"A gregorián ének (cantus gregorianus, cantus planus, cantus choralis) a római katolikus egyház egyszólamú..."
Bocs, de nem hagyhattam annyiban :) kell hozzá a cantus-us m is ami éneket jelent, szóval pont ugyanazt mondatad, mint én, csak latinul, de magyarosítva, de nem baj...majd egyszer csak megbocsátok :) kb 5évig tanultam latint és itt haszon :D
nemrég próbáltam felvételizõs etüdjeimet feljátszani a csellóval...
hihetetlenül,eszméletlenül igazánnagyon borzalmasra sikerült
de még próbálkozom:)
ahhoz képest, õ sokkal nehezebb dolgokat csinál...lenyûgözõ...ráadásul a hegedû egy amúgy is nehezebb hangszer. Az eredményeimet idõvel feltöltöm valahova és belinkelem:)
egyébként, nemtudom, elküldtem-e neked Mendelsohn hegedûversenyt végülis, de ha nem tettem, akkor, megfogom, mivel az MÁS mint Ez. Ez is nagyon szép, de más, mint amit én hallgattam. Mindenesetre, inkáb megosztom a többi sg-s komolyzene kedvelõvel, hátha még nem ismerte...
1:07-nél van a zenekar része...nagyon tetszik, és ha belegondolok hogy ebben a mély szólamban fogok részt venni.... ez egy, a kifejezetten kevés pozitív gondolataimról a hangszert illetõen. Persze Szólistának lenni még mindig 20x jobb lehet
kórusban valami ilyesmi...talán fel kéne töltenem nekem jobb minõségben van meg^^
semmmi, csak, gregoriánus:D
mindegy, ami nekem tetszett, komolyzene, amibaen énekeltek, az...
Kicsit laikus vagyok, de hallottam egy gyönyörû és nyugodt zenét. Nem tudjátok mi annak a mûfajnak a neve, amiben kórus van, alacsony hangokat énekelnek, elnyújtva a szavakat, ha egyáltalán szavakat "énekelnek". Elõre is köszönöm.
Igen, tényleg jó. Egyébként elképesztõ, hogy mennyire másképp tudja játszani két zongorista ugyanazt:
ugyanaz csak Horowitz elõadásában, szóval mégsem ugyanaz :)
Nagyon jó volt a Hõsök-terén a koncert. Elõttem a Szépmûvészeti, mögöttem a Mûcsarnok és több ezer ember körülöttem, és Fischer Iván és egy zenekarnyi zenész.
Ez is volt például. Megtaláljátok a második részét is. Egyszerûen... 1 percnél meghallom azt a taktust és mindig visszatekerem :)
én ezt szoktam hallgatni mostanában, elképesztõ, hogy még ennyi idõsen is hogy játszott Kempff
És még valami.
Budapesti Fesztiválzenekar 2009. június 28. vasárnap Hõsök-tere 18:30 Zenekari hangverseny Smetana · Dvorák · Dvorák · Smetana karmester: Fischer Iván Budapesti Énekes Iskola
Nagyon jó mû. Kicsit félelmetes, vagy nem is tudom... szóval groteszk keringõ+Khachaturian merev cinikus arcvonásai
osztláytársamék játszották egy elõadáson.. voltam próbán náluk meg minden:D:D:D:D van egy kis korda gyuris beütése nem? (ölelj át és ringaaass, szerelem..DX)
Szeretem ezt a zenét. Megvan a kottája is, ha kell szóljatok.
A Borbély Miklós Trió jazz hangversenye a Bach Orgonateremben Mûsor: Story about a French Snail (Farkas Norbert) / Along Came Betty (Benny Golson) / U.M.M.G. (Georg Gershwin) / Peace (Horace Silver) / Smile (Charlie Chaplin) / Még sohase fájt a szívem (Budai Dénes)
Voltam ma koncerten. (Beethoven, Chopin, Debussy) A lényeg viszont: Gershwin Kék rapszódiája volt. Sosem hallottam még élõben, szóval hihetetlen élmény volt.
Jövõ héten pedig megyek egy olyan koncertre, amin komoly zenei mûvek hangoznak majd el a jazz feldolgozásában.
Nézegettem az Opera júniusi mûsorát és több minden érdekes dolog is elõkerül majd: Rómeó és Júlia (Prokofjev), Aida (Verdi), Carmen (Bizet).
Volt/lesz valaki valami jó hangversenyen?
Találtam néhány új oldalt:
http://www.classiccat.net/verdi_g/_requi.htm Ezt már kipróbáltam és nekem bevált.
http://www.kunstderfuge.com/rachmaninov.htm Hát... errõl töltöttem le pár dolgot. Nagyon sok mû van fent, de az az érzésem, hogy "gépzene". Amiket letöltöttem, nem túl átélt elõadások, lehet, hogy a kottát betöltötték egy programba. Azért egy próbát megér.
http://fileshunt.com/rapidshare.php?file=verdi%20aida Ezt lehet, hogy ismeritek, de én idáig nem tudtam, hogy itt hogy lehet rákeresni. Ezen is nagyon sok minden van.
Klasszikus-, és komolyzene 2009.03.09. 17:21 - debussy (#266) www.pianosociety.com (Fõleg zongora) Én napokig ugráltam örömömben, amikor rátaláltam :) http://hangtarnok.klog.hu/category/kotta/
Zene költeményeitek 2008.11.01. 14:31 - debussy (#26) www.pianosociety.com/ vagy mp3portal.hu
Mi az élet értelme 2008.09.12. 19:44 - debussy (#3643) Bocs, de nincs fennt a gépen a kotta, de tudok egy jó oldalt, ahonnan tudsz kottát letöltene. (Komoly zeneit) www.pianosociety.com
Komolyzene 2008.07.13. 09:29 - debussy (#49) Neked is csak ugyanazt tudom mondani, kicsit bõvebben: R-K: Dongó
kottát keresek 2008.07.13. 09:17 - debussy (#7) www.pianosociety.com Nagyon jó oldal, de csak komolyzenés zongoristáknak
Klasszikus-, és komolyzene 2008.05.09. 19:12 - debussy (#115) A Szerelmi álmokat én is tanultam. :) Szép darab. És íme a világ legjobb oldala: www.pianosociety.com
Ehhez hasonló oldalt én a pianosociety.com-ot ismerem, nem emlékszem hogy itt volt-e már említve korábban, ott elég sok letölthetõ mp3 van sokszor kottákkal is: ezek például Chopin noktürnjei, a bal oldali oszlopban lehet váltani zeneszerzõt és kategóriát.
Na és hogy sikerült a verseny, amit írtál? :)
Ha valaki tud még ilyen oldalt, szóljon légyszi, mert néhány dolog után hiába kutattam idáig
Sajnálom, hogy téged nem érintett meg. Rám nagyon hatott. Azt szeretjük, amit értünk. Majd egyszer, ha lesz kedved egy nyár erejéig merülj el ebbe a világba, majd ajánlhatok ezt-azt. Biztos nem hagy érzéketlenül. És onnan már csak egy ugrás és beleszeretsz a szimfónikusokba, és minden egyébbe és te is úgy jársz, mint én, majd keresheted az embereket, akik el járnak veled koncertre, úgy, hogy nem halnak bele.
ne haragudj de engem nem érintett meg különösebben:S talán azért, met nem vagyok zongorista. a zongoristák és a csellisták , eggyértelmûen igazad volt, 2 teljesen különbözõ mûfaj. Mégis, miket tudnak alkotni ha összeállnak:D:D bár a zongorás darabok közül csak ritkán, eddig talán 2-3 darabot tudtam ugy elõadni hogy nem csak eljátszottuk egymás mellett a szólamainkat, hanem, eggyütt zenéltünk.. de hát ez 4 év alatt kevés:')
megyek szolfézs versenyre..kaptam hanganyagot, tehát várható a közelben hogy linkeket szúrok be darabokról..egyelõre még csak egy vonós négyes ésNiccolo Paganini : caprice keltette fel az érdeklõdésemet....
10es vok. 7.ben mentem normálisan zenesuiba, ja meg 6.ban de 6.ban még semmit nem tanultam^^ akkor még em tudtam hogy zenész leszek.
bezony jövõre megint 9.leszek.
ezzel mi nem nagyon szórakoztunk, mután elkezdtem, mondta a tanár hogy tehetséges vagyok, gyorsan haladunk majd, késõbb megkérdezte nem akarok e zenész lenni, én meg mondtam hogy de. elvileg kb 6 év a felkészülés, normális esetben&tempóban.mi a az elejét õl fogva erre gyúrunk. én 3. évben próbálkoztam egy felvételivel de nem jött be. és most még egyszer, a 4. évemben, ez se jött be. ja és a zenesuli egy városi zenesuli, tehát teljesen független iskolától és kortól.
Tíz éve. (1 év elõk. +9 rendes év) Én mindig is zongoráztam. A gimnáziumban, ahova járok kötelezõ volt 2-3 évig furulyázni, de más nem volt.
Nem teljesen értelek... A mi zenesulinkban úgy van, hogy járunk 6 évet és utána aki akar, mehet még plusz 4re, tehát pont érettségire fejezi be az egészet. Te 4.es vagy, viszont jövõre mész át a másik suliba. Az akkor egy gimnázium?
olyan 6 éve, de az elsõ 1-2 év nem volt túl intenzív, csak akkor ezt még nem tudtam, de igazából nagyon lassan haladtam...meg volt hogy egész héten nem gitároztam. rendesen zenélgetni 4 éve kezdtem. inkább 3 és fél. és te? mióta zongorázol? más hangszeren is játszol?
hú..érdekes sztori.. a kis falusi zeneiskola feletti irányítást átvette egy városi zenesuli, tartott egy nagyon vegyes hangszerekkel koncertet, és ott annyi hangszer volt, legszíesebben 20at próbátam volna ki.XD
végülis nem jöttek ki a kis falusi iskolába tanítani, ezért elmentem marcaliba érte, gitározni akartam, de aztmondták "megvan a max létszám, megtelt a szak" úgyhogy mehetek basszusgitározni ha gondolom(hát persze hogy gondoltam)...de ahhoz meg csellózni kell fél évet mielõtt b.gitároznék..ebbe is beleegyeztem, mivel ha nem gitároztam volna akkor ezt szerettem volna kipróbálni..
Még nem mondtad, hogy gitároztál is. Miért váltottál?
Én néha találok egy-egy embert, aki benne van a témában, de tényleg nehéz dolog. Egy "zongorista" meg fõleg magányosságra ítéltetett. A koncertre járással is az a gond, hogy mégis kivel menjen az ember?! Van pár ismerõsöm, aki általában szívesen elkísér, de az nem az igazi. Aki nem ebben él, amellett egy koncerten én úgy érzem magam, mintha elárulnék magamról egy titkot, ami nem szeretnék.
a meglepetések. cikáznak. hm. asszem értem mire gondolsz. ok, nekem a környezetemben nincsenek, azaz, persze, zenetanárok, d akikkel beszélek is komolyzenérõl,meg zenérõl egyáltalán, az tulajdonképpen egyedül te vagy. Mindegy, talán kiszedtem a lényeget a számból, mármint abból a luror-room in the hell címübõl, habár furcsa módpn a sikoltások alá sztem jól hangzanak, sajnos minden próbálkozásaom ellenére nemtudom reprodukálni a z emberi hang eme érdekes formáját. mindegy, szóval a lényeg itt van. Említettem hogy elõbb gitároztam mint csellóztam?
Nagyon eredményesen telt a tavaszi szünetem, mert -bár egy percet sem gyakoroltam, mivel elutaztam Messzeföldre- szereztem három CD-t.
Ravel: válogatás: ezen megvan a Daphnis és Chloé, amit régóta kerestem és a Pavane is, így ez már a 4. varáció ebbõl a remekmûbõl.
egy zongoraválogatás: ennek fõleg egy Rachmaninov miatt örülök
egy csellóválogatás: ezen meg a Fauré, Rachmaninov, Saint-Saens, R-Korsakov, Ravel darabok is vannak, amik -mint már kiderült- nagyon közel állnak hozzám
Szóval már csak egy kis szabadidõ kéne, hogy át is tanulmányozhassam. :)
Csalódok benned? :) A meglepetések csak úgy cikáznak felénk :) Egyébként meg nincs semmi baj azzal, ha valaki nem csak a klasszikusoktól hallgat. A nyitottság jó. A te korodban meg fõleg elmegy egy-két ilyesmi is :P Én is hallgatok bõven olyat, ami nagyon nem Ravel.
Ezt mindenképp nézzétek meg! Magam csináltam... /watch?v=Ccfk-XTMS5Y]A kertem
Nekem nagyon tetszett. Megrázó film, de érdemes megnézni. Szerintem nem lehet elkülöníteni, hogy a zsidók helyzetérõl szól, vagy a címszereplõrõl, sokkal inkább a kettõ kapcsolatáról és arról a szituációról, amibe került. Tényleg nagyon megrázó, fõleg amiatt, hogy mindezt egy zenész szemszögébõl látjuk. A mondandója az, hogy "az ember" kiszolgáltatott, sõt a mûvész és a mûvészet is.
Ezt a Zongorista címû filmet is meg akartam már nézni olyan sokszor, de valahogy mindig visszatartott az attól való "félelmem", hogy sokkal inkább a zsidók helyzetérõl és a háborúról szól, mint a zenérõl, és a címszereplõ zongoristáról...