- MOL: részvényeinek 57,5%-a az ÁPV Rt. tulajdonában van. - kórházakat senki sem akarta eladni, csak szolgáltatás-privatizációról volt szó. Persze akinek a füle arra van hangolva, az csak azt fogja meghallani, hogy úgymond "ezentúl a kórházakba is bankkártyával lehet csak bemenni" - Mind a Szerencsi Csokoládégyárat, mind a Gyõri Keksz és Ostyagyárat 1991-ben adták le, de még szép: ne szórakozzunk már, hogy édesipari cégek állami tulajdonban vannak...
Miért hiszed azt, hogy ey kõkemény magyar befektetõ nem hasonlóan gazdasági szempontokat néz csak?
Valamiért él az emberekben egy rózsaszín álomkép arról, hogy amíg a szemétmocsok multik az utolsó fillért is kisajtolják mindenbõl, amihez hozzájutnak, addig a kedves magyar befektetõ jóságos, a profitról lemond és a hazafias érzelmeken, illetve minél magasabb foglalkoztatottságon és/vagy minél magasabb juttatásokon kívül másra nem is gondol.
Nem.
A magyar befektetõ annyiban különbözik a külfölditõl, hogy az elõbbit a politikai elit szénné tudja szopatni, ha nem úgy táncol, ahogy azt elvárják tõle. A multi meg elhajtja a politikusokat a rákba.
Ez a hozzászólásom elõször úgy tûnhet, hogy politikáról szól, de valójában nem, csak egy másik fajta államháztartási hiány megszüntetõ módszerrõl akarok beszélni, és a jelenlegivel összehasonlítani. Az F betûvel kezdõdõ párt úgy szerette volna megszüntetni/csökkenteni az államháztartási hiányt, hogy csökkentette volna az adókat, járulékokat, szóval az álamnak befizetendõ költségeket. Ez elsõ ránézésre pont hogy növelte volna, de ha elgondolkotzunk, akkor rájövünk, hogy csökkentette volna: Például ha a TB járulék csökkent volna, a munkáltatók több ember után fizettek volna, mert úgy gondolták volna, hogy inkább nem kockáztatnak, hogy lebuknak fekete dolgoztatásért, ha a tb megfizethetõbb lett volna. Szóval ez olyan, hogy ha egy forgalmazó egy játékot 15000-ért akar eladni itt magyarországon, akkor kevesebb bevétele lenne, mintha 2000-ért árulná. Szóval szerintem ez a módszer bevált volna. A mostani módszer viszont szerintem több fekete munkást, ezáltal tovább növekedõ államháztartási hiányt fog eredményezni
Mondom, kárpótlás.
Tudod, a 90-es évek elején, amikor megadták a kegyelemdöfést a magyar mezõgazdaságnak azzal, hogy az addig nagyszerûen mûködõ nagyüzemeket szétverték és és felosztották a szövetkezeti több száz/ezer hektárt párhektáros nadrágszíj-parcellákra.
Például ha a TB járulék csökkent volna, a munkáltatók több ember után fizettek volna, mert úgy gondolták volna, hogy inkább nem kockáztatnak, hogy lebuknak fekete dolgoztatásért, ha a tb megfizethetõbb lett volna.
Hatalmas nagy tévedés. Míg a járulékcsökkentés azonnal jelentkezett volna, addig a foglalkoztatottság növekedése korántsem lett volna azonnali, ráadásul az égadta világon semmi sem bizonyítja azt, hogy tényleg ez történt volna. (Volt egy közgazdasági elemzés, de arról meg csúfosan kiderült, hogy vállalati környezetben elemzi a járulékcsökkentés hatásait, nem pedig makrogazdasági szinten.) A csökkenõ járulékteher a fõképp sújtott kis- és közepes vállalkozásoknál amúgy sem szabadított volna fel annyi forrást, amennyi egy új munkaerõ költségeit fedezné.
Mellesleg józan ésszel végiggondolva 100%, hogy nem ez történik: ha a vállalkozó egy kis pénzhez jut, akkor vajon mit csinál: a) megtartja magának b) vállalkozását fejleszti c) a megmaradó járulékokkal arányosan növeli a jelenlegi munkavállalóinak járó juttatásokat d) új munkaerõt vesz fel, csak azért, mert úgymond megteheti
A FlatOut2-nél is bevált ez a technika, mivel mint tudjuk a legtöbb Pc-s játék 20-15 ezer forintba kerül és itt az sg-n a témák tele vannak warezzal, a Flatout 2 topikba írók nagyrésze viszont megvette a játékot, és warezzal kapcsolatos hsz is csak elvetve fordult elõ. Ezzel csak annyi a gond hogy rosszul is elsülhet, de ha beválik akkor az gazdaságilag is elõnyösebb, mivel több embert foglalkoztatnának fehéren.
A magyar államnak a befektetõket, nemzeti hovatartozásra tekintet nélkül kell támogatnia, mert õk adnak munkát az embereknek, fizetnek adót, állítanak elõ termékeket.
Nézd meg a legnagyobb értékben terméket elõállító cégeket: mind külföldiek. Ilyen volumenben sosem lesznek magyar befektetõk, arról nem is beszélve, hogy ezek hány fõnek biztosítanak - és legfõképp milyen színvonalú!!! - munkát, illetve milyen adóbefizetéseik vannak.
De én nem a kõkemény magyar befektetõrõl beszéltem hanem a kisboltokról nem az üzletláncokról, egy idõben az egyk volt osztálytársaméknak is volt egy üzletük, és az eu-ba való belépés után be kellet zárniuk a sok hülye törvény miatt. és épp itt van a gond hogy a politikusok csak a magyarokat szivatják, ergo a külföldiek vannak elõnyben ergo így nem fog fejlõdni sem a gazdaság sem az ország.
Ezaz minek van egyáltalán magyarország miért nem adjuk el? Hú minden legyen a külföldieké. Ez a bankárkormány? Nagyon úgy tûnik. Mitgondolsz hol volna most a Nestlé vagy a Danone ha a saját országukban nem támogatták volna õket?
És ha a magyar cégeket támogatnák és ellenõriznék hogy fejlõdésre költik a pénzt akkor a magyar cégek is fejlõdhetnének és munkát adhatnának az embereknek, de az nem olyan egyszerû mint behozni egy nagy céget és eladni nekik mindent.
De magyarországon eddig nem voltak ezek a szabályok, Nyugaton már sokkal korábban megalakult az Unio mint ahogy mi csatlakoztunk, és ott nem egyik percrõl a másikra kellett átállni
"Mellesleg józan ésszel végiggondolva 100%, hogy nem ez történik: ha a vállalkozó egy kis pénzhez jut, akkor vajon mit csinál: a) megtartja magának b) vállalkozását fejleszti c) a megmaradó járulékokkal arányosan növeli a jelenlegi munkavállalóinak járó juttatásokat d) új munkaerõt vesz fel, csak azért, mert úgymond megteheti"
Ez is egyszerû beskatujázás, nem mindenki ugyan azt csinálja, van aki magára költi, van aki fejleszt, van aki a jövõre is gondol van aki csak arra hogy most van ez nemkell több
Nálunk sem. Itt sem úgy zajlott, hogy na, holnap így és így át kell alakítani a boltot. Ez évekre elõre tervbe volt véve, csak mindenki úgy állt hozzá, hogy talán mégsem kell megcsinálni. Ahelyett, hogy megpróbált volna felkészülni, reménykedett, hogy minden marad a régiben.
Pont ez a lényeg: van, aki ezt, van aki azt. És pont ezért nem tudták volna pótolni a kiesõ bevételeket, pont ezért volt rózsaszín ábránd az, hogy na de majd növekszik a foglalkoztatottság, és akkor olyan bevételek lesznek, hogy csak na.
Úgy is annyi ember végez fölösleges munkát a parlamentben, azokat egybe kéne fogni és létrehozni egy bizottságot akik a fejlesztéseket felügyelik, ha valaki nem arra költötte a pénzt amire adták akkor visszavonják.
Itt a lényeg. Nem az elvakult ellenszónoklatokra kellene hallgatni, hanem picit gondolkozni, hogy a média által hangoztatott baromságok mögött mi az igazság. Mert mindegyik igazságból olyat csináltak, ami hangzatos. Igy maradt meg az emberek fülében a korház eladás is, meg fizetõs eü is, ami ugy baromság ahogy van. Ráadásul lol, de elõször nem is azokban merült ugye fel, akik most vannak kormányon. De az ellenzék mégis igen hevesen csápol ellene. De mi ellen is? A semmi ellen ugye.
Azért te is érdekes egy fazon vagy. Egyik percben még szidod a kormányt, amiért megszorít, meg tologatja az euro bevezetést (hogy egyátalán be lehessen vezetni), utána meg te magad irod le, hogy az unio más országaiban sem egykét évbe telt a változások bevezetése... szal akkor mos hogy is van ez? MO egy idioa bénákból álló társulat, mert NINCS PÉNZ-bõl nem tudnak gazdak, euros országot csinálni pár év alatt, de a nyugat meg azért jani..õõõ... mert õk sem?
Próbálj meg egy kicsit kevésbé indulatosan állni a témához. Túlzottan tele van tömve a te fejed is médiajelszavakkal, meg ellenzéki ökörségekkel. Mert ugye mindegy, hogy 16 év alat éppen ki volt ellenzékben, MO-i szokáshoz híven csak a sárdobálás és "NEM" megy nekik. A konstruktivitás max hirbõl ismert, és csak akkor mondják, ha az épp kormányon lévõ párt munkáját kell kritizálni. Magukkal egy mondatban sosem. EZ az, ami ki kellene hagyni itt.
Nem 4 éves ciklusokban gondolkodni, hanem az ország fejlõdésé nézni 20-30-40-50 évre vissza. Voltak háborúk, mindben vesztes oldalon álltunk. Termékeny, nyersanyagban gazdag területeinket elcsatolták, segélyt alig kapunk, azt is elviték az oroszok. 90-ig alig fejlõdött valamit az ország (mondjuk ki semmit), és 90-ben az elsõ kormány is pontosan tudta, hogy olyan megszorító csomagokkal tudják csak kihúzni a kátyúból az országot, amik után a büdös életbe meg nem válassza õket a birka nép mégegyszer. Igy lett? Igy lett. (õk sem csinálták tökéletesen, mielõtt valaki ezzel jönne) TALÁN 16 év alat fejlõdtünk annyit, hogy az ország belátja, _szükséges_ rossz ami történik, mert ha most nem, késõbb még jobban fog "fájni". Vannak is, akik felfogták, de szerintem a kormány igy is elvágja maga alatt az ágat, vagyis inkább a média, és az ellenzék megteszi helyette. Ami az elgondolkodtató: TUDTA mindenki 90 óta, hogy mi a helyzet, és hova tart az ország. Megtehette volna az X párt is, hogy az Y párt után hogy folytatja a megszorításokat, a rendezést. Megtette? Nem tette meg. A saját popularitása érdekében két kézzel szórta a pénzt (autópályák, panelprogram, széchenyi terv, adócsökkentés, gázár kompenzáció). Az utána kormányon lévõ pártnak el kellett volna élbõl zárnia a csapot, mert ez igy túlköltekezés volt? El. Elvágja maga alatt az ágat, ha megteszi? El. Bevállalta? Nem. Hát a mostani? És igy tovább?
Szal aki pártpolitizálni akar, az kívül maradhat nyugodtan, mert legalább annyira sara az egyiknek, mint a másiknak a helyzet.
Amirõl beszélgetni kell, az a RENDEZÉS. Ami most jön. Hogy mi a helyes mód, és mi a nem. Hol kell elzárni a csapot, hol megnyitni, és mit kell átrendezni.
Ez nézõpont kérdése hogy ki az ellenszónok. Te pl mire gondoltál ezalatt? És azért mondod egyfolytában hogy gondolkozni kéne mert más az álláspontom? Gondolkozni kéne egy kicsit.
Én az Európai Uniót ellenzem. De mivel az össze körülöttünk lévõ ország belépett így be kell vezetnünk az Eurót 2010-re mivel a többi országnak addigra már rég meglesz, ésez gazdasági problémákhoz vezethet, ergo a forint ismét olyan infláción mehet keresztül mint régebben a pengõ. Szerintem a te fejed is tele van tömve, csak éppen a másik oldal felõl tömik bele az "anyagot".
Az a baj, hogy neked nincs álláspontod. A te véleményedet a média és az ellenzék mondja, és sajnos csak hangzatos féligazságokkal van tele. De így igaz, ez is egy álláspont. Ok.
Kivel szeretnéd összehasonlítani MO-t? Az euró bevezetés idejét illetõen. Tessék sorold fel azokat, akik ilyen gazdasági helyzetben vannak, ilyen múllttal, és elõbb tudják bevezetni az eurót. Várom a listát.
Az ellenszónok egyébkén az, aki az aktuális kormánypárt munkája ellen ágál. Kikerült ilyen eleddig mindegyik párt soraiból. Szal ezért kérlek mégegyszer, hogy párt nézeteid nélkül folytasd a beszélgetést. Gazdasági kérdésekrõl beszélgetünk, hogy mit hogyan kellene csinálni a jövöben.
Te meg elfogult vagy egyfolytában azt hangoztatod hogy ezt mindenképp megkellett tenni és jól teszi a kormány, akkor miért nem tette meg az elsõ ciklusban? Miért hazudtak az arcunkba hogy Nagy a jólét, meg hitelre autópályákat építettek, és folyamatosan hazudtak hogy mégegyszer megválasszuk azokat akik ebbe sodorták az országot. Én is elfogult vagyok de a hozzászólásaid alapján te is.
A kórházprivatizáció az egyetlen olyan dolog, amiben az ellenzék ferdít. Ennek egyszeruen az az oka, hogy annak idején, a kórházprivatizáció elsõ felemlegetésekor még nem lehetett tudni, hogy Gyurcsány a valóságban nem megváltó, nem természetfeletti személy, és át fogja verni az egész országot.
Én sehol nem mondtam, hogy úgy kell, és úgy van jól ahogy csinálják. Mert ugye eddig errõl a kutya nem beszélt. Te viszont minden egyes hsz-edben újra pártpolitikát, és a múltat hánytorgatod fel, meg a hazugságokat, mintha lett volna olyan párt, ami nem hazudott össze hetet havat a választások elõtt. Szal nemkéne már.
Jaj... pont ebbe ne menjünk bele, hogy ki mit szeretne hinni, hogy mi kinek a kezében van. Hagyjuk ezt jó? Aki tovább baloldal jobboldalozik, azt tényleg kirakom már.
Ausztriában komoly áremelés követte az euró bevezetését. A tartós áruk, ruhák, muszaki cikkek árai nem nõttek, ahogy ez Magyarországon is van, de az élelmiszerek, illetve az egyéb termékek és szolgáltatások, amelyekre az emberek sokat költenek, nagy mértékben drágultak. Az osztrák nem olyan birka nép, mint a magyar, legalábbis a médiával és a demokráciával megtanultak együttélni. Ki merik nyilvánítani a véleményüket.
Ettõl függetlenül természetesen be kell vezetni az eurót, hogy ne maradjunk le. Jelenleg az államháztartási hiány terén Magyarország az utolsók közt van, nem felel meg az Unió elvárásainak.
Igy van. És 10-ed annyit foglalkoznak az osztrák emberek a politikával, mert mennek a dolgok. Elfogadták, hogy áldozatok kellenek az elõrelépés érdekében, és hagyják cselekedni azokat, akinek erre lehetõségük van. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ausztriát akár csak közel azonos méretû kátyúból kellett kihúzni az euro bevezetésekor, mint MO-t.
Most egy olyan 90°-os fordulatot vettél a címben elõírt irányba. Azért nem bánkódsz a megszorítások miatt, mert olyan szerencsés az anyagi helyzeted, vagy azért, mert alkalmazott vagy az átlaghoz képest jó fizetéssel?
Azt a lehetõséget nem vetettem fel, hogy nincs saját háztartásod, talán ez nem áll fenn.
Épp az a gond hogy az osztrákoknak magasak a béreik és gondolom a csatlakozássa is növekedett, elentétben itt ahol a minimálbért a nyugdíjat és mindenféle támogatást csökkentenek, a rezsi ára viszont növekszik.
Kíváncsi lennék rá, hogy az adók hogyan változtak Ausztriában. Vajon a vállalkozók a bevételük közel felét elvette-e az állam a semmiért. Talán már csak azért is jobb ott a helyzet, mert az állam az emberek érdekeit szolgálja.
Igaza van Gyurcsánynak, el lehet menni Szlovákiába. El is kell menni. Ahhoz már nagyon hazaszeretõnek kell lenni, hogy az ember ezt elviselje. De akár Ausztriába is lehet menni. Ha lenne tenniakarás a magyar emberekben, talán nem is tüntetésre kéne pocsékolni az energiát, hanem megalapítani a szlovák cégeket.
Nem kell átmenni személyeskedésbe. Pontosan tudom, hogy mely réteget hogyan érint a megszorítás, és azzal én sem értek egyet, hogy a szegényebb, mezõgazdaságból, falun élõ emberek fizessék meg a dolgokat. De legalábbis nem oylan mértékben, mint a tehetõsek. De ez megint egy relatív dolog. Ha te százalékos adót emelsz, az mindenkit egyaránt érint. Persze azt jobban, akinek eddig is drága volt. Akinek meg nem, azt kevésbé. Szal nem jó. A jövedelem adót, egyéb járulékokat megitncsak nem emelheted ezzel az erõvel, mert akkor meg a vállalkozókat hozod szar helyzetbe. MINDEN megoldásban van valami rossz. Az arany középút pedig nincs, max egy olyan, ami valamilyen mértékben mindenki számára egyaránt rossz. Errõl van értelme vitatkozni.
Ez rögtön fel is veti Medgyessy gazdaságpolitikájának hibáit. Nagy szükség volt a nyugdíjemelésre, az egészségügyi dolgozók béremelésére, a tanárok béremelésére, hiszen azelõtt még a mostaninál is nevetségesebb volt a helyzet, és a fenti rétegeknek nehezebb volt megélni. Viszont az már elgondolkodtató, hogy ilyen áron, az államháztartási hiány megötszörözõdésével, megtízszerezõdésével megérte-e ezt meglépni.
És azzal is tisztában vagy, hogy a magas bérekért cserébe micsoda verseny van az úõ munkaerõ piacukon, SÕT, mekkora munkanélküliség a miénkhez képest? NO-ban is többször ennyi keresnek mint mi, és már az õ EDDIG JÓL MÛKÖDÖ gazdaságuk is szarban van, mert a német ember nem kap munkát a magas fizetési igénye miatt, hanem inkább a vendégmunkást állítják be olcsón. Ez a dolog igen keményen visszaüt itt, szal nem biztos, hogy a magas alkalmazotti béreket annyira irigyelni kell. Nekünk legalább - viszonylag - jó foglalkoztatási arányunk van, és MÉG a munkaadók (multik) beáramlásának fázisában vagyunk. Egy darabig.
Pontosan. Az állam csak abból tud adakozni, amilyen van. Márpedig MO-nak már nagyon régóta NINCS semmilye, ehát csak EU kölcsönökbõl, illetve az államháztartási hiány kontójára tud adaakozni. Nem adaakozik? Szidja a nép mint a bokrot, mert nem jól élnek. Adakozik? Akkor is szidják, csak kevésbé. Utána meg szidják a következõ kormány, akinek rendbe kell tenni mindezt. Eljátszotta ezt bal is, jobb is.
Hosszú távú megoldást jelentene a jelentõs adócsökkentés, és az adók könyörtelen beszedése. Viszont utóbbi nem megy az elõbbi nélkül. Kíváncsi leszek rá, hogy a jelenlegi adóemelések után jönnek-e majd a csoda-Hankook barátai, azaz a többi nagy cég, mikor Szlovákiát már ezelõtt is preferálták.
Ez most hasonló politika mint amit annakidelyén Kádár csinált, hiteleket vett föl és a gazdaság fejlesztése helyett felélte és így úgy tûnt mintha nagy lenne a jólét, csak az állam gatyásodott le teljesen. Most sem hinném hogy a gazdaságot fejlesztenék a megmaradt pénzekbõl, csak a hiányt igyekeznek pótolni.
Igen, ezügyben én is az adócsökkentés mellett vagyok. Nem drasztikusan, csak mondjuk olyan 18%-os általános, egykulcsosra. Viszont az adócsalást keményen üldözni, és büntetni.
Csodálkoztam rajta, hogy tegnap az Este címu hírmusorban szerepelt egy nagyon szimpatikus hölgy, aki a kormánnyal ellentétes véleményen volt ugyanezzel a témával kapcsolatban, illetve három kevésbé szimpatikus adószakértõ, akik az állami juttatások, segélyek, támogatások megreformálására egész jónak tunõ ötletekkel álltak elõ. Ez egy kiadáscsökkentõ, és igazságos módosítás lenne. A jelenlegi nem az.
Tényleg elhiszed, hogy EU-s támogatásokat zsebrevágnak 2006-ban a politikusok? Talán túl kéne lépni már ezeken a kommunista idõkbõl megmaradt beidegzõdéseken. Ma már másképp mennek a dolgok. Bizonyosan le tudnak harapni ilyen olyan módon pénzeket maguknak is, de nem ennyit, és nem így. És fõleg NEM ERRÕL SZÓL ma már a politika. Elég tehetõsek azok amúgy is, akik oda kerülnek. De szerintem ezt a témát nem is nagyon kéne taglalni itt, mert ez már nem igazán államháztartási ügy.
Nem EU-s támogatásokról beszéltem hanem kölcsönökrõl, amit a Medgyesi kormány kezdett, utána a Gyurcsány kormány folytatta amikor több miliárdos autópályát építettek, és ez Kóka szerint maga a gazdaság fejlõdése.
Igen, vannak gyakran okosakat mondó emberek, csak az a baj, hogy a probléma összetettebb, mint amennyire egy tv mûsorban van idõ kitérni. Egy dolgon (pl adón) módosítani annyi sok felé ágazó hatást indít el, amit ráadásul minden végén meg kell vizsgálni, hogy elsõre nagyon sok ötlet jónak, jobbnak tûnik, de mélyebben belemászva már nem biztos. Az állam csak olyat fogadhat el, ami a legkevesebb rossz hatással jár, a jövöre nézve is. Még ha a pillanatnyi helyzetre nézve az rosszabbnak tûnik is. Az EU sem fogadna el tõlünk olyat, ami gyors, és kellemes gyógyír, de egy másik szakadék szélére kormányozza át az országot...
Szerinted honnan jöttek azok a kölcsönök? A legyek hordták össze? De még ha nem is EU-s eredetûek, akkor sem érdekes az az aspektusa, amire te akarsz kitérni.
Ráadásul a Kókának ha másban nem is, ebben kurvára igaza van, hogy autópálya KELL a fejlõdéshez.
Olyan autópálya ami Európában a legdrágább, és örülhetünk ha 5 évig kibírják?lsd m7 kockásra törik a vadonatúj autópálya, mert az alapot kispórolták és a betonkockákat meg otthagyták
Arról hallottál már hogy a kormány az Eunak is ferdített a dolgokon? Meg is lettünk intve nem is egyszer a költségvetés miatt de errõl a választások elõtt nemnagyon lehetett hallani.
Háromszor annyiba került itt az Autópálya mint Horvátországban ahol hegyen völgyön keresztül építették. Te nem nézel semmiféle híradót? Ott mutogatták a repedezett betont.
Ez (rokonság útján) alá tudom támaszatni, hogy szar autópályát építenek. És ezt a dolgozók/fõnökök stb tudják. A legfontosabb cél: LEGOLCSÓBBAN, minõség nem számít!
A sok birka (mert láttuk, látjuk hogy azok) megszavazza az ellenzéki pártot, a "10% TB csökkentés" és hasonló hazugságaikkal.
Fogalomzavar. Hazugság az, ha az ellenkezõje igaz annak, amit mondasz. Amirõl te beszélsz, az túlzás. Lehet, hogy a másik oldal is túlzott néhány dologban. De az biztos, hogy sokkal kiegyenlítettebb lenne az õ válságkezelésük. Elnyújtott, amibe a járulékcsökkentések fokozatos csökkentése is belefért volna. Vagyis a narancsosok nem hazudnak, maximum túloznak kicsit.
Úgy gondolom bármelyik párt került volna kormányra, elõbb, vagy utóbb meg kellett volna húzni a gatyaszárat, ezzel nincs is gond.
engem az egész dologban az zavar a legjobban, hogy mindenkinek a pofájába hazudtak, és hazudnak, egymás lejáratására fecséreltek és fecsérelnek el rengeteg idõt és pénzt, és nem akarják azt elismerni, hogy legfõkképpen saját magatartásuknak, és munkájuknak köszönheti ezt az ország. mondogatják hogy meg kell tenni meg kell tenni! ok elhiszem csak az a baj hogy azért kell megtenni mert eddig fent próbáltak tartani egy látszatképet, és nem kevés esetben saját zsebüket tömködték! remélem véleményembõl kitûnik pártatlanságom, én úgy gondolom politikusaink nagy részére igaz ez, függetlenül attól hogy melyik oldalt választották.
nem teljesen ertem, hogy fugg ossze az allam helyzetevel az, hogy mindenki fizessen, aki felsooktatasban vesz reszt, ha a love egy az egyben az egyetemen/egyetemistaknal marad
Nagyon egyszerû. Ha fizetni kell érte, nem tanulsz hülyeséget, hanem csak olyat, amivel munkát is kapsz. Ha pedig kapsz munkát, növekszik a GDP.
kórházakat senki sem akarta eladni, csak szolgáltatás-privatizációról volt szó
Aztán ha nálad van a szolgáltatás, kitalálod, hogy te az értintetlen õspark helyett az azbesztégetõvel szemben sokkal jobban tudsz szolgáltatni, úgyhogy elköltözteted a szanatóriumot, hogy luxus-lakóparknak hazavigye a telket valamelyik haver. Jól ki van ez találva.
Csókolom ez most itt a "politika legyen e újra az sg-n teszt topik" ?
Ahogy '98-ban sem hazudtak. Akkor is volt TB-járulék csökkentés. Nem hazudott Medgyessy sem. A rendszerváltás óta egyértelmuen ez a jelenlegi a legnagyobb politikai átverés.
De különben igazad van. Hazudni az elmúlt 16 évben nem hazudott senki, már amennyiben az ígérettel ellentétes cselekedetet nevezzük hazugságnak.
Azt kell látni, hogy ugyanaz történik, mint a 80-as években. Eltitkolják a valós adatokat, irracionális látszattörvényeket fogadnak el, közben pedig a néppel fizettetik meg saját dilettantizmusuk árát.
Az igazán móka, hogy szinte személy szerint ugyanazok az emberek :)
De itt csak maradjunk pártfüggetlenek, és ne nevezzük nevén, hogy ki hazudott, és kik ezek az "ugyanazon emberek"
Szerintem nem létezik ellenzéki párt. Mert biztos zárt üléseken megegyeznek egymással és az ellenzéki pártnak az a dolga, hogy 1x-2x cáfoljon a médiának és kész. Többet nem tesznek.