Eszembe jutott egy nagyon régen látott film (vagy sorozat rész?), és nem tudok rájönni mi lehetett. Amire emlékszem, hogy a kamionos úgy ölt (sorozatgyilkos), hogy este lassan ment, és amikor elkezdték előzni akkor együtt gyorsult az előző autóval aki vagy felkenődött a szembejövőre frontál, vagy balra rántotta a kormányt és az árokba végezte. És nem Spielberg Duel című filmje.
Egy magyar ifjúsági filmet keresek, valamikor a 90-es évek közepe táján láthattam... aki elég idős látnia kellett mert többször is játszotta az M1... az is lehet hogy rövidfilm volt, már nem tudom, a lényeg hogy egy osztálykirándulásról szólt, és a főszereplő kissrácnak megjelent egy kalóz-szellem, aki mindenféle rossz dologra akarta manipulálni... rávette hogy mindenfélét hazudozzon az osztálytársainak, sőt még arra is hogy a kirándulást vezető tanár pénzét ellopja, amiből aztán dzsekit vett magának és azt hazudta hogy az erdőben találta.
Végül mikor nagyon szorult a hurok bevallotta az igazat, és akkor a szellem eltűnt... ennek a filmnek a címe kellene.
Megnéztük most haverommal a zseniális A Mángorló (Stephen King) című filmet és meg akarjuk nézni a folytatását magyarul, de sehol nem találjuk. Még a google se tudott semmit dobni rá. Tudnátok segíteni,hogy merre lehet fellelni a 2. és 3. részt.
Hali
Egy csillagász nézi a holdat éjjel, és észre veszi hogy túl erős a nap fénye a holdon, ez a film egy apokalipszis, a lényege hogy a nappal valami történt és már a föld napos oldalán mindenki halott. És nincs sok idő hogy napkelte legyen :D
keresek egy filmet. Története röviden egy néger és a fia gyilkolásznak egy autóból. A csomagtartóból lőnek a vétlen emberekre.
Köszönöm a segítséget.
A filme(ke)t nem láttam, de az esetre emlékszem, valószínűleg ez az, és ott az alján fel van sorolva pár adaptáció. Utoljára szerkesztette: PetruZ, 2017.07.27. 21:16:31
Egy 1xü embernek megjelent az isten, nem rémlik más csak a vége, a bíróságon van és isten megjelent hogy bebizonyítsa hogy tényleg megjelent neki, a vége az hogy láthatatlanná válik, mert senki nem hiszi el hogy ö isten.
Egy olyan film címe kellene ami elméletileg műfaj szerint horror/sci-fi, gyakorlatilag ilyen szörnyes kalandfilm és igen unalmas (de újra meg akarom nézni). A sztori az, hogy valahogy idegen lények jönnek a földre, kb 15 méter magasak, csáposak, medúzaszerűek. Na most ezekre vadászik egy kisebb csoport katona akikkel tart egy nő és egy férfi elvileg ők a főszereplők. Egyikük fotós vagy riporter aki meg akarja örökíteni a lényeket. Sokáig alig mutatják ezeket. Mennek katonai teherautóval meg hajóval a dzsungelben, meg gyalog is, a lényeg az hogy a film végén lefilmezik két ilyen lény találkozását (egyik nőstény lehet a másik hím) amik összeölelkeznek a csápjaikkal és szerelmesen búgnak, nem bántják az embereket. Na erre a főszereplők azt mondják menjünk haza. És haza mennek. Ennyi bazmeg. Igen nagy faszság de nem találom, régebben szedtem core-ról. Valaki látta?
Szerintem te a 2010-es "Monsters" c. filmet keresed.
Eltünt egy film az univerzumból. Vagy kitörölték a valóságból vagy nem tudom. Pár éve nCore-on még fent volt. Ez egy spanyol sci-fi/horror, valami föld alatti beton bunkerekben élnek az emberek és menekülnek a zombiktól és a zombulástól. Némely idöpontokban pedig nagyon hideg lesz (látszik a leheletük) és a folyosókon idegen életforma császkál. Ilyenkor be kell zárkózniuk és csöndben maradni. A film végén meg távolból láthatjuk, hogy több ilyen kupolaváros/bunker is létezik.
Anno a film címe Coldest Hour volt csak spanyolul. Na most sem IMDB-n sem nCore-on nem találom. Ugye valaki látta még rajtam kívül???
durva, nekem google valamiért atomic blonde-ot ajánlgatja erre a címre :o ncore előzményeidben sincs (ha van olyan)?
Az előző torrentek közt nincs de ott nincsenek is 1-2 hónapnál régebbiek. A 2-4 évvel ezelőttieket meg nem tudom hogyan kellene lekérdezni (vagy lehet-e egyáltalán)....
Sziasztok, valamikor a 90 évek legelején láttam még VHS kazettán egy Monte Cristo grófja sorozatot. Nem a Gerard Depardieu féle minisorozatra gondolok,és nem egész estés kalandfilm volt a régi időkből. Sok része volt és nagyon részletesen követte a könyv eseményeit. Tudnátok ehhez - nyilván nem címet - de valamilyen más elérhetőséget? Kiadás évét? Bármit ami segítene megszereznem. Előre is köszönöm.
A '98-as (4 részes) Depardieu-féle előtt volt egy '56-os (39 részes) és egy '64-es (12 részes) sorozat, illetve alternatívaként a Sándor Mátyás '79-ből (6 részes). A wiki tud még néhányról, de kétlem, hogy pl. a norvég változatot keresnéd...
Sziasztok! Van egy viszonylag új (2-3 éves) film ami kb. annyiról szól, hogy egy nő bentragad a mocsárban egy (?)csónakban(?) és egy nagy krokodil van a vízben ami miatt kurvára nem tud kijönni. Nem kifejezetten horror inkább monodráma / kaland. Na ennyi. Ennek mi lehet a címe?
A fenevad vagy a Black Water amit kidobott nekem a kulcsszavakra
Keresek egy filmet. Nem lehet túl régi. Egy dzsungelben ébrednek fel emberek, nem tudják hogy hogy kerültek oda, lőnek ,meg támadnak egymnásra. aztán végül okosak lesznek és összeállnak. de aztán valami állatok támadják meg őket :) lehet hogy nem is a földön vannak, mer...nemtom aztán bealudtam. most eszembejutott hogy mi lehet ez a film, és jó lenne megnézni :) köszönöm !
Van egy 2000 utáni film (horror/misztikus) amiben egy lány és/vagy az apja valamilyen családi átkot kap, amit aztán a film kb 60%-ánál ilyen zsidó pap próbál megszüntetni. Valami Átok-szerű film, démonos, újkori, A-kategória, vannak benne legyek vagy darazsak, kislány meg valami ékszeresdoboz vagy fadoboz. Illetve egy vagy kettő zsidó pap aki nem jár jól. Ez melyik lehet?
Testről és Lélelkről létezik valami digitálisan megvásárolható formában ? bluray-e, nincs, dvd se ... Se hbo ..:)) Utoljára szerkesztette: lac coo, 2018.01.29. 21:29:53
szerintem még nincs. azt hiszem márciusban jön hbo go ra, talán akörül.
Valami olyasmiről szólt, hogy volt egy lány akit elvittek iskolába, de nem volt senkije. Összebarátkozott egy srácccal, az elvitte a tanyájukra. A szülei nem szerették a lányt és minden mocskos munkát rábíztak a ház körül
sajnos csak ennyi rémlik neki, tudom nem sok, valamikor 80-90es évekből lehet.... még VHS korszakból :D
Egy nagyon régi gyerekkori film emlékem szeretném megtudni:kb 88körül láthatam szerintem valami csehszlovák készitésű lehet.amire emlékszem:gyerekkeket tartanak üveg szobákban.ahol a légkör olyan mint a Marson mert Mars utazáshoz edzik öket.viszont ennek az a mellékhatása hogy teljesen érzelem mentesek lesznek.még amire emlékszem,hogy egyiknek bemegy az anyukája de a gyerek beveri a szkafanderrét az anyjának,és ott fekszik bevert szkafanderrel véresen.mai napig félellemel gondolok ezekre pedig 30éve volt.pls help ujra akkarom élni gyerekkori félelmeim.
"De a legfontosabb dolog nem a bőr színe, hanem a mozgás módja, hogyan néztek ki és viselkedtek egymáshoz" (Az eredeti - Pavel Bagrjak könyvei "A kék emberek")
Fő karakterek: David Hard - rendőrbiztos Fred Chester - újságíró Taratura - Nyomozó, Hard alárendeltje Dorn - tábornok, a Titkos Tanács tagja és a "Kosmos" titkos művelet vezetője William Dobbs - szenátor Schüss - villanyszerelő a "Zona" Dina Dinstova - Dorna tábornok a "Kosmos" műveletért
tartalma: Egy napon Dobbs szenátor lányát elrabolták a Newcomb-ban. Egy alapos vizsgálatot azonnal elindítanak, és minden biztonsági erőt bevonnak. A keresést szintén Hard biztos készítette, aki olyan furcsa dolgokat talál, amelyek nem bánnak vele. Minden elrabolt gyermekeket hagyott vágott a fodrász Krawiaka és megígérte nekik ott is csinál egy kis babát a saját haját. Ezért azok fényképezett, és felírta a nevét és címét ... De Krawiak ben csatlakozik a hálózathoz gépeltérítő, a dolgozók egy titkos szervezet, előkészítése kolonizáció a Mars. Annak biztosítása érdekében, hogy az emberek nélkül élni ruha körülmények között -93 ° C, a nyomás 6 hPa és 90% szén-dioxid-tartalom az atmoszférában szinte oxigén nélkül, stb, kell megfelelően előkészített. Nem minden ember képes megtenni. Kizárólag fiatal génállományú gyermekek és serdülők lehetnek alkalmasak. És így született egy ördögi tervet: Fodrász gyűjt haj, ahonnan a genetikai vizsgálat elvégezhető, és a nevét és címét bármely kiválasztott jelentkezők. Kis Ut Dobbs nem helyénvaló, elrabolta hiba, mert azt találtuk, de a hatása biztos Harda túl mozog. Hardy barátja, Fred Chester keményen kölcsönt keményen kipróbálni Mike fiával, mint a Krawiakon. De kiderül, hogy Mike alkalmas jelölt a Mars hódítója számára. És azonnal, minden biztonsági intézkedés ellenére elrabolták. Értékes idő telik el. Harda biztos asszony csapata keményen halad, Krawiak és segítői után. A pálya be egy lakatlan területet, amely szerint a helyi emberek (akik persze mindent tud) „growroom gombák” - egy titkos komplex, az egész terület, és ez egy tudományos kísérlet eltérített gyerekek. Biztos kemény simán az egész komplex esett és domáknul az igazság, de csodálkozva állapítja meg, hogy van egy főnök főnöke - a rendőrség általános Dorn és van egy csapat tudós és szakmai gyilkosok, akik hallgattatni, aki tudta tanúskodik erről a barbár atrocitás az ártatlan gyermekekre. És megtudja a "kosmos" eseményt. Sajnos Mike már átment a folyosón egy úgynevezett C szakaszra, ahonnan már nem áll vissza. Chester Fred felhívja a felesége Linda, úgy találta, hogy a fiú megérkezik az öltönyét, és megy a sírás, hogy a teremben az ő opuchlému, fásult és kék baba, öltözött egyfajta csillogó ruha. Mike azonban feláll, néhány lépést sétál az anyjához, és öklével öltözködik. Az üveg megtörik, Linda az arcába süllyedt, és néhány másodperc múlva lecsúszott a csarnokba. Kék szellemek néznek rá, úgy néznek ki, mintha lassan táncolnának vagy gyakorolnának. Fred kétségbeesett, és Dorn egyáltalán nevet, mert aki elpusztítja a csarnokot, meg fogja ölni minden kék lakóját. És Hard tudja, hogy nem teheti meg. Ezért teljesen alávetette Dorna-t. A film véget ér egy elhagyatott parkban, ahol Fred, Linda és Mike Chester jártak.
Horror, 2000-es évek. Max 2012. elég jól kivitelezett.
Az a cím rémlett, hogy "Michael <vezetéknévamirenememlékszem> utolsó megkísértése". Plot: Ez a Michael egész életében nem hitt a túlvilági dolgokban, a paranormálban, de miután a ?felesége? meghal úgy dönt bizonyítja, hogy szellemek és túlvilág nem létezik. Fog egy kamerát és dokumentálni kezd. Kivesz könyveket, idéző mágiát alkalmaz, Quija táblát ragad, boszorkányokhoz jár, mindent kipróbál amit lehet. Aztán elvileg egy rosszul elsült szexuális felhangú szeánsz után megszállja valami hangya-démon. Ekkor kezdődnek el a furcsa események. Azt hiszem ennek a Michaelnek van 2 lánya is és egy nagy fehér labrador vagy goldie kutyája is, egyik nap az egyik szobában a kutyát kibelezve találja a család. Michael egyre jobban megőrül és hangokat hall a fejében, zúgást, zümmögést. Orvoshoz megy meg hasonlók de aztán a végére kiderül, hogy ez a zümmögés valami angyali beavatkozás az elméjébe azzal a céllal, hogy ne a démont hallja és ne engedelmeskedjen a parancsainak. Mint kiderül a felesége segíti a túlvilágról. A film csattanójaként lesz egy tiszta pillanata amikor kiveti magát az ablakon és ezzel véget vet az egész szenvedésnek.
Bah.. a plotot elkezdtem beírni angolul és meglett, ez az:
Szintén egy gyerekkori filmemléket szeretnék megfejteni :). Egy darab jelent van meg, hogy a főbb karakterek, akik emlékeim szerint gonoszok, egy asztal körül ülnek, és az egész szobában olyan hideg van, hogy az embernek nem elviselhető, de ők jól elvannak, és amikor bejön az inas/pincér, akkor neki egy hőfolyosót kapcsolnak be/ki, hogy tudjon közlekedni.
Nehéz rágooglizni erre a képsorra :D
Sziasztok egy thrillert vagy egy krimit keresek emlékeim már kopottak de hátha ismeri valaki volt egy dagadt impotens pali, aki talán elrabolta az apját meg a fiát (talán egy lukon át nézte őket de nem biztos) és kényszerítette őket ilyen olyan dolgokra, ráhugyozott a nőknek az ágyára, talán tejet ivott, és egy nyomozót volt azt hiszem a főszereplő de az se biztos 2016 előtti lehet kb Utoljára szerkesztette: Micsu, 2018.10.17. 16:12:03
Sziasztok! Én egy film címére lennék kiváncsi. Sajnos csak kevés részlet van meg a filmből. Egy nő megy egy autóval és defektet kap,mert ráhajt egy szöggel telivert deszkára,amit szándékosan raktak ki. Majd az elkövető felajánlja,hogy segít neki. Eközben elkábítja ,majd elrabolja. Egy elhagyatott helyre viszi,majd megerőszakolja. A nő feljelentést tesz a rendőrségen,de hiába és úgy dönt ő szolgáltat igazságot. Válaszokat előre is köszi.
kb évszámot nem írtál, de ez esetleg ? gugli fordítós link Utoljára szerkesztette: ximix, 2019.08.22. 00:18:11
Valami nem stimmel a memóriámmal, úgy mint luke én vagyok az apád memória :) de ennél a filmnél nem találom azt a jelenezett amit megakarok találni :D A Film Címe A Bosszúvágy igen amiben Charles Bronson van. A jelenet amit keresek egy tolvaj nagyon gyorsan tud futni, első alkalommal nem sikerült elcsípnie :D, a második alkalommal, lakásban van és látja a tolvajt munka közben és mesterlövész fegyverrel leszedi. de nem találom, van egy teljes kill count video az összes filmről egyben. de nincs ez a jelenet egyikben sem. Utoljára szerkesztette: biomage, 2019.10.07. 03:58:57
Biztos Bronson film volt? Készült a témában több film is , a Bruce Willis filmet nem láttam, de gondolom abban is mint a legtöbben pisztollyal vadászik a főhős . A Másik Én-ben szereplő Jodie Fostert nehéz Bronsonnal keverni, a Harry Brown-ban Macheil Caine rak rendet szintén pisztollyal. Viszont a Vorosilov mesterlövésze című orosz filmben az öreg mesterlövész veterán már puskával dolgozik.
megnéztem az összes bosszúvágy filmet és gyanus a 3, van egy vihogó nevű tolvaj, de másképp emlékszem a jelenetre hm nem tudom, ara emlékszem, hogy a tolvaj fút bal oldalt egy kis kerítés van, és a főhős távcsöves fegyverrel leszedi. És tuti 90 es években láttam.szal a bruce willises film kilöve. Amúgy pont ilyen kisugárzású volt a film mint a bosszúvágy 3. Utoljára szerkesztette: biomage, 2019.10.08. 23:45:27
Akkoriban, '90-es évek, új film volt ? Amúgy a Bronson bácsinak két "Bosszúvágy" között volt nem egy filmje ami szintén "ki ha én nem". De ez hátha segít link
Clint Eastwood, Chuck Norris, Paul Hogan, Steven Seagal
te jó ég ennyi ideje keresem ezt a nem szex filmet :D annak tűnik de nem szex film :D +17 film
Pár napja írtam az IMDB fórumára és nemrég valaki felismerte :D " Flesh Gordon Meets the Cosmic Cheerleaders" Utoljára szerkesztette: biomage, 2019.10.11. 09:00:45
Idén (vagy tavaly?) jött ki egy sci-fi/horror ami a víz alatt játszódik és elvileg keveredik benne az Alien filmek és a Mélység titka hangulata. Valaki tudja mi ez? Neve nem ugrik be. NCore-on sem találom.
Udv. Keresek egy horror filmet. Rég lattam es tetszett de fogalmam sincs mi a címe. Egy öreg köpcös fószer gyilkolja a népet benne. Ami talán kis help. Egy jelenet mikor az öreg a vízcsap végére tette az ujját, h megnézze használták e, jártak e itt. Sok emlékem nincs a filmről sajnos. Hátha ennyi is segít.
Nem sztem nem az. Fiatalokat gyilkolászik végig a filmben. Úgy emlékszem. Egy kinti vizes blokkban menekültek mikor az előbb említett jelenet volt mikor az ujjával nézi, h nedves e a csap. Végig kalapban és valami eső kabátban van az öreg. Kb. ennyi rémlik.
Egy filmet keresek. sci-fi film. Csak arra emlékszek hogy a családoknak azt mondták hogy a gyerekeket hibernálják, és majd egyszer felébresztik. De közben elégették őket.
Azt hiszem ez a: Hét nővér (Seven Sisters / What Happened to Monday)
Én nem filmet keresek, inkább technikai jellegű segitségre lenne szükségem de 3 oldalt visszalapozva se találtam rá alkalmas topicot, igy itt próbálkoznék. Ismerem a watch2gether-t, de ha animét akarok nézni, akkor az általa támogatott oldalakon nem igazán találok olyasmit, amit nézni szeretnék. Esetleg valami hasonló oldal van, ami támogat windows-os filmlejátszót is és nem csak online videó megosztókat? Igazából van egy eredeti DVD-m és azt szeretném valakivel megnézni. Végső esetben megpróbálnám a Teamviewert, de első körben valami olyan megoldás kellene, amihez nem kell letölteni semmit. Vagy ha még is, akkor csak nekem és azt valahogy meg tudjam osztani másokkal is.
Nem értek az ilyenekhez, de első találatra ezt dobta a "watch2gether vlc" -re
Nem tudom kijött-e már a film, talán egy éve (?) láttam bemutatóját. Ami rémlik: fantasy, egy szakállas csávó szörnyek ellen védekezik. Talán nem hagyja el a házát sem, vagy védi azt helyet, vagy ilyesmi. A trailer brutalitásról árulkodik. Ha jól emlékszem nem egy kifejezetten nagy stúdió filmje, de nagyon hangulatos volt.
Mi lehet ez? Megjelent már? Utoljára szerkesztette: dregnarr1, 2020.04.23. 22:29:58
Leszedtem a TogethetTV alkalmazását, illetve megnéztem a Kosmi-t. Ez utóbbi jónak tűnik, a probléma az, hogy egyik sem képes futtatni a VOB és BUP fájlokat, amiben a megnézendő film van. A TTV alkalmazása fel se ismerte, a Kosmi legalább látja, de lejátszani az sem képes. Kipróbáltam a SyncPlay-t is, de nem igazán tűnik felhasználóbarátnak, ráadásul ha jól látom, az alkalmazást mind a két gépre le kell tölteni. Mielőtt elindulna, be kell állitani pár dolgot, de megadom a szükséges adatokat és folyton azzal dobál vissza, hogy válasszak file-t. Mivel a DVD-n a filmhez kb 3 tucat fájl van + a hangok, igy még azt se nagyon tudom megoldani, hogy átkonvertálom.
streameld..nézz körül nem-e lehet twitchen vagy hasonló platformon mondjuk jelszavas szobát csinálni,hogy ne lássanak bele,hogy illegális..aztán add meg a jelszót a másik személynek és nyomasd a filmet :)
Bár nincs valami nagy forgalom itt, a mostani helyzetben talán vannak mások is, akiket érdekel ez a lehetőség. Végül sikerült megoldani a problémát. A Kosmi egy W2G szerű platform amin viszonylag egyszerűen lehet "képernyőt" is megosztani. A hétvégén Csillagporoztunk, a DVD neki volt meg, igazából szoba létrehozás után a képernyőmegosztást kell kiválasztani, meg figyelni arra, hogy a hang megosztás külön be kell pipálni. Annyi probléma volt csak a dologban, hogy teljes képernyőre kitéve is keretben futott a film, de még igy is jobb minőségű volt, mint amiket neten lehet nézni.
Ha csak a cím hiányzik: így találd meg a filmet, amit keresel!
Egy oldal megalkotta azt, amire szinte mindenki vágyott, a filmcím nélküli keresést.
melyik az a horror (szerű) film, amikor fiatalok iylen viddéken (erdős rész) vannak először tipikus horrornak indul, de aztán kiderül hogy az egész egy ilyen útvesztő szerű helyen játszódik, láthatatlan falak stb, és talán úgy is van vége hogy senki se menekül meg. nem mostani, kb 2000-2010-es film lehet. Utoljára szerkesztette: akyyy, 2020.10.10. 16:17:22
Szóval, a taxihoz megy egy férfi, és kinyitja az ajtót, erös és hatalmas cigi füst jön ki, be szál, és megkérdi rágyújthatók? ere a taxi sofőr azt mondja nem mert nem bírom más füstjét :D, vagy valami ilyesmi volt a videóban :)
Remélem valaki belinkeli a videót :D Utoljára szerkesztette: biomage, 2021.02.15. 18:27:32
Úgy látom több adat kell. A videó egy taxy humor sorozat volt, talán a Comedy Central on, de lehet hogy Irigy Honajmirigy video volt.