A szovjet dologhoz még annyit, hogy elvileg közösen "léptek fel", de az igazán meghatározóak az oroszok voltak, a vezetés is az õ kezükben volt, a többiek inkább mellékszereplõ volt, akik többnyire nem szívesen táncoltak az oroszok füttyére - nem is csoda, hogy utóbb kiváltak, szétesett az egész. A II.V.H. alatt sem azt mondták általában, hogy "itt vannak a szovjetek!", hanem azt, hogy "itt vannak az oroszok!".
Igen, a tükröt én is írtam már. De nem arról van szó, hogy sosem járt még ember a Holdon, hanem az Apollo 11 körüli furcsaságokról. A fiatalabbak nem érthetik, mekkora volt a hidegháború idején, mi mindent meg nem tettek, hogy elmondhassák, hogy "mi vagyunk a jobbak".
Khmm, olyan nép nem nagyon volt, hogy "szovjetek". Hanem a Szovjet Unió egyesítette az oroszokat, ukránokat, stb. Attól, hogy ma már szétesett, és egy részét Oroszországnak hívják, még az oroszok oroszok voltak.
Egyébként ha végignézed az alább belinkelt filmet, azért van ott nehezebben magyarázható dolog is. Attól még nem lesz megcáfolva valami (ez a bizonyos gyanú, hogy az elsõ holdraszállás körül bûzlik valami), hogy egy-két eleme cáfolható.
Aki szerint ember nem járt a Holdon az egy "kicsit" bolond. Cáfolhataltlan bizonyítékok vannak. Felvételek az otthagyott cuccokról például. Egy hátrahagyott lézertükörrel még a mai napig is végeznek méréseket.
De azért gyártsátok csak az összeesküvés elméleteket. Azért, mert csak képtelenek vagytok elhinni, hogy az ûrhajósok vállalták a kokázaztot mindenki mással együtt. Magellán emberei is úgy hajózták körbe a Földet, hogy senki még egy lyukas garast se tett volna rájuk...
szerintem a marsra sem küldtek semmi marsjárót, csupán egy távirányítós autórakötöttek egy kamerát és kidobták nevadába közvetlenül 52-es körzet mellet.
Bocsi, teljesen elfelejtettem, hogy az önjelölt zseniknek nem kell bizonyíték...
Igen, persze, az oroszok - akkor ugye szovjetek, de az ilyen apróság zseninket nehogy megzavarja - segített az USA-nak a hoax elõkészítésében, a NASA csalói C betûket és hasonló hatalmas bakikat vétettek, de most megjött a szkeptikus-fizikazseni - aki már általánosban olyan számolásokat végzett, hogy azok a hülye tanárok fel se fogták mi történik - és mindent a kisujjából megmagyaráz. Egyébként roliika az a szkeptikus aki kételkedik egy adott mûvelet, teória sikerében mielõtt az megvalósul, de ha utána szalmaszálakba kapaszkodva belemagyaráz mindent anélkül, hogy képes lenne tárgyi bizonyítékokat felmutatni és a másik fél bizonyítékait kitalációnak kiáltja ki anélkül, hogy látta volna õket és értene hozzá... na ez szánalmas.
"Nézzétek meg az ûrhajósokat mikor nyilatkoznak, én iszonyú büszke lennék arra, hogy elsõként voltam a Holdon, õk kicsit sem tûnnek büszkének, de még csak vidámnak se. Az is furcsak, hogy repülés közben rájuk szóltak, hogy mit mondhatnak élõ adásba és mit nem." több mint egy hetet rohadtak összezárva egy fémdobozban, miközben szacskóból ettek ittak. Folyamatos félelem attól, hogy valami balul sülhet el, és ott halnak meg a sötétben,hidegben, vagy éppen elégnek légkörbe lépéskor. Nem gondolod, hogy kicsit elfáradtak ezek miatt? Ezek után mikor épphogy földet értem, énse lennék olyan büszke, és vidám... majd egy kis pihenés után. Amúgy inkább a földi irányítás lehet büszke magára, meg az egész ûrhajó/rakéta készítõi, mert inkább rajtuk múlott az egész.
A "C betû" nem a sziklán van rajta, hanem a képre került rá utólag.. szerintem ez tök egyértelmû.. olyan, mint amikor egy képet egy apró hajszállal együtt szkenelsz be véletlenül.. talán a laborban kerülhetett rá.. szvsz
"Szerintem csináltak az indulás elõtt egy mûtermi felvételt, orosz zuhanó repcsikben csináltak pár videót ahol láttszólag nincs gravitáció, pörgõ lebegõ izékrõl. Ha valami balul ütne ki ezt adják élõben párhuzamosan a valós adással mûdoldon keresztül broadcastingolva." ezt a bekezdést vegyük át mégegyszer :)
Bocsi a helyesírási hibákért alig látok még pár napig...
"Akkor kérem tudták: a Holdutazás igen komoly teljesítmény. Sokkal nagyobb annál, amit sok kisstílû alak el tud viselni, ezért ezek foggal-körömmel tagadni kezdik az ilyet." Ez részben igaz, de elmondom a verzióm, lehet hogy igaz, lehet, hogy nem nem tudom.
Szerintem csináltak az indulás elõtt egy mûtermi felvételt, orosz zuhanó repcsikben csináltak pár videót ahol láttszólag nincs gravitáció, pörgõ lebegõ izékrõl. Ha valami balul ütne ki ezt adják élõben párhuzamosan a valós adással mûdoldon keresztül broadcastingolva.
A mûtermi felvétel tele van bakikkal hiszen sokmindent nem tudtak a valós Hold felszínrõl és fény-árnyék, stb. méretekrõl. Így értehetõ pl a kavics amin ott a C betû és egyéb érdekességek.
Elindultak a Holdra és ott történt pár dolog amit nem mertek élõben leadni, adták helyette a népnek a mûholdas gányt, majd néha visszakapcsoltak élõ adásba mikor minden tiszta volt.
Nézzétek meg az ûrhajósokat mikor nyilatkoznak, én iszonyú büszke lennék arra, hogy elsõként voltam a Holdon, õk kicsit sem tûnnek büszkének, de még csak vidámnak se. Az is furcsak, hogy repülés közben rájuk szóltak, hogy mit mondhatnak élõ adásba és mit nem.
Így nem csoda, hogy sok a kétkesõ, túl sok az "anomália".
Amúgy ez megint egy Blikk-szintû cikk volt. Hihetetlen nagy harsonázással bejelentik közel negyven évvel a történtek után, hogy volt pár súlyos müszaki hiba. Azután felsorolnak pár apróbb-nagyobb bajt. Olyat amit akkor se tekintettek komoly hibának. Egyik miatt sem halt meg végül senki, meg sem sérültek.
Aki kicsit is technikai beállítottságú tudja, egy gép bármikor tönkre mehet. A kapcsolótörés pedig mindennapos dolog. Anyám jópár kisgépet dobott már ki, pont ezért.
A legkomolyabbat, az Apolló -1 elégését, meg sem említik. Pedig benneégett három ember! Az Apolló-13 kishíján tragikusan végzõdõ útját sem emlegetik. Nehogy dícsérni kelljen valakit.
Akkor kérem tudták: a Holdutazás igen komoly teljesítmény. Sokkal nagyobb annál, amit sok kisstílû alak el tud viselni, ezért ezek foggal-körömmel tagadni kezdik az ilyet.
Bírom amikor ezek a "fiók-zsenik" osztják az észt, pedig...na mindegy.
Tulajdonképp foglalkozni is kár velük, amíg közveszélyesek nem lesznek, bár engem idegesít az emberi ostobaság.
Nem mondom hogy eljátszották, csak nem azt adták le amit ott találtak, csak annak 1 részét, másik része mûtermi utómunka. Szerintem. Talán majd a most készülõ film fényt derít rá.
Nem tudom de te is láthatod, hogy kibontás után is elég szépen lobog...na+mikor hazafelé tartanak és mutatják a "Földet" 1 kontinens sem kivehetõ, ráadásul valakinek 1-2mp-re a képbe belelóg a fél feje . :)
Egyébként a nagy moon-hoaxerek ugyan árulják már el, hogy hova mentek azok a qrvanagy rakéták? Mert a Saturn V-ök óriásiak voltak, mind méretre, mind tolóerõre, mind teherbírásra, mind bármi másra.:) Szóval újra eljutottuk ahhoz a kérdéshez, hogy ha egyszer minden adott volt a holdraszálláshoz, akkor miért kellett eljátszani?:)
Szóval szerinted direkt megfújták ventillátorral vagy valamivel úgy, hogy csak és kizárólag a zászló lobogjon? Ezt te sem gondolhatod komolyan. :))
Grat a fizikai 'tudásodhoz', kár, hogy olyan alap dolgokkal nem vagy tisztában, amiket általános iskolában tanítanak. Ugyanis egy mûvelt 14 éves gyerek képes megcáfolni a 'fújja a zászlót a szél', a célkereszt, az árnyék és a csillagos ég teóriákat.
Egyébként nem ártana fizika mellett magyart is tanulnod, a mindiget rövid i-vel írjuk.
Belenéztem, és gyorsan áttekertem, mivel baromságokra nincs felesleges 45 percem.
Két dolgot kaptam el: hadovál vmi 98-as ûrsikló küldetésrõl, mikor húdemagasra, 350 mérföldre mentek fel. Ahhoz képest, hogy rekordnak állítja be, azért 6-700 km magasan is jártak, pl. Hubble telepítésnél...
Az árnyékok kapcsán meg egyszerûen hazudik a film.
Az igaz hogy állt iskben és középsuliban az elején útáltak a fizika tanárok, mert nem bírták megérteni, hogy mit miért számolgatok...de ez az õ bajuk.
Mrzool a fizikáról meg annyit hogy mindíg is érdekel és jóval többet tudok mint az átlag. Mikor még sokan mesekönyveket olvastak, és részecske és idõfizikát, bár tudom neked az is áltudomány. Fizikából érettségiztem majd programozó lettem, szeptembertõl egyetemi tanulmányokat folytatok , és ezt a hangnemet kikérem magamnak, valamint, hogy hazugnak nevezel!
Idióta! Remélem a videót azért megnézted! Cifu hát ez az... mitõl is lobog?
Valamin gondolkodj el te is. Ha ennyire "fújt" a szél, akkor miért nem kavarta fel a talajról a port? Szelektiven válogat, hogy mit hajlandó megmozgatni, és mit nem? :)))
Hogy is van a szöveg az írástudók felelõsségérõl? Szerintem ez elég jól átültethetõ a jelen helyzetre. Meg kell húzni a vonalat, nem szabad teret engedni az áltudományoknak és összeesküvés elméleteknek.
Te egyszerûen hazudsz. Francokat van neked bármilyen komoly végzettséged, még áltiskolában meg kellett, hogy bukjál fizikából. Ellenkezõ esetben nem mondanád azt, hogy a szél fújja a zászlót.
Roliiika: csak azért mert az álomfejtés "jól bevált" sok éve ûzött hagyomány nem jelenti, hogy bármi alapja is lenne - tudod a rossz óra is kétszer pontos egy napon... Hány évig is hitték, hogy a Föld lapos és a szélén szörnyek várnak rád? Vagy te esetleg még ebben hiszel?
Tessék megnézni és kiderül ki mit látott és ki hol volt ... Csókolom, a légüres térben a szél elég jól fújja azt a zászlót! Lehet sõt nagyon valószínû, hogy voltak valahol, talán a Holdon, csak nem egészen azt adták le ami történt valójában. Videót érdemes megnézni és elgondolkodni.
nekem az tetszik a legjobban, amikor valaki azzal "érvel", hogy a Holdon készült fotókon nem lehet látni a csillagokat.. az egy dolog, hogy erre van tudományos magyarázat, amit hasonló fórumokon már többen is kifejtettek. DE arra egyik okosmajom sem gondol, hogy ha a holdraszállás kamu lenne, akkor attól még a Nasa nem követett volna el ilyen hibát!! tételezzük fel, hogy az egész egy nagy átverés! ebben az esetben a kamu fotókon mindennek úgy kell kinéznie, mintha igazi lenne. kedves hitetlenkedõk! nagyon ügyesek vagytok, hogy feltûnt nektek a csillagok hiánya, de gondoljátok, hogy ha ez tényleg olyan orbitális nagy baki lenne, mint amilyennek ti beállítjátok, akkor a Nasa embereinek nem tûnt volna fel???
nincs meg valakinek a mûsor felvéve? :) dc-n torrenten még nem találtam :S
azért tetszik, hogy még egy ilyen ártalmatlan topikban is képesek vagytok ennyit fikázni egymást. legalább csinálnátok elegánsan...
Csak Aldrinék nem voltak, vagy senki? Valaki biztos volt ott, mert pl. fent van egy tükör (ezt persze nem tudhatom biztosra, csak olvastam :)), ami visszaveri az oda irányított lézersugarat (Föld-Hold távolság mérhetõ így nagyon pontosan).
A progim innen valaki regelte aqw**nyadte**** szóval nem igazán kultúrált mail címmel, gratula neki!
visszatérve a holdról hozott kõdarabhoz.A világon van néhány olyan hely ahol meteorit maradványok vannak,innen is hozhattak,Amerika meg tett mindent akkor hogy õk legyenek az elsõk bárki bármit mond nem érdekel de nem volt holdraszállás.Ja és senki ne dumáljon nekem hogy 1 hígagyú balf/-\sz vagyok azért mert "ott van az a sok bizonyíték".
Ami Mrzool világképébe nem passzol az nincs is, aki meg mást állít az nyilvánvalóan elmebeteg.
Nos csak azért kellene elolvasnod, mert ha azt terjeszted, hogy legenda az egész, úgy ahogy van, akkor egy tévhitet terjesztesz.
"a tulnyomasos golyostollat kifejleszteni nem kerul 1M (vagy mennyi van a legendben) dollarba. Amugysincs a tulnyomasra sem szukseg. A ceruza meg a legszarabb valasztas lett volna a gyulladasveszely miatt."
Az okoskodás helyett el kellene olvasnod neked is, meg mrzoolnak is, mirõl is szól a legenda, és mi a valóság. Nem legenda az $1M, és a túlnyomásos toll sem. A legenda az, hogy ezt a NASA fejlesztette adófizetõi pénzbõl. A valóság meg az, hogy egy magáncég fejlesztése. És tõlük rendelte sokáig a NASA, és az oroszok is. Mert ez garantáltan mûködik az ûrben, egy hétköznapi golyóstoll meg vagy mûködik, vagy nem. Ime mégegyszer a link. (Dõlt betûvel a legenda, utána a valós sztori.) Ugyanez angolul itt.
Hivatásos, vagy csak hobby szinten hegesztgetsz? Ez utóbbi esetben ne nevezd magad így, ha pedig tényleg van vmilyen végzettséged, akkor csodálom, hogy nem szenvedsz súlyos kognitív disszonanciában. Programozó és infó szakokon ugyanis kötelezõ fizikát is tanulni, kíváncsi lennék, hogyan voltál képes levizsgázni, ha nem hiszed el, amit féléveken keresztül tanítanak és számon is kérnek... Nehéz lehetett számodra...
Ezt is sokan letöltötték, álítólag a szerzõ szerint, de talán nem kis hasznot is húzott belõle.
Attól, hogy sokan vannak akik használják, még nem érték az én szememben: hisz tudod igazán nagy hülyeséget már csak számítógéppel lehet elkövetni. Ami meg a népi bölcsességet illeti, van amikor bejön, de van amikor igazi ostobaság.
Mellesleg az álomgfejtés népi megfigyeléseken alapul, többszáz éves dologról van szó, ha nem hiszed kit érdekel...
A progit csak azért írtam mert veled ellentétben sokan örülnek neki, és rengetegen regisztrálták is. Nem kell könyvet olvasgatni, beírod és megvan. Nem kötelezõ letölteni.
Szokásos pszihikai önvédelem. Csak az a baj, hogy attól, hogy programozol, még nem biztos a logikus gondolkozásmódod. Programozni sokféle módon lehet, talán tanultad is egyiket-másikat. Ráadásul a Te logikád, lehet hogy egészen másként van felépítve, mint az enyém. Más, de nem igazabb.
Ha meg a nyitottságon azt érted, hogy minden zavaros, homályos dolgot elhiszel, az csak Téged minõsít, engem nem, ha megmondom róla a véleményem. Ez csak azt jelenti, én nem hiszem el a horoszkópot, az álomfejtéses jóslást stb.
Ó istenem de nagy az isten állatkertje... Méghogy nincs bizonyiték a holdutazásra... Aki a piramisokat emlitette, tényleg igaza volt, ha most 30 évig nem menne senkise a piramisok közelébe, akkor rögtön jönne pár fanatikus barom, aki azt állitaná hogy a piramisok nem is léteznek, az egész csak kitaláció, és különben is az egyik képen az egyik kõ nem is jól áll, és biztós csak grafikusok rakták oda, és különben is túl nagy az a piramis, ekkora nem is lehet, biztos az optika volt szar amivel elõre felvették egy filmstudióban...
Aki hülyének néz úgy kell neki. Nem ismer. Programozó vagyok tehát eléggé reálos úgygondolom. Csak sokkal nyitottabb mint az ide látogató fikázók többsége.
Egyrész, mint Sanyix megjegyezte, borzalmas drága volt, másrészt a Kennedy által kitûzött politikai célt elérték, végre valamilyen eredményt elõbb értek el az ûrkutatásban, mint az oroszok.
Valamit nem értek. roliika, te egy eléggé misztikus beállítottságú vagy. Már a logódból is, de az adatlapodra is belinkelt oldalról is kiderül, hiszel az okkult, ill az "alternatív-tudományok"-ban. Ami természetesen a te dolgod.
De amit nem értek, az az, miért jó neked, hogy itt lépten-nyomon hülyének nézzenek?
Itt inkább reál mûveltségû tagok fordulnak elõ, többnyire egészen más világfelfogással. Talán téríteni próbálsz, vagy csak élvezed, ha vitatkoznak veled? Akkor is ha esélyed sincs!
Azért hagyták abba, mert rohadt drága mulatság volt. Amúgy már csak 12 évet kell várni, és mennek újra, az apollo 2.0-val, másnéven CEV-el :) Sõt lehet hogy a ferdeszemûek is mennek, talán elõbb is. Majd azt jólesz megnézni, ha közvetítik 1080p-ben :)
Egyáltalán miért hagyták abba az egész Hold-programot 35 évvel ezelõtt? Úgy örülnék ha a mostani technikával felmennének és csinálnának gyönyörû színes fotókat a Hold felszínén... Akár ember nélküli teknõvel is mehetnének. És az egészet végig lehetne nézni a tv-ben és a neten.
:) cSomment :)
No csomment.
De a 10 fokoson is...márha 10 fokos.
50 fokoson holdfelszínen kicsi a Föld csak annyi a bajom más nem.
Hát rohadt nagy eltérés lesz :) ha 100 km-en van a kamera, és 10 fokos látószögre állítod, olyan lesz, mintha csak 20km-en lenne, pedig nem. Na meg az 50 fokon tényleg "kerekebb" lesz, mert ugye az 50 fokos látószög nagyobb mint a 10 fok, így nagyobb területet, görbületet mint a 10 fokoson. Nemtom mi baj van az apollo-s képekkel, most nézegettem párat, semmi rendellenes nincs rajtuk, jó kicsi látószögû kamerával csinálták a képeket. http://www.apolloarchive.com/apollo_gallery.html
a bolygó felszínérõl csinálj kettõt...nagy eltérés nem lesz. Csak az egyiken az 50 fokoson a horizont kerekebb lesz...de a NASA képek valahogy nem így néznek ki.
Na csináltam orbiterben egykis összehasonlítást, a játékokban is lehet látószöget(Field of View) állítani, mint ahogy az igazi optikáknál is. Kis látószögnél a távolabbi dolgok nagyobbnak látszódnak, és sokkal kisebb terület látszódik. 10 fokos látószög
50 fokos látószög És a kamera nincs elomdítva, csak a látószög van változtatva. Fura mi? Egyiken látszik a hold egy része, és szép nagyban a föld, másikon már az egész hold látszik, egy csomó csillag, a nap, a föld meg egy légypiszok. Na ugyanezt meg lehet csinálni optikával is.
Még valami: miután itt már elhangzott, hogy más országok is vették a rádióforgalmat, senki nem vonhatja kétségbe, hogy meg tudták állapítani, hogy azok a Hold felszínérõl jönnek. Egészen más lett volna a jelek Doppler eltolódása, ha a Hold körül keringõ, vagy a Föld körül erõsen elnyúlt pályán keringõ forrásból érkeztek volna. Persze szkeptikuséknak megint lehet arra hivatkoni, hogy egy szondát küldtek csak oda, elõre felvett hanganyaggal, de ez már kicsit erõltetettnek tûnik, nem?
Szkeptikusok számára néhány kérdés:
Miért nem állították le a sorozatot az Apollo 13 balesete után? Ha csalás volt az egész, már nem kellett volna tovább kockára tenni emberi életeket, hiszen a célt, a kamu holdraszállást elérték. Ennek ellenére volt még négy repülés. Mert azok a ~3000 tonnás monstrumok bizony felszálltak sok százmillió dolláros költséggel, emberek százezrei látták a helyszínen. Sõt, a Holdig is eljutottak egészen biztosan. Annak idején a magyar televízió is közölte, hogy - már nem emlékszem melyik - a Hold közelében végrehajtott pályamódosítást a Földrõl szabad szemmel is lehet látni, éppen a Föld felé mutat majd a fõhajtómû fúvókája. Milliók látták azt a kicsiny szikrát az égen. A versenyben alulmaradt szovjetek ordítottak volna legelõször csalást, mégis, bár fancsali képpel, de gratuláltak az amerikai sikerhez.
Sztem ha tényleg nem szálltak volna le akkor azt az oroszok kb 2 nap alatt kiderítették volna és nem hiszem hogy egy ilyen híren, amivel hülyét csinálhattak volna az USA ból évtizedekig ültek volna.
Csak sok ember ahelyett hogy a társadalom számára hasznos munkát végezne, ilyen hülyeségeket firtat hogy majd 40 éve leszálltak-e a Holdon. És ha nem? Hova szarjak? Semmivel se lenne jobb vagy rosszabb az életünk csak a Blikkbõl 10 el több példány fogyna...
Hagyjuk. Ezeket a pasikat nem lehet meggyõzni, a bizonyítékok ellenére. Ami a maguk szûk gondolkozásmódján kívül esik, az nem igaz, tehát csal mindenki.
Érdekes, az atombombáról senki sem mondja, hogy csalás! Sõt, az atomerõmûvektõl meg hisztérikusan félnek.
Mert Te igazán értessz hozzá! Miután Te tervezted az Intrepid-osztályt.
Rengeteg bizonyíték van,példának okáért ott van a 379.5kg holdkõzet ami visszahoztak,de te erre is rávágod csuklóból ,hogy hamisítvány és több ezer embert lefizettek és egyiknek sem járt el a szája.Több millió dollárt költenek az egészre,hogy kifejlesszék a holdkompot,kiképezzék az ûrhajósokat,fellõjjék a rakétákat....És mindezek melett nem vették észre az általad hamisnak vélt képeken a C-betût meg a többit.Vagy abban is kételkedsz hogy felmentek az ûrbe? Gratula.
Hát a képet megnézve esélytelen hogy az valóban mûködjön. Összetákolt szar. Fõleg az akkori számítógéppekkel, amik kb egy számológéppel vetekszenek. A szar amerikaiktól meg kitelik hogy hazudjanak.
Ami pedig a közeli felvételt illeti.
A födfelszini megfigyelõ-mûholdak általában alacsony röppályán (max. 1000 km) repülnek, és így is majdnem egy közepes csillagászati távcsõvel megegyezõ objektív van beléjük építve, a megfelelõ felbontás érdekében.
A Hold ennél sokszorta távolabb van, egyszerûen nem elegendõ a felbontás. Még a Hubble Ûrtávcsõ sem elég nagy felbontású.
De van egy nekem is hitelt érdemlõ bizonyítási módszer. Elmész a Holdra, és hozol egy-két képet a nemlétezõ leszállási helyszinekrõl! Persze én is megyek veled, nehogy háttal a leszálló-egységnek fotózz!
De sokan vannak itt akik nem képesek beismerni a tévedésüket...
Nem csak ez, de a többire is csak legyintenél. Pl. az angliai rádió-csillagászok a NASA-tól függetlenül fogták az expedíciók rádió-forgalmazását, ill. az oroszok sohasem mondták azt hogy kamu az egész, pedig gondolhatod, ha csak tehették volna teli torokból csalásról üvöltöztek volna. stb.
Nagyobb baj, hogy a valóban hozzáértõbbek szavára nem adsz, illetve elhiszel mindent amit egy-két paranoid hozzánemértõ leír.
Ha már a földröl is lehet google map által megnézhetõ felvételeket csinálni amin akár az embereket is lehet látni, akkor a holdról miért nem lehet? Hmmm?
Ez az egyetlen bizonyitékod? Ez egy baromság! Muti róla képet, közelit! Esetleg egy közeli képet is kérnék az ott maradt kompokról is!