akkor köszönöm szépen a tippeket, tehát ezek szerint semmi jó nincs a bsc rendszerben számomra. igen, kb ezt is éreztem. éljen MB!
Tudjátok én nem igazán értem meg, a kormányainknak miért kell egyfolytában lerombolni azt amit az elõzõ kormány felépített és utánna õk is elkezdik építeni a saját "hül*eségüket" amit a következõ megint szétzúz! Hol ebben a reláció.
Ha így folytatjátok ti nagyokosok (politikusok) akkor ez az ország sajnos sehova sem fog eljutni, nem hogy még az áhított "NYUGAT" szintjére. :-(
Bibi az, hogy ADSLnél a felfelé sávszél karcsú, ezenkívül a több párhuzamos kérés/letöltés elég jól el tudja dugítani. Tehát 1 1 mbit/sec-es ADSL az pingileg nem lesz ugyanannyi ha 10 felé osztjuk.
Lehet sebességekkel dobálózni. A tény, hogy az iskolámban azt látni, hogy egy-egy gépen néha a fél kb/s-t se éri el a sebesség. És ez nem vicc.
Valóban nagy hozzánemértésre vall, ha valaki a 25 gépre szánt 1 Mbps esetén egyszerû osztással számolja ki az egygépre jutó sávszélességet. Igen valószínûtlen, hogy mindenki egyszerre fog egy nagy sávszélességgel rendelkezõ forrásból batárnagy fájlokat letölteni. Internetezni nem így szokás. Azonkívül valóban van az iskolákban proxy is, úgyhogy ismerõseim tapasztalatai szerint ez olyan átlagosan 200 kbps-nek fele meg, ha minden gépen interneteznek, de ha csak egy kettõn, akkor majdnem ugyanolyan, mint a teljes sávszélesség.
Egyébként az is kérdés, hogy ez garantált sávszélesség-e vagy olyan mint a kábelnet és az adsl, hogy ennyi is lehet akár. Mert ha adsl-ként viselkedik, akkor 1000 kbps és 15 kbps között bármi lehet egy gépre jutóan.
Azért az erõs túlzás, hogyha van 1 mbit, akkor 25 gép esetén egyszerûen elosztod. Ez nem otthoni felhasználás, nem töltesz le folyamatosan. Nem azt mondom, hogy szárnyalás, de az tuti, hogy elég. Böngészésre, 1-2 dolog letöltésére, stb. Ráadásul ha feltesznek egy proxyt, akkor még gyorsabb lesz a cucc, hiszen elég nagy az átfedés a megtekintett oldalak között (pláne, ha a tanár mondja, hogy mit csináljanak...)
Még csak annyit, hogy utólag a sz*rt is be lehet csomagolni, attól még sz*r marad... már bocsánat. Hol van figyelembe véve, hogy ha valaki jól keres, hogy hány embert tart el belõle? Sehol? Pontosan. Vegyünk egy becsületes állampolgárt, aki minden fillérnyi keresetét bevallja. Dolgozik mint a güzü, eltartja a gyes-en lévõ feleségét, plusz szeretne mindent megadni a kislányának, ha két gyereke van pláne... nos ez az ember nem jogosult semmilyen adójóváírási támogatásra, mert az állam szerint k*rv* jól él. Az, hogy hányan vannak ki nem sz*rj* le... lényeg, hogy adózik, mint az állat és semmit nem kap cserébe. Szerintem minden családot érintõ kérdés. És most le sincs tojva. No... kimérgelõdtemmagam. Megyek taposni a malomba.
Térjünk csak egy kicsit vissza az internet sávszélességre.. mi is az a szélessávú internet amiben az iskoláknak része lehetett? Kemény 384/96 kbps. Ami két terem 36 gépével számolva: 11/3 kbps kerekítve... ez aztán a szélessáv! Kérdem én, hogy jött ki a 40kbps??? Arról van szó, hogy idén januárban megemelték 1024/?-re? Ez ám a nagy szó. Amikor ha valaki otthonra vezet be internetet, akkor minimum 512-vel kezd egy számítógépre és lassan az 1024kbps/1gép a minimum ... ez tényleg ûber szélessáv az iskolákba... No. errõl ennyit.
Abban teljesen igaza van a srácnak, hogy Magyarországon (papíron) rengetegen élnek minimálbérbõl. Meg mondjuk aki bruttó 80-at keres, szerintem 120 SZJA-t az se igen fizet évente. Úgy alapvetõen más ismérvek alapján is meg lehetett volna határozni azt, hogy valaki jogosult-e támogatásra vagy sem, mondjuk rászorultság alapján. Az meg nem menti magyar bálintot, hogy a végére már egész jó sulinetet találtunk ki, mikor az elsõ X évben csomó pénzt elcsesztek fölöslegesen. Ez olyan, mintha most mennék és felgyújtanám a parlamentet, majd elkezdeném locsolni rá a vizet vödörrel. Az hogy késõbb megpróbálod helyrehozni a hibát, ami lehet hogy nem is hiba volt hanem szándékos korrupció, nem ment az elkövetett vétség alól.
Magyarországon az oktatás színvonala aránylag jó volt. Bizonyítékul szolgálhatnak diákolipmpiák, egyéb nemzetközi versenyek, meg hogy keresték a magyar munkaerõt külföldön is. Úgy alapvetõen az ált. iskolai oktatás az kimagasló eredményeket produkált, a középiskolai átlagon felülit, a felsõfokú képzés, hát az elég tré volt már régebben is. Rendszerváltás után jött a rengeteg varia, NAT, Kerettanterv, mikor mi, ezzel elérték azt, hogy jóformán a tanárra van bízva, hogy mit tanít. Ezzel az a bibi, hogy a tanár ehhez nem ért. Míg a régi központi tanterveket hosszú kutatómunka meg kísérletek alapján állították össze, addig jelenleg a tanár gondol egyet, aztán holnaptól mást tanít. Úgy gondolták, hogy a tanterv strukturális hiányosságait majd a mennyiség meg a követelmények emelésével kompenzálják, ami rövid távon magoláshoz vezet, hosszú távon meg a fejek kiüresedéséhez. Szóval most elértünk oda, hogy általánostól felsõoktatásig tré a színvonal mindenhol. Most behozták a bolognai rendszert, holott a legkeresettebb szakemberek a környéken jelenleg is az oroszok, tehát inkább az õ oktatási rendszerüket kellene átvenni (ami dettó az, mint ami itt volt 20 éve). Mondjuk az tény, hogy az oktatók színvonala is csökkent, ez elsõsorban annak tudható be, hogy míg 20 éve egy tanár nem számított kevesebbnek mint egy árokásó bérnigger. A tanárképzõkön képeztek jó szakembereket is (pl engem is, hehe:-), de a végzõsöknek csak a legbénább + a legelkötelezettebb negyede maradt tanár már jó 5 éve is. Aki nem akart éhen halni, az ment rendes, jobban fizetõ munkahelyet keresni. Bolognai rendszer biztos jobb lenne mint a jelenlegi, csak ugye ahhoz kellenének cégek, akikhez gyakorlatra mennek a diákok. Ezt viszont a cégek vagy vállalják vagy sem, mivel nekik ez költség (munkahely kell az illetõnek, betanítás (ami munkaerõt vesz el), stb. Másik oldalról viszont nincs garantálva az, hogy az illetõ legalább X évet ott fog dolgozni, mivel Magyarországon nem divat határozott idejû munkaszerzõdést aláírni. Ergo ez a cégek számára úgy jön le, hogy ideküldenének egy pelenkást, a legjobb szakemberem állítsam mellé mentornak, vegyen el ez a munkaidejébõl mondjuk napi 2 órát, és fél-1 év után, mikor a srác már mindent tud, meg csomó belsõ információ a birtokába került, akkor vagy elmegy (mondjuk konkurenciához az információkkal), vagy ajánljak neki horror összegû bért, hogy maradjon. Szóval cégemnek is felajánlottak ilyen hallgatókat, akik nem is lettek volna alapvetõen bénák, de az a helyzet, hogy többe kerül a leves mint a hús. Az oktatás lehet hogy áttér a bolognai típusú képzésre, de ehhez a gazdasági szereplõk közremûködése is kellene, az meg amennyire én látom mérsékelt.
miért ne vásároltam volna be? te talán esetleg azért, mert nem érzed magad 'rászorulónak', nem is használod ki az ilyen kedvezményeket? hihetõ! nem az a bajom, h nincs megadóztatva a minimálbér, hanem hogy a sulinet olyan, h a minimálbéren élõk nem vehetik igénybe! így pont a legszegényebb réteg nem veheti igénybe, márpedig arról szólt az egész, h aki eddig nem tudott gépet venni, annak most segítenek... szl jól félreértelmezted az egészet....
Ne haragudj, de errõl a Brian életébõl a "Na de mit tettek értünk a Rómaiak?!" címû jelenete jut eszembe. Azt hiszem nem tudnának olyat tenni ami Neked tetszik. Ha megadóztatják a minimálbért, mondjuk havi 6e forinttal, akkor az a baj, hogy évente 72 ezret kell becsngetni az államkasszába, ha meg nem, akkor az a baj, hogy nem lehet igánybe venni a sulinetet. De azért biztos ami biztos Te is jól bevásároltál, úgy látom ...
Na figy! Én nem akarok most 1 "kinek a sulija jobb kvázi ki az okosabb" vitába keveredni, de... ha már 1másba k5tögetünk...
Nem azt montam, hogy "vegyész" hanem, hogy a vegyészen milyen fajta. A kettõ között pontosan az a különbség amit írtál.
"BME VEK-re járok, és volt balszerencsém látni a Bsc tantervet is. Nekem csak a szerves labor 7" A te szerves laborod szerinted melyik sulira utal? Most mond azt, hogy nem a bme-es vagyészt hasonlítottad a vek-es bsc infóhoz...
Nekem ennyi erõvel meg olyan matekom van (3 féle, heti 12 órában) hogy össze szarnád magad. Ne aggódj pontosan tudom a Bme-s matekok skálázását mielõtt bevakítanál azzal, hogy nálatok a bme-n a nagy vegyész szakon milyen faja matekot tanultok...
Bocs, feltételeztem, h ebbõl kifolyólag tudod a következõket: mat 3/ valszám --->VEK kötelezõ mat b3 --->KSK,GEK,VIK, szal csak innen vehettem fel wacelet --->TTK lin. alg. --->VEK (opc.)
Tehát nem a "nagy vegyész szakon" tanulom a matekot, hanem másik karokról vettem fel, mivel keveselltem azt, amit egyébként tanulnánk. Ennyit a vakításról.
Figyelmedbe ajánlom továbbá azt az apróságot, h nem a vegyészt hasonlítottam össze az infoval, hanem az VEK-en a bsc-s tantervet a régivel, ahol rém kevés a heti 22 óra.
najó, de a többségnek sztem van elképzelés arról, h milyen szintû képzés után szeretne diplomát, és ezt már felvételikor tudja. így aki nem akar annyit tanulni, az fõsulira megy.
Az 1ik alapvetõ elõnye, hogy 3,5 év után eldöntheted, hogy továbbtanulsz-e vagy sem... Ha közben megunod akkor is kapsz diplomát vagy eleve csak bsc szintre pályázol de attól is elálhacc és dönthecc a továbbtanulás mellett.
+ a fél országnak onnan van fényképezõje:)
a sulinetrõl: oké, köszi, jópár cuccot vettem sulinet keretein belül a géphez, meg még egy iPodra is futotta. de azt ne mondja, h a szegényeknek a legjobb ez a rendszer! õk tették a minimálbért adómentessé, tehát aki minimálbérért dolgozik, az igénybe sem veheti a sulinetet, miven nincs adója, amibõl visszaigénylehetné a pénzt. errõl ennyit....
énis a bme-re járok, és mivel felvettek még a 'klasszikus' rendszerbe, de én technikusi miatt halasztottam 2 félévet, egyszer csak levélben kaptam, h bsc-s leszek. akkor még azt sem tudtam, h mit jelentenek ezek a betûk, mostanra viszont egész sok információt szedtem össze errõl a képzésrõl, amiben tanulok. az egyik alaptárgy, a matek, a korábbi egyetemi (B) szintrõl átkerült a fõiskolai (A) szintre, bár állítólag inkább a két szint között áll meg az egész, a könyebb felé hajolva. a tantervet nézegetve és összehasonlítva a korábbi rendszerrel, érdekes dolgok derülnek ki. lesz olyan tantárgy, h dinamika. ennek az alapja a kinematika, melyet haverom 3. félévben a 'klasszikus' képzésben tanult, és keményen megszenvedett vele. bsc-nél a kinematika kimarad, csak dinamika. ha a kinematika elég nehéz, akkor az alapok nélkül a dinamikát hogyan fogjuk megérteni? korábban csak egy félév mikroökonómia volt a tantervben, most egy féléven belül mikro- és makroökonómia, amivel szenvedni kell.
mellesleg bármilyen hivatalos diagramot, v leírást nézünk, azt láthatjuk, h a bsc képzés végén a bsc diploma a 'klasszikus' fõiskolai diploma szintjénél valamivem magasabban van, mégiscsak fél évvel tovább kell szenvedni vele.
a kreditrendszerben korábban az állam 40-50 kreditet szponzorált pluszba, ezt most lecsökkentette 20-ra. nincs pénz erre sem, vagy mindenkit, akinek kevés a pénze, rá akarnak kényszeríteni a tanulásra?
azért is jelöltem meg a bme-t, mert jó, neves iskola, melynek diplomája talán többet ér, mint jónéhány másik egyetemé, valamint a rengeteg szakosodási lehetõség miatt. erre azt kaptam, h körülbelül harmadára csökkentették a szakosodási lehetõségek számát, valamint 3 és fél éves képzés után, ha lediplomáztam, felvételizhetek az msc képzésre, és ha nem kerülök be a keretbe, akkor meg fizethetem az egyetemi tanulmányaimat!
nos, köszönöm, ebbõl nem kérek, de tudom, már nincs visszaút. ha valakinek van vmi tippe azzal kapcsolatban, hogy én mit nyertem a bsc bevezetésével, kérem ossza meg velem!
Uhh basszus, itt paran nem tudnak olvasni, vagy szerintem vegig sem olvastak a riportot, nem tudnak szoveget ertelmezni vagy csak egyszeruen es elvakultan belekotnek minden sz*rba, gondolkodas es logika nelkul:(
Sajnos sokmindenre igaz manapsag, hogy "egy hulye szazat csinal", senki sem gondolkodik onalloan, csak fujja a masik hulyeseget:( Mindenki csak a hibat a rosszat keresi, hogy eszrevegye a minimali s jot is, vagy esetleg tegyen is erte valamit, az mar nem:/
Mondjuk, azert a "riporter" is "kotekedos" kedveben volt neha, veletlenul vagy szandekosan - szamitva az elobbi "fajta" azonnali kiszamithato reagalasara - igen ertelmetlenseggel hozakodott elo...
Mégis bervakított...
"És most nem jövök azzal, h míg" akkor mér jössz?
1ébként nemtom mér akarod még mindig összhasonlítani a vagyész az infóssal. Lehet nektek sokat kell kotyvasztani ehhez nagy óraszám kell... Most összeszámoltam nekem 25 órám van 1 héten. A többi bsc-s szakot nem ismerem annyira, de mintha rémlene, hogy 1 bsc-s vegyész (vagy gazdinfós) sírt volna, hogy mennyi órája van... Na persze ezt nem azért írtam, hogy csak azért is cáfoljak, de erre elméxem... 1ébként mielõtt felbasztam voln az idegrencerem azt akartam írni, hogy a bsc rencer szintje is függ attól, hogy hol tanulod de könnyebb mint itt vagy a bme-n az egyetemi szintû az tény (infó persze) De szvsz ez már nem az a kategória amit ha elvégzel nem tudsz semmit...
Ez az ürge mosolyog és azt hiszi jót tesz. Nézze már meg a fejeket! Melyik diák lát reálisan optimista jövõt a szakmájával? Mennyi kell még, hogy végre családot alapíthasson? 10-12 óra munka mellett tudásalapú társadalom kéne mi? Elõbb magyarul tanuljanak meg a diákok és aztán kezdjék Amerikát majmolni jó? Ez az ország sohasem lesz önálló? Kicsi ország ez ahhoz hogy elpazarolják a "kiöregedõ mérnököket". Én még nem vagyok az, de leszek egyszer. És én sem látom tisztán mit akar EZ a JÓEMBER.
Az vajon miért van h. ma magyarországon a tizenévesek kb. FELE funkcionális analfabéta? :D
Ennek még hisz valaki?
Magyar Bálint, cöh :D az érettségi papirok kitudódását se tudta megakadályozni, bizony mekkora szerencsénk is volt :D én még most se várok tõle többet :DDD
Nagyon nem szimpatikus, hogy a magyar oktatast az amerikaihoz hasonlova teszik. Nem a magolas a lenyeg felkialtassal eljutunk oda, hogy itt is csak tesztekben lehet szamonkerni? Vagy mi a cel? Leszogezem, utalok magolni, mindig is rossz voltam human targyakbol (nem vagyok ra buszke) de minden tudomanyban szukseg van targyi tudasra! Az az alapja mindennek, ha nem tudsz semmit, nincs min gondolkodni... Mas: diakkal kapcsolatban: "az ELTE-n mindenki a chip segítségével azonosíthatja magát az elektronikus tanulmányi rendszerben." ezt kitol, es hol latta? A nyakunkbasoztak az ETR nevezetu szornyeteget, de semmi koze a diakon talalhato csiphez! Egyetemista eveim alatt (ez a 4.) egyetlen egyszer hasznaltak a rajta levo csipet, eletem elso beiratkozasan raktak be egy kartya olvasoba/iroba nemtom, azota SOHA SEHOL SENKI nem csinalt vele semmit, es NEM IS VOLT SZUKSEG a hasznalatara. Ezek utan, igen, elegedetlen vagyok az oktatas jelenlegi helyzetevel, politikatol fuggetlenul.
1, 4 féle matekot vettem fel köv félévben (valszám, b3, lineáris algebra, wavelet analízis), szintén 12 órában, 15 kredit, tehát elképzelhetõ, hogy nem szarnám össze magam.
2. Kettõnk között az a különbség, h míg én pontosan ismerem mindkét tantervet, és tudom, h miért van szükség hét órára, mert mennyi idõbe telik megcsinálni pl. egy Grignard-t, addig neked errõl fogalmad sincsen, tehát jobb lenne, ha inkább szerényen hallgatnál.
És igen, akinek több órája van, az feltehetõleg többet tud.
És most nem jövök azzal, h míg én szeretem és megértem a matekot is, addig te a kémiához segghülye vagy.
amit írtál azt át is irányít6tod reechike-nek... Én ugyan is jártam a bme-re és most veszprémbe szal ezt a 2õt ismerem, a sze-t meg talán még ezeknél is jobban ismerem annak ellenére, hogy 1 percet sem jártam oda és épp ezért példálóztam vele, ugyanis eredendõen gyõri vagyok (20 évet húztam le ott:), ismerek több tanárt (nem a suliból hanem személyesen) és kb 30 diákot aki szifes (nekem má csak szif marad) többek között a barátnõm és 1ik legjobb barátom (nem folytatom a sort) ott végzett... szal qrvára képbe vagyok...
reechike: általában a felvételi ponthatárral, az átlaggal meg az óraszámmal szoktak példálózni. 1 dologban 1etértek és ezen én is meglepõdtem: kevés óránk van, mármint nem vagyunk minden nap egész nap a suliban de azért ez nem minden.... Pl.: egyetemihez viszonyítva nem tanulunk annyi faszságot sokkal "gyakorlatiasabb" a szak... Faszság alatt nem az alaptárgyak megtépázását értem hanem azt, hogy nem kell kémiát és filozófiát tanulnunk helyettük viszont kb 1.5x annyi matek és prog. van....
A bme-t + példának hoztam fel nemtom mér kellett letámadnod, hogy faszláma vidéki bsc-s vagyok... Mellesleg kapásból fasság az összehasonlításod a 7 laboroddal... Ezexerint akinek több órája van az többet tud? Nekem ennyi erõvel meg olyan matekom van (3 féle, heti 12 órában) hogy össze szarnád magad. Ne aggódj pontosan tudom a Bme-s matekok skálázását mielõtt bevakítanál azzal, hogy nálatok a bme-n a nagy vegyész szakon milyen faja matekot tanultok...
Bár lehet, hogy a diákoknak egyszerûbb lesz a helyzetük a BA szinten (könyebben átjárható), de a Bsc képzés végén kapott "papírral" nem biztos, hogy mindenki el tud helyezkedni (szakképzettség hiánya).
"tanárként 3év után" Mennyit idõt fog akkor eltölteni gyerekek között (ez fontos a tanárképzés terén) egy Bsc képzésben részesûlt hallgató (normál tanárképzésben 2 év volt, itt lesz 1 év? - az bizony kevés!)?
Nos, eddig is nemcsak, h felvehetõ, hanem kötelezõ volt némi számtech, meg vállalkozásgazdaságtan, meg némi közgazdaság, meg egyebek, de hála a csökkentett óraszámnak, ha ezeket továbbra is beleteszik a tantervbe, akkor csak ahhoz nem fogsz érteni, amit elvileg tabulsz.
Az átjárhatóság roppant fontos. A BME 17ezer hallgatója között talán ha 100 külföldi van, azok is Izraelbõl meg az USÁból. De igazad van.
egyébként, a harmadik oldal elejérõl lemaradt a kérdés.
egyrészt nem biztos, hogy olyan intézményekkel kéne példálózni, amit nem ismersz. másrészt tényleg jelentõs mennyiségû diplomás kerül ki, akiknek egy jelentõs része nem ért a szakmájához, de ez a szakok számával és milyenségével van összefüggésben. egyébként pedig a szakok színvonala meglepõen változó, a végzettek szaktudásával egyetemben.
OK. De elvi akadája nicsen, hogy valaki kiszálljon a BA szinten, ha az adott területen nem éri meg akkor gondolom senki sem fog. De pl egy csomó helyen jó lehet, pl, aki matematikusnak indul, de rájön, hogy kevés hozzá vagy épp már neki nem kell ez, akkor simán elhelyeszkedhet tanárként 3év után. Meg nyugaton asszem ez úgy is van, hogy az alapképzében felvehetõ némi számtech, meg ilyen vállalkozási, meg gazdasági alap is, ami szintén megkönnyíti.
De nem mondom azt egyébként hogy ezzel nem lesznek gondok, mert fogalmam sincs. De vannak benne lehetõségek imo. Ráadásul muszály volt megcsinálni, hogy átjárhatók legyenek az egyetemeink és az EU-sak.
DjFaustus: "A magyar munkaerõpiac nem fogja nagyon tolerálni a szakképzetlen munkaerõt." nem látom ettõl miért lesz rosszabb a helyzet mint eddig. Szerintem ez egy rugalmasabb rendszer, könnyebb szakot váltani, ami diákoknak akik nem tudják pontosan mit akarnak még az elején biztosan jó (na meg sokkal könnyben lehet elmenni külföldre tanulni pár félévre). Nekem szimnpatikusabb mint az eddigi, az alapján amennyit hallottam róla.
nem, nem ezt veszem alapul, de mégiscsak infos suli...és ha esetleg valamikor 4-5 csoport is kap netjogot, akkor nem hogy lassú a net, hanem néha nem is megy, novelles hibaoldalakat hoz be...
" A BA-nek, pont az a célja, hogy olyan képzést adjon amivel a versenyszférában el lehet ténylegesen helyezkedni és ne tudósokat kéezzen." A célja lehet hogy az lenne. Az eredménye nem biztos hogy minden esetben lesz az.
"Plusz szerintem hosszú távon az is jó lesz, hogy több a diplomás" Diplomás takarító, diplomás árufeltölltõ, képzett mérnõkként multinacionális cégeknél anyagbeszerzõ... A magyar munkaerõpiac nem fogja nagyon tolerálni a szakképzetlen munkaerõt.
Nem arról van szó, h tudósokat képeznek, hanem, h rosszak az arányok, mert rengeteg közgazdász, meg hasonló kerül ki az egytemekrõl, suínvonalas mérnök meg kevés. Bsc-s "diplomával" meg sehol sem fogsz tudni mérnökként elhelyezkedni, mert ilyen tudással nem fogják rádbízbi a tervezést, kapsz majd valahol egy szép csendes techikusi állást.
Tömeges felsõoktatásra: a bolonyai folyamat pont arról szól, hogy ezt kezelje. A BA-nek, pont az a célja, hogy olyan képzést adjon amivel a versenyszférában el lehet ténylegesen helyezkedni és ne tudósokat kéezzen. Arra ott lesz az MA meg a phd. Persze ne várjunk egybõl csodát. De hosszú távon jó lesz. Plusz szerintem hosszú távon az is jó lesz, hogy több a diplomás, elvégre nekünk is az a célunk, hogy minõségi munkahelyeket teremtsenek itt a cégek... Mint pl a svédeknél, nyilatkozott valami olyasmit egy miniszter, hogy nem baj hogy kevés náluk a szakmunkás, mert azokat a feladatokat megoldják nagyrészt importból (pl jöhetnek nyugodtan a pólók kínából).
Magyar Bálin: Én egyszerûen nem értem, hogy miért pont õt csesztetik egyesek állandóan a kormányból. Szerintem talán a legsikeresebb minisztérium volt. Persze sok dolog nem ment tökéletesen, de itt nem voltak nyuszik változtatni, voltak reformok bõven, amik tényleg meg is valósultak és hosszú távon jelentõs változásokat hoznak (ráadásúl mindezt úgy, hogy pl az egyetemek vezetése általában ellenáll minden változásnak, hogy megtartság a pozícióikat(pl hogy nehogy már egy gazdasági menedzsert oda merjenek rakni, inkább igazgassa csak pl egy bölcsész professzor az adott egyetemet továbbra is......)). Példák ami pozitívumok szerintem történtek: sulinet express, bolonyai folyamat átállás, általánosban az értekelési rendszer megváltoztatása, internet bevezetése sulikba, kétszintû értettségi. Szerintem ha minden négyéves ciklusban minden tárcánál ennyi minden történne nem lenne gáz.
HÖK: na ez viszont elég gáz. Szvsz általában arra tartják õket az egyetemek, hogy lerázzák a panaszkodó diákokat, hogy védjék az egyetem vezetését. Kár nekik nagyobb hatókört adni a jelenlegi körülmények között, mert úgyis csak lepaktálnak az egyetem vezetésével. Felveszik a fizetésüket és kussolnak.
"internet van, fûtés nincs" Megerõsítem: tényleg vannak ilyen helyek...
"sulinet, és a rahedli pályázat ami a gépparkra adja legkönnyebben a pézt" Volt általános iskolámban a géppark kb 2 éve lestrapált Pentium 1-es gépekbõl állt (14 colos CRT monitorokkal - egészségvédelem rulez). Azóta sem változott sokat a helyzet. És nem csak ott, máshol is ilyen eseteket tapsztalhatsz.
Vagonra vele azt menjen autópályát építeni, ahhoz talán ért.
Azért ez lehet, h csak a Te képességeidet minõsíti. Én pl. a BME VEK-re járok, és volt balszerencsém látni a Bsc tantervet is. Heti max 22 óra. Nekem csak a szerves labor 7. Valószínû, hogy napi 1-2 elõadástól nem fognak vért fosni a kisdedek.
A géppark támogatása éppen az egekbe szököik mostanásg -> sulinet, és a rahedli pályázat ami a gépparkra adja legkönnyebben a pézt... persze a vakolat közben omlik, rohad a fal és télen nincs fûtés, de internet van:)
Ez csumpibb helyeken mindennapos de 2 télleg elit gimnázium igazgatója is monta, hogy internet van, fûtés nincs....
na azt csak vizsgaidõszakba nem lehet megtanulni akkor sem ha 4 héten kereszetül egyfolytában tanulsz... télleg ez nem vicc... 70%ot basznak ki minden évben...
"suliban az info fakt tanár a rendszergazda" A tanárképzõ fõiskolákon nem nyújtanak megfelelõ szintû rendszergazdai ismereteket. Másrészt elvieg kellene lennie külön rendszergazdának erre a célra. Persze erre sincs pénz...
"szóval elõszõr a tanároknak is meg kéne szerezniük egy "alap" tudást, és utána tanítsanak." Egy átképzett tanerõnek nem olyan egyszerû dolog! Szóval lehetnél toleránsabb... Másrészt: éhbérért, gyenge színvonalú (tisztelet a kivételnek!) diákok mellett, elavult oktatási módszerek, taneszközök hiánya mellett mit vársz el tõlük?
Mi a sz*rnak kellett minden általános iskolába szélessávú internet, ha az elavult géppark cseréjére nem adtak egy fillért sem?
Bsc szar? õõõ gyere ide veszprémbe (kb bme szint) és csináld meg bsc-n az analízis 1 tárgyat... én vért fosok 2 hete... amúgy télleg könnyebb (1 kicsit) mint az egyetemi...
2 percenként változó álláspont sem túl jó a mindennapokhoz szokott iskolásoknak, de 1 ekkora horderejû döntésnél azért 1 délutánnyi idõ rászánásaval zöldágra lehet vergõdni a felsõoktatásban....
ha már az informatikai tudásnál tartunk. semmi amit tanulunk, és semmi a tanáraink tudása. suliban az info fakt tanár a rendszergazda. olyan szinten nem ért a gépekhez, hogy próbálta már mindenhogy letiltani, hogy akár csak a hátteret is megváltoztassuk, de egyszerûen neki is olyan minimális a tudása, hogy az 5.esek "feltörik" a gépeket, azt csinálnak amit akarnak. szóval elõszõr a tanároknak is meg kéne szerezniük egy "alap" tudást, és utána tanítsanak. amúgy nem csak az infótanár "tudatlan". komolyan gondolom, hogy a sulinkban a tanáraim 20%-a nem tudna megírni egy emeltszintû érettségit 95%-ban abból a tantárgyból amit tanít. az angoltanárom kész katasztrófa volt. komolyan mondom, én jobban tudok angolul, mint õ, pedig csak középfokúm van, az is másodjára.
szerinted az a "bizonyos oldal" tette tönkre több ezer diák életét? Tudod hány kitûnõ, 2 nyelvvizsgás tanuló nem ment egyetemre, mert nem voltak elég jól tájékoztatva, vagy mert nem volt PÉNZÜK (mert ha költségtérítésesre mész akkor 1/2 - 1/3 közti a pontszükséglet)
Tudod te, hogy még most is minden nap arról van szó az iskolában, hogy "valyon most kinek lehet hinni" meg "valyon akkor hogy is van ez? Mert 2 hete még máshogy volt, a neten más van, az egyetem is mást mond"
de ezt csak az a bizonyos rendszer fujta fel. Mint azt is hogy baj van a mezõgazdasággal, és az egészségüggyel amit már 4 éve a kampányfilmeken tisztába tettek
"minõségi oktatásért" * Tömegképzés van az egyetemeken - rendes munkaerõkihasznállás nélkûl. * A bolognai rendszer - oktatásban járatos emberek szerint - nem lesz jó hatással az oktatásra (alapképzésben részesûlt emberek hada!). * Nincs még rendesen megoldott tehetségképzés (vagy a gyengébb képességûek felzáróztatása). * PISA (Programme for International Student Assessment) felmérések szerint eléggé elmaradott szinten vagyunk - és egyre hátrább kerültünk a listában.
Egyébként van valami az érettésgi botrány politikai aspektusát illetõen, de azért Magyar Bálintot nem védeném.
ez az ember még ki mer menni az utcára, tanulók, szülõk vagy tanárok közé?...
okoska az érettségi botrány egyértelmûen politikai indíttatású volt.. emiatt nem kell lemondania... inkább annak a bizonyos oldalnak kéne elgondolkodni, aki felhasználta/kihasználta a diákokat Magyar Bálint "befeketítésére"...
Magyar Bálintot lehet szidni, de senki nem tett aanyit a minõségi oktatásért mint õ!
hát tulajdonképpen semmi konkrétum nincs M.B. válaszaiban. mintha két értelmes ember politizálna egy kávé mellett. csak igazi átgondolást nem látok. itt belökjük ezt a jónak tûnõ ötletet, amott azt, aztán majd lesz valami. nem baj ha nem jó, majd pár év múlva kitalálunk valami mást. nagyon lolok sztem M.B. válaszai. és köze nem lehetne oktatási kérdésekhez... el kéne tiltani tõle. szigorúan szvsz.
A lexikális tudásról: igen ez egy probléma. Egyik vegészismerõsöm mesélte, hogy a gyakorlatra jelentkezõ hallgatók nem tudják felismerni a különbözõ anyagokat. Képletüket tudják, de anyagismeretük nulla. Természetesen nem szabad átesni a ló túlsó oldalára sem, vagyis nulla lexikális tudással nem sok mindenre megy az ember.
Az iskolák rákötése az internetre: szép igéretek (1 Mbit-es vonal, Wifi, stb), de én láttam olyan iskolákat, ahol még 486-oson, Win 3.1 alatt, CRT "ágyú" elõtt gyakorolták az 5-esek a Logo-t (ami nem rossz programozási nyelv ennek a korosztálynak). No meg a magyar informatikaoktatás színvonaláról ne is beszéljünk. Lásd: "A mostani fõiskolás, egyetemista hallgatók is úgy kerülnek ki gimnáziumból, hogy képtelenek használni a Wordöt, Googlet vagy egyéb alapvetõ szolgáltatásokat."
A tömeges felsõoktatásról: A felsõoktatásban pénz van. Sok pénz. Egy nagyobb egyetem városoknak adhat igen jó bevételi forrást. Viszont nem ad sok jövõbeli munkalehetõséget. A bolognai rendszer bevezetésével pedig itt leszünk sok-sok alapképzést végzett emberkével, akinek nem lesz nagyobb szakmai tudása, ebbõl következõleg nem veszik fel sehová (esetleg *****ba árufeltõltõnek). Normális szakképzési rendszer kellene, rendes munkabérekkel. De mit is várjunk el, amikor egy kutató-fejlesztõ mérnök, egy multinacionális cégnél anyagbeszerzési feladatokat lát el...
Gyönyörû vélemény! Bizonyára hiányoztál a suliból, amikor anyudék helyett próbálták a tanárok a jólneveltséget tanítani. Csak acsarogni tudsz, de senkit, semmit nem tisztelsz, fõleg a tudást nem.
Amíg az ilyen alakok vélekednek a magyar oktatásról, és iskolaéveik alatt csak a kosz ragadt rájuk, addig nem is lesz seemilyen elõrelépés!!!
1. 140 gép 2 mbiten... szar nektek nem ez az átlag de ha igen akkos sincs ingyé a net nem azt kell alapul venni, hogy mindenki 2 megával töltsön le, hanem azt, hogy pillanatnyilag van 2 megája....
2. wifi szinte minden esetben olcsóbb mint a kábeles megoldás... fõleg ha a júzerek száma növexi... ha már csak méterenkénti középpontos kébelhosszt leszámítom (nagyobb épületnél az egekbe rúg6)
3. drága? széles körben? jó van.... vegyé macskaszemet.... azt maj világítassz... olvasgass 1enlõre, inkább...
Én csak azt nem értem, hogy ez az ürge mit keres még a helyén?
hm. nálunk 140 gép osztozkodik 2mbiten. fantasztikus.
igen, a Wifi olcsóbb, ugyanis nem kell szétfúrni hozzá az épületet (ez persze csak nagy számok esetén igaz)
Ez hülye!!! A Wifi az olcsóbb??? Tök drágák az eszközök telenyomja elektromos szeméttel a környezetet, és még lassú is mint állat. Egy elõnye azért van, megspóroljuk a gyerek táskájáról a macsakszemet, mert az egyész gyerek világítani fog a sötétben. Ez egy akkora barom, hogy az ilyet a cirkuszban mutogatják: Csak tessék, csak tessék, folyton,folyvást! Itt látható világ legnagyobb barma, egy szartaliga ország oktatási minisztire, gyerekeknek dupla áron, katonáknak féláron!! Csak tessék, csak tessék!
"Légy õszinte magadhoz és gondold végig, hogy hány %-át használod egyetem után a gimiben bemagolt sok bar*mságnak. Pl. verselemzések (ahol az esetek többségében vagy azt írtad le ami a tanárod háborodott világképének megfelelt vagy kapát kaptál, stb.)" Ez nehéz lesz, tekintve hogy most járok egyetemre:) Az érettségi botrány meg nem volt olyan vészes, mint ahogy azt sokan beállítják, egyetlen egy tárgyat kellett ismételni, senki nem halt bele. Inkább azok rinyálnak, akiknek megvolt a matek megoldása netrõl és mivel újra kellett írniuk (ha felvételi tárgy volt), nem sokat értek vele
szerintem is ez az alapvetõ baj a magyar oktatással az általánostol az egyetemig mindenhol... nem igazán készség vagy képesség fejlesztés van, hanem magolás és magolás... hihetetlen mennyiségu lexikális (szerintem felesleges) tudás amit ugyis elfelejt az ember hamar
Igen ez jogos! Sajna az oktatási rencer szinte kitolta a felnõtté válásunkat (én pont ebbe tartozom 23 vagyok..) És nemcsak errõl van szó... a "fél döntést hozni" sajna mást is jelent (de igaz)-> qrva lusta, drogozhat, nem tanul -> nincs kényszer, nincs példa, mert beleszületett a jóba (a békébe(jobb esetbe...)), a digitális kultúrába (a valós igénytelenségbe)...
Aztán (meglepõ de) van még olyan is aki tényleg olyan hely végez mint ahol apáink 30 évvel ezelõtt... Normális követelményrencer (ha nemtod kibaszank :) normális végzettség közben pedig vért pisálsz vizsgaidõszakban... Ez persze csak most számít vért pisálásnak.... 30 évvel ezelõtt normális volt igaz akkor nem tévesztettek össze 1 másik "végzettel"... és mérnök úrnak, doktor úrnak(ez pl most is megvan), professzor úrnak stb szólítottak...
Valóban sok a selejt az egyetemen/fõiskolán, de ez cask rajtuk múlik - a legtöbbje egyszerûen fél döntést hozni, 20-25 évesen nem nevezhetõ felnõttnek, inkább még kamasz. Ha el akarják cseszni az életüket, csak tessék.
Érettségi botrány rulez! Monnyon le!
"persze, ez mind szép és jó, a gyerekek megtanulják a látott információ feldolgozását... aztán bekerülnek egy egyetemre és megbuknak, mert nem tudnak magolni"
Nekünk pl. nem kellett az egyetemen magolni. Persze ez nyílván a szaktól függ. Egyébként is ma már a lexikális tudásnak nincs nagy értéke. Pláne ha olyan tudásról van szó, amit a hétköznapi életben nem is tudsz hasznosítani. Sokkal inkább fontos, hogy az ember megtanulja használni a tudást, és megtanuljon gondolkodni.
sok a diplomás? Ez sajnos így igaz! De a diplomások nagy része nem ér semmit, sõt kevesebbet mint 1 szakmunkás! 1 szakmunkás legalább tud heggeszteni, hidegburkolni stb... de a mai diplomások (bártan állíthatom) nagy része ennél kevesebbet ér... Szvsz a végzettek 50% nem ér semmit!
Vagy télleg nem tud semmit -> nincs használ6ó gyakorlati tudása ami kb azzal egyenlõ, hogy kezdhet betulni 1 szakmát és zzel kb ott tart mint 1 szakmunkás csak elbaszott a semmire 3 évet...
Vagy tud valamit de nem tudja kamatoztatni és muszáj neki elbaszni még 3 évet a gyakorlattal, hogy télleg érjen valamit magyarul ahhoz, hogy értéke legyen a munkaerõpiacon szintén ugyanott tart mint 1 szakmunkás...