Jó látni, hogy valaki(k) ennyire szívükön viselik az Enslave illetve a Furys magyar közösség sorsát. De amirõl vitatkoztok annak nem sok értelme van. Az Enslave már az Aquilonián véget ért, amikor a többség belépett az Immortalba, aztán a vég a Fury-Aquilonia merge volt gyakorlatilag minden alapító átment a Cromra vagy befejezte a játékot, még az oldalunk is bezárt. Ezek után az Enslave csak szellemvárosként üzemelt tovább, hogy itt már ki lett a leader nem sokat számít, Nagura legalább megpróbálta (jól vagy rosszul,nem tudom, nem voltam ott). Renown 6-tal jöttünk át Aquiloniáról és még mindig itt tartunk, sajnos.
Cromon játszok a Destiny-ben. Jelenleg ez a fõ irány. Akikkel most kis karikat csináltam ide õk is fõleg Cromon vannak és csak a world pvp miatt vagyunk itt, idõnként szórakozni. Még csak a lv80ra sincs terv,szeretnénk elérni a pvp 4-5-öt 59en. Sajnos 4-5 emberre nem lehet guildet építeni. Ettõl függetlenül ha bárki úgy érzi,hogy van benne fantázia és szeretné megpróbálni csak tessék, beinvelem a guildbe és kap tõlem officer rangot, továbbá az Enslaves hirdetõ scriptek is megvannak még,ezeket emailben vagy akár itt is meg tudom osztani.
Köszönöm is mindenkinek a sok segitséget. :) Élvezetesebb lett a játék hogy csapatokba tudok csatlakozni. Meg észreveszem ha raid van :) Sajna idõm nem nagyon engedi a játékot mostanában még felnevelem a most lv75 szintû második karakterem aztán nem tudom.... néha biztos benézek.
Ehhez semmiképp nem akartam és akarok hozzászólni mert nem ismerem a témát semmilyen szinten. Sorry :( Csak arra írtam megjegyzést mert úgy tûnt mintha guildleadereket hibáztatnád azért a helyzetért amirõl a játékban lévõ magyarok nem tehetnek részint, szerintem. Nem hiszem hogy bármilyen is a leader ez változna a magyar guildek helyzete létszámilag,ráadásul többsége a magyar guildeknek mindig egymásnak megy. A Cromon levõ az ebbõl a szempontból elég kivételes, bár õket sem ismerem de mióta Crom van õk is vannak és az szép idõ. A belsõ konfliktusotokat meg semmilyen szinten nem ismerem. Te voltál az egyik aki mellémálltál a két trollal szemben ebben a topicba erre emlékszem azért :D Nekem nem kell magyaráznod amúgy mert egy szó nélkül nekimentél a két trollnak akik láthatóan igyekeztek kiütni innen :) Szóval nekem nem kell bizonygatnod hogy te egy olyan lehetsz aki igyekszik segíteni az embereknek. Polgári világ a Horthy rendszerrel meghalt Magyarországon és velük a kultúrájuk is.:) Csak pár túlélõ maradt akiket a többség nem ért :)
A hátasod hozzáméretezi a játék a karidhoz. Kisebb karinak kisebb a hátasa is. Ez jól megfigyelhetõ a méretnövelõ ability-k használatakor. Volt egy idõszak 2011-ben amikor akciós volt a fehér tigris, talán még félárnál is olcsóbb.
Although, te olvasod miket ír nekem tomstorm haverod? Mi az hogy nem kéne egymást megenni? Én még mindig nem kezdtem személyeskedni pedig ö mind a 3 utóbbi posztjában engem sérteget. És akkor te jössz itt és engem intesz mérsékletre? A munkáját amit közösségi vezetõként végzet (illetve nem végzett), minõsítettem elégtelennek ahogy sokan mások is. Pontosan én vagyok az aki segít a magyaroknak. Hogy ne menjek messzire itt van pl Aya, hogy olyat mondjak ki olvassa is a fórum-ot. Én tanítottam meg kommunikálni játékon belül. Sok egyébben is segítettem, pátyolgattam. Aztán elment crom-ra. Remélem ezt legalább visszaigazolja. Ettõl függetlenül teszem továbbra is, segítek mindenkinek kérés nélkül is, ha valaki egyáltalán hajlandó normálisan kommunikálni. Ha a játékban magyart látok mindig megpróbálom felvenni a kapcsolatot.
És akkor jön egy ilyen f2p nagura, aki beszólogat nekem... milyen alapon? Minden lehetõsége megvolt, hogy tegyen a magyar közösségért, de nem tett semmit, mert nem is érdekelte soha. Csak a régen elment, sohavisszanemtérõ régi cimborák. Aki nem tartozik az haveri körébe azok rögtön "olyan"-oká degradálódnak. Felfele nyal lefele tapos. Én undorodom ettõl az önzõ embertípustól.
Ilyet ír; "Az ilyentõl megy el a kedvem mint most pl,hogy nem voltam online pár hónapig,elvették tõlem a leader-séget ez még nem is baj de az hogy kidobálták az összes ismerõsöm és kisajátították a T3-as várat bizonyos lámák ez kiakasztó.Idióta magyarság tisztelet a kivételnek,beléptek a guild-be bennt voltak 1 évig(se) és kisajátították az egészet. Még jogom sincs,hogy belenyúljak guild bankba AMIT én meg ismerõseim gyûjtöttünk 4-5 évig,k...a an..tok"
Bocsánatot kért azoktól akiket alaptalanul meggyanúsított? ...akiket lelámázott? ...Akiket anyázott? Nem! Nem mert képtelen belátni a hibáját, képtelen bocsánatot kérni és persze a kritikát sem tûri... a jogosat sem! Komolyan ez a barátod?
Egyébként valaki tudja mi az a szitok amire Keira beindul, pár ismerõssel próbáltuk, de én nem tudom? :) Mit kell írni, már láttam, bár szerintem raid szint a csaj hatunkat simán lefektetett egy hónapja.
Nem kéne egymást megenni. Artanis, ezt már láttam, ezt a fájdalmat, de ne gondold hogy ez a guild leaderen múlik :) Magyarországon a Conan nem népszerû és nem is lesz az :) Leginkább az északi népeknél megy jobban. Nem hiszem hogy tommy vagy más érdemben tud változtatni :) Örülni kell ha vannak a magyar guildbe segíteni nekik azt lesz ami lesz. Spec két magyar haver ezt csinálja. Bárki is lesz a leader szerintem! Mindig lesznek akik jönnek kevés marad többség megy. Az számít aki marad de ezt te is tudod :)Amennyire tudom a Cromon vannak azért, ez is jó dolog :)
Azért nem hiányzik annyira a pvp. :) Hogy a fenébe van hogy szinte mindenki fehér tigrisen lovagol ami nagyobb mint az enyém amit pvp pontokért vettem? Valami promoció volt???
Azért néhány hazugságodra még reagálnék, mert lehet hogy mások nem olvasták a korábbi posztokat.
"Nekem is úgy adták át a Leader szerepet,hogy a régi igazi nem volt online és a gép így dobta nem kérvényeztem én senkitõl.Én nem akartam lenni de így lett mert az acc.-om sok éve ehez a guild-hez szólt."
Ezzel szemben az igazság az, hogy attól fogva, hogy mondtam neked Soulkillet távozni készül és lemond, dörzsölted a tenyered hogy te leszel a leader. Olyan kijelentéseket tettél hogy csak is neked adja át.
"Elkezdted kunyerálni a T3-as klánt tõlem anno,miért adtam volna neked mire fel?"
Ez egész egyszerûen hazugság. Sosem kunyeráltam, nem is kértem tõled sosem. Mert még az utódlásod elõtt világossá vált, hogy sosem adnád át másnak a leadert. Én abban a percben léptem ki Enslave-bõl amikor megtudtam hogy te vagy a hivatalos leader. A legtöbben ezt meg sem várták mert már elõtte szét züllesztetted a guild-ot. Eszembe sem jutott, hogy én is lehetnék leader amíg Soulkiller nem beszélt nekem lemondási szándékáról. Utána is inkább másokat javasoltam. Persze nem téged, mert már korábban bebizonyítottad hogy alkalmatlan vagy a vezetésre.
"Inkább másik 5 embernek adtam volna mint neked de senki más nem kérte."
Néhány másik ember akinek átadhattad volna de nem tetted; Abe, Dragonsoul, Gerison, Lovag, Gabrennas... a sor sokkal hosszabb is lehetne de minek. Te egy halott guild leader-e akartál lenni. A "legjobb" ötleteid egyik-e az volt rúgjunk ki mindenkit aki két hétnél régebben log-olt be. Ennyit a sokat emlegetett régi barátokról.
Egy dologban igazat mondtál, sosem akartad a guild-ot életben tartani. De akkor mit akartál vele? Elcserélni a city-t egy ibis-re?
Én nem minõsítettelek téged személyedben, csak leírtam ami a te uralkodásod jellemezte. Röviden összefoglalhatóan a semmittevés. Amíg Soulkiller elõfordult néha, addig voltak hirdetések, és is ennek kapcsán kerültem az Enslave-be. Mi az, hogy jöttek olyanok mint én? Attól hogy valaki késõbb kezdett játszani attól már "olyan" lesz? Írd ide nyugodtan, hogy noob ha ezt gondolod mindenkirõl aki késõbb kezdett. Lentebb írtam, hogy kb 6000 óra nettó játék idõm van aocban. Nem hiszem neked valaha lesz ennyi.
"Aki számított az meg elment" szóval most arcul köpöd mindazokat akik kitartóan játszottak erõsítették a guild-ot?
Nekem is úgy adták át a Leader szerepet,hogy a régi igazi nem volt online és a gép így dobta nem kérvényeztem én senkitõl.Én nem akartam lenni de így lett mert az acc.-om sok éve ehez a guild-hez szólt.Elkezdted kunyerálni a T3-as klánt tõlem anno,miért adtam volna neked mire fel? Inkább másik 5 embernek adtam volna mint neked de senki más nem kérte. Na jó játékot
Én csak õriztem a Klánt te nagyon buta. Aztán mégis jött pár arc kikkel úgy láttuk érdemes lehetne folytatni NA TE ezek közé nem tartoztál.Nem akartunk nagy Guild-et mi csak páran együtt játszani aztán jöttek ilyenek mint te,hogy hirdessek meg jöjjenek az újak én nem akartam ezt.Jól vége is lett az egésznek.Maradtak az ilyenek mint te pl. aki számított az meg elment
Nagyszerû hogy végre van guild leader fury-n, mert hát Nagura nem volt az. Tomikának csak a kétes értékû dicsõség kellett, hogy "guild leader vagyok" és az már nem is számított, hogy a guild gyakorlatilag üres. Na meg guild bank mint extra tároló. Drutar, ha jól értettem te crom-on játszol szóval megkérdezném, hogy mi a terved. Vagyunk páran bennszülöttek akik a nagura-idõszakban hagytuk el Enslave-t mert semmilyen perspektivát nem láttunk. Hogy kik vagyunk konkrétan; Abe; Napi rendszerességgel játszik napi 3-4 órát, egyike a legügyesebb magyar PvPseknek. Van két jól felszerelt L80as karija, egyik biztos de lehet mindkettõ T4es cuccokkal... ez ritkaság fury-n Dragonsoul; Õ is régi játékos nem régen tért vissza és szintén napi rendszerességgel játszik, szintén két PvPsok karakterrel. Lovag és Gabrennas; Õk kisebb kihagyásokkal már lassan két éve folyamatosan játszanak enslaveben heti 10-12 orában. Sokat tettek abba hogy a guild a mostani renown levelen van. És végezetül én is több mint másfél éve játszok fury-n napi 10-12 órákat. Van 9db L80as karim többségük epic Khitai gearben. Szóval akkor a többiek nevében is érdeklõdöm, hogy lesz-e guild fury-n és, hogy abban jut-e hely nekünk is, fury-soknak.
Minek akarod felrángatni 80ra.......mi is lv57-58on pvpzünk és nem is akarunk felnõni egy darabig. Ott még nincs AA és gear különbség.
Ja,hogy te vagy a Leader most,nem tudtam:) Az biztos,hogy nem ti vettétek el én azt tudom.Akkor jó kezekben van mégis,így most már nyugodt vagyok akkor!!:D Le vannak még mindig zárva a karaktereim így sajnos nem nagyon mennék vissza Fury-ra. Talán ha az 59-es nyilasom felrángatnám max szintre,hmm napokban még eldöntöm. Samuékra hogyne emlékeznék már,sose felejtem a régi bandát,soha:)
Szeretném jelezni, hogy az Enslave jelenlegi leadere én vagyok. Necrotiko az én karakterem,hogy milyen jogon azért azt hiszem nem tartozom magyarázattal. Akiknek pedig jogot adtam azok Muso és Samu,gondolom rájuk is emlékszel. A guildbank aranyából SEMMIT nem vettem el. Ha volt is bent valami akkor azt a korábban általad kinevezett officerek pakolták ki. Miután cirka 150 napig nem voltál online, úgy gondoltam befejezted így átvettem a leadert. A duzzogás helyett meg gyere inkább játszani!!!!!
Te PvE-n játszol, és ott nyilván kevesebb az explicit anyázás. De szerintem ez csak azért van mert kevesebb a stresszes szituáció. Decemberben egy "nagyobb", talán 5-6 fõs társaság érkezett fury-ra crom-ról. Néhányuk hihetetlen durva dolgokat nyomott be global-ba, pusztán azért mert fury-n a global=orosz. Engem is zavar de nem ez a megoldás.
Hát igazából nem is mondom hogy nincs igazad. :) Engem se érdekel pvp10 vagy sem, annyiban jelent problémát hogy pvp5 alatt elégé esélytelenek tûnik ellenük. Amúgy a srác nem volt rossz, bs, assa páros jutott neki nem adtam sokat a túlélésére. Mert megnéztem közelrõl õket mielõtt a healerre váltottam, nem egy galadh volt de jól csinálta. A kis tankunk lefektette õket a váltott fegyver használattal ez is kellett az egy pontunkhoz. Az ellenfelünk tökéletes felállásban játszott, és jobbak is voltak, bolond az aki ilyenkor anyázik. :) A többi meg stimmel. Engem se zavar de sok ember kedvét el tudja venni.
Általában egyetértek veled de most két hozzászólásod is volt amiben más a véleményem. " ...és a pvp10-es tankkunk meg közbe egyfolytában nyomta nem igaz hogy ilyen bénák vagyunk :) " Pl ez engem idegesít és erõsen rombolja a hangulatom. Az hogy P10es semmit nem jelent, maximum hogy régen játszik. Mondja el hogyan kellene csinálni vagy kussoljon. Mert az hogy p10 vagy valami "nagymenõ" guild tagja attól még a respect 0-ról indul nálam. Majd ha képes lesz olyan empátiára, hogy "én is voltam kezdõ", hajlandó segiteni és tisztességesen beszélni is megtanult akkor kezdõdhet a tisztelet. "Max a zaz idegesítõ ha belefutsz egy anyázóba ez ritka relative a conanban mert olyan tömeg már nincs, de vannak ilyenek, az le tudja ölni a jókedvet :)" A való éltemben nem szoktak anyázni engem. De megszoktam már egy ideje hogy mmo-ban, meg úgy általában az interneten sokan a végsõ érvvel nyitnak. Sajnos elég gyakori de túl kell lépni rajta. Az esélytelenség sokakat frusztrál és csak verbálisan tudnak elégtételt venni.
Szia Jakuza :) Nekem nagyon bejött aoc. A távol keleti és amcsi mmo-kal ellentétben legalább megpróbálták a grafikát realisztikusra megcsinálni, és az tény, hogy még mindig ez a legszebb fantasy MMO. (A grafikusok folyamatosan dolgoznak, az elmúlt másfél évben is sokkal szebb lett, Ezt csak azoknak mondom akik régen látták.) A fizikája páratlan. Az emberek meg... hát az egy másik story. PvP-n vagyok, megoldom.
Azt írtátok rég el kellett volna zavarni,erre válaszoltam. Már rég nem azok vannak akik 2008-ban. Ez a harmadik csapat nem a második. De benne van az összefoglalóban,azért igazad van Torzonborznak kellett volna inkább.
pont hogy nem , vagyis lvl20ig szép volt meg jó volt. aztán meg semmi és ez szépen sokan meg is írták a hivatalos béta fórumra amit szépen töröltek is. :D
Minden héten van elég ember az ismerõseim raid-ben ami 24 fõs és velük együtt megy ugyanott egyidejûleg 3 és ez csak egy raid. egyébként meg az Anarchy online ha jól tudom már 12 éve fut nekik kb és még nem kellett bezárni.
Látszik hogy semennyire nem vagytok képben. De ezzel semmi baj. Az a csapat aki kezdte szerintem már 2010-be se volt meg. Egyébként meg az elsõ csapat csinálta legjobb questeket errõl ennyit. Az hogy bugos volt és félkész az nem jelenti azt hogy rossz, csak jelenti amit jelent javítani kell. De nincs ezzel gond ti látatlanban is tudjátok hogy szar és ezzel sincs baj. Nekem elég az aki játszik vele néha sok is. :)
arra nem emlékszem ugy rémlik ott még minden szép és jo volt mint mindig :D
A funcom már csak mmo témában utazik. Nincs benne semmi meglepõ Ragnar Tornquist csinálja az ember egy fogalom a kalandjátékok világába. És az mmo területen is bizonyított a TSW-vel. Ha jól tudom maradt a funcomnál, de mindenképp meg akarja csinálni a folytatást. De szerintem a funcomnak nincs kerete se most rá.
asszem FCnél most verhetik a fejüket a falba :D http://www.kickstarter.com/projects/redthread/dreamfall-chapters-the-longest-journey
Az utolsóra ma is emlékszem akkor már feladtam a dps conqomat mert reménytelen volt de arra gondoltam talán a support barbom még mûködhet. Nagyon jó kis meccs volt, nagyjából két egyforma grouppal amibe persze én voltam az egyik gyenge láncszem. Pár perc után beálltam szokás szerint a healerünk mellé mert tankkal támadták és azt éreztem le tudom szedni a healerrõl ez ment is és sikerült egyenlítenünk mert nem tudták kivonni a forgalomból a healerünket. Gondolom egyszavas szervezés után már a következõ zászló futásnál a ranger és a demo célba vette a barbomat, megoldották a problémát, próbáltam elérni õket de reménytelen volt, ahogy kivontattak a forgalomból a tank már robbant rá a healerre chargevel. És 3:1-re vesztettünk és a pvp10-es tankkunk meg közbe egyfolytában nyomta nem igaz hogy ilyen bénák vagyunk :) De jó volt, az persze eszébe se jutott hogy ahhoz az egy gyõzelmünkhöz, nekem is volt egy kis közöm :) szóval szuper ez a pvp ne ad fel soha :)
Ne aggódj rajta, nem errõl szól. Azok a srácok akik nyomják szerintem nekünk már követhetetlenek :) Max a zaz idegesítõ ha belefutsz egy anyázóba ez ritka relative a conanban mert olyan tömeg már nincs, de vannak ilyenek, az le tudja ölni a jókedvet :) Nem tudom nem fogja fel hogy ennyi és kész vagy mi. Na mindegy élvezd mert nem rossz. Pár éve még nem volt ennyire durva még sikerélmény is jutott ma már kevesebb de tényleg élvezd amíg tudod :)
Dehogy temetjük,,, a többi mmo gyerekes :D én meg öreg vagyok... 1 év után elkezdtem a PVP-t a demoval, hát nagyon hurka vagyok a papír ruhámmal együtt.
Amúgy azt hittem hogy a régi leader jött vissza hogy hallám mivan, és rádgondoltam hogy te vitted el a guildet, de így gõzöm sincs ki ez a necrotico. valami lv9 necro és ki gondlta volna senki se hallott még róla cromon se.
Azt írtam az egészrõl amit gondoltam.Tudom nem tetszik de nem érdekel.Nem voltunk mi ismerõsök..
Mindig érik meglepetések az embert. Sajnos ez gyakori történet magyar guildeknél, máshol is történik ilyen csak valahogy kulturáltabban intézik. Minden beleszólási szándék nélkül..
Na ne szopass! Nem tudtam ki vagy mert 3 havonta van új nick neved sg-n de neked aztán tényleg nincs min sírnod. Amióta ismerlek azért sírsz hogy adják át a guild leadet neked mert az elõzõ leader inaktív volt, erre föl te megkaptad, és rájöttél hogy semmire se vagy guild leaderként se képes, így aztán ott hagytad te is a játékot. és még visszajársz a szádat jártatni.. Jól nevelt gyerek vagyok ezért erre csak annyit mondok: Na takkkarodj!
Tomika nehezemre esik sajnálni téged! Ugyanúgy vették át tõled a guild-ot ahogyan te átvetted Soulkiller-tõl. A GMek azért vették el tõled, mert inaktív voltál. 10 hónapig ügyvivõ officer-ként nem csináltál semmit, aztán további 11 hónapig guild leader-ként nem csináltál semmit. Nem érzed a felelõséged abban, hogy nincs a fury-n magyar guild? Bizonyára nem! De a kérdés költõi volt. A legcsekélyebb jogalapod sincs olyanokat mocskolni akiknek velem ellentétben, volt türelmük kivárni amíg megszabadulnak tõled.
Ez benne van a pvp-ben. Nekem spec a powerlevel volt idegesítõ. Kis karimnak egy demo jutott aki rootolta, miközben kis kollégája leverte a karimat. Jó móka volt. Persze közben azon nevetem lehet amúgy se lettem volna komoly ellenfele. :)
Meg az is furcsa hogy állok a black citadelben raidre várva és nem támad senki :)
Az a gáz hogy én is azért mentem át barátságosabb szerverre mert meguntam az állandó quest közbeni kill-t lesbõl szemét helyröl meghalni kicsit idegesítõ. Így átmentem skyrim-be :) ( rpg módba ) Bár az elején furcsa volt hogy mindenki segiteni akar, sokkal könnyebb így a játék.
Milyen fura az Aqulioniát én is szeretem. Bár csak a vége jutott. De ott tudom vadásztak a powerleveles idiótákra is. Egy rp-pvp szerver volt ami ténylegesen visszaadta a conan-t ahogy egy pve server sose fogja. Nem is tudom lesz még más játékokban rp-pvp szerver. Van egyáltalán? Néztem az swtor-t a riftet de nem láttam. lehet a GW2-nek van.
Rossz olvasni hogy már te is cromon vagy, de talán így jobb is. Lehet én is lekellett volna lépjek amikor a furys társaság szétszaladt... Cromon még van 1 jó közösség, de nemtudok cromon játszani, valahogy nem veszi be a gyomrom..
Ja volt egyszer egy jó szerver jó társasággal.Utána már felejtõs minden:)
Az Assassin különben hatásos ugyanúgy mint régen,hogy meg válaszoljam magamnak régebbi kérdésem itt.Napokban pár páncélossal elég hamar végeztem pár Rank különbséggel,Crome szerveren"már"
Végülis, nem volt már sok értelme. pár éve hívtalak titeket és sokan jöttek is volna, viszont csak a többiekkel, a többiek pedig mondták hogy õk Aquilonián születtek és ott is halnak meg és ez így is lett. Szerintem sincs sok értelme ott tartani olyan karaktereket akik már évek óta nem léptek fel, ha meg mégis visszajön megtalálja a módját hogy beszéljen valakivel a guildbõl.
Nem voltam egy éve ez nem így van.Én is tudom ki szervezte de nem érdekel már.Az biztos,hogy Leader jogot megfosztani úgy,hogy még a bankot kezelni se tudja az illetõ az fura. Én nem így kezeltem a dolgot elötte.Minden Alt.név ott volt aki Enslave tagként részt vett.
ha csak ennyit látnék kurva jó játék lenne. a videókat elnézve..... no hagyjuk is részemrõl. viszont állítólag kijön olyan sp játékként is, mint a morrowind pl, de ebben a környezetben. na azt nagyon várom
Az ilyentõl megy el a kedvem mint most pl,hogy nem voltam online pár hónapig,elvették tõlem a leader-séget ez még nem is baj de az hogy kidobálták az összes ismerõsöm és kisajátították a T3-as várat bizonyos lámák ez kiakasztó.Idióta magyarság tisztelet a kivételnek,beléptek a guild-be bennt voltak 1 évig(se) és kisajátították az egészet. Még jogom sincs,hogy belenyúljak guild bankba AMIT én meg ismerõseim gyûjtöttünk 4-5 évig,k...a an..tok
Kis pillanatkép a pokolból, most kaptam levélbe. :)
Hali! én speciel nemtudok ilyenrõl, viszont én úgy csinálom hogy bebindelem valamire a fegyverváltást (nekem C) és amikor a ritkábban használt fegyvert használom akkor nyomom az altot a skillekhez és az alap skillbaron lévõ nyilakat használom hozzájuk.
pl guardal polearmal játszok alapból, de debuff vagy kb van kardpajzson ilyenkor: C -> alt lenyomva -> 2(a kombógomb) -> alt felenged -> 2nyíl ha olyan egered vagy billentyûzeted vagy akár progid van amivel 1 gombra több mindent tudsz makrózni akkor csak rárakod 1gombra:
A 6os itt C-t jelöl amire nekem a fegyverváltás van bindelve. de tetszés szerint átírhatod. Ezt X7es egeremhez írtam, de gondolom más macro is hasonlóan mûködik.