Szerinted lehet ebbõl baj? Már ugy értem hogy NASCAR szempontból? Mert õk a városi utakat akarják használni, ettõl még hülyeség lenne a NASCAR-t elhozni onnan, hiszen annak egy épített pálya van. Elfér simán egymás mellett a két verseny.
szóval a lényege, hogy a nascar (ISC) átesett a ló túloldalára és mindent magáénak akar tudni (gyakorlatilag már õvék az összes stock car verseny amerikában, terjeszkedni akarnak észak és közép amerikában)...jelenleg a harc indianapolis miatt van mert ha azt megszerzik akkor az ow felett is átvehetik az irányítást (TG emiatt is akarja a mielöbbi fuziót a CC-vel és pletyózták, hogy az indy500 hétvégéjén megis lesz a bejelentés errõl de nem lett ahogy az várható volt)és egy lehetséges IRL-CC újra egyesülés miatt a "maffia" ahogy Kalkhoven nevezte a nascar urait..bepánikoltak egy megerõsõdõ OW miatt.
Szóval lehet hogy az eddigi 2 ellenség összeáll azért hogy egy harmadikkal szemben megvédjék magukat és az OW továbbra is független maradjon az ISC-tõl.
önmagában ezzel nem is lenne baj, ha a nascar vezérei nem hazugságokat, valótlanságokat állítanának a médiában, többek között errõl a lehetséges 2007-es CC új helyszínrõl...a lobbizás a háttérben zajlik a város vezetõivel.
Tihy bemásolt egy cikket egy másik fórumra:
"Champ Car accusing NASCAR of sabotage: Champ Car is accusing NASCAR of trying to sabotage a proposed race in downtown Phoenix next year in an effort to do away with all street racing in this country. And stock car racing's major sanctioning body claims nothing could be further from the truth. Today in the state legislature a bill will be introduced that calls for a decibel level for any future motor sports events in a city or town in Arizona. "NASCAR and ISC have spent the past few weeks trying to undermine our proposed race in Phoenix and it's my understanding that NASCAR has hired 22 lobbyists to beat us up," said Kevin Kalkhoven, who co-owns Champ Car with Gerald Forsythe. "Why are they afraid of our product? Is big, bad NASCAR afraid of open competition?" Jim Hunter, NASCAR's vice president of corporate communications, responded to those charges by stating: "Neither NASCAR, nor any of its representatives, agents, or employees, has taken a position on Champ Car's proposed event in Phoenix or participated in any conduct that would impede Champ Car's ability to run an event. Nor is it in NASCAR's best interest to do so. "NASCAR understands that in order to keep motorsports healthy and vibrant in North America, it is imperative that race tracks and race fans have a broad "product list" from which to choose."(read more at Robin Miller's Speed Channel column)(6-2-2006)"
erre aztán ment a reagálás is azt is bekopizom utólagos engedelmével spedwaytõl :)
Durvul a dolog.
Peeersze, nincs benne a NASCAR keze mi, a PIR elnök Sperber szerint nincs szükség ilyen "hülye, mikiegér típusú pályákra ... az ilyen típusú versenyek sikertelenek ... hagyjuk a francba ezt a marhaságot, inkább fonjuk még szorosabbá az együttmûködést a NASCAR-al és a várossal."
Mondja Sperber úr, aki egy ISC tulajdonú pálya elnöke, és hazudozik bele az emberek pofájába az utcai pályák sikertelenségével, amikor a Champ Car utcai versenyek vasárnaponkén átlagban 90-100 ezer ember elõtt bonyolódnak le, hétvégenként 150-180 ezer ember elõtt.... persze, be vannak kicsit tojva, mert egy nagyon erõs, tõkés promóteri társaság lobbizik a városnál a CC-verseny iránt, a csapat vezetõje egy bizonyos Dale Jensen, aki az Arizona Diamondbacks baseball, valamint a Phoenix Suns NBA csapat társtulajdonosa. Õk már május elején, a város elsõ e témában tartott tanácskozásán elmondták, hogy hány tízmilliót készek beruházni, ráadásul még Phoenix úthálózatának fejlesztése is összekapcsolható a verseny megrendezésével.
És ezt tetézi - mármint a NASCAR és a szorgos kis csapat - még egy törvényjavaslat benyújtásával, PONT MOST, hogy a város ezen meg azon pontjain ne lehessen olyan AUTÓ- és motorversenyeket tartani, ami 90 decibelnél nagyobb zajt csap, közben a turbós Champ Car-ok min. 115 decibel zajt csapnak, pl. ezt tavaly Denver belvárosában mérték le. A szálakat valszeg az ISC mozgatja, mert pontosan tudják mekkora sikere van az utcai CC-versenyeknek, és a végre bejáratott PIR-en rendezendõ NASCAR versenyt veszélyeztethetik (mellesleg miért vesztélyeztetnék, ezt nem vágom).
Véleményem szerint ez már csak azért is nevetséges, mert egy ilyen nagy szervezet, mint a NASCAR és az ISC, mi a nyavajának fél egy ilyen, általuk bevallva/bevallatlanul nevetségesnek tartott open-wheel szériától, ugyan miért kell ilyen átlátszó módon gátolni egy lehetséges open-wheel verseny megrendezését???
Önérsékletet kéne tanúsítania a NASCAR-nak, és a monopolizálási kísérleteket most kéne abbahagyni, amikor még csak az elején vagyunk (fúrják a Montreal-i CC-versenyt is, de ott valszeg emberükre akadtak Alan Labrosse személyében, persze ez már megint egy másik történet).
Mellesleg Kalkhoven maffiamódszernek nevezi azt, ahogy a NASCAR megpróbálja szétzúzni az open-wheel-t, és azért amolyan üzenetként még elmondta, hogy "az autósport utcákon indult hódító útjára, nem pedig holmi superspeedway-eken".
Tisztelt France-family!
Hát nem elég a sportautó széria, a Grand-Am, nem elég, hogy a NASCAR az NFL után a legnézettebb sport az USA-ban, nem elég, hogy a csapatok és a tulajdonosok fürdenek a szponzorpénzben, nem elég a gyártók egymást tapossák a részvételért és a gyõzelemért és pénzt nem kímélve fejlesztik a COT-ot, hogy az oválpályák majd mindegyik vmilyen típusú NASCAR-verseny szeretne, hogy mostmár Amerikán kívül is igény van a NASCAR-ra, hogy gyakorlatilag egy szervezetként mûködik együtt az ISC, az USA legnagyobb oválkartellje és a NASCAR???
Hanem le akartok csapni a vergõdõ open-wheel szériákra, meg akarjátok esetleg venni Indianapolis-t, mielõtt még a két fél egyre eredményesebbnek tûnõ tárgyalásai révén létre nem jön a megállapodás az egyesült szériáról??? Mire ez heves támadás?? Mire ez a nagy ijjedtség?? Na és most olvasom a jó hírt, hogy a törvényjavaslatot elutasították! Az illetékes testület elnöke, Tom Boone ugyanis azt akarja, hogy a két fél egyezzen meg, törvényekkel semmit nem fognak megakadályozni.
Yesss, CC vs. NASCAR 1:0 :DD
de van egy hivatalos CC állásfoglalás is az ügyben aminek vagy ma estére vagy holnap meglesz a forditása is.
Hát szarugy! Már megint a veszekedés a két nagy között hogy ezt mniért kell azt sose fogom megérteni. Szerintem mind a két versenysorozat jó és se a NASCAR-osoknak se az OW-nek nem kéne kiturni egymást, mert ha belegondolsz attól hogy lesz pl Cc phoenixbe attól pont ugyannyi ember fog kimenni a NASCAR-ra mint idáig, Szóval nem értem mi bajuk egymással.
szerintem a nagy hal megeszi a kis halat elv..üzleti érdek semmi más. gondolok szponzorok, tv közvetítések és egyebekre. az biztos, hogy az autósportnak nem használ ha két teljesen eltérõ széria "háborút" vív egymással, de az ISC-nek úgy látszik nem elég ha az NFL után õk a 2. legnézettebb sportesemény az usa-ban így beakarják biztosítani maguknak, hogy ha létrejön az egyesülés akkor ne álljanak vissza az 1996 elötti állapot, mert azt nem tagadhatják le õk sem, hogy rengeteg indycar fan vándorolt át a nascarhoz a szakadás utáni 3-4 év alatt.
példul az idei indy500 mezõny fele egy rakatt "hulladék" volt lényegében a 33 fõs mezõny volt a lényeg (rajt után rögtön kiestek hemelganék, másoknak a verdájuk atomjaira hullott 20 kör után stb)..ha helyettük a CC legjobbjai indulhatnának megfelelõ anyagi háttérrel egész más indy500 lenne 2007-ben és ez újra érdekessé tehetné az OW-t, újra lennének egész országot lefedõ tv-s közvetítések, szponzorok jelennének meg ismét stb. ami persze nem máról holnapra jönne össze.. és ezt az ISC emberei is jól tudják..
ha valaminek nagy a nézettsége vagy népszerüsége (és azt mindannyian tudjuk a reklámok hatásaiból ha mást sem tolnak az ember képébe mint hogy ezt a mosoport vedd meg mert ez jobb blablabla)akkor a tömeg könnyen befolyásolható...
szóval azt hiszem az ISC emberei ezzel a harácsolással amit mûvelnek a saját vesztükbe rohannak majd egy idõ múlva. elkövették a legnagyobb bakit is..beengedték a toyotát..nem tanultak semmit a cart majd IRL-bõl, hogy ott mit mûveltek a japók..
félreértés ne essék nekem is teszett az idei indy 2002 óta újra és Hornishnak szurkolok, de a mezõny fele vagy legalábbis 1/3-a nem volt oda való. és ez az ami gáz..no ezt lehetne jövõre megszüntetni.
Az igaz hogy a Toyota beengedése hülye ötlet volt mondjuk a fél NASCAR rajongó tábor höbörög is miatta.De veszélyes ez mert ha egymással fognak vitázni és egymás alá tesznek akkor mind két fél nézettsége romlani fog. Ha viszont elviselnék egymást akkor meg az emberek néznék ezt is és azt is. De igazából az egész gondot nem értem, hiszen ez a két sportág tök más, tehát aki szereti az OW az attól még szeretheti a NASCAR-t is és fordítva is. Ez pont olyan mint a Superbike és a Motogp Az SBK-ban eredeti motorok vannak a MotoGp-ben Prototypeok.Az egyik Stock(car) a másik épített autok Prototypeok aminek semmi köze az igazihoz. (igaz a NASCAR is épített autókból áll és elméletileg az STOCKCar kategória)
Hát ez a Bryan Sperber.. Ilyeneket állítani amiket abba a levélbe irt,annyira átlátszó és gusztustalan, hogy az hihetetlen.. Nem csodálom hogy berágtak a cc-sek..
És ez a Montreáli téma? Ezt ugy akarják hogy a Busch versenyt rendezik a Pályán a Nextelnek meg építenek ovált, mert ez nem teljesen világos:Egy esetleges ovál pálya megépítése mellett lehetséges helyszínként szóba került Montréal, és a Gilles Villeneuve pálya
remélem a nascar hatalmasat fog bukni ott ezért a fúrásért amit mûvelnek...ráadásul olyan helyszínen akarnak menni ahol az emberek az open wheelt szeretik/megõrülnek érte az amerikaikat tiszta szivbõl utálják. Quebec állam az államban..aki nem beszél franciául már ki is utálták..
Igen elsõ körben arról van szó, hogy a Busch verseny menne Montreálba a road course-ra, ahol az F1 és a CC is versenyt rendez, a Nextel meg a Busch farvizén beevezne egy építendõ oválra vhol Kanadában. Sok még a bizonytalanság e körül.
Az ügy pikantériája, hogy két ember rendelkezhet fele-fele arányban a pályával, egyikük NASCAR-felé másikuk CC-felé... ebbõl nem sok jót látok kisülni...
Hogyan tovább? A régi szép idõket az újra egyesülés(egymásba olvadás) se tudja már visszahozni. Vagy remélik, hogy így megtudják szorongatni a NASCAR-t?
Jó kis verseny volt, talán elõzésbõl lehetett volna több is, de idén mintha nehezebb lenne elõzni, és nem csak itt Indyben. Pedig asszem egyedül a variálható tengelytávot szüntették be, minden más azonos az autókon.
Jah meg Danica 3. helye, na az sem semmi:-)
sportklub szombaton élõben adja a záró futamot 22:30Indy Car, Homestead élõ! Miami Speedway
Közülük kerülhet ki a 2009-es bajnokság gyõztese. 1.Dixon 570 2.Franchitti 565 3.Briscoe 562
Nagy meccs lesz sztem nézzétek:-)
Persze ezt az indycar.com is free adja, mert ez a csicska sportklub is élõben tolja:-/
Az eddigi versenyeket csak leader, vagy bord cam-ból nyomták.
Ganassi bácsi nem kicsit agyas, Dario meg egy mocskos mázlista. Életem elsõ élõben végignézett IRL futamán nem volt egy sárga zászló sem... (Igazából Rahal elsõ gyõzelme volt az, de annak a rajtjáról lekéstem.)
Nagy taktikai csata volt, de ilyet, h egy oválon ne legyen sárga, én még nem láttam, se itt, se anno a cartban, pedig aztán nézem vagy 10 éve. Jó kis verseny volt.
ritka de az új aero csomag+pálya ezt hozta ki belöle.
most kezdek ismerkedni ezzel a sporttal. Elsõ és (számomra) legfontosabb kérdés minden versenyt lead a sportklub ?? (azt hiszem itthon õk adják)
köszi
ja felvételrõl szerdai napokon..kivéve az indy500-at azt élõben adják..
amúgy az igazi fanok élõben nézik a neten vagy torrentrõl leszedik hétfõn és eredeti amcsi kommentel nézzük..ha már ennyire nem foglalkoznak azzal, hogy europában is lássuk élõben.
Az engem nem izgat hogy élõbe láthassam. És leadják asz egész versenyt vagy csak összefoglaló ?
mert sose izgatott hogy a kedvenc sporteseményeimet élõbe nézhessem csak nézhessem végig . ennyí. (fõleg nem olyannál ami nem olyan hogy tele van a web [magyar része] az eredménnyel mint focinál , F1-nél stb..
Ász csapat: (kemény 2 éves tapasztalatommal) Team Penske, Target Chip Ganassi.
Target pilótái: Scott Dixon (volt bajnok már), Dario Franchitti (õ a tavalyi év bajnoka) valamint lesz egy 3. pilótájuk idén még nem állandó de jövõre valszeg az lesz az Graham Rahal
Penske pilótái: Ryan Briscoe, még nincs bajnoki címe, de tehetséges Ausztrál pilóta, és van magyar vér is benne :). Helio Castroneves, na õt nem nagyon kell bemutatni...többszörös indy500 gyõztes és még sorolhatnám , wikipédia majd segít :P. valamint Will Power, aki szintén tehetséges srác, õ most nyerte meg ha nézted a futamot.
Ezen kívül még vannak ászok, de megoszlanak, valaki road/utcai versenyeken jó, valaki kifejezetten oválon. Akiket felsoroltam tudnak minden körülmény között versenyezni...akit talán még érdemes megjegyezni, az Tony Kanaan. Õ több szériában is indult már világ szerte.
Az a szomorú, h ahogy nézem a sportlub nem fogja adni az összefoglalót sem, a motorsportok.hu meg nem jó, ott írtak érdemben egyedül az indyrõl. Pedig az indy egyre jobb a forma 1 meg egyre szarabb, mégsem tudjuk normálisan nézni ezt a sorozatot:-/
Amúgy aki nézte az hol nézte? Mert nekem nem igazán volt jó a Race Controll...
#227! es hozzá szólás. A brazil TV csatorna adta... legközelebb Amcsik fogják streamelni remélem a Versust ha nem akkor is biztosan lesz valaki aki streamelni fogja...