Jövõre jön a Fûrész 3 2005. november 8. 19:04, Kedd - Ötvös Tibor
A 2004-es Fûrész megjelenése pillanatában kultfilmmé avanzsált. A minimális költségvetés ellenére az év egyik legjövedelmezõbb alkotása lett.
Amerikában alig két hete mutatták be a folytatást, a "találó" Fûrész 2 címen. A film 4 millió dollárból készült, de már most 60 millió feletti bevételnél tart. Ekkora sikert persze nem lehet parlagon hagyni, így nem meglepõ a bejelentés: jövõre lesz Fûrész 3. Gregg Hoffman, az immáron tilógiává bõvülõ sorozat producere az egyik rajongói honlapon jelentette be a harmadik részt.
"Elõször is szeretném megköszönni a támogatást" - kezdte Hoffmann. "A Fûrész 2 nyitóhétvégéje minden elképzelésünket felülmúlta és ezt csak nektek köszönhetjük. És most bejelentenék pár dolgot: 1. Nyugalom! Csak most fejeztük be a második részt, de igen: lesz harmadik is. És minden tõlünk telhetõt megteszünk, hogy ne k juk el. 2. Még nincs leszerzõdtetett szereplõgárda a harmadik részhez! 3. És rendezõ sincs! 4. Nem S3W lesz a címe."
Szóval Gregg elég kevés dolgot tett közzé, de a lényeg, hogy hamarosan ismét borzonghatunk kedvenc thrillerünk újabb részén. Addig pedig futás a moziba megnézni a második részt!
a masodik iszonyatosan szar volt... egyszeruen nem tudok olyat mondani amiben megfelelt volna az elvarasnak.. SEMMIBEN.. a hype miatt mindenki megnezte de akkor is egy fosadek 0/10 es film
Az elsõ isten! Második nagyon rossz, felejthetõ. Kiváncsi leszek a háromból mi lesz de szerintem sokat nem szabad várni tõle.
Valószínûleg tartom, hogy az öreg a film végén nem azért ült véres fejjel és csukott szemmel a kocsiban mert aludt.Amanda sem véletlenül mondta, hogy õ fogja folytatni az öreg halála után...
mondjuk az öreg elmosolyodott aközben, mikor a kamera szépen lassan távolodott el a kocsitól, meg az addig oké, hogy a csaj mondta... de sztem akkoris benne lesz még a háromban, legalábbis nagyon remélem
Szerintem is gyenge volt a masodik resz. Rókabõr. Foleg a nagyon jo elso utan. A haromtol mar nem is varok sokat, de hatha nezheto lesz...
A 2-tõl én sem voltam elájulva. Nézhetõ volt, de a csavar a végén nagyon olcsó és szemét húzás volt. A nézõnek esélye sincs kitalálni, nem logikus és semmi hint nincs róla. Ezzel az erõvel Donald kacsa is lehetett volna a gyilkos.
Ezt hívják meglepõ fordulatnak és ettõl érdekes egy film ;)
Ez tényleg meglepõ fordulat volt viszont maga a film teljesen üres és unalmas. Az elsõvel olyan magasra tették a mércét hogy onnan már csak a lejtõ maradt!
nekem a második rész is nagyon tetszett, mert egy pillanatig nem tudtam elõre kitalálni hogy most mi van, mi jön, pörgött az egész és tudtak bele ismét egy nagyonjó csavart tenni. szerintem...
Szerintem nem nagyon pörgött. SZVSZ a végét kivéve teljesen kiszámítható volt mi fog történni.
... eléggé lehuztátok már, de ez a harmadik rész topicja, elég volt a sárga földbõl
Kíváncsi vagyok, hogy az is szarozná-e a filmet, aki nem látta az elsõ részt, csak a másodikat.Tipikus hülye naivitás, amikor valaki lát egy filmet ami valamiben újszerû és elvárja, hogy a második rész is ugyanolyan újszerû legyen az elõzõ részhez képest, ami már eleve kivitelezhetetlen.Jó lenne felfogni, hogy sosem lesz egy második rész ANNYIRA hatásos mint az elsõ, hiszen már az elsõ rész ismerete miatt adottak a szereplõk, a film stílusa, a sztori jellege stb. ami a meglepetés és a hatásosság fokát jelentõsen csökkenti.De ettõl még lehet egy második/harmadik rész lehet ugyanolyan jó mint az elsõ, csakhát azt ne várjuk el, hogy ugyanúgy letaglózzon.
Ezért nem kéne folytatást csinálni! Ugyanakkor azt is tudom hogy a pénz nagy úr!
mint mondtam a világ többségének nem az a véleménye a második részrõl, mint itt pár embernek szerintem pedig igenis természetes dolog volt, hogy készült folytatás, a többi mindenkinek a saját véleménye, ízlések és pofonok
ha ennyien szeretnek egy filmet és van rá lehetõség, akkor érdemes folytatást csinálni. te is csinálnál, ha te lennél döntési helyzetben. ha nem érdekel, akkor nem kell megnézni. ennyi. pofon egyszerû.
az is tény a reakciókból és az anyagi sikerbõl, hogy az utóbbi idõk egyik legkedveltebb folytatása készült el.
A Fûrész a világ legjobb filme! Ennyi! Nekem a második részben csak Amanda nem tetszett, érdekes a feje szegénynek, de egyébként simán van olyan jó mint az elsõ! Fõleg az volt ütõs, mikor a végén visszatértek az elsõ rész helyszínére! Kíváncsi vagyok a folytatásra!
1et értek!nagyon nagy film!!!mind2 rész! remélem a 3. részben is benne lesz a zene a végérõl...
jó film és neked nagyon tetszett, de szerintem csak azért tartod a világ legjobbjának, mert nem láttad azokat a filmeket, amelyekbõl a fûrész merített.
a nagyobb horrormûveltséggel rendelkezõk, biztos 100 jobbat is tudnának mondani.
Az imdb-n eddig csak tobin bell vagyis jigsaw neve van eddig feltüntetve.Ezexerint biztos benne lesz vagyis vagy bégse halt meg, vagy az elõzményeket fogja a film elmesélni.
Sorolj fel pár filmet amibõl merített?Mert még hasonlót nem igazán láttam!Nem tökéletes, de az utóbbi idõk ötlettelen unalmas filmjei között egy üde színfolt volt legalább! A Fûrész 2-rõl ez már nem mondható el, jó volt, de nem az igazi!
igen, csak teljesen máshonnan mentek be a házba, mint az egyben... ugyanis az egyben egy raktárra mentek be, tisztán látható, mondjuk ettõl még lehet uaz a ház
Egymas utani ket napon neztem es nekem mind a kettö nagyon tetszett. Szerintem a masodik resz logikusan követte az elsö reszt es tudtak belöle ujat kihozni.
Arra, hogy a csaj benne van, igenis voltak utalasok, amik egyböl feltünnek, csak nem tudsz vele mit kezdeni. Peldaul egyböl megtalal keves keresessel olyan dolgokat az elejen, amik fontosak a törtenet beinditasahoz.
Na mindegy, szerintem egyaltalan nem vesztett a minösegböl az elsö utan a masodik sem es varom a harmadikat!
Több ilyen film kellene a nepnek. Ötletes, egyedi, mesterien kivitelezve.
Miert, te nem lattal meg hazakat ipartelepek körül?
Csinalt egy atjarot a haz pinceje es a raktar között. Lehet az volt a portas haza...
Több ilyen film kellene a nepnek. Ötletes, egyedi, mesterien kivitelezve.
így van, nekem is nagyon tetszettek, de igazából nem sok ötlet volt bennük, vagyis az alapokat más filmekbõl merítették, tehát csakaz egyediség ellen tiltakozom:)
amúgy kötelezõ vétel, csak bevárom a trilógia díszdobozt.
Jo, ilyen alapon minden valamire alapul, hiszen minden törtenet el lett mar meselve, minden dal el lett enekelve...
Az, hogy emberek be vannak valahova zarva egy "kiserlet" miatt, nem egyedi. Elismerem.
Viszont a filmeknel szerintem nem az a lenyeg, hogy egyes elemeket hol lattal vagy nem lattal mar, hanem az, hogy azok a jol ismert elemek hogyan lettek összeteve.
A Star Wars is egy 100 ezerszer elmeselt törtenet volt, csak a kivitelezes volt fenomenalis.
Amugy pedig olyan gyilkos, aki ilyen technikai trükkökkel gyilkolaszik, szerintem meg nem volt...
A Cube csapdait ne szamoljuk, mert az ugye csak gyilkolasra volt, de nem volt igazan alternativa. Vagy beleleptel, vagy nem.
Itt mar eleve benne voltal, csak meg kellett talalnod a kiutat. Mig a Cube-ban a szerencsed döntött, meg az, hogy van-e meg cipöd, itt rajtad allt a valasztas, hogy meghalsz-e vagy sem.
Na igen, a masodikban talan kicsit tul sok volt az ember, de azert elegge visszafogottan adtak elö.
Az elsöben is volt azert akcios resz, ahol a rendör verekszik a tuszulejtövel ugye, meg meg nehany jelenet a raktarban, mikor kergetik a gyilkost...
Nekem egyedül az nem tetszett egy kicsit, hogy a vegen a csaj teljesen felfedi magat. Igaz igy volt meglepi, de a harmadik reszben igy mar nem lesz izgi, hogy most akkor ki a gyilkos.
Bar mondjuk bizom benne, hogy valamit kitalalnak.
Ja meg azt hianyoltam benne, hogy az elsö reszböl felbukkanjon egy vendegszerepre a levagott labu ficko, hiszen az elvileg ugye megmenekült... Kicsit jobban tamogatta volna a folytonossagot.
Az viszont nagyon jo volt, hogy az utolso jelenet az elsö resz helyszinen jatszodott.
"Ja meg azt hianyoltam benne, hogy az elsö reszböl felbukkanjon egy vendegszerepre a levagott labu ficko, hiszen az elvileg ugye megmenekült... Kicsit jobban tamogatta volna a folytonossagot."
én abban reménykedem nagyon erõsen, hogy õt a harmadik részben szerintem még ujralátjuk, vhogy megérzés
épp ez volt a film lényege... csak így tudott kiszabadulni, Jigsaw-nak pedig ez volt a célja, hogy elértesse az áldozatokkal mire képesek azért, hogy megmeneküljenek és életben maradjanak
ez nem esett le a végén ? :D szal az, hogy kinyírta 100%osan kizárható
az meg, hogy elvérzett... nem tudom, nekem mégis azaz érzésem, hogy vmilyen szinten még visszatér majd
Igaz. Én sem értettem miért mondta mindenki a halálát. Boldog túlélõként távozott, utánna mivel az elõadás végetért gyilkosunk is elhagyta a színt. Akik meg bentmaradtak azok póruljártak. Még az sem kizárt hopgy segítet a féllábú palinak elálítani a vérzést, hiszen bebizonyította hogy érdemes az életre.
Jigsaw nem egy sima gyilkos. Azki túléli az már mehet. Hisz a rendörségnek mit mondhatnak? Nem tudják hogy ki mûvelte ezt velük.
Szóval mehetnek élvezni az életet...
Ha orvos, akkor gondolom azert ert hozza, hogyan allitsa el a verzest.
Amugy meg szerintem ilyen esetben a szervezet is reagal. En legalabbis ugy tudom, hogy beall ilyenkor valami, ami nem enged oylan gyorsan elverezni.
Multkor volt mindenhol TV-ben, hogy amcsiban egy hegymaszo gyerek valahol a grand canyonban szerencsetlenül jart. A keze beszorult valahova es ket nap hiaba valo varakozas utan, hogy megmentsek, a svajci bicskajaval levagta a fel alkarjat es elgyalogolt a legközelebbi faluig, ami ugy 60-100 Km-re volt...
nem az volt a célja Jigsawnak, mivel a kulcs a kádban volt, csak Adam lábával kihúzta a dugót, a kulcs pedig lecsúszott a lefolyón szal jigsawnak alapból nem az lett volna a célja, h levágja a lábát akárki is, csak így alakult de ilynekor felmerül az is, h akkor minek van ott a fûrész...na erre nem tudok semmit mondani :D ja és ha megnézed.... DR. Gordon akkor vágja le a lábát, amikor ideges lesz, mert csörög a teló, a felesége hívja, csak nem éri el... na ott ha leveszi az ingét, akkor azzal simán odahúzza, mint Adam az elején a magnót...és akkor megnyugodott volna, h él a család és minden ok és nem vágja le a lábát.... csak erre Jigsaw mit lépett volna? na jó, nem írom át a filmet :)
így van de igazából én már sokadoszorra néztem meg, és csak akkor gondoltam rá, h bazz ennek ott az ing húzza oda azt a rohadt telefont és ennyi viszont akkor megint csak oda jutok, h Jigsaw felkel, megrázza, lelövi vagy nem is tudom ezt már nem tudjuk meg soha.... :)
A fél alkarját? De hisz ott nincs is izület. Egy svájci bicskával el tudta volna vágni a csontot? Meg különben is nem durva ez egy kicsit? Hogy szorulhatott úgy be a keze? Mondjuk ha "mákja" volt a srácnak talán annyira beszorult, hogy a vérkeringése sem volt megfelelõ és nem érzett semmit, amikor levágta magának.
Ezen a csont kérdésen a fûrészes jelenetnél is el kell gondolkozni túl hamar vágja le a bokájától a lábfejét, nem gondoljátok? csont meg minden? ennyi idõ alatt?
Én már megvettem a Fûrész 1-et, és ma rendeltem meg a Fûrész 2-t! :DDDDDDDDDDDDDDDD
Hogy az istenbe tudtad te ezt megcsinálni?!?!?! Pl. van egy kés a plafonba, de nem tudom kiszedni, meg van a széf, de nem tudom forgatni a számzárat...
leltme egy kuclsot meg egy cetlit de merre tovább? akulcsot beteszem a lábamnál lévõ jatóba de aztmonbdja ez túl könnyû, meg leltme a tv meletti sarokba egy "titkos helyet?" :S
Feladom, nem lehet egy helyre se betenni a kulcsot
hogy lehet a szobában mozogni, mert nekem nem jön össze. ha valamire rákattintok, onnan nem tudok visszajönni. Köszi
1. A lábad alatt van 1 kulcs azt vedd fel! 2. Nyisd ki vele a föld alatti csapóajtót gyorsan mielött aktiválod a bombát és vedd ki az ezüst kulcsot!!! 3. A polcon van egy szám vedd fel!!! 4. Az ajtó elött is van egy szám azt is!!! 5. Nézz föl a plafonra!!Ott lesz egy V betû,ami egy római 5-ös 6. A csõ mellet van egy csavar,azzal verd le a kést! 7. A fával bekeretezett kis lyukon nézz be és amikor fúj a szél akkor vedd el a zöld zsinórt!!! 8. A tv felett van a szellõzõ nyílás ott van egy arany kulcs azt vedd el!!!Csak nyomjatok rá! 9. Az arany kulcsal nyisd ki a tv melleti sarokban lévõ (alul) kis nyílást ott van egy 2-es. 10. Az ezüst kulcsal nyisd ki a teleszkópot. 11. A teleszkóppal nézz ki az ablakon és látsz egy 8-ast. 12. Aztán a széfet úgy tudod irányítani,hogy a nyilakkal mozgatod és beírid ezt a számsort:egyszer jobbra egyszer balra : 5 1 8 2 11 Az 5-öt jobbra, az 1-et balra, a 8-at jobbra, a 2-t balra, a 11-et jobbra.Cikázva! A NYILAKKAL IRÁNYÍTOD A SZÉF KÓD BEÜTÕJÉT. A SZÁMOK UTÁN PULL-T KELL NYOMNI!MINDEN EGYES SZÁM UTÁN! 13. Kapsz egy zöld kulcsot azzal nyisd ki az ajtót! 14.Kinyitottad és már ki is jutottál
Nekem nem megy a széf számjainak mozgatása a nyilakkal... :((((((((((((((((
(A jobbra-balra nyilakkal kell??? Hosszan kell nyomni, mert csak rezeg...)