irányítható katonád, mint egy RTS-ben, nem lesz. az õrtornyokkal kell terjeszkedni, az ellenséget is így tudod legyõzni: ha összeérnek a területek, akkor a katonák szépen kisétálnak a barakkokból és elgyeplják egymást :)
3-ban és 4-ben azt hiszem, voltak irányítható egységek, de nem igazán illett bele a játékba szerintem - nem véletlenül tért vissza a második rész remake-je.
Itt pl. azt sem látni hogy mekkora hatósugara van egy õrbódénak, aztán ha takarékosságból rombolni akarok, lehet hogy mennek vele épületek is, tehát elég felesleges mentés-töltés eljárással kivitelezhetõ csak biztonságosan.
mint már mondottam volt, a 4-ben lehetett. amennyiben segítségre szorulsz az olvasásban szívesen állok rendelkezésedre magánórák keretében
ez egy isten játék. rég nem kötött le semmi ennyire.
Sziasztok! Van valakinek valami tippje mi lehet az oka annak, hogy a favágó nem akar elutazni a tengeren túlra? Ezzel kínlódok már órák óta. Van egy csomó fejszém is a HQ-ban meg munka nélküli favágók is. Hajó is lenne ami elviszi, meg persze vagy 5 favágókunyhóm üresen....
Vártam én rengeteget :) De közben már rájöttem mi volt a baj. A kikötõn be volt állítva, hogy ne tároljon favágókat, és mivel keresztül kellett volna menniük ezen a kikötõn ezért el sem indultak....
Sziasztok! Nem tudja esetleg valaki, hogy hogyan lehet a kiegészítõben betölteni a multis játékot? Lehet valamit benéztem mert az oké, hogy el lehet menteni de hogy lehet visszahozni? Elõre is kösz a válaszokat!
Üdv! Vikinges kiegészítõt hogyan szerezhetném be? Az alap játékom eredeti, de ezt a kiegészítõt nem láttam sehol se ahol meg lehetne vásárolni.
És arra van valami megoldás, hogy ne kelljen a CD-t állandóan berakosgatni? Találtam egy Hatred-es crack-et, de inkább nem crack-elném le.
szia, igen vannak lehetõségek, de mivel a játék német nyelvû(angolul talán meg se jelent azóta se, de magyarítás van hozzá, nyugi), ezért boltokban nem nagyon kapni.
én eBay-rõl rendeltem meg, anno kb 1500 ft volt házhozszállítással, de tény, h elcsíptem egy jó akciót.
a CD-s dologhoz mindenképp warez-ben kell nézelõdni, de ha nem akarsz crackelni, próbálkozhatsz mini-image-ekkel is.
Elõször is Taky, kösz a fordítást, most elkezdtem újra, hozzácsapva a Wiking-eket is és végigjátszom megint, magyarul:)
Egy kérdésem fel is merült, mégpedig az, hogy alapból most ki van kapcsolva az aranyérme szállítása. Ez jó, csak abban kérnék tanácsot, hogy így hova kell/érdemes szállítani az érmét? a nagy barakkokba? mert mintha úgy lenne, hogy a barakk összes katonája elõléptetésben részesülne ha megkapják az aranyat! ez akkor egyértelmûsíti, hogy oda kell vitetni ahol sokan vannak. Ti hogy csináltátok?
oda szoktam csoportosítani az érméket, ahol szükséges. ergo: a hadi zónába... mert ha máshova viszik, ott nem sokat érek a generálisokkal
Az elõbb pont bent voltam egy barakkban, néztem, hogy milyen katonák vannak bent. pont beérkezett egy arany tallér és mindkét katonám kapott elõléptetést :) most vagy szerencse vagy ez így mûködik? ez még az alapverzióval volt, még csak most raktam fel a wiking-et.
A másik ami eszembe jutott, hogy a farmot hogy érdemes lerakni? mennyi hely legyen körülötte? általában nagy helyet hagyok neki, de sosem használja ki a nagy helyet, van amelyik többet, de van amelyik alig rak le búzaföldet, pedig helye lenne rá.
elvileg 1 arany 1 elõléptetés. ha máshogy megy az szerintem bug
farmnak a hely... régi Settler II-ben meglehetõsen nagy hely kellett neki, de ebben a felújított változatban nem kell annyi hely a 100%-os termeléshez. persze azért kell. de ezt ki kell tapasztalni.
akkor területfüggõ, mármint termõföld értelemben. bár ezt sem látom át, mert sivatagoson néha többet termel, mint a zöldellõ füves részen...szóval véletlenszerû.
Én azért szoktam trükközni az elõléptetésekkel. Ha pl sok az aranyam, szépen totál feltöltöm a hátsó, nem határmenti területeket is katonákkal, majd hagyom vigyék be az aranyat, fejlesszék fel õket, majd mikor toppon vannak, kivonom õket és ha új területet foglalok, frankón rögvest ezredesekkel tölti fel az új erõdöket. (merthogy ha van a fõhadiszálláson magas rangú, azok mennek elõbb)
aranyérmék mûködése: tegyük fel h van egy erõdünk 9 alap katonával, beérkezik az elsõ érme, felfejleszti az utolsó katonát 4 hp-sra jön a 2. érme felfejleszti az utsó katonát 5 hp-sra ÉS az utolsó elõttit 4 hp-sra 3. érme utsó katonát 6 hp-sra fejleszti , utsó elõttit 5-re , utolsó elõtti-elõttit pedig 4-re 4. érme utsó katonát 7 hp-sre azaz maximumra, utsó elõttit 6ra, az elõttit 5re, az elõttit pedig 4re 5. érme utsó katonán már nem fejleszt viszont az elõtte levõt 7esre , azelõttit 6osra stb... ebbõl adódik h minél nagyobb épületbe érdemes bevitetni az érmét mivel ott 4et is fejleszthet egyszerre persze ha van egy erõdöd amiben van mondjuk egy 7hp-s többi 3 hps akkor az érme megint csak az utolsó 3 hp-s fogja fejleszteni egyet. szóval ilyen lépcsõsen fejleszti a katonákat az érme. remélem érthetõen magyaráztam el :)
tanya: én azt figyeltem meg h csak a full sivatagos területre nem vet szóval ahol már épphogy füves (ilyen kis zöld foltos) oda már tud vetni és az jó is neki :) egyszer ráérõ idõmben még azt is megfigyeltem hogyan vet ill arat: legelõször fogja és bevet egy területet, majd bevet nem pont közvetlen mellette terület, majd még egyet (és ha szerencséd van akkor még 1et) tehát 3-4 területet bevet majd elkezd learatni. aztán elkezd vetni de pont azok közé ahova elõtte vetett tehát vetésforgót használ :D majd miután megint bevetett 3-4 területet megint arat és kezdõdik újból de nem pont ugyanoda vet megint ahova elõször és ugyanolyan sorrendben ha van más helye... szóval a lényeg h legalább 6 bevethetõ hely legyen körülötte :)
kösz az infot és én is így figyeltem meg. mind az arany, mind a tanya dolgot.
Van valahol végigjátszás az alapjátékhoz? 6. pályán vagyok, aranybánya sehol, alattam ellenfelet nem tudom lenyomni(csak arra lehet terjeszkedni).
Hö ?
nézd. ha nincs válsz azért nincs, mert nem tudunk értelmes választ adni. de ha ennyire kell, kapsz értelmetlent.
A settlers nem az a játék, amihez nagyon lenne végijátszás. 2 dolgot találhatsz: -általános tanácsok minden pályához(mivel indítsd, hogyan erõsödj) -konkrét pályákhoz apró tanácsok... pl elõször keletre/nyugatra menj, mert ott az arany, vagy sárgát támadd elõbb, mert gyengébb/erõsebb stb..
Rosszul fogalmaztam. Úgy kérdezem nem emlékszik e valaki véletlenül, hogy a 6os pályán hol található a legközelebbi aranybánya? Általános tanácsok nem kellenek tudok settlersezni csak kicsit elakadtam(pedig régen eljutottam tovább)
elõre szólok h már fogalmam sincs melyik a 6os pálya a sima játékban (már a kiegben sem emlékszem :D) de ami tippet tudok adni mint minden pályára: terjeszkedni kell egy aranybánya lelõhelyig nagyon-nagyon gyorsan barakkokkal aztán onnan egybõl tallérgyártás ill nagyobb katonai helyek létrehozása és kész is nagyjából... :D
próbáld csalás nékül:D van 1-2 nehezebb pálya is azért :) az a baj amúgy vele h nagyon monoton... minden pályán szinte ugyanazt kell csinálni... ugyanazokat az épületeket ugyanolyan sorrendben kell lerakni szinte :D a környezet persze befolyásolja (néha elég nagy módon) ettõl független persze nagyon jó játék csak egymás után 2* biztos nem játssza ki az ember hacsaknem fanatikus :D
unalmas. hálózatban szoktam haverokkal. úgy eleve nem cheatelek:D de már vagy egy éve nem játszottam. meg most vizsgaidõszakban nem is tervezem. de majd biztos elõveszem egyszer még:D
kicsit lassú játék ez nekem.. olyan, mint a Heroes of Might and Magic. jó kicsit játszani, de végignyomni egy kampányt... az kicsit sok cheat nélkül.
na jah :) hálóban jobb fõleg egymás ellen ... egy emberrel soha nem érhet fel egy gép gondolkozása (jó persze sakkban meg ilyen matek dolgokban igen... de stratégiában nem nagyon:D) vizsgaidõszakban a legjobb játszani: már órákra se kell bejárni... :D persze nem éjjel nappal hanem mondjuk két tétel közt egy kis játék levezetõnek:D elég lassú de ha felveszed 3* sebességre na akkor meg már kapkodhatsz is 15 perc játék után amikor már nagyobb a birodalmad :) HoMM is nagyon jó, imádom :) pont ez a jó a singleben h nem kell egybõl végigjátszani... minden napra 1 pálya... vagy amennyi ideje van az embernek rá :) lehet menteni is :DD
tudom ismerem az érzést:D de szerencsére nekem csak 2-3 pályán kellett újrakezdenem :) amúgy érdemes menteni a sorsdöntõ pillanat elõtt (1. csata, hajót hova küldöd... stb) és ha nem jól sül el a dolog akkor load :D ha nem csinálom így akkor nem 2-3 hanem min 5-6 pályán kellett volna újrakezdenem :) persze ha mondjuk valami olyan hibát csinál az ember amire nem is gondol h hiba akkor szívás.... :D de vigasztaljon a tudat h legközelebb már tudod mit kéne csinálni jobban (legalábbis jobb esetben:D)
sziasztok! van egy kis problemam... miutan feltelepitem a jatekot (telepites kozben nem ir ki semmi hibat) el akarom inditani, megnyit egy kis ablakot es utan eltunik a kis ablak es a jatek nem indul.. es a task manager se jelzi az eppen futo alkalmazasok kozott hogy menne... szoval egyaltalan nem indul... mi lehet a problema vagy mi a teendo ilyenkor? elore is koszi a segitseget
hát elõször is az, hogy normálisan leírod, milyen géped van, videokari, oprendszer, stb..
már mindent amit lehetett megépítettem. és nincs több hely sem. konkrétan már csak zászlókat tudok letenni...
sorry. visszaolvastam 10 oldalt és láttam, hogy barakk kell, hogy növeljem a területem:)
mintha lenne tutorial, nem? ha van akkor kezdd azzal, ha nincs akkor guglizz picit, nem egy ordongosen nehez jatek
nah akkor. csak h ne hidd h te vagy itt az istenkirály. a gugli szart sem ér. már próbáltam vele rákeresni, így jutottam ide. aztán a tutorialban nincs benne, hogyan növeljem a területem. szal jó lenne ha nem jártatnád a pofád, mert ebbõl kurvára elegem van. u.i.: bocsi a stílusért, de az iet nagyon nem bírom.
1. nekem tenyleg ugy remlik van tutorial, bocs ha nincs, ez egy kerdes volt es nem bantas 2. a google tenyleg segit: google, itt az elso talalat nem bantasbol mondtam ezt sem egyebkent barmilyen hadiepulet megteszi
1. vegyél vissza. de sokat. nagyon sokat. nekünk aztán nem feladatunk neked segíteni. de tesszük, mert jófejek vagyunk. hanyagoljuk a "szar", "pofád" szavakat. õ is hagyagolta. kritikát el kell viselni
2. benne van a tutorialban. tudom, mert én fordítottam le:) nem találtad meg...(nem jöttél rá, h a tutorial több részbõl áll) van ilyen. mint mondtam, a kritikát el kell viselni, fõleg ha építõ jellegû.
3. a google jóbarátod. nem szidjuk, mert jó. ha szidjuk, azzal csak magunkat járatjuk le. sok mindenben van alternatíva (intel/amd, windows/linux/mac, ati/nvidia, firefox/chrome/safari/ie/opera), de keresõbõl nincs. itt-ott akadnak még yahoo használók, de az országban még nem találtam egyet sem.
4. A játék menete 95%-ban megegyezik a régi Settlers II-vel, csak a pályák és a küldetések mások. itt és itt találtam infókat, tippeket. Angolul vannak, és mondom, csak 95%-ban igazak erre a játékra. Fõbb különbségek: -itt nem kell annyi hely a farmnak, okosabb -lehet szépen evakuálgatni. nagyon okoska dolog:)
Sok sikert kívánok a játékhoz, és jó szórakozást. de elõre szólok, ehhez a játékhoz türelem kell:)
1. HUNRusty írásából ezt vettem le. ez van. interneten óvatosan kell fogalmazni. és úgy gondolom ha vki kioktat, akkor úgy tegye h ért hozzá. most kiderült h nem direkt csinálta, csak hát az írásból nekem ez szûrõdött le. szal nem, nem fogom vissza magam.
2. nem, nincs benne a tutorialban. az írás után direkt megnéztem. csak azt tanítja meg a játék, hogyan lehet elfoglalni egy másik barakkot és így növelni a területedet. mondjuk ebbõl már rájöhettem volna, de hát az átlag játékos hülye. vagy csak én vagyok az:)
3. a google jó. én is azt használom. tudom vannak más keresõk. és nem csak a yahoo létezik. vannak még ezen kívül meta meg tematikus keresõk is, és ezen belül még több. tudom, most érettségiztem:) amúgy ez már télleg az én hibám. mert csak magyarul kerestem infót. sorry beismerem ezt én rontottam el
4. köszi szépen:) ami azt illeti én régen a knights and merchants-cal játszottam. nagyon yo játék volt, viszont végigvihetetlen. itt csak azt nem bírom, h a bányászoknak nem bírok elég kaját termelni, így nincs elég vas és szén, amibõl nincs katona...
ha gyorsan kell a kaja, akkor vadászkunyhó. de az csak erdõben megy, és nem tart ki sokáig.
ha gyorsan kell kitartós kaja, akkor halászkunyhó. egész gyors, és egész sokáig bírja.
ha hosszú a háború, és már nagy a birodalom(vagy nincs víz), akkor ajánlom a farm+malom+pék kombinációt.
Taky, még régebben Te segítettél nekem Settlers Any. ill Vikinges kiegészítõben: mindkettõt szépen feltelepítettem, de egyik sem indul...érdekes módon az alap sem...rajta van a patch, a crack, a magyarításod leírás szerint, használom a Yasu-t is ahogyan mondtad, de semmi sajnos, még a 1247-es HSZ-ek körül jól megbeszéltük, segítettél, minden ment is szépen, akkor az alap játék 9. pályáig jutotam, most szedtem elõ újból, hogy a 10. pályát és a vikinget elkezdjem, de vhogy nem jön össze... holnap megveszem eredetben az alapot, majd a Vikinget is megrendelem Németo.-ból ebayen, de mire ideér, addig szeretnék vele játszani egyet.. Vmi ötlet? mit hagytam ki? akár fel is hívlak, ha úgy egyszerûbb, vagy msb, skype, vagy itt. köszi elõre is.
Köszi, mindig elbûvöl ez a játék, olyan megnyugatató :) Az Aufbruch der Kultuten önálló játékot végig vitted? Esetleg készítettél hozzá magyarítást? Érdemes belekezdeni? Mondjud kis nyelvgyakorlásnak az sem baj ha német vagy angol! (bár ha jól emlékszem csak németül jelent meg...) Ezt is megvenném, de még elég borsos, több mint 30 euro postaköltséggel ebayen...
errol tudnatok egy picit meselni? marmint h milyen jellegu? screenshotokbol latom h settlerses kinezetu, de vmi reszletesebbre gondoltam (foleg jatekelmenyre) :) koszi!
leiras itt talaltam angolul leirast, ez mennyire helytallo? ez elozo kerdesem meg mindig all :)
Kicsit olvass vissza (1240-50 es HSZ-ek környékén), már kibeszéltük, hogy ez egy önálló Settlers II-Aniversary-ra hajazó rész, azaz hasonló grafika, de módosított játékmenet. Taky is errõl írt az elõzõ HSZ-ben.
Most mondjatok vmi okosat vagy kódot nekem, mert nem kezdem újból, de beakadt a 10. azaz utolsó pálya a Setlers II. Anniversary alapjátékban.
Szépen kiépítettem a Birodalmamat, minden bányát kiaknáztam, alsó ellent lenyomtam, így nekimentem a kapuhoz útban levõ ellennek (zöld), de olyan erõs, hogy felõröltük egymás seregét és még sokat kellene elrõe nyomulnom a kapuig. Semmit nem pazaroltam, midnen bányát kimerítettem, van is még egy kisebb elit seregem, de vmiért nem tudom támadni a határmenti erõdöket (hiába klikkelek rá, semmi...), felderítõt sem enged küldeni (pedig 4 fõ is van a fõhadiszálláson, de egy bizonyos távolság után nem küldi ki õket...).
Teljesen "szabályszerûen" toltam végig a pályát, mindent kiaknáztam, kihasználtam a 3 plussz szigetet is, tele vagyok aranyérmével, de már sajnos semmi szén és vasérc, így újabb sereget sem tudok már fejleszteni...Ja, a kõ is elfogyott, tehát újabb erõdöt sem tudok felhúzni (esetleg ha bontok vmi komoly építményt, az ad vissza követ is?)
Köszi! Közben jól átnéztem és a következõ érdekesség állt elõ: az egyik szigeten találhatõ fõhadiszálláson van még 100 kõ, a másik szigeten levõben van kb 100 arany, a fõhelyen egy raktárban lapul 110 pajzs, 110 kard, egy másikban 100 sör...azaz miden szükséges cuccból van bõségesen, viszont nem hajlandó összerakni õket... hiába hordatom ki a köveket vele, nem viszi át a másik szigetre építkezni, hát begolyózok tõlük...
No, hát megint megoldódott a dolog, egyszer csak beindult a szállítgatás és az egész komplett szigetet elfoglaltam, minden ellent kiírtottam, habzsi-dõzsi volt a végére. Lassan nekiállok a Vikingeknek, kíváncsi vagyok már rá!
lehet h az mar a wikingben kerult bele, de van ilyen opcio h "katonak kepzese itt", es akkor altban odahordjak a szukseges dolgokat. ertelemszeruen a raktarokban es a fohadiszallason erheto el.
van de nem emlékszem, h kieg nélkül is van-e.
de felteszed a kieget, akkor eleve lesz utána az alapkampányban is