Aham, 2010 annyira plazma fénykora volt hogy a Pio már kiszállt a bizniszből, Pana meg 3 év múlva követte. A Koenigsegget meg egy Mustangot meg valóban csak az idő választja el, full egy kategória, igazad van.
Hozzáteszem a nyócéves olcsó G20 kontrasztjáról csak álmodnak a mai IPS csodák.
Jó de azóta eltelt lassan egy évtized, tudod te is hogy a panelek folyamatosan nőnek. Ami 2010-ben a 42 volr az 2005ben a 32, ma meg az 55. Mindegy mert fasza tévét kisebb méretben sem lehet találni ennyiért.
Vicces egyébként nézegeni ezeket a régi plazma teszteket, 88nit csúcsfény, 2000:1 kontraszt, nagyon menő :)
Konzolból és játékokból én is kinőttem már A spórolást is megértem. Feliratokkal való vacakolás helyett, meg is tanulhatsz angolul..vagy mint én nézhetsz szinkronos filmeket is néha
Nincs konzolom, se játékaim. Nem vágna földhöz, egyszerűen nem használnám ki, felesleges pénzkidobás lenne számomra. Így van, marad akkor a feliratégetés, ha TV-n akarom nézni a sorozatot.
Ez soknak számít? Akkor bocs. Feltételeztem, hogy ha játékkonzolra, kiegészítőkre és játékokra nem sajnálsz több ezer forintokat, akkor 6 rongy már nem fog földhöz vágni.. Akkor majd megoldod valahogy.
Basszus mindig elfelejtem. Mondjuk ha szarik bele a képminőségbe (ami fura de nem vagyunk egyformák) akko mindegy.
Tiszta nonszensz hogy nem lehet vállalható 55-öset kapni 200ért manapság. Talán Thomson (TCL), de ott befigyelnek a kínai termékek vidám hülyeségei (lásd lentebb), meg nincs róluk se teszt se infó.
#19956: pénzt ilyenért (ráadásul ennyit) nem vagyok hajlandó kifizetni.
Csak vhol olvastam, hogy sok különböző TV egész más feliratokat kezel. Csak ehhez a típushoz semmi részletes leírást nem találtam a neten sem. Kiakaszt
"SRT feliratok kezelése, állítható betűméret és betűszín"
Minden egyéb funkció itt most csak bónusz Nekem TC-100 kellett a kábeltévé és a jutyub miatt, és eddig minden feliratot kezelt ez is.. Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.01.04. 10:20:19
Ezekután belemehetnénk még abba, hogy kvarcjátékhoz ugyan miért fontos neked annyira az input lag, dehát ennyi logikai bukfenc mentén úgyis felesleges lenne...
Nem biztos, hogy bejön, deeee ... Tölts le valamilyen felirat szerkesztőt, pl. Subtitle Edit. Állítsd át a kódolást UTF8-ra (Unicode), mert a legtöbb felirat készítő szereti Windows kódolással megcsinálni, és azt a legtöbb lejátszó nem eszi meg.
Jaa, ha tényleg csak ez számít vedd meg bármelyik idei LGt/Samut, input lagban nagyon otthon van a legcsicskább modelljük is.
Ezek alapján 55UJ6307, minden kritériumodnak megfelel: garantált fosfekete, felejtős HDR, okádék factory színpontosság, ráadásul kamu4k subpixelekkel. Cserébe 13ms (!!!) input lag és fillérre annyi amit keresel.
Hálóba a feketeszint engem spec érekelne (hacsak nem nappal alszol), szal a Samu egy fokkal jobb a VA panel miatt (mondjuk drágább is), input lag ott sem nagyon meg 20ms fölé.
Nekem csak az input lag a lényeg,minden mást leszarok.Az hogy milyenek a szinek,van e HDR,design,fekete milyen rajta semmi nem érdekel. 140 cm átló kell meg tűrhető input,ennyi:)
Na persze azért mert most nincs rá keret!De majd biztos fog érdekelni 500 e.ft és milla között OLED na ott már minden számítani fog!! Most csak hálóba kell konzolhoz.Nappaliba majd komolyabb lesz a pálya Utoljára szerkesztette: TomStorm, 2018.01.03. 21:21:06
Adott egy Thomson 32hc3101 típusú TV és szeretnék rajta pendrive-ról futtatni sorozatot felirattal. Próbáltam .srt és .sub feliratfájlt használni, de egyiket sem jelenítette meg. (.mkv és feliratfájlok neve egyezett). Menüben tudtam is választani, hogy felirat1 vagy felirat2, de egyiket sem jelenítette meg.
Viszont nem találok semmi hasznos információt a TV-ről, hogy milyen formátumot jelenítene meg. Több évados sorozatra meg nem szívesen égetgetném rá a feliratokat. Tudna valaki segíteni?
Ezt én is nézegettem jó áron is van ez a Samu! Köszi az infókat mindenkinek!
200 körül sajnos nem kapsz rendes 4k tévét 55ös méretben. Fhdt meg nem nagyon gyártanak ekkora képatloval.
55MU6102 talán ebben az árban, de ott vannak uniformitási gondok. Ilyen IPS LGért én pénzt nem adnék (illetve de, csak sokkal kevesebbet), majd jönnek az okosak hogy pedig húde színhelyes (egy centivel se színhelyesebb mint barmi más).
Protipp: várd meg a február/márciust, idei modelleket szénné fogják még akciózni ahogy jönnek a 18-as tévék.
Input lag: 50ms alatt van bőven az összes gyartó már, ez ne legyen szempont.
Üdv. Kellene vennem egy 55"-os TV-t konzolhoz. 200 ezer körül.Input Lag ami számít a játék végett.Lenne valami ajánlás?
Anno ugyanebből a meggondolásból vettem egy sima fehér usb ledsort tv mögé. Egyáltalán nem zavaró a fénye, bizonyos esetekben még jól is néz ki, de haszna az zéró. És kb 4 éve be se kapcsoltam :D
Na ezért használom vagy csak háttérfénynek valamelyik színt. Vagy a már említett Fade módot ami valóban jó kis hangulatot ad bármelyik filmnek vagy tv műsornak mert lassan szép fokozatosan megy át egyik színből a másikba. Amúgy valóban jobb úgy TV-t nézni ha van valami kis háttérfény és nem vak sötétben nézem. Nem olyan megerőltető a szemnek. Pár ezer forintot megért hogy kipróbáljam. Nekem bejött. Így maradhat. Utoljára szerkesztette: ItaloMucsacso70, 2018.01.02. 13:25:33
Igen ez a tipus csak USB-n csatlakoztatható. De nálam ez is volt a cél. A távirányítón vannak különféle módok amit a videó során kapcsolgattam. Amire rákérdeztél 1:40-nél a "smooth" mód látható. Az elég zavaró lenne egy film alatt. De tud 12 egyenként megjeleníthető szint erős vagy gyenge fénnyel is. Nekem a a "Fade" mód jött be ami a színek lassú átmenete egymásba. De tegnap Pl stílusosan a "Bohócot" így néztem.
Mivel írtad, hogy mostanra jobb a működés, így nehéz bármit is hozzáfűzni a látottakhoz Azt nem írtad, mi alapján dolgozik a szalag? Csak usb-n csatlakozik? Mi alapján dönt az éppen aktuális színekről? Úgy 1 perc környékén (és 1:40 táján is) a led szalag a szivárvány minden színében pompázni kezd....azt mi okozza?
Az ígért prezentáció a háttér világításról. Alapból rohadt sokat szoptam vele mert hogy kurvára nem akart úgy világítani ahogy a nagykönyvben meg van írva. Sőt ahogy felragasztottam az eredeti szallag csíkjával az reggelre leis potyogott mind. Szóval egy kettő dologban rá kellet segíteni de most már azt mondom elmegy. ;)
Sok sok funkciót lehet beállítani természetesen nem csak ilyen vad erős színekre. De ez most csak egy gyors prezentáció volt.
A régi az pont egy éves elégedett használatot jelent. És nagyon nem unom még, sőt minden nap rácsodálkozom hogy milyen tökéletes. Nem tervezem önszántamból a cseréjét.
És ha már úgyis ott jársz a rendelések menüpont alatt, a régi megunt használt oleded helyett is vegyél már egy újat.. Címem remélem még tudod, hogy hová kell küldened a régit
Ami még fontos: előtte mindenképp dobj privit. Addig még sok minden megváltozhat
Én azért nem ragaszkodom a koporsó sötét szobához mert OLED-en valóban képváltások között az orom hegyéig se látok. Amúgy néztünk filmeket is ezen Karácsonyfa izzó megoldás mellett és egyáltalán nem volt zavaró sőt kellemes volt a szemnek . Talán azt a progit kihagytam volna amikor őrült villogásba kezdenek a ledek ami a karácsonyfához az egyik progi. Válaszodat meg köszönöm Valószínűleg meg fogom rendelni akkor ezt a kütyüt.
Azért, mert nem sorolta oda a többi cucc mellé a tv usb aljzatát, a célnak az is tökéletesen megfelel. Én pl. évek óta arról töltöm az aktív szemcsiket is, de előfordult már, hogy a mobiltelcsimet is oda tettem feltöltődni :)
Szóval csak hajrá.. Én öreg és begyöpösödött agyú plazmásként ragaszkodom a koporsó-sötét szobához mind tévézéskor, (ha visszagörgetsz a kínai zsebmozi tesztemig itt, megérted miért) mind pedig projektor esetében..
Karácsonykor egy 145 db ledes égősor kimaradt ezért megpróbálkoztam felragasztani cellux-al az Oled hátuljára hogy megnézzem milyen is lenne háttérfénnyel tv-zni. Az eredmény a barkácsolas ellenére egész jóra sikerült! A családot is meggyőzte hogy nem lenne rossz valami háttérfény ! Ezért megpróbálkoznék valami kulturáltabb megoldással. Erre a szetre gondoltam RGB ledes Háttérvilágítás
De felmerül itt egy kérdés amire konkrétan nem tudom a választ!
1. "Bármilyen 5V DC kimenetű USB csatlakozóról" üzemeltethető. Ez azt jelenti hogy egyszerűen csatlakoztathatom a Tv oldalán lévő szabad USB csatiba és ennyi? Vagy annak más Volt bemenetele lehet?
Nem igazán akarnék még külön adaptereket dugdosni ezért ez a megoldás számomra kielégítő lenne.
Ha valakinek van tapasztalat ez ügyben vagy más jobb megoldást tud ajánlani annak nagyon megköszönném a segítséget akár priviben is!!!!
Semmi gond Persze az igazi teszt az lenne, ha egymás mellé tennék sorban a technológiákat (oled, lcd, plazma, crt) valamint egy másik teszten meg a felbontás lenne a lényeg (4K, FHD, HD, SD), mert így sokkal szembetűnőbb lenne a különbség... és persze mindegyiken egyszerre ugyanaz a videokép futna.
Ezek a tesztek max arra jók, hogy hol csippan a hang. (általában 0 érték körül), ezen kívül nem sok mindenre.. Csekkoltam lcd-n: cool. Plazmán: cool. Crt-n: cool.
Találtam ilyeneket, hogy használni hogyan kell még nem néztem, de hátha jó valamire :) - link Amúgy ha fogsz egy pl jó BBC hír videót majd valami cucmuccal kirendeled 24fps-re amit kiírsz egy lemezre az nem jó tesztelni ?
Végre egy jó elemzés a HDR vs SRD hatásról az új Blue Planet példáján bemutatva:
A gramofon mellett biztos jól mutat. Természetesen kalibrációs sztenderdek analóg időben is voltak, első konkrétan 1931-ből (CIE 1931 color space), a fehér pont már akkor D65 volt.
Csak úgy kíváncsiságból bekapcsoltam már a vendégszobai crt-met
Ez analógba jön a Philips saját analóg tunerén. Amin meglepődtem, mert már rég el is felejtettem, hogy lent az üzenőcsík olyan simán, folyamatosan és szaggatás mentesen szalad, mint cica a jégen a körmei nélkül
Szerintem a szín is rendben van, bár ezen még nem volt gyári sztenderd Elkértem a szolgáltatómtól is egy listát, hogy mit ad. Balra a sötétebbik oszlop az analóg adók (58 csatorna) többi digitális (138 csatorna) amiből jelenleg 28 a HD. De ez apránként úgyis bővül még..
Jó ötlet volt a szolgáltatómnak megtartani az analóg műsorszórást, így nem kellett kidobnom a régi tévét sem
Tippre nem szarik rá, nagyon meg lennék döbbenve ha nem lennének bekalibrálva a studio-monitorjaik. Max az ilyen helyi kábeltévéknél lehet ez gond. Minden más anyag esetén (filmek, sorozatok, dokumentumfilmek etc.) meg tök irreleváns a tévécsatorna helyi beállításai, azokat úgy adják le ahogy kapják.
@Zephy: természetesen semmi köze ennek sem az élességhez sem a bitrátához, de még a digitalis kábeltévé képminőségéhez sem. Feketeszint, fehér-plafon, fehéregyensúly, színtér, színpontosság, ezekről van szó.
nem, az iparági szabvány mindenkire vonatkozik hogy az ertéelklub sz*rik rá, az nem a szabvány hibája.... (a nézőközönségük amugy sem feltétlenül kalibrált kijelzőn élvezi a műsorszolgáltatásukat :D )
Amiről te beszélsz, azt vagy mozi módnak, vagy ahol tudja thx-nek nevezik és a mozifilmekre vonatkozik. De a tévén bármily meglepő is ez, tunerrel digitális tévéadásokat is lehet nézni (sőt az én ismerettségi köreinkben rendszeresen szoktak is) abban a kontextusban pedig ez a gyári sztenderd egy rakat kaka.
Ezért a szuper az lenne, ha akadna olyan 4K uhd tetyó is a kínálatban, ami megközelíti mondjuk egy hd ready tévé által nyújtott tévéadás képét, miközben meg a blu-ray pengeéles képe kettészeli a kijelzőt is :D
Nem a műszerek döntik el, hanem a rendező amikor a color gradinget csinálja. Amikor te a saját szád íze szerint elállítgatod akkor kinyírod a készítők szándékát. Ettől lesz nálad Thor vörös köpenye hupilila vagy narancssárga. Ettől nyíródnak ki a bőrtónusok.
De ezt már egyszer megbeszéltük, anyám is bevallottan a kiemelt módot szereti, mert nehogymá' a tévé is olyan unalmas legyen mint a valóság, szikrázzanak azok a színek. Ettől még van objektíven helyes beállítása a képnek. Utoljára szerkesztette: partizan182, 2017.12.12. 06:42:46
Helyes :) Azon gondolkodok, hogy melyik filmben láttam még hasonlót (hogy tényleg 24p-be tudd kipróbálni). Amúgy News Crawler-nek (vagy ticker) hívják. Tőzsdecápákban talán nem. LA ostroma, vagy valamelyik Fehér ház elfoglalósban híradó jelenet alatt? Mondjuk a híreknél lassabb, mint a tőzsdei infóknál. Az az igazán jó teszt.
Nem tudom ki beszélt is gyári beállításokról, a Normál képmód tipikusan hulladék.
Műszerrel be lehet kalibrálni a képet az iparági sztenderdre.
Autó hasonlatod nem ül, zenében talán az a helyes analógia ha olyanra lövöd be a hangszínt amit a stúdióban használtak mikor a mixet keverték. Zenénél nem tudom hogy működik, de mozgóképnél van erre a stúdióbeállításra egy standard, mindenki ezt használja a 200milliós holywoodi filmek és a filléres brazil szappanok is. Minél közelebb kerül a saját képbeállításod ehhez a standardhez annál pontosabb a kép.
Autókra is van optimális sebesség, de attól ugye használhatom más sebességgel is?
El ne hidd már, hogy a rakat fos gyári beállítások mindenkinek megfelelnek..equaliser-eken is létezik "flat" opció, de aki azon hallgat zenét, annak csak gratulálni tudok, hogy hangszínszabályzós hi-fi tornyot vett..
Én eddig az általam használt összes tévét finomhangoltam úgy ahogy nekem megfelel. Elmondanám, hogy a végső beállított paraméterek fényévekre voltak a nekem tetsző gyári "alap"-beállításoktól. Talán (és ez egy nagy talán) egy nap majd belefutok egy számomra is tökéletesre belőtt gyári sztenderdbe valamelyik típusnál, de ez a nap még nem jött el :)
Szóval magyarul ha nem ismerem a képalkotási technológia adott paramétereit és összetevőit, akkor? Nem lesz jó a kép? :D És ha nem tudom, hogy hol van a porlasztó a Chevy-men, akkor nem élhetem át az autózás teljes örömét? :D
Meg mi az, hogy szubjektív hókuszpókban nem hinni? :)
Az egész televízió már maga egy szubjektív hókuszpók ha nem tudnád. Ilyen-képalkotás, olyan-képkorrekció, amolyan-színkeverés meg emilyen-kontrasztarány.. Nincs olyan, hogy tökéletes kép, ami mindenkinek egyformán tetszene. Valaki mindig korrigál a fényerőn, vagy csökkenti a színt, netán emel a tónuson. A hangzás mellett, pont hogy a televíziók képe az, ami a legszubjektívabb :)
Meg aztán ha lenne is tökéletes (objektív) beállítási koncepció tv-nként, akkor is alkalmazkodni kellene az otthoni fényviszonyokhoz. Más képe lesz a napsütötte nappaliban és megint más a félhomályos hálószobában ugyanannak a tévének is..
"pont azért rángatják a kamerát ... hogy ne lógjon ki a lóláb (gagyi cgi)... meg persze mert trendi" Szerintem már rég nem a gagyi miatt. A CGI-hoz már über felbontású modelleket és textúrákat használnak, ezt láthatod is az álló jeleneteknél. Az animációval megint nincs gondjuk, az is csodaszépen megy nekik. Szóval én a trendi-re szavaznék, hogy "mozgalmasabbnak" tűnjön a film, mint amilyen. Nem lenne gond vele, de 24p-be élvezhetetlen.
Infósávhoz elég ha CNN vagy hasonszőrű társaira rakod a TV-t. Legalábbis én ahányszor átteszem lent mindig megy a rizsa, meg breaking news meg ilyenek. Bár bevallom tippem sincs, hogy az 24p, vagy 60Hz (meg szolgáltató és beltéri függő gondolom) ... max kaja mellé szoktam benyomni TV-t, hogy szóljon valami sz-r. Nézni? Soha !
pont azért (is) rángatják a kamerát / csinálnak 5 vágást 5 mp alatt, hogy ne lógjon ki a lóláb (gagyi cgi)... meg persze mert trendi
tegnap végre megnéztem az xmen apokalipszist, semmi bajom nem volt a "szaggatással" (hányingerem pedig a kinézettől van 48+ frém miatt, nem fizikailag "fáj" :P természetfilmnél ellenben nem zavar, ott jöhet a sokfrém - ahogyan a hómvideó is 60frémmel hómvideó! dokumentarista vs. fantázia "kinézet")
a scrollt igyekszem ma megnézni otthon, sajna nem vagyok képben hogy néz az ki ;) (eléggé 90es évek az alsó infósáv :D )
A film nem játék, mit nem mondasz? Nem tudom milyen filmeket szoktál nézni (Vuk, Süsü?), mert a gyors jelenetek és képmozgás azért eléggé jellemző az összes "mai" (több, mint az elmúlt 20 év) műben. Egy Transformers-t buta 24p-be nézel, és csak kapkodod a fejed hogy nem érted mit látsz. Aham, mert annyira darabos az amúgy igen szépen megcsinált CGI 24p-ben (48-ra feljavítva már élvezhetőbb). Persze, ha te is a 48p-n hányósak közé tartozol, javaslom kizárólag aktív 3D szemüveggel vezess csak, nehogy ott is elhányd magad.
"24frémmel is tud "tökéletesen" menni a scroll" Már akkor, a 47 colos (119cm átlós) képen is durva volt, ma meg pláne az. Vegyük 90cm-nek a szöveg (egy betű) által vízszintesen megtett távot, és mondjuk 3 mp alatt úszik át a képen. 24p-vel ez azt jelenti, hogy 90/(24*3) = 1,25 cm-eket ugrik képkockánként a betű. Azaz valójában 5:5 miatt 5 képkockánként. Áltathatod magad ahogy akarod, ez minden, csak nem folyamatos. Ráadásul igen zavaró a szemnek. A minimumra vett +1 frame-es TM-el (48p), fele ekkora ugrásokkal már átfolyik. Na pont ezt demózták vele nagyon látványosan ;)
Látom képtelen vagy megérteni: a film nem játék. Filmben nem rángatsz egeret (kivéve pár divatrendezőt az utóbbi időkben :D ), ill. van minőségi blurod. Nem kell látnod minden egyes csavart a széteső helikopterben (ez mondjuk játékra is igaz, kevésbé lógna ki a lóláb aka. uncanny valley). TL DR: a film NEM játék.
Képet nézek nem homályt.... hátpersze, te a fejed rángatva (is) mindent tökélesen látsz. A játék a valóságot próbálja leképezni, aminek része némi "motion blur".
---
Tisztában vagyok a pulldown fogalmával, csupán nem feltételeztem, hogy a tőzsdecsíkot 24@120 demózásra is használták - mivel tipikusan a hírcsíkokkal a tévéadás 50i@100 csodáját mutogatták anno (már a crt időkben is), ez megmaradt (és az is sokszor csak azért működhetett, adott látványos eredményt, mert moslékul konvertált [email protected]@50i forrásból láttad a képet - 24frémmel is tud "tökéletesen" menni a scroll - nyilván nem lesz olyan "folyós", mint a nativan 60frémes scrollozás).
Szóval a scarlet lgn a tőzsdecsík az bullshit^2 ;))
Várj, megpróbálom SQJ stílusában a választ: Noooormális? Helyben nyomnám az uninstallt arra ami 24fps-es ricegést nyomna a képembe. Nem elég, hogy egyes játékokat 30fps-ben korlátoznak, még nézzek idétlenebb 24 képkockás lagfost is? Elég erős a vasam, hogy 120fps-ben meg tudja jeleníteni, akkor miért korlátoznak ilyen nulla optimizáltságú trágyadombbal. A blur meg az első amit kikapcsolok. Képet nézek, nem homályt.
"a scarlet lg-n miről ment akkor az a tőzsdecsík 120frémmel" Őőőő, akkor most én magyarázzam el neked, hogy mi az a 5:5 pulldown? (google, wiki a barátod ám). Vagy hogy mi a Trumotion, és hogy csinál az 1 képkocka 5x megjelenítése helyett középre 1(-4) köztes képkockát ? (még videót is linkeltem ide pár napja) Éppen ez volt akkoriban a nagy szám, égen-földön scarlet volt kitéve demó módban (bal oldal normál 24p, jobb oldal trumotion-al feljavítva)
najó, de nem akkora para, ha csak az egyik leglátványosabb képjellemzőben szar egy tévé :D cserébe 24-ből héccáz frémet csinál! héccázat! H-É-C-C-Á-Z, NO RICEGÉS!
veled ellentétben sqj talán a szövegkörnyezetet is értelmezte volna... de persze nyomhatjuk ovisztájlban is: dedeeee, a 24fps faszaaa!
én innen indultam: tőzsdecsík -> valami hír tv -> 50i (a scarlet lg-k idején legalábbis biztosan) ezekszerint nem így volt, de áruld már el, hogy a scarlet lg-n miről ment akkor az a tőzsdecsík 120frémmel?
Bevallom nem értettem Borg kérdését, illetve félreértettem, elnézést. Azt hittem (a januárban elfogadott) HDMI 2.1 szabványra céloz ami 4K-n is tudja már a 120Hz-et. A 2.1-es HDMI kábelből is eddig kettőt láttam összesen (az egyik még csak aranyozott se volt), úgyhogy maradtam is az 5*-os Hama-nál. És így jött ide, hogy bár TV 120Hz, de bemeneti jel 60Hz 4K-n HDMI 2.0(a,b,)-n és így filmnézésnél mivel belső lejátszót használok így nem számít 60->120Hz, nincs mókolás (még csak duplikált frame se).
És igen, nem csak idei oled-ek, egyes LCD-k is fogadnak 1080p-t 120Hz-en. Pl ez amit vettem is:
Amúgy eszembe nem jutott, hogy ne natív felbontásban nyomjam a játékot, bár a 120fps tényleg nem hangzik rosszul (már amelyiknél bírja a vasam, ami azért nem olyan erőmű mint SQJ gépe)
Viszont gámára sem rossz a TV: Input Lag 4k @ 60Hz : 15.1 ms 1080p @ 60Hz : 15.0 ms 4k @ 60Hz + HDR : 15.0 ms 1080p @ 60Hz + HDR : 14.9 ms 4k @ 60Hz Outside Game Mode : 57.0 ms 1080p @ 60Hz Outside Game Mode : 40.2 ms 4k @ 60Hz @ 4:4:4 : 15.1 ms 1080p @ 60Hz @ 4:4:4 : 15.0 ms 4k @ 60Hz @ 4:4:4 + 8 bit HDR : 15.0 ms 1080p @ 60Hz @ 4:4:4 + HDR : 14.9 ms 4k With Interpolation : 98.6 ms 1080p With Interpolation : 81.9 ms
Mondtad volna SQJ-nek, hogy 24fps ok, úgy leharapja a fejed, hogy jövőre sem találod meg :D És még a 30-nál is a: szaggat ez a sz.r kategória. És tényleg.
"A tőzsdecsík nem 24p volt, hanem 50i (ha EU-ban láttad ;) )" Tévedni emberi dolog, és hát csak ember vagy :D. Az már 120Hz-es volt, és tudta a 24p-t (5:5 pulldown).
"A szaggatás oka MAGA a 24p. Már vagy 10 éve eljárt felette az idő, egy gyepes őskövület. Mivel gyors mozgásnál, egész háttér mozgásnál az annyira kicsi fps, hogy képkockánként 10 centit ugrálnak a dolgok, így azt látod ahogy riceg oldalra az egész. Ha shooter PC-s gámával nyomnád 24fps-el, már üvöltenél, hogy miért lagol ennyire, mi ez a diashow ?!"
Ha a pécésúteredben nem rángatnád az egeret és film minőségű lenne a blur, PONT ugyanugy élvezhető lenne az is, mint a "mozi". A filmszerüséghez kell a 24kép, mert azon tul h megszoktuk, a gagyi trükkök, makettek, cgi is kevésbé látszik a blur miatt (elmosás) - ami meg a 24 kép miatt van/lett.
De partizannak igaza van, azért ez jórészt ízlés dolga.
"Nem mai technika. Én még valami 10 éve láttam először egy LG Scarlet sorozatos TV-n demó módba. Tőzse csík kép alján 24p-nél olvashatatlan ricegő sz.r, feljavítva 48p-re meg teljesen folyamatos és olvasható."
A tőzsdecsík nem 24p volt, hanem 50i (ha EU-ban láttad ;) ), és azért ricegett, mert be akarták mutatni, h mekkora faszagyerek az eldzsí. Normális forrás és tv esetén nem volt anno ricegés.
"A 4k PC szopásnál egy van csak nagyobb a HDR PC szopás."
Jajugyanmár!
Nyáron egyszer(!) sikerült a pécémről HDR filmet HDR-ben látni a tévémen. Aztán frissült a windows, frissült az nvidiadriver és... már nemcsak a win10-ben nem jelenik meg a kapcsoló a display propertiesnél, de a tévém "no signal" üzenettel díjaz minden kísérletet. Persze már nem is kísérletezek, mert minek....
(xboxal és ps4el semmi gond nem volt ezzel szemben)
Volt időm egy kicsit játszani a TV saját playerével, és 4K tartalmakkal. Kezdjük ott, hogy USB-n mindent visz, csodaszépen: 4K .mkv(HEVC x265, AVC), .mp4, .encm ... semmi panasz.
Csak hát az ember lusta folyton lehúzogatni, másolni rá, vissza ... na erre is találták ugye fel a DLNA-t. Azt hittem a régi serviio változatom miatt nem megy fele se, de kiderült hogy nem ott a hiba (legújabbal is ugyanannyit vitt). Felesleges hang, fejezet és sub sávok ki mkv-ból (régebbi TV-k érzékenyek erre), így se megy. Valamiért a TV-k (LG és Samu is ahogy olvastam) nem szereti DLNA-n a HEVC-t. Sőt mp4-be még AVC-t se (azzal mkv-nál nem problémázik ... illetve lehet bitráta függő? ki tudja.). Bután hangzik, hogy ami USB-ről megy, az DLNA-n nem, de ez van (pedig az is csak egy nyers stream copy, semmi mókolás).
Persze rögtön google, és az 1000+1-ik gagyi ffmpeg converter klón után eljutottam a plex oldalára. Plex, szerver telepít, TV-re LG Store-ból telepít, ahogy kell. Lássuk mit tud. Vagy mit nem tud. Mert a HEVC-t bizony nem tudja mkv-ból. Állítólag mp4-ből igen, de azért csak nem kellene konvertálgatni. No meg a 4K-t plex on-the-fly lekódolja 1080p-re, hát olyan is az eredmény.
Újabb google turkászás. Plexet saját support fórumán hordják le, hogy miért csak XPlay tudja rendesen 4k, ők miért nem. Szem felcsillan. XPlay lényegében egy oroszok által írt saját kliens a Plex-hez. OK, lássuk. TV -> LG Store, keres, megvan, telepít. És láss csodát, működik. Tökéletesen átkódolás nélkül kéri plex szervertől a 4K HEVC-s mkv-t, és jeleníti meg. HDR auto felismeri, és még jól is néz ki. Trumotion pedig egyszerűen kell. A bökkenő annyi, hogy XPlay fizetős, 5 nap próbaidős. De megfizethető, 550 rubel, valami 2500Ft az ára (egy Whopper :D ).
ez egy érdekes irány, mert nem tudom, hogy hogyan lesz kihasználva.Mert a TV-k beépitett hangfalai nem éppen alkalmasak nomrális hangerőn és minőségben visszaadni a hangokat föleg térhangzást 2db 5-10w-os hangszórón. A TV-re direkten nem tudsz csak 5.1es hangfalakat kötni, akinek meg már vannak normális hangfalai ahhoz biztos, hogy van olyan erősitő is ami tudja a szabványt is. Ha DVD vagy BD lemezt néznél ott megint a lejátszó is tudja, jobb esetbe nincs is a TV-vel a hang része összekötve csak a kép megy ki .
Ha streamen néz valamit akkor megint ott vagyunk, hogy ki kell vezetni a TV-böl a hangot egy erősitöbe , hogy a hangfalon szóljon és akkor megint ott vagyunk, hogy az erősitő tudja már. A TV adásokrol meg ne is beszéljünk, hogy azok meg sem közelitik ezt a szintet és mégcsak nincs is sima nativ 5.1 még a filmek alatt sem
A Mad Max 4 "csak" Dolby Digital 5.1, de már annak is olyan brutális hangzása volt a Magnatokon, hogy végig vigyorognom kellett Az okát nem tudom, de én nem estem hasra a Kaliforniai Álom DTS HD Master hangjától sem. Gondoltam mérföldekkel jobb lesz, mint a DD 5.1, de nem. Mondjuk a Mad Max 4-et nehéz is überelni mind képi világban, mind hangzásban. Dolby True HD-t még ugyan nem csekkoltam idehaza, de kétlem, hogy jobban szólna mint a DTS HD Master..