Eszembe se jutott, hogy youtubeon is lehetne ilyeneket nézegetni :) És igen amit linkeltél, meg amit még találtam azok mind sokkal "térahtásúbbak" mint amit eddig láttam, úgyhogy úgy tûnik mégsem az én szememmel volt a gond, találtam egy jó kis videót ahol valami aranyhalak úszkáltak, tényleg olyan volt mintha lenne egy akváriumom (amibõl kifelé nem úsznak a halak, de már majdnem:)). :)
Azért kicsit csalódott vagyok, mert többre számítottam, de mindenképpen érdekes a dolog, ha másra nem is, arra jó volt ez a próba, hogy lássam nekem erre még nincs szükségem de megismerejm egy kicsit a 3d világot. :)
Kedves Tom911! A lenti linkre kattintva van egy youtube videó, amiben úgy 3:30 körül egy halacska elég rendesen kidugja a fejét a képernyõbõl, olyan mintha karnyújtásnyira meg tudnám érinteni. Én le tudtam tölteni, és úgy meg tudtam nézni. Azon talán tesztelheted, hogy mennyire érzed a 3D-t. Vannak egyébként olyan filmek, amelyikben elég sok van abból az élménybõl, hogy a tárgyak az orrod elõtt vannak, vagy el kell kapnod a fejed, mert feléd repül egy tárgy pl. Utazás a Föld középpontja felé, de sok olyan is, amelyikben szinte inkább csak a mélységérzeted van meg, ritkán "jön ki" tárgy a képernyõbõl.
A sztereovakság (illetve a sztereolátással kapcsolatos betegségek) egy része valóban orvosolható lenne ilyen speciális szemüvegekkel, de kétlem, hogy ennyire speciális réteg-kiszolgálásra valaki külön fejlesszen.
Majd ha eljön az az idõ, amikor a képet közvetlenül a retinára vetítik, esetleg egy idegdúcra kötött csatlakozón keresztül az agyba továbbítják. :)
Egyébként ezt meg lehetne úgy oldani technikailag, hogy egy olyan szemüveget vesz fel az ember, amiben van 2 kis kijelzõ (most mindegy milyen). Majd valamilyen számítással korrigálja a bizonyos fajta sztereovakságot (ismerve pontosan hogy mi a baja a szemnek) ? Gondolok itt arra hogy a szemeknek nincs gond az élességével, csak nem tökéletes az irányzékuk.
Ez csak úgy felmerült kíváncsiságból, még ha sok haszna nem is lenne mostanság.
Én abból indultam ki, hogy a valóságban észlelt mélységet tudja a szemem de a kamu képet elméletileg nem érzékelné rendesen mivel ott nincs is ténylegesen mélység. Fura egy szerv a szem és az agy is. :) Mindegy is elsõ körben asszem jobb lesz ha megnézetem a szemem. :)
Azért köszönöm az információkat, legalább már valamin elindulhatok. :)
A cikkben leírtam, hogy miként érzékelik a sztereovakok a mélységet: tapasztalat útján kialakult a mélységérzet. Egy félszemû ember is tudja hozzávetõleg milyen messze van a kert végén lévõ fa.
Sajnos én éppen az említett okok miatt nem is foglalkozok a 3D-s cucokkal, szóval tõlem ilyen téren sok segítséget nem fogsz kapni. Azt tudom javasolni, hogy amikor mész szemészetre, kérd meg, hogy vizsgálják meg a kétszemes térlátásodat is. :)
Köszönöm ez tanulságos cikk volt, de nem egészen érzem magaménak ezt az állapotot, ugyan akkor kétség kívül lehet valami ilyesmi is a dologban. :) Ha tényleg így van, még jó, hogy nem ruháztam be ilyesmibe. :) Úgyis nemsokára menni kell üzemorvoshoz majd alaposan bevizsgáltatom a szemem. Viszont tudomásom szerint a szememnek semmi baja, mondjuk ilyet nem is néztek rajtam korábban, az igaz, hogy hordok egy -0,5ös szemüveget, de nélküle is látok közelre. Meg nem értem, hogy akkor miért érzékelem a mélységet, a cikk szerint kb semmit nem látnék, ha „vaksi” lennék, bár az is igaz, hogy azt se érzékelem valami jól, valóban inkább csak simán 2D-s lesz a kép ha bekapcsolom a szemüveget a 3D bekapcsolása után. :) Inkább az az érzésem, hogy én vártam túl sokat a dologtól és ezért állok most itt értetlenül. :)
Esetleg tudsz valami olyan lehetõséget, ahol próbálgathatnám még ezt a dolgot? Valami oldal ahol vannak teszt videók a tv által lejátszható formátumban? Gondolom, a passzív szemüvegekhez készült tartalmakat nem tudom használni. Gondoltam rá, hogy lekapok valami 3D filmet, de van egy olyan érzésem, hogy azt a 22Gb-nyi adatot pontosabban azt a kiterjesztést nem tudná lejátszani az usb-rõl blue-lejátszóm meg nincs.
Van egy további lehetõség, sztereovakság. Én is ebben szenvedek, meg a Föld lakosságának úgy az 5-15%-a (pontos, megbízható adat nincs, de valószínûleg 10% feletti az arány). A szeretovakok számára tök mindegy, milyen 3D technológiáról beszélünk, a jobbik esetben 2D-s képet látnak, a rosszabbik esetben egy fél felbontású 2D-s képet.
Próbáltam keresni korábbi hozzászólásokban arra, amit mindjárt leírok, de nem igazán találtam semmit, úgyhogy elõre is bocsánat, ha olyat kérdezek, amit már mások 1000szer megtettek. Kaptam (sajnos csak kölcsönbe) egy Samsung 40es6710 es tv-t + a tv-hez járó két szemüveg, gondoltam milyen jó végre kipróbálom milyen a 3D. Azt tudni kell, nem vagyok szakértõje a dolognak, moziban sose láttam 3d filmet (tudom tök égõ meg minden de ez van), bevásárlóközpontban csak passzív szemüveges készülékeket tudtam kipróbálni. A passzív megoldásnál számomra élvezhetetlen volt a kép, gondolom azért mert nem igazán tudtam jó szögbõl nézni vagy ilyesmi, így ettõl se lettem okosabb, de nem is ez a lényeg, mert a samu aktív szemüveges tehát ilyen gond elvileg nem lehet. Lehet, hogy téves elképzelésem van a 3D jelentésérõl, de számomra ez azt jelentené, hogy a kép amit nézek távolodik illetve felém is „mozog”, lehet, hogy nem így van, de ezt várnám, mint ilyen téren tudatlan átlagember, illetve mások is ezt mesélték róla. A problémám az, hogy én bizony egyáltalán nem érzékelem a kifelé mozgást, tehát a tv síkjához képes érzékelek mélységet (bár ez se valami nagy látvány, szinte koncentrálni kell rá), de a tv és a köztem lévõ távolságban nincs semmi. Tehát nincs az mint amire gondolnék 3d alatt, hogy szinte a pofámba repül valami, vagy olyan érzésem lenne mintha megérinthetném azt a valamit ami olyan mintha elõttem lebegne. Nem igazán áll rendelkezésemre 3d-s anyag így csak a smarttvs explore 3d vagy minek a tartalmát nézegettem, lehet, hogy ez sem a legjobb, azt se tudom hol lehet ilyeneket nézegetni tesztelgetni, ha lehet egyáltalán. A 2D-3D konverziónál semmi változást nem észlelek se mélység se semmi. Lehet állítani is ezeket a „távolságokat”, de ez se változtatott semmin. Mivel van a baj? Az én agyam/szemem a béna? Túl sokat képzeltem a 3d-rõl? Vagy a tv tud összesen ennyit? Tudom, hogy nem csúcskategóriás tv, de kíváncsi lennék, hogy miben van a hiba. Bocs a tudatlan kérdésemért, remélem elnézitek nekem, mint újonc 3DTV felhasználó. :) Ha bonyolult lenne elmagyarázni a választ az is jó, ha adtok egy linket, ahol lehet ilyenekrõl olvasni, de az én problémámra sehol nem kaptam választ, hiába gugliztam, csak azt, hogy ilyen másoknak is van, de válasz sehol nem volt. :)
Mi gondolom azt ami lesz az új Sony tv hogy minden pixelhez egy led 3as tartozik, csakúgy mint az oledeknél. Hogy õk? Hát hogy csak led van benne, mint világítás. :D
NTFS-re formázott 320gb Samu vinyón vannak az mkv filmjeim, usb-n, saját kábelével semmi gond nincs vele. Akkor lehet, hogy a blu-ray-ekben más médialejátszó van.
HX850-et épphogy kiraktam, kicsit ránéztem, eddig úgy tûnik hogy nem olyan mint a HX920. Most külön helyen van, így nem tudtam a falba betenni, hétfõn se lesz ideõm, de igyekszem... :)
A Sony tévékben a piac leggyengébb média lejátszója van (kivéve a belépõ modelleket, azok mindent visznek). Igazából csak egyet nem tudnak, az NTFS vinyót kezelni (szándékosan).
EX-et nem annyira szeretem, bár ahhoz képest hogy alap ledes elég jó lehet. Inkább az NX azon az áron. Monolith design, Gorilla Glass üveg, beépített Wi-fi, két szemüveg. Ennyivel több az NX.
Ez alapvetõen a passzív tech hatása. Miután az aktív shutter esetén tök mindegy milyen szögbõl látod a váltakozó képeket, addig a polarizált lencse érzékeny a polarizálásra optimalizált szögtõl való eltérésre.
Gondolom láttál már 3d filmet moziba. Na képzeld el hogy szar helyre ülsz és rosszabb lesz a kép mint annak aki középre beült. Ez is a polarizálás miatt van.
Igaz nem látod, hogy villog a lencse... A Taccsot a folyamatos kettõlátástól dobod fel:)
Nézelõdök mostanában a 46-47 colos kategóriában és mivel a terveim szerint a 3D megjelenítést is kihasználnám, elsõnek azt szeretném eldönteni, hogy a passzív, vagy az aktív megjelenítés a szimpatikusabb a számomra. Ahogy látom itt a fórumban többen is inkább a passzívra esküsznek. Amikor lehetõségem van rá - ez akkor van amikor MM környékén járok - ki is próbálom, amit csak lehet. Az LG tévéknél, ha a képernyõ felsõ szélénél feljebbrõl nézem a képet, akkor rendkívül kellemetlen kettõs látás szerûen jelenik meg a kép, gyakorlatilag nézhetetlen. Ez több LG tévénél jelentkezett már, tehát nem egyedi hiba. Rá is kérdeztem az eladónál az elsõ alkalommal, amikor ezt tapasztaltam, de õ nem látta, azt gondoltam, egyszerûen nem áll rá a szemem a 3D-re, tehát ez a technika felejtõs a számomra. Azóta többször is kipróbáltam és rájöttem, hogy ez csak az én nézõpontomból, 192cm magasból látszik, pont szembõl nem. Az aktív 3D-seknél ilyen fajta érzékenységet nem tapasztaltam. Kérdezném, hogy ez csak az LG típusaira jellemzõ, esetleg a passzív technológia hátránya? Ha esetleg valaki egy passzív Philipssel meg tudná nézni ezt a jelenséget, az jó lenne. Ami a Sony cuccokat és az mkv lejátszást illeti, nem tudom, hogy a Sony tévéibe és blu-ray lejátszóiba rakott médialejátszó között van-e különbség, de a Sony blu-ray lejátszóm lekopogom eddig még mindegyik mkv filmemet szépen játszotta, nagy kompromisszumot nem kell kötnie annak aki Sonyt vesz.
Ma voltam a szervízben és a boltban, a szerviz adott egy készülék cserés lapot, azt átvittem a boltba, és ott ideadták a régi tv-m teljes vételárat kp-ban, így elég jól jártam. Tudnátok ajánlani egy 106centis, 3D-s, LCD led tv-t, max 230ezer ig. Fõleg ps3 és blu ray nézésre használnám, meg jó lenne ha usb rõl lejátszana mindent kb ha ilyesmi létezik. Nemsokára utazok külföldre, így új tv-t majd csak õsszel fogok venni ha hazaértem.
Ebben a HX920 a legjobb, de max -45 +45 fokban nézve. Nagyon oldalról nagyon lástzik a folt ahol világítanak a zónák, szembõl viszont vadállat. Meglesem, de szte olyan lesz mint a HX720-am volt. Mondjuk nekem az is bejött és nem aranyáras. :)
majd csekkold mar lecci, hogy a Dynamic Edge Led funkcio hogyan mukszik! mert ha azzal eri el a melyebb feketet, hogy az egesz kepet besotetiti (lenyegeben ez a dinamikus kontraszt mas markaknal), akkor szart se er az egesz. meg hogy ha megis jol mukodne a dolog (bar nem tudom elkepzelni, mert nem "full led"-es, nincsenek kulon szabalyozhato zonak), fellep-e "halo" effekt (pl PS3-on tolto kepernyonel ugye az ilyen tv-k leveszik a zonak fenyerejet, de a kis feher toltes-ikon korul bekapcsolodik es egy feher gloria jelenik meg korulotte).
Ma jött még csak meg a HX850 bundle csomag, elég jó azt kell mondjam, de még nem volt idõm kalibrálni, tesztelni. Majd holnap. Ami eddig kiderült róla: Qrvaszép a Bunchin állvánnyal, sugárzik róla a minõség, már az anyaghasználatnál is látszik.
Bucser! ismet atnyalaztam par tesztet (korabban csak futolag) a Samu ES8000, Pana DT50 es Sony HX850 trio-rol. hallod en megnezem ezt a Sony-t a helyedben. Flatpanels-en csak a Samu jon ki Highly Recommended-re, de valahogy megis a Sony tunik a legmeggyozobbnek a leirtak alapjan. raadasul baromi jol is nez ki. tukrozodik az igaz, de a masik ketto se teljesen matt.
valamennyire mindenkepp romlik az input lag interpolaciot aktivalva, de megis lehetnek nagy kulonbsegek gyartonkent. pl kiprobaltam a 2010-es LG csucsmodellt es mar legkisebb fokozaton is Killzone 2-ben a ravasz meghuzasa utan kb. 0,7-1 mp-el dorrent el a loves.:D na EZ a kemeny.:D
Ez nagyon részvénybulvárhír, mint az ÖSSZES ilyen jellegû az. Majd kiderül. Ha már én biztosra tudom, akkor más is, nem mondanak semmit még bennfenteseknek se. Pedig cimbora már a Sony-s mérnök srác.
De a fasz kivan, most nekiesnek egy ugyanúgy kompromisszumos tech-re. A birka vásárlónép szája megint meg lesz etetve egy új tech-el, majd a kóreaiak ezt is jól összeszarják marketinggel, ellenben a Kristályledre meg semmi? Majd kiderül. inkább azzal a tech-el dolgozhatnának együtt. Visszavehetnék a TV piacrészt.
Lófaszt azt. Ezzel az input laggal a fasz kivan. Most pl. joy-al, GT5 Academy 2012-be, lent írt 400Hz-el, a piac egyik legszarabb imputlagosabb tévéjével 940. vagyok pl. az egyik jogsinál. A 600.000-bõl. Joy-al.
"After calibration the color accuracy is excellent and better than on the majority of “LED” models out there. It is great to see that Sony still cares about accurate picture quality. Even though the out-of-box picture settings were disappointing, Sony provides the opportunity to adjust the picture and reach a level close to the best plasma TVs with THX modes today."
ize... sony & panasonic OLED kooperaciorol mi a velemenyed? lehet alapja vagy csak pletyka?
ezek az interpolacios cuccok esetleg legkisebb fokozaton elfogadhatok. jateknal meg az se, mert durvan megno toluk az input lag. amugy a Clear modot be lehet kapcsolni Motionflow nelkul? szerintem ez a Clear lenyegeben a backlight scanning-et takarja, ami a moslek-LCD blur-t probalja rendberakni. ja, ilyen van Samu-ban is.:)
Egy új modellnél, elektronikánál, stb. kb. 4 órát basztatom a tévéket egy 12-es méregdrága HDMI elosztós falon. Mind tévé, mind BD, mind PC meghajtással. Mondom, leszarom én a THX-et. (pl. arra a hányadék Locitech harmincezres PC hangfalra is õk tették a logójukat? Kösziviszlát....... LOL :)
400Hz Motionflow-t tesztelj több tévével (plazmával szeretném még összelõni) Clear (Tiszta) módban. A film szaggatását meghagyja, sötétebb a kép, viszont simán hozza a plazma érzést. És nem hibázik bortányosan mint a Samuk. (hibázik de csak megjelenõ szövegek alatt kicsit, samu viszont mindenhol szétszarja magát, ki kell kapcsolni)
hogy kalibracio elott pontos szineket adjon barmelyik sony... erosen ketlem.:D meg a legjobb THX-es modelleknel (igen, ez pl egy standard. nem artana, ha filmeskent nem hagyna hidegen...) se art, ha professional modban belovi egy szakember.
"Ellenben a Sony tv-k specifikusan nem tetszenek kinézetre sem,"
Szubjektív, nekem a sütõinox, pirosplexi bucsus, gagyimûanyag lakkfekete, Okley szemüvegféle új 8000-es valami borzasztó gagyi a Samuban, egy szép tõlük, a vékonykeret.
"az XMB-tõl feláll a szõr a hátamon annyira illogikusan van összerakva a tv-kben és házimozirendszerekben." nekem se tetszik, de semmivel se jobb egyik tévéjé sem. Samuba hol rakod sorba a csatornákat? Ez a vesszõparipám. Én még mindig nem találtam meg a menüjében. Valamint valahol, a sok almenüben ott a Smart Hub aztán nesze paraszt. Örülj hogy megtaláltad, egy helyre behányva, 20x20-as felbontású szar ikonokkal a nagy Szmárt internet okos tévé, böngészõ nélkül, csakhogy rúgjunk bele a vevõbe egy jó nagyot.
"Korábban erõs problémái voltak Natív számítógépes hajtással" Jó rég volt az már, nem is emlékszem mikor
"és a letöltött formátumokat nem szeretik" Alap szarokat viszi, MKV HD minõségû cuccokat nem is fogja, DIREKT!
"Ja és ha jól tudom a Browser sem tud 10.3-as flasht csak 9-est. de lehet már update-elve lett." Tudtommal semmilyen flash-t se kezel, de legalább nem rohad össze a kevés memória miatt, viszont betolsz egy pendrive-ot és használja mint virtual memory.
"Aztán ne beszéljünk arról, hogy tavaly megpróbálták megvetetni a jónéppel a 3d szemüvegek érzékelõit különpénzért meg úgy általában mindenért külön kell fizetni...."
3 éve volt az, azaz a 2010-es modellekbe. Az elsõ 3D szériába. Természetesen hülyeség volt, de belátták és ajándékba adtuk kb. 2 hónap után. A midenért fizetni kell még mi volt? Ja hogy vegyél szemüveget? Vagy mi?
Semmilyen szabvány, teszt hidegen hagy (üldözési mánia vagy sem, korrupció minden ebben a világban) Vagy azt mutatja amit felvettem, megvágtam, ráraktam, vagy nem. Eddig a Sony pontos volt (nem alsó kategóriában persze)
Olvasom, hogy van aki régebbi driverrel a passzívval is összehozta a 3D gamet. Nos, én nem terveztem, és egy ideig még nem is fogom a 3D-re váltást meglépni :) Addigra meg úgyis letisztulnak a dolgok.
Olvasom én, de még nem értem, hogy egy átlagos akármilyen 3D TV-vel hogy mûködne. Itt http://www.nvidia.com/object/3d-vision-system-requirements.html a supported LCD TV-k alatt ennyit ad: Mitsubishi® 1080p DLP® Home Theater TV: WD-57833 .... Se LG, se Samu. Itt is: http://www.nvidia.com/object/3d-vision-displays.html
"There are LCD HDTVs that are on the market that claim to display at 120 to 240 Hz refresh rate. These type of displays use framerate conversion or backlight flashing to convert 60 Hz signals to 120 Hz or above. This technology is incompatible and Not 3D Vision Ready."
Szóval biztos végig van ez a project gondolva ? ;)
Gondolom te is tudod, és miért is kellene magyarázni, hogy mi a különbség az interpoláció és a BFI között, melyiket miért és hol használják. Ugye? Persze, hogy tudod
"The thing to remember is that running in stereo mode limits performance to a 60 FPS maximum (the display output has to be synchronized to the active shutter glasses, which give you 60 frames per second in each eye). Thus, in a processor-bound game, you'll find that the most expensive GPUs may serve up more performance than these technologies can exploit."
Ne aggódj nincs gond a 60 FPS-es játékkal sem ha bekapcsolod a Vsyncet és adsz neki hardvert. És miután nem kell ultra high defet kinyomni csak FullHD-t ezért egy GTX570 SLI-ben már alegtöbb mókára adja a 60 framet átlagban..
"Se képméretbe, se egyéb módon (semmi digitális marhulás) nem belebuherálva a VGA kártya által megálmodott környezetbe. "
"Próbáltál már 200Hz-es TV-n lejátszani filmet? Vigyázz, veszélyes, nemcsak a házak falán lesznek hirtelen elolvashatóak a mozgás közben a feliratok, de a kép is szinte át fog folyni a szemed elõtt. "
"frémek közé fekete frém beszúrása (black frame insertion) ... az ugye tudod, hogy csak parasztvakítás és VIBRÁL ?"