"Alone in the Dark 5 - csúszik a megjelenés Az Atari remek hangulatú tûlélõhorrorja nem tudja tartani a májusi megjelenési dátumot, így némi csúszásra számíthatunk
Az új megjelenési dátum június 20 (Európában, az USA-ba csak négy nappal késõbb érkezik), ráadásul minden platformra egyszerre jön, így a PC-seknek sem kell nyálukat csorgatva irigykedniük a konzolos közönségre. Akik esetleg még nem tudják, hogy miért is érdemes várniuk a játékot, azoknak két emlékeztetõ."
Fantasztikus! :(
Ekkor meg majd megint eltolják, mert nyáron nem jelenik meg semmi.
A mostani Pc Guruba benne van a játék. Remélem többet már nem halasztják el mert már nagyon idegesít.
Demo közeleg!
"A szakadék szélén egyensúlyozó Infogrames/Atari nagyon sokat vár az új Alone in the Dark-tól. Tény, hogy már nyomokban sem emlékeztet az elsõ részekre, ám meglehet, hogy pont az újítások hozzák meg az áhított sikert, s a remélt eladásokat. Ennek érdekében úgy döntöttek, hogy május elején útjára indítják a sorsdöntõ (Ha nem gyõzi meg a játékosokat, akkor gyakorlatilag harangoztak a kiadónak.) jelzõvel is illethetõ demót, mégpedig PC, PS3 és X360 platformokra. Várjuk?"
Áh, nem! :D
és a TDU2õt is õk adják majd ki, ha tarol az Alone in the dark... TDU jelenlegi supportját elnézve jobb lenne, ha eden games valamely másik kiadónál lenne már.
Végre nem a megjelenés után hanem elötte kapunk egy demot, mind a régi szép idökben. Így van értelme kiadni a demot ,én sokat várok a játéktól a demoból kiderül megéri e várni.
Hát igen, de szép is volt anno, amikor kijött a Far Cry demo a teljes elõtt! Kb.: Tízszer toltam végig a demonstrációt, már csak a látvány miatt is, mikor fogom ezt átélni legközelebb?
Update on the demo: X360 demo will be released at around launch (currently, the release date is set for 20th June in Europe). No confirmations on other formats.
Apologies, I was given incorrect information.
Hevenyészett fordítás:
Új info: A demó Xbox360 -ra fog jönni, a megjelenést követõen, ami Európában június 20 -a.
Egyelõre nincs megerõsítve, hogy bármely más formátumra jönne a demó. Bocs, hogy inkorrekt infót kaptatok.
Errõl ennyit.
Amúgy tényleg érdekes, hogy régen ha jött egy játék kiadtak egy demót 1-2 hónappal a megjelenés elõtt. Játszottál vele, tetszett/nem tetszett, aztán vártad/nem vártad. Most meg kijön a játék, utána 1-2 hónappal egy demó, ha nagyon kegyes volt a kiadó. Furcsa hogy így elenyészett a demó jelentõsége, pedig szerintem jobban vennék a játékokat, ha kipróbálhatnák elõtte. Elvégre így mi történik? Kijön a játék, letöltöm warezról/torrentról végigviszem, és ha tetszik akkor sem veszem meg mert minek? Már megvan, kiírom DVD-re és örülök. Spóroltam ikszezer forintot. De lenne egy demó akkor azt végigjátszanám és elgondolkodnék hogy: "Ez jó volt. Megéri azt a pénzt?" Vettem így már játékot, demó után. Hogy egy kis On is legyen benne: Elegem van már belõle hogy annyira erõltetik az X-Dobozt. Miért nem lehetne akkor már PC-re is összetákolni egyet nekünk? Már várom a játékot, de igazán elmehetnek a fenébe a nagy zöld kockájukkal (ebbõl is letöltés lesz).
na nembaj, én az eddigiek alapján bízok benne hogy jó lesz, demo ide vagy oda kell ez a gém:)
Na szép,pedig már beleéltem magam a demóba. Egyébként az már kiderült konkrétan,h letölthetõs epizódos formában lesz-e epizódos,vagy a teljes játék lesz ilyen epizódokra osztva?
Pirománia a köbön. Nagyon jól megcsinálták a tûzet, és a felhasználási módjainak sokasága is tetszetõs. Legutóbb ilyen jó "tüzelést" a Dark Messiah-ban láttam. ott is mindig csináltam egy kis rakást és felgyújtottam, majd dobáltam rá a hordókat, embereket... Itt milyen hangulatos is lesz... Még mindig a második helyen van a "mánagyonvárom" listámon.
Szörnyû a karakter animáció, de még a dizájn is hagy némi kívánnivalót a környezethez képest... és még mindig hót gagyi a vér... ez egy horror játék akar lenni, miért nem lehet ketté szakadó testrészeket, vérben spriccelõ hullákat belerakni??
Alone feeling ( ami asszem megvan, jó a helyszín, jó a környezet ) Keresgélõs, logikai dolgok, tárgyak, kulcsok meg egyebek Legalább egy 15 óra játékidõ..., talán ez lehet az egyik veszte h valszeg rövid lesz A környezeti tárgyak VÁLTOZATOS használata, se a rákényszerítés illetve a felfedezés
Az a baj hogy ez egy gémer elvárása, és ehelyett valszeg kapunk egy rövid kis látványos casual lövöldét.
Mivel én nem játszottam eddig egyik résszel sem ezért az Alone feeling nem szempont nekem (nincs viszonyítási alapom). A többi viszont jól jöhet, beleértve a sok sok játékidõt is.
Az meg teljességgel igaz hogy a játékgyártók kihagyják a célközönséget egy játék elkészítésénél. Fõleg egy sokadik részes játék esetében kellene bevonni a nagyérdemût, hogy "Figyeljetek. Ez így jó? Vagy mit változtassunk hogy jó legyen?" és mutatják hogy õk mit agyaltak ki közös erõkkel. Aztán a világ elé egy olyan mû kerülne ami elõtt senki nem menne el szó nélkül, fõleg a célközönség nem. De neeem miért is csinálnának ilyet?
...megcsodálhatjuk az azóta már szállóigévé vált Edward Carnby futást, ami a huszadik század legkomplexebb, legkidolgozottabb animációs mozgása :)))))) a modern film animátorok azóta sem tudtak ennyire egyedi mozgást létrehozni :):):)
szétnéztem és nem nagyon láttam Alone in the Dark -os weblapot, ami komolyabban foglalkozna ezzel a nagyszerû sorozattal! [Aki nem ismeri az lehet csak legyint.]
Ezért gondoltam hogy itt az edeje hogy legyen egy pofás rajongói honlap, ahol van minden mi szem-szájnak ingere. (a Alone sorozattal kapcsolatban)
Viszont ennek a feladatnak az elvégzéséhez segítségre van szükségem. Nem programozói segítségre, hanem olyanokra akik nagyon kenik-vágják a sorozatot, vagy annak egyes részeit.
Ha valaki tehát tudna segíteni akkor dobjon egy mailt a [email protected] -ra vagy vegyen fel az imént említett MSN címen.
(a honlap nem ingyentárhelyes lenne, hanem domain és szerver állna mögötte, amelynek minden költségét én állnám)
Nem az volt, hogy május elején kiadják a demo-t? Már május közepe van.
Én juni. 6-ról tudok mint megjelenés. Persze lehet tévedek....
egy hónap a megjelenés (ha tartják). azt már fél lábbal kibírjuk.
Ma néztem újra néhány videót és fejembe ötlött egy kérdés. Azt a részt amikor a pali a vasrúddal kiszedi az elektromos kábelt a vízbõl, az a finom körkörös mozdulat... azt a kontroller joystick -részével csinálják. Vajon billentyûzet-egér kombinációban hogy fogják megoldani? Mármint azt hogy miközben fejünk fölött pörgetjük az égõ széket, még haladni is tudjunk vele ugyanúgy mint a videókon (tetszõleges irányba).
Új videó! Bár mondjuk most interjúk, de közben nyomják az eddig nem látott jeleneteket is!
Dehogy is! ME = Miniszter Elnök Holnap lesz a blikk-ben hogy Wedge 31-et lekötötte a Miniszter Elnök
Amúgy én is így vagyok vele: Júni 6-án jön a Mass Effect (nem nem az ME :-) ) és azzal kihúzom szerintem Június 24-ig. Ha nem akkor végigviszem a szobámban fellelhetõ összes játékot még 1x :-D
"Megnyugtatásul érdemes leszögezni, hogy valóban epizódikus felosztásban tálalják a történetet, ám nem kell majd hónapokat, éveket várni a folytatásokra, hiszen az összes epizód elkészült, és úgy kerül fel a korongra, mint egy tévésorozat évadja. Az epizódok között szabadon ugrálhatunk, tehát az elakadás nem lehet gátja annak, hogy a történet késõbb kibontakozó szálait megismerjük. (Szokatlan megoldást, ez tény.)"
Mégis hogy lenne ez?
Elakadsz, átugrassz a játék közepére és folytatod? Ez csak akkor lehetséges, ha semmi sztori nincs benne, nem?
Minden epizód elején összefoglalja az elõzményeket, tehát a lényegrõl nem maradsz le.
Azt enm mondom, hogy én repesek az ötletért, csak válaszoltam. Mondjuk én nem egyhuzamban szoktam végigjátszani egy játékot (pár hónapos/éves szünetek is becsúszhatnak), tehát az emlékeztetõ talán jól is jöhet, nem mintha eddig gond lett volna felvennem a fonalat.
nekem tetszik az ötlet ^^ nemmintha használnám... az lenne a kérdésem mennyire kapcsolódik a történet a korábbi epizódokhoz? mert azokkal nem játszottam :S ennek viszont a trailere bejött meg a zenéje, meg kalandjátékkal nem nagyon toltam még xD szal valszeg kipróbálom majd .
Valószínûleg semennyire sem kapcsolódik az elõzõ részekhez, azok is különálló történeteket mutattak be.
Tulajdonképpen nevezhetjük kalandjátéknak az Alone in the Darkot, de elég messze áll a point'n'click kalandoktól, inkább túlélõ horror kalandelemmekkel.
"de elég messze áll a point'n'click kalandoktól, inkább túlélõ horror kalandelemmekkel."
oh, ez csak elõny :D túlélõ horrort sem nagyon játszottam még (hacsak a fear nem számít annak XD) szal így mégjobb XD point n clickért úgy sem vagyok oda ^^
Sok a szöveg az átvezetõkben legalábbis a trailer alapján.Remélem lesz benne felirat is!
Én már kezdem megszokni hogy nincs felirat sehol. Már rá se hederintek az átvezetõkre :)
Én úgy tudom hogy ez az epizodikus dolog úgy lesz hogy: Vannak a fejezetek, és vannak a címek. A fejezet pl: Bazinagy épület, és a cím meg a: 3. emelet 4, 5, 6, 7, 8, 9... Mert direkt úgy akarják megcsinálni hogy ha valami nehézségbe botlasz és továb akkarod ugrani akkor ne hagyj ki sokat, csak pár apróságot.
Én is ezért Mészároltam végig az Assassins Creed-et. Mert nem voltak képesek egy feliratot a kép alá berakni... Úgy meg igen csak elvesztettem a fonalat néhány helyen.