Azt mondják hogy világszerte 50 millió halott várható. Európában pedig 7,5 millió-ra lehet számolni.
A madárinfluenza a WHO szakemberei szerint az 1918-ban kitört spanyolnátha óta a világ legnagyobb járványügyi fenyegetését jelentheti. A vírus gyors terjedéséért a vadludakat okolják, amelyek vándorlásuk során jelentõs távolságokat képesek megtenni.A vírus – amely 2003-ban bukkant fel újra – 60-70 embert ölt meg Ázsiában, most Európa felé halad.
A tisztánlátás kedvéért a madárinfulenzától nem kell félni. Az csak akkor veszélyes, ha a madárpiszok (ürülék, guanó) por formájában a tüdõbe kerül. Tehát ettõl nem kell tartani egyáltalán. A lényeg , hogy az ember csak madár útján fertõzõdhet. A szakértõk attól félnek, hogy kialakulhat egy emberrõl-emberre terjedõ mutáns változat, ami viszont nagyon veszélyes lehet. Ezt a fajta mutáns változatot még nem mutatták ki sehol.
Jó a párhuzam. Házikedvencek kisállatok vírusából mutálódott. Ázsiából eredõ vírus és ez is olyan mutáció következtében alakult ki ami kezdetben az emberre nem volt patogén, tehát nem betegített meg senkit (mármint az eredeti kórokozó). Tünetekkel annyira nem vagyok tisztában, de jó pár ember halálát okozta.
Lényeg eredetileg volt egy olyan betegség, amelyik csak állatokat betegített meg. Ha a kórokozóval érintkezett is az ember akkor sem lett beteg. Egyszercsak megváltozott a vírus valami hatására (ez most nem lényeg) és veszélyessé vált az emberre is. Ugyan ettõl lehet tartani a madárinfulenza esetében is. Fogalmazni azt nem nagyon tudok :)
kétlem! ez nem vicc.A spanyol náthában is elhullotak 40 millióan
A magyarázat szempontjából nem volt lényeg, mert skeagen nem egészen értette. Persze, hogy az egyik legfontosabb dolog, de madárinfulenza esetében szerencsére errõl még nem beszélhetünk.
A tisztánlátás kedvéért a madárinfulenzától nem kell félni. Az csak akkor veszélyes, ha a madárpiszok (ürülék, guanó) por formájában a tüdõbe kerül. Tehát ettõl nem kell tartani egyáltalán. A lényeg , hogy az ember csak madár útján fertõzõdhet. A szakértõk attól félnek, hogy kialakulhat egy emberrõl-emberre terjedõ mutáns változat, ami viszont nagyon veszélyes lehet. Ezt a fajta mutáns változatot még nem mutatták ki sehol.
A spanyolnátha tényleg kemény volt de akkor olyan hogy Járványügy még nem is létezett, sztem is érik már egy világjárvány de nem hiszem hogy a madárinfuelnza lesz az és abban szinte biztos vagyok hogy a harmadik világ fog megint a fasz rossz végén állni, Európában USA-ban nem lesz sok áldozat.
lol, pont most akartam errõl topikot nyitni, 3 órával megelõztél :))
Én spec. nem tudom, mit gondoljak. A SARS vírussal egyértelmûen bemutatta a média, hogy a bolhából is elefántot csinál, illetve megmutatta hogy mennyire hírérzékenyek lettek az emberek a 21. századra. Viszont akkor a WHo abszolute nem tartott a járvány eszkalálódásától ha jól emléxem a dologra.
Most viszont a riportokból az derül ki, mintha maga a WHI is erõteljesen be lenne sz*rva. A múlt héten hallottam az INFO Rádióban egy hírt miszerint Nagy Brittannia 1.4 millió darab "XY" nevû oltóanyagot rendelt meg egy gyógyszergyártó cégtõl, amivel kizárólag a kormánypárti politikusokat, minisztereket, a katonaságot, a rendõrséget, a tûzoltóság a kórházak személyezetét illetve a TV/rádióbemondókat, mûsorvezetõket tervezik beoltani.
Namost nem tudom mennyire kacsa a dolog, mert sem a neten sem más adón nem hallottam/olvastam a hírrõl. De ha igaz a hír (hogy csak ezeket az embereket oltják csak be) akkor marha nagy sz*rra kell felkészülni.
Mekkora hülyeség mintha õk fontosabbak lennének nálunk!
már van. itthon is kifejlesztették. csak elég nehéz lesz egy esetleges járvány kialakulásakor legyártani milliárdos tételben. az emberek beoltása is elég komplikáltnak tûnik számomra, bár nem dolgozom az egészségügyben :)
Lehet csak mint említettem amitõl félnek az egy kialakulóban lévõ vírus. Az ellen elõre oltóanyag, hát nemtudom. Asszem egyébként a szólás szabadsága c. Fridi mûsorban volt téma valamelyik nap. Sajna csak a végét láttam :(
Én attól tartok, hogy egy még nem létezõ vírus ellen hatásos oltóanyag még nem lehet. Remélem nagyon, hogy nagyobb lesz a lángja mint a füstje. Jobb félni mint megijedni.
Hát épp ezért vannak a laboratóriumok. Ott kitenyésztenek mindenféle szirszart, új mutációkat kísérleteznek ki, és azokon dolgozzák ki az ellenanyagot.
Nem tudom a menetét pontosan, de szerintem egy esetleges mutáció sok variáns lehetséges és nem hinném, hogy egy feltételezett vírusra feltennék azt a több millió dollárt amibe a vakcinák elõállítása kerül. Az oltóanyag a jelenlegi létezõ madárinfulenza ellen jó, sztem. Bár nagyon nem tudom :)
A mutálódás is csak hiszti, több ezer vírus van ami így vagy úgy mutálodhat aztán nekünk annyi de ez önmagában még mindig nem elég egy járvány kitöréséhez. Kár ezen görcsölni az ebola ténylegesen járvány méretûre nõtt anno és hány áldozata volt Európában? Egyse. Inkább örüljetek hogy nyugis helyen éltek és élvezzétek a napsütést amíg tart. :)
Nincs olyan vírus ami 100% halálozási rátát tudna produkálni szal szegény vidéken sokan, nálunk páran meghalnának és ennyi de ennek az esélye nagyon kicsi, sokkal valószínûbb egy kifejlesztett vírus pl. terroristáktól de még annak is kevés az esélye, a világ a járványok kitörését nem tudja megakadályozni de a terjedésüket igen, nem kell félni egy 12 majom féle világírtó vírustól.
arra, hogy mekkora jarvany tud kialakulni , csak annyit, hoyg tegye fel a kezet, aki nem volt influenzas az utobbi ket evben. na errol van szo, marha konnyu elkapni, csak a regi varian ellen mar gyorsabb az immunreakcionk, mert mar "ismeri" a szervezet.
az influenza virusoknak 2 feluleti antigenje van a H es az N ( hemagglutinin es neuraminidaz ) ezeket szamozzak pl H1N2 vagy H5N2 stb.
ket jelenseg letezik az un "drift" , amikor a virusban csak kisebb valtozas kovetkezik be, ilyenkor, a korabban egy masik varianssal fertozott szervezet, nemikepp felismeri a virust, es hatekonyabban vezdekezik ellene, bar az ember megbetegszik, de viszonlyag hamar felepul belole. ezek a driftek gyakran tortennek.
es van a "shift" amitol most tartanak, ez a virusban nagyobb valtozast okoz egy uj subtipust letrehozva, ami ellen sokkal kisebb a vedekezokepssege az immunrendszernek. igy lassabb a felepules, tobben kapjak el, es tobb az aldozat is.
egy ilyen shift tortenik most eppen, azaz a shift mar megtortent , csak meg az a lepes hianyzik a jarvany kitoresehez, hogy emberrol emberre is terjedjen a virus.
nya valami ilyesmi, a drift gyakori, a shift van 20-30 evente.
ja es vedooltast csak akkor lehet ELKEZDENI fejleszteni, ah megvan az a virus ami kepes emberrol emberre terjedni.
utálom a papgájokat dugjál meg Te egy papagájt ha akarsz
nem baj ha majd ekterjed akkor mindenki majd kapkodja a fejét hogy mitévõ is legyen...
De ez is csak a sárgáktól jöhet
"arra, hogy mekkora jarvany tud kialakulni , csak annyit, hoyg tegye fel a kezet, aki nem volt influenzas az utobbi ket evben. "
Úgy jelentkezem hogy majd' kiverem a kezemmel a monitort, ugyanis pont most pénteken kapott el és döntött ágynak valami tetû rohadt vírus :D Még most is képtelen vagyok a munkafelvételre, itthon netezek mint egy hülye.
Csak annyi volt az elõzménye, hogy az idétlen bátyám a múlt hét közepén pont akkor tudott otthon felkeresni amikor rohadt beteg volt... Egy kettõt köhintett, és már meg is kaptam...
Hogyan akadályoznák meg a terjedését? Az ebola is csak azért nem tudott továbbterjedni, mert iszonyat gyorsan kinyírta az embert, és nagyon rövid lappangási idõvel jár(t) együtt. Szóval szvsz a továbbtejedést nem az ember, hanem maga az anyatermészet szabályozza.
Ha valamelyik fertõzöttnek sikerült volna felülni egy repülõre mielõtt kijönnek rajta a tünetek, lehet hogy ma már pár(tíz/száz)millió emberrel kevesebb élne a földgolyónkon.
"Ha valamelyik fertõzöttnek sikerült volna felülni egy repülõre"
De nem sikerült, nyugi a rohatt imperialisták nem olyan töketlenek mint amilyennek hiszi a nép õket, nekik se érdekük hogy a birka adófizetõ/vásárló tömegesen hullani kezdjen :)
Az influenza relatív könnyû lefolyású ezért az emberek szarnak rá és a járvány alatt is fölszellnak a zsúfolt metróra (pláne mennek vele még egy extra kört is, jól jön egy kis bónusz betegszabi év végén :D) egy komolyabb járvány nem terjedne ENNYIRE szvsz
Ez nem igaz, ameddig az ember nem tudja mi a baja, ugyanúgy felszáll a metróra. Egy esetleges járvány idején sem fog megállni az élet. Az elsõ idõkben igen is nehéz lesz kiszûrni. Sztem...
Akkor így: Ha tudom hogy influenza járvány van akkor nem zavartatom magam és élem a mindennapi életem de ha vmi komoly beüt akkor nem megyek sûrû helyekre. Nem azt mondom hogy ez megelõzi az egészet de a továbbterjedést mindenképp, influenza miatt nem rendeltek még el karantént csak kórházakban látogatási tilalmat, izmosabb járványnál komplett városokat zárnának le és demokráciától függetlenül simán agyonlõnének mindenkit aki megpróbál kiszökni (és igazuk is lenne mert mindig a többség számít)
itt inluenzarol van szo, es azt nem lehet karantenba zarni, a mai vilagban nem. tul kozel vagyunk egymashoz.
"Az influenza relatív könnyû lefolyású ezért az emberek szarnak rá és a járvány alatt is fölszellnak a zsúfolt metróra (pláne mennek vele még egy extra kört is, jól jön egy kis bónusz betegszabi év végén :D) egy komolyabb járvány nem terjedne ENNYIRE szvsz" epp ezt irtam, a driftes influenzak a konnyu lefolyasuak ( kiveve oregek es csecsemok, akikre halalos is lehet ), viszont itt shiftrol nagy virusvaltozas van keszuloben, ennek lenyege, eppen az , hogy nem lesz konnyu a lefolyasa, es sokkal tobb lesz a szovodmeny/halalos eset.
en arra leszek inkabb kivancsi, hogy vajon az egeszsegugyi dolgozok hajlandoak lesznek e apolni a betegeket? en , ha korhazban dolgoznek, lehet nem mennek be amig veget nem er a cirkusz, a masik elete, lehet nem er annyit, hogy a sajatomat aranytalanul nagy veszelybe sodorjam. geppuskaval se lehet oket kenyszeritenia munkara...
az esku meg nekem nem szamit semmit. arra mindig csak a csicska nep hivatkozik :P
Értem és igaz is,de ebben a verzióban a legfontosabb, hogy idõnek elõtte tudják azt merre tart a kórokozó,mert mégegyszer csak azt tudom mondani amirõl nem tudsz attól nem tartasz. Így úgymond kordában lehet tartani a vírust. Ez a verzió ebolánál megoldható, de ki merem jelenteni ha olyan kórokozó "születik" ami a légtérben is hosszú ideig képes fennmaradni, az ellen képtelenség bármit is tenni. Csak a megfelelõ vakcina segíthet ez esetben, ami még kifejlesztésre vár.
neuraminidaz gatlo, nem oltoanyag, hanem a virus sejtekbol valo kijutasat gatlo vegyulet, egyfajta gyogyszer, de csak a fertozes korai szakaszaban hat.
en egyre kevesebb orvossal talalkozom, foleg a fiatalok kozt , akik rendelkeznenek a te "eletfilozofiaddal". es ez igy normalis, az onzetlenseg nem jelent evolucios elonyt a mai vilagban. aki onzetlen azt eltiporjak, es ehendoglik az utcasarkon, mindenki es minden a siker penz csillogas harmasa korul forog. ebben a vilagban ehberert gurizni, nem trendi.
Bevallom férfiassan nem tudtam mi az a neuraminidaz gátló, bár lehet kellett volna :)) Már tudom. Gondolom ez is specifikus, tehát nem minden vírusra alkalmazható. Az evolúció maga önzésre épül, de azért vagyunk emberek, hogy ne mindig ösztönlényként cselekedjünk. Én is pesszimista vagyok és nem sok ilyen orvost ismerek, de merem remélni, hogy akad 1-2. Az önzés jó dolog és segíti a fejlõdést, de nem minden esetben kell önzõnek lennünk.
nem specifikus abban az ertelemben, hoyg barmelyik influenza varians ellen jo.
masreszt, gondolj bele, hogy' viszonyulnal egy olyan helyzethez, ha azt mondanak neked, hogy a munkadert nem kapsz penzt es meg lehet hogy bele is halsz.
aztan nezz korul az ismeretsegi korodben, hany olyan embert ismersz, aki hajlando lenne az eletet aldozni masokert. vagy hogy kisebbet mondjak, az egzisztenciajat/vagyonat aldozna masokert ( de nem csak annyit amennyit gondol, hanem mindenet elveszitene / odaadna )
ez egy ures halmaz. es aki esetleg megis ilyen, azt csodabogarnak, orultnek, szanalmas balfeknek nezzuk.
szal, szep dolog az onzetlenseg, de nem kifizetodo. masreszt te is abban remenykedsz , hoyg lesz valaki aki segit neked, mint embernek, mi ez , ha nem onzes? es ha te onzo vagy, hogy meggyogyitsanak/kezeljenek, akkor o miert ne lehetne onzo, hogy feltse a sajat eletet? (ez sarkitott pelda, es ne vedd magadra, termeszetesen nem vagy onzobb mint en vagy barki mas. az elv a lenyeg.)
egyszoval, en nagyon kivancsi leszek az eu rendszer allokepessegere , egy jarvany eseten. meg arra is , hogy lesznek kepesek fenntartani a rendet,ha az emberek bepanikolnak ( nezd csak meg new orleanst, ott is mi volt fosztogatas , gyilkossagok stb )
Én is ezt mondom, de szerinted ha neadjisten lesz egy nagy járvány akkor a betegeket hagyják ott meghalni ahol vannak? Nem hiszem. Az önzés természetes dolog. Mivel ember vagyok megadatott az, hogy gondolkozzam (némelyik embernél nem:).
Beteg vagyok, önzõ módon kérem a segítséget és elvárom azt.
Orvos vagyok, dönthetek, hogy mit csinálok. Én is önzõ maradok és teszem hozzá joggal féltem saját egészségemet, vagy felülemelkedek mindenen az anyagiakat is beleértve és segítek.
Mindenkinek saját szuverén joga dönteni. Mint említettem pesszimista vagyok és nem mondanám, hogy ismerek ilyen embereket a közelemben. Orvos ismerõseim nincsenek :P
az onzetlenseg nem jelent evolucios elonyt a mai vilagban. aki onzetlen azt eltiporjak, es ehendoglik az utcasarkon, mindenki es minden a siker penz csillogas harmasa korul forog. ebben a vilagban ehberert gurizni, nem trendi.