na én most akadtam el igazán.Mindkét szálon megakadtam.Az egyik a már emlitett tüz,kén és sárkánypikkelyes pálya ez lenne a föküldi de nem tudok lemenni a parta hogy rámenjek a karikára.A másik az meg valami eloszto központhoz kéne mennem ami egy szigeten vande nem vezet oda semmi se teleport se hajo.Ezt a küldit azután kaptam hogy a seráfoknál megoltem a sárkányukat a kolosszeumban egy külön szigeten. PLZ valaki elmondaná hogy most akkor hova menjek?
Nõttem egy kicsit :) BeeEffGee: Nagyon durva, bár gondolom a damage-bõl is látszik. One shot, one kill. xD Amúgy egyedül eddig a fõküldis sárkány okozott némi nehézséget. Egy az hogy már az elején közel kellett hozzá menni hogy elinduljon a harc nem igazán kedvez a távolsági harcos alig armoros karimnak, másrészt nagyjából 2 ütés voltam neki(a 3 halálból 2 neki köszönhetõ, a 3. annak hogy kimentem vizelni, egy látszólag békés környéken és mire visszajöttem valami megölt :S). A gólem olyan lassan jött hogy egy hátrálást kellett csinálnom és már feküdt is. Megütni is csak egyszer sikerült neki valami spellel. A polip is közelharcba akart velem lenni, de addigra volt elég jó pajzsom úgyhogy 4-5 poti, és annyi is volt. A démon meg nem tudom mit csinált, odacammogott hozzám, 2/3 életen volt mire odaért, de nem tudott megütni, csak csapkodott körülöttem. Egy deka sebzés nélkül megfeküdt. A köd meg nevetségesen könnyû BFG-vel. az elsõ pakk zombiját lehenteltem, odaálltam alá, és amikor leidézte a bandáját, 2 lövés be középre, és meg is feküdt az összes élõhalott(van kis area effect is a BFG-n vagy nem tudom :P) Szóval nagyon kis imba kari, de móka vele hentelni. Csak azok a gyógyitalos csontik zavarnak nagyon. Milyen cheat már hogy leveszem 1 lövéssel a hpjüket, erre átmennek sebezhetetlenné, elsétálnak, poti be, és jönnek megint. Nem nehezek, csak idegesítõ hogy meg kell várni amíg felgyógyítják magukat godmode-ban. Fõleg ha egy bajnokkal kerülsz szemben és van amikor 2-3 alkalommal is megcsinálják ezt, akkor törhetnékem támad.
Pont most találtam meg az összes bosst / az " erdei ört " még nem sikerült kinyirni / ,lehet keresni az ujakat.
Kiváncsi leszek az uj bossokra meg több minöségi dropra.
Több mint 600 mega uhh...
Úúúúúúúúúúúúúúúj paaaaaaaaaaaatch!!!!
Köszi szépen! Már vágom. Elolvasom a kézikönyvét még ma. Megnéztem a sacred2.hu-t, egész igényes, majd elolvasgatom ott is a dolgokat. Level 9 eddig. (Emellett még NFS és NWN2 megy, és mivel keveset játszom egy nap, lassan haladok, de nem baj.)
Annál a küldetésnél hogyan kell lejutni a partra ahol a sárkányvadásszal kéne menni a sárkányhoz a szeráfszigetröl?Valami tüz kén és még valami a küldi neve. Eljutok odáig ahol van egy szakadék körbe ilyen kristályokkal,de nem tudom megkerülni öket prdig már közel van a cél mert már kör jelzi a térképen a szakadék lábánál nem nyil .
Akkor vagy a Driád kap alacsony tp-t, vagy elbaxtam valamit, de nagyon, vagy még egy bogárka... Amúgy velem is megesik, hogy nem moccan, csak ha varázsolok, ez általában akkor van, ha varázslat alatt állsz, (érdemes a mágusokat lekapni ilyenkor, ahogy meg tudsz mozdulni) vagy semmi oka nincs, bug... Ez is az is megesik velem. Még az is, hogy az egér nem müködik, kattinthatsz ahová akarsz, semmi... Sehol senki a környéken... Ilyenkor kilépés, (F9-kilépés mentéssel, kilépés, újraindít, és okés.) Megesik, hogy már a menüben nem lehet kattintani az egérrel, (nem színezõdik el a ha fölé húzom), tegnap pedig az inventory-m fagyott szét, odaragadtak a cuccok. nem lehetett sem eladni, sem használni, kivenni dolgokat... Persze, hogy dobott egy Veeery spesõl ájtem-et, mikor teli lett. Ráadásul egy páncélt, elég jó értékekkel. Csak kicsit téptem a hajam, de tényleg... Irtózatosan jó játék, amire már irtózatosan ráférne egy gatyába rázás... egy jóféle patch formájában...
sztem az sem lehet gond mert én is bronzon vagyok és 5-600tp-ket kapok. lvl 19 nél vagyok most a szeráf szigetnél most megyek egy csávoval a sárkányhoz.De gyanitom ott el leszek egy darabig mert gyenge vagyok mint a harmat. Ha többen jönnek rám egyszerre akkor miért van hogy hiába kattingatok nem csinál semmit nem üt nem megy odébb?muszáj egy kombot elsutni hogy kimozditsam
Ez érdekes. Eredeti, regisztrált a játékom. Valami bug akkor, hogy 100 alatti Tp-t kapok, vagy valahol elrontottam a fejlesztést, esetleg? Egyáltalán, van hozzá köze? Mármint a Tp-nek, ahhoz, hogy mire fejlesztettem?
Az erõsebb karid által talált cuccokat add át neki, és azokat add el...
Nem bronzon kezdted? Mert én is minden mellékküldit megcsináltam, és 41-es szintû voltam amikor az orkföldjére küldtek. Indítottam egy új inkvizítort, a régivel már elég nehézkes volt, szegénykét félrefejlesztettem. Ezüst, nehéz fokozat :D sejtem hogy úgy fogja végezni, hogy lenyomom a space-t, de nem iszik itókát... Felvettem elsõ tulajdonságnak az Alkut. Hááát... jó kibasztam magammal, mert most egy tárgyat sem tudok megvenni, csak drága és piszokjó cuccokat árulnak a boltban. Találni meg ugye bénákat találok, amikbõl eddig 700 arany jött össze. Mindegy, lev3-mas vagyok, most hentelek, hogy legyen elég aranyam.
Elég sok van vissza szerintem még onnan. Alagutakban kell mászkálni amit nagyon rühelltem, utána mocsár, utána sivatag, állítólag dzsungel is lesz, meg ahogy néztem a hegyekben is van valami úgyhogy szerintem nagyjából a játék felénél lehet a szeráfsziget. Azt tekintve hogy hol vagy, nem olyan kevés a szint, én is 30 körül jártam ott, de a 100 alatti xp az tényleg kevés, meg nagyon sok mellékküldit is csináltál. 25-30 körül olyan 700-800 körül kéne kapni egy killért.
Hali! A gondom nem oldódik meg, beszaggat, ledobál tálcára driver nem válaszolt, majd helyreállt hibaüzivel. Ha valaki valami külföldi fórumon olvas róla valamit esetleg, gondoljon már rám! Más. Nemrég indítottam egy Szeráf csajt, a Driádom már egész jó cuccokat rakott félre neki a ládába. lvl4-es, fény hadjárat. Ezüst nehézség. Arra gondoltam, ha már van benne multi, összeállhatnánk öten, friss karikkal, végignyomni egy hadjáratot! Ezüstön, mondjuk. Talán, hétvégéken, mikor a többség ráér. Nem tudom, voice chat van e a játékban, ha nincsen, akkor valamivel kiválthatnánk... Így, ha 1-2-3 kezdõre, mint én is vagyok, jutna 1-2 "profi", sokat profitálhatnánk a dologból, és nem mellesleg, jól is szórakoznánk...
Megint más... Driádom a Szeráfok szigetén van. Legyaktam a mellékküldis sárkányt, erre visszateleportált a küldiadó csaj. Alig kaptam idegbajt, egy cuccot sem tudtam felvenni, amit dobott a sárkány. Úgyhogy aki erre jár (majd) az izzítsa a gombot, amivel mindent felvesz a kari... Én késõn találtam meg, nagy hirtelen... Amúgy innen mennyi van hátra? lvl27-en vagyok, 230 mellékküldit nyomtam le kb... Elég kevésnek érzem a szintem, mert eléggé rácuppantam a mellékes küldetésekre, gyilkolok, akit érek, mégis, alig fejlõdök.... Alig kapok Tp-t egy egy gyilokért. Ilyen 100 alattiakat ad, még mindig...
Sziasztok! Ma akarom elkezdeni a játékot, szóval lehet, hogy a kérdés egyeseknek banális. Egy árnyharcost akarok indítani (sokat gondolkodtam a High Elfen, a Diablokat is mágussal játszottam mindig, de most valahogy törni-zúzni van kedvem) és a képességei között nem találtam az alkut. Ezt most jól láttam? Mert elég sokat olvastam (pl itt is), hogy ha erre is gyúrok akkor milyen jó cuccokhoz lehet hozzájutni. Valaki ezzel kapcsolatban valamit tudna mondani? köszi.
lvl 26 lett a High Elf-em (Pyromancer), Harcdcore / Silver fokozaton, a 25. szintnel bevalasztottam kovetkezo skill-nek az Arcania Magic Focus-t, mert az eletbevago volt most. Utana pakoltam ra par skill pontot, es a Grand Invogaration skill-t socket-elni tudtam, ami elviekben lejjebb huzza a Fire magiaimnak az ujratoltodeset, ami egy Pyromancer-nel a legfontosabb. Plusz nyomtam pontokat a Fire Magic Focus-ra es a Stamina-ra is, hogy azok is lejjebb huzzak a regeneralodasi idoket. Most igy nez ki a kari:
Azt irja, hogy szignifikansan fog csokkenni a fire magic-ek regen ideje (ami nekem fontos az az Ancestral Fireball es a Blazing Tempest), de en nem vettem eszre, hogy olyan nagyon szignifikansan csokkentek volna ezeknek a regen idejei.
Na asszem szívtam, mert a driádnál az Alkut nem lehet elsõre felvenni... felvettem az alkímiát, állítólag növeli az italak erõsségét. Hát nem... Marad az elf... na mindegy, pedig úgy beleéltem magam az íjazásba :D
Akkor mondom máshogy. Tegyük fel rajta van a páncélon hogy "selling price +36%". Akkor azt a páncélt 36%-al több pénzért fogod tudni eladni mint egyébként tudnád. Magyarul ez egy cuccra vonatkozó attrib, és nem a karakterre. Igazából max azt figyelheted meg hogy ha el akarod adni a cuccot, akkor többet kínálnak érte, mint egy ugyanolyan páncélért amin nincs rajta ez a tulajdonság.
Ok. vagom a valaszod masodik felet, de az elso felet nem nyesem! :( milyen adott cucc erteket nyomja fel? ha rajtam van a gyuru, vagy nincs, akkor is ugyan annyit akar adni erte.
Én megöltem a párt majd visszatöltöttem az elõzõ mentést és akkor Orfeuszt öltem meg csak nem tudom melyik változattal menjek tovább. (Még annyit ha Orfeuszt ölöm meg akkor a naplóban orfeusz mellett egy piros kereszt lesz ha a párt akkor nincs kereszt a küldinél.)
Ez azért van hogy több runacsoport is fejlesztve van mert mire rájöttem hogy a varázslonál át lehet cseréltetni a különbözö runákat olyanra ami nekem kell addig mindegyiken nyomtam egy jobb egérgombot amit találtam a holtaknál és hozzáadodott. Mondjuk nekem ez a fejleszgtetési rendszer egy kicsit bonyolultnak tünik.Szoval van ugye a képesség amire lehet pontot rakni szintlépéskor és azon belül van még 5 választhato varázslat és még azon belül van 3 szint.Ha jol értem.DE mindegyiknél eég csak az egyikere pontot rakni?
Én nem tudtam ki Orfeusz, így a párt öltem meg, de mindegy. Nincs jelentõsége szerintem, vagy egy lélek él békében, vagy kettõ... gyanítom hogy Orfeusz kicsit nehezebb dió lenne. Egy hete nem tudtam játszani, de most már elég volt! Ha töltök lefele/felfele, ha nem, megpróbálok játszani :D Indítottam egy driádot. Kissé félve, de az elsõ percekben világossá vált, hogy jó kis kari lesz belõle. Az elején kapott vodoo varázslat nem sokat sebez, de a ládában talált erõsítést használom, igaz +40% a var. vissz. tölt idõ tõle, de mindegy, rágyúrok az íjra. A többi erõsítést is lehet használni fogom. Setét lelkû teremtményhez hûen kaptam egy kámzsát is, és megvilágosodtam! Olyan orvgyilkos szerûség lesz a kiscsajból! Az elsõ részben a sárkányokkal nagyon meggyûlt a bajom a wood elfel, remélem itt nem lesz hasonló. A shakkara démon is segíthet talán. Egy nap egyszer lehet megidézni? Majd jövök pár szint múlva :D
1, A selling price adott cucc értékét tolja csak fel szerintem 2, Nem azt kérdezi hogy ennyiért akarod e eladni, hanem azt hogy biztos el akarod e adni ennyiért. Nincs alkudozás.
Annál a küldinél ahol választani kell h Orfeuszt ölöm meg vagy a feltámasztott szerelmest és párját, mi a jó választás egyáltalán befolyásolja a játékmenetet melyiket választom???
Sziasztok! Nem teljesen ertem ezt az adas-vetel kerdest, van egy gyurum ami +36%-ot ad az eladashoz es ha el akarok adni valamit, elotte felhuzom a gyurut es megis annyit akar erte adni a boltos mintha nem lenne rajtam :( akkor ez most hogy is van? Arrol nem is beszelve, hogy van pluszban 6 alkum kovekbol es azok aktivak mindig, ha boltolni megyek.A masik kerdesem, hogy ha azt mondja biztos ennyiert akarom eladni a cumot, akkor csak azt valaszthatom, hogy igen, vagy nem, de ha nemet valasztok es ujra megprobalom rasozni akkor is ugyanannyi akar adni erte.
a magic staff helyett en inkább a concenrtationt vettem volna fel, ugysem a botoddal fogsz verekedni, a junik cuccok meg ritkán függnek valami skilltõl, így azt ráérnél késõbb is felvenni ha nagyon szeretnéd. A Conctól viszont gyorsabban varázsolnál és kapnál +1 buffot
Én is megvettem a játékot. Egy kérdésem lenne: lootolok ilyen kis egy slotos kavicsokat, amikre ha rátolom a jobb egérgombot, akkor eltûnnek. Gondolom ezek hozzáadódnak a karakterem értékeihez?
Köszönöm!
DORSANAX, talán érthetõen leírták hogy van 4 csoport a tulajdonságoknál. Mindegyiknél a második oszlopot úgy éred el, hogy az elsõ oszlopban lévõ egyik tulajdonságra teszel 5 pontot (vagy kettõre 2-t és 3-mat, azt hiszem így is megy). Régebben írta v.ki, hogy ugyan így próbálkozott, tartalékolni akarta a tulajdonság pontjait, és késõbb nem engedte felhasználni a gép a pontokat! Tehát légy óvatos! bepe, az inkvizítorral pl. így jártam: Az egyik ca csoportba tartozó tulajdonság a többi csoport újratöltésének idejét is növelte! Vagy épp a pók csökkentette... Vannak átfedések, kicsit furcsán mûködik. Viszont ha ha felveszed azt a tulajdonságot, amit úgymond másodlagos varázslatnak is nevezhetünk, akkor nagy lesz az esélye, hogy nem tudsz rá annyit pontot tenni amennyi kéne, vagy tudsz, de akkor meg a tûzsebzésed lesz gyengébb. A zöld csíkot miért akarod felhúzni? Azzal csak három-három pluszt adhatsz a rúnák mindegyikének. Szerintem egy tulajdonságot nem éri meg ennyiért fejleszteni. repvez, a három rúnacsoportból csak egyet fejlessz, mert harmatgyenge lesz a karakter. Nem nagyon tudom elolvasni, de mint ha több csoportot is egyszerre akarnál fejleszteni, ezt még megbánhatod.
Megvan az inkvizitor és a szeráf után a harmadik " aranyos ' karim ,jöhet a shadow warior
lvl 24 lett a High Elf-em (Pyromancer) Hardcore / Silver fokozaton, abszolut nem volt gondja a millio troll-al meg Orc-al. Aprit rendesen, plusz szinte mindennel raalltam a fire damage-re:
Viszont lenne egy halado szintu kerdesem: A CA csoportok kozul a fire reszben toltam eddig igazan az Ancestral Fireball-t es a Tempest Blazing-et, buff-nak viszont a 3. CA csoportbol a HP regent ado buff-ot hasznalom (a Grand In...akarmicsoda nevut, most nem jut eszembe). Namarmost a Grand I. skill-t kene nekem runaznom (tuningolnom), hogy lehuzza a fire CA-csoportba tartozo skill-jeim regen idejet. Viszont ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni, a 3. CA csoportban levo cuccokat kene ugy felhuznom, hogy a zold csik felmenjen es engedjen runazni. Ehhez eletbevagoan fontos, hogy most lvl25-on jo skill-t valasszak, tehat az ehhez tartozo Lore skill-t vagy pedig az ahhoz tartozo Focus skill-t. Ti mit ajanlotok? Hogy csinaljam? Felig-meddig ertheto a kerdesem, vagy rosszul fogalmaztam?
Azért rájöttem én is egy dologra,ami érdekes lehet.A kezdésnél még nem nagyon fontos a rettenetes karakter erõsség kérdése,ezért nem használtam fel a skill pontjaimat szintlépéseknél,így azután amikor elértem a számomra megfelelõ tulajdonság hozzáférésének lehetõségét,többet tudtam "áldozni" a kedvenc skill pontszámaimnak emelésére... Biztos kiröhögtök,mert ezt már a profik tudták régen
Én meg béna vagyok,mert a kézikönyvben benne vannak a szintlépések,most elolvasom az egészet,mert rámfér a mûvelõdés:D
2, 3, 5, 8, 12, 18, 25, 35, 50, és 65. szinteken tudsz felvenni új skillt. Szóval új karinál ha elsõ oszlopos, 2es szinten tudod felvenni, ha 2. oszlopos, 5. szinten tudod legelõször felvenni.
Kösz,már indítottam újat,azért is kérdeztem,mert az még nem engedte felvenni,még inaktív az utolsó rekesz,amiben van,tehát nem felvehetõ a 3-as szinten vagyoki.Azért kérdeztem,hogy most akkor legelõször mikor lesz aktív,de majd meglátom,mert most még nem engedi...
Hát ha nincs még felvéve az utolsó csoportból skill, akkor fel kell venni egyet, és min. 5. szintig feltornászni és akkor következõ skillválasztásnál már lehet bargaininget választani. Ha már túlvagy a 25. szinten, akkor baromi sokára fogod tudni felvenni(35. szintnél felveszed az 1. skillt, és a bargaining-et akkor legközelebb 50en fogod tudni azt hiszem), szóval ez esetben nem javasolnám. Ha 25 alatt vagy akkor 35. szintre meglesz a bargain. Egyébként lehet jobban jársz ha késõbb indítasz egy másik karit és vele feltolod jó magasra még az elsõ pár skill közt.
azért egy pár dolgot el kell dönteni az elején mégpedig: - milyen fegyverrel szeretnél ölni - a harcmûvészetek melyik csoportjára szeretnél fejlõdni: halott harcos, ellenséges bajnok vagy csillag úr
ha ezek megvannak az kezdésnek meg is teszi, utána folyamatosan látni fogod, hogy mi a gyengéje, erõssége a karidnak és akkor olyan skillt veszel fel ami segít rajta
de árnyharcosnak elsõsorban 4 fontos skill kell (szerintem) - TAKTIKA - egy fegyver skill - páncélismeret - egy harcmûvészeti skill
ezzel a 4el az elején olyan gyorsan fogsz ölni, hogy még nem kell a deffel törõdnöd
Azt is ki kell választanod, hogy melyik buffra kellene rágyúrni. Én azt használom mindig ami +életet +mágia ellenállást + védõértéket ad fõbossok ellen még bekapcsolom a visszaverõ skillt is.
Ahogy látom,a "Bargaining" nálad 17-es 20-as karakternél,szóval mikor tudom legkorábban felvenni,ez lenne a kérdés,t.képpen csak azért kérdem,mert nem akarok egy csoportból több skillt felvenni,ha csak 1-et kell és mehetetnék a második csoportra,mert akkor már harmadik dobásra fel tudnám venni az alkut.Remélem nem voltam bonyolult:D
A karakteremstatlapja Véleményt tudnátok mondani hogy egyenlöre jo uton vagyok vagy már el van szurva az egész?Amugy én is hasonlo közelharcos ütök-vágok mindent aki szembejön tipusut akarnék kihozni belöle,de amig nem tudom hogy melyik skill mit csinál és milyen hatássosan addig csak találomra böködök a pontokkal
ez nekem is tetszik, hogy egy karaktert nagyon sok féleképpen ki lehet gyúrni :)
de az is tetszik, hogyha az elején eltervezel valamit, akkor azt nagyjából meg is tudod csinálni. Gondolok arra, hogy én már a demó idején tudtam, hogy Dualos karaktetem lesz elsõnek ami kaszabolni fog mindenkit max attack speedel és iszonyat sebzéssel, a védelemmel nem foglalkozom, lesz sok életem meg HP potim :)
És ez is történt, árnyharcosomnak a sima sebzése annyi mint egy másik karinak a harcmûvészeti sebzése, simán utök 5300 felett és 150% max gyorsasággal, harcmûvészetem sebzése 11k felett és egyszerre 4-5 szörnyre is hat, és 3,9 Mp alatt töltõdik újra 1 buffal. Életem picivel 14k felett van, de mostanában kezdem picit a defet is erõsíteni, az is már 4k felett van :D
Az is igaz, hogy ez volt az elsõ karakterem és felvettem vele 2 teljesen fölösleges skillt is, dehát az már így marad, ha elölrõl kezdeném még erõsebb lenne, de szerintem akkor meg is unnám :(
Bocsi,Lobsterman,a szeráf mikor engedi felvenni az alkut,mert nála ez az utolsó helyen van.Hogyan tudom legkorábban felvenni ezt a skillt?Ahogy látom,csoportok vannak,ez pedig az utolsó csoportban van.Ha egy csoportból felveszek valamit,akkor mehetek a második csoportra,vagy hogy van ez?
lvl 21 lett a High Elf-em (Pyromancer) Hardcore / Silver-en. Tul vagyok az elso boss-on, sot, a Warrior-okon is az arenaban. Meg mindig 0 death, de a 2. boss-tol tartok egy kicsit magussal. Itt a karim:
Ami nagyon jol lecsokkentene a CA-regen idomet, az az aktiv buff-omba rakott runa lenne, ha talalnek egyetlen darab runat is, DE... nem. Ugyhogy egyelore marad igy, ahogy van. Az Ancestral Fireball-om per pill 3.4 sec alatt toltodik (tudom, sok, de ennek toredeke lesz a runazassal), de legalabb jo nagyot besebez az ellenfelen.
tudnál egy kis támpontot addni, hogy mikre pakoljak pontokat és képességeket?Nekem is árnyharcosom van lvl18-on van most és elég gyengécske.Azt nem értem, hogy semmi komoly cucc nincs sehol nálam ,se a kovácsnál se a boltosnál.Kb az 5-ös szinttöl ugyan azt a kardot használom mert nem esett olyan ami nagyobb sebzésü lenne.Már megoltem 2 bosst a golemet és a polipot,de ok se nagyon eresztették magukbol a jo cuccokat.Dio2-be azért a bossoknál mindig volt valami jo ami ha nem is a saját karira de eladásra mindenképpen jol fizetett.
Én szeráffal játszok és a "chance to find valuables"-t toltam fel +65% körülire. Nagyon sok citromsárga cucc esik, és kb. fél óránként egy "this has to be a veeeery special item" is, azaz unique. Set tárgyat is találtam már vagy 15 db-ot mire 60-as szintet elértem, szóval fene tudja, hogy megér-e 1 skill-t az a bargain.
Amúgy nagyon ki van találva a játék rendszere. Már az elõzõ részben is jó volt, de itt még inkább. Rengeteg úton lehet terelgetni 1-1 karaktert. Szeráfból is lehet gyilkológépet, pajzsos-egykezes lovagot, energiapáncélos harcost, celestial magices varázslót, BFG-s mindenkitagyonpörkölök space marine-t meg még kitudja hányféle karit. Nálam(meg gondolom az emberek 90%ánál) az etalon a Diablo 2, de fele ennyi különféle karit nem lehet csinálni szerintem az ottani karikkal.
én is elkezdtem a következõ karimat, egy HC inkvizítort lett ezüstön, és neki is elsõ sorban benne van az alku :) de azért a jó öreg árnyharcosomat sem pihentetem, pont ma délelõtt lett 78
10. skillnek lehet én is felveszem, más ötletem már úgy sincsen hogy mi legyen az utolsó.:)
Speciel én most azért,hogy a nõm ne csak jól harcoljon,hanem jól is nézzen ki...
Nekem még mindég bejött,másoknak is mondanám,aki még nem ismeri.Amikor elkezdek játszani azonnal F9-el mentek,majd ha véletlenül megpurcanok rögtön Alt+F4. Azonkívül minden játék végén elteszem a mentésemet,ha esetleg probléma adódna.Így lehet survival bonust emelni...
Hasonló az izlésünk,egyébként Inkvizítort elindítottam már én is,de ott áll még és az 1-es szinten várakozik szerencsétlen:D Elõször végigviszem kis kedvencemet...
Hello! Én most 42-es szintû Elf vagyok! A Ûz sebzésem az õsi labdámnál 1800 körül! A tûzhullám kb 400-at sebez de kb egyszerre 20-30 emberkét tudok megölni!! Szerintem nincs nála jobb karakter! Nem nagyon van ellenfelem!! Nem tudom miért írják hogy nehezen játszható karakter! Ja és kb 48%-kal több xp kapok a gyilokért! :)
Nekem az elsõ részben a Wood Elf volt a kedvencem, de itt nem tetszik a Driád kinézetileg, viszont olyan karakterrel meg nem akarok játszani ami nem szimpatikus, a második kedvencem a démon nincs benne, úgyhogy maradt a szeráf mint 3. kedvenc :D Majd egy inkvizítort vagy templomõrt lehet bepróbálok még. Azok szimpatikusak még számomra :)
Csak azért kezdtem el egy Elf karit, hogy az alkut nyomjam, amennyire tudom! Elég jól haladok sztem, és nagyon frankó cuccok vannak az árusoknál! Csak igen a +alkus ékszerek, nehezen jönnek, pedig az elfek hordhatnak hat ékszert!