Na ideje lerántani a leplet a "titkos" fogadásomról. Gondoltam megteszek egy merészet és 200 forintot raktam 9 mérkõzésre. Eddig 7 bejött és jelenleg úgy áll hogy mind. A Werder vezet, a Manchester ikszre áll. Ha bejön bankot robbantok, ha nem így is ez már igencsak szép!:)javascript:DoP('img')
Kösz!:) Nem szép a kedvenc csapatom ellen szurkolni, de végülis csak annak szurkolok hogy a hosszabbításban verjük meg az Evertont. Elsõ gyõzelmem már megvan és 1300Ft profitom van eddig a héten.
Hát azért azt nem, mert még nagyobb kárt okozna akkor a Werder. A Mu döntetlen is bejött pedig. Nem az elsõ fogadásom ment el a Werderen, nagy kár érte. Fõleg hogy az ha nyerünk akkor én is nyertem volna 8 ezret. Így még két szék közé a padlóra. Mindegy még így is van 2 fogadásom és jövõhéten újra megpróbálom.:)
következõleg majd besegítek góllövõkkel a szelvénybe, mert ma is 4 góllövõt tettem (Robinho, Totti, Berbatov, Miccoli) ebbõl 2 kezdett és gólt is lõtt, a másik kettõ nem lépett pályára a rendes játékidõben ergo törölték (de nem ment el!) õket szóval 2/2 ma is a góllövõk terén :D
no hát nekem itt a felsõ két szelvényem jött be azokból amit belinkeltem ide (és ezzel már egy kicsi pluszba is jöttem ki), az alsó meg elõzõ heti, gondoltam berakom vagizni :)
Jó sok gólt tippelsz meg. Egyszerûbb dolgod lenne, ha simán meccsekre raknál. Bár a nyeremények téged igazolnak.
Volt vki kinn ma a Kincsem parkban? Nagyon jó volt, csak ne lett volna az a botrány a Overdose-ra fogadottak kifizetésével.... Csak a befizetett összeget kaptam volna vissza... De nem váltottam be, mert akkor nem kapom vissza az aláírt szelvényemet... Ugyanis sikerült aláírást szereznem Overdose mostani zsokéjától, a belga sztárzsoké Christophe Soumillon-tól.
Szal most vacillálok, hogy eladjam e az aláírt szelvényem. Megvenné vki itt a fórumon?
Látom a Werder nem csak nekem vitt el pénzt.:) Itt van a hétvégi nyereményem és a hétközi fogadásom. Nem nagyon látok olyan meccseket amire nagyobb összeget lehetne rakni, ezért inkább kis téttel megjátszottam két merészebbet. (igen tudom hogy a Liverpool - Arsenal meccs ütközik)
Arsenal Injuries: Johan Djourou Injured Gael Clichy Injured Manuel Almunia Injured William Gallas Injured Tomas Rosicky Injured Robin van Persie Injured Emmanuel Adebayor Injured
magyarázzátok már el létszi fogadásoknál a dupla esély tét viszzajár pontosan mit jelent??? más bwin-nél van olyan hogy kombi fogadásoknál nem 1-re fogadok hanem 2.re pl kombi fogadás liverpool arsenal, chelsea-everton és arra fogadok h 1, x 1, x tehát arra fogadok h nemcsak az pool és chelsea nyer hanem arra is hogy nyernek vagy X lesz??lehetséges?
Merész az Arsenal iksz, de bízom a Pool botlásában és akkor nõhet az elõnyünk a bajnokságban.:)
Lac:Legyen példa a Liverpool - Arsenal mérkõzés. Dupla fogadás annyit jelent, hogy ha szerinted az Arsenal biztosan nem nyer akkor megteheted a Liverpool gyõzelmét ÉS döntetlenjét. Tehát ha döntetlent játszik a Pool vagy nyer akkor bejött a fogadásod. Dupla esélynél általában elég kicsik a szorzók. Van olyan fogadási mód is, hogy döntetlennél visszajár a tét. Tehát ha a Liverpool gyõzelmére raksz és döntetlent játszanak akkor nem veszted el a téted hanem visszakapod. A kombinált fogadás a legjobban fizetõ fogadási módszer. A megfogadott meccsek szorzója megszorozza egymást és úgy jön ki az eredõ odds. Tegyük fel megfogadsz 3 meccset kombinált fogadásban 1000 Forinttal. Mind a három meccsnek 2es a szorzója akkor az eredõ oddsod 8 lesz. (a téted nyolcszorosát nyerheted meg ami 8 ezer forint. 2x2x2)Remélem érthetõen fogalmaztam és tudtam segíteni.:)
kösz ha publikus ti melyik bukinál vagytok? én sp.nél de tök hiányolom onnan az nba-t csomo olyan mecs van amire nemtudok fogadni h ki nyer csak arra hogy 190 alatt v felett dobnak (összvisz3fogadás)meg olyan sincs h nba nhl ki jut tovább a rájátszásbol.. de amugy meg vagyok velük elégedve
Hát valóban nem akárhogy jöttek be!:D Ma már csak a Manchesternek és az Atleticonak kell nyernie a Mallorcának meg ikszelnie. Mostanában elég jól ráérzek az ikszre. Hétvégén is eltaláltam 4-5 ikszet de nem mertem megjátszani.:)
Nézegettem a hétvégi meccseket. Akire általában fogadok (Real, Barca, Bayern stb...) rangadót játszik úgyhogy rájuk inkább nem rakok. Itt van néhány meccs ha valakinek tipp kellene. Valami vélemény róluk? Nem jelentkeztem be ezért ír eurót.:)
helyedben hanyagolnám a német meccseket, borzasztóan kiszámíthatatlanok.. (szerintem)
Természetesen elsõ sorban a saját megérzéseimre hallgatok, de más véleményét is szívesen meghallgatom. A Wolfsburg és a Juventus szerintem nyeri a meccset. A Hertha jó formában van mostanában (lásd hétvége)a Hoffenheim meg kifejezetten rosszban. Persze ha majd még valaki beírja a fogadását akkor mérlegelek hogyan kellene fogadni.
a Hertha szeszélyes, kiszámíthatatlan. Van hogy kikap simán egy Karsruhétól, aztán következõ héten megveri a Leverkusent.. Éjjel beírom az én javallott meccseimet a hétvégére.
na hát én valami ilyesmikre gondoltam a hétvégére:
Na hétvégi fogadásaim. Elég sok meccset játszottam meg ráadásul nagyon hasonlókat de nagy téttel nem merek rakni ezen a hétvégén se a Manchesterre se a Chelseare se a Realra se a Barcára se a Bayernre.
no, bár a hoffenheim dominál a meccsen, mégis vezet a hertha félidõben :)
a Braga és a Wisla hozta magát a két 5000es szelvényen, így a tegnapi két meccs kipipálva (igaz a Braga 89. percig 0-0 volt, Wisla ellen meg vezettek)...
75. perc 1-0ás vesztésre áll a Leverkulsen. Rossz formában voltak nem értem miért raktam rájuk.:( Mindig az az átkozott német foci... 2500 forintom úszik el és a többit még meg se nyertem. A Leverkulsennel és a Werderrel mindig elmegy a fogadásom! Ezekre többet nem rakok. Bár még ha a másik kettõ bejönne úgy is nagyon elégedett lennék csak hol van az még...
Valóban nagyon egy kiszámíthatatlan bajnokság! Nem érdemes rá tenni fõleg a Werderre a Leverkulsenre. Talán a Bayern az akire lehet rakni ha nem rangadót játszik. Ahogy látom a Fener is könnyített rajtad 5 ezerrel. Tudván hogy elment két fogadásom megtettem a PSV, Juve, Wolfsburg, Manchester, Barca gyõzelmet egy ezressel. Az elvesztett tét és még egy kicsi bejöhet. Kár hogy nem gép elõl néztem a Manchester meccset mert 0-2nél biztos megtettem volna 2-3 ezerrel és akkor minimum megdupláztam volna a kasszámat.
tényleg vicc eddig ez a német forduló, szerencse hogy ezen a hétvégén nem fogadtam
Fener, meg a Shakhtar Doneck is könnyített már ebben az idényben rajtam párszor egy-egy bajnoki meccseikkel... A Beitar Jerusalem is 0-1 volt félidõben, ott a szünet után 2 perc alatt beraktak kettõt, aztán örülhettem. legalább ennek, mert eddig sok örömöm ebben a hétvégében sincs.
ez az Ajax meccs egy komédia.. megraktam õket, figyelembe véve, hogy nekik még oda kellene érni a második helyre az AZ számára pedig már nincs tétje.. Oké az AZ vezet, aztán nem adnak meg egy büntetõt az elsõ félidõben az Ajaxnak, labdabirtoklás a szünetben 63% nekik, végig uralják a meccset. Aztán a második félidõ ugyanott folytatódik, egy Pocognoli-t (AZ) már rég ki kellett volna állítani, sebaj, a bíró jószívû. Aztán mégis megvan az AZ kiállítás, majd a 65. percben büntetõ az Ajaxnak. Suarez persze nagyarcúan alálöbböl és kihagyja, de a kapus nem tudja azonnal megfogni, Suarez rástartol, és szétrúgja a kapust. 15 percre ápolják szerencsétlent, Suarez egy sárgával megúszta, de ahogy van ez az egész meccs egy undorító szar. (Ha az összes rúgdosódásért sárga lapot adott volna a bíró, akkor most 9 játszana 9 ellen.) Ami még szomorúbb hogy ez a szerencsétlen loser Ajax nem képes egy rohadt gólt rúgni, még büntetõbõl sem, és hogy én megtettem...
most sikerült kihagyniuk egy újabb 100%os ziccert. egy az egybe a kapussal 6 méterrõl...
a második tizenegyest már nem szórakozta el Suarez, 1-1, és 13 perc hosszabbítás (kapus..). az a vicc hogy most meg ismét egy tökegyértelmû 11-es az Ajaxnak, nem fújta be a bíró, majd a becsúszó védõ még hazakanalazza, a kapus pedig megfogja. Vagy 11-es, vagy közvetett. A bíró szerint semmi.. ez a meccs tényleg valami rossz vicc :)
közben 69' Reggina - Juventus 2-1
Ajax-fejes, kapus a kapufára tolja, onnan befelé kezd menni, de egy védõ kivágja.. valakik nagyon nem szeretnek odafenn.. közben Reggina - Juve 2-2
ég a juve? szép-szép, mondhatom... kész kabaré ez a forduló egész európában...
Amúgy az utolsó 30 perc alapján 7-1 a reális eredmény.
Didulica (AZ) kapusát fejberúgta Suarez. 15 percig ápolták a gyepen, mire le tudták vinni, és ment is egybõl a kórházba. Vele kapcsolatban annyit érdemes tudni hogy több mint 1 év után tért vissza az elõzõ meccsen, egy olyan súlyos fejsérülést követõen, hogy még amnéziája is volt. Nem volt túl nagy élmény nézni ahogy a keze és lába rángatózott a gyepen, kívánom hogy épüljön fel, de lehet hogy soha többé nem védhet már.
Megint elment egy meccs!:@ Kezdem unni hogy múlt héten 130 ezret nem nyertem ezen a hétvégén meg kb. 55-60 ezret EGY MECCS MIATT. Vicces hogy a tök utolsó Regginát nem veri meg a Juventus. Gyenge forma ide vagy oda nyernie kellett volna. Heti mérlegem -10 ezer szóval jövõhéten csinálnom kell valamit hogy összejöjjön 25-30 ezer. Már hétközben tudtam hogy nagyon gyenge hétvége lesz ez, de azért ennyire nem számítottam.
kiesõjelölt csapatok a szezon végén nagyon belehúznak, mondtam is neked hogy a Juvéra nem vettem volna mérget.
Hát jó tudom én is hogy nem jó egy meccset többen is megtenni. De ha a hétvégi meccseket nézzük nagyon sok rizikósabb meccs volt a Juvénál. Barca, Valencia, Bayern, Inter és sorolhatnák még jó pár nagy csapatot. Rápillantottam a jövõheti meccsekre és azok se sokkal jobbak.
73' Cottbus - Wolfsburg 1-0 ügye-ügye a kiesõjelölt csapatok..
Komoly reformokat kell bevezetnem a fogadásaimban, mert még ebben az idényben akarok nyerni!:) Értem én hogy kiesõjelölt, de az utolsó 7 meccsébõl 6szor kikaptak a Wolfsburg meg 7-8 meccset nyert meg zsinorban. Igaz tudtam, hogy a Wolfsburg elég középszintû teljesítményt nyújt idegenben.
Az szép! Én eddig +26 ezernél járok és a számlámon is ennyi van. Még a hátralévõ szezonban legalább meg kellene tripláznom. Persze ha jól fogadok nem is lesz nehéz. Tudom messze még a hétvége és addig sok minden változhat. Jelenlegi állás szerint ez egész jó fogadásnak tûnhet. Vélemény?