Többféle modellt megskubiztam. És majd még fogok is :) Amik első blikkre tetszettek: Samu ue55ju6xx és Lg 55ub8xx szériák.. Blau széria számot nem néztem, de amit láttam az konkrétan elmosódott képpel volt. Persze lehetett valami hiba is (kábel, vagy hangolási, képbeállítási) de ezzel most nem foglalkoztam. Az 55" (ami ugye 140 cm) számomra nem volt akkora durranás 50" után (ami itthon van) ,mint annó amit lentebb említettem, a 32"-ról 50"-ra ugrásnál.. Azért ott már látványos a különbség :P
Szabad megkérdezni a modellt amit néztél? LCDben csodát ne várj, de az érdekel h mi volt a csalódás az 55collban mint olyanban. A mérete (ie nagyobbra számítottál)?
Én ezt másként látom. Szerintem te inkább elégedett vagy. Mellette persze lehetsz elfogult is ha úgy gondolod :) Mesélek kicsit..így ma már túl jópár megtekintett tetyón, egy kicsit csalódtam.. Nem, nem a 4K-ban, az tényleg szuper, csak az 55"-ban. Egy kicsit extrábbra számítottam közel félmillióért, de nekem ez nem ér ennyit. Végülis nem meglepő, meséltem itt már, hogy anno a 3D plazmára is vártam míg másfél milláról lemegy az ára 150 ezerre és akkor vettem csak meg :P Egyik legjobb döntésem volt és 6 év után még mindig tökéletesen műxik. Biztos vagyok benne, hogy amikor majd megveszem a 4K ledet, (csak negyedennyiért mint most vehetném) az szintén jó döntés lesz. És bízom abban is, hogy addigra még tökéletesebbé válik a smart rendszer is majd :)
Amúgy régebben volt pár Blaupunkt ketyerém amikkel nagyon elégedett voltam, pont emiatt nekem nagy csalódás volt most látnom, hogy mennyire gagyi minőségű tévéi is vannak már. Tehát ez a márka már törölhető is az esetleges listámról :(
Kicsit félek tőle, mert az egyik tesztben azt írják, hogy 50hz es forrásnál "double imaging" van... ilyet a G20nál nem tapasztaltam(a pcm van összekötve Dvi-Hdmi kábellel és azt írja a tv amikor ráváltok az aktuális hdmire , hogy 1080p/50hz). Vajon ha nem Dvi-Hdmi kábellel kötném össze hanem Hdmi-Hdmi vel akkoris 50hz lenne, vagy akkor már 60?
Estére megvan az 50GT60 kíváncsi leszek erre a "double image" problémára :( Utoljára szerkesztette: Sheltem, 2017.07.01. 10:01:20
Apropó minőség... Közel 8 óra múlva megyek megtekinteni személyesen egy 55"-os 4K smart led tetyót Békéscsabán... Van valami fontos infó amire figyelnem kell még mielőtt kiperkálom érte a 400 rugót, vagy ne hezitáljak rajta, vegyem meg és kész? :D
Üdv. Láttam 110 és 130e.ft között 43"-os 4K Tévéket. PS4 Pro-hoz kellene,lecserélném a 4 éves FHD tv-t. Természetesen a legkisebb latency-vel rendelkező érdekelne. Samsung,Lg,Philips és van egy Hyundai 49"-os is ilyen áron.
Tényleg csak konzolhoz kellene mert van külön házimozi + a mostanit vinném be hálóba tévé nézéshez
A legkisebb OLED ami "csak full HD" és nincs benne HDR . Egyik sem hátrány ma még, már 310 ezerért elérhető. És osztálykülönbség a minősége minden máshoz.
Hehe, mondjuk igazad van, csak nem akartam itt menőzni. Annyira mondjuk nem veszélyes az ára, ha visszatekintesz, igazán jó tévét sose lehetett kapni 400-500k alatt.
..."mert Oled az új de ez mindegy"... Kurvára nem mindegy. Mint ha két technológiát lépnél egyszerre. Akartam írni a srácnak hogy vegyen OLED-et azzal nem lesz ilyen "a kép alsó sávja túl világos" jelenség , de mindenki addig nyújtózkodik ameddig a pénztárcája ér. ( sajnos)
Én 46-ról váltottam 55-re és ég és föld volt a különbség (nem csak méretben mert Oled az új de ez mindegy). 50 col 1,5 méterről már régen túl nagy is, nem a felbontás a para hanem hogy a folyamatos pásztázástól elfárad a szemed egy idő után.
@csgj: képet szúrsz a hibáról? Elmondásod alapján erősen panelhiba gyanús (extrém fekete homogenitás probléma).
Talán nem is annyira a méret a lényeg, hanem inkább a képminőség.. Ahol az elmúlt hétvégét töltöttem, még mindig ezt használják és hiába a 100Hz Tirinton logó, ez qrvára nem lapos tv minőség..
Az én "ütős" emlékeimben már csak az ős 28"-os crt-ről való váltás maradt meg. Pedig csak 32"-ra ugrottunk, de már lcd-re, és bizony csak pislogtunk fülig érő szájjal Nálunk a mai napig van szinte minden retró: crt, lcd, plazma, de nézegetem már a ledeket, és azt tapasztalom, hogy bizony vannak képminőségbeli különbségek..
A projektoros kivetítő is lehet óriási házimozi élmény, de lehet nagy csalódás is, ha netán egy 568x240-es felbontást nézel rajta, mondjuk 29 képkocka/másodperc sebességgel..(csak példaként említettem, nem kell mindjárt rosszra gondolni)
Öö... Most már egyáltalán nem hiszem, hogy ez a háttérvilágítás beszűrődése. Megnéztem pár videót Netflixen meg YouTube-on, ami nem teljes képernyős, hanem alul-felül van fekete sáv, és a kép alján akkor is ott van az a világos sáv. (Nem minden videón és filmen, de soknál látni.) Szóval ez vagy valami szoftveres hiba (esetleg elbaltázott feature), vagy rossz beállítás. Mondjuk gőzöm sincs, hogy lehetne jól beállítani.
Köszi. Remélem azért 1.2-1.5 méterről(tv előtt szoktam ülni a fotelomban) érezni fogok különbséget 42 és 50 col között, mert hiába a +20 centi képátló képernyőmagasságban csak 10 centivel lesz nagyobb(szélességben jelentősebb a különbség vízszintesen). Szóval remélem lesz különbség "moziélményben" :) Ezzel kapcsolatban más is írhatna tapasztalatot aki 42"os tvt váltott 50esre a múltban, mekkora volt az eltérés. :) Utoljára szerkesztette: Sheltem, 2017.06.25. 14:06:14
A GT60-nál szinte mindegy a futásidő, mert annak nem emelkedik a fekete szintje jelentősen. Ez csak a G20/G30-ak idejében volt "gond", hogy az évek során valamennyit világosodik. De a GT60 már sok más szempontból is bőven túlszárnyalja a G20 képességeit. Amúgy tiszta sor, én sem cserélném le egyiket se másra, de főleg nem LCD-re. Remélem még sok évig megbízhatóan fognak működni. A G20 már 7 éves, a GT60 meg most lesz 4.
Én a G20 amat is imádom amúgy. Nyugodt szívvel ajánlanám bárkinek aki otthon mozizni akar gondolkodás nélkül. Nagyon szerettem volna egy nagyobbat :) A G20 is megmarad az megy a kisszobába. A G60 3 szor annyi időt ment, de bevállalom a kockázatot, más választásom nincs , ha moziélményt akarok 50 colban. Utoljára szerkesztette: Sheltem, 2017.06.22. 09:49:03
Nekem is ez a kettő van, és az 50GT60-nak jelentősen jobb a feketéje. Főleg így sok év után, a G20-é azért csökkent valamelyest. Persze még mindig fényévekre van egy LCD-től.
Azt hiszem, inkább kiröhögnének, ha emiatt visszaküldeném, mert nem annyira látványos, csak én minden kis szarságot észreveszek. :D Megpróbáltam úgy, hogy átállítottam a háttérvilágítást, fényerőt, ECO-módot kikapcsoltam stb., de a helyzet változatlan. Lehet, hogy ez tényleg így normális... Utoljára szerkesztette: csgj, 2017.06.22. 08:28:46
Mert ha a képméretnövelés miatt akkor még megértem, de ha elkapott a 4k láz és ugyanakkora méretben cseréled le a plazmát lcdre....hát te tudod :)))
Naszóval: 42G20 plazmám van(jópár éve imádom) de mindig is akartam egy nagyobbat. Egy 50GT60 van érkezőben, kíváncsi leszek milyen lesz a feketéje a G20hoz képest :) Nálam csak plazma jöhetett szóba, a G20 tól még mindig leesik az állam jobb minőségű filmeknél, nem akartam lcdt venni. Maradt a használt plazma :) Meglátjuk jó döntés volt e.
Mi lenne, a foscsi lcd háttérvilágítása beszűrődik... ha nagyon elüt a többi résztől minden tartalomnál, akkor talán garanciában kezdenek vele valamit, de az is lehet, hogy ez így "normális".
Sziasztok! Egy hete vettem egy ilyen tévét, és tegnap vettem észre, hogy fullscreen filmeknél (vagyis főleg sorozatoknál, akár Netflixen, akár laptoppal összekötve) a kép alsó sávja túl világos. Tulajdonképpen egy fehéres, fényes csík. Gőzöm nincs, mitől van, rágúglizva sem találtam semmit erről, viszont kicsit idegesítő. Szerintetek mitől lehet, és mit lehet vele kezdeni? Game módban és Normal módban is jelen van.
300-ból sajnos vagy kicsi vagy bénább samu jön ki:
49KS7000 -> euronics 280k 60KU6000 -> mm 260k 65KU már kissé túllóg a kereten....
7000 szériában jobb a panel, jobb a kontraszt, igazibb a hdr. a 6000 meg jóáras, nem rossz a kontrasztja, papíron hdr-es (persze sokat nem fogsz belőle látni)...
szerenémre nem vagyok döntéshelyzetben, pokoli nehéz lenne :D
Hali. Ezekkel az általad megadott "paraméterekkel", neked semmi szükséged sincs semmilyen flancra. Ha már döntöttél a méretben, nézd meg 110 ezerért ezt a 49"-os FHD illetve 210 ezerért ezt az 55"-os UHD tv-t. Bármelyikkel jól járhatsz. Bár én a helyedben inkább a saját szememnek hinnék, mint bárki más szavának. Sok szerencsét a "vadászathoz" Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.05.15. 11:59:23
sziasztok! 120-130centis max kepatloju tv-t keresek a panasonic plazmam helyett. Fokepp normal tvsre, keves mozi es neha hdmi kabellele monitorkent is funkcionalo tv-t keresnek. Amit eddig neten molvasgattam inkabb csak osszezavart, tudnatok ajanlani tv-ket? arban valhol 300k korul kene huzni hatart
ezekre vegyél egy raspberry pi3-at és felejtsd el a tévék beépített appjait. eleve: jövőre jön az uj modell, ez meg lófasz szupportot se kap majd. kodi eleve nincs, dlna-n pedig SZOPÁS az élet, de még a youtube app is szenvedős. mondjuk az kodin se leányálom, ahoz android alapu "minipc" kellene.
ezért írtam, hogy inkább ne is tudj semmit a smart rendszerről, nehogy befolyásoljon a döntésnél :)))
KODI szerintem csak androidra van... egy smarttv-re, főleg tizen meg webos-ra aligha varázsolod fel. Ezeket tipikusan nem arra találták ki, hogy bármit telepitgess meg lejátsszál hálózaton át, mert ez sok jogi akadályba ütközik. Nem véletlenül kell egy jó médialejátszó külön egy házimozi rendszerbe. A smart rendszer is max addig fog érdekelni, amíg rá nem jössz mekkora fos a youtube app, meg abban TV-n navigálni. Kb egyszer átlapoztam a smart rendszert mikor anno megvettem a TV-t, aztán soha többet, még a netet is kikötöttem a TV-ből.
DE bonyolult igy infot kapni. sose volt és nem is használtam smartos TV-t igy nincs összehasonlitási alapom egyikkel sem, csak olvastam, hogy a tizenre több a panasz , hogy fagy meg akad. Amugy nekem is a samsunghoz huz a szivem, most is olyanom van és elötte is az volt . Nekem is elsődleges a képe, de mit sem érek vele ha maga a rendszer meg meghal alatta és veszödni kell a beállitgatásokkal vagy bonyolult megtalálni a megfelelő menüt. Meg csak ismételni tudom magam, ha már tudja a rendszer akkor használni is szeretném az appokat rajta. De a legtöbb ami használva lenne az ugy is csak a youtube, meg esetleg a KODI és azt sem baj ha a helyi hálón a tv-n keresztül tudom elinditani a filmeket meg a zenéket.
Én amiket láttam, azok között a legjobb feketéje az 50KU6000-nek volt (samsung), szerintem ebben a szegmensben mást nem várhatsz.
LG sajna IPS, az pedig lényegesen gyengébb ebben a tekintetben - persze egy jól bevilágított, teljes képernyős 4k cucc, nappal még simán nézhet ki rajta jobban ;)
És tudtommal csütörtöktől az 50KU6000 160k lesz az auchanban...... ennyiért még agyalok rajta én is.
ÉS akkor valami konkrétabb ajánlás vagy tanács a lenti kritériumokkal, föleg az ár ami nagyon behatárol. A HDR nálam sem állt az elsődleges helyen, de ha már benne van akkor nem szedetem ki.
Amugy az LG49uhd603v volt az egyik kiszemelt. erről vélemény vagy ennél jobb készülék?
hdr-nek nem kell h szempont legyen, ennyiért csak kamu-hdr van... (értsd: van menüben, on+off állapot, sz*rt nem számít, max a "rossz" képet mégjobban elcseszi :))) )
A sallang alatt azt értettem, hogy 3d , meg ambilight és még kitudja mi .A smart azért kell csak, hogy a netes tartalmakat és a adattárolókon lévő dolgokat lejátszva és ott azért találni 4k és 5.1es tartalmakat. meg ezek azért kellenek ,mert nem 1-2 évre veszek TV-t és próbálok azért egy kicsit elöre felé menekülni, hogy ne egy elavult technkára cseréljek, hanem olyanra amire talán pár év múlva lesznek tartalmak igy kitolódik az életciklusa.
ÉS úgy gondolom , hogy nem támasztottam nagyon nagy elvárást ezzel a pár kikötéssel, mivel már 150k ért van a elektronikai boltokba ilyen tudású termék, de hozzáértöket vagy tulajdonosok véleményét is szeretném meghallgatni elötte. A hangkimenet meg azért kell, hogy az erősitőbe visszavezetett hang , ne csak stereo jack dugón keresztül tudjam megtenni. Utoljára szerkesztette: repvez, 2017.04.23. 19:57:45
Nem kell felesleges sallang, de 4K HDR Smart 200k alatt azért legyen? :D Most akkor mi? Se a 4K-t se az 5.1-et nem fogja amúgy hozni neked semmilyen adás. Még FullHD-t se, pont úgy ahogy HDR-t se.
A samsung és az LG közül melyik lenne jobb választás a 48-50" os képméret tartományban úgy 200k-ig bezárólag? Semmi felesleges sallang nem kell, csak 4k és HDR , smart és digitális hangkimenet. Már ha ez utóbbi az jelenti, hogy ha 5.1ben jön egy adás akkor az 5.1es forrást ki is tudom vezetni az erősítő felé nem csak stereoban mint most.
A tizen és a webos között mi a fő különbség?
Hopsz most nézem, egy kicsit megöregítettem egy kicsit Lady G.t :D Idén még csak 6 lesz .. Szerencsére a kutya sem olvassa már ezt a retro fórumot (lcd/plazma) amikor nyakunkon már az oled ... vagy hiperszupermegamaszterultrahádécsokoládé akármi :)
Szevasz IM (alias K.L. ha nem tévedek :) Én egy kicsit régimódi vagyok ezen a területen. Ameddig még húzza az idén már 7. esztendős 50"-os 3D LG plazmám, addig ez marad a fő házimozim. Mivel újat már úgysem kapok ha kileheli a lelkét, így majd tisztességesen eltemetem a hátsó udvarban (fejfa meg minden: "itt nyugszik Lady G. a leghűségesebb és legkitartóbb plazma a világon, R.I.P. " ... Aztán majd jöhet valami oled flanc bánom is én, de ragaszkodom a márkához, mert nekem bevált. A mások negatív véleményével meg eddig sem törődtem :)
Addig is (persze csak ha nem nagy gond) szívesen meghallgatnám, hogy a különféle cuccokkal hogyan teljesít a fapadosod :D Úgymint... X-box, dvd, vhs és egyéb régebbi formátumok...
Akkor csak várjál rá én meg élvezem tovább addig is. :D
Zephyr ! Master HDR OLED hangzatos cím de az LG után már nehéz ujjat kitalálniuk ugyanis az OLED HDR Dolby Vision Ultra Premium már utóbbinál garancia a mozi élmény visszaadására. Rendkívül savanyú a szőlő az összes többi gyártónak az miatt hogy az LG már régen meglépte azt amit a többiek ( Samsung, Sony ) még csak most harangoznak be dirrel durral. Lehet játszani a szavakkal márkák szerint de képminőségben ezen a szinten már nem igazán fogsz különbséget tenni. Az LG már mindent leírt hogy mit kell tudni az OLED technológiáró és a tökéletes feketéről és az hogy a többiek a katalógusaikban másolják a szöveget elég megmosolyogtató. Amúgy annak ellenére hogy az enyémben is van 4K a youtube videók nézegetésén kívül még nem sokra mész vele ebben a nyomi országban. Szóval mire létjogosultsága lesz itthon addigra a jelenlegi OLED TV-m már matuzsálem lesz sajnos. Mozizásra már most is elképesztő valóban. Addig meg ámulok a "paraszt verzión".
Már rég behúztam volna egy OLED cuccot, csak olyan mocsok mód nem akar csökkenni az ára, hogy nem igaz. Pl. 400e körül már vennék, de ilyen áron csak a paraszt verzió van. (lófasz gyenge chip stb.)
szerintetek??? a tv-mre egy külső erősítőt kötöttem a scarton keresztül, és a TV adásoknál a kép elmarad a hanghoz viszonyítva majd 1 másodpercet nem a hang csúszik, ahogy "illene" sajnos másképp nem tudom megoldani, mert akkor modult kellene cserélni mitől lehet???
....."hiszen a majdnem tökéletes fekete megjelenítésének képességével komoly vetélytársai lehetnek az e téren jelenleg utolérhetetlennek tűnő OLED készülékeknek."
egen, kár h a samu kigrott az oledből, de anyagilag lehet igazuk lett, mert a suhádéelcédé tuti fillérekből gyártódik (így viszont az lg-nek is jó, mert egyedüli gyártóként kvázi annyit kér értük, amennyit akar)
rajtam a felső kategória nem segít, nem tudok és nem is akarok millát fizetni egy tévéért :(
És nyilván ez az oka annak, hogy nem terjed az OLED más gyártótól nagyobb ütemben. Beszélhetnek itt a technológiai korlátokról, de az LG-nek mégis sikerül a dolog. Egész egyszerűen egyik márka se akarja egy tollvonással bedönteni az aranytojást tojó LCD gyárait... amíg csak lehet. Mert ott már hugyér szarér gyártják a fos paneleket, amit a mézes-mázas körítés úgyis elad 100x áron a sok birkának... Az LG-nek nem sikerült kitörni az LCD-ivel az "olcsó"-nak bélyegzett kategóriából, bármi drágát is gyártottak, szal nekik baromira bejött, hogy OLED-del beléphettek a premium szegmensbe. Ezért is reménykedek benne, hogy a Panasonic is komolyan veszi ezt a lehetőséget, és akár a saját, akár a Pioneer márka alatt nekiáll felső kategóriás OLED-nek... Utoljára szerkesztette: Borg, 2016.11.29. 09:15:25
nade az azért mekkora vicc, hogy 550ért is kompromiusszumot veszel ... oledből csak fhd, lcdből meg... tökmindegy :))
amugy azt nem tudom, ha létezne a tökéletes, lcdárban és könnyen gyártható, önálló fényű, mesterséges képpont-techno, mivel adnák el a drágább tévéket? tehát ha mondjuk felfutott volna az oled és lenne verseny és.... áh, bilibelóg :(
anno azt hittem, h a plazmaéra végén vett panával megszívom, mert még uj lesz, amikor az oled miatt má' "ki kell dobnom" :(( lassan kezdhetek imádkozni, hogy megélje.................
Azért elég szar szituban van tényleg, akinek most kell TV-t vennie. Haverom is jött, hogy 200ig valami 55 colosat venne... hát a végén arra jutottunk, hogy krumpli burgonya, mind szar, szóval vegye azt amire több garancia van éppen :) Persze a mantra megy az uhd/4k, hdr stb kifejezésekkel, de kb annyit ér mindegyik mint a 3D meg a Smart... szarnak a pofon. Ha meg csúcs LCD, ami többé kevésbé jól trükközi ki a foscsi képminőséget (550e+), akkor már ott az OLED is árban, jóval kevesebb kompromisszummal.
Próbálj túllépni a lényegtelen részleteken. Vedd észre, hogy az lcd képe egy szemfényvesztés. Lehet, hogy sokszor nem veszed észre, hogy átvágnak, de bizony átvágnak és ha kilóg a lóláb akkor épp megszívtad.
És az ott a csúcslcd........... ennyit tud. Szarból nem lehet várat építeni :)
Látom itt még mindig megy az adok kapok OLED vs. SUHD ügyben.
Mindenki nézze meg élőben azt tanácsolom hiszen a nagyobb plázákban bevásárlóközpontokban mind kettő megtekinthető.
Nálam ezen a videón az 5:21-nél látható összehasonlító Pioneer logó végleg eldöntötte a kérdést.
Egy másodpercig se bántam meg hogy az OLED mellett döntöttem.
Sziasztok
Monitort tudnátok ajánlani ps4-hez? Konkrét tipus vagy hogy egyáltalán mit nézzek/kerüljek vásárláskor, méretre 28 colig néznék, kb 60 ezerig
Köszi
az fhd távolmaradását a toplistákról megértem, az emberek számok mentén vásárolnak :) és most éppen 4k "A SZÁM". akkor is, ha nem látja a négykát négyméterről. akkor is, ha minimálisan sem tudja otthon belőni nézhetőre a képet. akkor is, ha a neonfényes bótban az ezernits mindent üt...
irigyellek, hogy volt otthon mindekettő neked és azt is elfogadom, hogy a te felhasználási módodra jó a suhádé(istenem, ezt a paraszt nevet, dehát a csamcsungot kötelezi a múltja :D), de a fosteknó(=lcd) népszerüsítésére szvsz nincs szükség :) sem mentség. Utoljára szerkesztette: arty, 2016.11.24. 22:17:31
Fröcsögj tovább továbbra sincs se fingod se tapasztalatod de osztod az észt kreténmód.:) Itt vannak a képek (óó mennyi blekkkruss van ezeken is!!!!), neten a tesztek és azokon belül is képek. Apropó míg ez a tv 0.03-as feketét tud addig a g20 0.04-et tudott,de jaaaa...NEMTUGGGGYA!!!444..... Iggazi hamisíthatatlan niemand vagy ebben a témában (is).
Az egyetlen amivel állandóan vagdalkozni tudsz az a fekete és ennyi. Élvezd hát a 0.00-ás feketét (ja nem,mert ahhoz sincs közöd).:) Nálam legalább megfordult mindkettő és láttam amit láttam. Pusszancs.:)
(oh és ne felejts el a netes weboldalak és szakemberek tesztjei alá is betrollkodni ahol a top5-ben az SUHD-kat egyedül az oled 4k tudta megelőzni, oled fhd még véletlenül sem került bele egyikbe sem,dehát te tudod mert szarazelcédéééé!!!444)
Tapsolok még bohóc,maradj itt nekünk. Basszál le egy hatalmasat (ilyen 140 mély niemand kis tizenéves pistyugyerek lehetsz ezzel a mentalitással,felfogással és tapasztalattal)
Szóval ja, pontról pontra megcáfoltam a hülyeségeidet, és még le is irod most, hogy igazam volt, de azért hülye vagyok, meg fröcsögök, meg inkompetens, meg a semmit magyaráztam, és így tovább. Az egyik lehetőség, hogy logikából már oviban megbuktál, a másik, hogy szándékosan trollkodsz. A harmadik, hogy még senki nem baszott le egy hatalmasat neked. A 120Hz idekeverése se tudom melyiket támasztja alá jobban, de leginkább mindegyiket.
Bárhogy is van, tovább nem játszom ezt veled. Bárki le tudja vonni úgyis a következtetést, hogy mennyi is bármelyik hozzászólásod értéke. A következőé is...
Ó ha ennyire marasztalsz maradhatok is mert látványosan még a game módról sincs egy hajszálárnyalatni fingod sem.:D Jóóó kikapcsolja a mocskos suhd 4k a rásegítéseket és szarabb képet ad gámingba míg az oledaznem!!!444....
Te rettenetesen hülye vagy az egész témakörhöz és ezt HSZ-ről HSZ-re csak támasztgatod alá majd terelsz miután végigéged az összes kommented.:) Jól mondta Bucser lentebb. Fröcsögj.:) Inkompetens idióta. Nagyon elmagyaráztad a semmit, amiből csak méégjobban lejön hogy fingod nincs a tv-k működéséről se,nemhogy egy suhd-ről vagy oledről. Segítek: 120hz va (60hz se) panelen nem kell rásegítés a játékokhoz,és nem butul sem a látvány sem semmi. Felrakhatom az összes rásegítést (feleslegesen) movie módban játék közben,nem fog változni a képen semmi, esetleg interpolálhatunk,de annak meg aztán végképp nulla az értelme.
És te mosod össze a dolgokat, fingod nincs arról milyen feketét tud egy 2016-os suhd led, fingod nincs az input lagokról,különben nem égsz ekkorát azzal hogy a plazma ellenében lehordod 1 másodperces baromsággal JÁTÉKBAN a ledet miközben némán kussolsz arról hogy az oled még ennyit se tud, ésatöbbi ésatöbbi.:)
Ezért van ennyi hülye a világban mert egyes topikokat ilyen hozzánemértő megmondó trollok uralnak és aki nem olvassa napiszinten mi folyik bent,az eszi a szavait az ilyen szerencsétleneknek.
Elmagyarázom neked, csak hogy értsd. Aztán remélem tényleg elhúzol végre.
A game mód azért game mód, mert kikapcsolja a rásegítéseket, hogy cserébe jobb lehessen az input lag. TV-je válogatja mennyi mindent kapcsol ki, de a legtöbb biza mindent.
Namost ez egy OLED esetén nem gond, mert nem kell trükköznie semmit a jó feketékhez, kontrasztarányhoz. LCD-nek viszont igen. Mint ahogy pl Plazmánál sem gond, mert sem a feketével, sem a mozgásmegjelenítéssel nem kell trükköznie rásegítő elektronikákkal, ellentétben az LCD-kkel. (De biztos ezt is csak véletlenül kerülted eddig megemlíteni.)
Nagyon elegánsan mosod össze az összes rásegítéssel elérhető képminőséget, az alacsony input laggal, ami viszont pont az összes rásegítéssel baromire nem alacsony. Vagy-vagy. Remélem sikerült felfogni. Utoljára szerkesztette: Borg, 2016.11.21. 20:11:42
Apropó játék, idézlek: "Csak majd játszani ne akarj úgy, hogy minden ehhez szükséges elektronika be van kapcsolva, mert lehet hogy lesz egy másodperc input lagod is :)"
Tehát te movie módban játszol???? EHHEZ SZÜKSÉGES ELEKTORNIKA...:D
És szerinted a hőn imádott olededen movie módban mennyi az annyi? (segítek,szintén 110+):D
Egy rossz paródia vagy.
Tényleg befe, aki bejön olvassa csak ezt végig. Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.11.21. 20:05:21
Akkor hát ennyit a 22ms-odról: 37.6ms rásegítésekkel (amiről végig szó volt ugye), game módon kívül meg 113.5ms. Épp magadat cáfoltad meg. Még le is írták, ha elolvastad volna, hogy a 4:4:4 FHD-hoz is PC-re kell nevezni az inputot, ami automatikusan 37.6ms-ot jelent, csak úgy mint 4K esetén. Plusz, egy büdös szó nincs arról, hogy game módban milyen rásegítéseket kapcsol ki a TV (a legtöbb az összeset). Mert azon kívül ugye 113.5ms. (Miközben az LG OLED-ek input lagjáról egy szót se szóltam, de ez neked mindvégig fel se tűnt) De amúgy köszi a cikket. És szerintem mindenki örülni fog, hogy végre leléptél ezzel a stílussal. Utoljára szerkesztette: Borg, 2016.11.21. 20:03:22
"Input Lag Show Help 1080p @ 60Hz Show Help : 20.9 ms 1080p With Interpolation Show Help : 118.9 ms 1080p @ 60Hz Outside Game Mode Show Help : 113.5 ms 1080p @ 60Hz @ 4:4:4 Show Help : 37.8 ms 4k @ 60Hz Show Help : 22.7 ms 4k @ 60Hz @ 4:4:4 Show Help : 37.4 ms 4k @ 60Hz + HDR Show Help : 21.1 ms 4k @ 60Hz @ 4:4:4 + HDR Show Help : 37.6 ms Great, even for competitive gaming. Not to say that this TV will make anyone's skills improve but those who like to have every little advantages on their side will enjoy that low of an input lag. The overall experience feels very responsive even for the games that requires very fast reflexes. To get that low input lag, 'Game' mode has to be enabled. When sending and HDR signal under game mode at an 1080p resolution, the input lag is 22.6ms."
terelés...Sűljél még itt pár mondattal gyakorlatilag égsz ahogy illik...:D
Itt csak 1 dolog derült ki ahogy nézem más kommentelőknek is feltünt: Segg vagy az egész témakörhöz de meg kell térítened mindenkit az oledre - ami szinte biztos hogy ahogyan SUHD úgy Oled sincs és egy ideig nem is lesz neked,de a sértett hiszti az kell meg a szakértés zéró nulla semmi tapasztalattal és tudással. Taps!
Én léptem,vergődj tovább de legalább ezek a sorok itt lesznek hogy aki benéz lássa mennyire inkompetens vagy a témában és mennyire csak a fröcsögés megy. Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.11.21. 19:55:12
Kb? Feltehetőleg? Szinte garantáltan? Akkor most tudod, vagy nem tudod? Játszod itt a nagy szakértőt, aztán arra se veszed a fáradságot hogy utánanézz neten... De linkeld be nyugodtan, ahol az SUHD TV-t tesztelik input lagra úgy, hogy minden rásegítés be van kapcsolva. Várom.
De amúgy ügyesen elterelted a szót a kontrasztról és a fekete szintről, amiről szintén kiderült, hogy fogalmad sincs róla... Utoljára szerkesztette: Borg, 2016.11.21. 19:49:52
2014 novemberben állt le a pana, 2015 elején szűnt meg hivatalosan a plazmák értékesítése a nagyobb boltokban, külföldről (és zugabb helyekről avagy raktárban maradt készletről) lazán vehettél még idén is. De jaaaja, ezt is kened vágod Mr Input lag...
(láthatóan nem csak az suhd tévékről, az oledről sincs semmi kapcsolatod tapasztalatod de folytasd csak a magad lejáratását,szerencsétlen)
Szerk.: csak hogy igazad legyen, több mint másfél év volt mert 2015 elején vettem készletsöprésen extraakciósan, vagyis 1 év 10 hónap húúúú.. Utoljára szerkesztette: Bandicoot, 2016.11.21. 19:47:40
Ó és még majd elfelejtettem ha már az input laggal ennyire vagdalkozunk. Az 500ezres fhd oledek kb duplaakkora input laggal rendelkeznek mint a 4k Suhd-k. Az LG prémium 4k oledjei is ilyen szempontból le vannak maradva. De ezt nyilván tudtad és tisztában voltál vele ha már azzal is tisztában voltál hogy mindent bekapcsolva 1 másodperces az input lag (valójában 22ms 4k HDR módban, míg az FHD oledek 40-45ms, a 4k prémium oledek 30-35ms között vannak, kis fejszámolással feltéve hogy tudod a váltószámot könnyen rájönni másodpercben mennyi az annyi.:)
Tehát adott az 55-ös FHD-d 4-5 kilóért amin csodás a fekete (aláírom a velejáró kontraszttal együtt), szemcsés (screendooros) a kép, magasabb az input lag, és a kék alpixelek is feltehetőleg elhalnak (ahogyan sorra halnak azoknál akik 1-2 éve vették a csodákat) mert erre még nem született biztos garantált megoldás..... És továbbra is adott ennyiért a prémium kategóriás Suhd 55 colon valamivel gyengébb feketével (ami továbbra sem szürke sem probléma,de honnan is tudhatná aki csak fröcsögi amit annó IPS-es szarokon látott, és semmilyen valós tapasztalata nincs,nomeg gyorsan próbálja a netes teszteket is lecsurrantani), tűéles gyönyörű képpel, jóval alacsonyabb input laggal és szinte garantáltan magasabb élettartammal....
Fingnélküli fröcsögés? Olvasdtad már vissza amiket írsz? Mintha legalábbis magaddal beszélgetnél. De neked aztán keményen lehet tapasztalatod a 1.5 éves G20-al, amit több mint 3 éve nem lehet kapni... Csak így tovább.