Ha viccesnek tartod, nem tudom mit ugrálsz itt minden topicban.
Schumacher nem veheti komolyan, hiszen nem komoly. A Ferrari pont leszarja.
Akik ugatnak miatta, azok azok, akik folyamatosan keresnek mindent, csak hogy belerúghassanak a renault-sokba, Alonsoba, Briattoreba, vagy a szurkolóikba. Õszintén szólva szánalmasnak tartom, amit egész évben mûvelnek.
Én pont, hogy csak ezen fikáztam õket, de nem baj. Az a bakotok nektek modoknak, hogy nem tartjátok fejben ezeket pontosan...
Csak tudod, amely szurkolókat mi szerinted fikázunk, azok fikáztak minket 5 éven keresztül. Csak azért, mert az õ kis csapatjaik nem voltak képesek a Ferrarit utolérni, és szerintük ezért volt unalmas a verseny. Épp ezért inkább meg kellett volna húzniuk magukat, mert az õ kedvenceik hibáit nem kellett volna azokra terelni, akik a legjobbak voltak. Meg ez a pólós jelenet. A Ferrari és Schumi tett bármit is Renaultsok ellen?? És most csodálkoznak, hogy szóvá tesszük. Eddig azért fikáztak, mert sokkal gyengébbek voltak, most meg azért se hagyják békén a Ferrarit, mert most épp õk a gyengébbek. Most akkor mi a probléma? Te meg mivel moderátor vagy, úgy is azt hiszed, hogy neked van igazad, nem fogsz igazat adni tudom jól. Mellesleg a Ferrari topicban hadd szurkoljunk már nekik, és védjük õket, nem??
Fogalmam sincs, mi bajod van, komolyan. Egész évben a merciseket kellett olvasni, hogy utálják az egész Renault csapatot újabb és újabb okokat hozva elõ.
Elõzõ évben utálták az egész Ferrari csapatot(igaz, maradtak a jól bevált "nem tud elõzni", meg a "boxban elõ, taktikázik" szlogennél.
Én, mint Ferrari, Renault, Toyota, Honda szurkoló(szigorú sorrendben) poénosnak tartottam a pólófeliratot. Véleményem szerint szó sincs Schumacher érdemeinek elvitatásáról, sõt. Ha Kimi lett volna a feliraton, az nem lett volna vicces, mert õ méltó ellenfele lehetett volna Alonsonak egy rendes csapattal maga mögött akár ebben az évben is.
,,Ha Kimi lett volna a feliraton, az nem lett volna vicces, mert õ méltó ellenfele lehetett volna Alonsonak egy rendes csapattal maga mögött akár ebben az évben is." Nem azért, de ez a mondat igaz lenne így is: ,,Ha Schumacher lett volna a feliraton, az nem lett volna vicces, mert õ méltó ellenfele lehetett volna Alonsonak egy rendes csapattal maga mögött akár ebben az évben is." :DD Esetleg inkább Satoval nem lett volna vicces, vagy Villeneuv-vel. Nekik meg azért nem lett volna vicces, mert õk tényleg gyengén szerepeltek De szerintem egyezzünk meg, semmilyen névvel nem lenne vicces. :D Mellesleg jó lennék én is moderátornak, mert nem egyszer láttam Ferrari kontra McLaren, Renault vitát(pl. a csapattaktika (elengedés), meg egyéb dolgok kapcsán). Úgyhogy ne mondd, hogy nem alakultak viták. :DD
Szerintem nem figyelted az idényt. Schumacher mögött ugyanis jó csapat volt, de nem tudott versenytárssá válni a fos technika miatt(ami valszeg direkt nem volt jó egy évig).
Szerintem nem lennél jó moderátornak, mert csak a saját véleményed szajkózod és egyáltalán nem akarod felfogni, amit írok, csak kiforgatni próbálod a szavaimat.
"Mellesleg jó lennék én is moderátornak" Ez a legnagyobb LOLság az utóbbi idõben, komolyan. Köszi. Tutira mosolyogva alszom el.
Már bocsi hogy két topicban elmondtam a véleményemet többet nem fogom !!! Na keresek egy olyan fórumot ahol Szõlás szabadság van. Na nem nem ugatik többet.
Akkor mi bánatot keresel még mindig itt? Offolsz csak és más fórumokat éltetsz. Ha ez nem tetszik, nem kell ideírni. Viszont ha ideírsz, mégiscsak van itt valami.
Na azért kell idejárni, amiért mégiscsak írsz.
Viszont akkor ismerd is be, hogy van miért ideírnod.
Rendben?
A lényeg: én szeretem ezt a fórumot a hibáival együtt, ezért járok ide olyan régen és szerencsére van lehetõségem tenni is érte. Kicsit bosszant, ha fikázzák.
csak viccbõl írtam te... hülye lennék az lenni. Látod ez a problémád, minden szóra egybõl ugrasz, nyugalom
Normálisan nem mindenre, csak az utóbbi napokban csak f1 ügyben két embert simán lefoglalt a sok faszláma, meg fórum-, illetve egyébfikázó pattanáskirály.
Schumacher mögött ugyanis jó csapat volt, de nem tudott versenytárssá válni a fos technika miatt ---> Akkor Kimi mögött nem volt jó csapat, Schumacher mögött meg volt jó csapat, de a technika volt fos, így érted? Kiminek is az autója döglött be mindig, nem hiszem, hogy a csapat volt rossz. Nem kiforgatni akarom a szavaidat, csak szeretném megérteni a véleményed. Csak azért mert a jó csapat szerintem magában foglalja a jó technikát. Magyarul szerintem az egy ellentét, hogy jó csapat és fos technika, mert olyan mintha a Minardira is azt mondanánk, hogy a csapat tökéletes, csak a technika a szar :DD
Ha jó a csapat, nincs olyan, hogy nem húzunk meg egy kiegyenlítõszelepet és olyan sem, hogy véletlenül rossz guminyomással megyünk egy futamon.
"Na keresek egy olyan fórumot ahol Szõlás szabadság van. Na nem nem ugatik többet."
Én privát irtam neked hogy ne legyen off tudom hogy azt irtam nem jövõk ide többet csak nem szeretem az igazságtalanságot ezt azért irtam amit te irtál az én üzenetemre hogy mit ugrálok itt és nem az sg-n van igazságtalanság ha nem te vagy igazságtalan. Egy szimpla üzenetre: 161 és 163 ezt válaszolni amit te a 164. ben irtál az nem szép dolog ! De szerintem másoknak is feltünik hogy nincs igazad !
Ok. Akkor mikortól is lesz, hogy nem írsz ide többet? Az, hogy egy modnak nincs igaza, az természetes. Fõleg, amikor nem tetszik neki, ami egy usernek ige.
Na láttod mostantól nem irok ide mert nem látod be hogy tévedtél és ez elszomorít. További jó diktatúrát, mert az tény én nem fikáztam a se a Reanult se senkit csupán a Ferrarit szeretem de ahogy látom azt itt tilos. Bye Most irhatsz valami ilyesmit de jó hogy elmentél stb. de akkor se lesz igazad.
Látom itt arról megy a vita, hogy a rossz technika, jó technika stb. Az én véleményem az, hogy rossz technika és rossz technika között is van különbség. pl. McLaren vs. Ferrari. Ha úgy vesszük a McLaren-nak is rossz volt technikai szempontból, hiszen a vb elején szegény kimi alig tudott verseny befejezni, mert mindig tönkrement alatta a kocsi, hiába volt gyors. A Ferrari esetében annyiban más a rossz technika, hogy ott magával az autó felépítésével van gond, nem pedig a megbízhatóságával.
UP :)
Remélem visszavágunk jövõre és banner módositás kell majd, amin már egy 2006-os dátum is szerepelni fog Schumi pedig nyolcszoros világbajnok lesz :))
az gyalázat volt, de annyi siker után azért nem volt akkora katasztrófa, csak erõs vissza esés
Amúgy mostanában mindig azt olvasom, hogy a McLaren motorja nem valami ütõs! És még szépen fejeztem ki magam! A Renaultról viszont nem sokat hallani! Szerintem õk lesznek a legnagyobb ellenfelek az éven!
Ma azt álmodtam, hogy Schumacher nyerte az elsõ versenyt!!! Ámen! :)))
Úgy legyen! (Na, és persze a többit is õ nyerje :))
A Ferrari technikai igazgatója, Ross Brawn elismerte, hogy az új 248 F1 egyelõre nem elég megbízható, ugyanakkor azt mondta, ebben nincs semmi rendkívüli. A maranellói istálló ezen a héten is tovább tesztel Bahreinben.
Nem bombabiztos a Ferrari
Miután Michael Schumacher a múlt heti bahreini teszt több napján is a tervezettnél kevesebb kört tudott megtenni, mert mûszaki problémák hátráltatták a munkában, a Ferrari technikai igazgatója, Ross Brawn elismerte, hogy a 248 F1 egyelõre nem elég megbízható - ugyanakkor azt mondta, a felkészülésnek ebben a fázisában ez normális. "Nem tökéletes a helyzet" - bólintott Brawn, amikor a Ferrari múlt heti tesztelésének eredményességérõl kérdezték. - "Az autónk nem rossz, teljesen jól mûködik, viszont jelenleg nem olyan megbízható, mint szeretném - valójában arra is volt példa, hogy egy technikai probléma miatt nem tudtunk kimenni a pályára."
"Nem hiszem, hogy eddig tökéletesen alakult számunkra a tél. A problémákat mindig ilyenkor kell orvosolni, úgyhogy remélem, nekünk sikerül majd megoldanunk azokat az elsõ versenyig. Ebben az idõszakban mindez normális, de nem ideális."
Brawn rámutatott, hogy a megbízhatóság 2006-ban a szokásosnál is fontosabb szempontnak ígérkezik, mert a V8-as motorokra való áttérés dacára több csapat is magasra tette a lécet.
"A küzdelem olyan kiélezett, többen olyan megbízhatóságra tettek szert, hogy az autódnak tényleg egyszerre kell gyorsnak és strapabírónak lennie" - mondta. - "Az új motorszabályok bevezetése ellenére a tesztelés alapján úgy tûnik, az autók megbízhatósága általában rendkívül jó."
"Biztosra veszem, hogy a szokásosnál több meghibásodásra kell számítanunk, de három-négy csapatnak a teljesítménye is remek, és egyben feltételezhetõ róluk, hogy el fognak jutni a célig. Tehát mindkét tényezõ lényeges."
Brawn azt állította, a Ferrarinál örömmel fogadják a szoros küzdelemmel járó kihívást, amely ösztönzõleg hat rájuk.
"Ha belegondolunk, hogy mindannyiunknak más autója, motorja, gumija és versenyzõi vannak, mégis csupán néhány tizedmásodpercre állunk egymástól - nos, vajon miért van ez? Azért, mert egymást ösztökéljük."
"Tehát eljövünk majd ide (Bahreinbe), felmérjük a teljesítményünket, hazamegyünk a központba, és kitaláljuk, mit kell tennünk, ha nem vagyunk elég versenyképesek. Sok teendõnk lesz."
"Vagyis egymást hajtjuk. Ha nincs küzdelem, egy helyben toporgunk, ami egy olyan cég számára, mint a Ferrari, nem kielégítõ. A Ferrarinak fontos a verseny, mert a fejlesztéseinket valóban felhasználják a közúti autóknál is, az új modellek technológiája merít az istálló tapasztalataiból."
"A küzdelem tehát fontos motiváló tényezõ, és az egész cég szempontjából lényeges. Ezért tárt karokkal fogadjuk - amíg mi vagyunk az élen!"
Míg a Toro Rosso és a Honda már csütörtökön hazautazott Bahreinbõl, a Ferrari úgy döntött, ezen a héten is az idénynyitó helyszínén folytatja a munkát, hogy a felszerelés zömét ne kelljen visszaszállítania Európába az elsõ nagydíj elõtt.
Schumi: a címért harcolni nagyszerû érzés
A Ferrari alakulata bizakodó
Egy hét múlva ismét felbõgnek a Formula-1-es versenyautók motorjai, amikor megkezdõdik az elsõ pénteki szabadedzés. A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher biztos benne, hogy csapata idén harcba szállhat a bajnoki címért.
"Azt hiszem, hogy idén négy csapat között dõl el a bajnoki cím sorsa. Pontosabban a Renault, a Ferrari, a Honda és a McLaren-Mercedes között. Ha megfigyeljük a téli tesztek eredményeit, akkor látszik, hogy versenyképesek vagyunk. A köridõk tekintetében a leggyorsabbak között vagyunk, ami bizakodásra ad okot." – jelentette ki Schumacher.
A 248 F1 gyõzelemre született – vélik sokan. "Idén sokkal jobb érzésem van. Sokkal motiváltabb vagyok, és boldogabb az autómmal. Tisztában vagyok vele, hogy idén ismét harcba szállhatok a címért, ami nagyszerû érzés." – folytatta Schumi, aki beismerte, hogy tavaly év végére sokat veszített motiváltságából.
"A számos sikert követõen, egy ilyen kemény szezon nagyon kimerítõ." – tette hozzá a német versenyzõ. Schumacher tudja, hogy a tél folyamán a vetélytársak sem pihentek, így már a kezdetektõl jól kell teljesíteni.
"Az autónk versenyképes, és sikerült megoldanunk a problémákat. Azt hiszem, hogy egy szinten vagyunk a vetélytársainkkal. Kedden két versenytávot sikerült problémamentesen teljesítenünk, miközben a sebességünk is megfelelõ volt. Szívesebben futottunk volna nagyobb távokat, de elsõsorban a problémák megoldására összpontosítottunk, amelyeket sikerült is megoldanunk. Fontos, hogy már az elején jól szerepeljünk, és hamar nyerni tudjunk. Természetesen közben is van lehetõség a javításra, de úgy érzem, hogy jobb helyzetben vagyunk, mint a tavalyi esztendõben." – jegyezte meg Schumacher.
Csodás idõmérõ volt. Remélem atomfizikus barátunknak már kiszámolt minden taktikát a holnapi versenyre, hogy újra dicsõségbe hajtsák a lovacskát!
A Ferrari azzal tért vissza, hogy elfoglalta a teljes elsõ rajtsort, Schumacher pedig beállította Ayrton Senna 65 pole pozíciós rekordját.
Na így kell az évet kezdeni
a holnapi nap kiderül hogy a ferrari mennyire képes de én még azért megvárom a következõ futamot is és akkor mondok vélemény a ferrariról és a gumikról de kijelenthetem hogy a Ferrari a király és a tagok
A gumi még érdekes lehet.
Meg az is izgalmas, hogy mozog-e az a hátsó szárny.
Remélem rajt-cél gyõzelem lesz nem kell ide izgalom =D =D
nah 1 mp ^^
Nem baj gyerekek, legközelebb megnyerjük! 2 pont hátrány az semmi. Az autó jó, már csak a taktikán kéne finomítani. Ja, meg azt a sûritett levegõjû nyavaját jó lenne rendberakni...mert a konstruktõri vb-n viszont kellenének a pontok...
Én azt nem értem mi a faszt mutogatt Alonso a lekörözötteknek, ez mit képzel magáról, azt hiszi hogy neki bármikor bármit lehet és õ az Isten, elõle lekell takarodni a homokágyba?!
Nem tudom, mi a gond. Nem gondolhatta, hogy bárki is látja, mit mutogat.
Én is idegesnek látszom, ha vezetek, de ez csak extrovertált magatartás szvsz. Amúgy ha jól emlékszem, kifogásolta hogy nem lobogtatják a zászlókat a lassúaknak.
Nagy derbi volt ez a mai. Csak kár, hogy Schumi nem ért 0,3 mp-el hamarabb a kanyarba Alsonso elé. Na majd jövõ héten.
Ha Massa nem pördül ki Alonso elõtt és feltartja egy kicsit, akkor Schumi nyerhetett volna. Az viszont szomorú, hogy enélkül nem tudott. Amikor már csak 5 kör volt hátra, teljesen rajta volt Alonson, gondoltam, na most jön a nagy meccs, erre 10 mp múlva leszakadt és ennyi volt.
Remélem a jövõhéten Ferrari gyõzelem lesz!
a 2. box kiállás után, meg mielõtt kiment volna Alonso Sumi hibázott egy kicsit...mondom, ha ezen fog múlni....hát lehet h azon múlt...
Remélem hétvégén még jobb lesz Schumi, és Massa sem csúszik majd ki.
sztem nem kell aggódni, még1x nem lesz ekkora pechünk, Malaysia amúgy is fekszik, vagy nem?:D
Jövõre a Ferrarinál a Martini Racing lesz a fõszponzor a vodafone helyett. Szvsz sokkal jobban örülök egy olasz fõszponzornak, raádásúl a rallyban a Lancia Delta világbajnok volt Martinivel és a DTM-ben pedig az Alfa Romeo 155 volt bajnok velük:)