1. A másolt lemezeket (nem a játékokat) már a PS1 is simán vitte, így a teóriád alapjaiban bukott meg. 2. A konzolon is van warez, de nem akkora, sokkal kedvezõbb az arány konzolon mint pc-n, nézzétek meg az összeladási listákat, az elsõ 10-ben nem találsz pc-s játékot és ez így megy évek óta. Egyszerüen sokkal nagyobb üzlet konzolra, mint pc-re fejleszteni.
De most itt nem a videókártyáról van szó: a konzoloknak 1 max 2 év elõnyük van grafikai teljesítményben (aztán 5 évig veri a PC), azontúl KIZÁRÓLAG mennyiségi, mint minõségi a játékok terén.
Lehet hogy nálad a tv közelében van az íróasztal, de ez nem túl gyakori. Mellesleg ez igenis fontos érv. Lehet valakinek akármilyen szuper sportautója szart sem ér vele, ha nem megfelelõek a körülmények vagyis nincs olyan út, ahol ki tudná használni.
Warezhez csak annyit, hogy ha nagyon elõtérbe kerülne a konzol a pchez képest, akkor a warez is sokkal jobban megugrana konzolon is. Különösen most adódhat pár érdekes szituáció, lévén azon másolásvédelmi megoldástól, hogy a gép csak eredeti lemezt egyen meg, el lehet tekinteni. Tekintve, hogy az új konzolokat egyfajta szórakoztató számítógépként kívánják beállítani, nem foszthatják meg azokat attól a tulajdonságtól, hogy az írott lemezeket ne olvassák, ne bootoljanak róla. Ettõl kezdve lehetõségek tárháza áll az ügyeskedõk rendelkezésére, különbözõ preloader cuccmók, stb.
Na ez a "messze van a dohányzóasztal" kezd egy kicsit izzadságszagú lenni, eddig hébe hóba akadtak értelmes érvek, de ez már kabaré. Nekem speciel pont a TV közelében van az íróasztalom és ha a PS3-al majd lehet netezni meg egyebet csinálni, akkor gondolkodás nélkül fogom ezt a pc-nek csúfolt foshalamazt kihajítani. Irodai és egyéb munkára tényleg a pc való, de ha otthon ki tudná váltani az alap funkciókat egy nextgen konzol, akkor sokan elfognak gondolkozni ezen az alternatíván.
Haha. Vicces vagy. Akkor még nem gaméztél online. Néha a "meccsek" közti szünetben felröppen, hogy kinek milyen kártyája van. Szinte mindig a legújabbakat sorolják.
nem kell ahhoz újgazdagnak lenni, hogy félévente 100k kártya!
A PC az igényes embereké, akik mindig a lehetõ legjobb minõséget szeretnék (mind játék, mind grafika területén), a konzol meg kiegészítõ, vagy a többi gyökéré. Igaz, hogy a játékpiac az ötleteket tekintve kisebb válságban van, de még így is az igényes játék mindig a PC-k védjegye volt.
Nem tudom,hogy ki az a PC-s (eltekintve egy-két újgazdagtól)aki a 100e Ft-os videokátyáját félévente kidobja. A konzolosok mindig azt hngoztatják, hogy a PC-hez félévente új proci+videókártya+ram kell többszázezer Ft-ért. Ezzel szemben a valóságban egy átlag játékos 50e vagy még kevesebb pénzbõl olyan középkategóriás videókártyát, és 30-40e körül processzort tud venni, ami legalább másfél évig (szerintem tovább)elég az újabb játékokhoz, és emellet másra (pl: munka) is lehet használni. Hiába mondja a konzolos marketing Kutaragival az élen, hogy a konzol midenre jó, abba kell belegondolni milyen lehet a kozolhoz csatlakoztatott bill+egér kombót használni a nappaliban FPS-re vagy munkára, mivel a konzol helye ott van, oda lett kitalálva. Nem tudom kinek milyen elképzelése van a nappaliról, de szerintem az átlag nappaliban a TV elõtt nincs akkora asztal, ami elég lenne ahhoz, hogy kényelmesen lehessen használni a billentyûzetet és az egeret. Erre a dohányzóaztal kevés, hacsak valaki nem szert görnyedt háttal kitekert pozícióból játszani/dolgozni. Szerintem egymás mellett meg fog maradni a PC és a konzol is mivel vannak olyan játékstílusok amelyekhez pc kell az élvezetes és a multiplayer szempontjából eredményes játékhoz. Az irodai dolgokhoz a PC lényegesen jobb otthoni használat esetében is. A warez kérdést meg nem értem. Miért lenne a warez hosszú távon nagyobb probléma PC-n mint konzolon, amikor tele a net kozolos játékokkal.
Ez a baj. Hogy amit szabványosítanak, az meg béna.(általában) Meg ha jól emlékszem, bár erre lehet hogy rosszul, VESA-nál nem lehet frissítést beállítani. Nem lenne gond, ha mindenkinek TFT-je lenne. :(
Azért a vga-nál sem megy pöccre az opengl meg d3d. Úgy lenne precízebb amit írsz, hogy vga-nál ott a vesa, és legalább driver nélkül is van kép vesa módban, de azért az nem épp egy sebesség bajnok.
Mellesleg létezik egy olyan dolog, hogy OpenAL, csak nem találkozni vele túl gyakran.
Minõségi stratégia PC-re:Starcraft! Igaz, egy engine-csere ráférne
Az igaz, hogy elkezdõdött már a szabványosítás, de most nézd meg ezt a két állatot is(Sony, Toshiba): itt vitáznak egy sz*ros formátum felett, mikor egyértelmû, hogy hosszú távon a Blu-ray a jobb megoldás. És az a gond, hogy a bõvítõkártyákra, perifériákra nincsen szabványdriver. Pl: egy új hangkártyát nem tudsz használni driver nélkül. Ez a kártyáknál nem is olyan idegesítõ, de az USB-s perifériáknál nagyon(Wlan, Bluetooth adapter). Legyen egy szabvány utasításkészlet, amit minden kártya támogat, és ha neked szükséged van az extra szolgáltatásokra(DSP, stb.), csak akkor kelljen felraknod a drivert. 3d-ben is ott a két szabvány, az OpenGL és a DirectX. Hogy azt már ne is említsem, hogy a két konkurens processzort nem tudod egy alaplapba belerakni.
Lehet meglepõ de így van :) Tudtommal vannak lõszerek amivel ha eltalálnak pl a karodon kifekszel. Nem azért mert a seb amit okoz halálos lenne, hanem pusztán azért mert a golyó úgy van kialakítva, hogy hirtelen olyan nyomást gerjeszt amit nem bír el az érrendszer, testedben a hajszálerek elrepednek stb. -> agyvérzés. És abból ott hirtelen nem fogsz felkelni.
Én már elõrendeltem, a magam kis nextgen boxára! Jippi! És tudjátok miért? Mert elegem volt a pc tuningból!
Én csak azt sajnálom, hogy a Final Fantasy sorozat is a gyökér konzolokon jelenik meg :( Amúgy az elõbbi konzolos ember(?:))társaimat sértegetõ véleményemben azt nem írtam le és amiben hordanee-val teljse mértékben egyet értek, hogy a sok gyökér csak a grafikája alapján ítéli meg a játékot!!! És az a baj, hogy ez soxor PC-n is így van. Azért nem vesz senki játékot manapság, mert ma már lassan nem is játék-, inkább grafikafejlesztés folyik... Én is alig veszek játékot (és nem azért , mert warezolok, metr azok a bithalmazok még arra sem érdemesek), mert olyan hmm nem jók.. Hogy ne mondjam mindenki fanyalgott, amikor megjelent az FF8, mert hogy milyen ronda, közben pedig az elõzõ résszel együtt remekmû és elõkelõ helyet foglalnak el a legjobb játékaim között... Na mind1. Úgyse fogja meggyõzni a konzolos tábort a PC-s és vica versa (konzolosoknak: és fordítva )
Én PC párti vagyok mert sokkal "komolyabb" játékok jelennek meg PC-re, konzolokon meg az idétlen fél év alatt összecsapott sok esetben nagyon primitív stuffok.
Oké hogy van RTS meg RPG is, de csak igen alap szinten, pl én nem játszanék egy olyan játékkal soha az életben mint a Fable ami RPG-nek van eladva, de egy gombnyomogató verseny az egész, nem is beszélve hogy 10 óra alatt végig lehet játszani ami azért elég lol.
Soha nem fognak olyan játékok megjelenni konzolon mint pl a Warcraft, bár ez is sok konzolos szerint szar mert elavult a grafikája, de olyan szinten lehet vele jól és rosszul is játszani, olyan profin van kialakítva a replay-rendszer, az online közvetítések, hogy szerintem ezzel nem is érdemes a konzolos stuffokat összehasonlítani.
Ja és azt szeretem még a legjobban, hogy a konzolosok(mondjuk ez sok PC playerre is igaz)totál a grafika alapján ítélik meg a játékokat.
"De jó ez a Grand Turismo 4, ez a legjobb autós game." aztán eltelik 2 nap és akkor már: "A Forza a legjobb autós game."
mondjuk ezek "álgamerek" függetlenül attól hogy milyen platformon nyomják.(Kicsit eltértem a témától)
Persze vannak nagyon jó játékok is konzolokon amolyan party játékok, amivel nagyon jól el lehet szórakozni ha épp összegyûlik 3-4 ember (Kung-Fu Chaos, Micro Machines) és van olyan is amit meg sem igazán lehetne csinálni PC-re (Fight Night 2 rulz)
A legrosszabb dolog a PC-sek szempontjából a multiplatform játékok megjelenése, mert ezért a PC-s verziókat is annyira leegyszerûsítik, hogy azt a konzolos közönségnek is el lehessen adni.
Én is tervezem hogy X-Box 360-at be fogom szerezni azért az 1-2 játékért amivel érdemes lesz majd játszani (focis, autós, bunyós játékok) de PC-m is mindig lesz az MMORPG-k és a komoly stratégiák, RPG-k miatt.
Ja és szerintem annyira nem nagy költség évente venni egy vidkarit, eladod az 1 éve majdnem top-os karit kb 30-40k-t rádobsz és megveszed a legjobbat. Ha veszel egy X-box 360-at és egy HDTV-s TV-t hogy normálisan nézzen ki(és amit nem tudsz másra használni mert egyelõre nincs HDTV adás magyarországon) akkor arra igencsak rámegy fél millió vagy még több is amibõl 5 évig fenntartom a PC-met a toppon nem is beszélve hogy a szuperkonzolok 1 év után már grafikailag is alulmaradnak a PC-vel szemben(és akkor még van hátra 3 év az új generációig).
Üdv
egyrészt senki se mondja, hogy bármelyik játéknak van is valami köze a való élethez... másrészt meg az igaz, hogy a konzolok nem csak gyerekeknek valók: tipikus, átlagos, reklámon nevelkedett fogyasztóknak!!! monitorfejû átlagembereknek, akik nem képesek használni a vindózt. Arra hadd emlékeztesselek titeket, hogy majd minden konzolról átírt játékban benne van az a kifejezés, hogy butított játékmenet vagy butított kezelés... És az biztos, hogy bármelyik konzol megjelenésekor alázza a PC-t; így van ez max 2 évig, aztán meg szenvedhetünk 5 évet a sok gagyi átirattól. JC-nek igaza van, mert sokkal egységesebb a hardver és lévén az igencsak beszûkült igényû célközönség, könyebben lehet kasszasikert is elérni. nem mondom, kiegészítõnek jó a konzol, de akinek csak az van... Ja és biztos vagyok benne, hogy a PC-t is nem sokára szabványosítani fogják valamilyen szinten ,hogy életképesebb maradjon. És azt hadd említsem meg, hogy ha a konzolokba akartok egeret meg billentyût meg normális felbontású ( ja a régi tévének nem 640*480 hanem 720*536 felbontása) monitort, idõvel vinyót(jéé ps2)dugdosni, akkor az már félig PC:SDAGFASDGASDGASDGAS... És aztán majd kell bele új proci meg vidikari?:D ugh..szánalmas...
Azert a valtas mar elindult.
Lassan minden periferiat USB-n keresztul el fogsz tudni erni, PS/2, soros, parhuzamos stb elhallnak. Mar most halottak gyakorlatilag. BIOS-ban pl en ki is kapcsolom oket.
PCI-AGP stb levaltja az PCI-E
PATA-t a SATA
Szoval cserelodnek es egyszerusodnek a dolgok azert.
"....hogy a lusta, dagadt, 12 éves surmó a kanapén hanyatt elterülve tudjon játszani a nappaliban..."
Aha persze... A konzoljátékosok átlagéletkora 25-30 év körül van. Én inkább úgy látom, hogy a pc-sek közt van egyre több vérpistike, életkoruk 12+üveg.
Persze nem szabad általánosítani. Nagyon gáz, hogy sokan még most azt hiszik, hogy a konzol a kicsik játékszere. Én 27 évesen vettem a ps2-met és mellette a pc-mmel is jól elvagyok. A kettõ együtt nagyon jól kiegészíti egymást.
Kontrollerrel sokkal életszagúbb játszani fps-t, mivel eleve a ravasz is a mutatóujjadnál van. ÉS praktikusabb is, mert két kézzel egyszerre érsz el 14 gombot + két analóg kart. Bár nektek biztos az az életszagú ha egérrel mahináltok és csépelitek a billentyûket meg a géppisztoly lövése betalál 200 méterrõl azonnal. :))))
Játszottatok már PC-n fénypisztolyos játékkal? Ahoz képest egy egeres célzás maga a híg fos. :))) Ja, hogy nincs ilyen nektek? :)))
A pc-sek meg dobhatják ki félévente a videokarit, évente meg a procit, ami nem egy egér billentyû netes dolog ára. :)))))))) És egy konzol 3-4 évig kitart mivel a játékok fejlõdnek és nem a hardver. :)))))
Abszolút a PC-t pártolom, de ismerõsöknél próbálgatom a konzolokat is. Próbáltam egy Medal of Honor-t paddal nyomni, de a célzás elég gyenge rajta. Egérrel lehet ilyen játékokat megfelelõen játszani, nem joypaddal. Jó, biztos lehet egeret is rátenni, de alapból nem volt egyikhez se, amelyekkel próbáltam. Attól félek, hogy a konzolokhoz egyre több kiegészítõ fog megjelenni. Gondolok itt +memóriára, egér, billentyû, hálózati-netes dolgok, stb. Ha mindezt megveszi valaki, akkor a teljes ár még magasabb lesz. Ám pár év múlva kidobhatja, egy új konzol miatt...
"A stratégia kizárólag online élvezhetõ, a ps2-esek meg azt sem tudják pontosan, hogy mi az. De már sokuk hallott a dologról!:))))"
Szerintem meg most röhögtetted ki magad igazán. :) A PS-twoban eleve van net adapter, de a régebbi modellekhez is bármikor megvásárolható. :))))))
PC-sek...
"Véleménye szerint ugyanis a Sony által ígért nyílt platform révén a PS3 léphet az egykori Amiga örökébe, és kiváló grafikus alrendszerével, valamint a HDTV-támogatásával messze felülemelkedhet a korábbi konzolokon."
;))))) Szerintem itt van az eb elhantolva. Ha a SONY lehetõvé teszi, hogy a gépe valóban egy kreatív, számítógépszerû platform legyen akkor ez megvalósulhat. Ez esetben tényleg jó kis konkurenciája lesz a PC-nek.
Szerencsére a PC hardver túl nagy üzlet ahhoz, (ráadásul tényleg csak a hardcore gámerek tartják fenn) hogy csak úgy vesznihagyják. De sajna túl kevés kézben öszpontosul az irányítás, ha a M$ esetleg ezt a fejébe veszi ezt akkor mégis csak be fog következni!;(
"Röhogni fogsz, de az egyikben benne volt. Az egyik quakeben (vagyd a kettõben vagy a háromban) egy titkos helyen benne volt az arca."
A Doom 3-ban is benne van az "arca", a játék elején az egyik sarokban, egy feher ruhás doki lenne õ...
A PC-s játékipar nem létezni fog mindenképp. Ugyanis az emberek jelentõs részének akkor is lesz PC-je, ha nem írnak rá játékot. Ha meg már ott az a PC, akkor tuti biztos, hogy akarnak rajta játszani is. Tehát lesz aki játékokat fog írni PC-re. Persze könnyen lehet, hogy nem olyanokat, mint mostanában.
"ÉS akkor beszélek a multiplayerrõl is. Biztos bele telik kis:) idõbe, mire konzolon lesz ilyesmi."
legalább 8 éve van már konzolos multiplayer, ne hangoztasd ennyire a tudatlanságodat. PS Online, Xbox Live... hmmm..?
"És ha majd egyszer tudják azt, amit egy PC-gondolok itt a grafikára, mert egy TV sohasem lesz monitor"
A nextgenekkel eljön a HDTV korszak és felbontás, de monitorra is lehet kötni, inkább maradj csöndbe és figyelj.
Ha az Age of Empire kijött rá akkor minden meg van bocsátva:))) Egyébként valóban kijött, csak éppen két évvel késõbb. Meg ezt a játékot kizárólag ember ellen érdemes játszani, olyan mint a sakk, gép ellen unalmas, csak itt még tetézi az is, hogy a gép itt kurvaszarul játszik. A stratégia kizárólag online élvezhetõ, a ps2-esek meg azt sem tudják pontosan, hogy mi az. De már sokuk hallott a dologról!:))))
Szerintem Carmak nem az ilyen USB meg PS/2 kompatibilitásra gondolt, hanem arra, hogy van két nagy processzorgyártó és két nagy videokártyagyártó hármommillió termékkel és ezeknek szinte bármelyik kombinációján a lehetõségekhez képest megfelelõen kell mûködnie a programnak.
Ha eme kedves személy -JC- elõnyben részesíti a konzolokat, akkor MI A PI...CSÁT KERES a háttérben egy számítógép??????? És ha konzol a "király", akkor ne konzolra, hanem KONZOLON tessék játékot írni!!!!!!
Azert bele kell azt is tenni, h a cikkirok is igen provokativ stilusban nyomjak, ugyanis nekik az az erdekuk, h minel tobben olvassak az sg-t, es minel tobben reagaljanak a forumokon, ez jot tesz a latogatottsagnak, + bla bla. Szal ne Carmackot anyazd!:)
Olyan játékot kéne írni mint a San Andreas, mert az a PC-játékoknál is rekord bevételre tett szert, a még nagyobb kaloz-másolatokal szemben is, de "sírni" könnyebb:)
"Ez nem túl meglepõ, hiszen sokak szerint a PC-játékpiac halálra ítéltetett, és - elsõsorban a kalózkodás és a csökkenõ bevételek miatt - a legtöbb kiadó idõvel végleg a konolok felé fordul majd."
ÕÕõõÕõ jaj:) ez nagyon nevetséges... indok, konzolos játékok fele durván "kaloz"
Ja, és addig rendben hogy a winyót a hardver kezeli, de a winyó vezérlõt már nem. Ebbõl is voltak eleinte gondok. Pl. nem mûködött mindenhol rendesen az ATA66, stb.
Nem feltétlenül mondtam, hogy rossz az x86, csak lehet, hogy már jobbat is tudnának csinálni. A kompatibilitás és a fejlesztés együttes megtartására pedig ott egy nagyon szép példa: az USB 2.0 Ha megcsinálják a WUSB-t az még jobb lesz, mert teljesen kompatibilis lesz a mostanival. És gondolj bele: nem elég már mindenre az USB 2.0 sebessége? Majdnem mindenre elég. Egyedül a tömörítetlen videóátvitelre nem. De arra ott lesz a HDMI. Namost ha a HDMI-vel el tudják érni az 5 GBPs-t, akkor USB-vel miért ne tudnák?(Bár azt nem tudom, hogy a HDMI hány eret használ)
Amugy kicsit jatekokban gondolkodsz, vagy legalabbis celgepben..
Gondolj bele, egy altalad ahitozott "teljes valtas" miatt at kene irni az osszes software-t, bar par evtizedes meloval megvan vegulis, nem?
Aztan ott lenne az uj gep, talan kicsit gyorsabb meg szabvanyositottabb lenne a mostaninal, 1 fele csatolo letezne mindenhez. (persze felveti a kerdest, ha elavul, mi legyen, egy ongyilkos akcioval elveted a kompatibilitast, vagy par ev es ugyanott vagy, mint most a pc-vel..) Igaz lenne ra semmi software-d, de eltethet a tudat, hogy odabent nem az x86 utasitaskeszlettel dolgozik a geped :)
mindjárt kidobom neked a rambusos alaplapomat, a 60ezret érö memoriákkal, és még a kukába mellé rakok 300gb winchestert. És akkro boldog sata tulaj leszek, igaz hogy 1ghz helyett csak 400 as memoriákkal :) Meg nem lesz winyom... de hát ja...
John mért nem szerepel a gámben? ö lenne a legrémisztõbb figura
A Doom 3 egy iszonyat unalmas, monotón játék volt, mondjon bárki bármit... Ha ilyet játékot akar csinálni konzolra, hát csináljon, sokat nem vesztünk vele!
Mint ha korábban azt mondta volna JC, hogy az id nem engedheti meg magának hogy statikus hardverre fejlesszen..
bazmeg ennyi írást generálni ki a fasz olvassa el ezt mind? én 10-05 kommentnél leálltam.
pedig olvasnám tovább csak mindig az van hogy BAZZEG már 2 órája csak kommenteket olvasok :D
Idõvel a PC-re is rá fog férni egy kis váltás. Mondjuk az x86-ot is le lehetne már cserélni. Meg ezt a fejetlenséget se ártana megszüntetni. Gyakorlatilag az van, hogy minden gyártó minden terméke máshogyan kommunikál a rendszerrel. Ezért nem nagyon vannak általános driverek.(Azért van néhány üdítõ kivétel) És meg lehet nézni a perifériaillesztéseket is. Az USB elvileg mindenre jó, de ott van a FireWire is. +1 szabvány, pedig 1 is elég lenne. Az USB-nek is megvan a sebessége azokhoz a feladatokhoz, ahol FireWire-t használnak. És még mindig van soros, párhuzamos port, PS/2(bár az az én gépemen már nincs :) ), van floppy meghajtó, mikor már rég léteznek card-readerek. Na igen, az is milyen dolog, hogy több mint 20 flash szabvány létezik. Még mindig él az ATA, a vastag kábeleivel, mikor már rég van SATA. Persze, a winyók nem használják ki, de a gépben kábeldzungelt okoz. Ott volt egy csomó ideig az ISA-PCI-AGP(meg még volt VESA is) És akkor még van a kompatibilitás az analóg eszközökkel is, VGA, S-video, kompozit, meg a hat darab jack-dugó a gép hátulján. És ott van az elavult S/PDIF is, amibõl van koaxiális meg optikai is. Rengeteg dolog. És minden a visszafele kompatibilitás miatt kell. Ezért lenne szükség egy teljes váltásra. De ez szabványok nélkül nehezen fog menni. Ennyi féle dologgal kompatibilisnek lenni nagyon nehéz. Szóval annyiban igaza van Carmack-nak, hogy sokkal könnyebb konzolra irogatni.
Olvasva ezt a topicot, felremlik elottem a szepemleku "A PC-s jatekoknak lealdozott?" cimu orokbecsu topic :))
Láttam a cimborámat, PS2-n hogy idétlenkedett a célkereszttel vagy 2 percig. Persze az ellenség meg csak állt egy helyben..... Ott van PC-n a Raven Shield, kidugod a könyököd, már le is kaptak. ÉS akkor beszélek a multiplayerrõl is. Biztos bele telik kis:) idõbe, mire konzolon lesz ilyesmi. És ha majd egyszer tudják azt, amit egy PC-gondolok itt a grafikára,mert egy TV sohasem lesz monitor-akkor is a Pc mellett fognak sokan dönteni, mert azt nem csak játékra lehet használni.
Nézd meg mondjuk a ps2.ign.com-on, mennyi stratégia jelent meg arra a konzolra. Igaz, nem fogod ismerni a 99,9%-át, mivel konzolon nem a tucat klón egykaptafa rts-ek dúlnak. Ja, és az Age of Empires II-t PS2-n toltam, érdekes módon szabvány USB egérrel meg billentyûzettel. :)))))) Az egyetlen, amiben véletlenül igazad van, az a felbontási korlát.
A 12éves surmózásra pedig csak annyit, hogy a konzolos átlagéletkor eléggé 20 felett van, mivel értelmes gamék is jelennek meg rá, nem csak pufpuf klón fps.
"Az nem túl meglepõ, hiszen sokak szerint a PC-játékpiac halálra ítéltetett" Tudtommal a piac diktalja afelteteleket, nem a jatekfejlesztok. Amugy mar kb 10eve hallom ezt, hogy a konzolok le-take-elnek mindent (Sega Megadrive, SNES)... Amig lesznek PC-k lesznek jatekok is, ehhez nem kell sok esz sztem, + tobb PC-t hasznalnak mint konzolt. Sokaknak a gondolatvilagaba nem fer bele 1 dolognak a tobb variacioja, de attol meg letezik. Amugy talan valami reform lesz a piacon, ha mar az EA is anyagi gondokkal kuzd. Carmack mester sem annyira hulye h elfelejtse azt, h mibol szedte meg magat, amugy ha jol emlexem a D3 csak xboxra jott ki, es azon is butitottabb a PC-s verziohoz merten, mert nembirta a hardver. Amugy meg a PCs vilagban lehet csak ilyen rovid termekciklusokkal dolgozni(pl videokari ami csak a jatekokhoz kell), a konzolok 2-3 eves ciklusahoz kepest, + egy mostani korszeru kari 2x annyiba kerul mint a 1 barmilyen konzol -> valoszinu nagyobb rajta a haszonkulcs is -> Sok penz van a PC jatekpiacban.
A jobb fejlesztök vagy már konzolra csinálnak játékot vagy majd fognak, pc re meg marad a gagyi, bugos, igénytelen játékok hada. Mint már most is.
Tõllem fel is frdulhat, nekem nem lesz soha konzolom.
"a Sony által ígért nyílt platform"
nekem ez nagyon új... egy konzol, mint nyílt platform? sõt, annyira nyílt, hogy egybõl az amigához () hasonlítja? valszeg lemaradtam valamirõl... :)
Meg arrol sem szabad elfelejtkezni, hogy mindig is a PC lesz az induloplatform az uj jatekfejlesztocsapatok szamara, ugyanis (tulzottan leegyszerusitve) szinte semmibe se kerul egy fejlesztoi kornyezetet osszerakni, mig a konzoloknal egy halom lovet kell fizetni csak a DevKit-ekért, és azokat se adja el a Sony meg a MS csak ugy akarkinek, regisztralt fejlesztonek kell lenned. Es tok uj csapatok is produkalhatnak meglepoen jo cuccokat, lasd Far Cry.
Jaja, penz beszel kutya ugat.....avagy a kutya is megtanul nyavogni jo penzert.
Teny, hogy nem sikerult a Doom 3 ugy, ahogy elkepzelte az ID, de Carmack szavara sokat adnak... Szerintem is penz van a hatterben. Viszont azzal nem ertek egyet, hogy nevenincs jatekfejlesztok frankobb jatekot keszitenek. Osszessegeben tenyleg lehet, hogy jobb game-ek vannak, de technikailag nem lehet felulmulni a D3-at. Sotetnek sotet, unalmasnak unalmas, de grafikailag verhetetlen szerintem... A neve sokat nyom a latba, az id az id marad es O mar letett valamit az asztalra.
Lehet hogy zavarja az ürgét, hogy kis nevenincs játékfejlesztõk minden csindaratta nélkül, frankóbb játékokat készítenek, és nem az õ motorjával.
PC game ipart meg nem kell félteni. Nem hal be! Mert a PC game motiválja az embereket, hogy erõsebb VGA-t, gyorsabb proccot (hozzávaló alaplapot) több memóriát vegyen. Idõröl idõre, ki hamarabb, ki késöbb, de lecseréli régi hardware-elemeit. És ezen valakiknek hasznuk van, így majd szponzorálják szépen a játékokat meglátod, mint ahogy az nVidia is teszi a mindenhol ott lévõ logójával pl.
Tim Sweeney-jé a jövõ és az Unreal Engine 3.0-é! amikor Sweeney és az EPIC elõször bemutatta az új motort nemsokára rá jöttek a hírek lesz vele játék PC-re, Xbox360-ra és PS3-ra is!
Lehet hogy zavarja az ürgét, hogy kis nevenincs játékfejlesztõk minden csindaratta nélkül, frankóbb játékokat készítenek, és nem az õ motorjával.
lehet rosszul tom, de mezei tft-re is rányomhatóak nem?