Két évvel hosszabbította meg szerzõdését Ariel Ibagaza, az Atletico Madrid argentin középpályása.
A 29 éves játékos 2003-ban érkezett a Mallorcától a spanyol fõvárosba, és azóta a csapat egyik vezéregyénisége lett.
Carlos Bianchi, az Atletico volt edzõje kevés lehetõséget adott az apró argentinnak, de mióta Pepe Murcia irányítja a piros-kékeket, azóta újra kulcsember.
newcastle-ben van. A múlkori FA kupa meccsen, mintha azt mondták volna, hogy az edzõnél valamiért ,,kegyvesztett" lett. Marha jó, akkor már inkább a Deporban maradt volna, mert így még a VB-nek is biztos annyi. Nyáron sztem biztos eligazol...
Az Atletico Madrid két fontos pontot hullajtott el
Az Atletico Madrid csupán döntetlenre volt képes a Cadiz otthonában. Meteja Kezman góljával szerezte meg a vezetést az Atletico és a Cadiz a második félidõ közepén egy tizenegyesbõl egyenlített.
A középkezdést követõen mindkét csapat küzdött, hogy helyzetet alakítson ki, ez az Atleticonak sikerült elsõként. Ibagaza hajszálpontos passzát követõen Kezman egy az egyben vezethette rá a labdát a hazaiak kapusára. A szerb csatár elvitte a kapus mellett a labdát, mielõtt az üres kapuba jutatta volna azt. 1-0-ra vezetnek a vendégek!
Nem sokkal ezután Petrov duplázhatta volna meg az elõnyt, de hatalmas 30 méteres lövése a felsõlécen csattant.
Félidõben: Cadiz 0 - 1 Atletico Madrid
A második félidõben az Atletico ijesztgette a hazaiak kapusát, Kezman és Torres is gólt szerezhetett volna, de a 68. percben a Cadiz büntetõhöz jutott, és így esélyt kapott az egyenlítéshez. Galletti szabálytalankodott a 16-oson belülre törõ Cadiz játékossal szemben, és a bíró a tizenegyes pontra mutatott. Leo Franco eltalálta az irányt, de nem tudta megismételni a csütörtök esti bravúrt, amikor az argentín válogatott játékos két büntetõt is védett.
A pirosfehérek közel kerültek ahhoz, hogy begyûjtsék a 3 pontot, de Torres lövését a cadiz-i kapus, Limia szépen védte.
A vége: CÁDIZ, 1 (Lobos, bünt.); ATLÉTICO DE MADRID, 1 (Kezman).
Cádiz: Limia; Varela, Paz, De Quintana, Raúl López; Fleurquín, Bezares, Fernando Morán, Jonathan Sesma; Lobos és Medina (Enrique, 78’).
Atlético de Madrid: Leo Franco; Velasco, Pablo Ibáñez, García Calvo, Antonio López; Colsa, Ibagaza (Gabi, 84’), Galletti, Petrov (Molinero, 87’); Fernando Torres és Kezman.
Bíró: Pérez Lasa. Sárgalapot kapott Bezares (79’); és az Atletico játékosok García Calvo (51’), Velasco (61’) és Galletti (67’).
ezzel nagyot dobtak a csapaton , jövõre kár hogy nem indulnak az UEFA-ban
VB2006: Mateja Kezsman nyílt levele Egy, a szerb sajtóban leközölt nyílt levélben kért bocsánatot kiállításáért Mateja Kezsman (képünkön). A németországi labdarúgó- világbajnokságon szereplõ, már a második fordulót követõen biztos búcsúzó szerb és montenegrói együttes támadóját az Argentína ellen összecsapás 65 percében állították ki.
A szerbek akkor már 3-0-s hátrányban voltak, a vége kiütéses, 6-0-s dél-amerikai siker lett. Az Atlético Madridban légióskodó, 27 éves klasszis a félpályánál oldalról, páros lábbal csúszott be Javier Mascheranónak. A mozdulat Roberto Rosetti játékvezetõnél azonnal piros lapot ért.
Bár az argentin játékos szerencsére nem sérült meg, a mozdulat mindenképpen alattomos volt: centinken múlt, hogy nem ellenfele lábát találta telibe a szerb futballista.
Kezsma n a Danas címû napilapban megjelent írásban mentegette magát és meg sem próbált magyarázatot találni a magyarázhatatlanra. „Elnézést kell kérnem és bár túl szigorúnak tartom az azonnali piros lapot, a tettemért vállalnom kell a felelõsséget. Sokkos állapotban vagyok még mindig, nem tudom, a történteket követõen mit is tudnék mondani.”
Kezsmannak nem ez az elsõ emlékezetes kiállítása a válogatottban, hat évvel ezelõtt, a 2000-s Európa-bajnokságon a norvégok ellen 1-0-ra megnyert találkozón a 87. percben állt be csereként Mijatovics helyett, majd ugyanabban a percben ki is állították, egy hasonlóan durva becsúszásért.
Borowski az új kiszemelt? Spanyol lapértesülések szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó- bajnokságban legutóbb 10. helyen végzõ Atlético Madrid érdeklõdését felkeltette Tim Borowski, a németországi világbajnokságon szereplõ német válogatott középpályása. A Werder Bremen játékosa ugyancsak meglepõdött a hír hallatán, mondván: még menedzsere sem értesítette õt a spanyol klub megkeresésérõl.
„Ez aztán a meglepetés! A közelmúltban már hallottam a menedzseremtõl, hogy spanyol klubok érdeklõdnek utánam, és arról is gyõzködött, hogy ne a Werderben folytassam a pályafutásomat, de szerintem a környezetváltozás ebben a pillanatban most még nem idõszerû.”
Borowski megtisztelõnek érzi a madridiak megkeresését, mint mondta: „Sok dolog szólhat az Atlético mellett. Spanyolország egyik legjobb csapatáról van szó, ez vitathatatlan, soraiban egy Torresszel és egy Kezsmannal.”
Az Atlético igencsak belehúzott már az átigazolásokba, hiszen Argentínából leigazolták az Indepente 17 éves, ifi-világbajnok tehetségét, Sergio Agüerót, aki még Diego Maradona is szívesen látott volna a dél-amerikaiak vb- csapatában.
Tovább megszerezték a 23 éves, portugál utánpótlás- válogatott védõt, Ze Castrót, valamint a görög válogatott hátvédjét, Jurkasz Szeitaridiszt és az ugyancsak portugál középpályást, Costinhát.
A kispadon is váltás történt: a nyártól az Osasunát a bajnoki 4. hellyel BL-be vezetõ mexikói Javier Aguirre lesz a csapat szakmai munkájának elsõszámú irányítója.
régen volt frissítés, úgyhogy összefoglalnám az eddigi igazolásokat: Sergio Agüero, Jurkasz Szeitaridisz, és két portugál, Costinha és Ze Castro.
Szépen belehúztak , jónak tûnik, két fiatal, és két tapasztaltabb játékos
Az Atletico Madrid vezetõsége nagyon nehéz küzdelem elé néznek, hiszen Fernando Torrest több európai elitcsapat is leigazolná. A Matracosok vezetõje viszont szeretné jövõre is soraiban tudni Torrest. Közismert tény, hogy a világbajnokságon eddig három gólt szerzõ spanyol támadót a Manchester United, az AC Milan és az Arsenal is szerzõdtetné. Enrique Cerezo klubelnök viszont a következõket nyilatkozta az Atletico hivatalos weboldalán: "Torres kiemelkedõ játékos, és mindemellett fantasztikus ember. Szeretnénk õt megtartani, és ha Isten is úgy akarja, akkor jövõre is nálunk fog játszani. Már négy éve minden nyáron nagy csatákat vívunk, hogy Fernando a mi csapatunkban maradjon, de tudjuk, hogy egyszer úgyis eligazol majd."
bár még "csak" 29-e van, ettõl asszem nem kell tartani :)
hát... még van 2 nap és ha még nem fogyott el Berluskóni kenõpénze és nem sikerül még1 csatár igazolniuk én félteném. Robinhoért is 25 milkát ajánlottak be.
hétvégén válogatott meccsek. 3 argentín és 4 spanyol játékos kapott behívót. Leo Franco, Maxi Rodriguez, Sergio Agüero illetve Pablo, Pernia, Antonio Lopez, Torres.
Azért ezek nem gyenge nevek. Egy 4. helyet el tudnék képzelni szezon végén
Lehet hogy õt nem lehet megfizetni hogy elmenjen a milánba de a vezetõségnek megvan az elképzelése a vételi összegrõl, gondolom én.
számomra európa legszimpatikusabb csapata , mind játékban és játékospolitikában
+fav
Szerintem is 1 nagyon szimpatikus csapat,odaérhetnek a bl selejtezõs helyre és szerintem az uefa kupa biztosan meglesz.
Manichet is leigazolták.Már csak orvosi vizsgálatok vannak hátra!
na szóval ez a legjobb madridi csapat és most végre nagyon ütõs gárdánk lesz!
A legjobb madridi az tuti, de csak a második legjobb spanyol ;] az is jó ám :P Nekem innen Torres,Seitaridis(mert görög :)), Maxi és Kezman(volt) szimpatikusak...Többi sem rossz ám :) Petrov,Gabi,Leo Franco, stb...
utálom a görögöket meg a portugálokat, de ha õk kellenek a 4. helyhez, ám legyen :)
dj bee,h vagy te itt házigazda,ha nincs meg az 500 hsz? :)
a barca katalán és ha lespanyolozod megsérted az öntudatukat...:)ha nem is minden katalán problémázik ezen akkor is minden második... mikor voltam ott nagyon rámentek erre a pici hibára bár akkkor még nem volt a barca bajnok(2003) az h meg milyen nemzetiségüek vannak az tök mindegy csak menjen a csapatnak... most azért maniche pluszban jött szóval nem kell félteni minket:)
én azt nem értem miért csak mindenki a 4ik helyben gondolkozik?:D nem mondom h mi vagyunk az esélyesek de mindennek a megnyerésére kell törekedni! ez hajtja a világot szóval ilyen kerettel akár bajnokok is lehetünk... a kupában meg minden megtörténhet szóval tessék bajnoki álmokat dédelgetni kiegyensúlyozott védelemünk középpályánk és csatársorunk van a padra is minõségi játékosok fognak ülni, nem beszélve arról h javier aguirre nagyon jó edzõ
_________Mista____Torres Petrov_________________________Maxi ________Luccin____Maniche Antonio Lopez_Perea_Pablo_Seitaridis Leo Franco
Maxi és Galleti egyelõre sérült :c
jah ha utálsz valakit azon nem lehet változtatni:D én is alig vártam h ibra menjen a juvéból...azelõtt meg trezeguet nem bírtam de ma már semmi bajom vele az is tény h sp-ban az atlético csak a 4ik csapat a bukmékereknél:D de õk nem tudnak beleszólni a végeredménybe hacsak nem bundáznak szóval egy jó agüero torres kettõs elõl maxi petrov maniche galletti-kpálya pernía pablo perea seitaridis leo franco én nagyjából ezt a kezdõt játszatnám persze rotálnám õket folyamatosan