, Improvise, try things and have fun: Welcome to The Playground. Anyone who downloads the game for free will have full access to everything included in the ‘ICA Facility’ location; - 2 Story missions, including all cut-scenes - 2 Escalations Contracts - 40+ Challenges - 17 Achievements/trophies
Nekem is véletlenül esett le. Megnyertünk egy uniós pályázaton egy dokumentum film elkeszítésére, és blue-ray formatumban kellett leadni a kész anyagot, és próbából betettem a boxba és vitte. Hívtam a ms supportot es azt mondták azért viszi mert saját szellemi termék és nincs másolásvedelem. De leszedtem az ncore ról pár mozit, és mind viszi. Lehet, hogy oda már úgy kerülnek fel, hogy nincs rajta az írásvédelem?
Igazából azt szokták mondani, hogy a halál a biztos. De X360 esetében régen még a warez gépeket sem bannolták, ez meg szerintem amúgysem lenne fer, ha eleve képes lejátszani a másolt BR lemezt, nem tudja ellenőrizni mit nézel rajta, ennyi erővel lehet az Home videó is. Nem lenne életszerű. :)
Ha a konzolt ehhez módosítani kéne, akkor talán el tudnám képzelni. :) Amúgy thx hogy szóltál, jó tudni. :D Nem mintha sokat néznék xboxon filmet. Mert ugye kapásból a mostani tv-k 99%-a lejátszik mkv-t. Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.06.20. 15:26:21
Sziasztok! Észre vettem, hogy az xbox one lejátszik másolt blue-ray lemezeket hibátlanul, lehet ennek valami hátulütője (ban, stb)? Van esetleg valakinek tapasztalata? köszi a válaszokat!
Nem tudom ki hogy áll a Dirt4el, de nem kell hinni a netes fikának. Ez sem nem Dirt 3, se nem Dirt 2 szint semmilyen téren. S nem ronda és nem a Dirt Rally kicsúfolása.
Érdekessége ennek is hogy hallani a pocsojákat hangilag ahogy áthaladunk rajta, de vezetésre is ki tudnak hatni, van ahol megvezeti a kereket "felúszik", szóval figyelni kell.
Ez volt az első futamon, csak ezen a pályán mentem. Ez a döntő, elég szoros volt, hiba nem fért bele, de ennél lehet sokkal gyorsabban is menni mint én tettem. Előzgetnek, beszúrja, küzdenek egész jó ( itt pont nem látszik, de az elődöntőn 2. lettem, esélyem nem volt a Fordot megelőzni, és több csata volt. Onnan már tudtam hogy ha az első körben nem előzöm meg akkor nehéz lesz ).
Bár a nehézégi görbe valszeg itt sem 100as ( Rallyban is könnyebb része volt ez a játéknak ) mert ez a legnehezbb fokozat volt és nyertem De más pályákon is menni kell, esőben is meg más autóval kategóriával is, hogy teljes képem legyen. Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.06.17. 16:52:11
E-sport játék,FIA,nincs időjárás.Csak én érzek ellentmondást? Egyébként amit csináltak a beta-ban az jó,grafika, fizika,ffb.de ha tényleg 180 kocsi lesz akkor nem fogok örülni, nagyon nem.
Gond ott van hogy koncepciót akarnak váltani. Nem GTt csinálnak, hanem E-sport autójátékot. Feldugták magukat nyakig az FIA seggébe, ami reklámértéknek nyilván óriási és mindenhol kint lesz a GT ahol FIA esemény van. Nyilván ez jobb irány mint a holdjáró, de megint nem a lényegre koncentrálnak. Továbbá nem értem, hogy miért oválon demózzák road sportkocsikkal, mi ebben a koncepció. De biztos van rá magyarázat, ha már Nascarra nem futotta.
Az látszik hogy a semmi amit eddig ebben a genben letettek meglátszik. "Kevés" ( nyilván a 180 autó is nagyon sok... ) tartalom és amíg más sorozatok előre mennek és megoldották már pl a dinamikus idjárás, ebben nem lesz. Vicces, amikor a GT6ban volt.
E3on bemutatták a Forza 7et : megjelenés 2017 október 3 E3on ismét megmutatták a GTt : nincs megjelenési dátum
Ha csak PSem lenne, akkor nagyon mérges lennék, hogy még mindig nem kaptam autós játékot a Sonytól és a CARS 1el kell vígasztalódni.
0-ról újrakezdték, azt nyilatkozták... szuper premium modellek :D (miközben szvsz a ps3as premiumok TÖKKKKÉLETESEN elegek lettek volna, GT8-ra meg a modellezést outsourcolni kellett volna, álá forzateam már vagy 6-7 éve....)
vicces volt, miszerint ezek a modellek most jók lesznek 10 évig... ööö... tehát még max 1 részben, utána jöhet az extrém premium :D
Gts-be lesz offline tartalom ahogy néztem több mint 100 verseny,ami nekem kurvára nem tetszik hogy most olvasom hogy csak 180 kocsi lesz benne,mi a jó édes k....annyukat csinálnak 5 éve?
assetto etalon, hogy van 'factory' beállítás és nem kell gugliznom, hogy mit, hogyan kéne vezetni!! éshát baromi nehéz lehetett leprogramozni, nyilván ezért mennek a többiek az on/off kapcsolóig ;))
(basszus, mintha nem lenne meg NYILVÁN minden kocsihoz - pl egy forzában akár - h abs-es, stb / ótvar érzés, amikor mennék a H váltómmal és meglátom, h a fülekkel kapcsolgat a virtuális sofőr, menübe turkálás, restart... blöe :( és ha kormány se lesz, akkor ráadásul nem is látom a "problémát" majd :/ )
én béna vagyok a szimekhez (csak szeretem őket), így online nincs sok keresnivalóm, ráadásul nem is 1-1 játékba teszek 100 órát, hanem 10-be 10-et, így lehetetlen kompetitíven menni (nekem), nem tudok rendesen átszokni pár verseny alatt (ennyire szokott lenni türelmem)
ráadásul a pénz grindelést, aranyazást se nagyon tudom megunni szingliben :) (ezért is (lesz) ÓRIÁSI csalódás a félig üres GT:S, a forza mellett a másik tartalmas széria volt, amit menetrendszerint végigtolhattam :( )
Időjárás akkor jó ha dinamikus, amiben benne van hogy meg lehet fixen is adni, ha valakinek a kiszámítható kell. A random változó egy autósport velejárója, ettől lesz valóságos. Folyamatosan változik a napszak, égbolt, levegő hőfok, aszfalt hőfok s ezzel együtt az autó vezethetősége, paraméterei is. Ezek már nagyon komplex dolog, főleg ha AI ellen megy az ember, ezt jól leprogramozni hogy minden klappoljon elég nehéz, de valahol el kell kezdeni amiből lehet építkezni. Látványnak sem utolsó dolog persze.
Autós játék fejlesztők ezen dolgokra mennek, ettől lesz jobb a játék. Codemasters dinamikus időjárása benne van az F1ben, CARSban szintén. Rfactor 2ben szintén. Iracing, Assetto Corsa dinamikus napszakkal mennek. Mindegyikben van dinamikusan változó felület ( poros ívek, gumizódó ívek, gumitörmelékes poros ívek stb stb stb... ). Ha van időjárás akkor nagyon trükkös a vízesedő, száradó ívek + ha belefejlesztik a pocsojákat akkor az is még egy dolog amire a pilótának figyelni kell ( Forza 7 és Cars 2ben lesz! ).
Ettől lesz több. Egy sima időjárás, vízes felület belerakása nem nagy dolog. Már rengeteg mindenben van, szinte alap dolgok. Dinamikussá tenni azt a következő level. Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.06.16. 19:56:21
Sokat javul részről részre. Emlékszem mi óbégatás és sírás ment a 2. rész után a 3, majd a 4. Butíccsák lefele mert nem jégen mész! ÁRKÉD. Szerencsére már más autós játékokban ( szimekben! ) sem attól lesz valami jó mert jégen mész. Modern autók tapadnak mint állat. Egyik kedvenc beállítási módom az Assetto Corsában a factory. Úgy megyek egy GT3as autóval hogy van benne TC és ABS. Úgy a valóságos, nem attól hogy csúszik keresztbe egy kis gázadásra is. Minden utcai autónál használok ABS-t, mert a valóságban is van bennük. De visszatérve a Forza 5-6 elég jó, de mivel nem sokat játszottam kormánnyal nem tudom hogy mennyire, sőt a Forza6al szégyenletesen keveset játszottam. 10 órát sem:((( Hogy pl hol van a tapadás határ és mennyire esetlen ha nekiáll csúszni.
Na majd a 7, PCn kormánnyal. Hátha fasza lesz.
Dirt 4 is ezért tetszik hogy érezni van tapadásod, az autó is úgy reagál ahogy látom a videókon... Rallyban kicsi papírdoboz volt az egész ehhez képest ( pedig az is mennyivel sokkal jobb volt mint az RBR ).
amugy szerinted a tapadás jó a motorsportban? mert szerintem nagyon csúszós. kicsit olyan, mint volt anno az rfactor1.... :/ minden résznél bízok benne, hogy kinövik, eddig minimális volt a javulás...
Forza Hivatalos sponzora volt az elmúlt részekben a Le Mans 24 órásnak. Viszont maga a verseny nem lehetett benne autentikusan mert nincs napszak változtás. Szóval sok szempontból jó dolog ez, értelmet nyer az endurance versenymód pl.
néha megtöri, feldobja a karrier monotonitását a változatosság :) de sokat nem jó éjjel/esőben menni - én legalábbis utálom (f1 2013 karrierjben pl amikor a bajnokságban a HETEDIK helyszínen is eső volt, töröltem a 'csába a játékot. oké, hogy nyomni kell a fícsört, de van egy határ....)
fm6-ban pl ugy van, hogy megyek kb 5-7 versenyt, ebből egy esős és egy éjszakai. "pont" jó/elég szvsz.
gt5-ben emlékszem az endurance versenyekre, asszem talán 3-4 órát kellett menni suzukában és ott pl állat volt, h a verseny közepén egy órát talán durván esett... (kerékcsere stratégia, stb). persze csak így visszagondolva volt jó, játszani pokol: azt hittem h a 2 órányi szenvedésem megy a levesbe a/egy rossz döntés miatt.... Utoljára szerkesztette: arty, 2017.06.16. 17:24:03
Akkor már csak az a kérdésem hogy aki annyira szereti az fm szériát az azért akarta a dinamikus időjárást hogy 1 jót játszon,vagy azért hogy elmondhassa az ő kedvencében is dinamikus?
olyan stabilan ment, hogy meg lennék lepve, ha nem lett volna MINDEN(!!!) segítség bekapcsolva.... tcs, stabilitás, abs, auto kormány, auto fék ... fm6 1:1 ugyan ez, erősebb géppel esőben segítségek nélkül pokol menni - sajna a motorsport széria a többi szimhez képest mindig elég taknyoncsúszós volt, régebben kevéssé zavart, de ha az ember megzsokja a gt/ac/pcars-t, utána ez már nem annyira élvezetes (nyilván autófüggő IS)
Megnéztem a konzol, vagyis Xbox nevét, érdekes dolog jön ki belőle így utólag. :D XBOX ONE X
Én is néztem belőle gameplay-t, tényleg nagyon szép.De lehet hogy még ez változik az al úgy használta a kerékvetőket mintha szárazon menne közben állt a víz a pályán,és volt 1 olyan jelenet is amikor ment a srác a gtr-el és az al majdnem megforgatta úgy hogy a kocsi hátulját tolta kifelé,ez más játékban ami nem nfs még szárazon is kipördülés nemhogy vizen a srác igaz picit lement a fűre de negfogta és száguldott tovább,elég furcsa volt.
A shown mutott sokkhatás után a gameplayok már mutatnak ezt azt ami miatt lehet nem skippelem és benevezek day1.
Belső nézetben vannak kormány nélküli műszerfal. Na végre... 10 évet kellett rá várni. Ha valamennyire támogatja és korrekten kezeli majd a Fanatecemet PCn, akkor az első Forza amit kormánnyal élvezetes lesz játszani. Viszont ezzel együtt a belső nézet dölöngélése is több lett, amit ha nem lehet lelőni, akkor.............
Dinamikus időjárást csak sikerült kifejleszteni és sima Xboxon is lesz. Óriási. Ha mindez a megszokott fix 60 frém mellett akkor emelem a kalapom ismét a T10 előtt. Ráadásul a pocsolyák az eső intenzitása tükréban generálódnak ami szintén nagyon új dolog ( Project Cars 2 is kísérletezik ezzel, lesz abban is ).
Mozgó kaszni elemek jópofák. Ha igaz ami a veidón volt lesz rendes pit személyzet, hosszútávú versenynél pilóta csere animáció.
Vannak itt izgalmas dolgok megint, várom.
Porsche kontraktus rettentő elcsépelt, de mivel max 1-1 autó exluzív teljesen lényegtelen, hisz minden más autós játék tele van ezzel a márkával, viszont óriási hogy minden más játék ezeket az elmúlt években külön drága DLCkben adta ki... pénznyomda nagyban megy ). Jó autó a Porsche, technológiailag brutál gépek, de kinézetre annyira egyenforma az alap, hogy hiába van 20 belőlük, az egyikben turbó van, a másik kabrió, a harmadik meg... na bumm. A varázsa oda, túl van tolva és annyira nem különleges hogy erre izguljunk még ma is, egy ilyen bejelentés hallatán. Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.06.15. 17:52:34
Persze, hogy apát is érdekli, ez nem volt kérdés. De arra még nem vennék. Jövőképes megoldás kell, a kisebbik még csak 2, nem látszanak még az érdeklődési körök, de apa gémer, bratyó gémer, csodálkoznék ha hidegen hagyná őt a téma(erőltetni biztosan nem fogom, a nagynál sem tettem, most sem teszem, inkább csak szabályozom, magától természetesen túlzásbavinné) :)
enyémek zabálták lbpt, tearawayt, de nem zavarja őket a 360 sem: merida, rayman, pinata akár (lbp3 tényleg durva néha, ill sajna nehéz is. lbp1-2-t majd kapnak, az - ameddig láttam - jó volt)
ellenben a noti fakó, kicsi tn(?)paneljére én se tudtam rávenni őket... (+még ha a tiédben ips is van, 13-15 colon semmi jó nem történik :D )
szal sajna én sem tudom elhinni, h ez a kölöké lesz és nem apu akarja birtokolni(!) a csucskonzolt :P (!=nem játszani rajta, hiszen arra van 4kpécé)
egyébként én is szeretnék valami gépet a kölöknek, de fogalmam sincs milegyen. one-ra jöhetne még sok nekikvaló 360as cucc, az lenne jó... currgen nagyon gáz, a pár kötelező kinektes címen túl :(
Lol, nevelődik a következő generáció gaming sznobja? Mondjuk olyan ötévest még nem láttam akinek fáj a 720@30, jól megdolgoztad :)
3ds megy még nálunk párhuzamosan (zelda, tomodachi nagy kedvenc), és valamiért a Batman Arkham city, na azt imádta kislányom (ilyen alap thugokat le is vert simán meg fulljól eljutott Abol Bbe a haztetokon). Egy rare replayt azért adnék itthonra...
Ő sem sulis, nem olvas még, inkább csak olvasgat. Tearaway nem tetszett neki, az LBP-ben olyan dolgok vannak néha, hogy én kapcsoltam le (szerintem 7+-os pegi ratingre is meredek a custom, userek pályái miatt). Overcookeddel szemezek már egy ideje. 360 már nekem sem, de leginkább neki nem. Próbáltam notimra átküldeni néha, de közölte, hogy az "homályos", és szaggat :/ 4K@60fps-en szocializálódik. Nem csúszik le neki bármi :D
Legó cuccok nálunk is nagyon mennek (különösen a Harry Potter és a Jurassic Park) + journey, flower, lbp, overcooked, Tearaway, Rayman. Mondjuk az enyémek még picurok, ha megtanul olvasni azért kinyílik a világ majd kissé.
Alapvetően mindenre. FH3-at most is sokat csapatjuk a gyerekkel, de a lego city undercoverre van rápörögve nagyon. Lassan kiplatinázza, de mostanra sokat ül a gépemen, lassacskán elég nagy lesz hozzá, hogy legyen neki saját valami. Gondolkodom olcsó pécében, de ehhez képest drága, és neki windows alapvetően még nem kell. Ráadásul itt jól is jönne a crossplay/crossbuy is.
Hát azért MS cuccok nagyon sokféle csatornán érkeznek. Vettem már úgy boxot rohadtolcsón, hogy MS konferencia résztvevőknek osztogatták. Meg ez már nálunk drága gép lesz. Nem fognak két kézzel kapkodni utána.
Ezért is mondtam, hogy jó lenne tudni milyen opciók lesznek. Ahogy látom az MS már egyáltalán nem szégyellőskodik a pécésítéssel. Totálba vállalva van minden. Akár lehet ez tőlük egy generic opció fhd esetén. Itt ez kódilag semmiféle problémát nem okoz, ez már one S-nél is napnál világosabban látszott. Utoljára szerkesztette: Moby, 2017.06.13. 22:18:39
"konzolokból meg mégiscsak ezen futnak majd a legjobban"
Ennek még várd ki a végét mert könnyen kivégezheti a beteges natív 4k hajkurászás csak hogy felbontásban nagyobbat mutassanak mint a Pro-n.... De egyébként jah, 200k-ig pc ellenében jó választás. Kíváncsi leszek az árra mennyit dobnak rá a hiénák, a 500 dolcsi nálunk 500 euro. De eddig sosem sikerült ezt tartani a Switch is 300 euró helyett jócskán drágább lett nálunk... Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2017.06.13. 22:16:52
Ha már ilyen szabadon futnak a mindenféle kódok ezen előredobozolt pécén, jó lett volna arról hallani, hogy lesz-e fhd/jobbfrém lehetőség. Gondolkodom, hogy veszek majd egyet a gyereknek. Ennyiből pécét nem pattintok össze, a konzolokból meg mégiscsak ezen futnak majd a legjobban a játékok (meg ps4-re meg szar sincs ami gyereknek való, és érdekelné, xboxra meg csomó jó cucc van most is a fiókomon).
Kicsit off, de csak hogy kepbe legyunk: az LCD TV teknó évek óta helybetopizik, 1-2 csúcsmodelltől eltekintve tán még szarabb is mint pár éve, a HDR fényerőhajhászás megölte a feketéket és a kontrasztot. Képjavító funkciók az első amit ki kell kapcsolni. Az összes edge lit szemét, oled (meg ha egyszer lesz igazi qled) az egyetlen igazi alternatíva. Az egyetlen amiben konstansan javulnak az az input lag.