Narumon nekem az angyal jobban tetszik de szerintem sok ezen a mely szerintem es meg valami tobb kell bele mert neha unalmas de ez csak az en velenyem gratulalok
Nos akkor egy kissé más tészta, ez talán jobban jellemzõ ránk "mostanában". Ahol egy kicsit monotonnak tûnik az a szöveg helye amit nekem kéne megírnom de lustaságból és ihlet hiányában még el se kezdõdött.
Az elõadó név az jó kérdés :) Ugyanis soha nem tudtunk még ebben megegyezni haverral :) Mivel amúgy nem igen "publikálunk" ezért ez nem is volt eddig nagyon téma :D Az utolsó "elfogadott" nevünk még En-Sonic volt, de azóta ezt már elvetettük :) Jöhetnek az ötletek :)
Más stílus, de nekem bejön. Ugyanakkor nekem jobban tetszene a nõi vokál nélkül, bár tudom ez manapság trendi. Közben elképzeltem anélkül, csak a zenét és ekkor volt egy olyan érzésem, hogy ez a "szövegelés" kicsit idegesítõ. szvsz
Na most, én nem szeretnék abba hibába esni, hogy szar hangszórókon hallgatom meg, mert jelenleg egy mac lapossal fekszek az ágyban, majd holnap a hifin rendesen meghallgatom, de ha sürgõs, akkor felvonszolom magam a felsõ szintre :)))
Aki ilyennel kezd az fog tudni. Jövõre már olyat írsz, hogy beszarunk :D Hát igen kiraknék én is egy mp3-at csak nem tudom hova. Van valami ahol nem kell regisztrálni és ti le tudjátok tölteni?
Én egyébként egy barátommal csinálok zenét kissé más stílusban, sajna mióta kiköltözött külföldre már nagyon ritkán van csak erre lehetõség, meg az idõ is egy kényes pont. Ha eláruljátok, hogy lehet felrakni valamit akkor mutathatok én is (bár befejezett nem nagyon van), meg persze ha egyáltalán érdekel valakit.
Ha én is belevauzhatok akkor két dolog:
1, Szerintem annyiból elbeszéltek egymás mellett, hogy tudom mire gondolt Imyke amikor azt mondta, hogy a háttér hiányzik neki. Mint másik kollega már írta a szõnyeget hiányolta alatta. Ami nem jelenti azt, hogy te akartál olyan vastagot odarakni. Nekem a Bonanza Banzai zenéibõl is nagyon hiányzik néha hátulról de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne, õk úgy gondolták hogy nem kell. (A rendszerembe meg ezen a szinten nem tudsz belekötni :D)
2, Maga a zene. Nagyon jó nekem egy gondom van vele, hogy az elsõ pár zene közül mindenki ezt írja meg. Azaz 4/4 ütemre nagyjából ugyanezzekkel az emelésekkel. Valahogy ez kézenfekvõnek jön egy "kezdõ" zenésznek. A felette lévõ téma persze már teljesen egyedi azzal nincs is gond. A következõ szám meg még jobb lesz :)
ja ez neger kegyetlen hulye a feketek feheren filmben lattam ott is mikor tancolt diszkoban bedrogozva az durrva volt
Ez volt az :D
Edzeni voltam, a másik teremben meg aerobic ment végig trance zenékkel, most meg nem mondom, hogy akkor mi ment. Viszont itt több helyen a falakon tv is van és az "életem értelmei" ment azzal résszel, mikor elmegy edzeni. Sírva röhögõs rész az Terry Crews-szal. Nem is bírtam addig edzeni :D
Részemrõl röviden: ÜTÕS! Ez jutott elsõre eszembe, fõleg, mert nem voltam elég elõvigyázatos a hangerõvel... Mivel csak nemrég estem haza, most a családra való tekintettel csak fülessel hallgattam meg, majd holnap a szomszédban melózó kõmûvesek is meghallgatják.
igen es nalam is gyonyoruen szol,szerintem semelyik cdm nem szol ilyen dinamikusan
gyerekek ne mar ez space zene a javabol,ma sokszor meghallgattam nem kell ebbe semilye dallam meg mas ez igy jo,allam padlon hogy ezt mike csinalrta,en meg ezt nem tudom elhinni xDDD
lehet lecserelem a logot muscular flex-re az italo helyett,az ugyse csinal semmit mostanaban es ez a zene siman ott van melletuk.
csak igy tovabb varom a kovetkezot. xd
Na ez meg a másik, kíváncsi lettem volna, hogy milyen visszhangja van, ha senki nem tudja, hogy tõlem származik. Sajnos ezt már nem lehet, én büszke vagyok rá, de ha legközelebb elkészül valami, elõtte átküldöm neked hangtesztre :), de mint írtad, akkor ez nálad is szépen szól.
jó, bocsi a hosszú értekezésért, csak ha annyit írok, tetszik és kész (a lényeg ennyi lett volna), azzal nem tudok reagálni mások gondolataira....
amatõr szinten ez bõven jó (szerintem ha nem tudjuk, hogy te csináltad, lehet, csak annyi jön le, hogy de fasza) olyannyira, hogy kevés a profi, akire rá lehet fogni, hogy hibátlanul tökéletes mindenben...ebbõl adódóan sok van,aki annyira profi, mint te amatõr.
Na ezt kivesézted rendesen, kösz :D Én megfogadok minden tanácsot, de az ne legyen már hülyeség, mint írtam csak hobbi és amatõr szinten csinálom, a többi zenei része számomra bullshit.
meghallgattam, extraprémium fülesen és extraprémium hifin is....:)))))
a saját véleményem: én nem tudok ilyet, sajnos még csak hasonlót sem! :))
bármilyen zenét nagyon könnyû kritizálni, ezt sokszor meg is tesszük pro- és kontra is, és nyilván a világ legegyszerûbb dolga bármilyen stílusú kész zenét meghallgatva MEGMONDANI azt, hogy ki, még épp mit változtatna vagy csinálna másképp benne vagy rajta, nyilván a saját ízlése szerint, holott közületek sokan azt szajkózzák (én nem :) ), hogy az eredeti az igazi és úgy jó, ahogy a szerzõ megálmodta.
tehát ebbõl a szempontból nekem elsõ nekifutásra teljesen bejött ez a szám, a dallamok, a dinamika, a basszus mind olyan, amit teljesen megirigyilhetne tonnányi cd-re hányt bármilyen más vagy hasonló fizetõs hangfelvételt,amit elvileg profi vagy hivatásos zenészek kreálnak. ez tény. pont. tehát gratula a szerzõnek. ezen kívül tényleg egyedi trance-es space-es turmix
az elõzményekben elõkerülõ felvetésekhez
""background" - azaz, a szinti háttér alap akkordokkal. S mondjuk néhol a cin-ütés."
nekem igazából nem hiányzott egyéb háttérdallam,amit imyke felrakott példának,az már beleerõszakolás, de persze belerakni attól még bármit bele lehetne, a végtelenségig variálva, mint mondtam,a kész cucc után már könnyebb okosakat javasolni, bár meg anélkül ülnék egy sötét szobában és a boci-boci-tarkáig jutnék csak háttérdallamban vagy kiegészítõkben (a profik nyilván picit tovább), extra cinütések nekem nem hiányoztak, de mivel úgymond "megszoktuk",mert trendi, emiatt a meglévõ cint picit hangosabbra csináltam volna (mondom , akkor, ha én keverem), de hiánynak a jelenlegi formájában sem tartanám.
"dallamilag természetesen még van mit fejlõdni és fejleszteni"
na ez, ami jelen esetben elnagyolt állítás, (egy profi zenésztõl nekem meg meglepõ is), vagy annyira általános, hogy a világon ugyanez még mintegy 3 millió zeneszámra ráfogható akár kotta akár ízlések és pofonok alapján, egy vagy több bármilyen dallamot nem lehet úgy konstatálni, hogy 'fejlesztésre' szorul, hisz maga a dallam azonosítja a szerzõt, a stílust, hogy azt meg hogyan kutyulja, az nem definiálható le sztenderdekkel, ettõl lesz egyedi alkotás, legfeljebb azt lehet mondani a végeredményre, hogy az összességében tetszik vagy nem.
A szám harmóniája nekem megfelel, pontosabban azt jónak tartom, de mint mondtam, ha a harmónia azt jelenti, hogy bárki a 'szája ízéhez' igazítsa,akkor ez a szám egymillió verzóban is elkészülhetne és elképzelhetõ, lesz akinek egyik sem fog tetszeni. :) viszont erre jók a remixek, úgyhogy hajrá, remixeljetek egy lényegesen jobbat,amit majd kivesézhetünk. :))
A hangminõség nagyon jó, de hogy nehogy elfogultság érjen (nem épp emiatt), mondom a relatív negatívumokat is (mondjuk egy elméleti és számomra tökéletességhez képest):
Fülesen tökéletes, de ez a füles akusztikájának a jellegzetessége, pontosabban annak térbeli leképezési hiánya. Hangfalon az 53 mp-nél kezdõdõ és végig jelen lévõ basszus ütem enyhén loudness-es hangzású, ezt picit másfelé vittem volna (mondom, ha én keverem), de ez csak akkor jelenik meg, amikor épp nincs rajta más bassline, és nagyon valószínûsítem, hogy csak normálisabb hangrendszeren hallható. Audiophile szempontból (ami egy ilyen szám esetén ugye ökörség) a zene középtartományát én egy picit kevésnek érzem, de ez nyilván abból adódik, hogy direkt ilyen, hisz alapvetõen a szerzõ basszusbuzi :)) amit megértek, és ebben ezt jól ki is hangsúlyozta.
Ütemváltás témakörben csak úgy fogalmaznék, nem vált volna a hátrányára, ha elsõdlegesen az alapütem (ami 53mp-nél kezdõdik) néha rövidebb-hosszabb ideig egyszerûen kimarad, de mivel ez már aztán teljesen pofára (kedvre) menõ kérdéskör, így nem látom értelmét megmondani, hogy én épp hol hanyagoltam volna.
Összességében semmi különös okom nincs rosszat mondani, a fenti kritika is egy lehetségesen elképzelt megvalósítása lenne ennek a számnak az újragondolásához,amit már úgy hívnék, hogy remix. :))
És van egy olyan érzésem, hogy ha a jelenleg mindannyiunk által ismert és kedvelt bármelyik zeneszámot bedobnánk a közösbe 'elemzésre' (mint egy vers elemzését,amit ugyan mindenki másként értelmezhet, kivéve akkor, ha az okosok szövetsége elõre megmondja, hogy márpedig a költõ mire gondolt biztosan,mert hát másra biztosan nem, és ezt persze maga a költõ postumus sohasem tudta már megcáfolni),akkor szintén hasonlóan bonthatnánk ízeire a szerzõt, az elõadót, a stúdióst vagy épp a kiadót.
Te Pityu, én nem tudom, hogy mirõl beszélsz.
Nem milliós rendszeren lett készítve, hanem a Yamaha hifi-n, az meg fogjuk rá csak egy jobb rendszer. Csak ti, ismétlem ti hoztátok fel a sok ember közül, hogy nem halljátok azokat a hangokat. Áthívtam a szomszédod is, mondtam akkor szóljon mikor hallja ezeket a hangokat. Nem volt kérdés, mert simán, erõsen hallani. Ezek szerint neked sem jó a rendszered, vagy a hallásod. Imyke durr bele hangszórói simán röhögés tárgya, hogy egyáltalán emiatt szólt, mkikor azon nem is hallhatja.
A másik, hogy nem tudom mitõl kaptad fel a vizet, de Úr-istenezz, mert mégis hány dallamot kellene egy számba belepakolni szerinted? Ha ebbe beleraktam volna még egyet, már nem lett volna jó, de itt az alkalom, hogy te megmutasd, hogy kell ezt csinálni. Most utoljára leírom neked, nem vagyok zenész, csak kizárólag hobbi, HOBBI! Mind a hardver, mind a szoftver része.
Te nagyon tévedsz, a spacesynth.net-en nem minden szart dicsérnek. Nem verte ki nálam semmi a biztosítékot, de amit írtatok az jelen van, a többi zenei része meg a nagy profiknak való.
Tehát, mint írtam itt az alkalom, mint zenész rakd már össze ezt a számot.
1. Te kértél kritikát, úgy vélem elég "finom" volt pedig lehetett volna sokkal õszintébb is de nem ez volt a cél. 2. Ha olyan számot "gyártottál" amit millás referencia cuccon lehet csak élvezni vagy hallani valami ultrahangokat, akkor mellényúltál de rendesen. (pedig említettem, hogy hallható minden csak az arányok nem stimmelnek) 3. Hogy a spyesynth arról híres, hogy dallam szegény..? Úristen, ezt vegyük úgy, hogy nem is olvastam el.. 4. Azt írod nem lett volna nehéz kreálni még egy pár dallamot? Miért nem tetted meg? 5. Csak jelzem a spacesynth.neten gyakorlatilag mindent megdicsérnek, ami oda felkerül.
Azt gondolom sem Imi sem Én nem írtunk olyant, ami kiverhette nálad a biztit, csak barátilaq próbáltam felhívni a figyelmed 1-2 hiányosságra (belátom kár volt)
Végezetül, ha ennyire rosszul viseled a kritikát, akkor máskor ne kérj véleményt csak kizárólag dicsfényt! Bocs ha nyers voltam, Én nem indulatból szoktam írni(most sem) csak a tények azok tények.
Nem, nem beszélünk el egymás mellett :D Én elhiszem, de abból amit leírtál, te semmit nem hallhattál, direkt áthoztam az asszony szaros 12000 forintos logitech hangszóróit, amikor megszólaltak a hányinger kerülgetett. Gondolom a Te munkahelyi hifid ennél is gagyibb lehet, egyszerûen nem hallhatod maga a számot Imyke! Sem a mély hangokat, sem a magasakat normálisan nem tudja ez megszólaltatni, miket beszélek, sehogy nem tudja. Ezáltal értelmét veszti teljesen a kritikád, mert ha azt írod, hogy nem teszik, akkor ok, de te olyan hangokat nem hallasz, ami egyértelmûen ott van egy pár putri hangszórókon.
Érted, hogy mire akarok kilyukadni? Na most befejeztem errõl az okfejtést, majd kíváncsi vagyok Dió véleményére, ha valaki, akkor neki van füle.
Elbeszélünk egymás mellett. Elsõre is megértettem, hogy direkt nem szólaltattad meg mindenhol. Csak megmutattam, hogy mire gondoltam - semmi több. Eszemben sincs semmit kritizálni, befolyásolni etc. Ismerhetnél már - így ismeretlenül is - annyira, hogy tudd, én vagyok az utolsó a sorban, aki bárkit is szánt szándékkal megbántana.
A következõt 10000 hertzen fogom nyomni, hogy halljad :D, mert akkor a fületekkel van gond, a többi ember mind hallja a hátteret, ami hozzáteszem, nem mindig szól, de ez direkt így van. Egyszerûen nem állhat össze egy egésszé az amit elképzeltem, ha nem normális hifi hallgatjátok, és igenis kell hozzá a jó rendszer.
Kösz neked is, de akkor most leírom. Nem tudom, hogy min hallgatjátok, de az általatok hiányérzetet kiváltó hangok nálam teljesen halhatóak, sõt talán túlságosan is cincog. A másik meg az, hogy ez spacesynth, nem italo disco, semmi szükség rá, hogy több dallama legyen, mint ami van, holott nem lett volna nehéz kreálni alá még egy párat. Jah, és nem akarok nagy dolgokat alkotni, amikor a spacesynth.net szerint ez egy kiváló track.
Ha az kiváló,(videó) akkor az enyém nem is tudom micsoda. Egy teszt alapján a 10-bõl kettõt megkapná nálam, laserdance koppintott hangokból, szinte dallam nélkül.
Spacebot - Travelling Through Dimensions pl
Milyen dallamok meg váltások, semmi nincs benne, mégis az egyik legjobb space zene, azt hiszem nem egyezik az ízlésünk.
Elhiszem, hogy te zenész vagy, de én nem akarok az lenni, csak egy lelkes amatõr, de ezt már többször tényleg nem írom le. Idáig 12 mail jött, mind pozitív.
Imyke. értsd meg végre, hogy van ott van mögötte a háttér, de addig míg nem olyan rendszeren hallgatod, addig nem fogod hallani, OTT VAN OTT VAN SZÓL. Fõleg nem kérek egy pmpo hangszoró utáni tesztbõl. Ez volt az elsõ, amit leírtam.
Nos igen, én csak ilyesmire gondoltam - bocs Mike, hogy belekontátkodtam, csak megmutatom: 31 mp, MP3, letöltés
Na, akkor Én is belevau, hogy ha elfogadsz egy zenésztõl is véleményt. Imykének abban van igaza, hogy ugyan valóban van némi cin de borzasztó halk (nem kell csili-vili cuc hogy lehessen hallani..)és a "háttér" alatt a pad jellegû vagyis a szõnyeg sound-okat hiányolta, megjegyzem, Én is :)
A dinamika a dobok a basszus teljesen rendben van, dallamilag természetesen még van mit fejlõdni és fejleszteni. Több hangszínt és több váltást tudnék még elképzelni harmónia a téren, akkor tényleg azt lehetne mondani, hogy kész van. Így maradt egy kis "valami hiányzik" szájíze a dolognak. De kezdõ lépésnek szinte több is mint az várható lett volna!
Gratulálok Mike, ha elfogadod tõlem ezeket a tanácsokat, akkor nagy dolgokat alkothatsz még.
Egyezzünk meg valamiben, amíg nem hallgatod meg minõségi rendszeren, addig felesleges bármit is hiányolni belõle, mivel pont ezt kértem, mint írtam több, mint 20 hang van jelen (nem egyszerre), több háttér is, melyek folyamatosan változnak, melyek többsége halkan vagy csak az egyik hangszóróban hallani a sztereó keverés miatt, remélem a hulladék hangszórók ráadásul még monok is. Szóval ezeket a hangokat szar minõségen a büdös életben nem fogod hallani, ergo kár letölteni wav-ban.
Nem arra gondoltam, hanem az egyes loop kiadványokban a "crash" gyûjtõcsoportba tartozó cintányér ütésekre - legfõképp 4/4-es zenéknél hallható 14/28 mp-ként :)
Abban biztos lehetsz Mike hogy megmondanam,de meg jobb mint az elozo sokkal jobb. van cinanyer es van tobb hatter is amik nagyon jok en hallom XDD
Már ne haragudj Imike :), de hulladék gagyi, hangszórón te a felét nem hallod annak, amit én elképzeltem, mint írtam minden ott van, ahogy kell. A back is és a cintányér is, hogy könnyebb legyen:
...de nyugtass meg, ha nem tetszene, akkor azt is megmondanád bammeg :D, mert legfõképpen abból lehet tanulni és jobbat csinálni. .
Synthleslie, akinek minden esetben adok a véleményére...
Ma kora este, döngettem itt Vácon a kocsimban ezt a csodás zenét...ÉS FOROGTAK A KOCSIM FELÉ, HOGY MI SZÓLHAT... Rá volt "írva" az arcukra a kíváncsiság, DE EZT ÕK SOHA NEM FOGJÁK MEGTUDNI. EZ KINCSET ÉR!
Alapból nekem az EQ nincs is bekapcsolva a fejegységben...és minden "alapon" van...de ez olyan tisztán szól, hogy KIVERT A VÍZ EBBEN A HÕSÉGBEN!
na jo en ezt nem hiszel el xDDD hol voltal te idaig? nagyon dallamos gyonyoruen szol a nem reg vasarolt denon hifi oltari nagy zene haver!!!!
johet a kovetkezoXDDDDDD
Elkészült a spacesynth projekt. Minden hang, sztereó keverés, dallam, etc a sajátom. Most pihentem a komponálást, illetve nem lesz egyelõre idõm most ezzel foglalkozni. A muzsikák továbbra is itt vannak a fejemben, tehát majd idõvel elõkerülnek. próbáltam egy olyan space zenét alkotni, amelyre nem lehet azt mondani, hogy esetleg innen, vagy onnan lopás lenne, azt hiszem ez sikerült. összesen 23 hangból épül fel, melyek mind saját keverések, nem pedig kész felhasznált hangmintákból készült. Ha lehet, akkor ne szaros pmpo lófütyiken hallgassátok/teszteljétek, hanem minõségi rendszeren, elég sokat veszõdtem vele, hogy a hangokat élvezet legyen hallgatni :)) A videó itt csak a cimhez illõ kép.
Aztak..va, már csupasz puncikat is mutogatnak videóklippekben..? Még jó, hogy a srác nem vette elõ a farkát lóbálgatva, miközben rappelt. Hova fajul el a világ basszus? A zene sok szódával hallgatható amúgy, a srácnak egész jó hangja van.
Egyébként meg a szám is tök jó. A másik száma a "várnék rád" is baromi jól hangszerelt, de azt sehol nem találtam, csak a nóta tv-ben láttam tegnap, akkor figyeltem fel, hogy ez inkább italo disco stílus, mint mulatós, bár sok ilyen zenéje is van a srácnak.
Ugyanaz lesz, mint a tv-nél, mikor megjelenik, feldobom a ph-ra és még azon a napon elviszik, persze valamivel alá megyek a többi árnak. A 980X-et is még azon a napon elvitték, anno.Ez minden ákombákom hûtés nélkül simán vinni fogja az 5.2-öt is azt olvastam valamelyik amcsi kocka fórumon, ami nem elképzelhetetlen, mert ez is egy átlagos vízhûtéssel, 100% load (IBTEST) mellett, nem lépi túl 48 fokot ,1 óra számoltatás után sem.
"Hamarosan érkezik az Intel új csúcsprocesszora IPON
Az Intel felsõkategóriás Sandy Bridge-E sorozatú asztali processzorai között az abszolút csúcsot a Core i7-3960X modell képviseli, legalábbis jelenleg. A legfrissebb hírek szerint ez a helyzet az idei év negyedik negyedévében megváltozik majd, ugyanis az Intel egy új Sandy Bridge-E sorozatú processzort dob piacra, amely a család leggyorsabb modellje lesz. A Core i7-3970X típusjelzéssel ellátott központi egység elõdjéhez hasonlóan hatmagos felépítéssel rendelkezik majd."
Nekem fõleg a video konvertálások miatt lett belepakolva a 3960X, meg szeretek tuningolni, most 4800-on fut, szóval nincs ellenfele még, na meg néha játszani is szoktam és akkor azt szeretném, hogy simán, maxon menjen minden, ahhoz meg bika gép kell egy 2560X1600-as felbontáshoz.
Bár amire mostanában használom, arra elég lenne egy szar p4-es is, sajnos alig van idõm.
Én csak azt írtam, hogy több év alatt sosem volt gondom vele, és most zeneszerkesztés alatt sem vettem észre semmit, idáig.
Mhm nekem 4 vagy 5 éve van meg az EMU0404-em, de még soha nem röcsögött, pattogott, semmilyen gondom nem volt vele. A driver gond alatt azt hittem azt érted, hogy a Patch szoftverében kell mindig mindent beállítani ami nem tagadom idegesítõ, de ha egyszer megvannak már a profilok akkor mindig csak azokat kell betölteni. (Más profil kell digitalizáláshoz és más lejátszáshoz). Ezen kívül én nem találkoztam más gonddal; zeneszerkesztõként FL Studio megy régóta, de Reason és Ableton alatt sem volt gondom bár azokat keveset használtam. Ilyet, hogy recsegés, pattogás meg még nem is hallottam pedig van pár másik "zenész" társamnak is. (Operndszer mindenkinél Win7 asszem)
A "bármit" nyilván költõi túlzás de biztos elõny ha jó a hardver összeválogatás egy pc-ben. Habár, erre is van ellen példa. Sokszor találkozom olyan zenészekkel, akiknek bika hangszerük és pc-jük van mégsem tudnak mit kezdeni vele ihlet vagy tehetség hiányában nem használják ki az elõnyeit. És van ellen példa, akiknek meg alig telik olyan masinára, amivel már lehet zenét szerezni és mégis olyan zenéket kreálnak, hogy eszem megáll. Az örök igazság: nem a pc vagy a szinti zenél a zenész helyett..
Én pont ezeket a projekt mozgatás és lejátszás (jellemzõen 10+ sáv) közbeni recsegéseket, ropogásokat, akadásokat akarom elkerülni - a Xi-Fi Audio kártya ilyen szempontból tragédia. Hétköznapi célokra tökéletes, de munkára fogva rémálom.
A problémákat az Emu nem zenehallgatás-filmnézés során hozza, hanem zeneszerkesztés közben Asio szabványt használva. Akad, recseg, indokolatlanul pattog stb.(nem zenehallgatás közben) Nekem is volt és még sok ezer magyar zenész embernek és mindenkinek ez volt a véleménye. De lehet mindegyikünk kártyája szar volt, ez esetben elnézést kérek és akkor valóban jó egy emu0404 kategóriájú fostalicska is.
Csak feltételeztem, hogy Imyke valóban jó kártyát akar venni majd, ami bizonyított is már szakmai körökben.
Az bizonyos,hogy Emu kártyák kilõve, sok a driver gond velük.
Soha nem tapasztaltam ilyesmit, sõt mindig kapok frissítést, ha emiatt szar lenne a gépem, már kivágtam volna a francba az emu-t. A 1616M-mel semmi gond.