Mármint Mirzának? Kedvelem az indiait, mióta tornát nyert otthon és a helyiek megõrültek neki a lelátókon, az nem volt gyenge... Na de az egy másik topic. Myskinát is sajnáltam, de nála sokszor elõfordul, hogy megveri saját magát, mint most is. Sharapovát szerintem csak Davenport állítja majd meg, itt most jobb a belgáknál és a williamseknél is, legalábbis úgy néz ki eddig.
Akinek szoktam drukkolni Sharapova, Ivanovics Akik pedig abszolút közömbösek, esetleg ellendrukkere vagyok () Clijsters,Davenport, és a Willimasek.
utolsó sor nálam is stimmel (kiegészítve Heninnel és Mauresmoval), amúgy meg 1. Schnyder, 2. Mirza, 3. Dulko, 4. Sharapova, 5. Pierce, 6. Jankovic kb... a sorrend nem feltétlen ez persze
Jah Pierce, mostanában nagyon magára talált. /Mauresmo kimaradt nálam is..unszimpatikus nagyon/.
Ja, szegény Amelie... Amúgy semmi baj vele, csendes, rendes, jóravaló, de ilyen testfelépítéssel pasi is lehetne, ami Serenára is vonatkozik, éppen ezért szurkolok a fizikailag kevesebb elõnyt élvezõknek, mint szegény kis Karatantchevának - akit az elõbb kifelejtettem... Amúgy azt se hiszem el amit a wta honlap ír, hogy Serena mindössze 61 kg (175cm-hez) és a kicsi bolgár lány meg nehezebb nála 2 kilóval, pedig még alacsonyabb is nála 4 centivel. Szal nem bírom az ilyen izomistennõket, a tenisznek nem errõl kellene szólnia...
Na ja, én örülhetnék hogyha annyira lennék izmos, mint õk, akik nõk. Röhej
ilyen erõvel az én 95 kilóm is max 65-nek számítana... Sharapova legalább nõies, és nem erõteniszt játszik, más kérdés, hogy agresszív teniszt játszik letámadásokkal és iszonyat pontos labdákkal...
Egyértelmû, hogy nincs. A mai játékosok sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, hamarabb kiégnek fizikailag és lelkileg is (lásd Hingis), + elõbb-utóbb elviszi a teniszbõl a média, divat, film, siker, pénz, csillogás... Navratilova vagy Chris Evert esetében a teniszezõ még egész életében teniszezõ volt és maradt, ma ez már kicsit máshogy van.
a US Open elõdöntõ felért egy K.O.-val... Remélem Pierce nyeri a tornát, bár erre harmatkevés esély van...
Ma 13.00-kor WTA China Open (1) Maria Sharapova (Russia) - Shinobu Asagoe (Japan) úgy néztem adja majd az Eurosport, legalábbis lesz közvetítés 1-tõl és csak ez a meccs kezd egykor, szal kizárásos alapon ez lesz az...
a 17 éves orosz Maria Kirilenko a kínai tornán elbúcsúztatta Sharapovát... Eddig mindösszesen egyszer találkoztak, idén Los Angelesben, akkor még Sharapova nyert. Lehet hamarosan változás lesz a trónon? Kirilenko holnap Groenefelddel játszik.
Franc, lemaradtam róla :(((
...a lényeg, hogy ha az egyik Maria nem nyer, akkor tornát nyer a másik :) 6:3 6:4 lett Kirilenkonak és ezzel elsõ tornagyõzelmét zsebelte be.
Nem tudom, a tenisz 80%-a tenyeresekbõl és fonákokból áll, ehhez képest ez inkább átlagos póz, más kérdés, hogy egy jó kép...
Amúgy Sharapovánál mi ez a "visszavonulok a sorozatos sérülések miatt" duma? Pl Szelesnek és Capriatinak is voltak nagy visszatérései, nem tudom miért kell 18 évesen ilyeneket nyilatkozni...
B*ssza meg, ilyen képet berakni a hivatalos oldalra
Birom ezt a csajt, a "multkori" meccset nem láttam végig, nem tudom azóta hány volt, a Safina ellenirõl beszélek. Egész jól nyomja.
Sajna télleg nincs esélye, hogy minden idõk legjobbja legyen, pedig a mai mezõnyben õ az aki igazán tudja ötvözni a kemély és a fifikás játékot. Szenzációs teniszezõ. Nem szoktam nézni a nõi meccseket a férfiakhoz viszonyított gyenge iramuk miatt, de Sarapova meccsei mindig élménydúsak (és nem azért mert jól néz ki!)
én meg mondjuk pont fordítva vagyok vele, csak a nõi meccseket szeretem, mert õk még többnyire játszák a teniszt, a férfiaknál meg inkább csak a szerva-röpte játék dominál már, és azt nagyon utálom mikor minden játszma rövidítésben dõl el, addig meg 50-50 percig csak a bombázást látjuk...
Technikásabb...??? tudtommal ugyanaz a sportág, és mivel a nõknél mint mondottad is kevésbé pörgõs a játék (azaz van játék és nemcsak szerva-röpte), így komoly stratégiákat kell felépíteni egy-egy labdamenetre. Férfiaknál sokszor még akkor sincs játék, ha nem jön be az elsõ szerva, mert inkább megüti másodikra is a kockázatosabb adogatását, aztán vagy nála a pont vagy kettõshiba. Ebben semmi pörgõset nem látok, mert sokszor ha már négyet ütnek egy labdamenetben, akkor az már a hosszabbak közé sorolandó. Minden meccs ott jön vagy bukik, hogy az adott embernek hogyan milyen százalékban jönnek be az elsõ szervái. Nálam ez már nem tenisz. Edberg, Connors, Wilander, Lendl még teniszeztek, a maiak meg szerválnak, ennyi...
Federer mindenkit megver, Szafin ha bal lábbal kelt fel mindenkitõl kikap, Grosjeant én is csípem, bár neki többnek indult a karrierje, Agassi meg több mint 20 éve profi, meg hát nem is egy langaléta termet. Szal nem azt mondtam, hogy az ATP oldal gyenge lenne vagy nem izgalmas, de ilyet kijelenteni, hogy technikásabb mint a lányok játéka... Egyik sem technikásabb a másiknál, de azt el kell ismerned, hogy a csajoknál nagyon sok olyan jó játékos van, aki nem éppen Serena Williams testalkatával rendelkezik, és mégis tud nyerni pontokat, meccseket, mert rá van kényszerítve, hogy gondolkodjon a pályán. De a topik lényegénél maradva, Sarapova nemcsak gondolkodik, de ereje is van és kezdeményezõkészsége, ezért olyan eredményes.
...pedig írtad, a #379-ben :D amúgy meg kinek ez a játékstílus jön be, kinek az, mindenki mást szeret a teniszben mint sportban (is), ez a világ rendje
The draw for the 1st Grand Slam of the year at the Australian Open has been released and in the 1st round Maria will play Sandra Kloesel of Germany. Maria has never played the German before. If Maria wins that match she will play either Shuai Peng of China or a qualifier. The first seed Maria can meet is #28 seed Anabel Medina Garrigues of Spain. It is very possible that Maria can face defending champion Serena Williams of the United States in the 4th round, a player whom Maria had several matchpoints against in the semis last year. Maria is seeded to meet #6 seed Nadia Petrova of Russia in the quarters and if she gets that far one of top seed Lindsay Davenport of the United States, 2004 champion Justine Henin-Hardenne of Belgium or Venus Williams of the United States. Kim Clijsters, Mary Pierce, Amelie Mauresmo and Patty Schnyder are the top 4 seeds in the bottom half of the draw.
Azt a mocsok életbe! Aki teheti, nézze a meccset! A második szettben 1-3-ról és 0-40-rõl fordított, úgy játszik, mint az álom!!!
Gyerekek! Az Istennõ döntõs! Nem hittem volna, hogy a leszbit lenyomja. Fõleg így, hogy két 6:0-ás szettel. Nem akarok gonosz lenni, re remélem Heninnek kicsit jobban kijön a sérülés! Dolgozd meg Marija!