Az RS ezek szerint abszolút a korrekt kategóriába tartozott, jó ilyet is olvasni!
annyira nem vészes a helyzet, bár az tény, a publikus tárhelyszolgáltatókra rászálltak és ez nemzetközi akció, nem csoda, ha halálfélelmük van és fejvesztve mentik,ami menthetõ, de gyakorlatilag karóra, kampecdoloreszre húzzák magukat azzal, hogy mindent törölnek,aminek már csak a gyanú árnyéka is felvetõdik. az otthonról IP-rejtés meg anonymus bizbaszok központilsg értelmetlenek, hisz ettõl még simán látni, ki merre mit, max böngészni lehet ezzel névtelenül, letölteni már nem nagyon, csak a proxy szervereken át,ami sok felhasználónak már problémás vagy meghaladja a képességeit. a torrent ettõl biztonságosabb, de azok kiszolgáló szervereit is üldözik, csak ott pict nehezebb a téma, de rajta vannak. a média és a hatalmak nyilván lelki nyomást gyakorolnak a köznépre, és a kiszolgálókra, hozzáteszem ideig-óráig sikerrel, simán vannak olyan technikák ,amikkel még az fbi sem bír nagyon, sem a szolgáltatók, mint pl. a szarrá titkosított vpn hálózatok, bár ezek tömeges elterjedése, vagy használatának kiszélesedése a még kevésbé hozzáértés miatt az átlag letöltõknek nem elérhetõ, de szûkkebb közösségek erõs biztonsági faktorral simán röhögve használhatnák ki az elõnyeit, persze "rés a pajzson" az ember lenne legfõképp itt.
a kalózhálózatokat és illegális anyagokat fel akarják számolni, nem befolyt milliárdokra hivatkozva, ami vicces,de ez van. aki nem tölti le majd ezután, attól még nem fogja megvenni,mert valószínû nem tudja.ettõl a bevételek nem fognak nõni, max a virtuális nem létezõ veszteségek csökkennnek.... mindenesetre ahol vannak egyedi házhozmenetelek,annak is a médiaerejét próbálják kihasználni, prevenciós jelleggel. persze itt is csak a kis halakat csípik fülön, hisz milliós emberállomány vizsgálatra és monitorozásra egyszerûen nincs kapacitás, viszont a megfélelmítés hagyományosan bevált eszköz a nem kívánt dolgok visszaszorítására. ha mindennap hall az ember pár nyilvános kivégzést,akkor átgondolja,mit merjen megtenni....ez a sok kicsi sokra megy elv, és általában bejön....
Közben nekem is leesett, hogy valószínûleg Orwell-re gondolt. :) Vagy a majdnem (véletlenül) kirobbant nukleáris háborúra, bár az lehet, hogy 1983-ban volt, köszönjük meg a ruszkinak, hogy nem vette be, hogy a számítógép megörült és ezáltal nem indított ellentámadást az USA felé.
Vagy ki tudja, hogy mi lett volna, ha... Sokan vagyunk a földön, sajnos ez itt a legnagyobb probléma, mármint nem nekem, hanem azoknak, akik azt hiszik valami felsõbbrendû faszsággal rendelkeznek mások felett. Majd õk megmondják a frankót, teszem azt, hogy annyira ki kell irtani a népességet, hogy max 500 millióan maradjunk. Talán, lehet benne valami, mármint, hogy egy kicsit fellélegezne és megújulna a föld, de ezt ne olyan senkiháziak tegyék, akiknek semmivel sincs több joga ezen a földön, mint bárki másnak.
A fityeszt sem (meg többi) azért került a parlamentbe, hogy népsanyargatással tudják csak fenntartani ezt a k országot. Elfelejtik, hogy semmivel sincs több joguk, mint amiért oda kerültek, ehelyett folyton megy a lopás, csalás, bírósági perek, korrupció és a nép pedig szenved. Pedig õk nem fõnökök, csak országirányításra kaptak lehetõséget, a fõnök maga a NEMZET, de amíg az emberek 90 százalékának kimossák az agyát és megfélemlítik, addig mindenki azt hiszi, hogy ez a normális, kurvára nem, sajnos. Emiatt aztán ugyanígy kordában lehet tartani a nettet is, fõleg az olyan "erõdemonstrációval", mint a MU féle. Tessék itt a pl rá, pár hét alatt a legnagyobbak bezártak, illetve letölteni, feltölteni nem tudsz feléjük, ha mégis, rögtön törlik az oda nem illõ anyagokat.
Tegnap olvastam a tehparadox fórumon, hogy az egyik HD feltöltésnél, ami 95 db/200MB rar-ból állt, elkérték a jelszót az illetõtõl, majd rögtön törölték is az anyagát. Hoppá...
Ez az egész dolog amiatt van, hogy akik mostanság hatalmon vannak, avagy oda képzelik magukat, egyszerûen FÉLNEK. Félnek a tömegtõl, mint láthattuk a tömeg és az internet képes felforgatni egész nagy régiókat (pl. Észak-Afrika). Majdnem ugyanez a félelem attól, hogy egy nagyon nagy rakás lóvétól elesnek azok, akik a film/zene iparban harácsolnak, szintén a net miatt. Azt az ACTA nevû szarságot most épp nem ratifikálta Brüsszel, persze ami késik nem múlik, ugye...
Egész internetes pályafutásom alatt, ami elég rég volt már (1999)...B+, akkor még net olyant volt, mint...
Talán a legjobb hasonlat, hogy egy óriási metropolis helyén még csak egy sivár föld állt néhány viskóval. Elképesztõ fejlõdés ment keresztül és kurva drága volt, ráadásul dög lassú.
...szóval, talán ha három, négyszer használtam torrent letöltést, vagyis engem ez sem érdekel, de ami mögötte van az a lényeg, mármint a lebuktatás, számonkérés, büntetés és persze az ellenõrzés.
"Az biztos, hogy nem a jó irányba mennek a dolgok manapság, semmilyen téren."
Bocs, de mi is volt 1984-ben? Illetve mire a hasonlat?
Mindig is ez volt és lesz, az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat...
Én is régebben fizettem elõ rajtuk keresztül a rapidra, de amikor egyszer bajom volt az RS-rel, akkor magam leveleztem le velük a dolgot. Nem jutott eszembe, hogy más lehetõség is van...
Az biztos, hogy nem a jó irányba mennek a dolgok manapság, semmilyen téren.
Az RSPREMIUM.HU, egy korrekt Szlovák cég volt, mely hivatalos forgalmazója volt több, mi több, szinte mindegyik tárhelynek, de elsõsorban a rapidshare-nak. Már több éve mindig rajtuk keresztül fizettem elõ a tárhelyekre, melyek a megadott idõpontig úgy is mûködtek, ahogy kell. Szinte mindent elintéztek helyettem.
A legutóbbi elõfizetésem a MU, FBI akciója elõtt történ még, nevezetesen egy olyan csomagot árultak potom 2300FT-ért 1 hónapra, 1 évre meg 10000!!, hogy az összes ismert tárhelyekrõl korlátlanul és maximum sávszéllel töltöttem le, már ha töltöttem, mert elég régóta nem folyamodok ilyesmire. néha egy-egy HD film, tehát csak emiatt vettem premium elõfizetést, na meg az összes tárhelyre szóló letöltés miatt.
Errõl a cégrõl tudni kell, hogy ha valami gondom volt és írtam nekik mail-t, akkor maximum 1 órán! belül már fel is vették (pl rapid) a kapcsolatot és rendbe rakták, rakatták a tárhelyet, pl anno többször ellopták a rapid tárhelyem. Az elõfizetést is rugalmasan intézték. Az utalásról elég volt nekik egy printscreen-t készíteni és fél órában belül már kész is volt a használható számlám.
A lenti képen is látható, hogy ugyan most szlovák nyelven, de befizetés után 10 perccel már kész volt a számlám, egyébként van magyar nyelven tudó kollégájuk is, mert idáig magyarul kaptam a leveleket. Tehát minden tekintetben egy nagyon korrekt cégrõl beszélünk, beszéltünk... :/
Ugyanis a tegnapi nappal (biztos infó) a "felsõ hatalom" lecsapott rájuk, a honlap már nem is üzemel, valamennyire számítottam erre, mert 3 napja kaptam egy levelet tõlük. Most nem tudom ide bemásolni az eredeti levelet, mert másik laptop van nálam, de a szlovák mail a goggle fordítás szerint így volt.
Tisztel ügyfelünk!
Mint biztosan ön is értesül róla, hogy a MU bla bla bla... (mindenki ismeri a történetet). Ezért elképzelhetõ, hogy társaságunknál átmeneti leállás, vagy végleges megszûnés is szóba jöhet. (itt írta, hogy a véglegesnél már honlap sem lesz, számítottam erre). Köszönjük, hogy ön mindig is hûséges vásárlónk volt és tisztelettel elnézést kérünk, hogy az az esetleges elõre befizetett számlájának összege ezáltal elveszik. (vagy valami ilyesmi) A legtöbb szolgáltató mind menekül és "lehúzta, vagy lehúzza rolót" Folyamatos figyelés alatt van mindenki. (a mindenki alatt nem tudom, hogy magukat értették, a tárhelyszolgatátókat, vagy a használókat értették, szerintem mindenkit egy origos cikk olvasása után):
Nos (mint írtam már rég nem foglalkozom ezzel, csak ha néha rám tört, hogy megnéznék egy filmet, akkor jól jött a max sávszél, akármelyik tárhelyrõl) úgy döntöttem, hogy végleg, de egy idõre biztosan nem szedek le semmit a netrõl, ami warez-nak minõsül. Nekem mondhat bárki, bármit. Látom, ami a világban most történik, talán államosítás folyik a net védelmében, de biztos, hogy ellenõrzésük alatt akarják tartani a sztrádát az illetékesek. Németországban már házhoz mennek a letöltökhöz, aki nem fizeti a tekintélyes helyszíni bírságot , az mehet bíróságra vádlottként. Mondjuk ez a warez huszároknak lesz szar, engem már rég nem érdekel és a család fontosabb, mint ez a kibaszott net. Na, ennyi...csak leírtam ezzel a céggel a tapasztalatomat és azt, hogy miket olvasok naponta, valamint az emiatt kialakult képet, amit gondolok. Mert a helyzet nem rózsás, a legtöbb helyen folyton azt olvasom, hogy az egyik (tehparadox) fórumon a emberek majd 90% HIDE IP-vel jár fel a MU botrány és a folyamatosan megszünõ tárheylek miatt. Akit el akarnak kapni, azoknak nem gond egy átlagos program kamu IP-vel generált szarságát semmi perc alatt ellenõrizni. Én meg ezt nem is szeretném átélni.
Baranya, a Horváth adóhoz van közel , mondjuk örülnék az osztrák adónak, de több, mint 200km szerintem már nagy falat lenne neki, bár amíg nincs a tetõn és nem próbáltuk ki, addig nem merem ezt kijelenteni. Ez egy dög erõs antenna, kitudja mi lakozik még benne.
Szia! tényleg jó cucc , nékem is ilyen van. nem tudom milyen messze vagy a külföldi adótornyoktól , de én vettem hozzá antennaforgatót , mert közel van az ösztrák és szlovák torony.
Mint írtam lejjebb, amióta elõfizettem náluk és a 6900-es blu ray lejátszóba benyomtam a mindig tv kártyát, azóta csak is a discovery miatt kapcsolom be a set top box-ot, egyébként ha ez is hamarosan felkerül, akkor nekem más nem is kell, pont azok vannak fent, amiket nézni szoktam, már ha van erre idõm. A képminõség pedig, mint írtam sokkal szebb, nem csak jobb, hanem szebb, nyugodtabb, élesebb, nem beszélve a HD minõségû adásokról. A forma 1 miatt aztán meg végképp aktuálissá vált.
Én sem értek hozzá, én csak tükör képminõséget szeretnék mindenhova, emiatt döntöttem a mindig tv mellett, mert klasszisokkal jobb képe van még egy SD adásnak is, mint pl a UPC, vagy többi genyó set top boxos digitális adásainak. IKUSI FLASH HD antennákat vettem, kettõt, mert 4 helyiségbe lesz elosztva, de nem akartam, hogy egy antennáról szarrá erõsítve menjen a 4 helyre, ezért lett, lesz így megoldva. A másik, hogy csak ez az antenna szerelhetõ kész állapotba pár másodperc alatt és passzív módban is nagy a nyeresége. Kipróbáltuk, nem is a tetõn, de még nem is padláson volt, hanem a lenti helyiségbe a tv mellé dobtuk és mindent vett bithibaarány nélkül. A pécsi és a Csávolyi toronyról, ami ugye Bólytól majd 70km -re van, egyébként ennek az antennának a 100km sem kottyan meg, ráadásul picik és jól is néznek ki, ezért nem fog hülyén kinézni a házon.
Mivel a házamba most építik be a teljes tv rendszert, ezért majd 300 méter koax kábelt kellett vennem, gondoltam így megúszom árban, helyette kaptam valami silány hamisítványt. 100 méter volt 1000 ft, gyanúsan olcsó volt, de képrõl RG6-OS MUTAT, EZÉRT még vettem plusz 200 métert, csak amikor megjött, akkor jött a döbbenés, hogy ez semmire sem jó, utána visszaküldtem, ami plusz 2300 ft posta volt, ezért írtam, amit.
Persze azóta vettem 100 méter RG11-et és 200 méter RG6-ot, ez már minõségi darab. persze az ára is. Elõbbi 180ft/m, utóbbi 80ft/m volt. Én többet nem veszek ezen a szaron semmit.
A kettõ között a különbség, hogy a 8900-ben van 1 TB HDD, viszont a 6900-es egy remekmû kívülrõl a smart tv mellé fejlesztették, ez látszik is rajta. Figyelni kell egyébként, mert ezalatt árban a 7.1 DTS HD MA kódolást nem tudják a samsung blu ray lejátszók.
Itt 1 jó hónapja írtam is egy véleményt róla, bár akkor már 2 hónapja megvolt.
Azt szeretné, hogy az mkv file-t blu-ray-ként játssza le, illetve így ismerje fel a lemezt? Mondjuk az én Samu BDD 8900-as és BDD 6900-as (hálószoba) nem lehet olyan file-t adni, amit ne tudna megenni, vagyis egy mkv én sima mkv-ként írom fel a blu-ray-re, már ha lemezre szeretném rakni, de inkább HDD-rõl mennek az mkv filmek. mert a képjavító tecnikájuknak köszönhetõen sokkal szebb és nyugodtabb a kép, mintha egybõl számítógéprõl küldeném át HDMI-en keresztül a jeleket.
Állítólag egy másik ismerõsöm írt neked Shrek lemez ügyben privit. De azt mondja nem válaszoltál neki.
Sziasztok!
Ha már ez a téma szeretném tolmácsolni egyik barátom kérdését.
Adva van egy mkv film amit szeretne kiírni Blu-ray lemezre. Nem tudja milyen progival tudná átkonvertálni a file-t hogy kiírható legyen a lemezre.
Én meg azért nem tudom mert nem érint a téma.
Ha tudtok légyszi írjatok pár sort hogy miként , mivel lehet , érdemes, ezt megoldani.
Elõre is köszi.
ok,lehet hogy meg is rendelem vagy veszem most is nemetorszagban vagyok,azert itt konyebb hozzajutni. a vateran sok a hiena es meg is talajak a hulyeket. tenyleg nem olyan reg olvastam egy ertekelesedet es az vegen akkorat rohogtem,az allat volt. XDDDDDD
Persze, de vettél már BD player-t? A szendvicssütõ nem játssza le wazze!
Egyébként a vaterán a múltkor láttam egyet, igaz horror áron árulták, ahhoz képest, hogy a red bull oldalán 35 dollárt kérnek érte. Ott meg 12000 volt. Jobb megrendelni külföldrõl, mert díszcsomagolásban küldik BD és DVD lemezzel együtt.
ha majd talalkozunk akkor remelem kolcson adod majd a ezt a lemezt nekem
Hi Laci!
Amióta sikerült szereznem egy THE ART OF FLIGHT Blu-ray lemezt, azóta kezdtem el hallgatni M83-at, ugye a filmet a RED BULL szponzorálta, tehát bõven nyomott alá lóvét, de nem is ez a lényeg, elképesztõen brutális tájak, 1000FPS kamerával felvett szuper lassítások, minõségi zenék, a full hd minõség ebben a filmben kap csak igazán szerepet. A filmmel TV- ket lehetne sorban eladni a boltokban. Nyugodtan kidobhatják a gyártók az erre készült kampányfilmjeiket, amik ugye a háttérben mennek a tévéken, ha betévedsz , pl a hülyék házába (mediamarkt), mert a "TAOF" mindet keresztben lenyeli a látványvilágával.
A lenti videó képminõsége és egy gyári blu ray között óriási a különbség, természetesen a BD javára, hiába 1080p a videó, butított szarnak tûnik a blu ray mellett.
Abban az idõben ez egy csúcs klippnek számított...
Ja igen...
Az "úgy éltem, mint James Bond" szövegnél pedig röhögés kapott el, azért az a rész durva, mármint a kaszinós, szerintem ez nem kellett volna bele, többet kilehetett volna hozni ebbõl a videóból, mert mégiscsak egy rossz fiúról szól, persze a szöveg és a videó nálam nincs összhangban, mert egy majd 30 éves sláger akkor nem errõl szólt, mint amit ez a videó mutat. Tulajdonképpen, Tom Hooker-t "önfényezése" jön le nekem ebbõl végig. Na mindegy, a BAD BOY ettõl függetlenül az õ hangjával, még ma is az egyik legjobb italo zene.
Nekem ez az hangszerelés nem jött be (át), az egész olyannak tûnik, mintha Tom bácsi lelke még mindig nem nyugodott bele, hogy mindenki tudtára adja, hogy õ bizony Den hangja volt, és ez a sláger is csak miatta volt sláger, azt pedig, hogy õ énekelte, már a jó nénikém picsája is tudja! Olybá tûnik ez a Tom gyerek egyre jobban hasonlít egy rinya pinára, kezdem egyre jobban úgy érezni.
gyönyörû,megfogó szépségû helyszínek, fantasztikus 'tájmlapsz' video....mindehhez illõ kellemes, 'nagyzenekari' zene, jó volt így együtt nézni és hallgatni
Most, hogy nem is oly rég (már a szomszédban is) megjelent Tom Hooker 'No Elevation' számának tényleg jó 80-as remixe, így én ezt ajánlanám,mely nyilván enyhe célzás akart lenni a korai eredeti számra, de attól sokkal jobban sikerült és felfrissített, kellemes alapütemet is kapott.
szerintem jó lett, na (a kamera és sugómikrofon bakikkal együtt) végülis önerõbõl készítették a klippett...
Tom Hooker - Bad Boy 2011
Ami szép az szép, remélem a közeljövõben eljutok majd ide, de most inkább M83 zenéje miatt raktam be, manapság sokat hallgatom, amióta megszereztem az albumát.
A 80-as évek frizurái mai szemmel idiótának tûnnek, viszont akkoriban a mai sérókat félórás röhögés kísérné. Nekem is volt pár, mikor még diszkópatkány voltam. :D
Nem könnyû neki sem frizurát gyártani már... Akkoriban milyen jóképû fazonnak tûnt, így visszatekintve már nem annyira. De azok az idõk voltak a legnagyobbak, most is azt mondom.
Ettõl függetlenül, ilyen "korban" Limahl hangja még mindig kib*szott jó!
Szeretnék gratulálni a magyar hangmérnöknek, aki " A következõ három nap" film felett ügyködött, mert mint a képen is látható a 7.1-es DTS MA keverés, magyar nyelven ritka, mint a fehér holló, illetve a szinkron hozzáadásával nem lett rosszabb a feldolgozatlan kódolás, sõt szinte ugyanaz, mint az angol. Ettõl függetlenül a szinkron egy nagy szar, én eredeti nyelven nézek mindent, ezt is csak azért néztem meg magyarul, mert vendégeim voltak és nagyon pozitívan csalódtam. Gyönyörû, dinamikus hangzás, mind a 8 hangfalon.
Jó látni, mikor az erõsítõ az alábbi infókat "okádja" ki a képernyõjére! :D
Nem szeretnék ebbe belefolyni, de nagyon sok igazság van abban, amit az ismerõsöd állít. (csak az van)
Nem kedvelem az összeesküvés-elméleteket, de épp ma jártam Pécsett, és egy megbízható ismerõsöm mesélte, hogy a barátnõje [tudom, itt már csúsztatás is lehet :) ] kedvese a munaktársa annak a felszámoltatási cégnek [vajon melyik lehet? :)], és elhihetjük, hogy az EU keze van a dologban - közvetve. Az Állam nem tudta volna kifizetni azt az összeget, amit az EU az állami beavatkozás esetén KÖVETELT volna.
Mondom, fenntartásokkal fogadok minden összeesküvés-elméletet, de félek belegondolni is, mi van ha ennek a fele igaz...
mivel ez a téma sem fog nagyon elõjönni mostanában, még azt elárulom, hogy ebben az esetben a DAD a 'Digital Audio Delivery' digitális (vezérlésû) hangkézbesítés szabvány, amely elég sokrétû és a televíziózásban is használják, de a régi cuccokban annyi haszna volt, mint mondjuk itthon 15-20 éve a VHS videómagnók showview (reklámmentes felvételek) funkciójának.
az általános használatban gyakorlatilag nem, bár ez egy speciális, vezérelhetõ bemenet, ahol a különbözõ rákötött és DAD-kompatibilis eszközök parancsokat küldhetnek másik eszköznek (play, stop, next stb....)
ez a szinte 'bármit' ráköthetsz bemenet jelölése , volt egy idõ,amikor a marketing kitalálta ezt a fogalmat, de végülis egy sokrétû analóg bemenetrõl van szó Video / CD / DVD / VCR / DAT / MP3 satöbbi.
a nem is túl régi eredeti után, melyet lírai stílusban énekel a még ifjúnak mondható szilikonszájú amerikai énekesnõ, Elizabeth (a weboldala egyébként elég frankó), máris itt egy kiváló feldolgozása szintipop stílusban
The Young Professionals - Video Games
Üdv néktek!
Van egy JVC A-X400 típusú erõsítõm. Az lenne a kérdésem, hogy milyen bemenet a DAD? Ha valaki tudna pár szót mondani errõl, azt nagyon megköszönném. Sajnos a Google nem a barátom :(
Az a baj, hogy sok bolond még példát is vehet a trükkös "igazságosztó" gyilkológéptõl. Ideológiát a gyilkoláshoz mindig lehet találni.
Szerintem csak okosat akartal mondani,amibe belekerverdtel,ezek egyaltalan nem komoly uzenetek,ugyanis barmelyik zs k,ategorias filmnek is ez az uzenete,vagyis a bargyu oldokles,ha szerinted ez komoly mondani valo,akkor nezz meg egy muvesz filmet,annak van mondanivaloja,de szerintem azt meg te nem ertened,ha egyszeru semmkitmondo horror komoly tartalommal bir, szerinte xD
en is befejeztem.
Szemet - szemért, fogat - fogért, mindörökké - ki mint vet, úgy arat! ...És ami leginkább találó erre a történetre a "Hetedik"-ben hangzik el (szintén remek alkotás): "Manapság nem elegendõ megveregetni az ember vállát - oda kell csapni, hogy végre figyeljen rád!" ...
Ezennel viszont be is fejeztem - ott a film, csak értelmezni kell.
am egyebkent meg nagyon jok a macro fotok Muchacy mester.
Részemrõl azért bosszantóak ezek a 5-6-7 részes sorozatok mert az elsõre már nem is emlékszem. Ha most a nem látott részeknek neki állok ,akkor elõtte meg kell néznem az elõzõeket is. Hogy tudjam ki kivel van.