a Naprendszerhez hasonló rendszer? hmm, attól függ milyen fokon, egy teljesen ugyanilyen bolygótípusokkal bíró, ugyanilyen szerkezetû rendszerben tényleg ki KELL(ENE) alakulnia az életnek, ami sajnos ettõl még nem biztos, hogy kialakult-e már? (belekavarodtam:-( De pl. voltak már olyan "kutatások", hogy milyen rendszerek milyen bolygóin mekkora az esélye hasonló életnek (mert ennek tudjuk a követelményeit egyáltalán valamennyire)
Az antropikus elv alapján a Naprendszerhez hasonló rendszerekben ki kell alakulnia az életnek, emiatt pedig egyértelmû hogy a megfigyelõk (emberek) is ilyen rendszerekben fejlõdnek ki.
Szóval nem szerencsések vagyunk, egyszerûen más bolgyókon nem tudtunk volna kialakulni.
Te amúgy mit olvasol? Nem is mondtam, hogy élet keletkezik hanem azt, hogy minimális szinten valami amibõl aztán létrejön az élet. Persze a szavakon lovagolni lehet, de attól még nem leszel okosabb.
Na akkor idézem az írót: "Az 1960-as évek óta egyre több bizonyosságot szereztünk arról, hogy a csillagközi térben található anyagködök az élet alapjául szolgáló szénvegyületeket is tartalmaznak. Ma már egyre biztosabbnak tûnik az is, hogy a fiatal Földbe becsapódó üstökösök akár a felszínre is eljuttathatták ezeket a vegyületeket, indító lökést adva az élet kialakulásának. 1986-ban a Giotto és a Vega ûrszondákra felszerelt kamerák által küldött képek a Halley üstökös felszínét beborító sötét anyagtakaróról adtak számot, amirõl a színképelemzések kiderítették, hogy szénben gazdag vegyületeket tartalmaz. Az üstökösöket látványossá tévõ kiáradó gázok is gazdagon tartalmaznak metánhoz és etánhoz hasonló szénalapú vegyületeket. A nagy magasságban összegyûjtött minták alapján napi 30 tonna! szerves szénvegyület éri el bolygónk felszínét.
Szal ezek a csillagközi molekulafelhõkbe vannak, színképelemzés alapján van bennük formaldehid és etilalkohol. De a legfontosabb felfedezésre 1994-ben került sor, mivel a világûrben felfedezték az elsõ aminósavat a glicint. A világûrben található több mint 100 féle szerves molekula közül ez tekinthetõ legfontosabbnak, mivel az aminósavak képezik a szervezetünket felépítõ fehérjék alapját.
Mondjuk én sem fogalmaztam hibátlanul a minimális szint alatt az élet csíráját értettem...
Hát akkor rosszul tudod mert ezt egy viszonylag új, elég komoly csillagászati könyvben olvastam. Ha jól emlékszem az a címe, hogy a világûr. Az irója nem ugrik be de legelismertebbek közül való majd elõkotrom azt beirom mit is írt pontosan errõl.
"voltaképpen a mai napig mindennek az a mozgatórugója, hogy egy dolog megújítsa önmagát" ez olyannyira igaz lehet, hogy akár a galaxisokra és a világegyetemre is igaz lehet, de még akkor is mindig ott van az a kérdés, hogy ez a folyton megújulló világegyetem "massza" (aminek egy része lehet, hogy egész más dimenzió... vagy épp lehetséges, mint ahogy itt már valaki egyszer korábban felvetette, hogy a fekete lyukak afféle új világegyetemeket nyitnak és ez talán megmagyarázná a sötét anyag és sötét energia mibenlétét is. hogy ti. az ott azokban a mi téridõnkben csupán fekete lyukként látszó másik világegyetemekben lévõ anyag és energia az amit mi nem látunk) és annak eredõje és egyáltalán az õseredõ miért-hogyan-mibõl KELETKEZETT? ugyanis a tudomány alapján elõbb utóbb oda kellene eljussunk, hogy semmibõl valami lett. (mert ugye amíg el nem jutunk a semmiig, addig mindig visszább fogunk keresni) amí így elsõ ránézésre elég nagy ellentmondás, de ami azt illeti második ránézésre is.
Jah, erre gondoltam. Akármit írnak róla nekem nagyon tetszett, attól függetlenül, hogy mennyire igazak vagy sem az állítások amik elhangzanak benne. Csak mondjuk befogadóan kell elé ülni és megérteni, hogy mit akar mondani.
Paul Davies írt egy hosszú csodaklassz könyvet az élet keletkezésének és fennmaradásának a problémájáról ... A lényeg az, hogy állati mázlis a Naprendszerünk, mert "jó helyen" va nekünk egy gázóriás bolygónk, ami a naprendszer külsõ része felõl közelítõ katasztrófák (sugárzás, meteorzápor, kisbolygók, stb.) jó részét elhárítja, megvédve a belsõ bólygókat. Na most ha beljebb lenne, akkor kinyírná a légkört, ha kijebb lenne a pályája, akkor nem védene eléggé. A bolygókkal rendelkezõ csillagok körül vagy nincs gázóriás vagy több van, mindkét eset kedvezõtlen az élet szempontjából.
" © Godefroy ma 01:31 | Privát | Válasz | #35 "Bár léte nem bizonyított" Egy újabb Blikk cikk az SG-n! Gratulálok, 1re mélyebbre megy a színvonal..."
Bocsi, de te mit tudzs 100% bizonyítani?...
Különben elõbb alakultak aminosavak,meg DNS, azután organizmusok! Az ilyen makromolekulák éppúgy "elöregedtek", mint mi, és folyamatosan újjáépítették önmagukat(manapság ezt már sjten belül csinálja a molekula magával enzimek segítségével.pl a DNS-t a DNS replikáz)...az ilyen és ehhez hasonló folyamatok fejlõdtek tovább, és vezettek el a mai szaporodásig!.. voltaképpen a mai napig mindennek az a mozgatórugója, hogy egy dolog megújítsa önmagát! Szerintem. Egyre bonyolultabb módszerek alakultak ki a replikációra, végül az egész élõ organizmusokrba torkollott, de mint mondtam lényegük még mindig u.a.! és mivel a módszerek(dns replikáció, transzláció, transzkripció stb) ezekbõl az elõDNS-ekbõl alakultak ki, és rá épültek, kifejlõdésük után már nem lehet rajtuk változtatni!Tehát ha ezeknek az organizmusoknak mások ezen folyamataik, és folyamataikban szereplõ molekuláik, akkor vagy párhuzamosan fejlõdtek a mai ismert organizmusokkal szeparálódva, vagy valahonnan máshonnan származnak...
Egyébként mindenkinek tudom ajánlani ezt a filmet. Az legérdekesebb film amit mostanában láttam. What the bleep do we know. Nem tudom a magyar címét, ha egyáltalán van. Mindenféle dologról szól, a kvantumfizikáról, az élet értelmérõl...
Én arról a Bibliáról beszélek amit a Vatikánban õriznek vagy az Isten tudja hol. Az eredeti! Ami még nincs semmirõl átfordítva hanem azon a nyelven amin eredetileg megírták. Állítólag - ez tényleg csak nagyon pletyka - az eredeti Bibliában is vannak olyan ábrázolások mint az õsamerikai (maják,inkák) lakóknál. Mégpedig az látható a rajzon, hogy egy emberszerü lény van rajta a levegõben pedig érdekes dolgok repkednek.
Kelta: Arra tudnál valami linket adni amivel alá tudod támasztani ezt a régebbi civilizációs dolgot. Tényleg érdekelne!
Azért az életnek nemcsak ki kell alakulni,hanem meg is kell maradnia,ha csillagoktól sûrû területen jön létre nagyobb az esélye a szupernovának ami sterilizálhatja az adott naprendszert.De szinte biztos ,hogy van alkalmasabb terület a galaxisunkban mint a mi naprendszerünk,ahol egyszerre több bolygón vagy gyorsabban jött létre élet.Szerintem a galaxis középpontjától nagyjából Föld távolságra lévõ naprendszereknél kell keresni,mert itt a legvalószínûbb.Ha jól tudom(ebben nem vagyok biztos) kifele haladva egyre öregebbek,befele meg egyre fiatalabbak a csillagok átlagosan.Szóval szerintem ebben a sugárban találhatunk legnagyobb számban a mi napunkhoz hasonló csillagokat.A fiatal naprendszereknél még nemvolt idõ életnek létrejönni,az öregebb csillagok meg már instabillá váltak,tehát ha volt is élet valószínûleg megszûnt,hacsak nem rendelkezett kellõ tudással ,hogy elhagyja a csillagrendszert.
Azért Paul Davies nem egy harmadrangú senki prof, aki porosodik valami elfelejtett egyetemi könyvtár sarkában, és másképpen nem tud feltûnõsködni :) Elkéne olvasni pár könyvét, nem egy sarlatán ...
"amikor valami anyagot figyeltek meg az egyik kémcsõ alján.. aminosavakat. Szval nem feltétlenül kellett az ûrbõl érkeznie meteoriton, hanem kialakulhatott a földön is." Hát pedig pont nem ilyen egyszerû. Éppen az utóbbi években van egyre több követõje annak a nézetnek, hogy a földi élet vulkanikus melléktermékeken és hõforrásokon élõ backból alakult ki, és pont nem a régi "õsleves" elméletet követi. Mások szerint meg több forrásból is származik az élet.
Viszont állati kicsi esélye volt/van annak, hogy egy marék aminósavból DNS, pláne egy mûködõ sejt legyen.
Biblia... HAHA az csak azt a célt szolgálta hogy a sötét középkorba túlélje az ember saját magát... Lényegtelen hogy mi van benne a mai korra ne érvényes...
"Nagyon de nagyon kíváncsi lennék az EREDETI Bibliára, amibõl nem hagytak ki részeket, nem írtak át dolgokat, hanem úgy abban a formájában van ahogy azt valaki megírta." Na erre mondtam múltkor, hogy 1 szép mesekönyv. Amúgy meg vok keresztelve+ bérmálva, stb, csak kicsit utána néztem. Mert elég osk ember írta, több formában létezik, több mint 3000 nyelvre lefordították , és ugye az xy õslakóknak nincs túl nagy szókincsük, így az anyag sérül. Na + az egyház 1 csomó érdekes dolgot kihagyott belõle, mondván, hogy a Sátán mûve, és vagy megsemmisítették, vagy berakták az apokrif iratok tárházába. Egyes részeit + 1 az 1-ben átírták, mert nem passzolt a vallási sablonhoz. Na ennyit a Bibliáról. Szép+ angyalkás+ izé, karácsonykor+ néha jól esik olvasni, de inkább csak 1 ilyen össznépi mese féleség. Aztért itt-ott tanúlságos.
két dolog Naponta fedeznek fel új fajokat, mért ne lehetne ez is igaz? Kétféle amminosav van jobbraforgató és balraforgató. A mi naprendszerünkben és peremén nagyon sok balraforgató amminosav található ami a földi élet építõköve. Üdv
:D Jólvan belátom van benne valami amit mondasz! :D
Hát öszintén szólva nagyon optimista vagy a technikát illetõen. 11 éve szinte mindenhol volt vezetékes telefon magyarországon, max a 100 fõs kisfalvakban nem szóval ez nem mérvadó.
Egyébként nem ide tartozik de a 3g egy régi technika, annyira régi hogy ma magyarországon még csak budapesten elérhetõ ott sem mindenhol, miközben a japánok már a 4g-t csinálják.Szóval ha te arra vársz hogy ilyen fénykütyüd legyen amilyet irtál, itt magyarországon, akkor 50 év mulva lehet hogy vehetsz egyet egy autó áráért... na de ez off.
Az hülyeség, hogy ez egy rossz cikk. Van megint min vitatkozni. ;) Én egyébként elképzelhetõnek tartom, hogy van egy olyan bioszféra a Földön amivel nincs kapcsolatunk. Marha nagy ennek a gömbnek a térfogata ahhoz hogy lehessen még valahol egy másik bioszféra.
assdf: Viszont az nem mind1, hogy 1 milliárd év mihez kellett. Ahhoz, hogy az egész Föld felszínén kialakuljon az 'élet', vagy csak egy kémcsõnyi jöjjön létre. Ráadásul a kémcsöves kísérlet erõssen fel volt gyorsítva. Gondolom az õsidõkben ugyan azt a mondjuk 1 cm3 vizet nem érte egy héten keresztül villámcsapás, hirtelen felmelegedés, majd megfagyás stb... Szóval szerintem nem elképzelhetetlen. Az már más tészta, hogy valójában, hogy keletkezett a Földön élet. Egyáltalán ki mondta, hogy élünk és nem egy szimulációban létezünk.
Na és, hogy a vallásos témát se hagyjam ki. Egyetértek azzal, hogy nem lenne jó hogyha a világ még mindíg fanatikusan vallásos lenne. Én is megkérdõjelezem azt, hogy ezt mindent egy 'ember/személy' teremtette és minden rajta múlik. DE!!! Nagyon de nagyon kíváncsi lennék az EREDETI Bibliára, amibõl nem hagytak ki részeket, nem írtak át dolgokat, hanem úgy abban a formájában van ahogy azt valaki megírta.
:D Ezt az optimizmust! :D 9 éve van mobilom...11 éve + azt hangoztatták, hogy csoda lenne, ha mindenhol legalább vezetékes telefon lenne. 3G 2 éven belül természetes bigyó lesz, csak nem lesz olcsó, ami talán érthetõ is hiszen milliárdokat költöttek csak a freki megvásárlására. 2010-re+ asszem nem is lesz már analóg TV adás, vagyis digitális lesz,ami a net árának a további csökkenéséhez fog mindenképp vezetni, így a 3G már nem lesz nagy szám. Most sem az. Amúgy totál nem a témáról beszélünk, szal bocs mindenkitõl, de hát ez informatikai portál vagy mi.:D
Most nem tudom miért ilyen hihetetlen ez az árnyék bioszféra? Ez egy kifejezés olyan élõlények csoportjára amelyek nem szúrják ki az ember szemét, nem csípik meg, nem tapossák agyon stb... Ez a baj az emberek egy bizonyos hányadával, hogy éli begyepesedett életét, és csak azt fogadja el amit lát és érez. Nem mer túl nézni önmagán, mert 1. nem érdekli, 2. fél attól amit találna. Szerintem érdekes felvetés.. Az ilyen baromságokat hogy az univerzum lakatlan hagyjuk már kérem szépen.. Az egyik legnagyobb számban elõforduló elem az univerzumban a különféle ásáványok, porfelhõk, gázok.. amelyek bármekkora mennyiségben tartalmazhatnak aminosavak képzõdéséhez szükséges anyagokat. Az meg hogy a földön 1 milliárd év kellett az élet kialakulásához nem garancia arra hogy máshol is ennyi idõ kellett hozzá. Ne felejtsük el hogy a napunk a galaxisunk eléggé néptelen vidékére esik. Egy zsúfoltabb gömbhalmazban, vagy csillagködökben kialakuló bolygók bioszférája sokkal gyorsabban is kialakulhat. De ezek folyamatáról halvány lila fingunk sincs...
A fénysebesség miért is volna kivétel? Maga a fény az energia, nem részecske. Csak a mérés miatt vannal készecske tulajdonságai. A fény tiszta energia. EPR-kütyüvel lehet információt küldeni, bár nem is beszéltem ilyenrõlmost, de ha a közös forrásból származó részecskéket közös közegben ütköztetik, majd valahol késõbb a távolban az 1-iket megváltoztatják, a másik is ugyan úgy reagál. Ez 1 tavalyi kísérlet. Szóval a dolog mûködik, szerintem a katonaság már pár éve használja, mert az 1-ik fizikus aki a feltalálók közé tartozik, elég durván elszólta magát az 1-ik japán konferencián. Nagyon remélem, hogy 1* a monbiltelók helyett használhatok ilyen kütyüket, és akkor nem kell fizetni majd senkinek. Mellesleg 10 éven belülre becsülik, hogy a jelenlegikanócos és mühódos ( :) ) hálókat felváltja ez a technológia. Remélem tényleg sikerül majd.
Teljesen egyetértek ension-nal... A vallások olyan kérdésekre nyújtanak "válaszokat" amikhez nem tudnak hozzá szólni, vagy nem is akarnak mert félnek, hogy a válasz a létüket kockáztatná...
Ha a Földön él, akkor miért lenne idegen? Akkor is földi, csak eddig nem ismert... mirõl beszélünk? Másfelõl nem értem miért kell állandóan a meglévõ dolgok "ellentétét" megkeresni, ha van egyáltalán? Biztös az árnyékbioszféra is sötét anyagból van egy másik dimenzióba, ezért nem tudjuk mérni, kimutatni. Szvsz nem sok értelme van ennek. Inkább csak egy újfajta pre-projekt, amibe "sok" pénzt lehet ölni... Mindenesetre azért várom a fejleményeket.
"Menyivel egyszerûbb az élete egy hívõ embernek. Neki ott van a Teremtõje és piszkosul nem fárasztja magát azzal, hogy éppen tanúja, vagy résztvevõje az evolúciónak, vagy sem."
Hát még ez a szerencse, hogy az emberek töbsége, nem ilyen csökönyös, begyöpösödött gondolatvilágú, hittel mérgezett. Mert aki abban hisz hogy valami ember feletti világraszarta az emberiséget, meg majd valamikor megváltja, és tök szupi lesz itt minden, annak csak garatulálni tudok. - gyávaság - Ha az egyházon, és az ilyen embereken múlna, teljes homályban tartaná a valóságot, és csak ködbe burkolnák azokat akik még szemlélõdnének és megértenék az életet. Igazán könnyû magunkat alárendelni valami kézzel nem megfogható hatalmas dolognak, dobozba zárni az emberi értelmet és követni egy írást, hitet amely talán a vallások közül a leg mérgezettebb és leginkább vakságba, ködbe burkolózó. - gyáva és szánalmas - - de még szerencsére nem ragadtunk le a középkorban -
A tudomány az valahol ott kezdõdik, hogy a felállított hipotézist többszöri kísérletekkel kell igazolni, vagy cáfolni. Az egyéb az... egyszerûen nem tudomány. Aki ilyen elméleteket gyárt, az valószínûleg végig aludta az összes biológia óráját. A NASA megbízásából... Ez jól mutatja a cég szintjét.
"Az élet olyan erõs, hogy már a hideg ûrben keletkezik."
Mibõl gondolod? Szén alapú élet biztosan nem keletkezik, mert a szükséges kémiai reakciókhoz nincsennek meg a feltételek.
"A fény sebessége is állandó, illetve a legmagasabb sebesség?
Már lelassították, sõt felgyorsították. Sõt adatot küldtek 4 szeres fénysebességgel a kisérletekben."
Lelassítani csak valamilyen közegben lehet. De ezt nem is tiltja semmi. A Maxwell egyenletekbõl is le lehet vezetni simán. A felgyorsítás viszont nem lehetséges. Valamit félreértettél. Adatot se küldtek még a fénysebességnél gyorsabban. Bár néha állítják, hogy sikerült, de bizonyítani nem tudták sose.
Neki ott van a Teremtõje és piszkosul nem fárasztja magát azzal, hogy éppen tanúja, vagy résztvevõje az evolúciónak, vagy sem.
Amúgy a cikk totál ellentmondásos. Az idegen szó helyett nyugodtan használhattak volna mondjuk "más" szót. Vagy esetleg idézõjelbe tehették volna mert mindannyian idegenek vagyunk ha már az is az amirõl beszélt. De ez csak szõrszálhasogatás. :)
Az élet olyan erõs, hogy már a hideg ûrben keletkezik. Igaz csak minimális szinten de létrejön valami ami aztán záporként hullik szerte a világegyetemben. Valahol "kihajt" valahol nem...
A tudományos felfedezések többsége nem úgy kezdi, hogy egyszercsak a semmibõl bizonyított tény lesz, hanem elõször csak feltételezés, gyanú, gyenge lábakon álló teória.
Valki üldögöl valahol és kitalál baromságokat amit bizonyítani nem lehet és akkor az a hír.. hát tényleg ez egy informatikával foglalkozó weblaphoz illõ...
Á, õk a termelõk kasztjához tartoznak; a gondolkodás elõjoga a tudósoké. ;) (Mondjuk kellemetlen is, ha a csorda 100-felé szalad. :D Néhány puli azzal már nem bír. :DDD)
Kb. ugyanezt fejtettem ki itt pár hónapja én is. Bár az hsz elsõ részébõl nem következik (legalábbis közvetlenül) a második. :) De azt hiszem, a többségnek ez csak egy agyrém. (Már az eleje is, pedig az évtizedek óta ismert dolog.)
Ismernek legalábbis évmilliók óta elszigetelten élõ, igencsak egzotikus mikroorganizmusokat (pl. tengeralatti gejzírek közelében, stb.), amiknek a felépítése többé-kevésbé a "megszokott" (DNS, szokásos aminosavak, stb.), de az energiatermelõ mechanizmusuk igencsak speciális, és csak azon a helyen életképesek, 50m-rel arébb már nem. Más élõlény meg a környéken sem él meg.
De azért az EPR effektus több száz méteres távolságben is mûködik, ami erõsen elgondolkodtató. Sebesség is olyan marha relatív dolog. Csak mi értelmezünk ilyet, hogy sebesség. Ha globálisan nézzük , akkor minden mindenhol ott van /most nem fejtem ki bõvebben/, kb azt jelenti, hogy a sebesség, idõ alatt megtett út, de az idõ és az út is absztrakt fogalom. Én úgy fogom fel, hogy ez 1 olyan film amiben élünk, ami itt-ott elágazik, és az elágazások önállóan élnek tovább /virtuálisan/, de a filmkockák fixek. Te csak azt döntheted merre mész. De az út már megvan. Vagyis konkrétan a fény is ott van, csak mi érezzük úgy, hogy mozog...szerintem valójában sokkal összetettebb és szó szerint több rétegû az univerzum mint amit fel tudunk fogni. Amit idõként fogunk fel az az álltalunk létrehozott elméleti valami ami sosem létezett, csak az elmúlást mérjük vele...természetesen az elmúlás sem létezik...csak számunkra. Mert egyszerûen ezt érzékeljük. Nem tudom érthetõ voltam-e. Valamennyire.
Ha a galaxisok száma végtelen (lenne), akkor az életet hordozó bolygók száma is az! :) De ha az élet sûrûségét nézzük ilyen távlatban, akkor elhanyagolható, kvázi nincs is. :P
Szia mért? egyáltalán nem lehetetlen, hogy többször kihalt már a bolygó mert nem jött össze valamilyen ok miatt. Mintahogy arra is egyre több a bizonyiték, hogy nem ez az elsö fejlettebb emberi civilizáció a bolygónkon..
"Amennyiben valamibõl kevés van, az elhanyagolható. De hiszen az univerzum lakatlan, mivel a galaxisok száma végtelen, a fajok száma viszont véges, és ha végest végtelennel osztunk, akkor elég elhanyagolható számot kapunk... Vagyis: Az univerzum lakatlan."
Azért mondod azt, hogy a fény sebessége nem állandó, mert felületes vagy.
Ami a fényt illeti, a fény vákumbeli sebességét fogadják el az univezum legnagyobb sebességének. Ami nem jelenti azt, hogy más körülmények között, pl. anyagok belsejében, nem lehet lassabb, vagy éppen a pillanatnyi fénysebességnél gyorsabb sugárzás is lehetséges. Ott van elsõnek a Cserenkov-sugárzás, amelyet az atom-máglyákban képzõdõ, a helyi fénynél gyorsabb elektronok gerjesztenek. Halványzöld fénynek látszik.
Én ezeket a kisérletek már csak azért is kétkedve fogadom mert elvileg "valami" 1 milliárd év kellet hozzá hogy megjelenjen az élet a földön, tehát ha nekünk ugyanazt kikerve 1 hét alatt sikerül, akkor vagy az evolucióval van valami gond, vagy mi hibáztunk...
Régen a repülés és sõt a 40km/h -nál nagyobb sebességet is lehetetlennek hitték, ugyan is azt mondták az akkori okosok, hogy 40kmh felett meghalunk különbözõ okok miatt.
A fény sebessége is állandó, illetve a legmagasabb sebesség?
Már lelassították, sõt felgyorsították. Sõt adatot küldtek 4 szeres fénysebességgel a kisérletekben.
Nos, szerintem semmi sem lehetetlen!
hmm érdekes cikk. Gondolkodtam már azon, hogy valójában hogyan is kerülhetett a földre az élet. Múltkor a Discovery-n volt egy film, ahol egy laborban szimuláltál a föld kb 5 milliárd évvel ezelõtt formáját. Több kémcsõben lejátszották a folyamatokat, villámlás, vulkáni anyagok stb.. több mint 1 hétig mentek a folyamatok, amikor valami anyagot figyeltek meg az egyik kémcsõ alján.. aminosavakat. Szval nem feltétlenül kellett az ûrbõl érkeznie meteoriton, hanem kialakulhatott a földön is. Bár én nagyobb esélyt látok arra hogy kívülrõl érkezett, mert mennyi esélye van annak hogy kristályokból szépen idõvel baktériumok lesznek?
Érdekes elgondolás, de szerintem csak elmélet. Ha a tükörmolekulákból épülne fel az élõlények egy része, akkor azok nem volnának kompantibilisek a "normál" bioanyaggal, és nem tudnák felhasználni. Példa rá az egyes fitnesz termékek, amik tükörmolekulákat is tartalmaznak, és a szervezetünk nem tudja feldolgozni. Viszont én még nem hallottam "tükörmolekulás" bacikról sem, csak sci-fi novellában. Csak nem plagonizál a kedves prof?